Az alábbi, ma is aktuális, médiumi úton érkezett szellemi tanítás az Égi Világosság 1942. januári számában jelent meg, Laurentius szellemi tanításaként.

     A mi Urunk, Jézus Krisztus nevében üdvözöllek benneteket, embertestvéreim! Hosszú ideje nem volt alkalmam szólni hozzátok, de ez nem akadályozott meg abban, hogy időnként meg ne nézzelek benneteket, ho-gyan használjátok fel mindazt, amit kaptatok, és ebben a forgandó-változó időben hogyan reagáltok a külső hatásokra. Nem egyszer láttam a gondolataitokat: "Mit együnk, mit igyunk, mivel ruházkodjunk?" - mint ahogyan az Írás mondja. És nem egynél láttam bizonyos aggodalmakat a jövőt illetőleg ezekkel a kérdésekkel kapcsolatban. Mivel tehát ennyire emberi, anyagi aggodalmakat láttam a lelketekben, ma én is ilyen nagyon emberi dologról fogok nektek beszélni: a táplálkozásról.
     Hogy milyen nagyon fontos dolog a táplálkozás, a saját életeteken kívül eléggé bizonyítja a Szentírás, amelyben számtalan helyen találkoztok, kezdve a teremtés kezdetén az első emberpár esetéveI, akik ettek a tiltott fának gyümölcséből. Isten lángpallosú angyala kiűzi őket a Paradicsomból, s kimondja az ítéletet: "Ezentúl az orcád verejtékével egyed a te kenyeredet!" Amikor a zsidók az egyiptomi kivonulásuk után 40 esztendeig vándoroltak a pusztában, számtalanszor zúgolódtak Isten embere, Mózes ellen, amiért kihozta őket a szolgaság házából, ahol legalább húsos fazekak mellett ülhettek, míg a pusztában éhen kell pusztulniuk. Rá lehet ismerni a mai emberre, aki szintén az éhenhalástól fél. Isten azonban ott a pusztában, ahol semmiféle táplálék nem volt, a mennyből küldött táplálékot a manna alakjában, hogy el ne pusztuljanak. Azután megint zúgolódtak, megunták a mannát is, amint a ma embere is megunja, ha nem kap változatos táplálékot, amire vágyik.
     Isten tehát, - mivel a választott népével célja volt - küldött nekik húst is: fürjek tömege lepte el a pusztát, hogy jóllakhassék a nép. Igaz, hogy minden ilyen zúgolódásnak megvoltak a maga súlyos következményei, mint ahogy ma is megvan, mert az ok maga után vonja az okozatot. De Isten gondoskodott a táplálékukról.
     Azután Illést hozom fel, amikor elbujdosott, mert a gonoszéletű Jezabel az életére tört. Isten megparancsolta a hollóknak, hogy naponként, reggel és este vigyenek neki kenyeret és húst táplálékul. Amikor még az ivóvíz is kiszáradt, elküldte őt Sareptába: "Megparancsoltam egy özvegyasszonynak, hogy tápláljon téged." Az özvegyasszony, akinek csak egy maroknyi lisztje volt és egy kis olaja, éppen meg akarta sütni magának és a fiának, hogy utoljára megegyék és meghaljanak. Mégis hosszú ideig táplálta Illést, mert Isten megsokszorozta a lisztet és az olajat úgy, hogy Illésnek, az özvegynek és fiának állandóan volt mit ennie. Igen, mert Istennek célja volt Illéssel is, mivel dicsőséget adott Isten nevének. De még egyebet is tett Isten Illéssel. További bujdosásában angyalt küldött hozzá, aki álmából ébresztette fel Őt, mondván: "Erőd feletti út áll előtted, egyél", s egy pogácsát ad neki. Annak a kicsiny ételnek erejével 40 nap és 40 éjjel megy szakadatlanul Isten hegyéig, a Hórebig. Azután Keresztelő Jánost említem, akinek tápláléka sáska és erdei méz volt.
