|
TANÍT A SZELLEMVILÁG
Folytatjuk az Ézsaiás könyvéből médiumi úton kapott tanításokat.
KV.: 3,6.: "Neked még van ruhád, légy te a vezetőnk, légy úrrá ezen a felforduláson! - akkor az így fog válaszolni: Nem akarok sebkötöző lenni!" Mit értsünk ezen?
TSZ.: Igen sokértelmű ez. Első a felkérés: "Neked még van ruhád." Értelemszerűen: akinek nincs már ruhája sem, annak mondhatni semmije nincs. Semmi olyan nincs a birtokában, amivel komoly teljesítményt, valamilyen mentést, vagy valamely néptömegek számára kiemelő vezetést jelenthetne. A ruha itt nem szövött ruha, hanem egy olyan gazdagság, ami az emberben van: észbelileg, erkölcsileg, hitbelileg, tisztult felfogásban, bármiben. Az ilyent felkérhetik, hogy a nálánál rosszabb helyzetűek élére állva, próbáljon kiutat találni egy helyzetből. A szöveg második része viszont már a válaszra vonatkozik: "Nem akarok sebkötöző lenni." Azért, mert az adott helyzetben világosan és tisztán érthetővé vált, hogy itt semmi körülmények között kiemelés, kivezetés nem lehet. Az, akinek még "van ruhája," vagyis olyan lehetősége, belső tartalmai, melyek esetleg meg is tehetnék a vezetést, a kiútkeresést, az már világosan látja, - éppen azért, mert ruhája van - hogy már javítani nem tud a helyzeten, már csak sérülésekről, sebkötözésekről, a bajoknak az éppen esedékes elsimítgatásáról lehet szó, lényegesebb és nagyobb eredményről nem. A történet továbbolvasása világosan megmutatja, hogy mennyire így van.
KV.: 3,12.: "Gyermekek sanyargatnak, asszonyok uralkodnak rajtad!" - mondja Ézsaiás próféta Jeruzsálemben. Ez nyilván nem szó szerint értendő.
TSZ.: Semmi körülmények között nem, és még csak ne is Jeruzsálemre értsük, hanem gyakorlatilag minden olyan helyzetre, amikor a hangadás, a vezetés, a tömegek tényleges irányítása és befolyásolása olyanok kezében van, olyanok intézik, akiket éretlen gyermekeknek, vagy pedig tapasztalatlan, nehéz feladatokra alkalmatlan asszonyoknak mondanak. Nem azért, mert a gyermekeket vagy az asszonyokat lebecsülné, hanem figyeljétek meg: egy nehéz helyzetben, melybe nem egyszer került és kerül is az emberiség, milyen sokszor az arra nem valók, a vezetésre, a valódi kiútkeresésre nem alkalmasak a leghangosabbak, és akik tömegesnek látszanak, éppen a hangosságuk miatt és azzal, hogy milyen hangulatokat keltenek. Gyakorlatilag még a mélyben hallgat az a réteg, mely valóságosan számot tevő, mely kiutat találhat. Itt nemcsak a városról van szó, hanem minden olyan tömegről, olyan sokadalomról, országról, - nem kívánok politikát vinni a válaszadásba, mert Biblia magyarázatról van szó - amikor nagyon sokszor megfigyelhető, hogy nagy tömegmozgalmak egy szakaszában mindig olyanok ragadják magukhoz a vezetést, a hangadást, akik gyermeknek és tapasztalatlan asszonyoknak számítanak. Nem szeretnék hasonlattal élni, van bőven. Ez mindenütt előfordul, minden időben és a világnak minden pontján. Ez egy általános érvényű, szomorú megállapítás, különösen akkor, ha nem változhatna meg. Nektek már önállóbban kell gondolkodnotok, lehetőleg mentesen olyan behatásoktól, mint amilyenek a leghangosabbak. A nagy hangok mögött soha nincs igazság.
KV.: 3,16.: "Mivel Sion leányai büszkélkednek, fejüket fenn hordva, ... ezért kopasszá teszi az Úr Sion leányainak fejét, és fölnyíratja halántékukat az Úr." Itt nyilván nemcsak a női hiúságról van szó, hanem talán egész Izrael népéről.
