2008. IV. negyedév
TARTALOMJEGYZÉK
Hittel az örökélet útján * Istenfia - emberfia * Taníts úgy számlálni napjainkat...
Zsidókérdés-e a zsidókérdés? * Misztériumok * Tanít a szellemvilág

      Folytatjuk Ezékiel könyvének szellemi úton kapott tanításait.

     KV.: 3,1.: "Ezt mondta nekem: Emberfia, edd meg, amit itt találsz! Edd meg ezt a tekercset, azután menj és szólj Izrael házához! Kinyitottam a számat, Ő pedig megetette velem azt a tekercset. Ezt mondta nekem: Emberfia, rakd tele a hasadat, töltsd meg a gyomrodat ezzel a tekerccsel, amelyet adok neked! Meg is ettem, és olyan édes volt a számban, mint a méz." A tekercsek megevése a befogadást jelképezi? Van-e összefüggés a Jelenések Könyvének irattekercseivel? A fájdalmakkal teli siratóének miért volt édes?
     TSZ.: A siratásból, bánatból, rosszból, ami az embert akár a fizikai életében, akár szellemileg éri, mindenből van kibontakozás, mindennek van megoldása, egy jobb állapotba kerülése. Nem végzetes és nem állandósult az, amit siratásra méltónak tartanak az emberek, mert ez múlékony, és elvezet a megbékélés, az örömre jutás helyzetébe. Ha valahol, valamilyen helyzetben akadály, vagy rossz adódik, abból nemcsak kiút van, hanem valamilyen örömmel fog majd záródni. Visszatekintve számos tanulságot és eredményt lát meg az ember, hogy mi mindent kapott és mi mindent tapasztalhatott meg, amikor a legnagyobb siralomban és bajban volt, és amit csak akkor ismer fel, amikor a jó eredményt már elérte. Tehát jelentősége és haszna van minden rossznak, minden gondnak, minden siratnivalónak, mert azok építik fel az igazi, kiforrott, biztosra vált jót. Az elért eredmény már édes, és nem számít mindaz, ami odáig vezetett, mert megértette és értékeltté tudott válni.
Bizonyos értelemben van hasonlatosság a Jelenések Könyvének tekercseivel is, de ott egy egészen más jelkép-rendszerben. Erről többet mondani felesleges, mert nektek olyan jelképrendszerrel kell foglalkozni, mellyel napjaitokban egy haladottabb szempontból tudtok kiindulni. Ez azon kor embereinek való volt, de ma már egy egészen más rendszerbe és megvilágításba kell helyezni ezeket a dolgokat.
     KV.: 3,14: "A lélek fölemelt és elragadott engem. Én pedig mentem keserűen, felindult lélekkel, de az Úr kemény kézzel tartott engem." Később: "így kerültem a fogságban élőkhöz." A Bibliában máshol is olvasunk olyasmit, amit elragadtatásnak kellene értelmeznünk. Feltételezhetően ez is inkább látomás volt, mint szó szerinti elragadtatás, mert a későbbiekben a 11,24-ben: "Engem pedig fölemelt a lélek és elvitt látomásban... Isten lelke által." Tehát nem fizikálisan került oda a fogságban lévőkhöz, hanem Isten lelke által látomásban?
     TSZ.: Egy kissé más értelme is van. Az elragadtatás egy olyan lelki állapotot jelent, ami teljesen más és független a fizikai léttől, ezt nem is kell külön megmagyarázni. Egy ilyen hatalmas lelki elragadtatásban, egy egészen más létsíkon tartózkodásban olyan látomás jön elő, amelyet a visszatéréskor az emberi agy számára is elérhető képrendszerrel kell biztosítani, mert miért volt elragadtatott állapotban, ha azt a földi fizikumba nem tudja áthozni olyan módon, amit értelmezni és követni lehet. Tehát ebben az elragadtatott állapotban történő megvilágosítás egy olyan program, amiben Ezékiel a jövőre is szóló és minden feladatával együtt ható dolgot kapott, tisztán látta, hogy mi a feladata, milyen dolgokat kell ellásson, és hogy óriási szükség van rá a rabságban lévőknek. Az elragadtatás megmutatta neki, hogy oda kell mennie. Ha nem kapta volna meg ezt a nagyon világos és kemény megvilágítást erre a működésére, tán nem ment volna el oda, de így természetes volt, hogy oda helyeztetett.
