2005. II. negyedév
TARTALOMJEGYZÉK
A bűn eredete, kárma, kegyelem, áldozat * A hazugságról" * Tanít a szellemvilág
Öreg Balogh Péter * Találkozás a szellemvilággal
Önmunkálkodás

      Jó kis kirándulást kell tennünk a város környéki magasabb hegyekre, hogy megláthassuk innen a kis csúcsokról, a házak fölött szomorúan tapadó piszkos-szürke réteget, füst-ködöt: - ez a szmog! Néha egy-egy szélroham felkapja a felhőhalmokat, s felvillannak a koromba burkolt utcák, magasabb épületek, hogy majd ismét a szmog-fátyol mögé rejtsék valóságos arcukat.
     Így kirándulunk jó óráinkban, vagy ihletett perceinkben Istenáldotta kis csúcsokra, békét, megbékélést kínáló hegyekre, ahonnan visszatekintve döbbenten pillantjuk meg az életünket, világunkat elborító barnás-szürke felhőréteget, füst-ködöt: a lelki szmogot, - a hazugság szellemét!
     Komoran és szívósan tapad életünk minden percéhez, minden megnyilvánulásához, hogy eltüntesse a határokat fogalmak között, összemossa a tónusokat a színek világában, felfokozott hangerejével süketté tegyen hangok dallamok felismerésére, és elhitesse, - tán még a keveseket is, ha lehet, - hogy ez az a közeg, amelyben élni egyedül lehetséges; csak ez a levegő létezik, ezt kell belélegezni, asszimilálni ahhoz, hogy egyáltalán életben maradhassunk és biztosíthassuk egy kötöttségektől, beidegződésektől, hagyományoktól meg- és felszabadult "modern társadalom" prosperitását.
     Az érvek és fegyverek egész arzenálját vonultatja fel hatalmának, befolyásának biztosítása érdekében, s az elbizonytalanodó emberiség egyre tétovább lesz hiányos ismereteinek, tompult értékítéletének, fellazult erkölcsiségének, perspektívátlan jövőformálásának birtokában.
     Áprily Lajos négy sorban fogalmazza meg ezt a látványt:
"Tudod-e, Ábel füstjéből mi lett?
Nézd azt a selymes, szőke felleget.
Kain füstje? Mint szenny és korom
ott feketül a bús világ-romon."
(Ábel füstje)
     A hagyományos könnyű és nehézfegyverektől, a láthatatlan halálsugarak, idegmérgek és baktériumbombákig, mind jelen vannak lelkivilágunkban, idegszféránkban, amikor a hazugság, becstelenség spektrumáról: a pletykáról, füllentésről, ferdítésről, torzításról, visszavonásról, valótlanságról, intrikáról, vagy rágalomról beszélünk. S ha felismerése olyan egyszerű lenne, mint felsorolása, bizony nem kívánna különösebb odafigyelést, elmélkedést, keserves önvizsgálódást mindnyájunktól.
     Kezdetben mindenki azt gondolja, hihetetlenül egyszerű elválasztani az igazságot a hazugságtól, a becsületet a becstelenségtől, a háborút a békétől, - pedig nem így van.
     Karinthy Frigyes, aki zsenije volt a megcsontosodott értékítéletek, begyepesedett meghatározások újrafogalmazásának, - ezt írja:
"...így, mikor mindnyájan előbb vagy utóbb meghalunk, nagyobb bűnt követ el az, aki az életem tartalmát veszi el, mint az, aki az életemet -, az élet tartalma pedig a szabadság. Az emberi szabadság megrontója a háború, barátaim. A háború ellentéte nem a béke, hanem az eszmék forradalma." Hányszor jelentjük ki megfellebbezhetetlenül, hogy ez az igazság, megcáfolhatatlanul, - ez így van, ez a meztelen igazság.
     Az első emberpár a bűnbeesés után elrejtőzik és az Úr szavára így felel:
"Meghallottam a hangodat a kertben, és megijedtem, mert mezítelen vagyok." (Mózes I. 3,10.)
Tehát a bűn, az engedetlenség, a hazugság mezteleníti le az embert. Az igazság mindig a maga valóságában jelenik meg, míg a hazugság leplekbe burkoltan, színes, tarka öltözékben mutatkozik; - s ezért nem lehet az igazságot leleplezni, csak a hazugságot!
     Minél mélyebbre hatolsz be a fogalmak és eszmék dzsungelébe, annál több ösvényt találsz, kitérőt és sziklát, szakadékot és barlangot. Utat törhetsz liánvágó késsel vagy talajgyaluval, de természetesen, csak a magad által vágott úton haladhatsz, mint a diktátorok vagy az ipari forradalom modern konkvisztádorai. - De kutathatod és megismerheted az úttalan utak törvényét, hogy kiválaszthasd azt az egyetlen egyet és helyeset, amely célodhoz elvezet.
     Megismerésünk útja ahhoz hasonlít, mintha egy nagy lombos fa leírására vállalkoznánk: - nagyjából ismerjük a hazugság fáját, miben gyökeredzik, milyen talajra támaszkodik. Amíg a törzsét követjük, teljesen egyértelmű megismerésünk. Még a fő-fő ágaknál is eligazodunk, de amikor az ágak ágait, és azoknak ezerfelé futó gallyait követjük, összezavarodunk és megállunk a tájékozódásban; - hogy is van ez tulajdonképpen?
