|
TANÍT A SZELLEMVILÁG
Folytatjuk a Királyok Második Könyve médiumi úton kapott magyarázatának közlését.
KV.: 4,40: Miből gondolták a prófétatanítványok, hogy "halál van a fazékban," hogy a főzelék mérgező, és a liszt miért tette ehetővé?
TSZ.: A próféta tanítványoknak bizonyos fokig mediális tehetségük és lehetőségeik vannak, de nem pontosan ez a válasz. Ahogyan minden ember mellé adatott őriző, így természetesen ő melléjük is, hisz kiemelt szerepük volt, különösképpen fontos az egészségük, az életük. Az Őrizőik leadott jelzéseit, figyelmeztetéseit mindegyikük a lehetősége és tehetsége szerint fogta fel, de mind vette a jelzést, hogy veszélyhelyzet állt elő. Ami a főzetnek a helyrehozását illeti, az a bizonyos anyag, amelyet belekevertek az ételbe és azt helyrehozta, az egy magasabbrendű, és tisztító fluiddal ellátott élelmiszer volt. A búza, a búzakalász, a liszt, a kenyér az élet fogalmával és az éltetéssel, az ellátással kapcsolt, különösen akkor, ha az meg van erősítve olyan, szinte láthatatlan anyagokkal, amelyek megszüntetik a kártékonyság lehetőségét. Így már érthető, hogy miért liszttel történt ennek az ételnek a javítása. Többen is tudhattok olyan esetet, amikor valamilyen veszélyhelyzettől egy titokzatos megérzés tartott vissza. A ma embere, a mai földi élettől elrontva, ezeket az emeltebb hatásokat alig-alig tudja felvenni, és mégis él, hat, létezik, az őrző figyelmeztetés folytán.
KV.: 5,15: Naamán miért két öszvér által elbírt földet kért Elizeustól?
TSZ.: Szándéka volt vele, mert az a személy, akitől kérte, eleve biztosíték volt arra, hogy az valami nagyon fontos és komoly dolgot tud adni a számára. Az a föld, amit kért, az nem akárhonnan volt, hanem olyan helyről és főképpen olyas valakitől, amelyre neki szüksége volt egy olyan területen való felhasználásra, amelyhez feltétlenül egy tisztább és emeltebb körülményt kellett biztosítania. Csakhogy megszentelt helyről kellett annak származnia.
KV.: Manapság is, amikor valaki a földi életben örökre elszakad a szülőföldjétől, akkor egy kis zacskóban visz magával onnan földet, vagy arra kéri hozzátartozóit, hogy halála után juttassák haza, és a szülőföldbe temessék el. Ilyen értelemben óriási a jelentősége a földnek.
TSZ.: A földet egészében sokszor és sokan nevezik a siralom völgyének, de a Föld más. A Föld egészének, mint égitestnek is, mint különleges, helyenként átsugárzott, megemelkedett és más jellegű anyagnak is jelentősége van. Nagyon sokszor van olyan kifejezés, hogy a föld porából kiemelkedni, mert a por fogalma valami alantas, elhagyható, valami terhes és szennyező ebben az értelemben. De a Föld nem az, még a mai napig is jelentése, jelentősége van, ha azt nem pornak veszik! Az ebben a történetben szereplő Föld is ilyen, nem por, nem szemét!
KV.: 6,6: A fejszevas a vízen úszik, Elizeus próféta vízbe dobott fadarabjának hatására. Az előbb a lisztről beszéltünk, mely az ételt változtatja meg, most egy fizikai törvény változik meg.
