2005. III. negyedév
TARTALOMJEGYZÉK
A tisztaszívüek * Ki tehát a hű és okos szolga?* Tanít a szellemvilág
A karma * Találkozás a szellemvilággal * Utószó Öreg Balogh Péter történeteihez
Kőrösi Csoma Sándor útjáról, tibeti irodalmi kutatásairól I. rész

      A karma fogalmáról a legkülönbözőbb nézetek vannak, így célszerűnek látszik egy friss, mediális úton kapott közlés közreadása. Az alábbi összeállítás a 2004-ben elhangzott szellemi tanításokból vett szemelvények.

     Tanító Szellem: "Mindenek előtt némely alapfogalomra kell visszatérni. Tisztázni kell azt is, hogy ez még nem a vége az egésznek, hiszen ez is változik, ahogyan ti is változni tudtok általa. Itt két külön csoportról van szó: egyik az, amelyik mindig figyelemmel kíséri és a lehetőség szerint meg is érti, nézete és szemlélete át is alakul bizonyos fokig az új közlések elfogadásával, de egészen más igényű csoport az, amelyik ezt elhárítja, mert különböző helyekről összeszedett másfélékből próbál eligazodni. Mégis meg kell találni az átjárót a kettő között. A főkérdés most az, hogy egy röviden egybefogott kép alakuljon ki mindabból, amely az ún. új típusú értesítéseket összefogja, áttekinthetőbbé teszi a korábbiaknál.
     A karmának nagyon sok értelmezése van. Bárki nyúl hozzá és próbálja felfogni, az mind mást emelhet ki belőle. A karma-kérdés még a szellemileg régebben munkálkodóknál is olyan, hogy át kell értékelni az eddigi ismereteket vele kapcsolatban. Egy nagyon sokszoros, és nagyon sokféle szempontból összetartozó, összeszövetkező feltételrendszer, de nem az ószövetségi szemet-szemért felfogás beteljesülése! Olyan gazdag fogalom, mint az ember gondolat- és érzésvilága. Tehát nem felesleges, ha arra gondol: "Én most itt tartok, így gondolom, ezt akarom tenni, ez következhet, de jó-e az nekem, vagy használ-e a másiknak?" Az a karma-fogalom, ami mindmáig oly sok helyen valóságosnak vett, az azt mondja, hogy valami megcselekedett vagy érzett dolog, ami bosszúként visszaüt rá. Ebből igazi változás nem állhat elő, mert ha valaki úgy fogja fel: "Ha ezt a rosszat elkövetem, akkor kapok egy nagyot a karmától," akkor félelmében fog cselekedni. A félelem megint emberi, földi vonatkozású. Amíg az ember nem úgy és a szerint cselekszik, ami a belső öntörvényéből igazán ő, és hogy másként nem is lehet, mert az ő, akkor mit ér, amit a félelméből tesz? Mindenkinek különböző az elviselési szintje, tehát gyakorlatilag ugyanazt a kellemetlenséget, kínlódást az egyik ember másképp, könnyebben viseli, mint az, akinek érzékenyebb a "lelki bőre." Az, hogy valaki egy bizonyos hibát elkövetett, és annak következményét ki, hogyan tudja egyéni érzékenységi fokának megfelelően elviselni, az még semmit nem von le abból, hogy neki át kell mennie ezen az állapoton. De, hogy milyen nehezen, az saját magától, és a saját követelményrendszerétől függ.
     A régi karma-megfogalmazás szorongásokat okozhat, amíg valaki azt a büntetés, következmény, adósságtörlesztés pedagógiai eszközének fogalmához köti. A jó karmáról alig esik szó. De ki más teremtse meg ezeket a jobbakat, mint az, aki már maga is egészen mássá alakult az addigihoz képest? A javítás érdekében mindenki annyit tehet meg, amennyit tud, mert tud, csak azt hiszi, hogy nem. A lényeg a negatív hozzáállás átalakítása, amitől még messze van a mindent pozitíven látás. Lényünk valódi természete az, hogy létezésünk színterén minden tökéletes, teljes és egész, de megfeledkezünk róla, mert megtanultunk félelemmel tekinteni az életre, megszakítva a kapcsolatunkat azzal, akik vagyunk. A félelem annyiféle rejtett arcával jön elő, hogy sokszor a puszta felismerése is nehéz, nem hogy a feloldása.