     Az értelmi beállítottságú ember rendszerez és egyszerűsít, hogy megteremtse megismerése tárgyának modelljét. Mire elkészül, rájön, hogy csak egy modellt ismert meg és nem a valóságot, mert ez a modell jobban hasonlít önmagára, mint a megismerni vágyott igazságra. - Sokkal jobban nem jár az érzelmi típus sem, hiszen még kevesebb szabály, kapaszkodó áll rendelkezésére, mint az ész emberénél. Lesz, ahol jobban meg fogja közelíteni az igazságot, máshol azonban elkalandozik és összekuszálódik, megzavarodik bensejében minden benyomás, hatás, érzés, és természetesen az objektív értékelés.
     Kiknek a számára a legkönnyebb az eligazodás ebben a világban?
- Jézus mondja a "Hegyi beszédben":
"Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyeknek országa."
(Máté 5,3.)
     Igen, a tisztáké, az egyszerűeké, akikben él az igazság, és így nem is tudnak másképpen szólni és tenni, mint a bennük élő igazság szellemében. Nekik nem kell boncolgatni, vizsgálgatni, elemezni a körülöttük zajló világot, mert nincs bennük semmi e világból. E szent együgyűeknek nem gondjuk a mi egész filozófiánk, komplikált útkeresésünk, hajmeresztő lelki-gimnasztikánk; - ők a birtokosai a mennyei hazának.
     John Brown-ról, az amerikai rabszolga-felszabadítás harcos prófétájáról írja életrajzírója, Du Bois: (John Brown balladája)
"...s valahányszor a világ önelégülten kikerült valamit, vagy kompromisszumot kötött, ügyesen elkerülve egy nagyobb rosszat, egyszeriben felragyog a nagy fehér fény - rezzenetlen állandó ragyogása, vakító, mindent látó tündöklésében, általa az egész világ fény és árny lesz, - jó és rossz. És ekkor az ember reszket, gyötrődik és tétovázik. - Ó, igen ...igen - suttogja - természetesen ... a dolog nyilvánvaló, de oly nyilvánvaló, hogy nem is lehet igaz... igaznak igaz, csakhogy nem az igazság az egyetlen a világon.
- És így rejtőzik el a fény elől, így csúszik-mászik, és közben benne, körülötte, fölötte sugárzik az a hatalmas fény, a sötétségtől való rettegés, és mögötte felcsendül a hang - a Szfinx rejtvénye, amelyet meg kell fejteni.
Ilyen fény volt John Brown lelke. Egyszerű volt, elkeserítően egyszerű; műveletlen, szimpla, meghitt. Semmi kifinomult kultúra és tudás, a jólét és hagyomány-tisztelete a legcsekélyebb mértékben sem rendítette meg: - A rabszolgaság gonosz - mondotta John Brown - döntsétek meg!"
     - A Harper's Ferry-i csatában súlyosan megsebesült, elfogták, halálra ítélték és felakasztották. Még fogságában, félholtan, egy ölnyi szalmán heverve mondta el testamentumát:
"- Mivel szilárdan hiszek Isten uralmában, nem hihetem, hogy bármi elvész, amit Isten vagy az emberiség ügyében tettem, szenvedtem vagy szenvedhetek. Mielőtt elkezdtem munkámat Harper's Ferrynél, meg voltam győződve afelől, hogy ha kudarcot vallok, akkor is érdemes lesz megtennem. Gyakran hangoztattam ezt a meggyőződésemet; s most sem látom semmiféle okát, hogy véleményemet megváltoztassam. A legfőbb dolgokban nem ért csalódás. Jócskán csalódtam önmagamban, amiért nem valósítottam meg terveimet; de most már tökéletesen megbékéltem ezzel is, - mert Istennek terve kétségtelenül sokkalta jobb volt, hiszen, különben megvalósíthattam volna a magamét."

     Ahhoz, hogy egy hazug világban a megismert igazság szellemében élhessünk, számtalan mérlegelés, megalkuvás, összeütközés részesévé válunk. - Talán a legáltalánosabb a kompromisszum az anyagi, egzisztenciális területen. Mi történne, ha a basáskodó főnök, ostoba igazgató, gerinctelen munkatársak láttán, szent háborút hirdetnénk az igazság nevében? Harcot a despotizmus, a butaság és gerinctelenség ellen? - Azt hiszem, nincs ma az országban egyetlen munkahely sem, ahol ezzel a nyílt magatartással törzsgárda-tagságot lehetne elérni. Még súlyosabb lehet ott a helyzet, ahol öregeket kell eltartani, betegeket, sok gyereket, igényes házastársat. - Hazugság, megalkuvás nélkül tehát csak az anyagilag független emberek élhetnek? Egy dologgal tisztában kell lennünk: - a világot nem nekünk kell megváltanunk, azonban magatartásunkkal érdemessé válhatunk, s kell válnunk, a kétezer év előtti grandiózus áldozatra.
