|
HITTEL AZ ÖRÖKÉLET ÚTJÁN
"Névtelen Szellem" közleménye
Az élet célja: Isten! Istent keressük, Isten után vágyakozunk, Istent akarjuk megtalálni, és Vele akarunk eggyé lenni, Vele akarunk maradni az örökkévalóságban. Mert hiszen az a teremtés célja és a mi utunk célja is, hogy ott megpihenhessünk, és ameddig Ö jónak látja, és az Ő szándékaival megegyezik, Nála maradjunk, míg új munkál, új célt tűz elénk.
Most azonban még csak egy kicsiny földi állomásnál vagyunk; egyelőre minden léleknek az a legfontosabb, hogy felkészüljön arra a nagy állomásra, ahová mindenkinek meg kell érkeznie: fejlődésének legközelebbi állomásához, hogy ott a múlandó élet terheit lerakhassa, és az örökkévaló élet békéjét, örömét, jutalmát elvehesse, amelyet neki az Élet Ura fenntartott.
Szüksége van a léleknek az ilyen pihenőállomásokra az ö igazi hazájában, az örökkévalóságban, hogy ismét új erővel indulhasson új föladatok végzésére, mert minden egyes feladattal új örömök, új eredmények részesévé válik.
A kis gyermekek, akik iskolába kezdenek járni, rendszerint kézen fogva haladnak, hogy el ne tévedjenek, s nagyobb biztonságban érezzék magukat azokkal az eshetőségekkel szemben, amelyek a múlandó életben lépten-nyomon felbukkanhatnak.
Védelmezzétek ti is így egymást azzal a szeretettel, amelynek már meg kellett erősödnie a szívetekben, hogy megmutathassátok az Örökkévaló előtt, hogy van valami maradandó, valami igaz érték, amit innen magatokkal visztek, hogy ebben a sok változásban és viharban, amelyet átéltek, meg tudjátok különböztetni az értékest az értéktelentől, és szét tudjátok választani a mulandót az örökkévalótól. Mindezeket elrendezve a lelketekben, a mulandóknál keveset időzve, ellenben az örökkévalók felé fordulva minden erőtökkel, minden akaratotokkal, mert ezeket a lelketek értékesebbeknek ítéli.
Amikor így előttetek áll az élet, s előttetek állnak mindazok az elvégezni valók és mindazok a próbák, amelyek felett diadalmaskodnotok kell ezzel a hittel, ezzel a szeretettel, forrjatok össze szeretetben egymást támogatva és Isten felé emelve a lelki tekinteteteket, s Tőle várva a segítséget, az áldást, hogy a ti igaz és nemes törekvéseteket megáldja és megszentelje a mulandóban.
Mert a mulandóban kell megtalálnotok az örökkévaló értékeket; itt, ebben az életben, ebben a világban kell felismernetek azt, ami a lelketek javát szolgálja. Azért küldtek ide benneteket, hogy az Igazság-törvénye végigvonultassa a szemetek előtt mindazokat a szenvedtető és gyönyörködtető állapotokat, amelyeket a jó és a rossz elvek hoztak létre ebben a világban és az örökkévalóban, hogy ezeket szemlélve kiválogassátok a magatok részére azt, ami valóban tápláló, hogy megerősödhessetek, és a ti igazi boldogságotokat megmunkálhassátok.
Elvek kormányozzák a világot; olyan elvek és igazságok, amelyek onnan felülről valók, vagy olyanok, amelyek a tévedésből valók.
A tévelygés igazsága megmérgezi az életet és az életet körülvevő természetet; testet ölt, materializálódik körülöttetek, jelenségeket hoz létre. Ti ezekben a jelenségekben megütköztök, és fájdalmasan tapasztaljátok, hogy nem volt jó az út, amelyen eddig haladtatok, nem volt helyes, nem volt igaz az az elv, amelyet a magatokénak vallottatok és igazságnak hittetek. Más igazságot kerestek hát, más utat választotok, hogy a lelketek javát, óhajtott békéjét és boldogságát megtalálhassátok. Ezért vagytok itt a földön.
Mert a ti lelketek mindig délibábot kergetett, a szívetek hamis érzések nyomán indult el. Az ítéletetek hamis igazság volt, s ti ezt a hamis igazságot valóságnak hittétek, ez a hitetek pedig kárhozatot teremtett számotokra.