     Vessük le a sarunkat és közeledjünk a Legmagasabbhoz, a mi Urunkhoz, Jézus Krisztushoz. Az Ő életének és működésének folyamán az írások igen sok esetben emlékeznek meg a táplálkozásról. Amikor nyilvános fellépésének kezdetén 40 nap és 40 éjjel böjtölt a pusztában, annyira, hogy a testi életének fenntartása is immár kétségessé válhatott a hitetlenek szeme előtt, a sátán megkísérti Őt mondván: "Ha Isten Fia vagy, tedd, hogy e kövek átváltozzanak kenyerekké." Az Úr azonban megfelel neki, "Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem Istennek minden igéjével!"
     Ugyanezt mondja tanítványainak, amikor azok tudván, hogy Ő hosszú ideje nem étkezett, kínálták, hogy egyék kenyeret: "Van énnekem eledelem, amit ti nem tudtok; az én eledelem az, hogy Annak akaratát cselekedjem, Aki engem elbocsátott." Emlékezzetek arra is, hogy néhány kicsiny kenyérrel és halacskával egyszer öt-, másszor négyezer embert vendégelt meg. Egy alkalommal ezt mondja: "Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az énbennem lakozik, és én is abban!"
     És emlékezzetek arra az utolsó vacsorára, amikor megtörte a kenyeret: "E kenyér az én testem, amely érettetek megtöretik; vegyétek és egyétek!" Majd a borra: "Igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem!" Amikor a dicsőséges feltámadása után megjelent tanítványainak, amikor azok a Genezáret taván halásznak, megáll a parton, és megkérdi őket: "Van-e valami ennivalótok?" Egy másik megjelenése alkalmával, amikor a tanítványok meg vannak riadva, mert azt hiszik, hogy valamely szellemjelenség, ezt mondja: "Íme nézzétek, a szellemnek nincs húsa és nincs csontja, mint nekem. Van-e valami ennivalótok?" A tanítványok pedig megkínálják hallal és lépes mézzel, és Ő előttük eszik.
Íme, csak néhány kiragadott hely a Szentírásból, ahol az evésről, a táplálkozásról esik szó. Ha tehát a Szentírás, amely Isten beszéde az emberekhez, ilyen nagy súlyt helyez erre a témára, akkor nekünk, kicsiny szellemeknek és embereknek sem lehet ez olyan alacsonyrendű téma, hogy ne beszélgethessünk róla egy kevés ideig.
     Visszatérek az Úr két kijelentésére, amely ugyanazt a gondolatot tartalmazza. Az egyik, amit a sátánnak felelt: "Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem Istennek minden igéjével!" A másik, amit a tanítványoknak mondott: "Van énnékem eledelem, amit ti nem tudtok, az, hogy az én mennyei Atyám akaratát cselekedjem." A Szentírás sok helyen érthetetlen a közönséges, materiális gondolkozású ember számára, hogy: "van énnekem eledelem… az én eledelem az, hogy az én mennyei Atyám akaratát cselekedjem." Gúnyosan fordul el ettől a kijelentéstől, azt mondván magában: "Hogyan lehet azzal táplálkozni, hogy valakinek az akaratát cselekszem? Nem fogadom el, nem is törődöm vele." Így gondolkodik a hitetlen ember, akinek a lelkében nincsenek meg a hitre való elemek.
     Aki már hisz valamiben, vallásos, tehát már féli a magasabb hatalmakat, de nem ismeri Őket, az ennélfogva a szent kijelentéseket sem meri egyszerűen mellőzni, hanem azt mondja, hogy az Írás szavaihoz nem szabad hozzányúlni, azt nem szabad magyarázgatni, hanem betű szerint kell elfogadni. Ha azonban ezt a kijelentést nem betű szerint érti, akkor oda köt ki, hogy ez alatt nem testi, hanem szellemi táplálkozást kell érteni, és akkor egyszerre megoldódik a rejtély. Ezzel, mint aki a dolgot jól elintézte, áttekint az Írás szelleme felett, és elintézettnek veszi azt, mondván, hogy a Szentírás túlnyomó része szimbolikusan, jelképesen szól az emberhez, éppen ezért az egyszerű és tanulatlan ember ne törje a fejét annak értelmén. Ugyanígy intézi el a másik, ehhez hasonló kijelentést is: "Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem Istennek minden igéjével." Úgy véli, ez is a léleknek, a szellemnek a táplálkozását jelenti, nem pedig a testét. Én pedig azt mondom, nektek, embertestvéreim, hogy igenis: a test táplálását kell érteni.