KV.: Végül fizikálisan is odakerült, saját magától elment oda, hiszen a következő vers azt mondja: "Letelepedtem ott, ahol ők laktak, és ott ültem közöttük hét napig összetörve." Miért kellett Ezékielnek hét napig összetörve ülni a Kebár folyó mellett a foglyok között?
TSZ.: A hetes számnak nagyon sok számmisztikái jelentése van. Itt egy beteljesedett időről van szó, amely szükséges a már felfogott feladathoz való átálláshoz, átrendeződéshez. Az összetört állapot nemcsak a fizikális dolgoknak a nehézségeit jelöli. Ezékielnek egy olyan külső-belső változáson és élményen kellett átmennie, aminek megélése ezt az összetörést jelenti. Ez alatt a hét nap alatt át kellett állnia, át kellett élnie azoknak a foglyoknak a megalázottságát, testi, lelki kínjait, mindent, amit az ő állapotuk jelentett. Tökéletesen át kellett, hogy vegye, mert neki abban kellett működnie, azt kellett értenie. Ez az átállási idő tette őt alkalmassá arra, hogy a népe között végrehajtsa, amire felkészült. Ébredezés volt ez a hét nap, mert nemcsak át kellett éreznie mindazt, ami közé került, hanem teljesen azonosulnia azokkal, akiket vezetnie, táplálnia kellett. Meg kellett találnia azt a szót, amit megérthetnek, amit befogadhatnak. Itt egy sokkal nagyobb jelentőségről van szó, és ahhoz isteni vezetettségre volt szűkség.
     KV.:4,1.: Jeruzsálem ostromának a jelképes kiábrázolását taglalja a szöveg. Miért kellett Ezékielnek ilyen képletesen elmondania, hiszen megtehette volna egyszerűbben is. A büntetés felvállalásának miért ez a jelzése, és a jelkép hogyan volt érthető Izraelnek? A 390 nap - illetve év, mert ahány nap, annyi év - a templom felszentelése óta eltelt idő, a 40 pedig a babiloni fogság lenne?
     TSZ.: Ismét jelképszerű, ami Jeruzsálem pusztulásával, a büntetés felvállalásával történt. Mit jelent a felvállalás? Azt, hogy ha valaki hibázott, azt le kell tudja, annak a következményeit el kell viselje, azt fel kell vállalja, mert csak akkor tisztul meg, ha magáénak vallja annak az átélését, amivel kitisztíthatja és rendbe hozhatja a saját régebbi hibáit is. Tehát nagy jelentősége van, hogy már a jelképében is felvállalja, mert ha csak mint ártatlanul elszenvedő éli át, semmit nem ért volna.
A nép hosszú ideig nem vette komolyan a figyelmeztetéseket. Egy nagy tekintélyű prófétának, Ezékielnek kellett érkeznie, aki magára vonta a ügyeimet. Az előrevetített történéseket nem mondhatta el fenyegetés formájában, mert az már nagyon ismerős volt a számukra, nagyon sokszor hallhatták, ezért nem lett volna kellő hatása. Be kellett következnie Jeruzsálem pusztulásának, és utána egy komoly újjáépülésnek. Nemcsak az épületeknek, a városnak az újjáépítése volt szükséges egészen új alapokon és módon, hanem elsősorban a saját maguk belső építkezésének is végbe kellett mennie, nagyon sok fáradozás, szenvedés, megaláztatás, gyötrés, háborús pusztítás árán.
