|
A FÖLDI ÉLET JELENTŐSÉGE
Névtelen Szellem közleménye
Beláthatatlan nagy tömeg hömpölyög az élet országútján és halad egy bizonytalan cél felé. Ez a tömeg minden alkalommal mintegy a mélységbe zuhanni látszik, amikor a halál pillanatában el kell válnia a földön valamiképpen kialakított és elrendezett életétől.
A földi élet küzdelme tulajdonképpen abban áll az ember számára, hogy mindig a vágy sarkalja őt, hogy az életben úgy helyezkedjék el s a maga részére olyan pozíciót teremtsen meg, amelyből mint egy kiapadhatatlan bányából mindig kiválaszthassa azokat a kellékeket, amelyekről azt hiszi, hogy megszerezheti velük az élet boldogságát.
De miben áll az életnek ez a boldogsága? Ameddig a lélek a nemesebb után nem vágyódik, addig a test táplálása és a testi énnek minél inkább való kitüntetése és az élet javaival való elhalmozása a cél.
Ha láttok embereket, akik minden úton-módon hatalom, gazdagság vagy dicsőség után törekszenek, egészen tisztában lehettek afelől, hogy ezek még nem ismerik az élet magasabb rendeltetését, azaz még nem ismerik, és nem keresik az élet rejtélyének megoldását. Csak a test kívánalmainak megszerzése lebeg cél gyanánt előttük, és mivel csak ezt szolgálják, az ő elhelyezkedésük az életben csak a felszínen mozog. Ezek arra törekszenek, hogy mindent önmaguknak szerezzenek meg; minden után kinyújtják a kezüket, amivel úgy gondolják - persze tévesen - hogy a boldogságukat elérhetik.
Az emberek túlnyomó része ilyen szellemekből áll; érthető tehát a földön az a nagy tülekedés és zűrzavar, mert minden egyes születéssel újrakezdődnek a tülekedések, újra kezdődik a kapkodás: mindenen keresztül megszerezni az élet javait. Nem csak a maguk részéré teszik nehézzé ezzel az életet ezek a felületes lelkű emberek, hanem azok részére is, akik már más célból, magasabb rendeltetés betöltése végett jönnek a földre testet ölteni. Továbbá azok részére is, akik még talán nem is ismerik a testnek ezeket a kifejlődött igényeit, akik még nem annyira járatosak a földi életnek ezekben a megszerezhető előnyeiben, akiknek a lelke az erőkben még meg van kötve, s még majd csak ezen túl fog felébredni bennük a jó és rossz közötti különbség megismerése.
Tehát az emberiségnek ez a zöme veszélyes mind a két részre: az élet fejletlenebb szellemeire is, meg azokra is, akik már fejlettebbek, akiket már magasabbrendű igazságok, célok vonzanak, és ezeket szeretnék az életükben megrögzíteni; akik szeretnék az életet tökéletesebbé, jobbá, igazabbá tenni és pedig nemcsak a maguk részére, hanem mindazok részére, akik velük együtt élnek, és akik utánuk következnek.
Az önző szellemek nagy kapkodása és nagy kapzsisága okozza, hogy elvesztik a világosságot; önmaguk oltják ki a lámpájukat és teszik lehetetlenné önmaguk részére is a kibontakozást, a boldogulást, a vigasztalódást.
Hiszen minden ilyen törvénytelen igyekezet, homályosság, túlkapás a maga következményeivel együtt itt marad a földön. Sőt, sokszor nyomban érezteti a hatását, mert minden igazságtalanságra fájdalom, csalódás és szenvedés következik.
Sokszor látnia kell az ilyen szellemnek, vagy embernek, hogy miként veszi ki a kezéből a végzet azokat az eszközöket, amelyekkel ki akarta erőszakolni a sorstól, hogy az ő akarata és vágya menjen teljesedésbe. Az ilyen szellem nem kérdezi a múltat, nem keresi a jövőt. Ha a jövőt keresi is, nem azt nézi, hogy tulajdonképpen hogyan és mint cselekedjék úgy, hogy rendezett igazságot hagyjon maga után, hogy megelégüléssel, becsülettel végezze el az életét, hanem felületesen gondolkozó énjében mindig arra számít: hogyan és miféle események, miféle nagy, eddig nem ismert szerencsék és váratlan fordulatok következhetnének be, amiket ő a maga igyekezetével, esetleg sokszor hamiskodással akar kicsikarni a sorstól.
