|
A TISZTASZÍVÜEK
Zita médium által - 2003. november 9.
Az Úr nevében köszöntelek benneteket, testvéreim.
Igen, az emberi szívnek tisztává kell válnia, mert csak a tisztaszívűek láthatják meg az Istent. Ha körültekintetek a földi világban, azt kell tapasztalnotok, hogy az emberek többsége - közvetve vagy közvetlenül - minden bajáért, minden nehézségéért Istent okolja. Mintha Isten tehetne minderről, vagy ha nem Ő, akkor miért engedi meg azt a sok-sok szenvedést, fájdalmat és nyomorúságot a földön? Milliók és milliók ajkáról hangzik ez a kérdés minden nap: Uram, miért? Hogy lehetséges ez, miért tűröd, miért hagyod, hisz hatalmadban van, hogy megváltoztasd, hogy meggátold mindazt a rosszat, ami napról-napra a földön, az emberek életében megtörténik?
Testvéreim, a földi világ a bűn világa. Az emberi szívek piszkosak és szennyesek a bűnös érzésektől, kívánságoktól és vágyaktól, így ami a szívben felébred, az vetül ki a világba, mert a szív teljéből szól a száj. Tehát minden fájdalmasnak és rossznak az oka a bűn, amely az emberi lélekben, az emberi szívben, az ember érzésvilágában él, úgy hogy Istent felelőssé tenni, pláne felelősségre vonni mindazért a rosszért, amit az embernek bűnei következményeként el kell szenvednie, nagy-nagy tévedés, amiért az embernek az igazság törvénye előtt számolnia kell.
Ráadásul az emberek többsége káromolja az Istent, egy másik része pedig nem is hisz Isten létezésében, a Teremtő örökkévalóságában, tagadja az Ő létezését, de ennek ellenére mégis Istent okolja minden nyomorúságáért, minden bajáért.
Az Isten akaratát kéne megvalósítani a földön. Ahhoz viszont az szükségeltetne, hogy az ember megismerje és megszeresse az Isten törvényeit, azokat élete lényegtörvényévé tegye és megtisztítsa a belső érzésvilágát mindazoktól a szennyes vágyaktól, amelyek őt Istentől elválasztják, és amelyek sok-sok gonoszságot zúdítanak a világba. Ugyanis, ami az ember érzésvilágában felébred, az nem hagyja őt békességben, az nem hagyja őt nyugton, az arra ösztönzi, hogy mindent elkövessen annak érdekében, hogy az a vágy kielégülhessen és megelégülhessen. Ezek a gonosz vágyak, érzések és indulatok viszont úgy a közvetlen környezetének, mint tágabb értelemben mások életében óriási gyötrelmeket idéznek elő, ami alatt nyög aztán az egész emberiség. Valójában az érzelem tisztasága sokkal fontosabb az értelem világosságánál, mert minden először az érzésben keletkezik: a vágy, a törekvés, az elvek és az eszmék is. Amikor a lélekben ezek felébrednek, és mint érzések megerősödnek, akkor az értelem, a gondolatvilág is késztetést érez arra, hogy foglalkozzon ezekkel az indíttatásokkal és kivitelezze azokat. Tehát az értelem az, amely kigondolja, és kiépíti azt, hogy hogyan és miképpen is juthatna el a vágy a beteljesedés állapotáig.
Sokan elveszítik az érzéseik felett az uralmat, ezért csak értelmükkel keresik, kutatják, hogy miként lehetne tisztátalan, szennyes vágyaikat megvalósítani. Számtalan esetben ehhez különböző teóriákat, hazugságokat vesznek igénybe. Úgy gondolják, ha kifelé mást mutatnak, ha mást mondanak, mint a valóság, akkor vágyaik szabad teret kaphatnak.