Érthető, hogy Ezékiel túl nagy ijedelmet nem kelthetett, ezt így nyersen nem mondhatta, hogy széles körű pusztulásnak kell történnie, hogy újjáépülés Következzen be. Az addigi magatartásuk következményét ne hosszúnak, eltörlésnek vegyétek, hanem lehetőségnek, újjáépítésnek. Rombolás után mindig az újjáépülés és növekedés következik be a természetben, és az emberi szervezetben is. Egy nagyobb betegség átvészelése után megújul az egész szervezet, szinte ujjá születik, különösen ha gondot fordítanak rá. Szellemi vonalon is pontosan így működik ez.
     KV.: 4,8.: "Megkötözlek, és nem fordulhatsz egyik oldaladról a másikra, míg le nem telnek ostromod napjai." Ezékiel itt nyilván Jeruzsálemet személyesíti meg, de hogyan értelmezzük, hogy Ezékielnek 390 napot kellett összekötözve az oldalán feküdnie?
     TSZ.: Természetesen ez is átvitt értelmű, és nem fizikális dolog. Itt az oldalra fordulás tevékenységet jelent, bizonyos szemléletben való működést is. Ha egyik oldalra sincs kibúvó, akkor nincs más irányú megoldás sem. Ez is egy jelkép: amíg ezek az események tartottak, neki is tartani kellett azt a bizonyos állapotot, ami az egyedüli helyes megoldás volt. Ez olybá vehető, mint egy kihordási idő, amíg valami tökéletesen végbe nem megy, be nem fejeződik, amíg teljesen más állapotba át nem kerülhet. Annak a kornak az embere nagyon jól tudta, hogy a konkrét szám megjelölés mit határoz meg. A mai időszámítás már egyáltalán nem ennek felel meg, de akinek akkor a 390-es számot mondták, az tudta, hogy mit jelent és milyen körülmények között megy az végbe.
KV.: Ha az akkori ember a számmisztikát sokkal jobban értette, miért felejtette el a ma embere ezeknek a jelentőségét, hiszen fontos jelzésekről van szó? Ha tudnánk, sokkal pontosabban értelmeznénk a Szentírást, nem kellene ilyen kérdéseket feltenni. Szinte visszafejlődtünk.
TSZ.: A Szentírás számokkal kapcsolatos értelmezése ne okozzon gondot. A régi számmisztikái majdnem olyan volt, mint egy másodlagos beszéd, a számok egymáshoz való viszonyával hajszálpontos tájékoztatást lehetett adni valamiről. Nem volt szükség arra, hogy hosszasan magyarázzanak, mert annak a kornak az embere nagyon sok mindent értett a számok nyelvén. Ha egy ilyen szám elhangzott, hozzá tudta kapcsolni máshoz is, ami már jelentősebb annál, és szinte külön beszélt hozzá. Ez a ma' emberének már egyáltalán nem fontos, mert egészen más tájékoztatási és kifejezési módokban él.
KV.: Állandóan azt halljuk, hogy a Szentírásból egy vessző, egy mondat el nem maradhat. Úgy mondjuk mi emberek, hogy kanonizálták ezeket a szövegeket, ami azt jelenti, hogy egyszer és mindenkorra érvényes. Ha ez egy kanonizált szöveg, akkor a mai embernek nincsen joga azt mondani: Igen, ez akkor volt, de engem most már nem érint; mert esetleg olyanra mondja, ami viszont fontos.
TSZ.: A mai kor embere nem a számokból veszi ki azt, hogy miről van szó, mert az ő lelki állapota már alkalmasabb arra, hogy a régi írást olvasva! magából a történésekből értelmezze azt, amit annak a régi kornak az embere a számokból tudott. Tehát veszteség nem éri. Pont azért munkálkodunk együtt, mert nagyon sok ember van manapság, - és ez az elmúlt évszázadoknak köszönhető - aki nem forgatja az írás lapjait. A ma emberét rá kell szoktatni az olvasására. Az tény és való, hogy az írásnak a szövege manapság nagyon bonyolultnak tűnik, ti is azon munkálkodtok, hogy legalább egy kicsit jobban értsétek ezeket a részeket is. De ezek a szám dolgok átléphetők, ha csak nem akarja valaki külön is értelmezni.
