2006. III. negyedév
TARTALOMJEGYZÉK
A földi élet és a szellemi élet * Legyetek jók! * Tanít a szellemvilág
"Én, a bölcsesség, együtt lakom az okossággal..." * Találkozás a szellemvilággal
Misztika * Körösi Csoma Sándor

      Az előző két részben áttekintettük Kőrösi Csoma Sándor életét, életművét, ahogy azt ma a rá vonatkozó írásokból láthatjuk. Csoma ma kétségtelenül része nemzeti kultúránknak, mindenki ismeri nevét. Iskolákat neveztek el róla, szülőfaluja már a századfordulót követő években felvette nevét, Csomakőrös is büszke fiára. Emberi és tudományos teljesítménye, élet-példája, nem utolsó sorban erkölcsi nagysága, valamint hazai és nemzetközi elismertsége igen nagy hírnevet szereztek a székely-magyar tudósnak. Széchenyi István és Eötvös József szavaira mindig is fogékonyak voltak a kortársak. A nyomtatásban is megjelent méltatások és a nagy visszhangot kiváltó emlékbeszédek Csoma személyét tartósan a tudományos közvélemény figyelmének középpontjába állították. A kortársak, a hazai tudományos élet, éppúgy kifejezte nagyrabecsülését messze szakadt fia példátlan teljesítményéért, mint az őt megismerő külhoni tudósok.
     Kőrösi Csoma Sándor a tudományok országában világpolgár - magányos kutató volt, aki egyedül járta útját, amelyről sokan próbálták józan érvekkel lebeszélni. Magáról keveset írt, sok mindent a késői kutatóknak kellett összegyűjteniük, hogy megjelenítsék számunkra ennek a kivételes embernek gazdag életművét. Vegyük számba tisztelettel azokat, akik sokszor igencsak áldozatos munkával kipótolták a körülötte lévő fehér foltokat, és azokat is, akikben Csoma hite, példája felgyújtotta a kutatás lángját, akik továbbviszik szellemét a maguk területén.