Az ember hihetetlenül nagy hiányérzettel küzd, de minden hiánya abból fakad, hogy hiányzik életéből a teremtő Isten. Ahelyett, hogy keresné, hogy megtalálja azt a láthatatlan szálat, amellyel összeköttetést létesíthetne a teremtő Istennel, bűnös érzéseinek hatása alatt egyre inkább önmaga felé fordul. Így Isten hiába nyújtja segítő kezét, úgy az egyén, mint az egész emberiség felé, nem akarnak tudomást venni Róla. Csak arról akarnak tudomást venni, amit pillanatnyilag kedvezőnek és jól esőnek tartanak a maguk számára.
A tisztátalan érzések, az indulatok, még tisztátalanabb érzéseket és vágyakat hoznak létre, és ezeknek az érzéseknek nagy részét az önzés motiválja. Az ember önző módon mindig abból indul ki, hogy mi az, ami neki kellemes, mi az, ami neki előnyös, mi az, ami neki jóleső és annak a megszerzésén fáradozik. Akár egyetlen ember is, aki nem ura az ő érzés- és vágyvilágának, hihetetlen nagy károkat képes okozni másoknak azzal, ahogy azokhoz viszonyul, ahogy azokat a maga céljaira fel- és kihasználja, ahogy másokat becsap, szándékosan félrevezet, ahogy mások értékeit megkívánja és azt mindenképpen eltulajdonítani óhajtja. Mások igényei, értékei, akarata, mások elgondolásai csak akadályt jelentenek a számára, ezért ellenséget lát a másikban, mert úgy gondolja, az állja útját az ő boldogságának, az állja útját annak, hogy ő maradéktalanul megszerezhesse azt, ami után olyan nagyon vágyik, azért el kell tüntetnie azt az útjából. Ezáltal az ember érzései még szennyezettebbé válnak. Az ilyen ember pedig nyilvánvalóan nem látja a többi emberben lévő szépet, jót, nemeset sem, és természetesen nem látja az öröktől fogva legtisztábbat, a mi Atyánkat, Istenünket sem.
Nem képes távlatokban gondolkozni, mert nem lát tovább az orránál. Minden ködbe vész előtte, csak tapogatózik az életben; a gondolatait, amik az érzései nyomán fakadnak, nem tudja végig gombolyítani. Nem látja meg, hogy ha valamit elindít, annak végső soron mi lesz a következménye, vagy hogy abba a célba ér-e, ahova mindenképpen be szeretne érni? Kigondolja, hogy ha ezt az embert innen elmozdítom, ha ezt vagy azt hamisan állítom be, vagy letagadom, akkor sikert kell, hogy elérjek. A valóságban azonban nem ez történik. Ugyanis erőszakra erőszak, vagy finomabb esetben ellenállás a válasz. Nagy tévedése az embernek, amikor azt gondolja, hogy túlerővel legyőzheti az ellenállást. Nagyobb erőszakra, nagyobb erejű visszahatás következik be. Ezért nem tudja kiszámítani, hogy eljárásai hova is viszik, és néha egészen messze eltávolodik attól a céltól, ahová el akart érkezni. Sőt némely esetben már ő maga is elfelejti, hogy miért is indult harcba, miért is indította el a küzdelmet, mi is volt az eredeti érzés, amely őt erre sarkallta.
Háborúknál is így van ez testvéreim. Az emberek önző szándéktól indíttatva háborúkat kezdenek, nem számolva az ellenállással, nem számolva azzal, hogy akit megtámadtak, az legyőzött állapotában még inkább ellenség marad. Az ellenséget nem lehet baráttá tenni különböző szólamokkal, különböző hazug ígéretekkel, különböző állításokkal, mert a legyőzött fél a maga életterének megnyirbálásából, a maga bőrén érzi azt, hogy mit tett vele az, aki erőszakkal leigázta őt, aki az ő értékeinek eltulajdonítására, és kifosztására tört.