     Egyszerűen nagyképűség azt hinni, hogy minden visszaélést, hazugságot, protekcionizmust nekünk kell feltárnunk, lelepleznünk, - majd igazságot osztanunk egy olyan társadalomban, amely erre a hazugságra, protekcionizmusra épül. Nemcsak nagyképűség és a magunk szerepének felértékelése, de önrontás, sőt öngyilkosság is. A magunk helyén elvégezhetjük a munkánkat jól, maradéktalanul, esetleg kiválóan. Mindez megtarthat helyünkön, talán még egy semmire sem kötelező vállveregetést is kijárhat számunkra. Ahhoz azonban, hogy egzisztenciálisan kiemeljen, anyagilag függetlenítsen - édes kevés! Itt mutatkozik a nagy válaszút az igazságra törekvő ember előtt: le tudja-e szállítani anyagi igényeit szellemi felemelkedése érdekében, vagy kádenciát keresve önigazolásul az Írásra hivatkozik, és "okos lesz, mint a kígyó?!" A kígyó okossága ugyan egyszer már kipenderítette az embert a paradicsomból, s nem hiszem, hogy ő juttatná vissza kései követőjét. A meggondolások és megfontolások, a csűrcsavar, és vis major, régi kedves asztrolábiumai az emberiségnek. Szeretne elvei szerint élni, de lehetőleg sokkal jobban, mint amennyire e világ elveit taksálja. Most elhagyja, leszállítja erkölcsi nívóját, (ettől azonnal megnövekszik ázsiója), vagy vállalja az egy Úr szolgálatát itt e földön jóval szerényebb bérezésért; mert a szellemi javakat egyelőre még nem tudjuk úgy leszámolni, mint egy kövér bankjegy-csomót, és így néha titkon egy kis mellőzést, csalódottságot érzünk. Ha valakitől számon kéred elvi hovatartozását, kitér a kérdés elől, és arra hivatkozik, hogy ő becsületes ember.           Erre mondja Pascal:
"Arra nem tanítják meg az embereket, hogy becsületesek legyenek, de minden egyébre igen; őket pedig soha nem bántja az, hogy semmihez sem konyítanak, csak azzal kérkednek, hogy becsületes emberek. Annak az egyetlen dolognak a tudásával büszkélkednek, amit nem tanulnak."
- Az emberek 90-95 %-ának egyáltalán nincs semmiféle eszmei, elvi vezérfonala, melyet megpróbálna követni, megvalósítani. - Az egyházak bürokratikus felépítettsége és adminisztratív munkastílusa, csak egy-egy kiemelkedő személyiségén át enged bepillantást, és ad eligazodást a hinni akarók vagy már hívők számára: - mit is jelent Istenhívőnek, Krisztuskövetőnek lenni. S ha a hívő papjában esetleg csalódik is, az eszmét megközelítve mégsem érezheti megtévesztve magát, mert azok az örök értékeket hordozzák és semmi és senki nem akadályozhatja meg, hogy ezeket az elveket életében megvalósíthassa. - Azok a világi eszmerendszerek, melyek szakítottak az isteni hatalommal, s kiragadtak egy-egy gondolatot az örök eszmékből, - (mert honnan meríthettek volna máshonnan?) - azt megnyergelve, máris úgy érezték, újat, eredetit alkottak. Azzal, hogy az úgynevezett haladó eszmét Isten nélkül képzeltek el megvalósítani, máris önmagukban hordozták és hordozzák elvi és gyakorlati bukásukat. Hiába neveznék és nevezik magukat demokratikusnak és szocialistának, össz-nemzetinek és népinek, kommunistának vagy anarchistának, - azzal, hogy elzárták magukat a nagy, egyetemes, végtelen haladástól, mennyezetet raktak a fejük fölé, amelybe még akkor is, ha sikerülne eszméiket megvalósítani, csakhamar bevernék a fejüket. - De messze nem jutottak és jutnak idáig. Ha figyelemmel kísérjük feltűnésüket és útjukat, - a hatalom megszerzését jobb sorsra érdemes hősök és mártírok sora biztosította, akiknek tisztes követői a megszerzett hatalom körülményei között, - már csak üldözöttekké és áldozatokká válhattak.
     - S, amikor te, kedves polgártársam megmagyarázod, hogy ott a helyed a haladó eszmék oldalán, de csodás véletlen folytán a haladó eszmék mindig ott tanyáznak, ahol a pillanatnyi hatalom lengeti a lobogót, - engedd meg, hogy a magyar irodalom egyik legszerényebb óriását idézzem, akit az akkori államhatalom - múzeumigazgató létére is - csak egy harmadosztályú vasúti szabadjegyre tartott érdemesnek; - igen, ez a Móra Ferenc írja "Tamás evangéliumában": (Mementó)
"8. Valának pedig a világnak harmados fejedelmei
a három hallhatatlanok: Kajafás, Júdás és Pilátus.
9. Mert nemcsak a Szeretet örökéletű, hanem a Gyűlölet is, s az
Igazság feltámadásának csak egy nap szenteltetik, háromszázhatvannégy pedig a gyöngéké, a félénkeké, az árulóké, a gyilkosoké."

