|
KRISZTUS KÜLDETÉSE
Az én Atyámnak, Istenemnek nevében szeretettel köszöntelek benneteket, testvéreim!
Évszázadokkal, sőt évezredekkel a mi Urunk, a Jézus Krisztusunk földrejövetele előtt már egyes látnokok és próféták megjövendölték az Ő földreérkezését. Ezekre a jövendölésekre csak azok figyeltek fel, akik a választott nép legbensőbb szellemi magvához tartoztak, és akik érezték, hogy a megígért Messiásnak el kell jönnie. De nemcsak Izrael gyermekei között voltak, akik érezték a megvalósulás közeledtét, hanem más keleti népek között is voltak, akik a csillagok állásából, a természeti világ jelenségeiből kiolvasták, hogy az idő közel van.
Ezekben az időkben Izraelben a tömegek aludtak és fogalmuk sem volt arról, hogy milyen nagy dolog van készülőben. Így, mint egy üstökös megjelenése az égen, egyszer csak ott állt csodálatos szépségében, erejében és hatalmában előttük az Úr. Nem ismerték a születésének körülményeit, nem tudtak gyermekkoráról és arról az időszakról, ami teljesen csendben, a tömegek tudta nélkül ment végbe Názáretben. Már az is megtévesztő volt, hogy Názáretből várták és Bethlehemben született. Bár a jóslatok szerint Bethlehemben "Dávid városában" kellett megszületnie egy szűztől, de életének későbbi időszakában mégis názáretiként emlegették, mert onnan indult - világias kifejezéssel - hódító útjára.
Tehát egy napon egyszerűen csak ott állt mint egy csodálatos jelenség, és olyan ismereteket, igazságokat és tanokat hirdetett, amikkel azelőtt soha senki, még Kelet nagy tudósai és mágusai sem találkoztak. Az akkori szokások szerint a mágiában jártas mester tanítványt választott magának, akit lassan, türelmesen, egész életét rászánva bevezetett a mágia tudományába. Olyan fiatalon, mint az Úr is volt, a mágusok még nem álltak képességeik tetőfokán. Csak idős korban jutottak el oda, hogy a mágia mindenféle erőiben, erőviszonyaiban némileg is kiismerték magukat.
És íme, itt áll egy fiatal férfi, aki mindent tud, mindent ismer égen és földön, a csillagokban, a víz parányaiban, a kémiában, a fizikában, a matematikában, és mindennemű művészetben. Ismeri a beavatottaknak minden elsajátított, évezredekre visszamenő tudományát; gyógyításával túlhalad mindennemű tudományt és még a halottakat is képes feltámasztani. Ajkairól - nap-nap után, különféle embertömegek előtt - olyan igazság-gyöngyszemek peregnek, amiket eddig ember nem hallhatott. Ehhez hozzájárul az Ő természetes, mágikus varázsa; minden vibrál körülötte, még a levegő is, amit meg sem érint és szünet nélkül erő és fény sugárzik ki belőle.
Aki csak a közelébe került, nem tudta kivonni magát ebből a bűvös hatáskörből; aki csak hitével némileg is bele tudott kapcsolódni ebbe az erőforrásba, meggyógyult. Szemének egyetlen pillantása alatt az emberek olyan magasrendű érzéseket, gondolatokat tudtak átvenni Tőle, amikkel azelőtt soha nem találkoztak.
Emberek lelkében feltámadt a hála és a szeretet érzése, azok az érzések, amelyekkel soha, vagy csak néha, pillanatokra találkoztak.
De az Úr jelenléte forrongásba hozta a gonoszabb, alacsonyabbrendű emberlelkekben az indulatot, a haragot és a gyűlöletet is. Mert ezek nem voltak képesek elviselni azt, hogy valaki több, szebb, értékesebb, magasabbrendű legyen náluk. Ezek használható eszközeivé váltak azoknak az ellentétes szellemeknek, akik ezekre a csodálatos időkre testet nem kaphattak, de a földi embereken keresztül az Úr közelébe férkőzhettek, hogy gonosz, irigy, gyűlölködő szándékukkal megakadályozzák a nagy Művet, a megváltást, amely Isten akarata volt.