Igen, kezdetben az ember minden kis érzését, minden kis elgondolását az önzés irányítja, hogy aztán a későbbiekben, amikor már mindene megvan, amit szeme-szája kívánt, akkor dicsőséget és hatalmat szerezzen magának. Az ilyen ember hiába nevezi magát kereszténynek, hiszen már igazából Istenben sem hisz, mert ha hinne, akkor tudnia és főképpen éreznie kellene, hogy minden hatalom, és minden dicsőség égen és földön az Istené.
Amikor magának akarja a hatalmat, az erőt, a dicsőséget, a hírnevet, akkor nyilvánvaló, hogy Istent és Isten akaratát teljesen a háttérbe szorítja. Ha viszont háttérbe szorítja, akkor nem kaphatja meg a titkos szálon keresztül azokat a mennyei erőket és azt a megvilágosodást, amire neki feltétlenül szüksége lenne. A tisztátalanság a bűn következménye, amiből kifolyólag egyre inkább nő a sötétség az ember érzés- és gondolatvilágában. Az elsötétedés előbb az érzésvilágban következik be, amitől az értelem még gyorsan működhet, még gyorsan válthat. Azonban, ha az ember szíve és érzésvilága már szennyezett, akkor amit az értelmével kigondol, amire az értelmével rájön, azzal úgy magának, mint embertársainak igen sokat árt. Ebből adódik az, hogy a legtöbb kárt az értelmileg fejlett emberek hozták a világra, mert eltompult érzéseiken keresztül nem kaphatták meg az irányítást a magasabb világokból, aminek birtokában tájékozódni tudtak. Mivel ez hiányzik életükből, azért kimondottan csak az értelmükre támaszkodva döntenek arról, hogy például a tudomány felfedezéseit mire használják fel. Az ilyen beállítottságú emberek közömbösek embertársaikkal szemben, ezért nem tudják belehelyezni magukat a másik ember helyzetébe sem. Pedig Krisztus útmutatása alapján ez nagyon egyszerű lenne, csak arra kell gondolnia, hogy neki hogy esne, ha vele cselekednék az emberek azt, amit ő szándékszik megcselekedni embertársaival. Ha erre képes lenne, és ezt tudatosan gyakorolná, akkor az emberi lélekbe beleültetett szeretetcsíra élettel duzzadna fel, és növekedésnek indulna.
De nem ez történik, mert a legtöbb ember azt gondolja: mi dolgom azzal, ami a világ másik oldalán, vagy mondjuk a város szegény negyedében élőkkel történik? Az a fontos, hogy nekem jól megy, az a fontos, hogy én nyeregben érzem magam, hogy hozzám futnak össze a szálak, amivel én másokat fogva tudok tartani, vagy rájuk tudom erőltetni a magam akaratát.
Mindebből láthatjátok, mennyire balga dolog az emberek részéről azt kérdezni, hogy miért engedi meg Isten ennek a sok rossznak megtörténését? Testvéreim, Isten teremtményei nem gépek, hanem tudatos, szabad akarattal rendelkező lények. Tehát, ha az ember még ezen a lefokozott szinten, ebben a lefokozott állapotában, ennyi megszorítások közepette is szabad akaratának birtokában van, akkor a földön tapasztalható gyötrelmek, félelmetes árnyak, nehéz és fájdalmas helyzetek, az ő szabad akarata és nem Isten akarata révén jönnek létre. Azonban az embernek ellene kellene állni a rossznak, elsősorban a saját rossz természete felett kell uralkodnia; nem másokat kell megzaboláznia, nem másokat kell szabadságjogaitól megfosztani, nem másokat, főképp nem nálánál értékesebb és magasabb rendű emberlelkeket kellene a börtönök hideg celláiba zárni, hanem az önmaga gonosz, rossz természetét!Ha ez megtörténne, akkor az ő szabad akaratával azokat a lehetőségeket keresné, amelyekkel a jó megerősödését és megerősítését szolgálhatná szabad akaratával.
