|
ZSIDÓKÉRDÉS-E A ZSIDÓKÉRDÉS?
Kuklis Iván
A zsidóság Ígéretet kapott, hogy közöttük, belőlük fog megszületni a Messiás. A Névtelen Szellem szerint ez az Ígéret Máriában lett emberi valósággá. De - mert a kor emberei közül kevesekben érett még meg a hit -nem vettek tudomást róla. (A Napkeleti Bölcsek érettek voltak rá, fel is keresték Betlehemet - no de a zsidó bölcsek ne tudták volna? Akkor nem ölette volna meg Heródes a gyermekeket!)
Jézus megszületésével, emberi testbe öltözésével egy más korszak vette kezdetét. Az Ígéretre kiválasztott népből azok, akik megértették, hogy az Ígéret beteljesedett, ettől kezdve a szellemi Izraelhez tartoztak, akik ezt nem értették meg, azok kizárták magukat a kiválasztottak közül, kiválasztottságuk ezzel meg is szűnt. A testi Izrael, mert nem fogadja el Jézus Krisztust Messiásnak, Megváltónak, többé nem kiválasztott, csak magáról hiszi ezt. Innen származik minden további félreértés.
Krisztust azok ölték meg, akik nem fogadták el Messiásnak, illetve, akik tudták, hogy Ő a Megváltó, de különféle (tisztességtelen) okokból tagadták. Na, de hát a rómaiaknak talán nem volt részük a keresztre feszítésben? Tehát semmi alapja nincs annak az állításnak, hogy a zsidók lennének a Messiás-gyilkosok, s ezért rászolgáltak az üldöztetésre. Hiszen még a keresztény egyházak is, és még sokan mások (köztük mi magunk is) naponta feszítjük keresztre Krisztust.
Pál apostol több helyütt is magyarázza, hogy miként kell érteni a kiválasztottságot, kinek adatott az ígéret, miként teljesedett be, és hogy kik az ígéret fiai. Márpedig ha valaki, úgy a Gamáliel-tanítvány Saulus-Pál érthette és tudhatta ezt a legvilágosabban.
Az ígéret Krisztusban teljesedett be. Ha tehát valaki nem hisz Krisztusban, az lemondott az ígéretről, vagyis érdemtelenné vált rá. A Galáciabeliekhez írott levél 3., 6. és következő verseiben erről így ír: "Ábrahám hitt az Istennek, és Isten őt ezért igaznak fogadta el." Nyilvánvaló tehát, hogy a hit gyermekei Ábrahám fiai. Mivel pedig előre látta az írás Ihletője, hogy a pogányokat hit által igazítja meg, előre hirdette ezt az evangéliumot Ábrahámnak: "Általad nyer áldást a föld minden népe." (A Jeruzsálemi Bibliában: "...benned minden pogány áldott lesz", a Genezisben: "Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége." Ugyanez a Jeruzsálemi Bibliában: "A föld minden törzse áldotta lesz általad".) Eszerint a hit gyermekei nyernek áldást a hívő Ábrahámmal.
Majd így folytatja a 27-29. versekben: "Akik Krisztusba keresztelkedtetek meg, Krisztust öltöttétek magatokra. Krisztusban tehát nincs többé sem zsidó, sem görög, nincs sem szolga, sem szabad, nincs sem férfi, sem nő, mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban. Ha pedig Krisztuséi vagytok, akkor Ábrahám utódai vagytok, és ígéret szerint örökösök."
Amikor Péter apostol meggyógyítja a születésétől fogva sántát a templom kapujában, az álmélkodó egybegyűlteknek beszédet mond megtérésre és Krisztus elfogadására buzdítva őket. Hivatkozik Mózesre, aki azt mondta, hogy "Prófétát támaszt nektek testvéreitek közül az Új Isten, olyat mint én: Őt hallgassátok mindenben, amit csak mond nektek. És aki nem hallgat erre a prófétára, azt ki kell irtani a nép közül."
Nem valószínű, hogy Péter apostol ezt a kiirtást - testi, fizika megsemmisítést - kérte volna számon az összegyűltektől, vagy efféle fizikai kiírtást helyezett volna kilátásba a számukra, ha nem fogadják el Krisztust. Sokkal valószínűbb, hogy a szellemi Izraelből való kiirtatásra, az abból való kizárásra gondolt, amikor ilyen keményen idézte Mózes - egyébként kevésbé kemény - szavait. Mózes csak felelősségre vonás említ. Igaz, nem tudjuk, hogy az ő idejében, illetve az ő megítélése szerint mit kell értenünk a felelősségre vonáson. Az is igaz, hogy a legnagyobb próféták egyikeként minden bizonnyal értette, kire és mire utalnak sajá szavai.
Igen fontos felfigyelnünk Mózesnél arra a több ízben megismételt mondatra, hogy "A te utódod birtokolni fogja ellenségei kapuját, és a te utódod által nyerhet áldást a föld valamennyi népe, ..." (A Jeruzsálem Biblia szerint megáldott lesz.)