     Akiknek köszönhetjük, amit róla tudunk

     Amit az egyetemes tudomány magyar hőséről tudunk, azt jórészt Duka Tivadarnak, egy Indiába szakadt negyvennyolcas honvéd hadnagynak, Görgey tábornok hadsegédének köszönhetjük.
"A jó sors, úgy látszik, mindig rendel a Csokonaiak mellé Domby Mártonokat, a Kőrösi Csomák mellé Duka Tivadarokat, hogy a nemzeti műveltség és nemzeti tudat számára az utolsó órában megmentsék a nemzedékeket formáló szellemi delejforrásokat. S ahogy Csokonainál gondoskodott a sors még arról is, hogy egy rézmetsző diák emlékezetből ránk hagyja a debreceni költő hiteles képét, Kőrösi Csomához is elküldött Kalkuttába Pestről egy hányatott életű festőt, Schoeff Ágostont, hogy ránk örökítse e kivételes tudós egyéniség - bár jobban illik rá egykori enyedi tanárának, Hegedűs Sámuelnek megfogalmazása: tünemény - földi vonásait. De a földi vonásoknál fontosabbak a szellemiek: ezt Duka Tivadarnak köszönhetjük, az egykori eperjesi jurátusnak, aki Világos után a londoni St. George’s Hospital kollégiumában szerzett orvosi oklevelet 1853 végén, s a következő évben, amikor Britannia földjére lépett, első dolga volt, hogy neves honfitársa emlékeit fölkutassa." - fogalmazza meg a nagyok mögött tevékenykedők fontos tevékenységét "Kőrösi Csoma levelesládája" címmel kiadott gyűjtemény szerkesztője.
     A legnagyobb tisztelet illeti Duka Tivadart, Kőrösi Csoma Sándor első életrajzíróját, aki már Eperjesen tanuló diákként tanáraitól hallott a székely vándor őshazakutató törekvéseiről és páratlan utazásáról. Duka angol katonaorvosként került 1854-ben Kalkuttába. Már ekkor feltett szándéka, hogy utánajárjon Kőrösi Csoma Sándor hagyatékának, megismerkedjen az Asiatic Society könyvtárosának tízegynéhány évvel korábbi életével. Sikerül is megtalálnia és lemásolnia a Bengáliai Ázsia Társaság könyvtárában őrzött leveleket és okmányokat. A főtörvényszék levéltárban megtalálja a nagy tudós hátrahagyott magániratait egy kis vasládikóban, melynek felirata: "Alexander Csoma de Kőrös". Az iratokról részletes jegyzéket készített. Ő volt az utolsó, aki ezeket mind látta, mert ezek egy része a továbbiakban eltűnt, alighanem értéktelenként megsemmisítették.
     Duka gyűjtő munkája fontos és eredményes. Mintegy félszáz, Csomától származó és rá vonatkozó levelet, iratot gyűjtött össze, köztük a magyar tudós Indiában megjelent tudományos dolgozatait a tibeti irodalomról, tudományról, a buddhizmusról. Katonaorvos létére filológusokat megszégyenítő módon dolgozta bele magát a számára ismeretlen szaktudományba, még a tibeti nyelvvel is megismerkedett valamelyest ennek érdekében. Szorgalmas és kitartó munkája eredménye az 1885-ben megjelent monográfia, amely azóta is minden Csoma- kutatónak alapként szolgál. A későbbi kutatók hosszú időn át Duka fáradozásának gyümölcseiből éltek.
     Számos kutatónk foglalkozott Csoma munkásságával: gr.Kuun Géza, Újfalvy Sándor, Baktay Ervin, Ligeti Lajos, Maksay Albert, Szilágyi Ferenc a legfontosabbak. Csetri Elek a levéltári anyagokat rendezte és adta közre.
     Sir William W. Hunter (1840-1900) volt az első külföldi, aki feldolgozta Csoma életét. Hunter, élete nagy részét állami hivatalnokként Indiában töltötte, ahol hivatali elfoglaltsága mellett gazdag publicisztikai tevékenységet fejtett ki, számos történelmi és nyelvészeti tanulmányt írt. Vezetése alatt elkészült az indiai birodalom statisztikai felmérése 128 kötetben. Nyelvészeti munkálatai során ismerkedett meg Csoma életével, munkásságával és tibeti szótárával, nyelvtanával, ennek alapján 1885-ben egy folyóiratban egymást követő részletekben kiadta Csoma életrajzát A zarándok tudós (1) címmel. {(1)W.W.Hunter tanulmánya Kőrösi Csoma Sándor: A zarándok tudós címmel 1972-ben jelent meg Romániában, amelyet aztán későbbi kiadása nyomán Kőrösi Csoma Sándor: Buddha élete és tanításai címmel Csomának e fontos írásával együtt Magyarországon is kiadtak.} Hunter nagy érdeme, hogy megvilágítja a zarándok tudós indiai erőfeszítéseit. Dukával szemben, aki magyarként lett angol állampolgár, ezért nem tartotta ildomosnak feszegetni az angol gyarmatbirodalom belső nehézségeit, ő az ottani társadalom alapos ismeretében bátran rámutat a helyi brit kormányzat lélektelen ügyintézésére, amikor 1827-ben csaknem fél éven át várakoztatták a legmegalázóbb és reménytelen helyzetében Csomát. Megírta mindazt, amit Duka el akart hallgatni az időközben kiadott igénytelen kivitelű Szirampúri szótár körül, amelynek megjelenése majdnem meghiúsította Csoma további munkáját. Rámutatott, hogy a nagy tekintélyű Klaproth (2) maró kritikájának és tekintélyének volt köszönhető, hogy az indiai brit kormány nem feledkezett el végképp az áldozatos munkát végző magyar tudósról. Közlései világosságot derítenek Csoma indiai életének nem egy olyan részletére, amelyek nélküle homályban maradtak volna - hangsúlyozza Baktay, aki maga is sokat merített Hunter közléseiből saját Kőrösi könyvében. Hunter életrajzát maga Duka fordította le, és jelentette meg 1898-ban a Budapesti Szemlében.
{(2)H.J von Klaproth korának egyik legismertebb nevű orientalistája, akinek műveit Göttingában megismerhette, akivel később személyesen is levelezett. Nagy gondot fordított a Közép-Ázsiában, Kelet-Turkesztánban oly nagy szerepet játszó ujgurok történetének és művelődésének kutatására.}      A Kőrösi Csoma életmű teljességre törekvő feldolgozásában, megismertetésében és széleskörű népszerűsítésében talán Baktay Ervin tette a legtöbbet. A művészi hajlamokkal megáldott, rendkívüli műveltségű tudós 1926 és 1929 között három évet töltött Indiában, családi kapcsolatainak köszönhetően jó anyagi lehetőségek közt. Nyomon követte Kőrösi Csoma Sándor útját, eljutott Zanglába és Phuktálba, azokba a kolostorokba, ahol Csoma megkezdte tudományos munkásságát. Egyedülálló fotódokumentációt készített a székely tudós nyugat-tibeti munkásságának helyszíneiről, ezeken a helyeken saját költségén emléktáblákat is elhelyezett. Az indológus nemzedékek számára írásai a mai napig is alapvető olvasmányok. A hazai Csoma kultusz kibontakozása, az érdeklődés felkeltése mindenekelőtt Baktay Ervin tevékenységére vezethető vissza.