Sajnos nem ez történik, azért a rossz - mivel az ember nem áll ellene - futótűzként terjed a világban, lélekről lélekre, egyik emberről a másikra. Akik kevésbé tudnak uralkodni érzéseiken, azoknak az érzésvilágára igyekszik hatni és ott haragot, indulatot, erőszakot korbácsol fel. Az ilyen ember mindenre kapható és mindenre felhasználható. Ezért az is szükséges, hogy az ember képes legyen a maga lelki nyugalmát és békéjét megőrizni.
Nem látjátok testvéreim, amikor valaki indulatosan és haragosan kifejezésre juttatja a maga nemtetszését, hogy az milyen gyorsan képes ráhangolni az ő környezetét az ő haragjára és indulatára, és milyen gyorsan képes azok ellen az emberek vagy embercsoportok ellen hangolni, akikkel neki, személy szerint baja van? Még meg is neheztel a másikra, ha az nem hajlandó haragudni arra, aki nem hajlandó ellenséget látni abban, akit ő ellenségnek lát, tart, vagy kiáltott ki.
Tehát így képes az ellentét, a rossz, az érzésben felfűtött emberekre hatást gyakorolni és általuk másokat is befolyásolni a rosszra. Általában nem túl hatásos, ha kollektív ellenséget állít a tömegek elé. Sokkal hatásosabb, ha egy személyt emel ki a kollektív ellenség közül és minden rosszat és gonoszt arra helyez rá, hogy azzal az emberekben úgy felkorbácsolja az érzéseket, hogy azok vakon rohannak a kikiáltott ellenségre. Az így befolyásolt emberek végül is a legtöbbet önmaguknak ártanak, mert ellenszenves érzéseikkel, gyűlöletükkel olyan helyzetbe kerítik magukat, amelyből nem kerülhetnek ki győztesen. A nyugodtabb, a higgadtabb érzésű embereknél nem tud a rossz kellően hatni az érzésvilágukra, ezért ezeknek az embereknek a gondolkodásmódját fertőzi meg. Szándékosan agymossák a tömegeket, szándékosan festik az ördögöt a falra, és szándékosan akarják bizonyítani, hogy ha most és így nem lépünk, akkor később: három, öt, nyolc, tizenkét év múlva - tehát a jövő generáció számára - nagy-nagy bajt idézünk elő, holott a jövőben a bajt az ember a mának rossz és téves cselekedeteivel, érzéseivel, gondolataival idézi elő. Ugyanis, amit egyszer mint érzést, gondolatot a létbe hív, azok élettel telített erők, amik élnek, vannak, léteznek, és számolni kell velük.
Az ember azt gondolja, hogy ami gonoszságot egy helyben ültében kigondol, azt akkor vonhatja vissza, és akkor szüntetheti meg, amikor csak akarja. Nem! Ezek az érzések, vágyak túlnőnek az elindítójukon. Felerősödve hatnak a világban, mert a hasonlóság törvényénél fogva összetapadnak a hasonló erőkkel, és mint félelmetes, vihart hordozó sötét felhők szállnak az egész emberiség felett.
Néha ezek elindítói nagy önteltségükben, tervezgetéseik közben észre sem veszik, hogy fölöttük is sötéten és egész alacsonyan gomolyognak ezek a vészjósló felhők. Tévesen azt gondolják, felettük még mindig süt a nap, számukra még mindig rózsás a jövő. Azt hiszik, hogy annak a sok gonoszságnak a következményeit, amit véghezvittek, hamissággal, hazudozással elkerülhetik. Azonban mindennek törvénye van. Isten hosszútűrése révén, különösen az utolsó 2000 évben, a kegyelmi időszakban, a rossznak beérési folyamata lelassíttatott. Miért? Nem azért, hogy ebben a lelassított folyamatban az ember még több gonoszságot művelhessen és követhessen el, hanem azért, hogy a kegyelem időt és alkalmat adjon arra, hogy a bűnös megtérjen és éljen.