Úgy érezték ezek a szellemek, hogy mivel már olyan sokszor képesek voltak megakadályozni Isten akaratát és szándékát; annyiszor megkerülték és kijátszották a törvényt, tehát lehetetlen, hogy pont itt a földön, ezen az alacsonyrendű bolygón ne tudnák a céljukat, akaratukat, szándékukat elérni és a megváltás művét lehetetlenné tenni. Az emberekben először kételyt, majd zavart akartak kelteni Krisztus megváltói voltát illetőleg. Eszközeiken keresztül hangoztatták: "ez bizonyára Belzebub, az ördögök fejedelmével és nem Isten erejével teszi csodáit. Bizonyára csaló, bizonyára hazudozó, mindezt csak a külsőben mutatja és belülről értéktelen".
És mindezek ellenére az Úr személyével kapcsolatos beszédek és suttogások rövidesen túlmennek Izráel határain és híre eljut Görögországba, Egyiptomba, Föníciába és a nagy, hatalmas, de pogány Rómába is. A császár is úgy érzi, hogy Izraelben valami nagy, valami veszélyes dolog történik. Valami olyan új elv és eszme van születőben, amely az emberek lelkét fogja meg és ami mindennél veszélyesebb. Akár népámító az a Krisztus, akár próféta, mindenképpen veszélyt jelent a hatalmas és nagy Róma számára. De egyelőre nem akar pánikot kelteni a római hatalom, ezért vár, hogy mi történik majd.
Tudja, hogy Izrael fiainál egyetlen próféta sem volt becsben, megkövezték őket. Így nyugodtan vár, hogy majd Izrael fiai és gyermekei hatalomvágyból, irigységből eltegyék ezt a Krisztust is láb alól. És Róma számítása három évvel később beválik. Rómának kitűnő ismeretei vannak az emberek manipulálása terén, hogy miként lehet emberi lelkekben a félelmet felkelteni a hatalmuk elvesztése miatt.
Izrael gyermekeiben, a test gyermekeiben - tehát nem a kiválasztottakban - mindenkor erősen élt, és az itt maradt salakban ma is erősen él a vágy a gazdagság, az anyagi javak és a hatalom után. Tehát Róma tudja, hogy Krisztus, e történelmi figura - mert ők Őt annak tartották - mit tanít, mit hirdet, hogy tanításaiért a zsidó vezetők előbb-utóbb az életére törnek.
Krisztus fellépése és kereszthalála között három esztendő telt el. Ez a három esztendő nemcsak Izrael, nemcsak Róma, hanem az egész emberiség történetében, minden bukott szellem érdekében, a legcsodálatosabb időszak volt. Nálánál nagyobb szereppel bíró történelmi alak nem létezett, nem létezik és nem fog létezni egészen az időknek végezetéig! Mert Krisztus nem a föld szelleme volt, Ő nem a földből vétetett, Őt nem a bukás sodorta ide. Ő az elsődök rendjéből, a legmagasabb világok legcsodálatosabb fényéből született. Krisztus soha nem bukott, és legközelebb állt a Teremtő trónusához. Krisztus magára vállalta a háládatlan, nehéz munkát és feladatot: a bukott világ megváltását, a bukottak visszavezetését az atyai hajlékba. Magára vállalta és amint mondta is: Ő az út, az igazság és az élet; Ő a Feltámadás és ha valaki hisz Benne, ha meghal is, feltámadhat az örök életre.
Először a női lelkek érzékelték azt a vibrálást, azt a nagyságot, azt a kimondhatatlan és megfoghatatlan mennyiségű erőt és energiát, amely Belőle áradt, és ők érezték azt a szeretetet, aminek következtében minden, ami az Úr környezetébe került, életre kelt. Életre kelt még a meghalt magvacska, a hit is, amely már úgy látszott, hogy csirázásnak sem indulhat, hogy azután évszázadok múlva Izrael területén, mint hatalmas, az Ő életerejével telített fa századokig éljen.