A kérdést a maga teljességében Pál apostol a Római levélben teszi világossá. Ő is felidézi a Mózesnél olvasható mondatokat, s az egész 9. és 10. részben a zsidók kiválasztottságát, az ígéretet és a Krisztusban való hit problémáját taglalja. Ebben az okfejtésben az első és legfontosabb megállapítás: "Mert nem tartoznak mind Izraelhez, akik Izráeltől származnak, és nem mindnyájan Ábrahám gyermekei, akik az ő utódai hanem amint meg van írva: "A te utódodat Izsákban fogom elhívni" Vagyis nem a leszármazás szerinti utódok az Isten gyermekei, hanem a, ígéret gyermekei számítanak az ő utódainak " (Róm 9, 6-8).
Izsákban egy utódot fog elhívni Isten, a Megváltót. De mert a test szerinti Izrael még a törvény útján sem jutott el az igazsághoz, számár; Jézus Krisztus a megütközés és elbotlás köve lett, szegeletkő, amelyet az építők megvetettek. Saját üdvösségükben annyira bíztak, hogy nem vettél figyelembe az írást, saját Szentírásukban az egyik legnagyobb próféta szavait: "Aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül." Nemcsak a test szerinti Izraelből, hanem az egész emberi nemből, mert hiszen Ábrahám magvában minden nemzetség, minden nép megáldatik.
Ha nem így volna, miért mondja Jézus Zákeusnak: "Ma lett üdvössége ennek a háznak: mivelhogy ő is Ábrahám fia." (Lk 19,9) Ennek a mondatnak csakis a fenti összefüggésben van értelme, hiszen a kistermetű atyafi vérszerint izraelita volt. Ábrahám fiává azonban csakis hit által lehetett!
Aki nem hiszi, hogy az ígéret beteljesedett, azt Isten elveti. Természetesen a testi Izraelből is voltak sokan, akik megtértek. A megtérés, a hit, Jézus Megváltó-, Messiás-voltának felismerése és elfogadása nem előjoga egyetlen népnek sem, sőt egyetlen embernek sem.
Való, hogy a testi Izrael bizonyos előnyt élvezhetett volna azzal, hogy az ő véreként öltött testet Krisztus, de ezt az előnyét eljátszotta, s ezért Isten csak egy maradékot tartott meg belőle a maga számára: "Meghagytam magamnak hétezer férfit, akik nem hajtottak térdet a Baálnak." (A hétezer természetesen szimbolikus szám). Viszont az ő (t.i. a vér szerinti Izraelből a többiek) elesésük által jutott el az üdvösség a pogányokhoz, hogy Isten féltékennyé tegye őket." - mondja a Római levélben Pál. (Róm 10,11)
Mi következik mindebből?
Először is az, hogy a vér szerinti Izraelnek nincs mivel dicsekednie, hiszen a kiválasztottakon kívül, mint csoport, kénytelen lesz végignézni és asszisztálni az üdvösségbe vonuló emberiséget, hogy végül, felismerve a legfőbb igazságot, maga is üdvözüljön.
Másodszor az, hogy senki se dicsekedhet kollektív üdvözüléssel, vagy felismeréssel, hiszen csak egyéni fejlődés van, legfeljebb annyi a közös, hogy az együtt bukott csoportoknak együtt is kell visszatérniök, tehát meg kell várják egymást, sőt munkálkodniok kell a csoport lemaradt tagjainak szellemi fejlődésén.
Harmadszor az, hogy nevetségesen ostoba vád, miszerint a zsidók feszítették keresztre Jézust, hiszen Pilátus mondta ki az ítéletet, és római katonák hajtották végre, és ezt az se menti, hogy mindent a zsidók követelésére tettek. Nehezen tudom ugyanis elképzelni, hogy Mária és Márta, a feltámasztott Lázár, Jairus, a százados, akinek a szolgáját gyógyította meg, és sorolhatnánk még számosan másokat, meg még akikről nem is tudunk, mert említést se tesznek róluk az Evangéliumok, hogy mindezek részt vettek volna Jézus elárultatásában, a Szanhedrin elé hurcolásában és megfeszítésében. Ha ugyanis igaz az, hogy nem mind Izrael fiai, akik vér szerint oda tartoznak a Messiást megtagadó Izraelhez (és még azok közül is meghagyott magának az Úr hétezret!), akkor az is igaz, hogy nem csak Izrael fiai kiáltoztak a tömegben feszítsd meg!-et. Nincsen tehát dicsekedni, vagy megvetni valója senkinek, mindenki a maga üdvösségét munkálja, még azok is, akik a mások üdvözítésén munkálkodnak.
