|
TANÍT A SZELLEMVILÁG
Ezen alkalommal befejezzük a Királyok Első Könyvének médiumi úton kapott magyarázatát.
KV: 17,4: "A hollóknak pedig megparancsoltam, hogy gondoskodjanak rólad, - mondja az Úr Illésnek. Lehet ezt úgy is értelmezni, hogy a szellemi síkról irányított állati lelkek voltak a segítők? A magyar Pálos-rend alapítóját is hollók táplálták, és a történelemben más eseményeket is tulajdonítanak a hollóknak. Talán nem is legenda szerint történtek ezek a dolgok? A hollók különleges tulajdonságúak, hogy Illésnél épp őket választotta az Úr?
TSZ: A hollót, a madár fajták közül ily módon kiemelve, inkább jelképnek fogták fel. Sok ősi tisztelet, népi hagyomány és hiedelem fűződött hozzájuk, de ha hollóról beszélünk, sokszor nem is biztos, hogy ennek a madárnak a tényleges példányairól van szó. Inkább szárnyas, földi megjelenése legyen, és hogy az emberekkel meg lehessen értetni, az ősi időktől fogva annyira tisztelt madárnak nevével és fogalmával jelölték. Gyakorlatilag itt nem hollóról volt szó, hanem szellemi táplálásról, szellemi erőadásról; a madár csak emberközelibb megnevezés, így a tájékozatlan tömegek is el tudták fogadni ezt. Nem kellettt hosszadalmas magyarázat és nem kellett olyan dolgokba beavatni őket, amiben még éretlenek lettek volna. A holló madarat mindenki ismerte, elfogadta, tisztelte, szélesebb csoportoknál totem állat volt. Magasban repülő, hatalmas szárnyú, a madarak között nagyságával, erejével, magatartásával uralkodó.
KV: A magyar történelemben a holló Mátyás királyunk címerében szerepel, egy gyűrűt tartva a csőrében.
TSZ: Így van, itt nem táplálásról, többről volt szó: népek vezetéséről. Valamikor az uralmat, a vezetést jelezte a királyi gyűrű. Régi népmesékben még fellelhető nagyon fontos királyi gyűrűk elveszése, majd különös kalandok árán a megtalálása. A királyi koronák is gyűrű alakúak, kerek, arany szerkezetek, akkoriban nem voltak még ennyire kidíszítettek és jelentőségteljesen sok minden más gondolattal felruházva. Az egyszerű homlokpánt ugyanakkora felelősségteljes uralom, mint a királyi gyűrű, akár ország, akár lelkek fölött. Jelkép. Nem volt véletlen, hogy nem kenyeret tartott az a holló a csőrében.
KV: 17,16. "A lisztesfazék nem ürült ki, az olajoskorsó sem fogyott ki, az Úr ígérete szerint, amit megmondott Illés által." Ez azt jelenti, hogy folyamatos liszt és olaj materializáció történt, amíg Illés a sareptai özvegynél volt, vagy másként kell értelmezni?
TSZ: Másként kell értelmezni, mert a csodálatos élelmiszerszaporítás a későbbi időkben következett be, ennek előképe ezek az élelmiszerek, olyan események és adományok formájában, amelyről az Írás nem szól, de amely ott, abban az időben és eseményben csodálatosnak számított. Ezt úgy mondhatnátok most, hogy többen is felajánlották ezeket az élelmiszereket segítségül, és ez valóban csodálatos volt abban a korban, amikor minden család, minden ember igyekezett a maga kis élelem készletét óvni, védeni, mert nehezen szerezte meg.
KV: 17,18: A sareptai özvegyasszony így szól Illéshez, amikor megbetegszik a fia: "Mi bajod van velem Isten embere? Azért jöttél hozzám, hogy emlékeztess a bűnömre?" Miből gondolta ezt az asszony? Úgy tűnik, hogy Illésben is felmerült ilyen gondolat, hiszen azt mondja: "Uram, még bajt is hozol erre az özvegyre, akinek én a vendége vagyok."
TSZ: Nagyon egyszerű magyarázata van: a bűntudat, amely nem támadt fel az özvegyben addig, amíg a fia meg nem betegedett. Összekapcsolta, összehozta a két jelenséget a vendége megjelenése és a fia betegsége között. Hirtelen eszébe jutott, hiszen bizonyos fokú megérzése volt arról, hogy ki az, aki a házában lakik. Miután nagyon jól tudta, hogy bizony jócskán vannak tévedései, hibái, elfogta a bűntudat és az a gondolata támadt, hogy a fia betegsége azért történt, mert ő mindaddig nem vallotta be, végig sem gondolta azokat, nem tisztította ki magából. Illés tökéletes világossággal látta ezt a helyzetet és nagyon jól tudta: az Úrnak kegyelme volt az, hogy ebben az asszonyban feltámadt a bűntudat. A fia betegsége indíték volt, ezért inkább örülnie kellett, mert egy lelki tisztulással járt együtt.