     - A társadalom többségét azonban a közömbösök és közönyösök serege alkotja, akik még büszkék is arra, hogy nem érdekli őket semmiféle elv és "politika". Ha valóban így lenne, önmagukról állítanának ki szellemi szegénységi bizonyítványt, hacsak hazudják ezt, tudjuk kinek a táborához tartoznak. - Ők a felszínen úszók, a lojálisak, a mindenkori rendszerek, államformák, irányzatok hű alattvalói. Ők az ideális állampolgárok. Mert az ellenzéket el kell nyomni, a híveket el kell látni, a semlegesekkel nincs semmi probléma, - ártalmatlanok. Neutrális közegben a legideálisabb uralkodni! Csak az Isten országában elképzelhetetlen ilyen magatartás:
"Ezért, mivel langyos vagy, és sem meleg, sem pedig hideg: kiköplek a számból."
(Jelenések 3,16.)

     Az igazság eltagadásának hatalom-politikai vagy éppen katonai okai, már nem is teszik kérdésessé eredetüket. A diplomácia nyelve, amely nélkülöz minden őszinte szót, minden természetes gesztust, kialakított egy olyan tolvaj-nyelvet, melyben minden jelentéktelen kifejezésnek, látszólagos udvarias fordulatnak meg van a valóságos és igen hétköznapi jelentése.
     Ha azt olvassuk vagy halljuk, hogy a felvetett és megvitatott kérdésekben mindkét fél őszintén kifejtette álláspontját, úgy lelki szemeink előtt két lövészárok jelenik meg, ahonnan az egyik fél géppuskával, a másik golyószóróval tüzel.
     Ha minden megvitatott kérdésben teljes az egyetértés, és kölcsönös a nézetazonosság, biztosak lehetünk abban, hogy az egyik fél a boa-konsztriktor, míg a másik a nyúl, amelyik nagyon jól tudja, hogy e magas szintű tárgyalás, bármely pillanatban közönséges táplálkozássá fajulhat.
     Kis és nagy nemzetek, világhatalmak felelős vezetői, politikai, hatalmi érdekeiknek, gazdasági előnyeiknek, katonai szempontjaiknak megfelelően tárgyalnak, szerződnek, ígérgetnek, vagy fenyegetőznek; - békejobbot nyújtva az erősebbnek, és egyenlőnek, durván legázolva a gyengébbet és kiszolgáltatottat, miközben békéről, megbonthatatlan barátságról, a nemzetek elidegeníthetetlen önrendelkezési jogáról és az emberiség felvirágoztatásáról szónokolnak. - Ördög-atya elégedetten nézhet végig e népes családon: - ezek az én szeretett fiaim, akiben én gyönyörködöm!
     A katonák minden időben, mint a rend és fegyelem, a bátorság és becsület, sokszor kissé kemény és nyers, de feltétlenül igazmondó, megbízható példaképei voltak. Az elmúlt idők vagy akár napjaink háborúinak hadijelentéseit olvasva, eddigi elképzeléseink maradéktalanul szertefoszlanak. A hivatásos harcosok e hős serege egymást messze túllicitálva, infantilis hazudozásban kísérli meg ellenfelét maga alá gyűrni, megsemmisíteni.
     Móra Ferenc 1907-ben írta: (Az örök béke. Memento.)
"Az emberek háromszáz év óta rágódnak az örök béke eszméjén, s ha el nem rontották is még egészen, csinálni sem tudtak belőle semmit. Ellenben a hágai békekongresszus hívei szerint veszekedési alkalomnak kitűnően beválik.
Hetekig tartó kanapé-pörök után, melyekben eldőlt, mely államok képviselőinek mennyi jussa van hazudni az örök békét illetőleg, végre megtartották az első ülést. Nem mondhatni, hogy egész Európa szeme odanézett, mert valóban egyéb dolga is van Európának, de közfigyelem nélkül is megállapították a békeapostolok, természetesen akaratlanul, hogy az örök béke ma is az, ami háromszáz éve volt: fölséges agyrém."

     Igaztalan világ hazug művészetet szül. Soha ennyi értelmetlen és kétértelmű, elvonatkoztatott és álszimbolikus, forma és lényegrontó alkotás nem született még, mint napjainkban.
     A józan ízlésű és gondolkodású ember megtántorodik hitében, összezavarodik értékítéletében, bizonytalanná válik kialakult álláspontjában. A hazugság szellemének ennyi elég is! A konszonancia helyébe a disszonancia lép, a stílus helyébe a modor; - a rímet és versmértéket a rímtelen szódagály temeti maga alá, míg a kompozíció nemes törvénye a formabontásnak esik áldozatul. A mindenkori úttörők nemes kutatásait, kísérleteit, faltörő-kosként tartják maguk előtt a kultúr-tatárjárás hordái, döngetik és rombolják a szépségeszmény templomának sok vihart látott és megért kapuját. Pedig ez a kapu magától megnyílik, mintha csak fotócella működtetné: érkezzen a küszöbéhez valódi művész érett alkotással. Az alkotás késik, a beérett, befejezett mű, amely megszületésével betöltve a nemes arány, új kifejezés, igaz szépség örök törvényét, - máris önálló életet kezd, mert az isteni teremtés földi vetülete vált láthatóvá e világban. Ettől sugárzik minden mestermű, örökéletű alkotás, és ezért ragyog fel sokszor évszázadok tompult feledésének ködén át is egy-egy művészi gondolat. Isteni világok aggódó, hívó üzenete.
