|
UTÓSZÓ
ÖREG BALOGH PÉTER TÖRTÉNETEIHEZ
A Szellemtani Közlemények 2004. IV. negyedévi számában közreadtuk a KNS szellemtani kör 1924. évi találkozóin sorozatban elhangzott tanításokat, amelyekben egy szellemlény elmondja hét előző élete rövid történetét.
Az elbeszélések végeztével rövid tanulságban foglalja össze életei summázatát. Idézném e néhány sort: "A szellem vissza-visszapillant. Sokszor kényszerítve is van erre, máskor ő maga kívánja azt. Sok-sok testet elnyűtt, sok helyen porlad az a szűk zárka, amely egykor lakhelyet nyújtott a jobbik résznek, amely gondolkodik és érez, s amikor emlékezik, még mindig tanul azokból a dolgokból, amelyeket hajdan átélt. Látja, hogy karma és kegyelem mint lendítik előre. Miként maradnak el bűnök, vétkek, hibák és tévedések s hogy válik porhanyóssá a lélektalaj. Mint növekszik az alázat, megértés, türelem, engedelmesség, s fűti át mindezt az egyre növekvő Isten és az emberek iránti szeretet."
Az életek nem a történések sorrendjében hangzottak el. A helyes sorrendet a kör tagjainak, a hallgatóknak kellett megállapítani és indokolni. Több tanulmányi csoporttal végeztük el ezt a munkát.
Feljegyzéseim alapján ismertetném a megoldásokat.
Emlékezzünk az elmondási sorrendre:
1. - A pap, 2. - A keresztényüldöző. 3. - A nevelő. 4. - A zsidó.
5. - Az utolsó történet: Öreg Balogh Péter. 6. - A csavargó koldus.
7. - A halász.
Több-kevesebb eltéréssel, harminc teszt alapján, az alábbi sorrendet lehetett felállítani:
1. A csavargó koldus.
2. A keresztényüldöző.
3. A zsidó.
4. A halász.
5. A pap.
6. A nevelő.
7. Az utolsó történet.
Az első két élet sorrendbe állításához maguk a szövegekben található időbeli utalások adnak támpontot. A csavargó koldus életéhez a "messze-messze nézek vissza egy régmúlt korba" időjelző meghatározás, míg a keresztényüldözés történetében ez áll: "Messze-messze kell visszanéznem." Így a sorrend majdnem egyértelmű. Bár volt olyan felvetés, hogy a keresztényüldöző élet lehet az első, hiszen ott az üldöző kezéhez számtalan Krisztus-követő megkínzása és meggyilkolása tapad, míg a csavargó már nem gyilkos, csak rabló. Ez mindenesetre elgondolkodtató szempont.
Azt azonban meg kell látni, hogy a csavargó életét csak negatívumok jellemzik. Erényeknek még árnyéka sem fedezhető fel. Munkakerülés, a szellem teljes passzivitása, csak vegetatív élet, amelyben könyörületnek vagy valamiféle meggondolásnak nyoma sincs. Míg a keresztényüldöző, bár irtózatos bűnöket követett el, élete végére nagy lelki kínokat átélve, az üldözöttek Istenéhez fohászkodik, bűneit megbánva, könyörögve a jóvátétel lehetőségének kegyelméért.
A harmadik életben már a jóvátételre is sor kerülhet. Az üldöző az üldözött faj kereteiben ölt testet, ahol megkapja a szigorú törvényekkel szabályozott és magasrendű istentudattal kialakított családi keretet, az óriási faji kohéziót, amely alkalmas volt arra, hogy a jóvátétel minél élesebb kontrasztja érdekében egy felfokozott szituációt alakítson ki. A zsidó élet eseményeiben minden súlyos életmotívum jelen van, és el kell hogy végezze tisztító munkáját. Üldözte Krisztust, most megátkozza Istenét. Egyedülvalóságában átéli a csavargó közösségen kívüliségét. Gyermekrablását gyermekei elvesztésével kell megszenvednie.
A negyedik életben a teljes kitettség állapota kerül bemutatásra. Ám ahogy a keresztényüldöző életében a felcsillanó új hit önfeláldozó közössége nyújtott példát és reményt a megtérésre, a halász történetben az egyszerű, dolgos és becsületes halászközösség lép elő, mint megmentő, tápláló, felnevelő és példaadó embercsoport. A felnövekedett gyermek elhagyja a védelmet adó közösséget, és sorsától hajtva, sőt ostorozva rálel keresztényüldöző élete kérlelhetetlen, pogány apjára, aki most is hajthatatlan életfelfogását illetően. Kirekesztő, kicsapongását nem vállaló. A fia hiába emeltetik be egy gazdag miliőbe, eltitkolt származása miatt kirekesztett fattyú marad és ennek elszenvedése közben valahai kirekesztő magatartása minden szenvedését át kell élnie. A pogány birodalom kirekesztette Krisztus követőit. A prűd társadalom a nem törvényesen születettet. Még követi őt zsidó élete, Istent átkozó önkirekesztő indulata, ezért életét elvetve követi anyja sorsát.