Sokszor csak a halál téríti ezeket észre, amikor vagy őket szólítja el a végzet, vagy azokat, akiknek kedvéért talán így cselekedtek. Közülük sokat éppen a gyermekeik érdekében való vagyonszerzéstől szólít el a végzet. Sokszor befejezetlen munkájuktól ragadja el a halál azokat, akik valami nagyot, valami dicsőségeset akartak cselekedni, aminek napfényre jövetelével majd szárnyára vette volna a nevüket a hír, és dicsőség-özön jött volna feléjük a mulandó világból. Az ilyenek csak dolgoznak, munkálkodnak, és nem érik meg álmaik beteljesülését.
Az ilyen szellem hosszú ideig marad a szellemvilágban vigasztalanul, vágyaktól gyötörtetve, mert a valóság világában, ahol minden pontot becsületesen be kell tölteni, mindent el kell végezni, ami igaz, ami jó, ők idegenek. Egy lépést sem tudnak tenni előre; még a fejüket sem tudják hátrafordítani, hogy visszanézzenek, mert ezekbe a vágyakba, gondolatokba bele vannak merevedve. Amíg Isten, az ő Atyjuk, őket más világosságra nem vezeti, ameddig meg nem gyújtja előttük a szövétneket, amelynek fényénél a következő lépést megtehetik, addig abban az egy állapotban élnek. Hiszen ezek nem is tudják, hogy meghaltak, ennél fogva nem is tudhatnak arról, hogyan segíthetnének magukon. Egyáltalában nincs tudomásuk az ő létállapotukról.
Azoknak az embereknek a lelkei, akiknek a gazdagság, a testnek kedvező jólét volt a vágyaik és életük egyedüli célja, ettől a kínzó vágytól gyötörtetve szenvednek, és nyomorultaknak érzik magukat a szellemvilágban. Szenvedésüket még fokozza az is, hogy sokszor látniok kell a fényt és a pompát azoknál, akiket talán lenéztek, akiket emberi életükben együgyűeknek, tökéletleneknek tartottak.
Kell-e ennél az életnek keményebb iskolája, kell-e az igazságnak ridegebb formája és kell-e ennél nyomorúságosabb lelkiállapot?! Ilyen azoknak az állapota, akik lelki fejlettségüket arra használták fel, hogy más emberek tudatlanságát vagy jóhiszeműségét kizsákmányolva, azt a maguk életének feljavítására fordították és abból maguknak anyagi vagy lelki előnyöket is szereztek.
Ezen az úton szerzi meg magának az ember azt a nyomorúságot, amit el kell szenvednie, amit meg kell ismernie, hogy kigyógyuljon azokból a tévedésekből, amelyekbe őt mohó vágya és szellemi tudatlansága vitte bele. Mert szükséges, hogy az ember először meggyógyuljon a helytelenből, az igaztalanból, hogy az igazságról, a helyesről valamiféle homályos fogalma lehessen és igyekezzék azt az ő életével valamiképpen megrögzíteni, azaz a maga lelkébe elültetni. Szükséges, hogy az ember lelke megüsse magát a természet vaskorlátjaiban, amelyekben az Isten az igazságot bezárva tartja. Szükséges az ilyen rakoncátlan szellemeknek, hogy mindaddig fájdalmakat érezzenek, ameddig önmaguktól feI nem ismerik azt az igazságot, azt a törvényt, amelyet be kell tölteniük.
A fontos az, hogy az ember megismerje Isten országát és annak igazságát, mert csupán ez az egyetlen ismeret, ez az egyetlen út mutatja meg az ember előtt a helyes célt, amelyet követnie és elérnie kell. Ez az egyetlen út, amelyen az ember lelke kiművelődhetik s minden tudományt szentnek tarthat anélkül, hogy szellemi elbizakodottságba esnék. Ez az életben a szükséges dolog.
E mellett a fájdalmak, a csalódások, a változások eltörpülnek, egészen kicsiny porszemekké válnak, amint a lélek felismeri Isten igazságát és abban a világosságot megtalálja, amit a lelke építésére használhat fel, és körülnézve az életben, mindenre megtalálhatja a feleletet. Nem lesz igazságtalanság többé, nem lesz előtte nyomorúság, amelynek okát fel ne ismerné, és meg ne találná mind az emberek természetében, mind önmagában. Nem lesz vigasztalan az állapota, mert látni fogja, hogy minden nyomorúságnak, minden zűrzavarnak, a lelki és testi harmónia hiányának egyetlen okozója a tévelygés, a bűn, az élet céljának helytelen felfogása. Az lesz fontos ránézve, hogy a maga életét helyesen rendezze be és Isten kegyelmi ajándékát úgy használja fel, mint ahogy a takarékos ember beosztja a fillérjeit, hogy jusson is, maradjon is.