     Erről elmélkedik Karinthy Frigyes: (Noteszem/Az író becsülete.)
"...Csupa tanulmányfej" "csupa radírung, csupa stúdium" - egy nemzedék nőtt fel, amely kezdte elfelejteni magát a művet, a nagy kompozíciót - a végén ott tartott már nyegleségében, hogy meg se értette a múlt mestereit, gúnyolni kezdte őket, míg aztán a kiárusítás is meg nem bukott, s a csőd csődje fejbe nem ütötte, hogy a sivár valóságra eszmélve, megértse végre mi történt - szétszedték a művészt, s elmaradt a mű."
     Lassan kirajzolódik két embertípus: az egyik, aki még nem jutott el az igazság felismerésére, a másik, aki tudatosan elhallgatja, elkendőzi, elkeni az igazságot, a már említett anyagi-egzisztenciális, elvi-politikai, katonai, vagy akár pedagógiai szempontból; - vagyis különböző mélységekig hódolva be az ördögi lelkületnek. Elhallgathatom az igazságot, pusztán a következményektől való félelemből is. Azonban itt újabb csapda veszélye fenyeget: jellemtelen vagyok, hazug, mert nem tárom fel érzéseimet, gondolataimat, véleményemet mások előtt? - hátha csak szelíd vagyok, mint az őz, vagy okos, mint a kígyó?! Az érzéseit, gondolatait, véleményét, nyersen és egyenesen kimondó ember az igaz ember? Sokszor irigykedve, vagy elismeréssel adózunk ennek a típusnak, azonban, ha figyelmesen kísérjük útját, rendszerint azt láthatjuk, hogy gőzhengerként gázol, sokszor még virágágyásokon keresztül is.
     Magam, számtalanszor nyeltem le véleményt, riposztot, általam világosnak tartott igazságot úgy, hogy utána lelkiismeret furdalást éreztem, gyávaságom, elhallgatásom, megalkuvásom miatt. Máskor azonban kivágtam a rezet: - beolvastam és ráolvastam, meg nem alkudva a körülményekkel, helyzetekkel. Félredobtam az etikettet és diplomáciát, meghirdetve a próféta szent háborúját minden hazugság ellen. - Utólag elmondhatom, kevesebb kárt okoztam az előbbi magatartással.
     Igaztalanul szólni: hamisság, azonban a valóság elhallgatása nem okvetlen hazugság, hisz maga Jézus szól így:
"Még sok dolog van, melyeket néktek kellene mondanom, de mostan el nem hordozhatjátok." (János 16,1.)
     Ha a teljes valóságot el nem hordozhatjuk, számon kérni sem lehet tőlünk, ha melléfogunk, hamisan intonálunk, színtévesztőkké válunk, hisz a hiányos ismereteink csak részletigazságok birtokába juttathatnak bennünket. Az orvos talán hazudik, ha betege előtt eltitkolja annak halálos betegségét? Hazudik a szülő gyermekének, ha gólyamesét költ számára? Hazug a pedagógus, kinek mást kell tanítania, mint amiben maga hisz - mikor indul meg a vér a sebből, a nagy tetemrehívásnál?
     Törpék és óriások, mérföldlépők és fanyüvők, tündérkertek, kacsalábon forgó várkastélyok, repülő szőnyegek, és láthatatlanná tévő kalpagok, - ti nagy hazugságok, hát mi közötök van az igazsághoz? Te, aki birtoklod a terülj-terülj asztalkámat és az aranypénzt köhögő csacsit, vagy az, akinél három nap egy esztendő, dolgoztatok-e évtizedeket anélkül, hogy szamárfejetekkel kiköhentettetek volna akár csak egy fél aranyat is?
     És mégis, lehet-e hazugság mindaz, ami beragyogta gyermekkorunkat, világgá röpítette szívünket, fantáziánkat, álmainkat? Mi a valóságnál valóságosabban jártunk akkor az Óperenciás tengereken és az üveghegyeken túl, és ha a hétfejű sárkányba csak hosszú-hosszú évek múltán botoltunk, bizony élet-halál harc volt ez a javából.
     - Szinte szállóigévé lett a hazug ember jellemzésére:
Még az sem igaz, amit kérdez! Vagy amit kérdez, azt olyan körmönfontan, körüljárva a lényeget, - mint macska a forró kását - teszi, hogy sokszor nem tudjuk, tulajdonképpen hová akar kilyukadni; - s hogy ez mennyire nem paradoxon, arra az emberi jellem és lélek legalaposabb ismerőjét, Shakespeare-t hívjuk tanúnak.
     A Hamletben Polónius, a királyi udvar főkamarása, egyik emberét, Rajnáldot küldi Frankhonban tartózkodó fia után. Ezt arra oktatja, hogyan kell majd kérdezősködnie, amellyel a legtöbbet tudhatja meg fia viselt dolgairól:
( 2. felvonás, 1. szín.)