     Akik továbbviszik a lángot

     Kőrösi Csoma példája az elmúlt százötven évben sem veszített erejéből. Meggyőzően igazolja a közismert régi igazságot: csak azok a népek tekinthetnek cselekvően előre jövőjükre, amelyek ismerik múltjukat és képesek is tanulni e múlt tanulságaiból. Csoma halála után sem szűnt meg a megtermékenyítő szellemi hatás, melynek eredményeként számos hazánkfia fordult érdeklődéssel a feltáratlan Ázsia felé.
     Berzenczey László, a szabadságharc leverését követően emigrációba kényszerült honvéd-emigráns volt az első, aki folytatni kívánta Csoma félbemaradt munkáját. Az őshaza felkutatása céljából szinte minden lehetőséget megragadott. Vélekedése szerint a kínai Kuku-Nor tartományban éltek rokonaink. Kétszer is nekiindult sikertelenül, majd 1873-ban magányos lovasként kelt át a Himalája láncain. Ladakról írt értékes geográfiai beszámolót.
     Lócy Lajos, a Transzhimalája felfedezője, úgy él a földtudományok művelőinek körében, mint aki megalapozta a magyar Ázsiakutatásokat. Az 1877-1880 közt bonyolított Széchenyi-expedíció résztvevőjeként alapvető felfedezéseket tett Ázsia földjén. Lóczy világhírűvé vált kortársának önéletrajzi írását Kalkuttában jártában olvasta a Bengáli Ázsia Társaság könyvtárában. Ennek hatására érlelődött meg elhatározása, hogy Kőrösi Csoma Sándor egykori útját követve kísérli meg a bejutást Tibetbe. Felfedezéséért a Brit Királyi Földrajzi Társaság aranyéremmel tüntette ki 1911-ben. Lóczy a Csomára vonatkozó dokumentumokat 1886-ban tette közzé A Kínai Birodalom természeti viszonyainak és országainak leírása címmel megjelent nagy monográfiájában.
     Szentkatolnai Bálint Gábor nyelvzseni, keleti rokonságunk megszállott híve, ugyancsak Csoma követője. "Ha Buddha híve lennék, azt kellene hinnem, hogy az elhunyt Csoma Sándor szelleme költözött át Bálintba. Szélesebb nyelvismeret, szívósabb kitartás és annyi keleti népnek ismerete együttvéve sincs meg a magyar föld egy fiában sem" - írta róla Lóczy Lajos. A Csomától feltételezett rokonaink - mongolok, mandzsuk, tatárok, kaukázusi népek - nyelvének, kultúrájának tanulmányozására szentelte életét.
"De a sziklafalon, - melyen az ő fellépése előtt már körbeépítették a magyarság eredetének tabu-témáját - minden erőfeszítésének szét kellett mállania. Csak ideig-óráig taníthatta az altaisztikát a kolozsvári egyetemen. Úgy kellett meghalnia, hogy roppant tudását, a magyar nyelv eredetére vonatkozó bizonyítékait nem tudta könyvvé formálni". { (3)Gazda József - 2000}
     Stein Aurél 1887-ben jutott ki Indiába, ahol a lahorei Pandzsab Egyetemen a szanszkrit nyelv és irodalom tanára volt. Stein igazi polihisztor volt, aki a művészettörténet, a régészet, az orientalisztika, a nyelvészet, a térképészet terén egyaránt maradandót alkotott. A Stein életmű gyökerei ugyancsak Kőrösi Csoma Sándorig vezethetők vissza. Maga is megvallotta a Magyar Tudományos Akadémiának írt levelében, hogy Csoma példája serkentő erőt jelentett számára, amikor Kasmír és a mai Észak Pakisztán területén kutatva - persze már lényegesen jobb körülmények közt - járta be Csoma útját. Lóczy útmutatásai alapján, az ő nyomában járta be Kína teljesen ismeretlen vidékeit. A nyugati tudomány számára ő fedezte fel Tunhuang közelében az ősi buddhista kolostor freskóit. A barlangok szentélyében Stein Aurél az ősi kéziratok, buddhista tekercsek és képek valóságos raktárát találta meg, ahonnét páratlan kincsekkel tért vissza, amelyeket Delhiben a Nemzeti Múzeumban, illetve Londonban a British Múzeumban találunk meg. Stein Ázsia kultúrtörténetének legjelentősebb fehér foltjait töltötte ki tartalommal, ezzel az expedíciójával a földrész megismerésének legjelentősebb eredményeivel gazdagította a tudományt.
     A kovásznai polihisztor földrajztudós Kádár László, a Magyar Földrajzi Társaság elnöke, aki a geográfus professzor gr. Teleki Pál ajánlására került be a nagynevű közép-ázsiai expedíciókat szervező Almásy György fiának, Almásy Lászlónak (1895-1951) Egyiptomot és Líbiát kutató expedíciójába 1933-ban. Maga a Kárpát-medencében élt népek kutatásával foglalkozott, melyről írt könyvét magyarul és angolul is kiadta. Az országos hírű földrajztudós 1968-ban járt Darjeelingben, a Delhiben ülésező Nemzetközi Földrajzi Kongresszus tagjaként. Éppen a Darjeelingben található rokonhangzású szavak, mint a Tisza és Bihar, ihlették arra, hogy az erdélyi földrajzi nevek eredetét a szanszkritban keresse. Abból a feltételezésből indult ki, hogy a magyarok előtt Erdélyben élt népek indo-iráni eredetű népek voltak, vagy szoros kapcsolatban álltak ezekkel a népekkel, és földrajzi helynevekben, - amelyek tudjuk, a legtovább megőrzik, konzerválják a nyelvet, - megőrződött ez az eredet. {(4)Aradi 1992} Kutatásaihoz Herodotosz 2500 évvel ezelőtt írt történeti munkáját vette alapul, mely részletes földrajzi, sőt sok helyen néprajzi leírást tartalmaz. Herodotosz szerint Erdélyt jórészt az agathyrszek lakták, akik nem szkíta eredetű népek voltak, szokásaik a tatárokéhoz hasonlítható. Helyneveiket ez a nép hagyta itt, amelyeket még ma is le lehet vezetni az óind nyelvekből, - amint azt Kőrösi Csoma is tette - a szanszkritból. {(5)Kortársa, Torrens írja, hogy Kőrösi "különös említést tett" a magyarországi helyek és hegyláncok neveinek szanszkrit eredetéről. Kijelentette, Magyarország minden földrajzi neve megtalálható Bengáliában.} A "felejthetetlen és nagytudású professzor" élete utolsó két évtizedében különösen sokat foglalkozott Kőrösi Csoma Sándorral, akinek hazaszeretete és őshazakutatása példa volt a számára. Hét nyelven jelentette meg Magyari Lajos erdélyi költő "Csoma Sándor naplója" című poémáját 1976-ban, majd a hindi nyelvvel is kiegészített változatot 1977-ben Debrecenben.