TSZ.: Mindig mindenben nagyobb összefüggés van, mint egy szűken vett terület. Általában a nő a hiúság és az abból eredő, magát nagyra tartó büszkélkedésnek a jelképe, pedig ez nem így van, legalább is nem pontosan így. A magát túlértékelő büszkesége, fejét fennhordása az, amely az életben mindig, minden körülmények között és a legkülönfélébb mértékben, de megszégyenítést von magával. A szövegnek a másik része nem büntetésről, vagy egy különleges eljárásról beszél, hanem a megszégyenülésről, a saját hibájának kényszerű rádöbbenéséről. Tehát itt az öntúlértékelés, a büszkeség, a hiúság az, mely fennen hordja fejét, és amely megszégyenül adandó alkalommal, amikor arra elérkezik az idő. Önmagát büntetve meg azzal, hogy ezen az úton járt. A szövegben arról van szó, hogy Isten végzi ezt el, de ez megint csak átvitt értelmű, mely az ilyen eseményekre és különleges történésekre, felismerésekre vonatkozik. Ezek a megszégyenülések önmagukban és természetesen önmagukon kívül is sűrűn előfordulnak a hiú, beképzelt, törtető, magát büszkén nagyra tartó emberben. A saját magát Isten felé fordító jobbik része az, amely ezt a megszégyenülést a felfedezés és a felismerés után átéli. Vehetjük úgy, hogy ezt Isten tette! Az emberben rejlő jobb lehetőség, az isteni gondolat, az isteni világosság, az isteni ráébredés és a jobb felé hajlás az, amely a megszégyenüléssel azután egy jobb útra tereli az embereket, akár egyesekről, akár tömegekről van szó. Ne feledkezzünk meg arról, hogy az Írás példái, értelmezései az egyes emberekre, mint alapokra, pontosan úgy értendők és értelmezendők, mint sokaságra, népekre, országokra.
KV.: 3,18.: Több helyen az "Azon a napon" kifejezést használ a próféta. Itt nyilván nemcsak az időről, hanem sokkal többről van szó, egy folyamatnak, egy történés sorozatnak nyomatékolt állapotáról.
TSZ.: Beérett állomásról, amelyben valami történik. Összefoglalóan inkább ez az, amellyel meghatározható, nem az idő! A folyamatnak elérkezett egy olyan beérettségi része, egy olyan állomása, ahol az egész kitárulkozik, az egész változást igényel és hoz is magával.
KV.: 4,3.: "Akkor szentnek mondják majd azt, aki megmarad a Sionon, és életben marad Jeruzsálemben, aki csak föl van írva az élők közé a jeruzsálemiek közül." Ez lenne az a bizonyos Élet Könyve az Úr kezében, amit aztán később a Jelenések Könyvében is olvasunk?
TSZ.: Itt most ne annyira Sion hegyéről essen szó! Az Élet Könyvébe bejegyezés nem azt jelenti, hogy a többi nem élő, hanem hogy még egy bizonyos életért küzdenek, igyekeznek, munkálkodnak. Azokat, akik elérték, hogy az Élet Könyvébe vannak bejegyezve és az élők közé emeltetnek, azok már egy megfelelő szellemi szintet értek el. Jeruzsálem és Sion magasa van említve, tehát a szellemi életnek egy olyan emelkedettebb foka, amely olyan életet jelent, amely nem a maga alapvető kiküzdésével és szellemi fejlődésével foglalkozik, hanem már elérte azt a fokot, amelyen úgyszintén van munka, de már egészen más szinten, egészen más szellemi munkálkodásban. Az első és a legfontosabb dolga a Földre akkreditált szellemnek, hogy saját magát építse ki egy sokkal magasabb fokra. Óriási szellemi feladat olyan fokozatot kiépítenie, ahol ő úgymond: Sion hegyére, Jeruzsálem magaslatára juthat el. Ez egy biblikus kifejezés, de mindenkire vonatkozik. Aki erre a magasságra elért, már nem csak kezdeti személyét bontogatja, építgeti, hanem fejleszti is! Nagy különbség! Itt kifejezések hangzanak el, hogy mi az, amikor a saját lényét építgeti és mi az, amikor a kialakult lényét fejleszti.
KV.: 5,1.: "Dalt éneklek kedvesemről." Ez, és az ezt követő versek nagyon hasonlítanak stílusában az Énekek Énekéhez. Ez csak az akkori kornak a stílusa, vagy van szellemi összefüggése és háttere is?