Az élet eseményeit, örömeit, szenvedéseit, világosságát, egyszóval mindent úgy rendez el, úgy oszt be, hogy a kétségbeesés és bizonytalanság határán nagy ütközések ne érhessék. Nem is érik, mert akármerre fordítja őt a sors, mindenkor hittel, bizalommal és reménységgel kipárnázott ajtókra talál. Mindenütt látja Isten kegyelmét, Isten végtelen bölcs gondviselését és célravezető útmutatásait, amelyekkel őt a bajok, szenvedések, csalódások és örömök között végigvezeti.
Ha az ilyen hívő és bízó léleknek jut is a földön szenvedés, az azért van, és különösen azoknak van, akik a hitben már erősek, mert szükséges is, hogy az ilyenek a tövises oldalt válasszák. Hiszen hogyha azok jutnának erre az útra, akik még csak a töviseket elszórni tudják, akik még csak zűrzavart okoznak, elgondolható, mennyivel alacsonyabban állna az élet, sőt még az is, hogy mennyivel több betegség volna a földön! Azonban, akik már türelmesek, megtanultak belenyugodni Isten akaratába, akik hagyják magukat vezetni a láthatatlan és ismeretlen Hatalomtól, akik már tudnak hinni és bízni, azok el tudják viselni a szenvedéseket, amelyekkel ez a tövises út bővelkedik; azok tudnak örülni az út szélén nyíló kicsi virágnak is, azok előtt értékesek azok a kicsi örömök is, amelyek itt a tövises úton is százával teremnek. Azoknak a szelleme már nyitva van, azok már felismerik ezeket az örömöket, a lelkük táplálkozik azokból és élvezi őket.
Akik még mohó vággyal vetik bele magukat az élet örvényébe, akik még felületesen élnek, akiknek még nagy, vaskos események kellenek, hogy a lelkük felébredjen, akik még maguk is süketek és vakok, mert még nem látták azokat a tiszta és boldogító örömöket, amelyeket csak a felébredt szellemek élvezhetnek, azoknak a sorsa a legnagyobb jólét közepette is üres, az életük olyan sivár, hogy nem egyszer öngyilkosságba kergeti őket a saját lelkük szegénysége és nyomorúsága.
Azt mondom nektek: örüljetek, ha az életnek ezeket a kicsi virágait, apró örömeit fel tudjátok ismerni, mert a lelketek akkor már gazdag, és felkészült arra, hogy a nagyobb örömöket és nagyobb boldogságot is megláthassátok, és el tudjátok majd viselni.
Mindennek meg kell az ember lelkében érni, és mindennek ki kell fejlődni benne, hogy minden kicsinységet észre tudjatok venni, ami körülöttetek van és a ti fejlettebb érzésvilágotokkal örülni tudjatok az élet finomabb színárnyalatainak; a magasabbrendű titkoknak és örömöknek, egyszersmind az élet olyan kicsi értékeinek is, amelyeket mások eltaposnak és élvezni képtelenek.
Nagy dolog ez és nagy ajándéka Istennek, amit meg kell becsülni! Az élet tele van ilyen apró örömökkel; lelki örömökkel, amelyeket ha észrevesztek, nem sivár többé az életetek, hanem még a legelhagyatottabb, legsivárabb élet is kellemes emlékekkel gazdagítja a lelketeket; olyan kellemes és boldogító emlékekkel, amelyekre még akkor is visszagondoltok, amikor majd elkövetkezik az az idő, amikor a nagyobb örömök következnek, amelyeket Isten a ti részetekre, hitetek és bizalmatok viszonzásául félretett. Amikor ismét találkoztok egymással Krisztusban, boldogan emlékeztek majd vissza ezekre a kicsi, alig észrevehető árnyalatokra, amiket életetekben szokássá tettetek, mert a lelketek akkorra már még érzékenyebb lesz és még jobban fel tudja ismerni Isten gondosságát és szeretetét.
Akkor már minden lépésetekben, életetek minden eseményében - ha az még oly fájdalmas, még oly nyomorúságos volt is - ott látjátok, mint fénylő holdat, Istennek gondoskodó szeretetét, amellyel titeket vezet a sötétben, hogy valamiképp olyan bajotok ne essen, amely a lelketekre végzetessé válhatna.
Minden nap elmúltával adjatok hálát lélekben Istennek, amiért titeket vezet és megmutatja az élet eseményeiben az ő gondviselését. Minden reggel, amikor a világosságot megpillantjátok, adjatok hálát, hogy a sötétség elmúltával új életre ébresztett benneteket. A sötétség telve van rejtélyekkel, nem-tudott dolgokkal, a halálnak bizonyos formájával, amelybe minden pillanattal visszasüllyedhettek, ha Isten kegyelme leveszi rólatok az Ő gondoskodását; visszasüllyedhettek a tudatlanságba, az ismeretlenségbe, a tájékozatlanságba, a bizonytalanságba és visszasüllyedhettek a kétségbeesésbe. Ahogyan nem tudja az alvó ember, mi történik a testével és a lelkével az alvás idején, úgy nem tudhatjátok, mi történik veletek a jövőben, talán a következő pillanatban.