     Trianon után Erdélyben Kőrösi Csomát ünnepelni sem nagyon lehetett. 1934-ben Csomakőrösön nagy fia születésének 150. évfordulóján a szónokba a hatalom beléfojtotta a szót. Ma is emlékeznek ott még erre. Az ötvenes évek elején mozgalom indult, hogy szoborral örökítsék meg a "legnagyobb székely" emlékét. Bár a szobor (Orbán Áron alkotása) elkészült, az csak majd 1969-ben kerülhetett Csomakőrös főterére, a szervező pedig állásával fizetett a próbálkozásért. Fél évszázaddal később, 1984-ben, a kétszáz éves évfordulón sem valósult meg az ünneplés. Azt jó előre betiltották, a szekuritáte megszállta a környéket, a szobrokon elhelyezett koszorúkat azonnal eltüntették. Ne feledkezzünk meg ezekről az eseményekről sem, még ha ma ezek már történelemnek számítanak is.
     Az erdélyi 1989 decemberi események után megalakult a Kőrösi Csoma Sándor emlékének ápolására hivatott Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület, amely azóta minden évben megrendezi a Kőrösi Csoma Sándor Napokat. Csomakőrös is újra zarándokhellyé vált, Kovásznán Kőrösi Csoma Sándor Emlékmúzeum és Dokumentációs Központ épült.
     A Kőrösi Csoma Sándor Egyesület 1992-re - a nagy magyar tudós halálának 150. évfordulójára - pályázatot hirdetett, melynek anyagát Erdélyben megjelentették.
A Magyarok Világszövetsége Kőrösi Csoma Sándor Emlékbizottsága az 1999-es "Kőrösi Csoma Sándor Emlékév" keretében "Keleti gyökereink" címmel tudományos konferenciát rendezett, amelyen jelentős számban jelentek meg kínai előadók, akik az elmúlt évtizedek kínai xiungu-hun területek új régészeti eredményeiről részletesen beszámoltak. A konferencia a hun-magyar kapcsolatok kérdését új megvilágításba helyezte, a Csoma által mindig is keresett ujgurok is az érdeklődés középpontjába kerültek. { (6)A tudományos konferencia anyagait a Turán, magyar eredetkutatással foglalkozó folyóirat 2000. év során sorra megjelentette. A Kőrösi Csoma Sándorról szóló előadások közt sok új megközelítésű is megjelent, melyeket ismertetésünkben felhasználtunk.}

