|
A SZELLEMEK SZEMÉLYAZONOSSÁGA
Az alábbiakban az Égi Világosság második évfolyamából (1900) közlünk egy írást.
Egyik tagtársunk vezető szellemeinkhez azt a kérdést intézte, hogy a körünkben jelentkező szellemek miért nem nevezik meg magukat, és miért nem közlik a földi életükre vonatkozó adatokat. Íme a feltett kérdés:
Kedves szellemi vezetők! A múlt ülések egyikén magas szellemtől tanítást kaptunk az igazságról. A tartalmas és gyönyörű manifesztáció mélyen hatott értelmünkre és lelkünkre. Hálátlanság tulajdonképpen, hogy ezek után egy más irányú kérdést teszünk fel. Ezt csak a tudásvággyal menthető, de ti tudjátok a legjobban, hogy a kétely a tudásvágy felkeltője és táplálója mennyire emberi gyengeség. Mivel ezt tudjátok, meg is fogtok bocsátani, és módot találtok a kétely eloszlatására.
Erre legjobb mód volna az, ha a szellem, aki nekünk oly szépen magyarázta meg az igazság fogalmát, önmagáról némely felvilágosítást adna, hogy élt-e valaha a Földön, és ha igen, mikor élt, mi volt a neve, milyen viszonyok között élt, és mik voltak életének legkiválóbb mozzanatai.
József, beszélő médium: Isten világossága és igazsága lebegjen fölöttetek! Nem akarjuk elmérgesíteni a kérdést, melyet elénk tűztetek. Mi tudjuk, mit jelentenek a szavak. Ti, öregek és ti, fiatalok, akik hittel vagytok eltelve, nektek ilyen kérdést feltennetek nem szabad.
De ti, akik a kutatás széles és kétségekkel telt útján haladtok, kik majd jobbra, majd balra tértek ki, azaz: amit e széles úton találtok, nem tudjátok megítélni és megbecsülni, mert egyszer értéktelennek, máskor meg drágának, túl becsesnek minősítitek, ti föladtatok ilyen kérdést, és mi megfelelünk nektek úgy, amint kell.
Ki vagyok én? – szeretnétek tudni. És nem a kíváncsiság és kétely vezérli azt, aki e kérdést teszi, hanem a tudásvágy. És tudásvágyatok oly messzemenő, hogy nem elégedtek meg a nevemmel, hanem még az életemről is adjak adatokat, születésem helyéről, órájáról, talán halálom pillanatáról is, és minderről oly világosan, hogy ti valósággal meggyőződjetek, hogy én tényleg én vagyok.
Ej, ej, emberek! Hogy lehettek ilyen naivok, ily gyermekesek? Biztos meggyőződésetek érdekében tudni akarjátok, hogy a kétely, amely bennetek él, ami rajtatok rágódik, mint gyümölcsben a féreg, vajon alapos-e vagy sem. Nem az igazságot keresitek, mert az igazsághoz kevés az érzéketek, hanem a kétely mellőzése, ez a ti törekvésetek.
Az emberek sohasem törekednek a pozitív felé, mindig a negatív úton haladnak, mert ennek felel meg a ti lényegiségetek, amely oly kicsiny, oly hitvány, oly hiányos és hibás.
És ha meg is mondom, hogy ez és ez vagyok, ha meg is mondom, hogy ezer, kétezer, háromezer vagy ötvenezer évvel ezelőtt éltem, különböző alakokban, különböző megtestesülésben, hogy akkor úgy, később így, még később megint más módon működtem: mit nyernétek evvel? Meg tudnátok-e győződni arról, hogy ezer és ezer évvel ezelőtt ilyen névvel, ebben az alakban, ilyen és ilyen működési körben vajon létezett-e ilyen lény?
És ha meg is győződnétek erről, mit is nyernétek vele? Hogy – amint ti nevezitek – egy ily bizonyíték meggyőződésre vihetne benneteket, hogy megsemmisíthetne minden kételyt, és megteremthetné az abban való tökéletesen biztos tudásotokat, hogy amit én itt mondtam, az nem másoktól, csakis tőlem eredt, és a tiszta igazságon alapul:- ezt tagadom.
Ti, emberek nem vagytok képesek arra, hogy ily módon meg lehessen titeket győzni, nektek egy bizonyíték nem elég, nektek tíz, ötven bizonyíték kell, és ha ötven van, akkor még száz mást akartok, mert a kétely a lelketek gyökerén tapad: ez az emésztő, ez a megsemmisítő féreg az ilyen meggyőződések segélyével el nem pusztítható.
E helyen, e működési körben két tényező szerepel: a kétely és a hit. Mi a hit? Mert, hogy mi a kétely, ezt jól tudjátok; definiálni is tudjátok, mert ebben éltek. De mi a hit? A ti bölcs szellemetek azt mondja, hogy a hit a tudás ellentéte. Aki tud, annak már nem kell hinni, aki pedig hisz, az nem tudhat.
Ez azonban nem igaz. A hit és a tudás között való egyensúlyozás nem egyéb, mint a ti emberileg működő szellemetek hiányos működése. A hit a lelki ember életének tiszta működése, az e lelki élet által előidézett gondolkodás folytán szerzett bizonyosság.
Ezért legyen bár értelmetek még oly éles, bölcselkedjetek és tépelődjetek bármennyit, és jussatok bármiféle következtetésekre, melyeket értelmetek vagy feltételezésből, vagy pedig tényekből származtatni képes: sohasem fogtok oda jutni, hogy bizonyos tüneményekből és találmányokból valami megdönthetetlen tudást alkothatnátok magatoknak, mert a legközelebbi pillanat már az ellenkezőjét hozhatja annak, amit az előbb még biztosra vettetek.