     KV.: 4,16.: "Azután ezt mondta nekem: Emberfia, én összetöröm a kenyér botját Jeruzsálemben." Akkoriban a kenyeret botra akasztva tárolták. A bot eltörése az éhínséget jelzi?
     TSZ.: Ha az a bot, amelyikre a kenyerek vannak felfűzve, jól meg van rakva, az a jóltápláltságot, a gond nélküli életet jelképezi. De ha el van törve, arra nem lehet ráfűzni a kenyereket, tehát valóban a táplálkozás hiányát jelöli, mert nincs a kenyerekből elég.
     KV.: 5,1: Mi a magyarázata a haj és a szakáll levágásának, három részre osztásának, majd további felosztásának, elégetésének, ruhába kötésének és a városon kívüli szétszórásának, melyet az Úr kivont karddal üldöz? Jelképezi-e esetleg a zsidók szétszóratását és későbbi üldöztetését? Miért nem közvetlenül a bűnösöknek szól az Úr figyelmeztetése?
TSZ.: Az emberi lélekben olyan kinövések és rárakódások vannak, amelyek levághatok, leszedhetők, elpusztíthatok. Az, hogy a város falain kívül: ez ugyancsak egy másik jelkép. Ha a város az emberi együttest jelképezi, akkor minden, ami ebben fölöslegesen túlburjánzó és nem odatartozó, az valóban rajta kívül helyezendő, nem szükséges, szétszórható. Csak az kell, ami lényeges, ami igazán az ember, az emberi lélek. Ezt az egész jelképrendszert az a kor kissé világosabban érthette, mert minden embernek nagy haja és szakálla volt. Itt egyszerűen egy olyan dologról esik szó, ami fölösleges, ami nem a lényeghez tartozik, és ami sokkal tisztább és rendezettebb lenne, ha nem volna, függetlenül attól, hogy azon kor embere számára tekintély volt a nagy szőrzet.
KV.: De miért kellett a szakállt három részre osztani, majd az egyik részt tovább osztani, részben a ruhába varrni, részben elégetni, aztán szétszórni a városon kívül, amit az Úr kivont karddal üldöz.
TSZ.: Az ember hármas egység. Ez erről szól, és kapcsolódik az előző jelkép magyarázatához. A kezdeti időkben, amikor a választott nép kivonult Egyiptomból és a pusztában vándorolt, hányféle különleges előíráshoz, apró kis szabályhoz volt kötve a napi élet rendezése, hogy lekösse a figyelmet, az ne másfelé kalandozzon, hanem ott tartsa a fontosságon, igyekezzen azt pontosan betartani. A feje mindig ott legyen, amit ez a sok kis szabály előírt a számára. Itt tér vissza annak a kornak az a nagyon is praktikus módszere, hogy valamivel nagyon sokszor foglalkozva, a figyelmet ott lehessen tartani. Annak a kornak az embere nem nagyon volt hajlandó az összpontosításra.
Az, hogy az Úr kivont karddal üldöz, újabb csodálatos jelkép. Gondoljatok arra, hogyha magatokban valami olyan hibát, üldözendőt fedeztek fel, amitől szabadulni akartok, bár nem valóságosan kivont kardal üldözitek, de gyakorlatilag ez a kifejezés igen helytálló. A bennetek lakozó Úr kivont karddal üldözi azt és igyekszik megszabadítani benneteket mindazoktól a vonásoktól és szokásoktól, gondolkodásmódtól, mindentől, ami nem benneteket szolgál, hogy többször ne fordulhasson elő. Ez a jelkép csak addig homályos, ameddig nem értitek, hogy miről van szó.
     KV.: 5,10: "Az apák fogják megenni fiaikat..." mondja az írás, és folytatja ugyanezt fordítva is. Ez nyilván képletes, és nem valóságos kiábrázolás az éhínség miatt.
