2008. IV. negyedév
TARTALOMJEGYZÉK
Hittel az örökélet útján * Istenfia - emberfia * Taníts úgy számlálni napjainkat...
Zsidókérdés-e a zsidókérdés? * Misztériumok * Tanít a szellemvilág

      A megváltó Jézus Krisztus nevében szeretettel köszöntelek benneteket testvéreim.
Nem így volt ez hajdanán. A teremtéskor Isten az ő teremtményeivel népesítette be a világmindenséget. A szabad akarattal rendelkező szellemek szabadon járhatták át gondolataikkal, érzéseikkel, de lényükkel is az egész világmindenséget. A bukás azonban mást eredményezett; a különböző világok a világmindenségben egymástól elkülönültek és lezárultak. De zárultak a bukott szellemegyedek Isten és a többi teremtményei irányában is, és külön világokat alkottak.
     Addig minden kristálytisztán átlátszó volt. Senkinek semmiféle takargatnivalója nem volt. Minden teremtménynek minden érzése és gondolata - mivel kristálytiszta volt - látható volt a többiek részére is. A bukás következtében azonban bezárták őket bűneik, megsűrűsödött fluidjaik, és így elkülönültek Istentől és egymástól. Tulajdonképpen a törvény cselekedte ezt. Az első emberpárt, Ádámot és Évát lángpallossal űzte ki a paradicsomi világból, és oda vissza nem térhettek. Megfosztotta őket mindattól, amivel addig rendelkezhettek, amely az ő világuk volt, ahonnan más világokba is betekintést nyerhettek.
     Ha az emberek világát nézitek, éppen így, sőt ettől sokkal inkább elkülönül ember az embertől. Elkülöníti őt a fizikai test, amely a bűn következményeként jött létre, rakódott a lélek köré, de elkülöníti embert az embertől érzése, gondolkodási módja, vágyai, tulajdonságai, kialakult vagy a külső világból elfogadott elvei és eszméi is. Nemhogy egyik ember nem ismeri a másikat, de nem ismeri még önmagát sem. Az emberben is különböző rétegek zárultak le, és egy-egy lezárulási folyamattal, az ember jelentudata előtt ismeretlenné vált a múlt, a lezáródott idők tapasztalatai, emlékei, tehát elmúlt földi életeinek különböző énjei. A jelenkor emberének mindezekről semminemű tudomása nincs, mert azt hét lakat és hét pecsét tartja zárva. így a jelenkori ember a maga valóságában nyilvánvalóan nem ismerheti önmagát.
     A mélységek világából, a lezárt világokból, ha egy kicsiny résen, amelyet az isteni Gondviselés megnyit, valami a múltból kiszivárog, az okkal és céllal történik azért, hogy az ember valamit a jelenben másként cselekedjen, vagy egy keveset esetlegesen a másik lelki oldalából is észrevehessen. Az ember előtt a föld is egy lezárt világ. Bár a földi tudomány már fejlett, ennek ellenére mégsem ismeri a föld mélységeit és magasságait a maguk valóságában. A mélységeket sem, amelyek a föld belső központja felé helyezkednek el rétegződve, és le vannak zárva. De a külvilágban és a föld feletti rétegekben sem tud megfelelően és jól tájékozódni és eligazodni. Nem tudja, hogy hol is kezdődnek a szférák és a szférák világai pontosan hogyan különülnek el egymástól, a szférákon belül milyen a törvény által odasorolt szellemek állapota. Sőt azt sem tudja, hogy a szférákban minden emberi lélek egy teljesen elkülönült világban, a saját állapotvilágában él.
     Mennyivel kevésbé ismerheti akkor az ember a legnagyobbat és a leghatalmasabbat: a mi Atyánkat, Istenünket. A legnemesebb, a legcsodálatosabb, a legutánozhatatlanabb, a legelérhetetlenebb tulajdonságokban is csak sejti a teremtő Istent, és még legmerészebb elgondolásaiban sincs megfelelő kialakult képe Istenről, Isten nagyságáról, Isten hatalmáról és Istennek mindennemű csodálatos képességeiről. De a földön azért az embernek törekednie kell a teremtő Isten megismerésére, a legmagasztosabb, a legtisztább, a legjobb, legszeretetteljesebb megismerésére, aki utánozhatatlan és oszthatatlan, mindenek felett való és mindenkinél hatalmasabb és kiismerhetetlenebb. Isten maga a misztérium. Sűrű fátylak fedik az Ő kilétét és az Ő tartózkodási helyét.