TSZ.: Itt egy anyagszerkezeti átdolgozásról, átmunkálásról van szó és arról a személyről, aki azt a fadarabot beveti a vízbe. Kevés ember él a Földön, aki olyan helyzetben, olyan állapotban van, hogy képes az anyagot felbontani, valahova áthelyezni és ott újra megalkotni ugyanolyanná, amilyen volt. Gyakorlatilag itt a vízen úszó fa mágikus utasítást közölt azzal az elmerült fémtárggyal, hogy ugyanígy kell tennie, az anyagának más fizikai törvénynek kell engedelmeskednie. Elizeus próféta - aki nagy tanítómester és kiemelt személy volt a maga korában - ehhez értett és végre is tudta hajtani. Nem egy olyan esetről olvashattok régi leírásokban, de akár a Bibliában is, amikor ilyen anyag-átváltozás történik. Ez a lehetőség, ez a véghezvitel olyan szellemi cselekedet, tudomány és képesség, ami a távoli jövőben egyáltalán nem lesz ritka, éppen azért, mert szükség is lesz rá. A mai időkben erre sor nem kerülhet, mert a mi időnk még olyan, hogy ezeket a lehetőségeket és tehetségeket nem jóra használná. Addig még sokat kell változnia a Föld lakóinak erkölcsileg, tudásban, szívben is. Semmi különösebb akadálya nem lesz az e téren haladottabbaknak, hogy hasznos és jó munkájukat ilyen megoldással tudják véghezvinni a fizikai világban. Ahogyan abban a régi időkben megtehette Elizeus próféta, ugyanígy meg fogja tudni tenni a jövő embere is a szükséges idő elteltével.
KV.: Csodálatos távlatokat nyitsz meg a számunkra. Mi már tudjuk, hogy mi voltunk a régiek, mi leszünk a jövő emberei, testetöltöttei is.
TSZ.: Munkáitok folyamatosak, egyre emeltebbek. A kezdet, a szellemi munkálkodás egyikteknek sem most, ebben az életében indult, mert ez egy fejlődési folyamat. Egyre bővül és tágul, és ahogyan mondtad, a jövő embere is ti lesztek, már egy sokkal emeltebb és komolyabb feladattal ellátva.
KV.: Igen, a ma embere még nem tudná jóra használni ezeket a képességeket. A jövő embere nem az anyagon való uralmát fogja ezzel érezni, hanem azt, hogy már olyan lelki-szellemi erőknek a birtokában van, amivel erre képes, de nem úgy, hogy most én "csodákat tudok tenni." Ott lelki öröm lesz, hogy már ilyen erők birtokában van, amire a mai ember nem alkalmas, nem is képes.
TSZ.: Természetes lesz mindaz, amiről most még csak álmodik az emberi képzelet.
KV.: 6,28: A samáriai éhínség idejéből saját gyermekeik megevéséről olvasunk. Emberáldozatról a korábbi időkből tudunk, de ilyesmiről nem. Valós volt-e ez, vagy szimbolikusan értendő, hogy a tiszta erőkre való ráéhezés megemészti a rossz erőket?
TSZ.: Nem erről van szó. A fele áttételesen értendő, a másik fele komoly valóság. Éhezés idején, amikor ennyire megpróbáló körülmények adódnak, a nagyon kis és fiatal szervezetek nem tudják azt elviselni károsodás nélkül, már egy bizonyos fejlettség kell ahhoz, hogy át tudják vészelni ezeket az időket. De különösen szükség van a munkabíró, tehetős és cselekvő képes felnőtt erőre. Amikor olyan nagy éhínség van, hogy a már legyengült gyermekeknek sem tudnak enni adni, akkor azt a keveset, ami még adódik, a veszendőbe menőtől megvonni és inkább annak adni, aki átvészelheti és utána újult erővel nekiláthat a fejlődésnek és munkának, akkor ez logikus és természetes cselekedet. Nem a gyermekeket ették meg, de áttételesen mégis megtették azzal, hogy már halódó beteges állapotukban nem kaptak abból a kevés élelemből sem. Azt kellett táplálni, akinél remélhető volt, hogy életben marad, fel lehet erősíteni, és tevékeny, dolgos lehet azután. Itt nem a gyermekek megevéséről volt szó, bár ez tulajdonképpen ugyanazt jelenti. Aki tovább tudja vinni az életet, annak kell az a kicsi.