     A karma-fogalom ok-okozati, másként létező és értelmezhető feltárása addig nem lehetséges, míg az ember el nem ér egy bizonyos kidolgozottsági szintet, befogadva azt, ami addig csak a felszínre jutott el. A klasszikus karma-felfogás a hibázás-büntetés értelmezése alapján áll, de ha a karmát eszközként fogjuk fel, akkor a magát jobban érteni kezdő ember kezelni is kívánja a maga beltartalmait. Eszközül az emlékezet szolgál, indítékainak belső, az emberre szellemileg jellemző alakulásainak ismeretére és áttekintésére. Tehát valamely esemény valóban visszatér a karmában, hogy milyen volt valaki, felismerve, hogy más is lehetne. Ehhez a kívánság mellé éberség, változási hajlam, szándék és sok más is kell, és nem a karma régebbi hitű felfogása. Az emberi tudatú lény mindig benne él azon energia-légkörben, melyet általában magán kívülinek vél, holott minden csak bentről hozható ki, mert kívülről nem kapható. Sokszor kínos valami másfélét megérteni, félresöpörni egyszerűbb, mint felhasználni. Túlságosan megszoktuk, hogy tudomásul veszünk valamely értesülést, ami meg is marad annak, nem dolgoztat meg minket, nem alakít át semmit.
     A karma, ahogy eddig ismerik, az ok és okozat törvényét jelenti, és a Mindenségre is érvényes. Maga a törvény tehát van és létezik, de ezt sem szabad egyetlen oldalról megnézni, magyarázni meg különösen nem. Ez nagy felelőtlenség lenne. Többféle egybedolgozott törvényszerűség szigorúan összefüggő rendszere az egész, mindig azt a részt vesszük ki, figyeljük meg, amelyet éppen feldolgozni lehet. Ez azt jelenti, hogy tudomásul véve egy részt ebből a hatalmas összefüggő halmazból, az adott egyén épp hogyan tudja beépíteni a napi belső munkálataiba, mire világít rá, mi az, amit másképp láthat általa, mi az, ami újabb tennivalókat, újabb figyelmi egységeket – figyelem! – figyelmi egységeket irányíthat rá. A feldolgozással egyszercsak kialakul legalább nagyjából egy összkép, amely sokkal távolabbra tekint és megmagyaráz rész dolgokat.
     A karmáról, annak lefolyásáról, okáról, működéséről kapott sokféle értesítés egyikéről sem mondható, hogy nem jó, nem igaz. Meg kell érteni a karmának egyik alapvető tételét: bár sokszor igen szigorú törvényszerűség van vele kapcsolatban említve, mégis az a lényeg, hogy mindenkinek egyénenként, külön-külön kell elbírálnia, hogy a karmát minek fogja fel, és hogyan kezelje. Segítségül adom azt, hogy a karmát, akárhonnan nézve is, tanácsos az önmunkálkodás eszközének felfogni. Ha az ember bármely tanítást eszköznek fog fel, és hogy mit lehet vele elérnie a saját belső törvények és az éppeni haladottsági foka szerint, akkor nagyot nem tévedhet. Amikor mint szerszámot tartja a kezében, hogy a segítségével valamit kihozzon magából, akkor tudja a karma törvénye a legtöbb jót végrehajtani. Nem egy kívülről kapott, elfogadott valami, amivel nem sokat tud kezdeni és fél tőle, hogy mi következik. A karma nem a bosszúállás eszköze, nem megtorlás, hanem szerszám, a lehető legjobban kialakítható segítség annak, aki így kezeli.
     A karma működését nem ismerő ember vagy fél és valamely megtorlástól tart, inkább nem tesz valamit, mert hátha saját magával fordít szembe olyan erőket, melyek fölött nem tud uralkodni, vagy a karma törvényét úgy tartja szem előtt, mint valami titokzatos, érthetetlen dolgot, amit nem ért, ezért inkább távol tartja magától, de mégis szeretne megismerni. Az, amit ajánlottam: amikor a hatás-ellenhatás törvényét az ember maga akarja irányítani, felhasználva az önfejlődésében és alakulásában, akkor nincs félelem, bosszú lehetőség, vagy bármi más, és azt látja benne, ami a számára segítségül adatott. Igaz, azzal dolgozni kell, a szerszámot előbb magához kell igazítania, de amit utána elér vele a maga belvilágában, az a szerszámot kinccsé avatja. Tudom, hogy megszoktátok a félelemteli dolgokat, de ami igazán szellemi tevékenységet indít, megismeréseket és felismeréseket kelt, soha nem lehet félelmetes, leuraló, hanem mindig a javatokra szolgálhat. Ha alapvetően ezt próbáljátok átvinni más lehetőségekre és kérdésekre is, akkor kissé megváltozik az a szemlélet, amely bennetek a félelmet, az elutasításokat, nem értéséket adják. Minden szerszám a kezetekben, önmagatok is azok vagytok, tetőtől talpig. Az eredmény mutatja meg, hogy arra szükség volt. A munkálkodás fejlődik ki ebből, mint egy fényes virágszál.
     Újfent hozzáteszem, hogy a legkülönbözőbb megfogalmazású karma-leírás egyikére sem lehet azt mondani, hogy nem igaz, mert nem minden meghatározás való mindenkinek. Ezt jelenti az eszköz-használati megfogalmazás, mert akiket még a félelem igazgat és tart vissza olyasmiktől, amire még nem érett, annak a félelmetes és bosszúálló karmára van szüksége, de később az elhagyására, amikor mindazt kidolgozta magából, amit ezzel az eszközzel végre tudott hajtani. Inkább mindig szerszám legyen, akár durva, fájdalmas fogású, akár kézhez illő és ragyogó. Ezt minden esetben maga az illető ember alakítja ki a felfogásával.