Akik viszont ellene vannak az Isten törvényeinek, az Isten akaratának, akik az isteni jó megvalósítási lehetőségeinek útját állják, azok balgán azt hiszik, hogy ha most a következmények nem zúdulnak rájuk, akkor azt a maguk okosságának és ügyességének köszönhetik. Azt hiszik, ha most jól megy sorsuk, ez mindig így lesz és továbbra is kényelmes lakásaikból szemlélik azt, hogy a világ más részén miként nyomorognak és éheznek az emberek. De ne feledjétek, minden jónak és minden rossznak vége szokott lenni. Isten malmai lassan, de biztosan őrölnek és mivel ez a világ a változások világa, itt semmi sem állandó. Tehát az ember hiába kívánja megtartani a kényelmes életet, a már megszerzett javait, a hatalmat, a dicsőséget, - ez teljes képtelenség. Minél inkább ellenszegült a törvénnyel szemben, minél többet szerzett magának törvénytelenül, minél több emberi életet tett tönkre, vagy netán pusztított el, annál nagyobb az igazság törvénye előtt a felelőssége.
Sokszor megkérdezitek, mi is az Igazság Törvénye? Hol van az, hol lehet megtalálni az Igazság Törvényét? A földön biztos nem, mert a földön nincs igazság, - így gondoljátok - hiszen itt még a földi igazságszolgáltatás sem szolgáltat igazságot. Hol van hát az a sokat emlegetett Igazság Törvénye? Én azt mondom néktek, hogy az Igazság Törvénye benne él a természetben, az emberi szervezet minden atomjában, benne él a levegő legapróbb molekuláiban, amit az ember a légzéssel magába szív, benne él minden csepp vérében, minden sejtjében, és a szervezete az Igazság Törvényének megfelelően reagál mindenre. Azért betegszik meg, mert helytelen, gonosz, tisztátalan érzéseket hordoz lelkében, és ezekkel fertőzi egész szervezetét.
Tehát az Igazság Törvénye mindenben benne él. Ezért nem esnek le az égről a csillagok; ezért kel fel mindennap a Nap; ezért van az testvéreim, hogy minden télre tavasz következik; ezért van az, hogy a fák puszta ágai tavasszal újra hajtanak; ezért van az, hogy az Isten által teremtett életet senki, senki e világon, meg nem semmisítheti; ezért van az, hogy aki fegyvert fog, fegyver által vész el; ezért van az, hogy a következmények törvénye, mint áradó nagy folyók és folyamok mindig visszahozzák úgy az egyénre, mint az egész emberiségre mindazt, amit a múltban művelt; amit pedig a jelenben művel, azzal majd a jövőben kell találkoznia.
Az, hogy most a kegyelem lelassítja a törvény működését, és az nem érezteti hatását azonnal, mint a régmúltban, amikor a szemet szemért, fogat fogért törvény uralkodott, nem jelenti azt, hogy bűneivel és bűneinek következményeivel ne kellene az emberiségnek számolnia és találkoznia. Tehát az Igazság Törvénye létezik és uralmat tart fenn! Ha nem így lenne, már összeroppant volna a Föld, hiszen az erők egyensúlya az, ami megtartja ebben a gömbalakban. Igen, a természeti törvény az Igazság Törvénye! Igen, az Isten akarata, az igazság érvényesülése, érvényesítése szabad akaratból! A bölcs és a tiszta szívű teremtmény szabad akaratból engedelmeskedik az Igazság Törvényének, mert érzi, hogy nem tehet másképp, érzi azt, hogy a jónak csak jó következménye és eredménye lehet, a rossznak pedig csak rossz lehet. Ha valaki ezt nem érzi, az azért van, mert szennyes szívű. Aki szennyes szívű, az időtlen időkig vesztegel az idegenben. Mi az, hogy idegenben?