     Ti tudjátok, hogy én mindig arra törekedtem, hogy segítsek nektek bevilágítani a dolgok rejtélyébe, mélyébe, hogy az értelmetek világosságával közeledjetek a homályos pontokhoz, hogy amikor azt megismertétek, megszeressétek, és rajta keresztül Azt is, Akit ismerünk, de sohasem láttunk. Akit nem ismerünk, azt nem is szerethetjük. Ha azonban valakit egészen megismerünk, és teljességgel átlátjuk az értelmünkkel is, hogy az nagy, magasztos, bölcs, szent és jó, akkor az előtt a szívünk önkéntelenül is megnyílik. Mert csak aki nagy, magasztos, bölcs, szent és jó, az előtt borulunk le igazán, és nemcsak forma szerint, hanem lélekből, benső, igaz meggyőződésből, benső, igaz alázattal. Ma csupán ennek az egyetlen igazságnak a megvilágítását célzom, hogy a mi Urunknak ezekben a látszólag nem legnagyobb fontosságú kijelentéseiben is felismerjétek a legbensőbb lényeget, és ezzel olyan igazságnak jussatok birtokába, amely Öt egy kicsinnyel még ismertebbé, tehát még ragyogóbbá tegye a lelketek tükrében.
     Ismétlem, hogy ezt a két kijelentést - mint sok mást is, - szó szerint úgy kell érteni, amint az Úr mondta: Nem szellemi, és nem lelki táplálékról beszélt, - ez a szentírási szövegből ki is tűnik - mert hiszen kenyérrel kínálják a tanítványai, akik tudták, hogy régóta nem evett. Tehát kétségtelen, hogy a test táplálására irányult a figyelmük, és az Úr erre válaszolt: "Van énnekem eledelem, amit ti nem tudtok, ami engem táplál." A sátán kísértésére ugyanezt mondja: "Nemcsak kenyérrel él az ember, - tehát nem a lélek, hanem az ember! - hanem Isten igéjével."
     Részletesen be is bizonyítom előttetek, hogy ennek ez a benső értelme. A táplálkozás, az evés az ember testi életének úgyszólván a tengelye, a tartalma, ezért küzd, ezért dolgozik. Az ő felfogásában az élet és a táplálkozás egy vágányon halad, jól élni annyi, mint jól táplálkozni. Ha nem táplálkozik, akkor elfogy az élet, és beáll a halál. Hiszen van egy emberi, vaskosan anyagias szólásmód is: "Az ember az, amit megeszik." Szomorú jellemzése ez az ember színvonalának, mégis úgy van, hogy az életének ez a sarokpontja, a tengelye, valójában erre helyezi is a súlyt: a testi életre, a test ápolására.
     Pedig ha kissé messzebb látna, kénytelen volna belátni, hogy azok az emberek, akik nagyon jó anyagi viszonyok között vannak, akik mindent megadhatnak a testüknek, bőven és változatosan táplálkozhatnak, nem szükségképpen egészségesebbek, nem hosszabb életűek, mint az a szegény napszámos, aki az orcájának verejtékével keresi meg szűkös táplálékát. Az anyagiasan gondolkodó ember erre azt mondhatja, hogy a dúsan élő nem végzi ugyanazokat a testmozgásokat, mint az a szegény testi munkás, és azért lesz a teste kevésbé ellenállóképes, lesz jóval rövidebb életű. Az emberek ezt már fontolóra is vették, és nagy sportmozgalmak indultak meg a test kultusza érdekében. Azonban, ha ebből statisztikát készítenének, kétségkívül meg kellene állapítaniuk, hogy azok, akik sporttal foglalkoznak, nem lesznek hosszabb életűek, sőt sokan egészen korán pusztulnak el.
     Csak úgy mellékesen jegyzem meg, hogy a munkát Isten rendelte, azt mondván: "Az arcod verejtékével keresd meg a te kenyeredet", a sportot pedig - amely nem egyéb, mint munkapótló - az ember eszelte ki és állította az értéket termő és az ember számára előírt munka helyére. Másik példa az, aki a testét dédelgeti, és a külső szépség megóvása érdekében a Természettörvény által megkívánt anyai kötelességektől magát megtartóztatja, a maga részére gyűjti az élet energiáit. Mégis nem hosszabb életű, mint az a szegény mosónő, aki naponta a legnehezebb munkát végzi, a megélhetésért nappal másoknak dolgozik, éjjelének egy részét pedig a gyermekeire kell áldoznia, tehát még a szükséges pihenése sincs meg. Ahogy mondják: "nem ér rá beteg lenni", mégis hosszabb időt ér meg, mint az előbbi.