     A hamis karma-elmélet elfedi, hogy önmagatokért vagytok felelősek, hogy mindenki maga alakítja a sorsát, a karmáját, vagyis felelős a jövőjéért. Egyre több a karmát megkérdőjelező tájékoztatás, így az esetek többségében egyáltalán nem az önmagáért való felelősséget és a tanulságok levonását eredményezi, pedig a karma a felelősség ébren tartója, segítő, figyelmeztető és fegyelmező. Ha valaki például úgy gondolja, hogy egy hosszantartó betegségét azért kapta, mert valamikor az előző életben esetleg ő okozott valakinek hasonlót, akkor ezzel szinte felmentve érzi magát: "Jaj, nekem szenvednem kell, mert valami rosszat tettem, pedig én most nem vagyok rossz!" Ez biztosan nem az önmaga felelősségvállalását eredményezi, hanem igazságtalannak érzi akkor is, ha nem mondja ki! Erről feltétlenül szükséges felvilágosítani azokat, akik már egy kicsit komolyabban foglalkoznak a szellemi tanításokkal.
     Nagyon óvatosan kell bánni a karma azon fogalmával, mint amilyennek ismeritek a legkülönfélébb irodalmakból, hiedelmekből, előadásokból, mert éppen nem a felelősségérzetet támasztja fel. Ennek oka egy nagyon emberies, és nagyon érthető vonás: az ártatlanság érzése. Az, hogy ebben az életben nem követtem el semmit, olyan rendesen éltem, rendes családba tartozom, mégis évek óta beteg vagyok, milyen igazságtalanság a sorstól, hogy valami olyasmiért szenvedek, amiről semmi tudomásom nincsen! Ez nagyon kártékony, és a lehető legkevésbé kelt felelősségérzetet, legfeljebb annyiban, hogy igyekszik egy kicsit rendesebb életet élni, nehogy tovább tartson a szenvedése.
     A Mindenség minden pontján és minden vonatkozásban érvényesül a karma-törvény, egyes egyedül Isten fogalmára nem! Ő mindent magába foglal, tehát az Ő részére nem érvényes az, amiről most szólni fogok, és ez: a lehetőségek! A Mindenség egy olyan, Isten által elrendelt és kozmikus nagyságrendű tevékenységet jelöl, melynek minden pontjára vonatkozik a lehetőségekből való merítés. A lehetőségek korlátlanok! Isten is az! A Mindenségben résztvevő és munkálkodó, a legkülönfélébb állapotú, helyzetű, típusú, lényű működő egységek mindegyikének – hiszen számos lényi megjelenés, forma és egyéb van – merítenie lehet és kell a korlátlan lehetőségekből, hogy a feladatát, munkáját elláthassa. A lehetőségek nem dirib-darabokból állnak, hanem óriási sorozat az egész, mert mindig van lehetőség mindenből választani, alakítani és formálni. Minden egyes pontja alakítható, változtatható, és ez a lényeg!
     Ahogyan minden és mindenki összefügg a Mindenségben, egy óriási összekötő erővel kapcsolva egymáshoz, ugyanúgy a lehetőségek adottságai is összefüggnek. Aki valamelyikből választ, azt követi és abban munkálkodik, nem csak azt az egyet választotta! Annak vonzatai vannak, amelyek hozzá tartoznak, és hasonlók vagy sem, de valami belső összetartó kapocsrendszerük van. Előbb vagy utóbb kénytelen észrevenni, hogy neki valamit tenni, feldolgozni kell, ami megint újabb változásokat, módosulásokat hoz benne, amíg fel nem dolgozza azt, amit elsődlegesen választott és megtett. Jellegzetesen ez az, ami az emberi életben nagyon sok változást, sok pluszmunkálkodást, nagyon sok feldolgozási igényt jelent. Tehát nem egy rossz tett, ami azzal zárul, hogy valami rosszat el kell szenvedjen.
     A karma személyre szóló értelmezését mindenkinek magának kell kialakítania. Az ember mindig a rossz karmát tartja szem előtt, pedig az jóvá is enyhíthető. A szellemi törvény nem egyoldalúan felemás, hanem egységes. Ahol hatás-ellenhatás, ok-okozat van, ott kiegyenlítésnek is kell lennie. A karma megéléséhez a "lehetőség-óceánból" gondolatilag részeket választhatunk, melyeket tettekre válthatunk, de nem a tett az elsődleges, hanem az azt létrehozó gondolatok, hiszen az teremt és hozza létre a cselekedeteket, ill. a viszont-vonzatokat, más szóval a karmát. Az alap mi vagyunk belül, az összefüggésekkel, az önvaló behatásaival, a felszíni, kisszerű megrögzöttségekkel. Az emberlény a saját magához viszonyításban gondolkodik és dönt dolgokról. A viszonyítás egyúttal "minőség-jelző", sok mindenben meghatározó. Az ember a kettősségben élve a saját viszonyítása alapján választ megoldásokat, gondolatokat, érzéseket, hozzáállásokat, szóban és tettben. Ezek hatása a Mindenségben megérezhetők, energiamozgásokat, változásokat létesít, vagyis "teremt", ami visszahat oda, ahonnan származott. Így az egyéni önmagát kapja vissza, a saját jellegzetességű gondolkodás és érzelem-minőséggel, hogy változtatás vagy megerősítés történjen. Maga az elkövető szembesül a tettével. Ennek égi eszköze a karma működése, mely figyelmeztet a nem saját, hanem felvett másféleségekre.