Ötödik életében a keresztényüldöző, de már végső kétségbeesé-sében Isten segítségét hívó férfinak megadatik, hogy akiket valaha üldözött, most azok vallásának szolgájává legyen. Értelmi képességeit magával hozva kitűnt az egyszerű társak köréből. Pap lett. De ahogy valaha nem tartotta meg őt a becsületes és egyszerű halászok életközössége, most idegenkedve fordul el szülei paraszti életétől. Kényszeredetten szolgál, szívét nem melegíti fel egyszerű környezete, s mert nem tud szeretni, egy téli éjszakán, haldokló öregasszonynak kiszolgáltatott utolsó kenet után, szinte mintha saját magának adta volna fel azt, elhagyatottan, a magány félelmetes és fájdalmas kínjai közt a hó alatt leli halálát. Ebben az életében minden fel nem dolgozott életmozzanat jelen volt és szinte lelki gúzsba kötözte. A pap lelki ébredése a magánytól és az önmagától való iszonyodás közben következik be. Ennyi meddő, tragikus, szerencsétlen élet és magatartásforma után ismét egy olyan élet következhet, amely szélsőséges viszonyokat hoz létre a minél gyorsabb öntudatra ébredés érdekében. Minden eddigi szenvedés azt szolgálta, hogy emberkapcsolatai, és Istenben való hite szorosabbá váljon és elmélyüljön. A papi élete ebben erősen segítette, hiszen ott már tudás és lelkiismeret együttesen kényszerítették az élet értelmének végiggondolására. Hiszen mi minden volt már: emberlopó, embereket üldöző, emberidegen, embereket megátkozó, majd kényszerből embereket szolgáló. Ezek az életformák emberek nevelőivé teszik a lassan bontakozó vándort. A pap nem szerette szüleit.
Nevelői életében olyan szülőket kap, akik vele nem törődnek. Ismét kísérti és kíséri őt a családon belüli szülőtlenség szörnyűsége. A magától értetődő gondtalan élet csak előkészítője, kontrasztja a későbbi megaláztatásoknak és szenvedéseknek. Szülei meghalnak, felélve vagyonukat, ő maga saját lábán állva, szerény, ezért alázatossá tevő körülmények között felismeri a föld által nyújtható bármilyen érték vagy körülmény fölött a belső megbékélés és az Isten keresése csodálatos világát. Leegyszerűsödött élete eszébe juttatja egy egykori bölcs tanítója által elbeszélteket egy Lényről, akit ő áhítattal Istennek nevezett, akit szeretett, és akiben bízott. Maga is feléje fordult és kérte, adjon neki a megpróbáltatások idején kellő alázatosságot, hogy képes legyen tűrni és hallgatni. Ennek az életnek tanulságait oly szépen és részletesen beszéli el Öreg Balogh Péter, hogy elhelyezése a történések sorában nem volt nehéz feladat.
E bontakozási ciklus utolsó története boldog feloldást hozott. E történet maga jelölte ki helyét a sorrendben. A találkozások, körülmények és a családi élet szépsége, az igaz társ áldozatvállalása, hogy vele jőve a szellemvilágból a földre, segíteni fogja a belső fejlődés, a hivatás felismerése és helyes vállalása kibontakoztatásában, már a jutalmazó isteni szeretetnek a célba érést segítő kegyelmi megnyilvánulása. Öreg Balogh Péter többé nincs egyedül, hiszen a szellemi vezetés megbízására elmondta egy életciklusban végbement bontakozásának fájdalmas, izgalmas és szépséges történetét, s ezzel nevelőből tanítóvá lépett elő.
Köszönjük meg történeteit, amelyekkel nyolcvan esztendeje, újabb és újabb nemzedékeket tanít és biztat küzdelmeink megvívására, hibáink elhagyására, Isten-tudatunk kibontakoztatására.
Ne alkalmi olvasmányként gondoljunk e történetekre, hanem segítsenek abban, hogy saját életsorozatainkat e tanulságok birtokában öntudatosan alakítsuk.
+ + + + +
Kuklis Ferenc
|
