Folytatjuk Ezékiel könyvének mediális úton kapott tanítását.

KV: 10,11: A Kerubarcokban van-e szimbolika a négy evangélistával?
TSZ.: Előképnek is lehet venni, de nem azonosság. Ezen arcoknál változás történik, a természetes lélekhaladás és szellemi fejlődés menetére utal, mintha előkép lenne. Mert ha a bikafej helyett Kerubarc, emberarc mutatkozna, fénylő és már szellemi arc, akkor arra is gondolhatunk, hogy egy régebbi kornak a vezérlő jelképe. Pl. volt az úgynevezett Bika korszak a földön, ami egy olyan kultikus időszak volt, amely az akkor szükségeseket hajtotta végre. De ez változik, változott is, mint ahogyan minden ilyen kifejezés, jelképi arc és fej is változik egy másikra, egy haladottabbra. Éppen a Kerubarc világít rá arra, hogy milyen távlatok és jövőarc az, amely a különféle korszakok váltakozásában és váltásában, mint célkitűzés, ha nem is végállomásként, de bárki előtt ott áll. Mindenkinek megfontolandó ez a jelképrendszer is, hogy mit mond neki, mit tesz ő hozzá.

KV.: 11,16: Az Úr ezt mondja: "Én vagyok a szentélyük egy kis időre azokban az országokban, amelyekbe jutottak." Hogy értendő ez, hiszen éppen az istentelenségeik miatt jutottak fogságba?
Tsz.: Mi történt azzal a néppel, akit elválasztottak hazájától, templomától, testvéreitől, és idegenbe került olyan csúfos körülmények közé, mint a szolgaság? Mi ott idegenben a szentélyük? Az istenhitük, amit az előtte való időkben nem vettek túl komolyan, nem építettek mindent úgy, ahogyan kellett volna. De az a nép legalább annyit tanult és haladt, mint akik elvitték őket. Összefüggések vannak. Ők, akik idegenbe kerültek, egymás között összejőve, egyedül csak a szentül megőrzött istenhitüket és hűségüket tudták, mint szentélyt, maguk fölé emelni, ahol menedéket találhattak, hogy majd visszatérhessenek eredeti otthonukba, megtisztulva, sok mindenen átmenve folytathassák az életüket, de már másként, mint amit elhagytak, amiből elhajtották őket. Százszor inkább betartva minden olyan Istenhez fűződő hitüket, szokásukat, mintha tették volna, ha otthon maradnak.
A szolgaságba vitel nemcsak az oda került csoport szentségtelenné válásáért és hibázásáért történt, mert az egész népben volt egy olyan szemlélet, amely azt is megérdemelte volna, hogy mind egy szálig odakerüljenek. Azok, akik otthon maradtak, nagyszerűen értettek ebből, akik pedig a szolgaságba kerültek, azontúl szinte görcsösen ragaszkodtak Istenhez. Az a nép, amely magaközé fogadva szolgaságba vitte őket, szintén nagyon sok mindent kapott általuk. Mondhatjuk, hogy az elhurcoltaknak is a javukra szolgált, mert amikor visszakerültek, az egész nép megerősödött az Istenhitében.