TSZ.: Vegyük most csak a fizikai síkot: azon kor stílusa és embere számára az örömteli ujjongó ének annak szólt, akit szeret, legyen az földi, vagy égi kedves. Itt a kedvesen és az őhozzá való örömteli ujjongó közelítésen van a hangsúly. Ti is, ha valaminek nagyon örültök, ha valami nagyon emeli a lelketeket: vagy dalra fakadtok, vagy a szívetek fakad dalra az örömben, és áradtok ki! Nem korhoz, nem néphez kötött az, hogy dalra fakad a szív. Lehet, hogy a száj nem, bár a régi időkben a kettő sokszor együtt járt. A mai ember kevésbé fakad dalra, ha a szíve dalol. Ez a kor ilyen. A lényeg az, hogy a szív és benne a dal megmarad. Tulajdonképpen itt nem annyira földi, mint szellemi dologról van szó, a szellemi élmények és érzések felett való ujjongó örömről és boldogságról. Ebben a szövegben földi szavakkal, de a szellemi öröm, a szellemi ujjongás és magasba emelkedés fejeződik ki úgy, hogy: "Dalt éneklek kedvesemről." Azt elképzelni sem tudjátok, hogy szellemi értelemben véve milyen látvány, amikor egyiktek-másiktok, vagy együttesen ilyen dalra fakadtok. Szellemileg, szívből, emberi szavakkal, de egészen másként szól, mint a földi kedveshez.
KV.: 5,2.: "Beültette nemes vesszővel,... de vadszőlőt termett!" Miért termett a nemes vessző vadszőlőt?
TSZ.: Ha a gyakorlati kertészetre gondoltok: a nemes vessző a legtöbbször egy nagyon életerős, mindent kibíró vad alanyra van oltva. Arra keveset gondoltok, hogy az a vessző, melyet nemesnek tartva ültetni szándékoztok, annak a nedvszívó és föld alá kerülő része: az bizony vad. Nagyon sokszor hiába várjátok a nemes ágnak a termésében megmutatkozni azt a gyümölcsöt, amelyet elvártok tőle, mert valamilyen módon a vad alany érezteti hatását. A kettős lehetőségek világában még a nemes vessző is kettősen viselkedhet. Ez egy figyelemfelhívás, melyet nagyon jó átgondolni! A nemes résznek elhatározása, erői, nedveinek meghatározó volta az, amely eldöntheti, hogy az esetleg még vad nedveket: olyan indulatokat, vonásokat, melyek alulról érhetik, legyőzi-e, vagy nemeset terem? Bizony előfordul, hogy valamilyen kis átszivárgás van és nem tökéletesen olyan az eredmény, mint amilyen az elültetett nemes vesszőtől az várható lenne. Önmagában mindenki nemes vessző, aki a Föld talajába van beültetve, mint emberszellem! De vannak olyan, alulról, a vad gyökereiről jövő erők, olyan nedvek, amelyekhez nem elég erős, nem képes, hogy valamilyen módon az a nemes semlegesítse, vagy csak felhasználja.
KV.: Ti a nemeset oltjátok belénk, és bizony rajtunk múlik, hogy milyen gyümölcsöt tudunk belőle kinevelni.
TSZ.: Ez egyetlen emberéletre is vonatkozhat, de a szellem többi testi kivetülésében is mindig a nemesebb erősödik meg és alakul át a földben lévő, kezdeti első vad gyökere. A nemes az, ami végül is felszívja és megnemesíti a saját gyökerét és vad alanyát. Ez a szellemnek az összmunkája, de kivetíthető az egyetlen testi életre is. Mindazt a nemes nedvcseppet, amely életetek folyamán hozzátok kerül, elfogadjátok-e, kihasználjátok-e, nemesültök-e, fejlődik-e az alapvetően ide helyezett nemes. Így van kicsiben és nagyobban, és ebben a nagyobban ugyanúgy, mint tömegben, népben, világviszonylatban. A hasonlatosság megvan.
KV.: 5,13.: "Ezért megy fogságba népem, bár még nem tudja. Éhen halnak előkelői, a tömeg szomjasan eped el." Ez látszólag egy fizikális folyamat, de nyilván megvan a szellemi értelmezése és háttere.