Kérjétek Istent, hogy mindenkor tartsa felettetek vezérlő kezét, és az Ő gondoskodását le ne vegye a ti lelketekről, hanem vezéreljen benneteket lépésről-lépésre, pillanatról-pillanatra azon az úton, amely közelebb és közelebb juttat Őhozzá; hogy életetekben mindenkor megismertesse lelketekkel az igazságot, az élet lényegét, az élet célját, hogy minél messzebbmenő tájékozódást szerezhessetek magatoknak az életnek ebben a körülzárt időszakában a földön, amely a ti életeteket magában hordja.
Hiszen a ti testi életetek nem lehet örökkévaló, hanem elkövetkezik egy éjszaka, amelyben el kell válnotok ettől a formától, ettől az állapottól. Ez az állapot, amelyben most vagytok, ideiglenes; elkövetkezik az idő, amikor a ti énetek ott áll majd mulandó testetek mellett, amelyre az enyészet már rátette a kezét, és akkor ismeretetek világossága mellett sajnálkozva tekintetek vissza, miért is nem használtátok ki jobban azokat az alkalmakat, amelyeket ebben a testben, ebben az életben kihasználhattatok volna? Mert hogy mikor kerültök ismét azokba az alkalmakba, helyzetekbe, állapotokba: az ismét csak az Isten kegyelmétől függ. Ő látja az időt, amikor titeket ilyen, vagy hasonló testöltési alkalomra küldhet, hogy majd akkor szerezhessétek meg azt, amit most elmulasztottatok, és hogy akkor jobban elvégezhessétek azt a feladatot, amit végzetetek rátok ró.
Értsétek meg, hogy nem az Istennek van szüksége arra, hogy betöltsétek a törvényt, és jól végezzétek el a földi életet, hanem a saját lelketeknek. Mindig olyan dolog előtt álltok, amiben még gyengék vagytok, amiben még előttetek áll a bukás lehetősége, amiben még nem vagytok készek, ahonnan még nem léphettek tovább. Ez a föld, ha nem jól végzitek el a munkát, visszavonz; mert természetes, hogy nem léphettek a tökéletesedés útján a következő fokra, ha még a mostani fokon sem álltok biztosan és nem tudtok a helyzet uraivá lenni.
Bizony testvéreim, az életnek minden órája ajándék, és az adott állapotok, az igazság problémái, amelyek előtt álltok, megoldásra, megvilágításra várnak és azokat a magatok lelkéből, a magatok szellemének világosságával kell megoldanotok. Jól oldottátok meg? Szabadok vagytok! Rosszul oldottátok meg? Nincs szabadságotok, mert a megoldatlan probléma ismét rátok vár.
Tehát, hogy megoldhassátok ezeket a problémákat, elvégezhessétek a rátok rótt feladatot, Isten kegyelmét kérjétek és becsüljetek meg minden alkalmat, amelybe életetek folyamán belekerültök. Isten kegyelmével, a ti magatok világosságával és Istenbe vetett bizalmatokkal a legjobbat és leghelyesebbet cselekedhetitek úgy, hogy gazdagok és irigyeltek lesztek, amikor a földtől el kell búcsúznotok, hogy a szférákon lévő életben folytassátok tovább megkezdett haladástokat. Legjobban így oldhatjátok meg az életet. Hogy ezt az utat megismerhettétek, az nem a ti különös érdemetek, hanem Isten kegyelme, aki hívott és keresett, szólított titeket, mert Ő szeretett benneteket, mielőtt ismertétek volna Őt.
Egyetlen érdemetek, hogy meghallhattátok ezt a hívást, hogy a szívetek megérezte, hogy Ő akar titeket vezetni, és hogy megálltatok a lejtőn, a szakadék szélén, amely már ott várt, hogy elnyeljen titeket is a sötétség és a bizonytalanság hullámai. Megálltatok egy pillanatra, magatokba szálltatok és gondolkozni kezdtetek. Ez a ti egyetlen érdemetek, és ezért Ő, a kegyelemnek Atyja, az örök szeretet forrása minden áldásával elhalmoz benneteket, és fiaivá fogad, csak azért, mert szót fogadtatok Neki.
Adja az Úr, hogy az ő szava minden pillanatban visszhangot keltsen a szívetekben, életeteknek minden percében!
+ + +
közreadja: Koltai István
Forrás:
Névtelen Szellem közleményei
Eszter médium útján
III. kötet, 212-221. oldal
|