      Kőrösi Csoma emlékek itthon és külföldön

     A tudós halála után az emberi kegyelet hamarosan mind több emléket állított Kőrösinek. Az indiai Darzsilingben felállított síremléke szinte zarándokhellyé vált. Holló Barnabás szobra még mindig ott áll a kalkuttai Asian Society székházában.
     A Tokióban 1933-ban felállított szobra a Japánban buddhista szentté avatott nagy magyar tudósnak, a szent embernek, az egyetlen nyugati boddhiszattvának állít emléket. A szanszkritológus Takakazu Dsundsiro Kőrösi önfeláldozását példának állítja Japán számára, mikor az ország a materializmus hatására elhanyagolja szellemi értékeit. "A buddhizmus - hangoztatta a szónok - nem felekezeti mozgalom, nem ismer faji határokat, s így a keresztény Csomát szívesen fogadja be a buddhizmus történelmi hősei, felszentelt boddhiszattvái közé". Figyelemreméltó történetről számolt be az ünnepségen a nagy japán tibetológus, Kavagucsi Yekai, aki négyszer járt Közép-Ázsiában Kőrösi Csoma nyomdokain. 41 évvel korábban határozta el, hogy Csoma művét fogja folytatni. 1896-ban kísérelt meg Nepálon át bejutni a titokzatos Tibetbe. Akkor is vonakodtak a vízumot megadni, de amikor a nepáli kormánybiztos meglátta a fiatal japán orientalista kezében Csoma tibeti szótárát, azonnal felajánlotta a vízumot. Így vált akkor ott a tudós neve ajánlólevéllé. Amerre Kavagucsi megfordult Tibetben, mindenütt a legnagyobb tisztelettel emlegették az Ázsiába szakadt magyar tudóst. A legenda szárnyán már régóta Boddhiszattvá lett Csomából, mielőtt hivatalosan tudomásul vették volna, hogy Csoma sírjához zarándokolni járnak a buddhisták.
     Érdemes megemlíteni Kőrösi Csoma hatását a teozófiai mozgalomra is. H.P.Blavatsky asszony, a teozófia mozgalmának elindítója maga emlékezik meg Csomáról az "India barlangjai és sivatagjai" című munkájában. Ő, aki a régi szanszkrit és tibeti vallásfilozófiai eszméket Nyugat számára hozzáférhetővé tette, erre vonatkozóan műveiben adataira nézve konkrétabb forrásokat nem jelölt meg, nagy valószínűség szerint Kőrösi Csoma Sándor kutatásaiból szerezte első impulzusait és tudását.{(7)A tudományos konferencia anyagait a Turán, magyar eredetkutatással foglalkozó folyóirat 2000. év során sorra megjelentette. A Kőrösi Csoma Sándorról szóló előadások közt sok új megközelítésű is megjelent, melyeket ismertetésünkben felhasználtunk.}
"Néhány évvel ezelőtt egy magyar utazó, minden támogatás nélkül, koldus szegényen, gyalog Tibetbe vándorolt... csupán tudásszomja vezette, hogy világosságot derítsen népének történelmi eredetére. Az eredmény az lett, hogy kimeríthetetlen tudományos forráskincsek kerültek napfényre. Hála Kőrösi Csoma Sándor rendkívüli buzgalmának, Tibetben olyan nyelvet ismerhettünk meg, melynek irodalma eddig teljesen ismeretlen volt.(8) Bejutott Tibet láma-köreibe, hozzáférkőzött az országában elzárkózva élő nép összes szent iratához, valószínűleg azért, mert a mongolokat és a tibetieket nem alárendelt fajnak, hanem testvéreknek nézte. Olyan eljárás ez, amelyet a tudósok céhe sohasem gyakorolt volna. Valóban, emberi és tudományos érzésünkben szégyen fog el, ha meggondoljuk, hogy aki szorgalmával a tudomány számára először tett hozzáférhetővé oly értékes kincseket, aki magvát vetette el bőséges aratásunknak, halála napjáig szegény és ismeretlen maradt." {(8)Csoma Sándor a híres és még életében kiadott műve a Tibeti Nyelvtana és az Angol-Tibeti Szótára mellett további igen fontos művekkel gazdagította a tibetológia tudományát. A tibeti irodalmi és vallási anyagok kutatásakor csakhamar rájött, hogy a tibeti könyvek tanulmányozása a szanszkrit nélkül lehetetlen, hiszen a tibeti könyvek nagy része fordítás, amelyek megközelítéséhez elengedhetetlen a buddhista és keleti bölcseleti fogalmak ismerete és pontos definíciója is. Ezért párhuzamosan elkészítette a Szanszkrit-Tibeti-Buddhista Terminológiai Szótárat (szanszkrit neve Mahávjupatti), amely 1831-re el is készült, de akkor a kiadását a Bengáliai Ázsiai Társaság nem tartotta szükségesnek, így ennek a nagyon fontos alapműnek a kiadása csak 80 évvel később, jóval a szerző halála után történt meg. Ez a késlekedés hátráltatta a tibetológia fejlődését. A keleti bölcselet és a buddhista vallás megismertetése terén is jelentős alkotásai születtek. 1936-ban jelent meg a Jegyzetek Shakya életéből címen a tibeti kánonnak Buddhára vonatkozó része, amely ugyancsak alapjává vált a későbbiekben a századvég Buddhával kapcsolatos kiadványainak. Ugyanebben az évben jelent meg két fontos tanulmánya, A Kah-gyur és A Sztan-gyur elemzése. A tibeti kánon e két hatalmas művének jelentősége abban áll, hogy a buddhizmus indiai üldözésének idején sok „szent könyv” megsemmisült, és csak fordításban, tibeti nyelven maradt fenn. Létezésükről a nyugati világ ugyan értesült már, de tartalmát ő ismertette meg.}

     Csomának szobra áll Csomakőrösön, Marosvásárhelyen, Budapesten a Tudományos Akadémia épületében és a Kínai Múzeum kertjében. Nagyenyeden, Göttingenben, Teheránban emléktábla örökíti meg a tudós ottjártát. Vietnamban tibeti stílusú emlékmű, Szécsényben múzeum viseli nevét. Iskolák és utcák végeláthatatlan sora ma is jelzi a hálás utókor tiszteletét.

     Mi az üzenete a magyarságnak?