     A saját eredetű visszajelzések egészen sajátos világ-szemléletet alakítanak ki. A felismerések okulásán alapuló változtatással változik a világkép is, és ezzel a környezet is azt tükrözi vissza. A karma "nem pusztul el," lehetősége mindig változatlanul fennáll. Egy bizonyos szint után már nem az addigiak szerint érvényesül a törvénye, de még van. Az alkotószinten már önmagát alakítja belül az ember, és ez nem feleslegessé teszi a visszaható karma-törvényt, hanem átalakítja tudatos és tettleges munkálkodássá. Ez a titka az ún. "karma-ütések" elmaradásának. Az ehhez szükséges energia-mozgatásokra elegendő a naponkénti alapos és mély lelki teremtő-szint minél teljesebb átélése.
     A lehetőségek energiatípusok, amelyek a tudatosulás útján feldolgozásra kerülnek. Ez az energia egy hömpölygő folyam, amely elindul valamerre, és annak végeztével, ha megnyugtató lezárása van, folytatódik egy más irányba, egy újabb választással, újabb tudati feldolgozással. Ez egy óriási javadalom, nem pedig bosszú, bár sokszor annak veszik az emberek. Lehet, hogy nehezen érthető, de a folyamatos tudatosulás munkájáról van szó. Emberileg ez a lényeg! Folyton hozzá kell nyúlni a különböző lehetőségekhez, amelyek minden emberben benne vannak, nem kívüle, holott az a színezete! Minden azon múlik, hogy milyen eredménnyel dolgozza azt fel, mennyire törődik azzal, és milyen mélyre hatol önmagába, ahol minden választ megtalál arra a cselekedetsorra, vagy kiépítendő tudatrészre, amellyel éppen munkálkodik. Így függ össze a folyamatos tudatépítés a lehetőségekből merítéssel, az onnan való újabb szerteágazásokkal, vonzatokkal, eljutva egy még csak nem is végső pontra, mert minden végső pont és eredmény után ott áll a következőnek az első pontja! Minden utolsó lépés egy újabb lépéssorozat elsőjébe lép. Így is felfogható a karma fogalma, és akkor az egész hatalmas lehetőség mindig újabb oldalú vonzata és feldolgozása egy kissé jobban érthető. Pedig még csak nem is az egészet mondtam el!
     Meg kell vizsgálni, hogy amit mi karmának veszünk, az fejleszti-e a szellemi haladást, az egyéni belmunkálkodást, mert semminek nincs értelme, ami nem ezt a célt szolgálja. Önkényes történések nem segítik a haladásunkat. Maga a karma szigorúan a kettősségi világra vonatkozik, mert ketté oszlik maga is: valamely tettre, melyet az ember gondolattal, szóval, cselekedettel követ el, és következményre, amely a régimódi jutalmazás és büntetés eszméjét hordozza magában. Ha az elkövető valamely rosszra rosszat kap, az egymagában még nem hoz változást. Semmi nem javul meg ugyanattól! Azért tenni jót, hogy a karma a túlvilágon jutalmazzon: nem őszinte és tiszta dolog, mert nem magán a szellemen változtat, nem annak tapasztalatát emeli, hanem egoista kívánság, mely az eredmény szempontjából érvénytelen.
     Mi az a karma, amely valamely életszakaszban, mint érthetetlen gondolat, érzés, viselkedés, vélekedés kerül elő? A jelen élet történéseinek, mint okozóknak, kihatásai vannak, de jelentősek az előző életekből származó olyan emlékek is, melyek heves érzelmeket, indulatokat, visszatérő zavaró gondolatokat és egyebeket hoznak magukkal. A karmikus emlékekből a testi életben való szellemi haladással, a tudatos változtatásokkal és a hibás tulajdonságok átalakításával sok emlék-erő elkopik. Megszabadulva tőlük, elérkezik egyszer egy olyan testbelépés, melyben már nem hatásos a zavarokat okozó karmikus gondolat-késztetés sorozata. Ez már igen nagy öröm! Az önismeret, a jobb fegyelem, az átalakító-készség és a jobbat választó érzés és gondolati önkezelés sokat tehet a karmikus emléknyom-feltámadások ellen. Ez egy lassú folyamat, melyben apró átalakításokról van szó. Egyetlen életen belül nem egyszerű ezt elvégezni, lelki tekintetben is több életsorozat, és akár több, párhuzamosan kivetített és éltetett testesült eszköz is szükséges lehet!