     Mindezek emberi, anyagi példák, amelyekre azt lehet mondani, hogy nem helytállók, mert ezer meg ezer tényező játszik közre, amely az eredményeket befolyásolja. Én azonban azt mondom nektek, hogy ha csak az anyagi tényező lenne döntő, az előzőeknek tízszer annyi ideig kellene élniük, mint az utóbbiaknak. Kell lennie tehát egy olyan tényezőnek, "amit ti nem tudtok", - ahogy az Úr mondta.
     Ennek a titkos tényezőnek megkeresése egy kissé messzebb vezet, első láncszeme a Távol-Kelet. A keleti ember sokkal szűkösebben él és táplálkozik, mint az ebben a világban élő. Néha csak egy csekély kis rizs elegendő a táplálására, és emellett igen nagy munka-teljesítésre képes. Ugyancsak a keleti emberek között vannak különös törekvésű egyének, fakíroknak nevezik őket, akik képesek arra, hogy hosszú időn keresztül minden táplálék nélkül megéljenek. Hetekre, sőt hónapra eltemettetik magukat elevenen, és amikor az előre meghatározott idő után felbontják a sírt, a csodatévő felébred, és ott folytatja az életét, ahol abbahagyta. Mi volt az ok, mi volt az a tényező, ami az aránylag hosszú idő alatt minden táplálék, sőt levegő nélkül is visszatartotta a halált? Mi volt az az erő, ami a feloszlást előidéző mikroorganizmusokat visszaparancsolta a testtől? Íme, kezdünk annak a titkos tényezőnek a nyomára jutni.
     A magyarázat a következő. Ezek az emberek túlfeszített akaraterő-kifejtéssel ebből a fizikai világból behatolnak az asztrális világba, annak törvényeivel szoros, személyes ismeretségbe kerülnek, annak a magasabb rendű életrétegnek a törvényét levonják a fizikai testbe, amely az anyagvilág törvényei szerint él. Uralkodóvá teszik a testi életükben addig a határig, amíg arra akaraterejük képesíti őket. Ennek a magasabb rendű életrétegnek a törvényén keresztül a magasabb rendű erők is benyomulnak a testi életükbe, elárasztják a fizikai szervezetet, s áthatják annak minden molekuláját. Mivel annak a világnak az erői hatékonyabbak a földi világ erőinél, ezért azok az erők elhárítják a szervezetből a bomlás csíráit.
     Mondok egy másik példát is. Egy közismert egyéniséget említek meg, akit mindnyájan ezen a néven ismertek: konnensreuti Teréz. Hosszú évek során nem táplálkozott, nem vett magához semmiféle eledelt, tehát a magasabb rendű világ rajta keresztül kétségtelenül bebizonyította, hogy "nemcsak kenyérrel él az ember." A mentális világ bebizonyította, és ezt nem lehet semmiféle okoskodással félremagyarázni, hogy igenis nemcsak kenyérrel él az emberi test, hanem olyan táplálékkal is, amelyet ti nem tudtok igazolni, a tömegek bámulva állnak a jelenségek előtt, s reá magyarázatot találni képtelen.
     A példákból nagyon egyszerű levonni azt a törvényt, amely világosan és kézzelfoghatóan bebizonyítja azt az igazságot, amit az Úr jelentett ki arról az eledelről, amelyet az emberek nem tudnak. Amikor egy-egy lélek, aki a magasabb rendű szellemvilág eszközeként kiválaszttatik, vagy önmagát adja oda túláradó hálából és Isten iránt való hódoló szeretetből az Ő akaratának eszközéül, akkor összekapcsolja magát egy magasabb életréteggel, annak a törvényét levonja a maga kicsiny életébe, és táplálja vele a testét, a lelkét. "Van énnékem eledelem, amit ti nem tudtok: az én eledelem az, hogy Annak akaratát cselekedjem, Aki engemet elbocsátott." Világos, hogy az Úr a test táplálásáról beszél, és az szó szerint úgy igaz, minden átalakítás nélkül.