Az antiszemitizmusnak tehát éppúgy nincs létjogosultsága, mint a zsidók dicsekedésének. Jobb, ha mind zsidók, mind nemzsidók megpróbáljuk a törvény betöltése után - ami csak a minimális penzum - a hit valóságát, a Krisztusban való hit valóságát úttá és életté tenni, hogy igazságra jussunk.
Aki tisztában van a többszöri testet öltés törvényével és tudja, hogy az miként szolgálja az emberiség szellemi fejlődését, az komolyan el kell gondolkodjék rajta: miért éppen a test szerinti zsidók szenvedtek két évezrede annyi üldöztetést. Az előbbiekben világossá kellett legyen, hogy az úgynevezett vérvád nem fenntartható. És ha valaki veszi magának a fáradságot, hogy alaposabban utána nézzen, hol, mikor és milyen körülmények között törtek ki pogromok, hoztak megkülönböztető törvényeket a zsidóság ellen, telepedtek önmaguktól vagy kényszer hatására gettókba, bélyegezték meg őket megszégyenítő módon, vagy irtották ki tömegesen, annak számára világossá lesz, hogy a valódi indokok között a kollektív bűnösség szinte nem is szerepel. Legfeljebb egyfajta (a félreértett kiválasztottság-tudatból eredő) öntúlértékelésből származó gőggel lehetne általában vádolni a zsidóságot, de ez alól is annyi a kivétel, hogy ezt sem lehet komolyan venni.
A reinkarnáció ismeretében két válasz maradhat.
Az egyik, hogy az az Isten által megtartott bizonyos hétezer a maga állandó áldozathozatalával és példamutatásával az Izraelnek nevezett szellemcsoportot mihamarabb a krisztushit megigazulást hozó ismeretére igyekszik segíteni.
A másik, és egyben az emberiség üdvtervébe illő magyarázat, hogy a számtalan egyénileg és közösen elkövetett bűn durván megsértette a törvényeket; a törvénysértők többsége azonban csak akkor jut jobb belátásra, ha maga is megjárta a poklokat, amiket másokkal megjáratott. Gyakorlati példával élve: a hódító hadjáratok pusztító, romboló, fosztogató, erőszakoskodó és öldöklő hordái, a "szent" eszmék nevében és védelmében másokat megkínzó, máglyán megégető fanatikusok, a hatalmi vágyaikat, szadizmusukat embertársaikon kiélők egyik vagy másik életükben maguk is ilyenek áldozataiként tapasztalják meg a szenvedéseket mindaddig, amíg el nem jutnak a felismerésre, hogy a megbocsátás vethet csak véget ennek a kétségbeejtő adok-kapok tragédiasorozatnak. Mindennek pedig nem sok köze van a testi Izraelhez tartozásnak; az is, mint minden kiemelt élethelyzet mind az adok, mind a kapok oldalon csak alkalom a kiélésre vagy az átélésre.
Annak a zsidó barátunknak pedig, aki úgy vélte, hogy a huszadik század közepén lezajlott iszonyatban annyi zsidót pusztítottak el egyszerre, amennyi embert hozzájuk hasonló módon az európai történelem során sem, csak azzal a statisztikai adattal tudok felelni, amit nemrégiben hozott nyilvánosságra egy történész, aki szerint az ún. boszorkányüldözések során (a tizennyolcadik század végéig) hozzávetőlegesen öt és fél - hatmillió embert égettek meg. De ha nagyon eltúlzottnak éreznénk ezt az adatot, gondoljunk a kivégzések és a gulagok közel százmillióra becsült áldozatára. És akkor még nem is beszéltünk a különböző gyarmatosítók népirtásairól, rabszolga-kereskedők hajóival az Újvilágba hurcolt afrikaiak mindössze negyven százalékban életben maradt rakományairól, az egymillió örményről és ugyanannyi ibóról stb., stb. Soroljam még?
Természetesen egyik sem mentség a másikra. De hiszen éppen erről volt szó.
Jézus azzal zárja az utolsó időkről szóló próféciáját, hogy "Bizony mondom néktek, hogy nem múlik el ez a nemzedék, amíg mindez végbe nem megy." Azaz, a szellemcsoportnak, amelyik már az Ő földi megjelenése idején élte a maga reinkarnációs ciklusát, még e prófécia beteljesedése előtt kellene annyira megtisztulnia, hogy esélye legyen egy magasabb szintre lépni. Nos hát, a vér szerinti Izraelnek mindent el kellene követni, hogy e nemzedék (szellemcsoport) minden - vér szerint éppen nem zsidó - tagja bevonulhasson az üdvösségbe, mert számára csak úgy nyílnak meg a mennyek országának kapui, ha azokon minden más e nemzedékbeli belépett már. Aki pedig vér szerint nem tartozik éppen Izraelhez, annak mindent el kellene követni, hogy minél hamarabb belépjen a mennyek országának kapuin, hogy így segítse - jó krisztushívőhöz illően - mihamarabbi üdvösséghez a most éppen Izrael véréből való embertársait.
* * *
|
