AMIKOR A TISZTÁTALAN LÉLEK...
(Máté 12, 43-45.)
A lemondás magában foglalja a megváltás fogalmát, mert ha lemondani tudunk, akkor megszaba-dulunk azon bajoktól, melyeket vágyódásainkkal magunkra zúdítunk, miután azokat vagy nem, vagy csak részlegesen tudjuk kielégíteni; ha pedig ki tudjuk elégíteni, akkor meg azok fokozódását kívánjuk, és így új meg új kísértéseknek leszünk kitéve. A kísértéseket pedig egyrészt a mi saját alantas vágyaink, alantas gondolataink, másrészt pedig vagy testben, vagy csak szellemben hozzánk csatlakozó, velünk hasonlóan érző társaink okozzák, akik velünk és általunk akarják, a mienkhez hasonló vágyaikat kielégíteni és fokozni.
Addig, míg ily próbát ki nem állottunk, addig nem tudhatjuk, hogy a fejlődésre való hajlam megerő-södött-e bennünk. Nem szabad tehát a megpróbáltatások elöl kitérni, nem szabad miattuk másokat elítélni, sem ezek végett panaszkodni, hanem a megpróbáltatást alázattal kell fogadni, mint jó alkalmat egyrészt arra, hogy hit- és meggyőződésbeli erőnket a magunk részére is kifejlesszük, másrészt pedig, hogy legyőzve a kísértést, a kísértőt magát is meggyőzzük.
Ezen utóbbi ténykedésünkkel, ha tudniillik a kísértőt is meggyőztük helytelen és téves működéséről, egyúttal a jövőben is nyugtot biztosítottunk magunknak az ismétléstől; sőt azt mondhatni, hogy a le- és meggyőzött kísértőből segítő jó barátot formáltunk. Azt lehet mondani, hogy a megváltás egyszerre kettős védfalat épít, mert hasonló esetekben nemcsak a magunk erejével, hanem az egyúttal megváltott kísértő ellenálló erejével tudunk védekezni. A saját meggyőződésünk fokozódik a meggyőzött erejével.
A Gonoszától való megszabadítás tehát nem abból áll, hogy az úgynevezett gonosz ne férkőzhessen hozzánk, hanem abban, hogy erőnk legyen azt le-, illetve meggyőzni. Kérjünk tehát segítséget ahhoz, hogy ily alkalomhoz jussunk, mert csak így szabadulhatunk meg végleg bajainktól.
Tartsuk azonban folyton szemeink előtt Máté evangélista tanítását (12, 43-45.), amely szerint:
"Mikor pedig a tisztátalan lélek (a rosszra való hajlam, vagy a rosszra csábító belső, avagy külső szózat, inger)... kimegyen valakiből, jár száraz helyeken (olyanokon, ahol vágyait kielégíteni nem tudja) keres-vén nyugalmat, és nem talál."... A kielégítetlen vágy nyugtalanságot idéz elő.
"Akkor azt mondja: Megtérek az én házamba, ahonnét kijöttem; és amikor odamegyen, találja azt üresen, (ha az ember alantas érzéseit ideig-óráig ugyan legyőzi, de helyettük nemesebb érzéseket nem keres, akkor üres marad a lelke és a régi vágyak a megszokás hatalmánál fogva újra felmerülnek) szépen megseperve és ékesítve." Azaz készen az új jövevény: a nemesebb érzések befogadására.
"Akkor elmegyen és vészen maga mellé más hét lelket, gonoszabbakat ő magánál, és bémenvén, lakoznak ott"... Az üres lakás kívánja a lakót és a szépen feldíszítettben kellemes elhelyezés található; így aztán az előbb kiűzött vágyak fokozott "hétszeres" erővel kerítik hatalmukba azt, aki nem tud ellenállani, vagy mondjuk más jobb „lakóról” gondoskodni. "És lészen annak az embernek utolsó állapota gonoszabb az elsőnél..." Azaz a "recidíva", vagyis visszaesés a régi betegségbe - a bűnben lévőséget is ennek lehet nevezni - sokkal rosszabb állapotot létesít, mint volt az első.
Ez a magyarázata annak, hogy miért kell a megváltásért reménykednünk azzal, hogy: "de szabadíts meg a gonosztól", mert a visszaesés után sokkal nehezebben tudunk a jó útra térni, mert hétszeresen erősebben hatnak reánk a visszafogadott alantas vágyak, megerősödve az alantasok sokaságával. Ezt nagyon sokan észlelték már, amikor ideiglenesen lemondván egy-egy szenvedélyükről, melyet annak ismertek el, bár csak egészségi okokból, de ha aztán - elmúlván az okozat - ismét ráadták magukat arra, nemcsak hogy másodszor nem tudtak leszokni, hanem ezen szenvedélyük fokozottabb mértékben uralkodott rajtuk. Íme a visszatérő gonosz lélek, aki "hét más lelket" vészén maga mellé!
+ + +
Nérei Ödön (1852-1937) a magyar szellemtan méltatlanul háttérbe szorult egyik "oszlopembere". E frappáns okkult Biblia-magyarázata "Hét probléma az okkultizmus köréből" Bp. 1915. című művéből való. Élete ismertetésére vissza fogunk térni.
Kuklis Ferenc
|