A kárhozat gyümölcseit: a szenvedést, a nyomorúságot, a betegséget, a halált, az elmúlást, és általában a fájdalmakat szomorúan tapasztalta végig a szellem a földi életének vándorútján és szomorúan sóhajt fel: "Miért is az élet, ha nincs pihenő, ha nincs egyetlen pont, ahol megnyugodhassam, és nincs egyetlen igazság, amelyből elindulhatnék, hogy megrögzíthessem a magam állapotát!"
Az ember élete a maga 60-70, vagy esetleg 80 évével nem más, mint kikelés a magból, szárbaszökkenés, virágzás és maghozás; azután pedig csendes hervadás, elszáradás, míg végül egy nap, amikor már nincs többé semmi, amit a lélek óhajtana - mert hiszen minden megmerevedett, minden megfagyott körülötte - a megsemmisülés. Az enyészet karjaiba dől utoljára minden vágy, minden gondolat, minden törekvés, és szertefoszlik minden érzés, ami az embert a cselekvéshez, az élethez kötötte.
Azért kell-e hát az embernek megszületnie, hogy mindezt végigélje, végigtapasztalja? Azért kell-e az embernek az élet nehéz iskoláját végigjárnia, hogy egy keserű igazsággal, mint súlyos teherrel térjen meg az enyészet ölébe?! Szomorú, nagyon szomorú és sötét dolog volna, ha ez csakugyan így volna!
De én azt mondom: örüljetek és örvendezzetek, földi embetestvéreim, mert nem így van! Bármilyen hosszú, bármilyen szenvedésekkel megrakott legyen is az élet, az csak egy rövidke álma a szellemnek, aki előtt a tökéletes boldogság, a tökéletes öröm áll nyitva.
A léleknek azonban itt a jelenségek világában kell megtanulnia, hogy mit válasszon, mit vegyen fel ezekből a jelenségekből, hogy ezt az álmát, ezt a vágyát, amelyet életről-életre magával hordoz, megvalósíthassa.
Egy-egy emberélet tehát azért van, hogy az élet értékeit megkeresse a testetöltött szellem, s ezekben a rövid, elmúló években megtapasztalhassa azokat a szenvedéseket, amelyeket a tévelygés útján szerzett magának és embertársainak, s életről-életre jobban megismerhesse azokat a romolhatatlan értékeket, amelyekért élni, küzdeni és szenvedni érdemes, hogy a magáéinak mondhassa azokat.
Fontos tehát, hogy az ember az ő múlandó napjaiban mit hisz valóságnak, mit hisz igazságnak, és mely irányban tud és akar cselekedni, mely irányban tud hatást kiváltani maga körül, mit tud megtanulni, mit tud felszedni, és mit tud elhagyni az értékesnek és az értéktelennek abból a halmazából, amelyet életnek neveznek.
Nem közömbös tehát, hogy ki melyik utat választja, mert hiszen lépésről-lépésre, napról-napra abban az irányban cselekszik az ember, amely utat a lélek választott, mert cselekednie kell, életének napjait ki kell töltenie jóval vagy rosszal; a körülötte hullámzó életfolyamot telítenie kell a maga lelkének eredményeivel, gondolataival, érzéseivel, cselekedeteivel; nyomot kell hagynia a lelke megmozdulásaival; bizonyos formát kell vágnia abban a halmazban, amelyet életnek neveztek.
Ki milyen formát alakított ki, mit rajzolt bele ebbe az életfolyamba, ebbe az élettengerbe, az az ő életét, az ő lelkének másolatát mutatja meg. Ebből a másolatból alakul ki a jövő, az új életforma, az eseményeknek az az új sorozata, amely a lélek haladási útján előtte áll.
Fontos tehát, hogy ki melyik elvhez csatlakozik, melyik igazságot találja a legértékesebbnek, a legvalódibbnak! Mert minden lélek azt követi és azt óhajtja a magáévá tenni, ami előtte a legnagyobb valóságnak tűnik fel. Akik a testért dolgoznak, és azért fáradnak, hogy a múlandó test minden igényét, minden vágyát kielégíthessék, azok a mulandónak, a halálnak élnek, mert hiszen a test végzete a halál.
A halál után azonban következik a bérfizetés órája, a szombatest, ami után pihenni kezdene a lélek, mert felszabadulna a hétköznap gondjaitól, fáradalmaitól és fájdalmaitól. A létnek egy magasabb formájában élhetné végig azt a pihenőidőt, amelyet neki az isteni rendelés nyújtott, ha mint értéket magával vinné azokat az eredményeket, amelyeket a múlandó életben valóra váltott, és amelyeket átértékelne részére az igazság törvénye, hogy a szellemi létben feleszmélve megrögzíthesse magát abban az életben, amely sokkal inkább élet, valódibb és igazabb élet, mint a földi élet, mert nem ismer enyészetet, nem ismer elmúlást, csak átváltozást.