TSZ.: Egy nép kialakult, megvan a maga szellemi élete, szellemi kialakultsága, tápláléka, mindene. Ha nem találnak maguknak továbbvivő szellemi táplálékot, akkor az addigi eredmény nem elhal, hanem "eleped szomjában." Olyan körülmények közé szükséges kerülni, olyan újabb szellemi erőket felszívni, - még akkor is, ha szenvedések, megaláztatások árán történik - amelyekkel megerősödve, újabb szellemi táplálékot dolgozhatnak ki maguknak. Nem meglepő, amit megemlítettem, mert lehetséges, hogy a szellemi táplálékokat valamelyest kapják, de azzal még feldolgozni való van, csak akkor lesz belőle igazán táplálék. Tehát akár népekről is van szó, akik kiéltek már egy szellemi szakaszt, táplálék lehetőséget, mégis kerülhetnek olyan körülmények közé, ahol újabbaknak a kialakulása vehető át, és egy újabb korszak szellemi táplálkozása alakulhat ki, amiért megdolgozik. Lejárt egy olyan korszak, amikor már nem táplálkozhatott abból, amit addig elért, újra van szüksége, egy újabb fejlődési foknak a táplálkoznivalójára. Ez munkát, feldolgozást, igen sok küzdelmet is jelenthet. Mint ahogyan be is bizonyosodott a fizikai eseményekben, és ugyanennek a szellemi vetületében is bekövetkezett.
KV.: 5,26.: Látszólag fizikális eseménysor, hogy: "Jelt ad egy távoli népnek, magához szólítja a föld végéről, s az sietve, gyorsan ott terem." Ez a közeledő asszír támadásra utal, de ennek is megvan a szellemi háttere és oka.
TSZ.: Igen, mert mindaz, ami haszontalanná, salakká, nehézzé, akadályozóvá vált a nép életében, akár szokásokban, akár szellemi vitelében, bármiben, azt egy fizikális földi esemény, a vihar elpusztítja, elsodorja, megsemmisíti. Ezzel lehetőség van egy újjáépítésre, módosulásra, egy újnak a kialakítására, mint ahogy be is következett. Ehhez egy ilyen viharos eseményre volt szüksége, különben csak ott maradhatott volna, egyhelyben taposva, legfeljebb parányokkal jutva előre. De itt egy hatalmas lökés elsodorta, megsemmisítette azt, - akár fizikai-földi, akár szellemi körülmények közt vesszük - ami hibás volt, amit túlélt, már nem használt egy újnak.
KV.: 6,1: "Láttam az Urat magasra emelt trónon ülve. Palástja betöltötte a templomot, szeráfok álltak mellette, hat-hat szárnya volt mindegyiknek". A Jelenések Könyvében is olvasunk ilyet. Mi a kettő között az összefüggés és mit jelképez a hat szárny?
TSZ.: Képes beszéd, mint ahogyan igen sok az Írásban. A legmagasabb helyen Ő van, palástja beborítja a Mindenséget, mely az Ő temploma. Hiszen az egész Mindenség gyakorlatilag Ő magának fogható fel, az Ő templomának, az Ő szentséghelyének, - emberileg talán így pontosabb a kifejezés. Ha képileg egy óriási, hatalmas katedrálisnak képzelitek el a Mindenséget, annak a legmagasabb pontján található Az, Aki a legfőbb, Aki az Úr, Aki fényével és ragyogásával, egész Lényével tölti be azt az úgynevezett katedrálist. Tehát aki odavalónak érzi magát, aki ott van már jelen az Ő színe előtt, az a palástja alatt van, védelme, sugarai özönében és az Ő lábainál.
A hatos is jelkép: lépcsőfokok magasára feljutás, ami egy olyan szintre emel, amely már az Úr trónusa alsó lépcsőfokának mondható, Hozzá közel áll. Ne csak a Földre gondoljatok, mert nem csak a Földnek vannak ilyen fejlesztési szférái. Ha általánosságban vesszük, akkor ez egy olyan fokozatra, olyan felső szintre jutást jelent, ahol már közelből érezhető, látható, ahogy az Úr a trónusán ül. A hat szárny egy elért, megdolgozott, hatalmas felső fokozatot jelöl, nem csak a Föld hat szféráját. De aki leírta, az a Földről emelkedett fel olyan szintre, hogy ilyen látomása lehetett, tehát nyugodtan a hat leküzdött szférát említhette meg, mert hat szárnynak látta. Mit tesz a legfelső szárny? A számára elérhető legnagyobb magasságba emeli, ahogyan az alsó első is emelte, aztán a második, a harmadik, a negyedik, az ötödik és a hatodik fölé. Ez egy vulgáris magyarázat, de szellemileg így érthető. Ha mellékágakat keresünk, az is akad, de ez a lényegesen fontos.
KV.: 6,6.: Ez a vers Ézsaiás próféta beavatása a tüzes parázzsal. Vehető-e úgy, mint az értékváltást és ezáltal alkalmassá válást a prófétálásra? Az izzó parázs, mint tisztítótűz, nem a földi halál után, hanem itt az életben?