     Polónius:
"... No, lásd öcsém, elébb is
Tudd meg, ki van dán Párisban lakó;
Hogyan, ki és mi módon, hol, mi körben,
Mi lábon élnek: és ha így kerülő,
ügyes kérdések által rájövél,
Hogy ismerik fiam, mehetsz odább,
Anélkül, hogy sajátlag kérdenéd.
Tégy úgy, mikéntha ismernéd, de távol;
"Apját, családját mondjad - ismerem -,
Kissé magát is" - érted ezt?
     Rajnáld:
Igen, Uram, nagyon jó.
     Polónius:
"Egy kissé magát is",
Mondhat'd: "de jól nem; és ha az, kire
Én célozok: nagyon szilaj legény,
Ez s ez a hibája" - kenj reá
Csínyt, ami tetszik; ám, érts szót: ne olyast,
Mi böcstelenség; attul óvakodj;
De, hé, csak olyan hetyke, vad, szokott
Kirúgást, ami együtt jár az ifjú
Szabad élettel.
     Rajnáld:
Mint a játék, uram.
     Polónius:
No, vagy ivás, vívás, szitok, civódás,
Bujálkodás: - eddig bátran mehetsz.
Az embered, kiből szót lesni célod,
Ha bármelyikben a mondott bűnök
Közől fiam talált leledzeni,
Tódítja, meglásd, mint következik:
. . . . . . . . . . .
"Tódítja: ismerem azt az urat;
Tegnap, vagy a minap, vagy ekkor, akkor,
Ezzel meg azzal láttam: s akkor éppen
Jól mondja - játszott, vagy megittasult;
Labdán kocódott; vagy tán, ez, s amaz
Jóféle házba láttam térni be".
..... No ládd-e most már:
Cseled csalétke a való csukáját
Megfogja, s így az ildom és az ész
Mintegy csavarral, rézsút eszközökkel,
És görbe úton lel ki egyenest
Így tapogasd te is ki fiam,
Tanácsaim szerint. Érted ? Nem érted?
     Rajnáld:
Igen uram.
     Polónius:
Járj békével tehát, ...Isten veled. .....

     Ugyancsak békével és Isten nevében jár az a szolga, aki fecsegése csalétkével pletykát terjeszt, s ál-rágalmaival való gyalázat nyomaira szeretne bukkanni.
     - Úgy gondolod, előnyös ez a szín számodra? - kérdezzük, - miközben azt gondoljuk, ennél ízléstelenebb rongyot fél sem vehettél volna;
     - Nem kellene ezekben a járványos időkben vitaminokat adni a kisfiadnak? - esténként meg fél-szevenalettát? Ilyenkor ez nagyon jó hatással van a gyerekre; - a valóságban korbácsra és vizes lepedőre gondolsz, amivel ezt az átkozott kölyköt szeretnéd megfékezni;
     - Hát nem azért vettük kezünkbe a nép vagyonát, hogy az igazságos elosztással gondoskodjunk róluk? - közben úgy véli, tulajdonképpen elfuserál alak az ember, mivel féltucat kézzel és kéttucat zsebbel kellett volna megszületnie;
     - Miért nem tárgyalunk az általános leszerelésről és a világbékéről? - s a kérdés mögött internálótáborok szögesdrótjai, nyomor és terror feketéllik!
     Benedek Marcell félreérthetetlenül állapítja meg:
"A béke vágya nem más, mint a birtokban lévők félelme a változástól."
(Arany János életrajz)
     Ugye, milyen ismerős mondatok? - már a kérdéseink sem igazak!
     A közösségek, legyenek azok munkahelyi, társasági, iskolai lakóhelyi csoportok, - s igen kevés a kivétel, - egymással csak a hétköznapi fecsegés szintjén érintkeznek; és nem kell tudatosan ferdíteni vagy torzítani a hallottakat, - elég a gyenge memória is, - hogy megszülessen az agyonbecézett pletyka: a "pletyi", aki ifjúvá cseperedve, már a karakteres intrika névre hallgat, s ha megéri a felnőtt kort, rágalommá nőheti ki magát; innen már rövid és egyenes az út a tisztes, öreg gyalázathoz, vádaskodáshoz, pártoskodáshoz.
     Ha groteszkül hangzik is, mégis azt szoktam mondani, ők a sötétség fáklyahordozói! Különleges káprázat a fáklyájuk, Színeit, tónusait a korlátoltságtól, gerinctelenségtől és a hazugságtól nyeri. Foszforeszkál, fluoreszkál, villódzik, - akár egy mai diszkó-klub. De nem világít, hanem elvakít és megvakít!
     Az Istenben hívő és bízó embernek is, szinte a legnagyobb küzdelmét, a felesleges és éppen ezért komoly veszélyeket magában rejtő beszédek ellen kell megvívnia. A legjelentéktelenebbnek tűnő hógolyó, a hegyről eldobva, lavinát indíthat el. Ha már sikerült is kivonnunk magunkat a hazugság reprezentatív megnyilvánulásaiból, az alsóbb rétegek féltéglái között, magunk is gyakran botladozunk.