Ezek a női lelkek mindezt érezték, és a hívő nők között is az egyik legcsodálatosabb volt Mária Magdaléna, akinek a lelkében megvolt minden kellék a jobbra, az igazabbra, a tökéletesebbre, a szebbre, a művészibbre és az összhangzatosabbra. Abban az időszakban a férfiak kezében volt a hatalom, a gazdagság és ők uralták a nőket is. Mária Magdaléna, mivel vágyakozott a szép és a fény iránt, azt hitte, hogyha önmagát adja ezeknek a durvalelkű embereknek, akkor rajtuk keresztül elérheti, amit szeretne. De abban a pillanatban, amikor az Úrral találkozott, az ő lelkében is - a legmagasabb fokig - kinyílt, kiteljesedett a szeretet. Leborult Krisztus lábai elé és a legdrágább olajokkal és a bűnbánat könnyeivel öntözte az Úr lábait és hajával szárítgatta azokat.
Máriáról, az Úr édesanyjáról már sokat beszéltek nektek és különböző ellentétes elgondolásai vannak az embereknek az Ő tisztaságáról, szüzességéről, nagyságáról. A Mária-kultusz Isten anyjának mondotta, más esetekben pedig nem adta meg neki a kijáró tiszteletet sem. Azok a jelenések, amelyek most, az utolsó időkben létrejönnek, Máriának az Úrhoz való kapcsolatát vannak hivatva tisztázni. Mert hiszen Mária is érezte az Úr nagyságát, rendeltetését, hatalmas küldetését, ráváró gyötredelmes szenvedéseit, és teljes lelkével, teljes szívével, minden érzésével és gondolatával, szeretetének minden cseppjével támogatta Őt. Aki valaha ennyire szeretett, arról elképzelhetitek, hogy hét tőr járta át a szívét, amikor Őt megkínozva, megtöretve, megcsúfolva, kigúnyolva, a kereszten függni látta.
Ott voltak mindazok a névtelen női lelkek, akik az Urat piciny gyermek korától segítették, egyengették az útját és a társadalommal való kapcsolatát.
Azután ott voltak azok a férfi lelkek is, akik meghallották és megértették, amikor az Úr hívta és a nevükön szólította őket. Nagy dolog megérteni azt, amikor valakit a nevén szólít az Úr. Nem a földi nevén, hanem azon a néven, ami a lelkében van, amiért teremtetett.
Krisztus elhívta az Ő tizenkét tanítványát, az Ő apostolait, hogy tanuljanak Tőle, hogy Mesterük legyen és megtanítsa őket a szeretet, a kitartás, az áldozat tudományára. Megtanítsa őket arra, hogy azt az elvet és eszmét, amit Ő hozott el - ha nem is azonnal, de idővel - annyira befogadják, hogy életüket is képesek legyenek adni érte; mert ahogy Ő mondta: "nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki az életét adja az ő barátaiért." (János 15,12.) Az az igazi pásztor - mondta Önmagáról - aki életét képes adni juhaiért, amikor a farkasok - vagyis az ellentét - veszélyezteti őket.
Tehát ott voltak a tanítványok, akiket névszerint hívott el; közöttük János, akinek lelkében csodálatos mértékben bontakozott ki a szeretet; és Péter, a Kőszikla, az ő hitével, akire az Úr az egyházát építi.
Az Úrnak szüksége volt ebben a sivár, szomorú, bűnnel, gonoszsággal, indulatokkal, önzéssel és gyűlölködéssel megtelt világban erre a szeretetre, hogy ez védje őt.
Mert Ő nagyon egyedül volt; senki nem ért fel Hozzá sem értelemben, sem akaratban, sem nagyságban. Az Ő országa valóban nem e világból való volt, hiszen ezen a földön idegen volt Ő, ahol mindenhonnan az ellentét, a gonosz leskelődött Rá, hogy miként veszíthetné Őt el még idő előtt.
