|
AZ ÖSSZEFOGÁS SZÜKSÉGESSÉGE
Wagner Nándor (1922-1997) Nagyváradon született, a budapesti Képzőművészeti Főiskolán tanult szobrászatot és festészetet. 1956 után svéd állampolgár lett, a lundi egyetem képzőművészeti karán tanított. Japán feleségével 1969-ben áttelepült Japánba, Mashiko városba. Több pályázatot nyert, többek között a nemzetközi repülőtér parkjában állították fel az "Utazók Védőszentje" nagyméretű szobrát és a 16 m átmérőjű szökőkútját. Magyarországon 1999. október 6-án, Székesfehérváron avatták fel a "Corpus Hungaricum" szobrát, majd 2001. október 18-án, Gellérthegyen, a víztározó felett a "Filozófiai kert" szoborcsoportját, melyben a világ nagy szellemi áramlatainak együttélését fogalmazza meg.
Az alábbi, médiumi úton történt jelentkezésénél is újra meg kívánjuk jegyezni, hogy ezek a megszólalások nem személyesek, a szellemi hazába távozottak erőrezgései alapján mégis őket képviselik.
"Örömmel veszem, hogy újra üdvözölhetlek benneteket. Találkoztunk mi már, a név nem fontos. Hazátok fia voltam és még ma is, így is, sokkalta többet foglalkozom, nem azt mondom, hogy csak honfitársaimmal, mert valójában egyikőnk sem hagy el senkit soha. Az csak egy látszólagos dolog. Oly nagyon szeretlek benneteket! Ez a szeretet diktálja azt, hogy a számotokra néhány rendkívül fontos észrevételt adjak át. Hazánk emberi történelme számtalanszor olyan eseményekkel zajlott, amelyben bebizonyosodott, hogy a legtöbb gondot és bajt az össze nem tartás, az egymás elleniség, a széthúzás okozott, és nem valamilyen végzetszerűség, hanem emberi hiba! Még csak azt sem mondhatom, hogy itt, szeretteim között különösen több lenne, mint másutt, de sokkal inkább megmutatkozik. Mélyen és igazán nagyon tudom és át is kell adnom számotokra: ez se hosszú, se rövid távon nem megoldás!
Minden körülmények között a hasonlóságok keresése, az összefogás az, ami a legtöbb értéket termelni tudja. Pontosan egy olyan időszak előtt áll az ország, de a világ több pontja is, ahol a széthúzás és az ellenségeskedés, a vetélkedés, mindenek előtt az összefogás hiánya az, amely rengeteg bajt és problémát okoz és okozni fog, ha nem tesz ellene az emberiség. Oly hihetetlenül fontos ez! Még csak azt sem mondhatom, hogy a nagy lángoló, szeretetteli összetartozás és érzelmek, hanem most már inkább a legjózanabb megfontolás kellene, hogy rádöbbentsen embertömegeket arra: mennyire inkább az egymásra utaltság, az egymás segítése, elismerése, támogatása az, amely egyedül megoldhatja a világ sorsát. Bármerre nézünk, bármerre tekintünk, kizárólag mindennek ez az alapja.
Nagyon sajnálom, hogy ennyi szomorú és kedvezőtlen dolgot kellett mondanom, de meg kell néznünk a dolgok másik oldalát is. Vannak, voltak, egyre többször létesülnek olyan kisebb, nagyobb népcsoportok, népek, amelyek összefognak, mert felismerik annak a jelentőségét és egyedül továbbvihető útját, amit az imént szomorúsággal, csaknem kritikával említettem meg, pedig nem az, csak a valóság feltárása.
A ti csoportotok már néhány ember összefogott, szoros köteléke. Mindegyiktek a maga kis családjában, a maga külön kis közösségében és külön ismeretségi körében, nagyon is meg tudja teremteni, parányi lépésenként, fokról-fokra elő tudja idézni, hogy inkább az összefogás, az egymás megértése kerüljön előtérbe és ne a fordítottja. Tehát hiába vagytok kevesen, mégis nagyon sokan vagytok és nagyon sokfelé el tudtok hatni, különös tekintettel arra, hogy nem vagytok egyedül. Nagyon sok helyütt felfedezték már ennek a lényegesen fontos összefogásnak és összetartásnak a szükségességét. Úgy lehet venni, hogy minden nagyon sötét és homályos helyzetből, amelyet előbb elmondtam, - és ez való igaz! - a kibontakozás már megkezdődött. Nem csak itt, másutt is. Sokkal jobban látható, sokkal jobban érzékelhető, hogy valami változik. Igaz, hogy nem gyorsan, igaz, hogy nem látványosan. Mire szükségetek lenne a gyors és látványos változásokra, addigra több és jobb erőt meríthettek belőle. De amióta a világ világ, gyors és hirtelen változások nem történtek soha.
Mindössze arra szeretném nyomatékosan felhívni a figyelmeteket, hogy nem égi szempontból, nem a mi megváltozott szemléletünk, világosabban látásunk szerint, hanem szigorúan csakis emberi mértékkel mérve mondom ezt nektek. Ne veszítsétek el a türelmeteket, a kedveteket, egymás felé fordulásotokat és azt a szándékot, hogy elviszitek magatokkal másfelé is azokat a törekvéseket, amelyek az egymás felé fordulás, az összekapaszkodás érzését építi ki. Ez a folyamat elindult, és lassan már nektek is látnotok kell az eredményeit. Előbb kisebb közösségekben, majd nagyobbakban, míg nem országos, majd földrésznyi méreteket ölthet. Ne veszítsétek el a kedveteket, reménységeteket. Nem azért, mert nem szabad, hanem azért, mert már nincsen okotok rá, csak egyelőre nem látjátok még, hogy halad, forr, alakul, változik szinte napról napra az a helyzet, amelyet az elején olyan szomorodott szívvel el kellett mondanom.
Én nem tudtam más, világító, erősítő, ünnepi, szent szellemi lángokat és lángnyelveket adni, csak ezt a kicsi, de nagyon bíztató és komolyan belekapaszkodható biztonságot. A rászánás, a jóakarat, a jobb felé való törekvések összetartása, összetartozása az, amit mint parányi fényként én, a nagyon kicsi és parányi fénysugár, rátok vetíteni tudtam. Nem tudtam számotokra ma egy szál virágot sem hozni, csak ezt a kicsi fényt, a magam szeretetét. Gondoljatok rám és arra, amit hallottatok.
A világméretű összefogások mindig az egy és a másik egy ember között kezdődnek el!"
Közzéteszi: Langer Imre
|