     Nem hajtogathatjuk eleget a "Példabeszédet":
"Óvj meg a hiábavaló és hazug beszédtől!" (30,8.)
     Mindaddig, amíg gyengeségünk folytán esünk vissza gyermekbetegségeinkbe, valami mentséget mindig keresünk és találunk. A visszaesés veszélye az, hogy e terület határos azzal a birodalommal, ahol a hazugságot tudatosan, szánt-szándékkal terjesztik. Természetesen, ezt itt is igazságnak nevezik. Mivel azonban nem a hit és meggyőződés alapjaira épül, de igen közönséges egyéni vagy csoportérdekekre, - "szent eszközzé" válik, hamis célok elérésének érdekében.
     A hierarchia itt is kiépült, és a kis megalkuvóktól a nagy világ-ámítókig terjed; - s mert a cél a tudatos félrevezetés, az ördögi lelkület nyílt, kendőzetlen arcával találjuk magunkat szemben.
     Elmaradt népcsoportoknál, primitív embereknél figyelhetjük meg ugyanezt a szellemiséget, amelyet a hazugság hordoz. Kisebbségben meghunyászkodik, sunyít, többségre jutva kegyetlenné és agresszívvé válik. Miután fegyvereit a hatalom megszerzésének érdekében veti be, sem eszközeiben, sem módszereiben nem válogat. S ez az igénytelenség az, mellyel táborába csalja a lelki, szellemi táplálékra érzéketlen, erre igényt sem tartó tömeget. Mint minden irányzatnak, akár fölfelé mutasson vagy lefelé irányuljon, megszületnek a maga ideológusai is, akik a maguk szintjén képviselik, magyarázzák, határozzák meg táboruk eszméit, törvényszerűségeit.
     Minden államrendszer megszüli, kitermeli vagy egyszerűen kijelöli a maga prófétáját, igehirdetőjét - mozi-magyarázóját, vagyis - ideológusát!
     No, nem azért, mintha ideákat óhajtana követni, inkább annak a szükségét érzi, hogy legyen valaki, aki megtett lépéseit, jó vagy balfogásait utólag igazolja, támogassa, megmagyarázza. Tegye ezt olyan formán, mintha ez egy jó előre elhatározott, törvényszerűen kijelölt útnak hivatalos és elkerülhetetlen stációja lenne csupán, a ragyogó jövő, boldog és dicső végállomása felé!
     S az eszmék e gáncs- és gátlásnélküli lézengő-ritterei, miközben a szakadatlan haladás látszatát mímelik, csak egy körketrec rácsai mentén poroszkálnak, - végtelenített, önmagába vissza-visszatérő kényszerpályán.
Közel 3000 ezer évvel ezelőtt, egy igazi próféta, Ézsaiás szájából hangzott el: (30,10.)
- "Azt mondják a látóknak, ne lássatok! - a látnokoknak pedig: ne a valóságot lássátok! Mondjatok nekünk hízelgő dolgokat, lássatok kedvünkre valókat."

     Jól tudjuk, hogy a szellemi igazságoknak is vannak önjelölt, túlbuzgó propagátoraik, akik túláradó lelkesedésükben elriasztják az óvatos, tiszta szándékú útkeresőket, - ideológiai képzetlenségük, műveltségi hiányaik miatt viszont, a beérett gondolkodókat tartják távol annak a lépésnek megtételétől, amely szellemi megvilágosodásuk útján vezethetné tovább őket.
     A negatív irányba indulókat Arany János epigrammája leplezi le (Somogyi Antal humbugja.):
"álverset költesz, de rosszul: így kétszeres a bűn; egy az, hogy rosszat írsz; más, hogy akarva hazudsz. Somogyi! könyvednek mégis fele bűn, fele mentség: bűn, hogy csalni akar, menti, hogy arra silány."
     Mindazok, akik különböző előnyökért, hírért, hatalomért kiárulják az igazságot, akik elnyomó hatalmak és megszálló ideológiák idegen-vezetőivé válnak, akik Istent is be akarják tuszkolni egy állami ünnepen kirendelt felvonulás menetoszlopába, táblát nyomva kezébe, melyen ez áll: - "én is támogatom képességeim szerint a haladó mozgalmakat!" Ezek egyet ne felejtsenek el: Istenből és az igazságból nem lehet gúnyt űzni, nem lehet piszkos kezekkel tiszta jövőt építeni és a hazugság soha nem lesz lépcsőfoka az össz-társadalmi boldogsághoz vezető útnak. A nagy egyeztetők, a mérleg nyelvei, akik görcsösen kapaszkodnak a nullába, nehogy valamerre ki kelljen lengeniük; - a tudós alkimisták, akik a víz és a tűz elegyítésével szeretnének új vegyületet létrehozni; - a lojálisak, akik rábeszélik a kecskét a húsevésre, s feletetik velük a bárányokat, hogy a nagyszerű káposzta megmaradjon.
     Isten hivatalos, ám ugyancsak méltatlan szolgái, akik a tanítványok lábai helyett a maguk kezeit mossák, - milyen világot akarnak építeni e hazugság ingoványon - és egyáltalán kinek?