KV.: 6,30: Miért vezekelt zsákruhában Izrael királya a samáriai éhínség idején, Elizeus prófétát okolva, aki pedig többször megmentette az országot az arámiktól, akik valóban csak a prófétát akarták?
TSZ.: Nem Elizeus prófétát akarták, hanem megfosztani kívánták a népet az ő hatásától, erejétől és minden mástól, amit biztosítani tudott volna nekik. A látszat az volt, hogy Elizeus próféta miatt történt ez az egész. Az uralkodó a népéért vállalta a vezeklést, bűnbánatot, könyörgést, mindent, hogy valamit jóra fordítson és mentsen, Isten segítségét kérve. Ez egy természetes, uralkodóhoz illő és méltó cselekedet, függetlenül attól, hogy minden más azután hogyan történt.
KV.: A zsákruha a vezeklés jele, a prófétáknál bőrből készült ruhákról olvasunk, a papok a szentélybe csak lenvászonból készült öltözetben mehettek be. Máshol is olvasunk a ruha anyagára vonatkozó előírást, sőt néha még a megvarrására, a kiszabására is.
TSZ.: Ez annak a kornak megfelelően nem is rendelkezés, hanem inkább ajánlatos volt. A vezeklés számára a legdurvább szövésű anyagot, amit zsák néven neveznek, gyakorlatilag sokkal később, akár évszázadok multával, a ti történelmetek által ismert korban is, a királyok, sőt császárok használták, amikor népükért, nemzetükért, vagy saját magukért vezeklést vállaltak. A zsák közvetlenül a bőrét érte, hogy egy pillanatra se feledkezhessen meg a vezeklésről az anyagban, amit neki ugye nem anyagban kellett végrehajtania. Más kérdés a próféták szőr ruhája, mely durva és kidolgozatlan állati bőrökből készült, kívül a szőre is rajta volt. Ilyeneket a népi szövésekben még manapság is főképpen pásztorok viselnek azokon a helyeken, ahol nagy hideg, vagy nagyon kedvezőtlen éghajlati körülmények vannak. A prófétának - akinek kiemelt fontosságú szerepe volt népek lelkiismeretének felkeltésében, szellemi életének vitelében - nem volt szüksége arra, hogy egy ilyen durva érintés legyen a bőrén, mert ő tudta életének minden másodpercében, hogy ki ő, mi a feladata. A prófétának a munkájával az emberi hibák és bűnök legaljától kezdve kell felébresztenie és vezetnie azokat a lelkeket, akik közé rendeltetett. A papi rendnél is másról volt szó: ott már az állatias jellegre, a bűnök legaljára való emlékeztetésnek nem volt helye. Finom növényi rostokból készültek, legalább is a legalsó ruhák, meg volt hagyva, mi a kezelési, szövési, elkészítési mód. Annak a ruhának a megvarrásánál annyi imádság és áldás is beépült a készítése folyamán, ami a legtisztább és a legszentebb érintést biztosította a pap számára, akinek elvégre az isteni áldást és az emberek felé való útmutatást kellett biztosítania. Az átmenet, az állati ember bűntömegéből kifejlődő mai kor embere, aki azért még mindig kiválóan ért sokféle bűnhöz, ezek szerint jól érzékelhető. Attól a szinttől, melyet az állati szőr fejezett ki, kell felemelkedni egészen a papi ruháig, a papi nívóig, amelynek nagyon tisztának kellett lennie, nemcsak energetikailag, hanem szellemi értelemben véve is.
KV.: 7,2: Az arámiktól hosszú ideje ostromolt Samária másnapi megszabadulását el nem hivő katonatisztnek az ugyanakkori halálát jelzi az Úr Elizeus prófétán keresztül. Ez túl kemény büntetésnek látszik, hiszen mint katonaember, a hadi helyzet ismeretéből indult ki. Feltételezhető, hogy itt nem csak egy egyszerű katonáról van szó?