     Ebből most már könnyen megmagyarázható az a nagyon általános emberi életből vett példa is, amit a dúsak és a szegények élete közötti különbségre nézve felhoztam a nagyon jól és a nagyon szegényen élők élettartamára és egészségére. A test hasznavehetőségére vonatkoztatva, a szűken élőknek a javára billen a mérleg. Mert ezek a szegények, akik "az orcájuk verejtékével keresik meg a kenyerüket", akik éjjel dolgoznak az övéiknek, nappal másoknak, Isten parancsát teljesítik, habár öntudatlanul is, míg a dúsan élők az önzés törvényét követik. Akik engedelmességükkel Isten törvényét követik, kapcsolatban vannak a magasabb rendű világgal, és ezen a csatornán keresztül leszivárog az életükbe egy erőtöbblet a magasabb rendű életrétegből, és az elegendő ahhoz, hogy az egészségüket és életüket konzerválja addig, amíg betöltik életüket. A dúsan élőknek, akik minden jóval el vannak látva, az Írás szavaival: "Megkövéredik a szívük, s szemük lévén, nem látnak, fülük lévén, nem hallanak", vagyis önzésükben még az a vékony kis csatorna is eldugul, amely a Természet-törvényen keresztül Istennel kötné össze őket. Ezért van aztán, hogy ezek még a legmagasabb életszínvonal mellett sem képesek a maguk akaratával olyan eredményt elérni, mint a szegények az egyszerűségében és engedelmességében, mert a dúsak életéből hiányzik az a titokzatos tényező, "amelyet ti nem tudtok."
     Ha a földi életbe lehet így olyan erőket levonni, amelyeket a testi élet felhasznál, hogyan állunk akkor magával a testi táplálkozással? Hogyan viszonylik ez a kétféle erőforrás egymáshoz? Erre felel meg az Úr Jézus másik kijelentése, a: "Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem istennek minden igéjével." A nemcsak kenyérrel azt jelenti, hogy tehát kenyérrel is. Hogyan történik a test táplálása? Az ember felvesz táplálékot és azt a szervezete feldolgozza, energiává alakítja át. Nem a táplálék tömege tartja tehát fenn a szervezet életerejét és munkaképességét, hanem azok az energiák, amelyeket a szervezet a felvett anyagból kivon. A gőzgépet sem az tartja mozgásban, hogy egy tömeg szenet belelapátolnak a kazánba; ha azt benne el nem égetik, akkor a gőzgép holt és néma marad. Az emberi szervezetet sem az tartja fenn, ami mint anyagtömeg belekerül, hanem az az erő, amely az anyagban lekötve volt, és amelyet a szervezet a maga részére kivont belőle. Sőt, egyenesen káros a szervezetre nézve, ha túl sok anyag raktározódik föl benne, amit energiává feldolgozni nem képes.
     Az emberi szervezet egy csodálatos mechanizmus, amelyet a Természettörvény, Istennek ez az anyagba írott akarata évmilliók lefolyása alatt hozott létre és tökéletesített odáig, ahol most van. Ebben a mechanizmusban minden benne van, amit a földi ember leutánzott és megkonstruált. Megvannak benne a vegybontó műhelyek, laboratóriumok, minősítési állomások, komplikált szállító rendszerek, központi igazgatás, távírda, telefon, és minden, de minden, olyan tökéletes összhangban, amilyen összhang csak Isten kezéből kerülhet ki. Ez a mechanizmus bizonyos tekintetben olyan, mint a gőzgép, ahol bizonyos anyagok bevitele szükséges, hogy abból energiát vonjon ki, és vele effektusokat, hatásokat tudjon létrehozni.
     Azonban vannak olyan gépek is, amelyeket nem kell anyaggal táplálni, amelyekbe a kész energiát vezetik bele, és az tartja őket működésben. Nos, az emberi szervezet erre a második működési módra is be van állítva. Tehát nemcsak kenyérrel él, hanem magasabb rendű életerőkkel is, amelyeket levonhat magába; és ezekkel az erőkkel sokkal kiválóbb munka teljesítésére képes, mint azokkal, amelyeket az anyagból választ ki. Adott esetben ezek a magasabb rendű erők teljesen pótolhatják az alsóbbrendű erőket, mint pl. Krisztus Urunk a 40 napos böjtje alatt, vagy a fentebb felsorolt példáknál: a mágusoknál, vagy Teréz anyánál.