KV: 18,44: Illés hétszer küldi fel a Karmel hegyére a szolgáját, mire megjön a régen várt eső. Nyilván szellemi folyamatoknak kellett közben végbemenni, mint pl. amikor hét napig táboroztak egymással szemben az izraeliek és az arámik, mielőtt megütköztek. Mind a kettőnél a hetes szám misztikája látszik, mint ahogy az egész Szentírás a hetes szám misztikájával kezdődik. Minden esetben egy történés-folyamat teljesül be.
TSZ: A hetes szám a befejezés, a beteljesítés, de azt is tudjátok, hogy a szellemi világban hirtelenség nincsen. Folyamatoknak kell lezajlania ahhoz, hogy valamely dolog teljesedésébe menjen. Ezt a folyamatot jelentette az a bizonyos hegyre menetel, az egyre erősödő kérelmet az Úrhoz az esőért. Azon körülmények között nem lehetett a kérelmet azonnal megadni, a folyamatnak végig kellett mennie. Az sem véletlen, hogy a hegyre, a magasba kellett menni, a magasba kellett szállnia a kérelemnek, hogy végre eső érkezzék. A hetes szám jelenti ezt a felfelé menő, felfelé ívelő, egyre erősödő folyamatot. Nagyon helyesen fogalmaztátok meg a folyamat szóval. Ugyan ez vonatkozik arra a bizonyos két szemben álló táborra, ahol mindegyik tudta a másik elszántságát és erejét, és hogy nem lesz egyszerű csata. Mind a kettőnek el kellett érkeznie egy olyan elszántsági, mindent elborító hatalmas lendületig, amikor ezt a folyamatot véghezvihetik. A hetedik napra fel kellett készülni nemcsak fizikailag, hanem belül is. Az eső iránti kérelemmel is egy belső folyamat rajzolódik ki. A legtöbb kérelem nem teljesedik azonnal, de folyamatában egyre tisztább lélekkel és magasabbra emelkedve, egyre szárnyalóbb kérelemmel sok minden elérhető a hetedik napon.
KV: 18,46: Illés tanácsára Ahábnak az eső elől le kell jönnie a hegyről. Miért? Illés miért futott Aháb harci kocsija előtt egész Jezréelig, mi Jezréel jelentősége?
TSZ.: Nem Jezréel, az útvonal volt jelentős. Hogy előtte futott, az az útvonal és az utazás biztosítása volt. Ki más tehette volna? Nem olyan futásról volt szó, mint amilyenre gondoltok, hanem haladásról, amely azért egy bizonyos sebességet jelentett. Itt nem a végpont, hanem a megtett út volt a fontos.
KV: 19,2: Jezábel el akarja pusztítani Illést, de ez nem sikerül neki. Az Úr szavából tudjuk, hogy Illés később keresztelő Szent Jánosban testesült újra, és akit Heródiásnak sikerült kivégeztetnie. Sokan párhuzamot vonnak a két történet között, Illés - János, Jezábel - Heródiás.
TSZ: Van egy harmadik is ezt megelőzően: József és Putifárné esetére gondoljatok. Itt egy folyamat ábrázolódik ki, három különböző állomásban, egészen a befejezésig, a beteljesedésig.
KV: Szabadna-e a mi szintünkön erről többet tudni, annál is inkább, mert még olyan téves vélemények is elhangzanak, hogy Jánosnak Illés-kori papgyilkosságai miatt kellett hasonlóan meghalnia.
TSZ: Itt a jó és a rossz harcáról van szó, az ellentétről és a vele szemben álló erőkről. Az első enyhébben végződött, amikor Józsefnek pusztítására törekedett az ellentétes női oldal, de nem tudta véghez vinni, sőt József felmagasztaltatott. Ahogy múlik az idő és erősödik a vele szemben álló erő, az ellentét egyre nagyobb és durvább ellenállást tanúsít. Ez a folyamatnak a magyarázata. Illést is nő kívánta elpusztítani, és menekülnie kellett. János korában egy olyan időszámítás vette a kezdetét, amely befejezőnek, hetediknek mondható, bár csak három eset van felsorolva. Itt a befejezésig, a beteljesedésig jutott az ellenállás, az ellentétnek a durvasága és pusztítási hajlama. Így az egész fokozás világosan áll előttetek. Most nem a hetes számot említjük, hanem a befejezés szót, a beteljesítést. Keresztelő Jánossal egy addig futó, előkészítő korszak záródott le. Itt nem az ártatlan vér kiontása, hanem az ellentét határozott és lehető legdurvább ellenállása és pusztító hajlama zárta le azt a korszakot, mely János esetében a végkifejletig jutott el. Urunk áldozatával egy új vette kezdetét, mert nem befejezés volt az, ami Vele történt, hanem kezdet.