TSZ.: Itt egy magasabb rangú, többek fölött parancsnokló, felelős beosztású katona a megjósolt győzelmet a maga anyagias szemszögéből nézve nem tart lehetőnek, nem bízik abban, hogy bármikor érkezhet fentről egy segítség, amely a menekülésüket adhatja. Ezt nem lehet úgy kinyilvánítani, ahogyan tette, hiszen a vezető után megy a katona a harcban, annak a gondolatait követi. Nem lehet elerőtleníti azokat, akikre olyan nagy szükség van! Tehát gyakorlatilag itt nem büntetésről volt szó, hanem komoly figyelmeztetés és megakadályozása egy elgyengüléssel járó hibának, ami futótűzként terjedt volna el, rombolva és rongálva a védelmi erőket. Amikor lényeges védelemről van szó, ilyen nem engedhető meg, ugyanakkor ezzel más is elérhető. Itt a bizalomra és a hitre való felszólítás, annak a megerősítése, szükségessége is szerepelt ennek a magas rangú katonának a történetén keresztül. Itt egy kettős történet vonul végig: egy belső és egy külső.
KV: De csak akkor történik meg a pusztulása, amikor már beteljesedett a szabadítás, nem előre, hogy ne gyengítse az erőket.
TSZ: Abban a pillanatban, amikor annak a legnagyobb hatása, és főképpen a legnagyobb magyarázó ereje lehetséges. A belső erősítés és a külső összefüggések mindig együtt vannak, nem elválaszthatók egymástól. Kár lenne külön-külön venni a két irányvonalat, mert a kettő ad ki egy nagyon eredményes és tanulságos történetet.
KV.: 8.1: Elizeus próféta elküldi a súnémi asszonyt, hogy hét évig jövevényként éljen a filiszteusok földjén. Elizeus próféta előre tudja, hogy az ellenséges terület be fogja őt fogadni? Máshol is olvasunk ilyen útrabocsájtásról, de itt ellenséges érzelmű területről van szó. Mi a szellemi háttér és magyarázat? A tiszta elvek kiterjesztése, vagy csak az éhínség elöl menekítés? Később, amikor az asszony visszatér, "véletlenül" éppen akkor megy a királyhoz és beszél annak kérésére Elizeus prófétáról, amikor annak szolgája, Géhazi ott van, akinek ellentmondásos történetét ismerjük.
TSZ.: Óriási jelentősége volt, annak ellenére, hogy egyszemélyi történet. Ilyen útrabocsájtás, vagy nagyobb népcsoportok vándorlása más területekre és ott élése, sűrűn előfordul az Írásban. De itt másról van szó. Akit ellenségnek tartunk, nem olyan biztos, hogy valóban az, lehet, hogy szükségünkben befogad, táplál, életet ad. Itt a példa arról, hogy az ellenségnek tartott és úgy is viselkedő, mégis lehet baráti, tápláló és életmegtartó, ha nem tartja ellenségnek az, aki odamegy. Befogadták, nem tartották az asszonyt ellenségnek. Az igazi és nagyon komoly mondanivalója az egymás felé való kéznyújtás, segítségnyújtás akkor is, ha az egyik kéz ellenségesnek van tekintve. Lám, segítséget adtak hét éven át egy ellenséges országból származó embernek, majd visszabocsátották, nem történt ott semmi baja. Természetes, hogy megemlítette a királynak azt, ami vele és aki által ez történt, és akinek köszönhette azt, hogy ily módon életben maradt az éhínség alatt. A lényeg az, hogy Elizeus prófétáról beszélt, az ő nevét kellett megemlítenie a királynak.
KV.: A menekítést említetted, nem pedig a tiszta elvek kiterjesztését. Ez a súnémi asszony milyen elveket vitt a filiszteusok közé?