     TSZ.: A választott nép számára a legősibb időktől kezdve soha nem létezhetett kannibalizmus! Különösen ilyen közeli rokonságot említve, hogy szülő a gyermeket, gyermek a szülőt elpusztítja, mert éhes. Itt másról van szó. Amiből ered valami és az nem méltó, nem megfelelő az Eredetéhez, az gyakorlatilag valóban elpusztítja egymást. Valamiből valami fejlődik, és egy olyan helyzet áll elő, hogy ott akár mind a kettő használaton kívülre kerül, mondhatni megsemmisül. Vannak olyan gondolatok, eszmék, amelyekből következtetések, újabb gondolat-körök származnak. Ha az nem visz sehová, vagy rossz irányba vezet, akkor képletesen mind a szülő, mind a gyermeke halálraítélt, úgy lehet mondani: egymást falják fel.
     KV.: 6,2: "Vesd tekintetedet a hegyekre és prófétálj ellenük. Miért kellett a hegyek ellen prófétálni?
     TSZ.: Nem a fizikai, földrajzi hegyekről van szó, hanem olyan felhalmozásokról, olyan elhatalmasodó és nehezen megközelíthető dolgokról, amely ellen a világos felismerést kell szegezni, és a próféta ezt meg is teszi. Valójában a fizikumban megjelenő tettekről, hibákról és egyebekről esik szó. A szellemi értelmű tévedések, hibák, feltornyosuló rosszak, tovább nem vihető dolgok ellen kell tegyen. Ilyen hegyekről, magaslatokról napjaitokban is pontosan így lehetne prófétálni! Az olyan szemléleteket és eseményeket, melyek már nem tűrnek halasztást, rendezni kell, hogy azok a hegyek elsimuljanak, járhatókká legyenek, ne magasodjanak az emberéletek fölé. De hol van itt egy Ezékiel, akár látomásokkal, vagy anélkül, aki eredményesen prófétálna olyan hegyek és magaslatok ellen, melyek már a fejetekre omlanak! Most nektek kell Ezékieleknek lenni! Az egy-személyi küzdők kora lejárt, most már mindenki, aki a jobbat akarja, küzdő fél, ha tetszik neki, ha nem!
     KV.: 6,11: "Csapd össze a kezed és dobbants a lábaddal és mondd: jaj Izrael házának!" Miért ez a külső forma? Nyomatékul? Miért Ezékielen keresztül érkezik a figyelmeztetés, hiszen nem igazán hallgatnak rá?
     TSZ.: A figyelem felhívásnak egy fizikális módja van így kifejezve. Először fizikális, látható, érzékelhető formában jelentkezik, és utána mélyül csak el és kerül a felszínre az, ami a mélyben van. Az igazi figyelmeztetés az, ha először mint hanghatás jelenik meg, hiszen fizikumban éltek és csak így tudtok felfigyelni olyan dolgokra, amelyek már nem egészen fizikaiak és amire ügyelni kellene. Átvitt értelmű ez is, mint mindenik az eddigiekben.
     KV.: A következő kérdés nem igehelyhez kapcsolódik. Megjelentek az ún. Merkaba könyvek. Mit kell ezekről tudnunk? Olvasható olyan magas szellemi lényről is, aki magát a Merkaba bolygóról jöttnek mondja.
     TSZ.: Gyakorlatilag ez egy elnevezés, amely inkább csak jelöli egy szellemiségnek a civilizációban való elhelyezkedését. A Merkaba sok mindent foglal magába: vezetettséget, szemléletet, de nem az egyedüli vezetőt és érvényesülőt, hanem egy irányzatot. Az, hogy a megnyilatkozó a bolygóját Merkaba-bolygónak nevezte, azt jelenti, hogy egy gondolkozási rendszernek és szellemiségnek az összefogott, a többiek számára is átadható tájékoztatását adja, mely azonban semmi körülmények között nem kizárólagosan érvényes. Soha nem érkezhet le olyan tanítás, amely a tanítványt megkötné, mert akkor az a szellemiség, az a szellemi áramlat, tanrendszer vagy szemlélet nem teljesítette, és nem is teljesítheti be azt, amit tulajdonképpen kellene. Ha valaki valamilyen szellemi módozatot választ magának, tudnia kell, hogy abban működnie, dolgoznia, magát fejlesztenie kell, amíg el nem érkezik ahhoz a ponthoz, ami mindig egyéni és mindenkinél más, és amikor már váltásra van szüksége.