     A múlt eseményeihez viszonyulás dönti el a mai nap minősítését, sokszor még az eseményeit is. A belső viszonyulás a hatása alatt tartja a jövendőt is. Mindez akkor mutatkozik meg a felfogásban és belső alakulásokban, amikor ezen tükröződések hatni kezdenek, hisz minden mindennel összefügg. Téves, hogy a belső események és sorsfordulatok, mint karmikus következmények, büntetik az embert, mert mindig a belső alakulások és fejlemények azok, melyek az elsődlegesek.
     A karma nem látható, nem kívül jelenik meg, hanem belül van. A holnap minőségének nem a külső események a meghatározói, hanem az emberi felfogás. A karma mindig a kettősség felfogásához kötött. Aki ezen már túljut, annak kezdenek megszűnni a kettősség oda-visszaáramló munkálatai. Ez az áramlás nem annyira történés, tettbeli tény, mint inkább belső hatóerő valaminek a létrehozására. Ettől kezdve egy egészen más rendszer lép életbe a belső haladó folyamatban, és ez az egységesülés fontossága. Ez különösen az egyén számára fontos, mert létrehoz valamit, ami addig nem volt. Belső változása bárkinek lehet, csak rajta múlik, minek fogja fel. Ez töri át azt a belső határt, mellyel megnyílnak számára a nálánál magasabb erők átalakító hatásai.
     Az emberi szemlélet mindig a rossz felől közelít, így a karmát is negatív fogalomnak fogja fel, amolyan bűn és bűnhődés folyamatnak. Pedig a jónak is megvan a maga karmája és következménye, melynek szintén megvan az oka és okozata! Az emberi kettősségben két óriási oszlop köré rendeződik az élet: a félelem és a szabadság közé. A félelem oly erős, annyira rejtélyes és más-más orcával mutatkozó valami, hogy sokszor fel sem ismerhető. Például ebben a régi karma-fogalomban sem. Miért mindig a rosszat várja az ember? Mert fél! Fél, hogy bármi, amire gondolt, amit érzett, amit tett, azzal valami rossz történhetett, és akkor őneki félnie kell, mert valami borzasztó jön válaszul. Nem félni kell a karmatikus rendszerek lehetőségétől, hanem művelésbe vonni. Az a dolga! Egy megértett, tudatos cselekedet olyan visszaható eredményt hoz, amely maga után vonja a következő, már energikusabb, abból kifejlő lépést. Itt megint az említett folyamat-törvény lép közbe. Összefüggések vannak: az ok húzza maga után az okozatot, ami szintén okká válhat, és visszavonva a maga okozatát, egy újabb ok támad, lehetőleg mindig fejlődve. Ez a folyamatba helyezett tudatosulás a lehetőségek mezőjéből merít, megtételével egyre előrébb jutva, és minden eredményes végpontról a következőre lépve. Mindig másra, mindig feljebbre, mindig különbbe! Nem félelmetes és visszacsapó, hanem inkább visszaépítő jelzésekről van szó. Olyan okozatokról, amelyek ráébresztik a megérzőjét, hogy van belőle egy lehetséges továbblépés. Ezt lehetne talán leginkább a már tisztább és tisztultabb karma-fogalomnak felfogni.
     Ne a félelem alapján álljatok, amikor a karma fogalmával kezdtek foglalkozni, mert akkor nem tudjátok felhasználni a további lehetőségeket, ami ugyan egy távolabbi időpont, és igen sok munkálkodást igényel, de a karma nem rossz, nem visszaütés! Nem az a cél, hogy büntesse az elkövetőt, hanem, hogy tovább léptesse, tovább építse. Lehet, hogy közben kellemetlen dolgok támadnak, olyan felismerések sajátmagával kapcsolatban, amelyeknek elsőre nem túlzottan örül, de akkor nagyon is örülhet, amikor feldolgozza és rájön, hogy minden rossz sajátmagára ismerés, amit bosszúállásnak vagy ütésnek vélt, az egy számára igen hasznos dolog lehetett. A jó karma is ismeretes, de azt az ember valahogyan nem veszi észre, annyira meg szokta várni a rosszat, a félelmetest, a bántót. A történésekben lehet látni azt is, mit lehetett volna megtenni. Tehát a lehetőségeknek a felülbírálása is adott: mi volt az, ami nem lett kihasználva, mi az, ami mulasztás! Az, ami nem történt meg, de mint hiba még mindig megvan, az egy későbbi feldolgozáshoz tartozik. Ezekhez kapcsolódva alakítandó ki az a következő élet, életkörülmény, ami egy lépésről-lépésre haladó állandó tisztulási folyamat!