TSZ.: Befogadták, táplálták volna, ha nem egy tisztább életű és olyas valaki, akit nyugodtan maguk közé fogadhattak, mert rendesnek és tiszta életűnek tartották? Itt is van összefüggés, mert az ellenségnek tartott filiszteus ezen az asszonyon keresztül, aki ott hét évig élt közöttük, megtanulhatta és láthatta azt, hogy nem olyan rossz és elvetemült az a nép, akinek az egyik képviselője köztük tartózkodik. Kétoldalú a dolog.
KV.: 8,9: Elizeus próféta azt mondja a király betegségéről érdeklődő Hazaélnak: "Mondd azt a királynak, hogy bizonyosan felépül, bár az Úr megláttatta velem, hogy meg fog halni." Benhadad nem a betegségben halt meg, hanem épp Hazaél ölte meg, hogy minél előbb lehessen király. Ezt Elizeus próféta nyilvánvalóan előre látta. Miért kellett ennek így történnie?
TSZ.: Egyrészt egy sokkal nagyobb felelősségnek és átgondolásnak a felébresztése, másrészt a türelmetlen igyekezet. Aki a beteget megölte, siettetve a halálát, tanúbizonyságát adta annak, hogy a cselekedeteit illetően nem eléggé átgondolt, nem eléggé felelősségteljes. A türelmetlenségével, hogy mielőbb megszerezze azt, ami után vágyódott, mindenki előtt világossá tette, hogy nem egy erre a posztra való ember került oda. Két olyan hibáját mutatta ki ezen cselekedetével, amit egy ilyen poszton lévő uralkodó nem engedhet meg magának. Megtehette volna, hogy kivárva, a jobbik megoldást válassza, de a zabolátlan ösztönének és vágyának engedve cselekedett így. Ezzel egy minőségi bizonyítványt adott ki magáról, melyet elkerülhetett volna, ha jobb tulajdonságokkal rendelkezik. Két lehetősége volt, és ő szabad akaratból így választott.
Jó lenne, ha ezek a történések bennetek valami változást, javítást, megértést hozna létre. Nem a régi népek szokásai, vagy az egyes történések pontos lefolyása az, amely ezekben a magyarázatokban fontos, hanem amit a benső életetekben ki tudtok venni ezekből a magyarázatokból, ami saját magatok megértésében segíthetne. Ezekben a történésekben a szellemi útmutatásokat szeretnénk nektek átadni, igazából ezért hangzanak el.
KV.: 9,6: A Szentírásban több helyen olvasunk arról a szokásról, hogy királlyá felkenésnél olajat öntenek a fejre. Miért az olaj lett ez az eszköz, és a fejre öntés a szertartás?
TSZ.: Az olaj mindig értékes dolog volt, akár az élelmezés, akár a gyógyászat szempontjából. Az úgynevezett tiszta olaj, ami a legtisztább körülmények között a legválogatottabb szemek sajtolásából került ki, az csakhogy nem szent olajnak számított. Jákob, amikor álmot lát, tudja, hogy ott szent dolgokról van szó, ezért meg kívánta szentelni azt a helyet, ahol ez történt, ezért öntött a kőre olajat, melyre éjszaka lehajtotta a fejét. Ez volt az első kiemelt jelenség az Írásban, amikor a szentebbé tétel olaj megkenésével történt. Később a királyokat is olajjal kenték fel, mint ahogyan sokkal később a haldoklókat is szentelt olajjal óvatosan megkenték, hogy a szentség kísérje át egy más állapotba. Ez az úgynevezett utolsó kenet. A szándék az, hogy szentebb legyen körülötte minden, ahová megy, szentelt legyen a távozása a földi életből. A Zsoltár szavai is azt mondják: "Elárasztod fejemet olajjal." Az olajjal kapcsolatban még annyi minden más történés is olvasható, de a lényege az, hogy nagyon fontosnak, szentnek és tisztának tartott, hiszen növényi eredetű! Különlegesen válogatott növényekből sajtolt olaj volt annak idején, nem volt egyszerű hozzájutni, drága volt.