Az ún. Merkaba szellemiség nem először van jelen a Földön, volt már a régmúlt időkben is, de változott formában, változott jelentőséggel működve. Az, hogy ma ismét így tárul fel, és hogy ebben az ember magát fejleszteni tudja, meg kellett változtatni egy kicsit mind a jelképrendszerét, mind az egész tanítási módját. Azt tudni kell, hogy a mai idők változata nem azonos azzal, ami régen volt. A jövendő időkben, ha újra előfordulna a szükségszerűsége, akkor egy egészen más arccal és jelképrendszerrel fog megjelenni. Mindig alkalmazkodni kell a problémákhoz, a korhoz, az emberek befogadóképességéhez, mindenhez.
A Merkaba nem egy konkrét helyet vagy szellemiséget, hanem egy elvet jelent, amelyben működni lehet. Nem kifejezetten fix valami, amitől semerre nem lehet eltérni, hanem egy nagyon használható, fejleszthető, vele működhető dolog. Amikor a "szélére" ér a benne működő, úgyis észreveszi, hogy változásra van szüksége. Egy civilizációs rendszer működése ez, amely jellemző, és amely tulajdonképpen nem is egészen úgy működik, ahogyan az értesítések lesugárzása mondja, hiszen annak alkalmazkodnia kell az itteni befogadóképességhez.
KV.: Itt olyan szimbólumokat kaptunk, amelyek ugyan emberi fogalmak, de érezzük, hogy egy más dimenzióról, egy másik szellemi rétegről akar tudósítani. A kerekekkel, a szellemi haladással és a négy megjelenési formával az emberarc érthető, de a Merkabát nem tudjuk összekapcsolni az oroszlánnal, a bikával vagy a sassal, csak sejtelmünk van róla.
TSZ.: Nem is az összekapcsolás a lényeg, mert ezek egymást követő és egymásból kifejlő fogalmak, majd később magatartások és elvek. Tehát nem összekapcsolni kell, hanem tudni azt, hogy egy folyamat rendszerhez tartoznak, aminek a végső állomása az emberarc. így érthetőbb? Tehát ez tájékoztató azoknak, akik ennek a tanításrendszernek a módszerével akarnak haladni. Erősen meg kell figyelniük a jelképrendszerét, mely már egészen más, mint ami a történelmi időkben eddig ismeretes volt.
Nagyon kemény dolga van annak, aki ezzel működni kíván, sokkal több mindenhez kell értenie és sokkal több mindenre kell érzékenynek lennie ahhoz, hogy ezt a saját és a köz javára felhasználhassa. A Föld jelenlegi állapotához mérten ez nagyon is más, nehéz vele együttműködni, de jó és hasznos az ismerete, mert vannak a földön nem is kevesen olyanok, akiknek nagyobb érzékenységük van a megértéséhez, és hogy ebben munkálkodni tudjanak. Az összes többi számára mindez inkább érdekesség vagy gond, amivel küzd, de jelentősebben nem halad előre. Ez nem tömegek számára való, hanem azoknak, akiknek már van egy bizonyos fokú érzékenységük rá. Ez a lényege, és ez sem csekély.
     Annyit hozzá kell fűzni, ami kissé meglepő is lehet, hogy a már gyakorlatilag elért és kiküzdött spirituális fokhoz hozzájárul az is, amikor az illető valami nagyon rejtélyes módon hozzákötődik a Merkaba civilizációhoz. A számára feltétlenül sokat jelent, ha az elért spirituális szintje itt a Földön tetézve van azzal, amit abból a világból vél magával hozni. Az segíti, megerősíti, hogy sokkal könnyebben értse a jelképrendszereket, és be tudja illeszteni a földi hétköznapi életébe és elmeműködésébe.