     Ez nem felmérés, ez már az életterv készítése! A folyamatokat, habár összefüggenek, ne keverjük össze! Az inkarnációban, a földi életben történteket nem biztos, hogy ütközésnek foghatjuk fel. Vannak olyan események, amelyek nem biztos, hogy rosszak! A történtekből a lélek tanulni tudott, mellyel jó tulajdonságokat és tisztulásokat alakíthat ki! Itt van az összefüggés a megtörtént, lezárt dolgokból keletkezett tanulságok, és a még fel nem fedezettek között. Talán soha senki nem volt még, aki az egészet egyszerre feldolgozta volna, de ez nem elkeserítő, hanem egy hallatlanul pontosan kialakított, nagyon okos és előnyös rend. Ennek így kell működnie, így tud szorosan kapcsolódni egyik élet a másikhoz, egyik hiba elismerése a másikhoz, hogy lehetőleg a maradékaiban is fel legyen dolgozva, világosan és pontosan!
     Ami mindenben a mozgató, fenntartó, irányító, az a rend! Korábbi tanításban elhangzott az is, hogy: "Akinek jobb élete van a földön, azt nem a régi jótettei miatt, mint jogosan kijáró jutalmat kapta meg!" Jogosan semmi nem jár, mindent a kegyelem ad! Az a felfogás, hogy jogosan, káros lenne, de azért mégis a cselekedeteink formálják a jövőnket! Akár a jót, akár a rosszat nem azért adja a vállalt sors, hogy azzal semmi se történjen! A fontos az, hogy mit kezd vele az ember! A nagyon jó és zavartalan, békés életből is lehet óriási szellemi eredményeket kihozni, mint ahogyan a szenvedésteliből úgyszintén. Lehet, hogy éppen a szép és jó életből nehezebb jó lelki eredményre jutni! A jó és a rossz karma sajnos az emberi lélek ferde felfogása. A meg nem értés hibája, hogy azokat az értékeket, melyeket egy-egy békés, nyugodt, ún. jó karmájú életben kapott, egészen másként magyaráz, és egyáltalán nem arra használja, amire lehetne!
     Az sem biztos, hogy a nehezebb élet a célravezetőbb, de elvileg mégis az adja a jobb eredményt, mert megmozgatja az embert! Ugyanakkor a kényszer és büntetés még senkit meg nem változtatott! A lényeg, hogy a kérdést magában feltegye: vajon miért kapta a nehezebb életet, mi az, amit meg kell változtatnia, mi az a felfogása, ami hibás? Mert a különféle nehézségek és bajok legtöbbször felfogási hibákból erednek. Egy megváltozott szemléletből egészen másképp látszanak már a dolgok, és csodálatos, de vele együtt megszűnnek a bajok is! Az, aki nagyon sok szenvedésen megy át, előbb-utóbb rá kell jöjjön arra, hogy nem titokzatos külső varázshatalmak azok, amelyek vele ennyi sok rosszat tesznek, hanem csak eszközök. Nagyon mélyről és bentről, saját magából indítva, önmagára von olyan dolgokat, amelyek neki fájdalmat és szenvedést okoznak. Itt egy szemléleti hiba van, át kell, hogy formálja magát, és egy más szemléletet alakítson ki, és el is tudja érni, ha ezen valóban dolgozik!
     Tehát mind a kétféle életnek megvan a lehetősége arra, hogy magából a még jobbat kihozza, vagy felemelje abból a rosszból, amelyben van. A mondás, hogy "a nagy fájdalmak, a büntetések senkit még jobbá nem tettek..." hát a büntetés valóban nem, csak ha saját maga jobbá teszi azon körülményeket, és a belső, egész állapotát! Nem a szenvedés tesz jobbá, hanem amit feldolgoz belőle! Ez már egy kettős dolog, egy folyamatnak a része. Ha magát elválasztja a szenvedésteli állapottól és rádöbben arra, hogy a szenvedései, bajai, gondjai arra valók, hogy valamit elindítsanak benne, ha azt végre tudja hajtani, akkor azzal arányosan szűnnek a bajok, mert ott már egy bizonyosfokú javulás, változás történt, amelyet mindössze az az egy mondat indított el: hogy a büntetés és a fájdalmak még senkit jobbá nem tettek. Aki már egy kicsit is ismeri a szellemi összefüggéseket, az ilyenkor meghőköl, és elkezd gondolkozni: miért is kapta ezt? Az persze más kérdés, hogy sajnos,nem mindig jön rá az ember, hogy mi az, ami rosszat elkövetett, mert ha tudná, tán el sem követné!