KV.: 9,14: "Így sző összeesküvést Jéhu," - mondja az Írás, a királlyá választásakor. Jéhu, legalább is látszólag, nem tört a királyságra, hanem kérése nélkül, egy elizeusi próféta tanítvány kente királlyá, az Úr meghagyására. Ki volt ez a Jéhu, akire a választás esett, hogy király legyen, és később a "bosszú végrehajtása."
TSZ.: Nem ez a lényeges, hanem Jéhu szerepe. Az ő korában olyasféle képessége volt, amit manapság talán úgy lehetne kifejezni: mediálisabban érzékeny valaki. Ő nem volt sem jós, sem médium, próféta különösen nem, de megérzései és álmai voltak, amelyeket nagyon komolyan vett. Az ő fejében is megindult a királyság kívánása, de miután ilyen álmai, megérzései voltak, nem akarta azt, mert tudta, hogy előbb utóbb olyan következményekkel és tennivalókkal jár a számára, amelyeket elutasított magától. Tehát nem tört királyságra, nem akarta a királyságot, nem volt benne a királyi hatalmaskodásnak a vágya. Ezért lehetett őt a többiek közül kiválasztani egy olyan feladatra, amelyet végre kellett hajtania, és amit ti a bosszú művének neveztek. Megérezte ezt, ezért nem akarta a királyságot. A próféták között is ismertek olyat, aki nem akarta vállalni a prófétai feladatokat, mégis végre kellett hajtania, és elment Ninivébe. Hasonló zajlott le itt is. Ne a bosszúra gondoljatok, bár nagyon olyan színezete van. Feladata volt, rá lehetett bízni annak végrehajtását, amelyet a királyi hatalommal meg is tett. Nem volt véletlen, hogy rá esett a választás, mert ezért is bizonyos fokú végzetszerű rendelkezés volt vele kapcsolatban.
KV.: 9,18: A sereg elé küldött lovas ezt mondja a közelgő haderőnek: "Azt kérdezi a király, békés-e a szándékotok?" Máshol is olvasunk ilyet, akkoriban még olyan őszinték voltak az emberek, hogy ezt meg is mondták? Bár olvassuk ennek az ellenkezőjét is.
TSZ.: Ott, ahol az ellenkezője történik, ott mindig nagyon komoly következményei is voltak, de itt másról van szó. Aki egy királyi küldöttnek azt a választ adja, hogy békével jövünk, akkor a teljes emberi szavát adja, hogy az úgy is van, ami egy betartási kötelezettség is. Ha ők a bosszú szándékával jöttek, akkor meg is mondták, és a szerint csapott össze a két hadsereg. Ha kimondta, hogy ő békével jön, azt be is kellett tartania, mert ha nem, annak ára volt, az szószegés, igazság ellen való vétek.
KV.: Tehát akkor mégis igazabbak voltak az emberek, mert ezt ma biztos nem mondanák meg.
TSZ.: Nem, nagyon sok csalárdság történt akkor is, de voltak olyan társadalmi szabályok, amelyeknek az áthágása szinte a lehetetlenséggel volt határos, és ez is oda tartozott. Ha egy hadseregnek a vezetője azt mondta, hogy békés szándékkal jön, az valóban azt jelentette. Amikor nagyobb tömegeknek a sorsáról, egy háborús tettről volt szó, csak igazmondás lehetett, és ezt el is várták, erre számíthattak is. Ahol hirtelen olyan események történtek, hogy megfordult az eredeti szándék, kénytelenek voltak más megoldást választani, az szószegésnek számított, mert ők már a békét hirdették és mondották ki, amit be kellett volna tartaniuk. Előfordult ilyen is. Itt egy társadalmilag nagyon szigorú és nagyon komolyan vett szabályról volt szó.
Összeállította: Kotányi Ottó
+ + +
|