De az idő a teremtő Istené; ezért idő előtt nem lehetett elfogni és perbefogni Őt; idő előtt nem lehetett a történelem színpadáról leléptetni Őt, mert az igazságnak el kellett hangzania, ha akarta hallani azt az ellentét, ha nem. Azoknak az igazságoknak itt kellett maradniuk a világ végezetéig, a föld átalakulásáig és világítaniuk kell, hogy az emberlelkek visszataláljanak a helyes útra, és azon hazatalálhassanak, mint a tékozló fiú az atyai hajlékba. És az Úr mindenütt ott volt, jót téve, egészséget hozva, gyógyulást adva, világosságot hozva, szeretetet hintve. Voltak napok, amikor a lelke szomorúbb volt; ezeken a napokon csendesebben és monotonabb hangon beszélt, ezeken a napokon nagyon oda kellett figyelnie az embereknek, hogy megértsék szavait.
Nem tudom, gondolkodtatok-e már azon, hogy egy tömeg megértse egy szónok szavát, milyen hangerősítőkre és hangszórókra van szükség? Testvéreim, isteni csoda volt az is, hogy minden hangszóró és mikrofon nélkül ezrek és ezrek hallották az Úr tanítását. Hallották a fizikai fülükkel is, de nem ez volt a fő, mert ha az ember csak a fizikai fülével hallja a szavak dübörgését, vagy ha a szavakat pontosan érti is, de nem tudja, hogy mit kell értenie a szavak alatt, akkor az elvész a számára. De ha valaki a szellemi fülével hall, akkor a hallottak a lelkébe jutnak és a lelkét alakíthatják át. Ezért mondta az Úr: "azok hallják meg, akiknek fülük van a hallásra és szemük van a látásra… azok érzik át, akik lelkileg éhezik és szomjúhozzák az igazságot".
Ezért mondta az Úr a "hegyi beszédét" fönt a hegyen, hogy azt mindenki jól hallhassa. Hiszen fent a hegyen mindenki láthatta Őt, mert magasan állt, és az az erő, amely Belőle akkor is sugárzott, a körülötte és a hegy alján időzőket is mind befogta.
Elmondta az Úr, hogy mi az igazi boldogság. Ti is, és a szegények, a nyomorultak, a betegek, a gazdagok, a mindennel rendelkezők is, boldogok akarnak lenni. Az emberek nem azért gyűjtik az aranyat, a gazdagságot, a dicsőséget, a kitüntetést, a hírnevet, a babérokat, mert azt hiszik, hogy az nekik boldogságot hoz? Az emberek nem azért tülekednek a földi javakért, hogy ezáltal boldogok legyenek?
Az Úr egyszerű szavakkal megmondja, hogy mi a boldogság nyolc kritériuma. Megmondja, hogyan kell érezni, milyenné kell válni, hogy az ember, aki mint szellem az Isten teremtménye, boldog lehessen. És az emberek meghatva hallgatják. Még az ellenségeit is meghatja, őket is lenyűgözi, és elfeledkeznek ezekre a pillanatokra arról, hogy gyűlölik Őt. Ezekben a csodálatos pillanatokban ők is lélekben megrendülve hallgatják Őt. Valami ismerős nekik a régmúlt időkből, a paradicsomi állapotokból, vagy még az azt megelőző időkből. Hiszen ne feledjétek, az Úr idejében sok bukott elsőd is élt testben a földön. Az Úr hangja visszhangot kelt a lelkükben és emlékezteti őket arra, amikor még ők is boldogok voltak, amikor megvolt a lelki békességük, a lelki nyugalmuk; amikor nem ilyen lerongyolódottak voltak; amikor még szenvedélyeik, bűneik nem kötötték gúzsba őket.