     Kőrösi Csoma Sándor életéről és vándorlásairól a lexikonokban számos adatot találunk, de kevés szó esik munkásságának arról a részéről, amely túlmutat az angolok megbízásából végzett úttörő jellegű tibeti nyelvtan és szótár elkészítésén. Elhatározott célja indulásától haláláig nem változott, erről többször is nyilatkozott. Ez a cél hazaszeretetétől fűtötten hazájának végzendő nagy feladata volt mindig is. Megkeresni a magyarok őseit.
     Miért esik olyan kevés őszinte szó arról, ami őt így fűtötte? Ha jól megnézzük, a valóság az, hogy Csoma élete, munkásságának a magyar vonatkozásai még előttünk, magyarok előtt is a rejtegetett titkok közé tartozik.
     Bárki bármit is mond, Kőrösi Csoma soha nem mondott le arról, hogy megtalálja a magyarok rokonait.
     Miért van az, hogy az elismert nagy tudósról rögtön lekezelő, elnéző hangvételre váltanak át az ismertetések, amikor élete fő céljáról, a magyarok őshazájának a kereséséről, az ujgurokhoz való törekvéséről esik szó?
     Általában ilyen fogalmazással találkozunk: nem láthatta be tévedését, hogy hamis úton járt, mikor Turkesztán felé vette az irányt, nem tudhatta, hogy valójában ott nem találhatta meg a magyarok őseit, mert a nyelvtudomány halála után hamarosan kiderítette, hogy rokonaink a finnugorok, stb.
     Vámbéry Ármin szerint "teljes lehetetlenség volt" megtalálni a magyarok rokonait, "mert a magyar nyelv ugor, és a török-tatár dialektus révén két változáson ment át. E tudás azonban újabb kutatások eredménye, amelyekről szegény Csomának aligha lehetett fogalma."
     Hunter is a korabeli általános szemléletnek alapján ítélkezik Csoma eredeti céljának esélyéről: "Népe őshazájának kutatása Ázsia területén kezdettől fogva kudarcra volt ítélve. De önfeláldozó munkássága révén e kutatás hosszú balsikerei között Csoma az emberi tudás új területének vetette meg az alapját." - zárja a gondolatot pozitív fordulattal. Ez a kettősség aztán minden értékelésben megjelenik a későbbiekben.
     A Révai Lexikon aztán már betetőzi a rejtett leértékelést: "Néhány tibeti szó magyaros hangzása csábította a magyarral való rokonság elképzelésére (kend-kied, Stan-Isten)"!
Egyetérthetünk Márton Veronikával, aki kijelenti: "ha Kőrösi azt mondja, hogy a lánka, a szoba, a béka, a szabla,… a pata, azaz az út, ezek ugyanolyan jelentésűek a szanszkritben is, mint a magyarban, akkor én inkább Kőrösinek hiszek, bármit mondanak is a finnugristák!" {(9) Marton Veronika cikkének már a címe is sokatmondó: Kőrösi Csoma megkövetése. (Turán 2000) A továbbiakban e lényegretörő cikk alapján foglalom össze Csoma szanszkrit nyelvvel kapcsolatos álláspontját a mai felemás nyelvészeti szituációban, amikor a magyar nyelv erőltetett finnugor rokonsága már csak nálunk fenntartott.}
     A mai magyar tudósok nem ismernek annyi keleti nyelvet, mint Kőrösi Csoma. Ezért, aki oly tanulmányokkal, amelyeket Kőrösi elénk tár, behatóan nem foglalkozott, "ti. a szanszkrit, az indiai, a tibeti nyelvet nem mívelé, eljárását, eszméit, következtetéseit kellően nem értheti meg, érdemleges ítéletet felőle hozni nem tud". Manapság meg sem próbálják megszívlelni Kőrösinek a Tibeti szótár előszavában írt üzenetét! Sőt, el is titkolják előlünk!
     Pedig Kőrösi Csoma Vámbéry előtt már megállapította, hogy a magyar nyelv az ural-altáji nyelvcsaládba tartozik, s mint ilyen "rokon nem szavakban ugyan, hanem alkotásban", azaz a nyelv logikájában a "török, az indiai, a chinai, a mogul és más nyelvekkel". Csomának kétsége sem volt afelől, hogy a hunok, az avarok és a magyarok egy és ugyanazon nép. Manapság már szeretik elfelejteni, hogy a magyar nyelv a világ legősibb nyelvének egyenesági leszármazottja, s nem véletlen, hogy a világ mintegy 60 nyelvével rokonították.

     Foglalkozzatok a szanszkrit nyelvvel!