TSZ.: Szintről van szó. A Földön létező négy fő elem: föld, víz, levegő, tűz. Nem abban a sorrendben mondom, ahogyan az általában szokás. A legsűrűbb a föld. A víz annál már egy kicsit mozgékonyabb, könnyedebb, akár szellemi állapotot is jelenthet. A levegő a maga könnyedségével hol van a víztől, de különösen a földtől! És a tűz: ha a Napra gondoltok, az a köré rendelt bolygóknak nemcsak fizikai ellátását és életét befolyásolja, irányítja, de szellemileg is teszi! Ha a Nap egy óriási és felmérhetetlen tűz, akkor jelképezi a szellemet magát is, a szellem tüzét, amelyből kiindul minden, és fokozatosan sűrűsödik be egészen a földig, a talajig; azt is intézi, befolyásolja az összes közbülső szakasszal együtt. Aki a szellem tüze által lett feljebb emelve, azt földi viszonylatban úgy értelmezhetitek, hogy a négy elemen, illetőleg a négy szellemi sűrűségi fokon is túl, már egy hatalmas feladatot, hatalmas szellemi szintet kapott: a tűz szintjét. "Én csak vízzel keresztelek, de jön utánam az, aki tűzzel keresztel," - mint felső szint, a szellemi szint, a szellemi tűz, a szellemi életadás első fokozata. Emberi szempontú a sűrűségi fok. Az ember ismeri a földet, a vizet, a levegőt, a tűzzel is találkozik! De ezek egyúttal szellemi fokozatok is!
KV.: Szeretnénk még egy kicsit többet is tudni a prófétai elhívatásról. Hogyan történik ez az elhívás? Ézsaiásnál mit jelent a szeráfi cselekedet az ajkát megérintő izzó parázzsal, hiszen korábban azt mondja a próféta, hogy: "Elvesztem, mert tisztátalan ajkú vagyok, tisztátalan nép között lakok." Mindezért az Úr nem kér semmit.
TSZ.: Egy kissé tegyük félre Ézsaiás próféta történetét, és kalandozzunk el tőle. Valójában mindenki Ézsaiás próféta! Nem megbotránkoztatás keltésnek szánom, de ugyanez zajlik le minden emberlélek esetében. Él a Földön, él a maga életében, egyszer csak rájön arra, hogy magasabbra, többre hivatott, ő valójában nem egészen az, akinek eddig hitte magát. Fokozott erővel érzi át mindazt a hibáját és mindazt az életvitelét, a nem éppen jól sikerült és hozzáillő cselekedetet, amelyet addig élt. Ezt fejezi ki azzal, hogy: Tisztátalan ajkúak között éltem magam is, azt az életet éltem, közéjük születtem, de íme magasabbra tekintek már, Uram segíts...! Az "Akkor megtisztulnak ajkai" azt jelenti, hogy mindaz a gondolat és érzés, amely az emberben van, kezdi elveszíteni a szennyeződéseket, mert igyekszik magáról letudni. Egyre jobban és jobban érzi, hogy valahonnan segítséget kap, és hogy valami tüzes fény kél benne, mely egyre jobban megvilágítja minden gondolatát, szavait, tetteit. Úgy érzi, már tisztább, másabb, mint annak idején volt, már alkalmasabb arra, hogy valami többet és nagyobbat műveljen, mint addig. Akkor meghallja a hívó szót: "Gyermekem, megadtam neked mindent ahhoz, hogy idáig elérkezz, most már cselekedetekben kell kimutatnod azt, hogy megértetted és meg is akarod cselekedni. Eredj és végezd el a munkádat, mert szíved mélyéből kell tudnod, hogy mit kell tenned." Ez egy kissé más ugye, mégis szorosan kapcsolódik és azonos Ézsaiás próféta történetével.
Hozzá kell még tennem: ez nem azt jelenti, hogy mindenki Ézsaiás próféta legyen, úgy és azt a munkát végezze, mint ami az Írásban van, de mindenki a maga lehetősége és mértéke szerint igenis Ézsaiás próféta szintű munkát képes végezni, amikor ezen az alakuláson átmegy. Az Úr ezért valóban nem kér semmit, csak örömmel nézi az ő gyermekét, hogy megint egy nagy lépéssel közelebb került Hozzá, "a hazavezető úton," ahogy szoktátok említeni. Ezt még átgondolni se kell nagyon, hiszen előttetek áll leírva, csak képes beszédben. Ki-ki úgy hajtja végre ugyanezt, ahogyan tudja, ahogyan ő arra képes, és ahogy akarja.
* * *
Összeállította: Kotányi Ottó
|