De akik a testnek éltek, a test törekvéseit, a test igényeit szolgálták, azok itt a valóság világában szegényen állnak meg, és keservesen siratják az elmúlt földi élet alkalmait, s ebből eredő mostani szegénységüket, elhagyatottságukat, nyomorúságukat; siratják a múltat, hogy amikor az élet gazdagai voltak, nem tudtak félretenni maguknak semmit azokból az értékekből, amelyekben dúskáltak.
Ellenben, akik a múlandó életben is érezték a lelkük mindig elevenebben megnyilatkozó vágyait a jobb, az igazabb, a tisztább után, s félretették a test igényeit, feláldozták a test akaratát, a test vágyait, hogy a lelkük igényeit, amennyire csak lehetséges volt, kielégíthessék: azok kielégítették a tudásvágyukat és az igazság után való szomjúságukat is. Egyúttal a jót, a szeretetet is megvalósították az életükben mindazoknak az ütközéseknek és megpróbáltatásoknak ellenére, amelyekkel lépten-nyomon meg kellett küzdeniük; azok hagyták, hogy a múlandó eloszoljék, elfolyjon mellettük, s helyette szorosan belekapaszkodtak az örökkévaló értékekbe, és azokat tartották meg maguknak arra az időre, amikor elkövetkezik a leszámolás.
Ezek szorosan magukhoz ölelik az igaz eszméket, a magasabbrendü gondolatokat, igazságokat és elért eredményeket, amelyeket a múlandóságból megmentettek maguknak, s bemutatva az Igazság Törvényének, az Igazság Törvénye bevallja számukra az eredményeket, és nyújt nekik azokért békességet, nyugodalmat, boldogságot, örömöt, előrehaladást.
És ők boldogan állapítják meg, hogy ők, akik mindig tűrtek, akik mindig megalázottak voltak, akik az életnek mindig a szenvedő és lemondó felét látták: most gazdagok, és az élet értékein, mint lágyan ringó csónakon lebegnek a nagyobb és igazabb boldogság hazája felé, és kedvező szél hajtja őket folyton előbbre és előbbre. A lelkükben mindig nagyobb a békesség, a szívükben mindig nagyobb és felfokozottabb az életvágy, és új élet, új, magasabb és tisztább boldogság vár rájuk, mert diadalmat vett a lelkük a múlandó felett az örökkévalóság értékeivel, és ők ezekkel meggazdagodva jutottak át a szellemi világba.
*
Testvéreim, ti is azért gyűltetek össze, hogy ezeket az értékeket megszerezhessétek magatoknak. Ti is azért forrtatok egybe, mert belefáradtatok azokba az ütközésekbe, amelyek a bűn és tévelygés következményeiként állnak elő a jelenségek világában, mert elfáradtatok a csalódásokban, a fájdalmak és a terhek viselésében, és a lelketek vágyakozva tekint a jobb, az igazabb élet felé, amelyet nektek a hit világosságán keresztül a szellemekkel, az elköltözőitekkel való összekapcsolódás megmutat.
Ti ebben hisztek, és ez a hitetek nektek bizonyosságot ígér; de ez a bizonyosság a ti részetekre még csak távol eső, még kézzel meg nem fogható jó, kívánatos valóság. Ennek így is kell lennie, mert a gyarló emberi lélek sok olyan hajlamot hordoz magában, amely hajlamokon keresztül a tévelygésnek lelke ezt is magáévá tenné, ezt is elvenné tőletek, ha ez máris a tietek volna, ha e felett mint bizonyosság felett rendelkezhetnétek. Azért Isten csak mint ígéretet adta ezt az ember kezébe, mint biztatást, mint reménységet, hogy higgyetek és bízzatok.
Ebben a hitetekben nem is csalatkoztok meg, de ezzel a hittel, ezzel a bizakodással az Isten által nyújtott ígéretbe és igazságba kell fogódzkodnotok, hogy azt megvalósíthassátok! Mert ti magatoktól, a ti gyarló állapototok szerint nem vagytok képesek sem megállani ebben az áradatban, sem valami olyan munkát véghezvinni, hogy ti ezt a saját erőtökkel meg tudnátok a magatok részére valósítani.