     Kőrösi Csoma határozottan a magyar és a szanszkrit nyelv párhuzamaira és azonosságaira hívta fel többször is a figyelmet. Nyelvészeink is látják a vázolt ellentmondást, ma már kimondják:
"Egyszer már foglalkozni kell Kőrösi Csoma Sándor azon kéziratos feljegyzéseivel is, mely szanszkrit szavak etimológiai fejtegetéseivel foglalkozik, s melyet ugyan nem fejezett be, - talán tibeti útján várt ezen kutatásaira választ, - de aminek továbbvitelére szinte buzdított bennünket, ezt írván:" (10)
"Tanuljuk a szanszkrit nyelvet, mert semmilyen más népnek annyi haszna nem lehet belőle, mint a magyarnak". Majd szójegyzékét ezekkel a szavakkal fejezte be: "Anyagot én adtam. Eszmém ismeritek. Dicsőségünket, kérlek, keressétek." {(10)Aradi Éva: Kőrösi Csoma Sándor hagyatéka nyelvészeti kutatások tükrében. - Turán 2000.}
     1786-ban fejtette ki az angol Jones a szanszkrit és néhány európai nyelv kapcsolatát:
"A szanszkrit nyelv bámulatos szerkezettel rendelkezik, amely tökéletesebb a görög nyelvnél, gazdagabb a latinnál, ámde oly közeli rokonságot mutat e két nyelvvel, hogy ezt véletlen nem szülhette. Ezek mindannyian közös forrásból eredtek, amely meglehet, hogy többé már nem létezik".
     1791-ben Bopp, az összehasonlító módszer alkalmazásával kimutatta az indoeurópai nyelvek és a szanszkrit közti hasonlóságot. Mikor Kőrösi elindult Indiába, általánosan elfogadott volt, hogy minden európai nyelv szanszkrit eredetű, csak a magyar és a finn nem.
     Vajon nem szándékos e kihagyás? Hisz Kőrösi az angol szanszkritológusokhoz írt levelében már 1825-ben arról értesít, hogy a szanszkrit az alkotásban párhuzamos a magyarral, de eltér a többi nyelvtől. Kizárt, hogy a nyelvészek ezt ne tudták volna. Valószínű, hogy az akkor kialakuló összehasonlító nyelvtudomány művelőit sérthette az indoeurópai nyelvek magyarral való rokonsága, hát még az, hogy a magyar nyelv, illetve annak elődje e nyelvek alapja lehessen
.      1849-ben, a szabadságharc bukása után a testben-lélekben megpróbáltatott magyarságra ráerőszakolták a finnugor származáselméletet. A szanszkrit nyelvnek az indogermán érdekek szerinti felhasználása vonta maga után a magyar nyelv és a magyar származáselmélet finnugorrá való alakítását. Így vált a szanszkrit nyelv nemzeti tragédiánk okozójává, ahelyett, hogy elismerést váltott volna ki. Ezért sugallják még ma is, hogy Kőrösi Csoma Sándor hiába ment Indiába, a magyar vonatkozásokból semmit sem talált.
     És amit talált, azt gondos kezek eltüntették, munkáit agyonhallgatták.
Úttörő munkának számít a kovásznai Kádár László professzor ösztönzésére munkatársának, Aradi Évának hindi, szanszkrit helységnevek terén végzett elemzése, amely közvetlenül kapcsolódik Csoma útmutatásához, alátámasztva iránymutatásának helyességét.
     Ezek után vessünk egy pillantást magára az úti célra is. Hová törekedett Csoma olyan kitartóan?
C     soma az ujgurok földjére indult.
     Az ujgur kérdés a magyar őstörténet külön fejezete.
     Kőrösi Csoma Sándor náluk kereste őseink nyomát. Ők az a nép, amelynek nevére hosszú évtizedes tibeti tartózkodása után rábukkant a forrásokban.
     Úticéljáról indulásától haláláig mindig ugyanazt mondja: a magyarok őseit indul el megkeresni az ujgurok földjén a mai Mongólia és Észak-nyugat Kína területén. Maga nyilatkozik erről az 1831-ben azon ritka írásában, amikor kifejti célját és törekvését is az angol Kennedy századosnak készülő beszámolójában.
     Amikor elhagytam hazámat, az én célom az volt, és ma is az, hogy eljussak Felső-Ázsia füves térségeire, ahol hajdan annak a fajnak első törzsei élték nomád életüket, amelyből én is származom. Maggyőződésem, hogy a magyar a hunok leszármazottja, ahogy már századok óta hírlik nálunk.
Erdélyben és a Göttingai Egyetemen folytatott tanulmányaim során elém került olvasmányaimból tudom, hogy a Hunok igazi ősei a Hjong-Nu-k voltak, amiről a kínai Han dinasztia évkönyvei beszélnek. Ha tehát fel akarom fedezni és meg akarom ismerni népem őshazáját, ahhoz Mongóliába kell mennem a Nagy Fal északi részébe, ahol a Hjong-Nu-k éltek immár több mint kétezer éve.
     Így véget ér majd küldetésem, ha egyszer be tudom majd bizonyítani, hogy ellentétben a finn-magyar elmélete mellett kardoskodók megnyilatkozásaival, a magyar nép igenis Attila népe, és a történelmi hagyományokból ismert Hunokon át kései leszármazottja a rejtélyes Hjong-Nu-knak, akikről oly keveset tudunk még.
     De itt még nem tartok. Pillanatnyilag fel kell készülnöm egy nagyon nehéz utazásra a Himaláján át Lhasszáig, onnét pedig a "világ tetői"-nek hívott jeges, néptelen tájakon át egészen a kínai birodalom nyugati vidékéig, aztán még északabbra, a Góbi sivatagon is túl, a mongol sztyeppékig. Vajon találkozom-e ezekkel a Jugarokkal, akiknek a nevére többször is rábukkantam a nagy közvetítő, a Buddhizmus vallási törvényeinek kézikönyveiben, és akiknek köze lehet az ujgurokhoz, hacsak nem magához az Ujgorokhoz, melyből valaha a Magyarok nevét származtatták.
     Mindenesetre azon leszek, hogy nyomukra bukkanjak, mert a feltevés bőven megéri, hogy ellenőrizzem.
     Csoma göttingai tanulmányai alatt Blumenbach professzor előadásait hallgatta. E tudós a kínai évkönyvek alapján a magyarokat az ujguroktól származtatta. Gombocz Zoltán szerint a jugorok a hunok és a magyarok ősei, Jugria az őshaza, ahonnan a hunok és a magyarok Pannóniába vándoroltak. Csoma idejében általánosan elfogadott volt a magyar-hun-szkíta rokonság; bár a finnugor elmélet már megjelent, de későbbi pusztító egyeduralmát és vitát kizáró stílusát csak a szabadságharc leverése utáni időben érte el.
     A finnugor szemléletű korszakban történészeink Kőrösi Csoma Sándor céljait vizsgálva megállapították, hogy téves nyomokon haladt, mert ha eljutott volna a kínai Kan-szú tartományba, ott az ujguroknak egy töredékét találja csak. E néptöredék török fajú rokon nép, de nem leszármazottja a hunoknak, vagy a magyaroknak.
     E kérdésről nagy vita alakult ki, amely azonban mára, jórészt a kínai régészeti leletek és történeti munkák hatására eldőlt. Kiderült, hogy Kőrösi itt sem tévedett.

      Kik azok az ujgurok?