De azután a bennük élő rossz úrrá lesz ezeken a meghatott érzéseken, és ők még nagyobb gyűlölettel támadják az Urat és készülnek a nagy leszámolásra, amikor az Úr igéit megsemmisíthetik és hirdethetik a test diadalát a szellem diadala fölött. Nem tudják, hogy csak ideig-óráig lehet hatalmuk, erejük az Úr és mindazok felett, akik az Úrhoz szegődnek. Mert az Úr igazsága örökértékű; olyan igazság, amelynek nincs kezdete és vége. Mert az Úr igazsága Istenből, a Teremtőből ered és kiárad a teremtett világra, és azt nem lehet megsemmisíteni. Nem tudják, hogy ők a bűneik miatt a múlandóságra, halálra, kárhozatra ítéltettek, csak azt értik, hogy most végre a közelükbe került az Úr, most teste van és a testen keresztül meg lehet félemlíteni, meg lehet ölni, el lehet hallgattatni.
Krisztus cselekedetei, példabeszédei - bár szűkszavúan, lerövidítve, rossz fordításban, sok esetben sajnos a lényeget mellőzve - itt maradtak az elkövetkezendő kétezer esztendő minden rendű és rangú szellemeinek, akik azóta is - mint ti is - kegyelemből újra és új megjelenhettetek a nap alatt. Itt maradtak és azokon keresztül újra szól hozzátok az Úr, újra felhívja a figyelmet a megtérésre. Igen, újra elhangzik a "hegyi beszéd" és a példabeszédek, amelyek mind a megtérés szükségességére, fontosságára hívják fel az emberlelkek figyelmét.
Az Ő igazsága tűz, amely engem is éltet, elevenít; tűz, amelyet szeretnék a mai napon mindannyiotok lelkében meggyújtani és itthagyni! Szeretném az én szeretetemet és lelkesedésemet, amelyet az Úrral szemben érzek, a ti lelketekbe is átültetni! Szeretném, ha szeretnétek az Urat! Szeretném, ha megértenétek, hogy milyen áldozatot hozott mindannyiunkért; szeretném, ha megértenétek lélek szerint a tanításait; szeretném, ha megismernétek Őt.
Szeretném, ha az életetekben bekövetkeznék az az átalakulás, amely bekövetkezett mindannyiunk lelkében, akik közelről ismertük Őt meg. Mert ha megismeritek Őt, és amikor a szívetek ajtaján kopogtat és ti beengeditek Őt oda, akkor nem maradtok többé azok az emberek, akik voltatok. Akkor már nem akartok az ellenetek vétőkön bosszút állni, akkor már távol esik a lelki világotoktól, hogy a rossz helyébe rosszat adjatok, mert érzitek, hogy azzal az Úrnak okoztok szomorúságot és a magatok szenvedéseit, gyötrelmeit, és az alacsony világokban való időzéseteket nyújtjátok csak meg. Akkor érzitek, hogy a földi élet nem ad néktek örömet, békességet, megnyugvást, kiegyensúlyozottságot; nem ad néktek lelkesedést, csak közönyt, nemtörődömséget, fásultságot, levertséget, betegséget, rosszkedvűséget, életuntságot. Ezeket adja az ember részére szeretett testvéreim, a bűn; de éppen az ellenkezőjét adja a mi Urunk, a Jézus Krisztusunk.
Csodálatosak voltak azok a napok, amelyeket átélhetett mindenki, aki akkor a földön élt. Az Úr híre mindenfelé eljutott és nagy távolságokról jöttek emberek - ki szamárháton, ki gyalog -, hogy Őt hallgathassák, hogy Őt megismerjék, hogy Általa meggyógyulhassanak, hogy Őáltala újra értelmet kapjon az életük, hogy az életet szeretni és tisztelni tudják. De nemcsak a maguk életét, ahogy azt az önző ember teszi, aki a maga életét félti, védi, óvja, de a másik ember életét nem értékeli.