KV: Akkor minősíthetjük Keresztelő Szent János halálát véráldozatnak?
TSZ: Igen, lezáró, döntő véráldozat, egy korszak lezárása.
KV: Illésnek a papgyilkosságai miatt kellett ilyet elszenvednie?
TSZ: Mellékszál, amint az előbbiek alapján is látható.
KV: Az Úr szavából "azonosságot" tudunk Illés és János között. A történésekhez hozzávettél még egy előtörténet hasonlóságot: József és Putifárné.
TSZ: Az elsőnél azonosság, a másiknál nem az, hanem a történet mélyebb értelme a vezérfonal.
KV: 19,8: "Illés annak az ételnek erejével ment negyven napig és negyven éjjel az Isten hegyéig, a Hórebig, amit az angyal adott neki táplálékul." Ez nyilvánvalóan elsősorban szellemi táplálék volt, már csak a célt tekintve is. Több misztikus és szimbolikus jel van ebben a történetben. Mit tudhatunk róluk?
TSZ: Részletekre nincs szükségetek. Gondoljatok arra, amikor Urunk negyven napig volt a pusztában és ott böjtölt. Ez egymagában véve is egy testi halál lehetett volna, ha olyan erőket nem kap, - nem földi anyagi erőket - amelyek testét életbe tartották. Illés esetében is tulajdonképpen ez történt. Energiák voltak azok, amik őt táplálták. Tulajdonképpen a földi táplálékokból kivont földi energia az, ami a testet táplálja, itt most anyagi kivonások és anyagi jelenlét nélkül olyan erőket kapott, hogy a testi valójában megmaradhasson.
KV: 19,20: Illés Elizeusra dobja köpenyét, aki azonnal követi őt. Honnan tudta, hogy ez az elhivatása? Ez akkoriban ismert szertartás volt, vagy egyedi szimbólum? Ilyen azonnali megtérést, követést később a tanítványoknál tapasztalunk. Mit jelképez a történet folytatásában, hogy az egyik pár ökröt a szerszámainak tüzén főzi meg, és megeteti a néppel?
TSZ: Az áldozatnál sokkal jelentőségteljesebb az, ami Elizeus és Illés között történt. Itt nem egyszerű köpenyről van szó, mint ahogyan nem egyszerű hívás volt az sem, amikor Urunkat a tanítványai követték. Ez egy olyan összekapcsolódás, kisugárzás azonosság, hívásnak felfogható lelki állapot, amely ellenállhatatlanul a követésre hívta azt, illetőleg azokat. A köpenynek magának ód, azaz fluidikus hatása van, különösen Illésnél, sokkal nagyobb és hatalmasabb. Elizeus méltó volt arra, hogy kövesse, olyan személyiség, olyan egyéniség volt, aki világos tisztasággal megérezte a hívást, azt a kapcsolatot, amely kettejük közt ezzel történt. Megtalálta azt a feladatát, amit azon túl tett. Ez áll mögötte. Az ökröknek áldozatul adása és a szerszámok elégetése nem olyan jelentős, hogy azzal foglalkoznotok kellene. Abban az időben, korban volt jelentősége és mondandója annak a népnek, amely ebben részvett, a ti számotokra már nincsen.
KV: 22,49: Josafát csináltatott Tarsis-hajókat, hogy aranyért menjenek Ófirba. Mik voltak ezek a Tarsis-hajók?
TSZ: Ezek nem személy szállításra, hanem szilárd építésű, teher bíró hajók voltak, hiszen annak idején fémeket, nehéz építőköveket, nagyon sok mindent hajókon szállítottak. Gyakorlatilag annak a városnak a nevével fémjelezték azt a típusú hajót, amelyet erre szántak. Ezek nagy becsben voltak tartva, éppen a különleges felépítettségük és teherbírásuk miatt igen drágák voltak.
KV: Ezek a hajók összetörtek és "akkor ezt mondta Ahazjá, Aháb fia Jósafátnak: Hadd menjenek el szolgáim a te szolgáiddal a hajókon!" Ez így egy kicsit érthetetlen, hiszen a hajók már összetörtek.
TSZ: A második alkalommal, a második felhívásban egyikőtök sem olvassa annak a bizonyos hajótípusnak a nevét. Igaz? Más hajókról volt szó, miután az elsők elpusztultak.
KV: Még egy hajóhadat építettek?
TSZ: Igen, mert egy elpusztult hajóraj, különösen egy tengerparti város számára kereskedelmet, pénzt, mindent jelentett. Azt igen sürgősen pótolni kellett.
+ + +
Összeállította: Kotányi Ottó
|