     A Kína távoli nyugati részén a Tarimi medencében, a mai Xinjiang (Hsziancsiang) Ujgur Autonóm Területen élnek a jugarok, azaz a sárga ujgurok… E néptöredék temetkezési szokása olyan, mint a magyaroké volt a honfoglalás idején. Díszítőművészete, dallamkincse hasonló a miénkhez, étkezési szokásaik szintén.
     Az ujgurok nem az ismeretlenségből törtek elő, hiszen már a türk korszakban is a türk feliratok és a kínai források megemlékeztek róluk, az első feljegyzések Kr. után 605-ből származnak. Harcosaik számát 50 000-re tették a kínai történetírók, az összlakosság számát pedig 200 000-re becsülték.
     A Kínától Belső-Ázsián át Bizáncig. terjedő Türk Birodalmat a nagy nomád birodalom központjában, Orhonban 754-ben megdöntötték az ujgurok. Ezzel a hatalmat az ujgur törzsszövetség, vette át, amely nem egészen egy évszázadig, 840-ig volt Kelet Belső-Ázsia ura.
     Az ujgurok nevét a kínai forrásokban hajho alakban őrizték meg. Ez az ujgur név szabályos kínai átirata. Az ujgurok átvették a türköktől a rovásírást használatát is, az iráni eredetű ujgur írás (vagy "hu" írás) volt, amelyet később a mongolok és mandzsuk is átvettek.
     Itt készültek a szent könyvek fordításai Belső-Ázsia egyéb népeinek nyelveiből, amelyek idővel kínaival is bővültek. "A török régiség legműveltebb népe lett az ujgurból" - írja Ligeti Lajos(1986). A kínaiak az ujgurokat "Belső-Ázsia arisztokráciájának" nevezték.
     790-ben a tibetiek legyőzték az ujgurok és a kínaiak szövetséges csapatait és ezzel hetven évre a Tarim medence ismét tibeti ellenőrzés alá került. Az Ujgur Birodalom azonban még 50 évig fennállt.
     Amikor a térségben 840-ben a kirgizek vették át a hatalmat, az ujgurok részben Kelet-Turkesztánba, a Tien-san vidékére vonultak, ott sokáig meghatározó szerepet vittek. Bár az ujgur hatalom ekkor leáldozott, az áttelepült ujgurok révén az ujgur kultúra az elkövetkezendő évszázadokban fejlődése csúcsára jutott. Nyugati új helyükre magukkal vitték a manicheus vallást, de nem telt sok időbe, s az új haza hagyományos vallása a buddhizmus is terjedni kezdett közöttük, sőt visszhangra talált a nesztorianizmus, a kereszténységnek keleten meghonosodott változata, amely akkoriban Kínában is elterjedt volt. Létrejött a később már buddhista kultúrájú Turfáni fejedelemség, 1209-ben a turfáni ujgurok uralkodója behódolt a terjeszkedő mongol birodalom fejének, Dzsingisz kánnak, így a mongolok nem pusztították el államukat és kultúrájukat. A mongolok számára pedig az ujgurok lettek a magasabb kultúra közvetítői. Ekkor vették át az ujguroktól az írást is.
     Az ujgurok másik csoportja, amely Kína mellett maradt, megszilárdította hatalmát. Őket nevezik kanszui ujguroknak. A X. században jelentős szerepet játszottak a Tang dinasztia bukásában, majd több kínai dinasztia alapítói is lettek. Kanszu kulcsszerepét a Nyugat és Kína közötti kereskedelemben az ujgurok ügyesen kihasználták és rövidesen Kína legjelentősebb kereskedelmi partnerévé, nőtték ki magukat, és egészen máig megtartották nyelvüket és kultúrájukat. Török nyelvet beszélnek és buddhistavallásúak. Őket nevezik a kínaiak sárga ujguroknak - sziarig jugaroknak - saját nevük: jugar. Ők az a nép, amelynek nevére hosszú évtizedes tibeti tartózkodása során is rábukkant a forrásokban Kőrösi Csoma Sándor és bennük csillant fel ifjukori álma, a magyar őshaza megtalálásának lehetősége. Darjeerlingben 1842-ben bekövetkezett halála akadályozta meg abban, hogy több mint ötvenéves fejjel eljusson a sárga ujgurok - a jugarok - földjére.
     Az ujgurok éppen az elzárt fekvésű szálláshelyeik miatt igen jól megőrizték ősi hagyományrendszerüket, szokásaikat. Nem csoda, ha manapság a kínai kutatók "élő néprajzi múzeumnak" tekintik a jugarok lakta területeket. A jugarok különleges népzenéjükről is ismertek. A pentatonikus hangskálára épülő ereszkedő dallamvonalú népdalaiknak csak a Nagy Népvándorlás nyugati végpontjában, itt, nálunk a Kárpát-medencében található rokona - a magyar népdalokban.
     Az ujgur "kollektív népi emlékezet" igen sokat megőrzött a nyugatra vándorolt rokonnépektől. A tanult, egyetemet végzett ujgurok teljesen magától értetődően beszélnek a magyar rokonságról, sőt a rokonságot egyes ujgur iskolai tankönyvek is tényként közlik.
     Kőrösi Csoma Sándor - joggal feltételezhetjük - a magyarok őseivel kapcsolatban nagyon széles ismeretkörrel rendelkezett, amelyre építette rendíthetetlen hitét. Akiknek beszámolt elképzeléseiről, mind kiemelték, hogy szinte tűzbejött, ha erről a kérdéskörről beszélhetett. Sajnálatosan egyedül volt ebben a témakörben. Campbell, aki barátilag és érdeklődve hallgatta utolsóként e gondolatmenetet, maga is megjegyzi, hogy "fájdalom, az elbeszélés összefüggése előttem sokkal komplikáltabb volt, mintsem azt folyamatosan feljegyezni tudtam volna."
     Ez a kérdéskör még tartogat titkokat. Kőrösi Csoma Sándor iratainak feltárása sem történt meg. Abban azonban reménykedhetünk, hogy az érdeklődés a Csoma hagyaték iránt csak fokozódik és a kutatás számára oly fontos nyitott légkör sem várat soká magára.