Az önző ember öl és gyilkol fizikailag, amikor az élet nem érték előtte; amikor anyagi javakért harcba megy; amikor elveszi azt, ami nem jár neki; amikor elveszi a másik szabadságát. A szabadság olyan a léleknek, mint langyos eső a termésnek, mert minden emberléleknek szüksége van a szabadságra. Ezt a szabadságot hirdette az Úr. A rabszolgák, az elnyomottak azt gondolták, hogy a testi rabszolgaságból való szabadulást hirdeti az Úr.
Akik már lélek szerint is felismerték az Úr mondanivalójában a lényeget, azok rájöttek, hogy sokkal többet kínál nékik az Úr, mert a bűntől való szabadulás teszi igazán szabaddá először a szellemet, a későbbiek folyamán pedig az embert is.
A szabad szellemek hazája végtelen; ott nincsenek korlátai sem képességeiknek, sem önmegvalósulásuknak, sem birodalmaiknak, sem boldogságuknak, sem erejüknek. Egyetlen korlátjuk az, hogy maguk felett el kell ismerniük a teremtő Istent, akitől mindent kaptak: az életüket, az erejüket, a lehetőségeiket, a birodalmaikat, a képességeiket és azt a lehetőséget is, hogy tökéletessé válhassanak.
Hogyan beszélhetnék én a tökéletlen embernek arról, hogy milyen szabadságot ad a tökéletesség tudata, hiszen azt magam sem értem még el, mert még magam sem jutottam el arra a fokozatra, magam is messze vagyok attól. De azt már értem, hogy mit is ad a szabad akarattal Isten az Ő teremtményének; mit is ad azzal, hogy tökéletessé válhat, amikor mindaz, amit megalkot maga körül, a tökéletességet, a harmóniát tükrözi vissza.
Nem lehet égiekről beszélni a földi embernek, hiszen ahogy az Úr mondotta: "ha földiekről beszélek néktek és nem értitek, hogyan értenétek akkor azt, amikor égiekről szólok"? Mindenre meg kell érnie úgy az embernek, mint a szellemnek is. Minden szellemit csak fokozatonként lehet adagolni, mindent csak a maga idejében, mert idő előtt, nagyobb adagban adva veszélyes lehet; visszaél azzal, elpazarolja azt, vagy tévhitbe kergeti őt.
Az ember sem a túl nagy szomorúságot, sem a túl nagy boldogságot nem bírja el, mert szívét mind a kettő összeszorítja és megöli. Az embert a szellemvilágból áradó erős érzések itt, a fizikai síkon megbetegítik. De ha elérte a tökéletességét, akkor ezek éltetik, boldogítják, és még csodálatosabbá, fénylőbbé, hatalmasabbá, erősebbé teszik őt.
Szeretett testvéreim, ezekre tanított meg engem az én Uram, az én Krisztusom. Ég és föld elmúlik, de az Ő igazságai, az Ő beszédei, soha, soha el nem múlnak!
Kívánom nektek, hogy az Ő igazsága, és ezek a gyöngyszemek, amelyek az Ő igazságát a Szentlélek kijelentései által magyarázzák, megvilágítják, nektek is azt jelentsék, amit nekem, és ezáltal boldogok, megelégedettek legyetek és a szeretetből jelesre vizsgázhassatok! Ha a szeretetből jelesre vizsgáztok, akkor az Övéi vagytok, mert Ő a szeretet Mestere; ha a szeretetből jelesre vizsgáztok, akkor kinyílik előttetek a magasabb világokba vezető kapu.
Én ezt kívánom mindannyitoknak! Adja Isten és adja az én Krisztusom, hogy ez így legyen! Ámen.
Közreadja: Koltai István
Forrás:
KRISZTUS AZ ÚR ÉS A BOLDOGSÁG VILÁGAI
OKTATÁSOK, MEGNYILATKOZÁSOK ÉS LÁTOMÁNYOK A SZELLEMVILÁGBÓL ZITA MÉDIUM ÁLTAL (118-129. oldal)
KIADJA: Magyar Szellemkutatók Társasága (Hungarian Spiritual Society)
695 Nortfiel Road Bedford, Ohio 44146 U.S.A. - CLEVELAND, 2000. április
|