A lélek szerinti működés, az embernek valódi tiszta "én"-je másképp dolgozik, más utakon jár, számára nincsen semmiféle előfeltétel és ebből levont következtetés: hanem csak érzések és érzületek, melyek, a tapasztaltakon, látottakon és a találtakon kívül, magában a lélekben keletkeznek, és ellenállhatatlan erővel hatolnak be az ember tudásába úgy, hogy azokat mások bölcselkedésekkel és kételyekkel meg nem semmisíthetik.
Így az emberi szellem tanulással, és csakis tanulással oly messze juthat, hogy valamely dologról gondolkodni, arról ítéletet alkotni, a tapasztalatokból végkövetkeztetéseket vonni teljesen önállóan képes.
Így áll ez a lélek működésére vonatkozólag is; a léleknek is tanulnia kell, a tapasztalások, a kutatások útján kell haladnia, saját munkájával kell elérnie azt, amit tudásnak nevezünk. Azt mondjátok, hogy a hit isteni kegyelem, de mégsem abban az értelemben, amint ti azt fölfogjátok, nem úgy, ahogy a Szentlélek beszél minden előkészítés nélkül. Nem.
Az isteni kegyelem abban áll, hogy ti, emberi lények, kik a sötétségbe hullottatok, ahol az igazságot, a tudást elvesztettétek, a szellemi megsem-misülés útjára kerültetek. Ebből az állapotból kell magatokat felküzdjétek, hogy megszabaduljatok, lassan-lassan saját munkátok által, jóakarattal, fáradtsággal, erőfeszítéssel a világosság felé hatolhassatok, és végeredményképpen elérhessétek azt a tudást, mely hitnek neveztetik.
Aki dolgozik, aki lelki képességeit igaz módon használja: elnyeri a hitet, mely hit azonban ekkor már tudás. Hogy ezt ti, bűnös emberek elérhetitek, ebben áll az isteni kegyelem. Aki a hitet már megszerezte, magáévá tette, annak osztályrészül jutott az isteni kegyelem. Ebből további következtetést is levonhattok.
Mit gondoltok emberek, kinek az előnyére szolgál, és kinek áll érdekében az, hogy ti minél nagyobb jóban, minél nagyobb szellemi kincsben részesüljetek? Istennek, nekünk, avagy a ti érdeketekben? Azt hiszem, hogy e tekintetben kétség nem foroghat fönn.
Ha az ember odáig vitte már, hogy annyira hisz, hogy a hit már tudás, úgy elmondhatja magáról, hogy ezt magam szereztem magamnak, csakis magamnak köszönhetem, e szerzeményem boldoggá tesz. Mert nem tagadhatjátok, hogy a hit, a szilárd hit boldoggá tehet.
Az Atya törvényeiben van, hogy az ember a tökéletesedés felé haladjon. E törvény keretén belül mozog a mi akaratunk, e törvény keretein belül mozog az ember is. Ha az Atya azt akarja, hogy az emberek boldogok legyenek, akkor úgy akarja, hogy a boldogság teljes és egész legyen, az kielégítse őket.
Ha valaki vagyont ajándékoz nektek, és így ti, szegény emberek, egyszerre gazdagokká lettetek, ez mindenesetre elégtétel nektek, de ez nem kielégítés, mert amit kaptatok, az csak ajándék, melyre nem számítottatok. Melyet nem szolgáltatok meg, csak az öletekbe hullott, és így nem mondhatjátok el magatokról: íme, sok a kincsem, mindezt én szereztem meg a munkámmal, az én érdemem, hogy megvannak, és így annál nagyobb előttem az értékük.
Így van ez, és így kell tennetek a szellemi vagyonokkal is. Az Atya teremtett mindent, de a teremtménynek mindent meg kell szolgálnia. Aki nem tud valamit megszerezni, akinek nincs meg az akarata, ereje, képessége hozzá, az sohasem fog valamihez jutni.
És ti, emberek, hogy könnyebb dolgotok legyen, azt akarjátok, hogy elmondjuk: én ez és ez vagyok, menjetek oda, és győződjetek meg róla, hogy úgy van, és nem másképp. Óh, nem, kedves emberek, így nem teszünk. Küzdjétek ki, hogy mondhassátok: én magam szereztem, én megszolgáltam. A hit gyümölcse ily drága lévén, talán a kezünkbe vennénk, és odavinnénk hozzátok, és mondanánk: nézzétek, ez az igazság, nézzétek meg jól, és kérünk benneteket, hogy higgyetek, mert ezáltal Istennek tetsző dolgot cselekedtek.
Ez a lényege és jelentősége a ti kérdéseteknek. Ha pedig erről az oldaláról tárgyaljátok a dolgot, oda fogtok jutni, hogy magatok mondjátok majd: nem, ez nem a hithez vezető út, ez egészen más út, és ezekkel az eszközökkel meg nem küzdhetünk soha. Nem könnyű a munka, azt jól tudjuk, hosszú küzdelembe és fáradságba kerül, de éppen ezért, mert keservesen meg kell szolgálni, és ha már minden akadály le van küzdve, boldogan fogjátok a kezeiteket kinyújtani a gyümölcs után, melyet a hosszú, nehéz úton kerestetek, és végre megtaláltatok.
Nem! A mi ajkainkról ilyen feleleteket nem kaptok sohasem. Dolgozzatok, küzdjétek ki a hitet más módon. Ha nem tudtok hinni, annál rosszabb rátok nézve. Eljön majd az idő, amidőn belátjátok, hogy csak azon az úton juthattok a hithez, amit mi mutattunk nektek, és semmi más módon.
Szemlézte: Kuklis Henrik
|