     Ezek a példák mutatják, hogy a földi erők pótolhatók ugyan a magasabb rendű életrétegből levont erőkel, de azok hiánya az anyagból kiválasztott erőkkel nem pótolható, sőt ha a magasabb rendű erők beáramlása megszűnik, és csak az anyagból merített erők látják el a testi életet, akkor a szervezetnek tönkre kell mennie, mert nincs meg többé a magasabb rendű célja, amiért Isten az életbe állította.      Ha mindazt áttekintjük, amit mondtam, akkor egyszerre sok minden világossá válik, ami a Szentírásban eddig homályos és misztikus volt, és néha egészen értelmetlennek látszott az emberi gondolkozás előtt. A lélek élet, az anyag pedig a halál bizonysága. Hiszen az anyagról tudjuk, hogy nem egyéb, mint - az egyház nyelvén szólva - a bűn produktuma; természettudományos nyelven pedig vibrációk, erők, áramok kötött és tétlenségre kárhoztatott tömege. Az anyag, mint olyan, tényleg nem más, mint halálba dermedt erőtömeg.
     Így tekintve a dolgot, az emberi test anyaga és a táplálék, amit felvesz, nem más, mint erők lekötött tömege, melyből a szervezet bámulatos mechanizmusa csodálatos procedúrákon keresztül szabadítja fel a kötött erőket. De amikor az ember a magasabb rendű életrétegből von le erőket magába, tehát a testbe, azaz a halálnak ebbe a kifejezőjébe, akkor az életet vonja le a halálba, az életet teszi hatékonnyá a halállal szemben. Mert az az élet, amely a magasabb rendű életrétegből áramlik alá a testetekbe, áthatja, átsugározza a test molekuláit, atomjait, természetesen olyan határig, amilyen határig a felülről jött erőket magában megtartani és érvényesíteni képes.
     Aki tehát a magasabb rendű világgal összekapcsolta magát, és ezt a kapcsolatot féltő gonddal őrzi mindenféle megszüntető és kárhozatos behatások ellen, az fokról-fokra átváltozik, megtisztul, több élettel lesz telítve, sőt az élet túlsugárzik a testének határán. Ismeretes, hogy a magasabb szellemeknek széles, sugárzó aurájuk van, az alacsonyrendűeknek pedig nincs. Így az a sugárzó aura a szellem atmoszférája, értékmérője, hogy milyen határig van összeköttetésben a magasabb rendű világgal. Ha ez így áll, akkor azt lehet mondani, hogy rajtatok áll, hogy mennyit vesztek magatokba ebből a táplálékból, abból a kimeríthetetlen isteni energiaforrásból, amellyel magatokat összeköthetitek, és amellyel magatokat telíthetitek.
     Úgy látszik, mintha ez egyedül rajtatok állna, és ti minden feltétel nélkül táplálkozhatnátok azzal az eledellel, amelyre az Úr mutatott reá. Ez csak úgy látszik, de nem így van, mert hogy emberi hasonlattal éljek: senki többet nem meríthet a táplálékból, mint amekkora kanala van hozzá. Akinek csak egy kicsiny kávéskanalat adott kezébe a végzet, az csak any- nyit meríthet, amennyi abba belefér. Vagyis akinek adottságai, képességei csak egy bizonyos határig terjednek, az azok által megvont határon túl nem merészkedhet. Vannak azonban - mint ahogyan a felsorolt példákból is látható - kiválasztott egyének, akik igen széles körben terjeszkedhetnek, és nagyon sokat vonhatnak le magukba abból a magasabb rendű táplálékból.