Ezért szükséges tehát, hogy az emberi életben való látszólagos nagy elhagyatottságotokban megtanuljátok, hogy az ember magától semmi jót sem tud véghezvinni, hanem csak akkor, ha az isteni kegyelem lehajol hozzá, megerősíti, megvilágosítja, és munkába szólítja. Mert hiszen az ember mindenestől bűnben fogantatott, bűnben született, bűnben él és a bűn miatt kell meghalnia; a test és vér pedig nem veheti az Isten országának örökségét, nem mondhatja azt magáénak, hanem csak a lélek a reménység által.
Ezt a reménységet akarom én a ti szívetekbe belesugározni, hogy ez a reménység világítsa meg a ti utatokat, a ti életeteket, hogy ti magatoktól - tudva azt, hogy hiába akartok bármit is - ne is akarjatok se nagyot, se kicsinyt, hanem csak azt akarjátok, amit veletek az Úr akar elvégeztetni.
Ha pedig ti minden cselekedetetekben, minden gondolatotokban és minden érzésetekben az Úr akaratát keresitek, akkor szükséges, hogy minden pillanatban az Úrral, a Teremtővel legyetek összekapcsolódva, Tőle várjatok mindent. A ti egész életeteken keresztül az ő akarata valósuljon meg, hogy amikor visszatekintetek életetek formájára az életfolyamatban, az ne a ti gyarló emberi lelketek arculatát mutassa, hanem Isten kegyelmének rajza legyen az a múlandó életben.
Szükséges ez azért, hogy ha majd akár ti, akár az utánatok jövők végig tekintenek az életetek folyásán, lássák meg Isten kegyelmét az ember életébe belenyúlni. Lássák meg, hogy Istennel nagyot, szépet, hatalmasat, örök értékűt képes az ember véghezvinni, hogy a lelketek nagy megelégedéssel és boldogsággal tekintsen vissza az ilyen életre, és nagy reménységgel tekintsen előre a jövőbe. Mert hiszen a jövőben minden valóságnak, minden igazságnak nagy értékű következményei, drága ajándékai ott állnak előttetek.
Kevés az, amit az ember tehet, és mégis nagy eredményeket érhet el, ha Isten kezét megfogva, Vele az élet minden percében, minden pillanatában összekapcsolódva, az Ő akaratát keresi, és alázatosan meghajolva Előtte, mindvégig azt cselekszi.
Ti is azt cselekedjétek, testvéreim: keressétek azokat az igazságokat, azokat az elveket, amelyek az életeteket megrögzíthetik az igazság világában. Mert nem mindegy, hogy mit hisztek valóságnak és igazságnak.
Amikor az első úrvacsora alkalmával előttetek megnyilatkoztam, és veletek magamat eggyé tettem, azt kívántam, hogy minden egyes lélek vallomást tegyen Isten előtt, az ő szent Fia, Jézus Krisztus előtt és az ő szent angyalai előtt. Azok az igazságok, amelyeket tőlem hallotok, a ti lelketekben, mint irányt szabó, irányt mutató elvek messze előrevilágítanak, és az Isten útját mutatják meg nektek, hogy azt valójában a lelketekbe vésitek-e, valóban eggyé teszitek-e magatokat velük, és a szívetek valóban eggyé forr-e ezekkel az igazságokkal, és mind a szeretetben, mind a reménységben egy-e azzal, amit onnan felülről és a szellemvilágból vártatok, hittetek és reméltetek. Hogy kielégítette-e a lelketeket és a szíveteket, nem támadt-e benne olyan űr, amely betöltésre szorul? Mert jaj annak az egységnek, amely magát egységnek nevezi, és benne hézagok keletkeznek! Mert ha ilyen hézagok csakugyan léteznek, azokat siet az ellentét, a megtévesztés szelleme betölteni, hogy zűrzavart, félreértést és meg nem értést hintsen el. A meg nem értés magvát aztán az idő erjedésbe hozza, kikelti, és kész a meghasonlás.
A lélek ekképp sokkal gonoszabbul jár az eredmények elszámolásánál, ha egy ilyen egységbe tartozott, mint ha megmaradt volna a maga külön kereső érzésével, és azt az alakulatot kereste volna meg, amellyel lelki igényei szerint összekapcsolódva eggyé lehet.