KV.: 11,19: "Eltávolítom testükből a kő-szívet, és hús-szívet adok majd nekik." Ez képletesen teljesen világos és érthető, de ugyanakkor úgy hangzik, mintha ajándékként kapná az ember. Az egyénnek mindenért meg kell dolgoznia, csak a lehetőséget kapjuk meg ahhoz, hogy ezeket az ajándékokat kiérdemeljük.
TSZ.: Most egy kicsit átfordítjuk a dolgot. Ha valaha kő-szív volt, amely rosszat tett, kemény volt, nem igazán emberhez méltóan cselekedett, mit jelent, ha hús-vér ember szívet kap? Úgy, ahogy mondod: lehetőséget kap. A hús-vér szív, amely már érezni képes, nem más, mint a megkapott lehetőségnek az eszköze. A hús-vér szívvel dolgozni kell, annak az impulzusaival továbbhaladni és egy egészen más életet berendezni, mint amilyen volt az a kő-szív, amiből kiemelkedhetett. Így ez ajándék is, de egy óriási munka. Itt a munkáról van szó és nem az ajándékról, bár ez a kettő szorosan összefügg. Isten nem azért és úgy adta ezeket a hús-vér szíveket, hogy utána mindenkiből angyal lett hirtelen, aki a kőszívet lecserélte. Ez egy kemény munka. Azt a hús-vér szívet úgy kell használni, ahogyan az elrendeltetett, és ez a fontosabb: a hús-vér szívnek a használata! Az Isteni Kegyelem az, ami az alapokat adta ehhez, hogy a régi helyzetéből ki tudjon emelkedni.

KV.: 12,5: "Szemük láttára törd át a falat, és azon át menj ki... arcodat takard el, hogy ne lásd a földet," - mondja az Úr Ezékielnek. Hogy értsük ezt? Bizonyára nem fizikálisan, bár később azt olvassuk, hogy: "kezemmel áttörtem a falat." Hogyan értené meg a szellemileg vak és süket nép az áttörést? Miért nem láthatja Ezékiel a földet?
TSZ.: Most nem Ezékiel része a fontos, hanem ami benne és általa látható. Itt egy olyan falról van szó, ami hibázásokból, rossz rezgésekből van, amely átvitt értelmű is, meg valódi is. A rossz gondolatok nem olyan rezgést képviselnek, és nem olyasmit építenek, mint a jók. Ezékiel nagyon sok hibát, melléfogást felismert, amit nem ő követett el, hanem a népe kedvéért kellett neki azt átdolgozni, áttörnie azon a falon. Amit ezen az úton megismert, ami megvilágosodott előtte, és amin keresztülment az ő népe között, amely az Írás szerint vak és süket volt, azzal sokkal hatékonyabban működött. Sokkal inkább tudott olyan beszédeket, olyan fordulatokat tenni, amit észrevehettek a süketek és a vakok. Tehát neki magának is át kellett törnie egy olyan hibahelyzeten, egy olyan kemény falat kellett megismernie, ami után már sokkal jobban tudott működni, mint próféta. Márpedig Ezékiel addig valóban nem láthatta azt a földet olyannak, amilyennek szerette volna, amíg végbe nem ment annak a változásnak egy kis része, amelyért ő küzdött és dolgozott.

KV.: 13,4: "Olyanokká lettek prófétáid, Izrael, mint rókák a romok között." Ez egy népi szólásnak hangzik, de itt mi a jelentése?
TSZ.: Mi történik akkor, ha egy város, egy tanya, egy település romossá válik? Ha az pusztulóban van, lakói elhagyták? A vadállatok, melyek egyébként a vadonban, a pusztában élnek, meghazudtolva azt, hogy ők a vadon teremtményei, elhagyott holmik után kutatva, bemennek a romok közé. Tehát a rókák sem az eredeti létkörükben, eredeti természetes környezetükben vannak, valahol ott keresgélnek, ami nem nekik való. Ez az egyik magyarázat. A szöveg további része rávilágít arra, hogy a róka mindig a haszonlesés, a fondorkodás, a ravaszságnak a képviselője, olyan a magatartása.
Ez egy természetből vett hasonlat, de most vonatkoztassuk azon prófétákra, akikről itt a beszámoló szól. Voltak olyanok, akik nem azt végezték, nem azt munkálták, nem ott és nem olyan körülmények között, mint ahogy az a számukra előíratott, és amit megtehettek volna. Hamis helyzetbe kerültek, olyanba, ami nem az ő részük.