Idegen az, amit a törvény nem ismer el, ami nem a törvényből jön létre és nem a törvény tartja fenn. Idegen az, ami ellentétben áll Isten törvényeivel; legyen az egy elgondolás, elv, eszme, érzések, vagy vágyak, amit az emberek dobtak bele a világmindenségbe.
Tudjátok ti embertestvéreim, mekkora a világmindenség? Nem tudjátok, mert az embernek fogalma sem lehet a világmindenség nagyságáról és csodálatos erőiről. Akkor mi az, amit tud? Azt, hogy ez a porszemnyi élete van, amelyben oly nagynak, erősnek, hatalmasnak képzeli magát, hogy Isten létezését, Aki teremtette és fenntartja ezt az egész világmindenséget, tagadja. De ha tagadja, azzal változik-e valami a világmindenségben? Semmi sem változik! Éppen úgy megvannak az első, a másod, a harmad, a negyed, az ötöd és a hatod napok. Éppúgy megvannak a csodálatos és hatalmas naprendszerek. Éppúgy megvan az igazság egész törvényrendszere, éppúgy minden kénytelen Isten hatalmának, erejének, akaratának engedelmeskedni.
Hát akkor mi van, testvéreim? Az van, hogy az ember ebben a lefokozott, szennyes állapotában, itt ebben a mélységben azt hiszi, hogy ha valamiről nincs tudomása, akkor az nem is létezik. Magát képzeli nagynak, erősnek, de eljő az idő, amikor bizonyságot kell szerezzen arról, hogy milyen óriásit tévedett, amikor földi életében tévesen így gondolkodott. Mert gondolhatja, mert érezheti, és cselekvési határain belül cselekedheti is a rosszat, de ugyan meddig? Nagy despoták, nagy zsarnokok azt hitték, hogy az övék az egész világ, mert hadseregükkel legyőzték ezt vagy azt a népet. De vajon legyőzték-e a halált? Halhatatlanná váltak-e? Nem! Tíz évig, húsz évig, harminc évig hatalmon voltak, s aztán nincs tovább. Meg lehet nézni ideát azokat a szörnyű helyeket, amelyek már nem is a fizikai sík fölött vannak, hanem a föld belseje felé. Azt a hihetetlen szenvedést és nyomorúságot, amit az ott élők éreznek, a fizikai testben élő ember a pillanatnak töredékéig sem bírna el. Ahhoz hasonlítható, tartós állapot ez, mint amikor valakin egy igen magasfeszültségű áramot engednek át, ami a test halálát okozza. Ezekben az állapotokban megkötözve sínylődnek mindazok, akik a maguk akaratát, a maguk hatalmát növelték és azt hitték, hogy istenek.
Tehát testvéreim, sokkal jobb a nagy gazdagság helyett a szerény állapottal való megelégedettség. Sokkal jobb szolgálni, mint önmagunkat szolgáltatni. Sokkal jobb az igazságot szólni, mint a hazugságot. Sokkal jobb, ha az ember minden erejével azon van, hogy tisztaszívűvé váljék, mint ha hagyja a bűnöket a lelkében és szívében elburjánozni.
Igen testvéreim, az írás szavaival: a tiszta szívűek meglátják az Istent. Az Isten szellem, tehát az ember, a testi ember nem láthatja meg. A testi embernek nincs olyan éles és jó látása, hogy lássa a szellemet. Testi szemeivel csak a testet, az anyagi világ tárgyi jelenségeit láthatja. De a lélek a lelket, és a szellem a szellemet látja. Aki szellemben felszabadul, aki szabaddá válik az igazság megismerése és élése által, az szellemmé válva megláthatja a szellemiséget. Annak a szív és a gondolatvilág tisztasága, a helyesen kért, nem követelőző ima révén, minden napon összeköttetése van a teremtő Istennel. Azokban tudatosul, hogy van és létezik Isten, és mindig, még a legnehezebb körülmények között is gondja van rájuk, és nem feledkezik meg róluk.