Mert hiszen a lélek nem állhat meg egyedül abban a viharban, amely egyrészt a földi élet változásaiból és a fejlődés útján folytonosan előttetek álló megpróbáltatásokból keletkezik, másrészt pedig a szellemvilággal való összekapcsolódásotok következményeként mint gyorsabb légáramlás sodor benneteket. Mert titeket több megpróbáltatás ér, a ti lelketek több ütközésnek van kitéve, mint az olyan lelkek, amelyeknek egy bizonyos részét még nem szabadították fel, még nem nyitották ki.
Az ilyen kinyitott lelkekbe beáramlik a szellemvilágnak az a mozgása, amely nem ismer szünetet, nem ismer időt, s így úgyszólván folytonos viharban, folytonos mozgásban, súrlódásban él az ember.
Míg a lélek az emberi testbe beágyazva nem ismeri meg a szellemvilágot, míg nem vesz róla tudomást, addig csak a külső világgal való ütközések nyomán támadnak benne meghasonlások, szenvedések, ismeretlen félelemérzések. Azonban amely lélek a szellemvilággal kapcsolta össze magát, és előtte a szellemvilág magáról életjelt adott, úgyannyira, hogy meggyőződéseket szerezhetett, és megbizonyosodhatott abban a hitben, hogy a testtel együtt nem szűnik meg az élet, hanem tovább tart: ezzel a megbizonyosodással már olyan örvényszerű mozgás támad körülötte, amely mozgásban érzések, gondolatok, törekvések, lelki megmozdulások, fluidok keveredése és ütközése jön létre és árad beléje, s ezek új érzéseket, új gondolatokat ébresztenek benne. Mert hiszen az ember hatással van a szellemvilágra, a szellemvilág pedig az embervilágra. Ebből egy gyorsabb mozgás keletkezik, és ennek következményeképp gyorsabb haladás, azonban gyorsabb elbukás lehetősége is. (Mindez eléggé megmagyarázza a propaganda veszélyes voltát!)
Ezért nem szűnök meg titeket figyelmeztetni, testvéreim, hogy sohase felejtsétek ki a számításból, hogy bár gyorsabban haladhattok előre, de nagyobb arra is az eshetőség, hogy lefelé csúsztok, és elveszíthetitek azt is, amivel a testöltésbe jöttetek.
Ezért szükséges, hogy a szellemkutatók, akik ezeket a bizonyosságokat, ezeket az igazságokat kutatják, fel legyenek vértezve hittel, szeretettel, reménységgel, Istenben való bizalommal és az imádság lelkével, hogy a körülöttük feltornyosuló fluidok, amelyek telve vannak szellemek gondolataival, érzéseivel és törekvéseivel, gyarló emberi tévedéseikhez tapadva le ne ránthassák őket arról a fokozatról, amelyen magukat hiszik, és amelyre annyi gyötrelemmel jutottak fel, ahol a lelkük ebben a hitben és bizonyosságban megnyugszik.
Ha tehát a szellem ezt a bizonyosságot az Istenhez mindig jobban hozzátapadva nem ápolja, ha a lelkének vágyai felett nem uralkodik, és nem tudja elválasztani a jót a rossztól, a helyeset a helytelentől, az igazat a hamistól, a látszatot a valóságtól, akkor úgy jár, mint az a szerencsejátékos, aki utolsó vagyonát teszi fel a szerencse szeszélyére, és elveszítheti azt, s utána elölről kezdheti keresni nehéz szenvedésekkel és fáradságokkal az alkalmakat, amíg ismét olyan vagyonra tesz szert, amilyennel próbálkozott.
Ti mindnyájan ilyenek vagytok, kedves testvéreim.
Vagyont szereztetek, és itt álltok a szellemvilág kellős közepén; körülöttetek zajong, forr az; élet; és ti ebben az áradatban, ebben a fluidáramlásban sokszor nem tudjátok, mi az, amit meg kell tartanotok magatoknak, mi az, amit el kell dobnotok magatoktól, s mihez kell szorosan hozzátapadnotok, hogy az áramlat le ne sodorjon benneteket arról a szikláról, amely a lelketeknek biztos alapzata.
*
Imádkozzatok, imádkozzatok az Isten szent Lelkéért, hogy az Úr töltse ki rátok, hogy Az világítson meg titeket, hogy a lelki szemetekkel mindig megláthassátok azt, ami a lelketek élőhaladására a legjobb, a legelőnyösebb, hogy azt megragadhassátok, és magatokévá tehessetek, hogy meggazdagodhassatok.