KV.: 13,5: "Nem álltatok oda a résekhez, nem építettetek falat Izrael háza körül, hogy megállhasson a harcban az Úr napján."
TSZ.: Ez a megtévedt, de nem feltétlenül szándékosnak mondható hamis prófétákra utal, hiszen közöttük is többféle "értékű" volt. Valóságos próféta-iskolák működtek, ahol nagyon is komoly, és Istentől irányított próféták nevelték azokat, akikben olyan lehetőséget láttak, hogy a szélesebb néprétegek közé menve, azokat felvilágosítsák és neveljék, hiszen az elhivatott próféták nem tudtak minden népcsoportnál egyszerre jelen lenni. A "kisebb" próféták közül sokan voltak, akik jónak és igaznak tartották azt, amit ők véltek, nem akartak hamis próféták lenni, különösen nem az ő népüket félrevezetni. Itt inkább a megtévedt, vagy megtévesztett prófétákról van szó, akik nem a helyükön vannak. A róka jelkép is ezt mutatja. Nem a hamisat akarták, de mégis nem a megfelelőt közvetítették.

KV: 13,6: "Hiábavalóságot láttak és hazug jóslatot, amikor azt mondogatták, hogy "így szól az Úr," pedig az Úr nem is küldte őket, és még várják, hogy beteljesítse szavukat!" Hogyan váltak Izrael prófétái hazuggá, és miért láttak hiábavalóságokat?
TSZ.: Az Írásban a hamis próféta kitétel általában olyan értelmű, ami a szándékosságot feltételezi. Vannak, akiket nem a próféta névvel illetünk, hiszen a napjaitokban közöttetek is számos olyan "prófétáló, látó, halló" van, aki a másik létsík felől közlő lehet, akinek ún. mediális képessége van. Sokan úgy hirdetik magukat, hogy teljesen csalhatatlan bizonyossággal működő valakik. Ne fosszuk meg őket az igyekezetüktől, de attól még hibázhatnak. A régi és az új próféták nagyon sokszor nincsenek tudatában annak, hogy amit közölnek, az valóban, száz százalékig úgy van-e. Csak azt hiszik, úgy vélik, és teljes jó szívükkel próbálják széthinteni. Hamis, vagy hazug lenne? Csak megtévedt!
Nem kötelező az értesítésekből mindent elfogadni, hanem csak azt, ami az ember lelkével a legmélyebben egyező. Az a pici parázs úgy érinti meg, hogy fellobban és megérezhető, és akkor az a kapott információ munkálat alá vehető. Semmi körülmények között nem hazug, ha ott egy munkaképes információ található. Lehet, hogy van mellette tucatnyi más is, amire a belső fény nem lobban fel. Egy eltévesztett információval nem szükséges foglalkozni, és akkor nem lesz belőle félretájékozódás. Az ószövetségi írásokban, ahol ilyesmiről van szó, ezek a következmények éppen így fennállhatnak. Ott is meg kell találni azt, ami az ember lelkével rezonál.

KV.: 13,10.: "Ha a nép falat épít, ők, (mármint ezek a hamis próféták) bevakolják habarccsal." A hamis nézetek szentesítéséről lenne szó? Olyan, mintha elkenni, eltüntetni, szentesíteni akarnák ezeket a hamis nézeteket, amelyek aztán a próbánál ledőlnek.
TSZ.: Egy kissé más oldalról nézzük meg ezt a falat, mert népe és prófétája ugyanaz a nép, ugyanaz a kor, ugyanaz az embertípus, ugyanazok a gondolatok és a problémák. A nép a maga gondolataival, érzéseivel egy jelképes falat épít, amit igaznak és jónak tart, fixnek és biztosnak vél, amit maga köré rak a meggyőződéseiből, az ő céljai vannak benne. A próféta nem idegen a népétől, de egy lépéssel fölötte áll. Neki olyan gondolatai vannak, amelyek tisztábbak, simábbak. Itt jön a vakolat, és most ténylegesen a "külső vakolatról" van szó. Ezeknek a nézeteknek, meggyőződéseknek a falát építi maga köré az ember, még ha vannak köztük hibásak is. Körülveszi magát tanulmányaival, nézeteivel, meggyőződéseivel, és ez, mint egy szilárd fal, a külvilággal szemben védi őt, elsáncolva, a saját védelme, a saját fala mögé vonul.
Ha olyan értesüléseket, próféciákat kap, amely ezt széppé és látványossá teszi, amellyel ezt igazolva látja, az a fal attól még nem lesz erőteljesebb, csak csinosabb. Csak úgy tűnik, hogy fényesebb és aktuálisabb. És akkor az emberéletben - de akár népek életéről is lehet szólni, és nemcsak az Ószövetségben, hanem ma is jön egy olyan esemény, ami az addigi meggyőződéseit, hiteit romba dönti. Ténylegesen, vagy lelkileg, az mindegy. Rá kell jönnie arra, hogy a külső máz, a külső vakolat, ami fényessé és igaznak tűnővé tette az építkezését, nagyobb rom, mint amivel elkezdte az építkezést. A szépítgetés eltereli a figyelmet arról, hogy mögötte a fal nem elég erős. Kívül nagyszerűnek látszik, belül összeomlik az első megrázkódásra.