     Erre a mi Urunk tett mindenkinek nagyon megszívlelendő kijelentést, amikor a sátán Őt a második kísértésbe vezette. Az Úr a kísértést visszautasította, azt mondván a sátánnak: "Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem Istennek minden igéjével", vagyis értésére adta, hogy a magasabb rendű erők feleslegessé teszik az Ő számára a kenyeret, hogy azzal táplálkozzék. Ebből a sátán megérthette volna, hogy az Úr teste már nincs alávetve a fizikai törvénynek, így a nehézkedés törvényének sem. Felvitte Őt a templom tetejére, és azt mondta Neki: "Ha Isten fia vagy, vesd alá magadat, mert meg van írva: az Ő angyalainak parancsol Felőled, hogy kezükön hordozzanak Téged, hogy meg ne üsd a lábadat a kőbe." Az Úr természetesen tudatában volt annak, hogy az Ő teste - amely a magasabb rendű erők által átsugározva a fizikai törvények hatása alá már nem tartozott - nem zúzódhat össze. Mégis azt mondta, nektek és mindenkinek: "Meg van írva, hogy ne kísértsd a te Uradat, Istenedet." Nagy alázatosságában mondta ezt, eltakarva ezzel isteni hatalmát.
     Azoknak tehát, akik többet és nagyobbat akarnak, mint amire képesek, ezt állítom a szemük elé: "Ne kísértsd a te Uradat, Istenedet!" Az ember alázkodjék meg teljesen, tárja ki lelkét Istennek, és bízza Rá magát azokra a magasabb rendű erőkre, amennyit küld az ő számára. Tehát ne ő maga akarjon hallatlan eredményeket elérni, hanem csak az Istennel való szakadatlan összeköttetést igyekezzék minden áron fenntartani. Ezt a kapcsolatot jelenti az a parancs, hogy "Szüntelenül imádkozzatok!" Ez nem folytonos imák morzsolását jelenti, hanem hogy a lélek a gondolataival és érzéseivel állandóan Istenhez kapcsolja magát. Imádkozzék mások jólétéért, önmagát pedig egészen bízza Istenre: Legyen úgy, amint Ő akarja.
     Ha ezt a magatartást tanúsítjátok, akkor annyi magasabb rendű erő áramlik alá a lelketekbe, a testetekbe, az életetekbe, amennyire éppen szükségetek van, amennyit Isten - Aki mindent a legjobban tud, mert mindenben a legbölcsebb - nektek szánt. Ő pedig, mivel a gyermekeit határtalanul szereti, mindig a legjobbat, a leghasznosabbat, a legtöbbet adja nektek, amit csak Tőle elfogadni képesek vagytok. "Ne aggodalmaskodjatok tehát a felől, hogy mit egyetek, mit igyatok és mivel ruházzátok magatokat, mert jól tudja a ti mennyei Atyátok, hogy mindezek nélkül szűkölködtök… Nézzétek az ég madarait: nem vetnek, nem aratnak, sem csűrbe nem takarnak, és a ti mennyei Atyátok eltartja azokat. Nemde nem sokkal inkább titeket, óh kicsinyhitűek? És nézzétek a mezők liliomait, nem munkálkodnak, nem fonnak, és mégis Salamon minden királyi dicsőségében nem öltözködött úgy, mint ezek közül egy." Ha tehát a ti mennyei Atyátok így gondoskodik, akkor ha az Övéi akartok lenni, és az Övéi is vagytok, azaz ha Tőle el nem tántorodtok, ugyanúgy számíthattok az egészen rendkívüli gondoskodására, mint Izrael a pusztában, mint Illés bujdosása közben, és mint mindazok, akik Reá bízták magukat.
     Mindezek után sokat megérthettek abból, amit a mi Urunk, Jézus Krisztus mondott, és ami sokszor nemcsak csodálatosnak, de misztikusnak, néha érthetetlennek tűnik. Ő is emberi testbe öltözködött; fölvette Magára a világ anyagát, ezt a holt tömeget, e világ anyagának minden rétegét a legalsóbbtóI a legfelsőbbig. Harminc éves koráig, nyilvános fellépéséig ezt az anyagtömeget, a halálnak ezt a tömegét, a mennyei Atyával való állandó, örök kapcsolatában teljesen és tökéletesen átsugározta úgy, hogy abban egy atom sem maradt meg többé földi anyagnak; hanem mennyei erővé vált.
     Amikor azon az utolsó vacsorán a kenyérre azt mondta: "Vegyétek és egyétek, ez az én testem", és a borra: "Igyatok ebből mindnyájan, ez az én vérem", és ezt: "Valaki eszi az én testemet és issza az én véremet, az énbennem lakozik és én is abban", mindannyiszor ugyan arról szólt: Ez az a mennyei erőmennyiség, amit itt hagyok a földön, életet adva nektek. Ha ezt fölveszitek magatokba, akkor bennetek lakozom azoknak az erőparányoknak a révén, amelyeket én viseltem.