Akik pedig istentagadók, azoknak lehetnek életek során megszerzett jó tulajdonságaik, erényeik, ettől a tudattól mégis távol esnek. Hiszen ha nem akarják elismerni, elfogadni Isten létezését és azt, hogy Ő hatalmasabb, erősebb mindenkinél, akkor ugyanazokkal a kis jó tulajdonságaikkal meddig juthatnak el? Többnyire addig, míg a saját önző érdekükbe nem ütközik az ő úgynevezett önzetlenségük.
Ahhoz, hogy az ember az Isten dolgaiban járatos legyen, ahhoz, hogy az ember az Istennel összekapcsolódjon, komoly munkát kell kifejtenie: szünet nélkül tisztítania kell érzéseit és vágyait. A mai ember szíve szőrös és gonosz, a mai embernek nem fáj az, ami a másik embernek fáj. Emlékeztek, mikor voltak ilyen időszakok, testvéreim? A mi Urunknak, a Jézus Krisztusunknak földre jövetele előtt. Azokban az időkben bizony az egyik ember nem érezte a másik fájdalmát és minden további nélkül megölhette a másikat, mert az csak rabszolga volt, akit nem is vettek emberszámba. Vajon nem ebbe az irányba halad a mai emberiség is? Ha az ember szereti az életet, akkor szeretnie kell a fű, a fa, a növény, az állatvilág életét is. Ha pedig az életet nem szereti, nem becsüli, ha állatokat kínoz, meggyötör, akkor nyilvánvaló, hogy csak idő és alkalom kérdése, mikor cselekszi meg ugyanezt emberrel.
Mindez azért van, mert a földön az ember nem az Isten akaratát cselekszi. Mert aki az Isten akaratát cselekszi, azt a szeretet indítja cselekvésre, ezért képtelen a másiknak rosszat kívánni, vagy rosszat tenni. Miként az Úr mondja: nemcsak a cselekedet a bűn, hanem már a bűnös kívánság és vágy is az, ami a szívben él, ami cselekedetekre indítja az embert. Milyen cselekedetekre? Hazugságra, irigységre, lopásra, mindennek eltulajdonítására, gyilkosságra, hamis tanúságra és természetesen arra, hogy Istent ne ismerje el teremtőjének. Ismeritek a tízparancsolatot. Annak első négy parancsolatát, amely a mi Atyánkra, Istenünkre vonatkozik, és ismeritek az ötödik parancsolatot is, ami a szülők tiszteletére vonatkozik. Mit ér az embernek, ha értelmével minderről tudomást vesz, de bűnös érzései miatt képtelen megvalósítani, képtelen megcselekedni, képtelen betartani azt? Nem sokat. Ezért azt mondom, hogy az értelemnél sokkal fontosabb az érzelem. Az ember érzéseivel tapogat az ismeretlenben. A hit is érzés, amivel a láthatatlan világba képes behatolni, amivel a láthatatlan Istenhez képes kapcsolódni.
Ha hite van, akkor meg tudja fogni azt a szálat, amely őt Istennel összeköti és ezen a szálon keresztül az isteni erő hatékonyan beleáramlik az ő életébe és irányítja azt. Ezért tehát mindenek felett ne a ti akaratotok, hanem Istennek akarata érvényesüljön az életetekben és akkor szebb és jobb lesz a földi élet. A mi Urunk, a Jézus Krisztus is így imádkozott: Uram, ha lehetséges, múljék el felőlem e pohár, de mindazon által legyen meg a Te akaratod. Ezt imádkozzátok ti is nap mint nap, amikor elmondjátok az Úr imáját, mint azt tettétek most az ülés előtt is. Legyen meg a Te akaratod, miként a mennyben, úgy a földön is. Isten legyen mindnyájatokkal.
Isten veletek.
Forrás: Magyar Szellemkutatók Társasága (Hungarian Spiritual Society)
695 Nortfiel Road Bedford, Ohió 44146 U.S.A. - CLEVELAND
|