KV.: 13,18: A jósnők szalagokkal, varázskendőkkel lelkekre vadásznak, anyagi haszonért árulják jóslataikat. A szalagok és fejkendők tényleges kegytárgyak lettek volna, vagy a hamis szemléletek szimbóluma?
TSZ.: Ismeretes az, amikor haldokló nagybetegnél egy vallásos, jószívű imacsoport a könyörgéseit, imáit egy kendőre helyezi, amely kifejezése annak, hogy mindannyiuknak a jó szándéka, és Istentől való kegyelemkérése van benne. A kendőt a haldoklóra terítik, és az túlél, meggyógyul. Az a kendő gyógyította meg? Átvitt értelemben igen, mert anyagi eszközben képviselve vitte oda azt a sok jókívánságot, testvéri könyörgést, hogy gyógyuljon. A gyógyítást valójában nem a kendő tette, de ezt a módszert évezredek óta ismerik. Egy anyagot, főképpen szőttest "megbűvölnek," úgy is mondják, hogy gyógyítás céljából megdelejeznek, mert mindmáig vannak úgynevezett mágikus rituálék. Ha valaki egy ilyen szövetcsíkban vagy kendőben hisz, akkor meg van arról győződve, hogy az a dolog - jó vagy rossz - teljesülni fog. Bizony sokszor nem a jó teljesül. Az Írás nem prófétát mond, hanem jósnőt, és az már egy alacsonyabb szint kifejezése.
A kendőbe helyezett mágikus ráhatás a kérelemre eredményes is lehet, mert az illető a meggyőződését, teljes lelki ráállását és hitét használta fel. Ezért mondja a szöveg úgy, hogy lelkeket vesz olyan célra, olyan módszerrel, ami nem Istentől kért, hanem valami mágikus dolog van mögötte. Nem imádság, nem Istenhez fordulás, hogy bekövetkezzék valami gyógyulás, valami jó, hanem egy mágikus ráhatás. Lelkeket magához kötő és fogó, mert az, aki ilyent kért és kapott, az bizonnyal továbbra sem Istenhez fog fordulni, ha valami gondja, baja van.