Mert ha olyan dolgok után kapkodtok, olyan dolgok után nyújtjátok ki a kezeteket, amelyek a lelki szemeitek előtt csillogó, értékesnek látszó valóságnak tűnnek ugyan fel, de csak e múló világ káprázatai, és hozzányúltok ahhoz, amit mellettetek és körülöttetek hordoz az az áramlat, és ha csak egy pillanatig is örültök annak, akkor az ár lesodorhat benneteket arról a bizonyosságról, amelyen vagytok, és az ár majd az egyik, majd a másik elvhez, igazsághoz csap titeket, olyan elvekhez és igazságokhoz, amelyek nem a ti részetekre adattak.
Vannak ugyanis az életáramban olyan igazságok is, amelyek bizonyos időben, bizonyos állapotban bizonyosfokú lelkek részére menedéket és megnyugvást adnak ugyan, azonban nem minden lélek részére.
Amikor egy ilyen nem nektek való igazsághoz vagy szirthez csapódtok, egy pillanatra azt hiszitek, jobbat találtatok a réginél. Azonban amikor a lelketek kiköt, és otthont akartok építeni, akkor látjátok azokat a hiányokat és hézagokat, amelyeket még majd nektek kellene betöltenetek, ami új munkát, új fáradságot, új szenvedést jelent számotokra. Amikor pedig betöltöttétek, akkor fájdalmasan tapasztaljátok, hogy hiábavaló volt a munka, mert az nem illett a ti lelketek természetéhez; titeket az Isten más sziklához, más talajhoz, más szigetre plántált, ott helyezte el a lelketek táplálására való növényeket, ott van megrögzítve a ti lelketek környezete, és ti ott találjátok magatokat otthon.
Ezt csak példaként, hasonlatként mondtam. Annakidején azt mondtam nektek, hogy mindenki őszintén nyilvánítsa ki lelkének tartalmát, s öntse ki érzéseit, vágyait, kételyeit és bizonytalanságait azokban a vallomásokban.
Hiszen semmi kétség nem fér ahhoz, hogy minden emberléleknek megvannak a maga megpróbáltatásai, kételyei, bizonytalanságai, amelyekkel küzdenie kell, ameddig kialakítja azt bizonyossággá, de ő magában sohasem tudja azt kialakítani, hacsak az Isten nem ad neki rá módot és alkalmat.
Azonban minden léleknek megadja az Úr - ha kéri, és nagy szorgalommal könyörög érte - azokat a módokat, amelyekkel a lelkét megerősítheti, és a hitét megnövelheti.
De akinek a lelke más érzésekkel, más vágyakkal, más gondolatokkal van telve, és egy más szigetre vágyakozik, nincs az sem betűhöz, sem dogmához kötve, hogy neki ott, abban a csoportban kell maradnia, ahova öt az élet vihara sodorta. Keresse azt a helyet, ahol a lelkének érzései jobban ki tudnak terjeszkedni, és ahol több táplálékot tud a maga részére találni. Eljön egy idő, amikor azoknak a helyét betöltik mások, akiket az életfolyó a vonzás szerint és a lélek törvényei szerint egybekapcsol, és azok képeznek majd veletek egyet.
Nem a külső forma szerint, nem a test szerint válogatja ki az Úr azokat, akik egy-egy csoportban összekapcsolódnak, hanem a lélek vágyai és érzései szerint. Mert hiszen a lelkek különböző természetűek és fokozatúak, s különbözők azok az elgondolások és érzések is, amelyek az embereket céljaik felé hajtják.
A hasonlók, akiknek vágyaik és érzéseik egy közös elvhez kapcsolódnak, tartsanak ki egymás mellett, legyenek egymásnak meghitt barátai, testvérei, s tartsanak ki egymással mindvégig. Akiket csak a külső forma kapcsol össze, azok olyanok, mint a ragasztóanyag nélkül egymásra rakott téglák. Nincs tartásuk, és az első alkalommal széthullnak.
Az egyik ember lelkét egyik elv, a másikét másik elv vonzza és taszítja; az egyik ember a tudománynak él, a másik ember a szeretetnek, a harmadik a művészetnek, a negyedik a munkának, az ötödik a rendnek; van olyan, aki a kötelességnek, mert azt találja mindenek felett a legnagyobbnak. Van, aki azt hiszi, hogy bizonyos külsőség elvégzésével közelebb jut a lelke megigazulásához. Az ilyenek végezzék el a külsőségeket, de ne felejtsék el az örökkévaló igazságokat a külsőség fölé helyezni, és majd eljön az idő, amikor a külsőségek lekopnak róluk és elmaradoznak mögöttük, a valódi értékek pedig megnagyobbodnak.