     Minden földi hatalom a jövőt ígéri polgárainak, hogy míg azok megerőltetett szemmel e csodás jövő körvonalait fürkészik, azalatt a mindenkori jelent kicsavarhassák kezeikből.
     A nemzet prófétája, a szegény költő, József Attila, levegő után kapkod, és tehetetlenségében magát veti oda áldozatul, kortársainak szellemi megváltásáért:
"Óh, én nem így képzeltem el a rendet.
Lelkem nem ily honos.
Nem hittem létet, hogy könnyebben tenghet,
Aki alattomos.
Sem népet, amely retteg, hogyha választ,
Szemét lesütve fontol sanda választ
És vidul, ha toroz."
(Levegőt!)
     Hol van hát az az ember, aki levegőt tud venni e vészterhes szürke világban. Aki, ha feltekintve nem is látja, de tudja, hogy e felhő felett mérhetetlen a tiszta kék ég, és a napfény megmelegíti didergő tagjait. A kiegyensúlyozott embereket keressük, akiknek társaságában megáll az idő és kitisztul a levegő. A nyugodt öregeket, kiket az életbölcsesség derűje formál kortalanná. Minden, mindez csak költészet, irodalom?
     Ez a kor nem a bölcsek világa, hanem a küzdők, szenvedők, fuldoklók kora, - hisz ritkán láthatunk ennyi nyűgös, hiszteroid öregembert, kiknek életvitele, magatartása és célja, korántsem tükrözi letudott évtizedeiket. De bánthatjuk-e őket, kiknek élete olyan forrongó világban zajlott, melyre a történelem folyamán alig volt példa? Talán nem is itt van a baj: - az összegezés, a kiértékelés hiányzik ezekből az életekből, amely megerősíthetné azt, aki végigélte, és gazdagíthatná a következő nemzedék, igazságra, jó tapasztalatok befogadására kész tagjait. A hosszú küzdelem felőrli a testet. Egyre több helyen szúr, fáj és sajog, - s egyre nagyobb doboz kell a különböző gyógyszereknek. Hogyan lehet elvonatkoztatni és felszabadítani az újabb tapasztalatokkal gazdagabb szellemet, a hasogató reumától?
     Áprily Lajos "Imádság"-ot mond:
"Adj Istenem, bölcsességet,
vágyaimnak csendességet,
illedelmes öregséget,
s könnyű véget, könnyű véget."
     A könnyű vég isteni kegyelem vagy adomány, az eredményes vég az, amiért küzdenünk érdemes; - mert hiába cipeljük ki a legdrágább és legnehezebb bőröndöt az állomásra, ha egyszer lekéstük a vonatot. Időben és méltón várni egy életszakasz végét, lefaragva hibáinkból, magunk mögött hagyva a hazugság világát, megbocsátva és bocsánatot kérve, hogy mérlegünk egyensúlyba kerüljön. Sokfelé kalandozó szemünkkel megtalálni ezt az egy pontot, amelyet tulajdonképpen mindig is kerestünk; - ez lehet egy élet summázata.
     Arany János 1882 tavaszán töltötte be 65. életévét és lépett a 66.-ba. Ekkor írta "Sejtelem" című négysoros versét.
"Életem hatvanhatodik évébe'
köt engemet a jó Isten kévébe,
Betakarít régi rakott csűrébe,
Vet helyemre más gabonát cserébe."
     Még ez év őszén meghalt, s az isteni csűr, bizonyára érett kévével lett gazdagabb!
     Az igazságra törő, a hazugságot el- és megvető ember mindig nehéz korban fog élni, egészen az Isten országának eljöveteléig.
     Így, ha végiggondoljuk a magunk életét és a világ dolgait, egyre érthetőbbé válik az a nagyon nehezen megfogható, érzékelhető fogalom, amely mégis a legteljesebb valóság: - a hit. Hit nélkül csak az öngyilkossági statisztikát lehetne növelni, vagy az alkoholisták, vagy a kábítószeresek táborát. Így mindjárt azt is megérthetjük, miért világjelenség mindez korunkban.
     Ha megalkuvásainknál a nehéz körülményekre hivatkozunk, vagy a világ hazugságai csapnak össze fejünk felett, kitör belőlünk a lázadó kérdés: - hol van az Isten, hogy mindezt tűri?!
     Ézsaiással felel az Úr hangja: (57,11.)
"Kitől tartottál és féltél,
hogy hazudoznod kell?
Miért nem gondoltál rám?
Talán hallgatok ősidők óta,
hogy nem félsz engem?"
     Kapaszkodunk, nekifeszülve meredek utcáknak, göröngyös, keskeny ösvényeknek. Ritkul a köd, s átdereng már a nap a szürke fátyolon. Kirajzolódik egy sziklapárkány, s azon már ragyog a napfény. - Legalább idáig el kellene jutnunk. A sziklafalon vésett írás olvasható:
"Hanem a ti beszédetek legyen úgy-úgy; nem-nem, ami pedig ezeken felül van, a gonosztól van."
(Máté 5,37.)

Kuklis Géza

+   +   +