KV.: 14,9: "Ha azt a prófétát rászedik, és kijelentést ad, én az Úr hagyom, hogy rászedjék azt a prófétát, (más fordításoknál: "Én tévesztem meg," ami nagyon súlyos kifejezés) és kipusztítom Izraelből." Hogyan lehet rászedni egy tisztán látó prófétát? Hogy lehet kijelentésre, vagy jóslatokra bírni azt, aki az Úr szavát közvetíti? De ha a másik fordítást is nézzük, ahol azt mondja az ÚR, hogy "Én tévesztettem meg," akkor az a próféta tényleg azt vélheti, hogy eddig mindig az Úr szavára hallgatott, és most tudatosan megtévesztette. TSZ.: Nem, itt fordítási nehézségre gondoljatok. Az "Én tévesztettem meg" olyan súlyos dolog, ami nem létezik, de az, hogy "Én hagytam, hogy megtévedjen," lényeges különbség. Felvetülhet az, hogy egy próféta nem igazat lát? Nem, hiszen épp az imént volt arról szó, hogy nem egyforma "súlyúak" a próféták, és legfőképpen: a próféta is ember! A próféta nem gép, akin az isteni szózat keresztülfut, és tökéletes tisztasággal kijön. Elvégre emberi lény, emberi gondolatok és érzések vannak benne akkor is, amikor a prófétai értesüléseit veszi. A "súlycsoporttól" függően előfordulhat nem hamisság, de igaznak vélt gondolat, amit annak érez, annak tudja. Isten megengedi neki, hogy saját gondolata legyen.
Mit jelent, hogy az ilyet kipusztítom a népből? Nem azt, hogy egy villámmal agyonsújtja, megégeti, hiszen nem tudatosan tette, csak ember! Isten nagyon jól tudja, hogy kitől mit várhat el, még ha prófétál is. Tehát nem bünteti és kipusztítja a népéből, hanem érvénytelenné válnak azok az értesülések, amelyeket ily módon hirdetett, még ha jó szándékkal is. Nem lett foganatja, kipusztultak a népből a prófétálása azon részei, amik be nem ivódhattak. Nem fizikai pusztításról van szó, hanem az érvényessége pusztult ki, mert nem tudott építeni, nem volt igazi. Meg van engedve a tévedés is, nemcsak az embernek, hanem a próféta legjobb szándéka mellett is.
Hogy hol van a teljes biztonságú hitele a próféciáknak, ha Isten megengedi a pontatlan közvetítést? Annál, aki hallja, befogadja, akinek a lelkét már megérintette az Igaz, a Nagy, a Tiszta. Ez a biztosíték, mert nagyon sokszor a tévedéseket követő felismerések, megbánások sokkal nagyobb eredményekre vezetnek, mint ha csak szépet kap valaki, csak elfogad, csak úgy hallgatja, és nem tesz vele semmit. A tévedések később óriási jelentésűekké tudnak válni: vezető erővé, szilárd meggyőződéssé, hogy soha többé nem fog ugyanabba bele esni! Ti is már másképpen fogjátok fel az Írást, mint a több ezer évvel ezelőttiek.
Valamit szeretnék hozzátenni. Biológiailag az immunitást mi hozza létre? Egy átvészelt betegség. Itt van az értelme a tévedéseknek, persze nem az óriási és sorsdöntő jelentőségű esetekben, hanem a mindennapi apró tévedéseknek. A mindennapi rájövések és kigyógyulások hozzák létre az immunitást, mint apró építő kövek, mint szükséges rosszak. Az önépítkezések biztonságáról van szó. Tudomásul kell venni, hogy nincsen fix kapaszkodó, csak egy ideig; mert minden fejlődésben van, nem lehet megállni egy és ugyanazon a ponton. Minden változik, minden növekszik. Ennek nem lehet útját állni azzal, hogy én biztonságot akarok, kapaszkodni akarok. Mibe tud kapaszkodni az ember? Abba a munkába, ami a saját belső élete. Isten véghetetlen jósága az egyedüli biztos pont, mert valójában mindent Ő épít ki. Rétegről-rétegre, kőről-kőre, egyre erősebbé, egyre hatalmasabbá azt az épületet, amit az elemi haladásnak lehetne jelképesen mondani. Nem kívántam elvenni a kedveteket, mert az építkezés nem a fáradságról, az érte való verejtékes munkáról, a csalódásokról szól, hanem a megerősödésről, amely sokszor bukdácsolásokon és tévedéseken keresztül valósul meg. A helyes út nincs kikövezve!
Újra kihangsúlyozom, hogy azt kell elfogadni, kiépíteni, amit a belső és mindig tisztán jelző rendszer mutat. Az egyes embernek ezzel van dolga, ezt kell felfognia, kibontania. Ami nem érint meg benneteket, bármilyen igyekezettel közöljük is, az nem épít igazán, mert az csak egy elfogadott tétel, de nem a sajátotok. Amit magatokhoz húztok, ami a sajátotokká tud válni, az soha nem a gondolkodás nélküli elhívés. A kidolgozás, a magaménak vallás: ez az, amire építhettek, mert érzem és tudom, hogy ez nekem igaz. Ami az adatokból most még nem érint meg, azt kidolgozom majd akkor, amikor elérkezik az a belső változás, ami egy olyan érintkezési pontot alakít ki, hogy már azt is megértem és azt fogom feldolgozni. Ezek a magyarázatok nem azonnali dolgok, könnyen lehet, hogy ha évek múlva újra előveszitek, csak akkor találtok benne olyant, ami megérint, akkor éreztek rá, hogy ez a tiétek, ezzel foglalkozni kell. Ez nem egy fix és azonnali ajándék, hanem lehetőség. Megint csak azt mondom, hogy nem akartalak elkeseríteni benneteket, csak egy kicsivel használhatóbbá tenni azt, ami érkezik.