Téved azonban, aki azt hiszi, hogy a külsőt követve, a belső érték nélkül megközelítheti a célt, amelyért élt és küzdött.
Vannak, akik az erények közül kiemelnek egyet, és egész életüket ennek az egynek betöltésére szentelik, a többit azonban elhanyagolják, sőt esküsznek rá, hogy az ő igazságuk a legfontosabb.
Én azonban azt mondom, hogy az ember csak maradjon ember; lássa be, hogy kicsiny, erőtlen, törékeny senki és semmi. Bármit tart nagynak, szentnek és igaznak, egyetlenegy igazság van: az Isten igazsága, amelyet az ember a legnagyobb igyekezetével is csak igen kicsiny részben tud az életében megvalósítani.
Az ember nem lehet tökéletes semmiben sem, mert ha az egyik erényt túlságosan kiemeli és a többi erények fölé helyezi, akkor azon az úton olyan megpróbáltatásokat zúdít magára, amelyekkel nem képes megküzdeni, és elvész, lesodorja őt arról a magaslatról az az áramlat, amelyet maga körül mintegy mesterségesen tornyosított föl.
- Az ember ismerje be gyengeségét, kicsinységét, és lássa be, hogy Isten nélkül semmire sem képes. Csak Isten világossága tudja az ember lelkét megvilágosítani; ez az a világosság, amellyel különbségeit tud tenni a különböző igazságok közt; ez az a világosság, amely az ember lelkének megmutatja a legközelebbi állomást, amelyet el kell érnie.
Mindegyik léleknek van egy ilyen közeli állomása, ahová be kell érkeznie. Hiába mondja egyik ember a másiknak, hogy: "Semmi a te megpróbáltatásod; az az igazi megpróbáltatás, ami engem ért; az a munka, amit nekem kell végeznem, és az a felelősség, amely reám hárul!" - a vaknak és a süketnek mondja ezt, mert a másik ember is a saját munkáját, fáradságát és küzdelmét látja nagyobbnak, mert ő azt érzi.
Mindezekért tehát azt mondom, hogy az ember igyekezzék a lelkének minden részét megtisztítani a tévedésektől és bűnöktől, és keresse kutassa azt az igazságot, amely szerint lelkét kiképezheti, kiformálhatja.
Ez az igazság pedig előttünk áll, előttetek áll a Megváltó alakjában, abban az igében, amelyet Ő hagyott itt a földön. Ezt az igét, a tökéletes ember kiábrázolását kell megvalósítania minden léleknek; ezt az igét kell megtanulnia nemcsak kívülről, elméletileg, hanem gyakorlatilag, hogy a lélek minden része ragyogó tiszta legyen, hogy az Isten elgondolása szerint való szellemi formát megközelíthesse.
Ezt az ember nem máról-holnapra, hanem sok fáradság, sok tanulás, sok megpróbáltatás árán érheti csak el. Ezen az úton az ember nem tehet mást, mint imádkozhat és dolgozhat. Dolgozhat önmagán és embertársain; de nem uralkodással, hanem példaadással, a szerint a példa szerint, amelyet Krisztus Urunk adott életével és halálával e világnak, hogy e világot megtisztítsa és fölemelje Istenhez, a Tökéleteshez a tökéletesedés által.
Ti pedig, embertestvéreim, akik ezt látjátok és beláttátok, a lelketek-be tekintve mindannyiszor gondoljatok arra, hogy Ő, a mindeneket tudó és mindeneket látó, Aki a ti szíveteket, a ti érzéseiteket, a ti gondolataitokat vizsgálja, és éjjel-nappal látja a ti cselekedeteiteket, akkor is szemléli az érzéseiteket, amikor ti nem tudtok róla. Ő tudja és látja a ti vágyakozásaitokat, meghallgatja a ti imádságaitokat, és kész segíteni rajtatok; kész levenni a terhet a vállatokról, hogy a lelketeket, a szellemeteket feljebb emelje a bizonyosság világába.
Minden elmúlik. Elmúlnak a részletigazságok, elmúlnak azok az erősségek, amelyekbe az emberek és a szellemek kapaszkodnak; ég és föld elmúlnak, a hatalmasságok semmivé válnak, de egyetlen hatalom, egyetlen erő, egyetlen igazság örökké megmarad: az Isten igazsága.