     Sokszor hallunk olyant, hogy valaki átvállalja mások karmáját. Mások karmáját mágikusan át- vagy levenni lehetetlen. Az embertől kibocsátott energia visszatér őhozzá, önmagába záródó vonalat ír le. Ha a test "rosszat" tesz, az nem magára a szellemre hat, hanem arra a szellemi tudatra, amely a testtel együtt él. Ez sötétebbé, vagy fényesebbé válik attól, amit az ember elkövet. Ez a szellemi, de testbe zárt tudatrész az, mely a fizikai halál után már a saját térfelén tekinti át az elmúlt inkarnációját. Megítéli, hogy mit bizonyított be a saját eredeti tudata számára. A karma jellegzetesen földi, ott működik valamely szinten. A kegyelem ennek ellentéte: égi és mindenütt jelen van, mindeneket felülmúló hatalmú, kozmikus működésű, minden vonalon és szinten általános érvényű. Az egyik ezen létsíkú, a másik mindenségi érvényű. A karma, mint kiegyenlítés, csak ott létezik és lehet rá olykor szükség, ahol kettősség van. Amint az szűnik, a karma kezd elhalványulni, majd elenyészni.
     A Névtelen Szellem a "Karma és kegyelem" című munkájában feltárta azt, hogy az általánosan elterjedt karma-fogalom főképp a keleti vallásokból lett átvéve, nagyon is igaznak, és minden körülmények között érvényesnek tartva. Az ószövetségi időkben a "szemet szemért, fogat fogért" problémáról volt szó, tehát mindenki, aki valami rosszat elkövetett, annak a következményeit vállalnia kellett! Ez valójában egy kölcsönhatás az energiák között. Mindaddig érvényes, míg a középtáji negyedik-szinten túl nem ér valaki. Az már ismert, hogy a gondolatok teremtőerők, melyek mozognak, hatnak, elevenek, meg nem semmisíthetők, mint ahogy az anyag sem, csak átalakíthatók. Ez a karma visszaható erőire is érvényes, mert átalakíthatók, nem pedig végzetszerűek. A gondolatok, mint energiák, hatnak a mindenütt jelenlévő és mindent tartalmazó nagy, általános energiamezőre. A gondolatból lesz a viselkedés, a szó, a tényleges cselekedet, amely akkor is hat, ha nem tudatosan lett kibocsátva. Ezért fontos az emberi tudatosulás, hogy már a gondolatok keletkezése is ellenőrzött legyen. A kibocsátott energia általában huzamosabb időn át meg is marad a maga helyén.
     Az embernek el kell fogadnia azt az alapgondolatot, hogy a saját érzéseinek alakulási sorozata, előfordulási rendszere az, amely bármire is rávéve őt, ilyen eredményeket okoz. Amikor ezt felismeri, akkor veszi észre a kegyelem fényét is. Mert más az, hogy a kegyelem mindig jelen van, és más, hogy azt észrevesszük-e? Ezt megélve szabadulunk meg mindattól, amely a karmikus képzetek bűnös voltát előidézi. Ezt mindenki saját magában tudja intézni, mert a karma oldható! Magától az embertől, a saját munkájával, önismerettel, rászánással, jó szándékú igyekezettel, nagyon komolyan foglalkozva azzal: mit érzek, hogyan érzek, mit és hogyan gondolok, mert amikor a szemem elé kerül, mindig valami történik bennem, és utána körülöttem is!
     Ne a végeláthatatlan karma fogalma legyen az ember felfogása, mert úgyis mindig történnek olyan gondolatok, érzések és események, benne, vele, körülötte, amely mintha újratermelné azt. Hiszen pontosan ez a probléma! De ha jobban megismeri magát és egy kicsit irányítani is tudja, akkor mint egy láncreakció, úgy oldódnak ki azok a sötét és eddig még ellenőrizhetetlen működésű gondolatok, amelyről azt hiszi, hogy vagy előző életi hozadék, vagy valaki gonosz szellem működik körülötte. Pedig az elsődleges ok, amely okozatot produkál, az mindig maga az ember, aki még nem jött arra rá, hogyan kezelje önmagát, ezt a csodálatos, nagyszerű szerkezetet!
     Ha mint ok-okozati törvényt nézzük a karmát: aki jól végzi a dolgát, annak a következménye is jó, mégis kényszernek, büntető eszköznek vesszük, amitől szenvedni kell. Akik a karma rettenetes büntetését hozzák fel, az csak félelem, de nem a karmától, hanem önmaguktól! Az, aki a szellemi munkálkodástól fél, annak óvatosan meg lehet mondani: te saját magadtól félsz! A lelki munkálkodáskor keletkezett félelmek hajszálpontosan jelzik, hogy az illető nincs tisztában saját belső törvényeivel, világával. Attól fél, hogy a lelki munkálkodásában ütközik valamely titokzatos törvényszerűséggel, és azzal baj érheti. Az önismereti munkálkodásban a legfontosabb, hogy senki ne féljen saját magától!