KV.: 14,13: Az eredeti szöveg kicsit rövidítve: "Ha egy ország vétkezik ellenem, kinyújtom a kezem ellene és eltöröm a kenyér botját, hogy kiirtsak belőle embert és állatot." Itt nyilván a szellemi táplálásról és élelemről van szó. "Még ha ott is volna Noé, Dániel és Jób, ők is csak magukat menthetnék meg igazságukkal." Miért ezt a hármat említi meg az Úr, és olyanokat nem, mint pl. Ábrahám, Mózes? A hűségük miatt? És miért csak magukat menthetnék? Hiszen Noé a családtagokat is menthette.
TSZ.: Noé gyakorlatilag az életet menthette. Az összehasonlítás az egész népért küzdőket vette hasonlatul, ezért nem véletlen Dánielnek és Jóbnak az említése. Szó sincs pusztításról, csak átvitt értelemben. Mert hogyan kezdődik a szöveg? "Eltöröm a kenyér botját." Abban a korban a kenyér lepény alakú volt, azon át lehetett dugni egy pálcát, és azzal egy tiszta, levegős és száraz helyre tették, ahol elérték és tartották az élethez szükséges táplálékukat. Ha valaki ezt a botot eltörte, tárolásra használhatatlanná tette, akkor élelem, élet nélkül maradt az a ház. Itt az országról van szó! Ha nem úgy történnek a dolgok, ahogy az egész országnak hasznos és a haladását szolgálja, akkor nemcsak a tényleges mindennapi kenyere kerülhet veszedelembe, hanem főként a szellemi táplálkozása. Elsősorban a hamis szellemi táplálkozásnak a botját kellett eltörni, hogy a hamisság ne táplálja tovább az egész népet. Tehát megint csak többféleképen értendő ez az egész.
Azért Dániel, Jób és Noé van megemlítve, mert sorsfordítók voltak a maguk idejében. Ők hárman azok, akik különböző korban nagyon jellegzetes példamutatással szolgáltak. Olyan tettet hajtottak végre, olyan példamutatók voltak, akik szélesebb körben is kihatottak. Hamis szemlélettel és viselkedéssel saját magukat sem menthetnék meg, pedig korszakos nagyok voltak, mindegyik a maga idejében, a megfelelő helyen és helyzetben mutattak példát.
Itt egy ország és nép volt említve. Az egyes példamutató nagy emberek, ahogy fel lettek sorolva, ők maguk igazak, de a maguk igazságával sem menekedhettek volna meg a közös országos bajból, mert ember és nép összetartozik, akármilyen nagy, sőt minél nagyobb, annál inkább összetartoznak. Együtt maradnak, együtt élnek és szenvednek a népükkel, holott ők tiszták és igazak.

Összeállította: Kotányi Ottó