     Amikor azt mondta, hogy: "Én vagyok az élő kenyér, amely életet ád e világnak", arról a mennyei energiáról szólt, amely fenntartja a lelki és testi életet egyaránt. Az Ő énje és teste az a kenyér, amely mennyei erővel áthatott parányaival életet ébreszt ebben a halott világban. "Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem mehet az Atyához, ha nem énáltalam." Ő az élet, mert azokból a magasabb életrétegekből levont erők jelentik az életet az emberben is. Ő maga az a tiszta, mennyei élet, és csak ennek az életnek a segítségével lehet az Atyához eljutni.
     Amikor azon az utolsó napon ragyogó, sugárzó testben fölemelkedett a Földről, eltűnt a felhők között, felszállott a mennyekbe, akkor az isteni és mennyei erőkkel átsugárzott testének anyagát visszahagyta a Föld minden szférájában; azt az anyagot, amelyet testbeöltözéséhez abból a szférából vett. Sőt, az alatt az idő alatt, amely kereszthalála és feltámadása között eltelt, még a poklok mélyére is leszállott, hogy ott is hagyjon abból az erőből, amelyet a mennyei táplálékával átsugárzott. Bárki, aki a Föld bármely szférájában, vagy akár a poklokban is sóvárogva vágyik Hozzá, és irgalmáért esedezik, ott, abban a szférában, abban az életrétegben azonnal megtalálhatja azokat az életelemeket, amelyek mint erőcentrumok megkezdhetik az átalakító hatást a halálba dermedt lélekben és testben.
     Amikor azt mondom, hogy kövessétek, imádjátok Őt, tárjátok ki Neki a lelketeket, mert Ő az, Aki mennyei sugárzásával utat mutat tinektek, ha megfogadjátok a szavamat, és egészen átadjátok Neki magatokat, akkor a ti kicsinységetekhez mérten ti is hasonlatosak lesztek Őhozzá. És ha közületek valaki a második szférából, vagy egy egészen alacsony életrétegből öltött is testet, de földi élete alatt azzal a magasabb rendű életréteggel kötötte össze a lelkét és abból táplálkozott, abból vont le erőt magának, ha üggyel-bajjal, jól-rosszul is, de mindig Reá tekintve vergődött keresztül e földi életén, akkor jelentékeny eredményt ért el. Valóságos nagy vagyonnak lesz birtokában, mert a magasabb rendű életrétegből levont erők az övéi maradnak. A testöltéséhez kapott erőket a magasabb rendű erők által áthatva és részben megtisztítva, szintén visszahagyja azokban az alsóbb szférákban, amelyeken áthaladt.
     Azok az erőrészletek, amelyeket az alsóbb rétegekben visszahagyott, neki mindenkor otthont biztosítanak azokban. Ez nagyon fontos, mert aki már itt az Urat szolgálta, az odaát is azt teszi, és aki itt az egy talentumon kettőt tud szerezni, odaát talán 10 talentumot kap, amelyen százat kereshet. Onnan alászállva, hogy az alsóbb szférában dolgozzék az Úrért, már kész otthont talál a saját erőiben, amelyeket ő tisztított meg Krisztus útmutatása szerint. Egy alacsonyabb szférában az ott élők csak magukhoz hasonló szellemtől vesznek át eszméket, a magasabb rendűtől nem, mert ha az Ő ragyogásában jelenik meg előttük, az legfeljebb tekintélyével hathatna, tehát csak felszínesen, de nem nyúlhatna bele a lélek mélyébe. A magasabban állónak is hasonló ruhát kell felvennie magára, hogy föl ne ismerjék, hogy ki ő, mert ha magukhoz hasonlónak találják, akkor kinyitják a lelküket előtte.
     A földön is a szegény ember a másik szegény ember előtt kiönti a szívét, de a nagy úr előtt begombolkozik, másnak mutatja magát, mint ami. Nemde a mi Urunk is szolgai ruhát öltött Magára és úgy jelent meg ezen a földön. Megjelenhetett volna mennyei ruhában is, az emberek szemét elkápráztathatta volna, de a távozása után csak egy nagy élményként könyvelték volna el, és a szívüket, a lelküket nem ragadta volna meg.