     Ami régebben a túlvilági "bíróság" ítélethozataláról szólt az elmúlt földi élet hibáinak feltárásával és kijavító szándékával, az a földi szemlélet átvetítése a túloldalra, ahol egészen más rendszer van. Ez a bíráskodási elképzelés később az "életfilm" áttekintésévé szelídült. A karma nem szellemi törvényszék, vagy bosszúálló szervezet, hanem segélyeszköz az önismeret kifejlesztésére. Ami kellemetlen, az rászorít, hogy megkeressem az okát, mely nem a végzet, hanem magam vagyok. Az elváltozás, az eltérés az eredetitől emberi ego-fejlemény, amiből ki lehet lépni a lényi felé. A kilépést azonban az egyes életek rárakódásai nehezítik, amit csak az égi kegyelem tud levenni. A kegyelem bennetek van, ha jobban odafigyelnétek arra, hogy megoldásként mindent ti magatok hajtotok végre. Belül keletkezett az ok, ott vált érezhetővé az okozat. Ha nem elegendő a helyrehozás, vagyis a karma rendezése, az felhalmozottan nem maradhat fenn. A kiegyenlítés-törvénye ez, melyben aránytalanság nem lehetséges. Az Istentől áradó kegyelem, mint megoldás, belülről jön, akkor és úgy, ahogyan az a legszükségesebb és leghasznosabb.
     A karma tehát nem olyan, mint ahogy megismertük, hanem tükör, amelyet a kegyelem tart elénk, mint lehetőséget. Ez a mostani állapotunk – a negyedik szint forrongó átalakulásainak elején – azon érzéseink, gondolataink, szavaink, tetteink, melyekre már figyelünk, hogy mennyire mutatja meg azt a Lényt, akinek a megismerése egyre felismerhetőbbé teszi a kegyelem felvillanó fényeit. Amit gondolunk, érzünk, teszünk, az visszatér hozzánk, mint a megismerés folytán átalakításra váró. A régi írások ezt úgy mondták, hogy a lélek megtanulja, mit kell helyrehoznia a régi tettei miatt. A karma helyes felismerése felerősíti a kegyelem bizonyságait, ez visszahat a buzgóbb karmatikus észrevételekre, melyek mint egy öntápláló folyamat, még újabb kegyelmi átsugárzásokat hoznak létre. A karma és kegyelem szorosan összetartoznak, a működésrendszerükben egymást segítik, ha a felismerések figyelmeztetéseit megteszik! Ilyenkor a kegyelem felfüggesztheti a karmát, mert az több és hatékonyabb, kiegyenlítheti a törvényszerű visszahatást. A törvény felfüggeszthető egy másik erősebb törvénnyel.
     Urunk születésével és Földre érkezésével óriási változás történt: belépett a kegyelmi időszak! Hogy ez mit jelent globálisan és az egyes emberek számára külön-külön, azt nem mutatja pontosan a változás. Mindig vannak olyan emberek, akik úgy foglalkoznak a karmával: elkövettem valamit, azt valahogy jóvá kell tennem, javítva magamon, hogy többé ne forduljon elő! Ebben az esetben hasznos az ún. régi karma-fogalom, de jó lenne mást is tekintetbe venni! Nincs két egyforma lelki állapotban lévő ember, akinek egyformán ugyanarra van szüksége! Ha a kissé már másabb karma-felfogást vesszük, akkor elérkezünk egy olyan helyzethez, amikor a földi testesülésben lévő lélek arra gondol: ismernem kell magamat annyira, hogy a gondolkodásmódommal világosan tisztában legyek. Mi az, ami eltér a gondolataim között, melyek azok a körülöttem előforduló történések, figyelmeztető jelek, amelyekre fel kellett volna figyelnem: a folyton ismétlődő bajok, belső feszültségek, amelyekkel nem tudok megbirkózni, és nem tudom az eredetét. Mindezt nagyon komoly és elmélyült munkával, nem egyszerre, hanem több apró részletben kell megtenni, mert a szellemi világban hirtelenség nincs, az eredményhez alapos munka kell! Az ember kénytelen megismerkedni szokásaival, gondolkodásmódjával, amellyel szinte felidézi saját maga számára azokat a gondolatokat, türelmetlenségeket, minden más egyebet, melyeket bűnösnek ismer és szabadulni akarna tőle! Az emberek nem egyformán érzik a bennük azonosan működő kegyelmet. Ha már ráismert az egójára, mint a kettősségi működésére, azzal az önmaga érzetei kezdenek előjönni. Tudott a mondás: "Ha nem mész befelé, akkor kívül maradsz!" Ez nem fenyegetés, hanem hívogató biztatás, mert a kárhoztatás, ítélkezés, hibáztatás nem erőket ad, hanem kisebbségi érzetet kelt, akadályozza a jobb fejleményeket. A krisztusi ígéret, a "Veled vagyok a világ végezetéig," a kegyelem beteljesedő fénysugara, az egyedi munkálkodásaink biztosítója!
Mindezek alapján tehát karma van, létezik, de nem úgy, és nem olyan dogmatikusan, mint ahogyan a keleti, ott érvényes tanítások alapján túlzottan leegyszerűsítve és elsilányítva a köztudatba átment, és amilyennek azt nagyon sokan elfogadták! Mert a karma karöltve jár a kegyelemmel, de nem ő az úr, hanem a kegyelem!"