Minél inkább belemélyedtek a lelketekkel ebbe az igazságba, annál inkább megközelíthetitek azt a bizonyosságot, ahová a lelketek vágyódik. Ez a bizonyosság az, amely kiemel titeket a változandóság világából, s föléje emel azoknak a hatásoknak, amelyek itt szenvedtetnek és nyomorgatnak titeket; fölemel a reménységbe, abba a bizonyosságba, ahonnan már itt a földön is nagy megnyugvást és békességet meríthettek. Mert hiszen az imádkozás, mint lehetőség, minden pillanatban készen áll a részetekre. Minden pillanatban kérhettek, és adatik nektek, és uraivá válhattok a bizonytalanságnak; hatalommá növekedhettek, s kicsinyekké és törpékké válnak előttetek és körülöttetek azok az akadályok, amelyekkel a ti emberi erőtökkel megküzdeni semmiképp sem tudnátok. így naggyá és hatalmassá tesz titeket az a hit, amellyel Hozzá ragaszkodtok és az ígéret, amellyel Ő Magához hívja a földi embert, hogy össze ne roskadjon, és meg ne semmisüljön a bűn terhe alatt.
Azért, testvéreim, ha hisztek és lelketekkel az Úrhoz kapcsolódtok, akkor mellettetek és körülöttetek folyhat a szellemvilágnak minden tévelygése, minden akarása, minden öntudatlan és öntudatos csábítása: minden téveszme elfolyik mellettetek és mögöttetek, és ti biztonságban éltek, és nem a szellemvilág irányít többé titeket, hanem ti lesztek irányítói azoknak a szellemfluidoknak, amelyek körülöttetek folynak, amelyek titeket körülvesznek. S akkor meggazdagodtok lélekben és erőben, és ezeket az öntudatlan szellemi alakulatokat, amelyek eltévedtek s letértek arról az útról, amely a legközelebbi megnyugvás és boldogság világai felé vezet, ti vezethetitek a ti bizonyosságotokkal abba az otthonba, amelybe ők más úton, más irányban próbálkoztak annakidején eljutni. Ti pedig a ti kicsiny, rövid és jelentéktelen életetekkel az Úrnak kezében hatalmas tényezőivé váltatok a világok irányításának.
Mert elvek mozgatják a világokat, elvek mozgatják az életet, elvek harca dúl a lelkekben; elvek azok, amelyek győzelmesen emelkednek ki a tévelygések hullámzásából, de csak az isteni elvek; a tévedés elvei, a tévelygés gondolatai pedig elcsitulva, megsemmisülve hullnak alá a sötétségbe, a megsemmisülésbe, a halálba.
Akik megmaradnak tévelygéseikben, bűneikben, azok ezekkel az elvekkel együtt hullnak alá a megsemmisülésbe, az enyészetbe. Mert minden tévelygésnek, minden bűnnek el kell múlnia, ki kell az életből taszíttatnia, mivel nincs létjoga.
Isten elve, Isten elgondolása az egyetlen uralkodó hatalom, amely a tökéletes létformát ajándékozhatja a teremtett léleknek. Minden elvnek, ameddig ki nem válik belőle az isteni elem, az isteni elgondolás, az isteni terv, meg kell ütköznie, szét kell romboltatnia, hogy elemeire bomolva, az Igazság-törvénye kiválaszthassa belőle a valóságot, az igazságot.
Ha Isten a maga hallható szavával hív az igazságra, a bizonyosságra, miért kelljen nektek az ütközések világában az ütközésre szánt elvekkel súrlódnotok, gyötrődnötök? Miért nem hallhatják meg még idejében az élő emberek Isten szavát, miért tévelyegjenek?
Jöjjetek, üljetek le, hallgassátok Krisztus tanítását; legyetek alázatosak, hajoljatok meg, nyissátok meg lelketeket a Szentlélek világosságának, a Szentlélek erejének, hogy átalakíthassa a ti földi lényeteket, hogy a földi múlandóságból az örökkévaló életre emelkedhessetek fel!
* * *
Forrás:
HIT, REMÉNY, SZERETET
A "NÉVTELEN SZELLEM" TANÍTÁSAI ESZTER MÉDIUM ÚTJÁN
(37-54. old.)
Kiadta: A SZELLEMI BÚVÁROK PESTI EGYLETE
Budapest, 1938. október hó
*
|