     Isten küldöttje, akit váltságul adott a világnak, az Úr, a Jézus Krisztus, szintén csak az utókor számára megörökített cselekedeteiben, csodáiban, igéiben válik némileg ismertté az ember előtt. A lényeg az, hogy nem is annyira a személyét, az egyéniségét, hanem az eszméjét ismerje meg az ember, hogy aztán aszerint élje az életét. A föld lakói előtt az Úr, a Jézus Krisztus is misztérium. Megkérdezi az ő tanítványaitól: "Kinek tartanak engem az emberek?" Egyesek Illésnek, mások egynek a próféták közül, felelik. Érzik mögötte az ismeretlent, a misztériumot, a titkot, amely körülfogja őt. De, hogy valójában ki is Ő, az akkor élő embereknek fogalma sem volt, csak a tanítványok és Péter tudta, hogy ő Istennek Fia. Az emberek pedig, hogy Ő az ember fia. De, hogy mit is jelent istenfiúsága és mit is jelent, hogy az emberfia, ezt már nem értették, ezt már szétboncolni képtelenek voltak.
     Mindnyájan - ti is embertestvéreim - Istennek gyermekei vagyunk. De az Ő Isten-fiúsága egészen más; a bukott állapotban lévő isteni teremtményekhez viszonyítva óriási többlet, mert Ő soha nem bukott, elérte a tökéletesség állapotát, így tökéletesen töltötte be az isteni akaratot, az isteni törvényt: az igazság és szeretet törvényét.
     Tehát az emberek nem ismerték Őt, és csak úgy próbálták meghatározni kilétét, hogy Názáretből való, názáreti. De mint ahogyan az ember nem képes pontosan meghatározni, hogy melyik pillanatban és honnan indul a szél és hova megy, ezen mód nem voltak képesek az emberek meghatározni, hogy honnan jött Krisztus, és mi a küldetése. A különböző, egymástól elzárt világokat hogyan nyitotta meg, hogy aztán a földre érkezzen. Milyen hatalommal, milyen erővel tartja nyitva ezeket az elzárt világokat azon az egyetlen keskeny úton, amelyen Ő érkezett a földi világba, és hogy milyen hatalommal tartja nyitva ezt az utat, egészen második eljöveteléig. Ez a nyitott út ad lehetőséget arra, hogy a földről és minden bukott világból ezalatt az idő alatt vissza lehessen jutni a magasabb világokba. De senki sem tudja azt sem, hogy az Ő második eljövetele után hogyan és miként záródnak le újra ezek a nyitvahagyott ajtók, hogyan zárulnak le ezek a világok, és egyes világokra az majd milyen súlyos, fájdalmas és gyötrelmes elkülönülést és következményeket hoz.
     Krisztust tehát csak részben ismerik az emberek. Karácsony táján mindenki csak a kisded Jézust, a jászolbölcsőben nyugvó isteni gyermeket, a tehetetlen csecsemőt látja, akiben még nem látni, hogy milyen hatalmas küldtetést fog betölteni. Akit még az állatok leheletének kell melegíteni, pólyába kell takarni, és akit Józsefnek kell elmenteni Heródes elől Egyiptomba.
     A kisded Jézus megszületésén, eljövetelén ti is örvendezhettek és örvendezhet minden emberi lélek, sőt az egész világmindenség. Születése maga is csoda; minden apró részletével, a megváltás nagy művével, az erők világában véghez vitt tisztító tevékenységével. De immáron a mai modern világban, amikor a tudomány már a természettörvényekből is sok-sok mindent megért, felhasznál és alkalmaz, vajon hány ember ismeri őt, az isteni kisdedet? Vajon a mai ember kinek tartja Őt? Egynek a próféták közül, vagy Illésnek, vagy szent embernek, vagy annak sem, hanem fattyúnak, csalónak, akinek nevét csak azért veszi az ajkára, hogy káromolja Őt és a mi Atyánkat, Istenünket? Vagy semmit sem akarnak róla tudni, és így Karácsony táján csak üzleti lehetőséget látnak benne?
     Mennyit ismer tehát a világ a kisded Jézusról? Ismer-e annyit, mint az egyszerű pásztorok vagy a keleti bölcsek? Egyáltalán akar-e tudni Krisztusról? Érdemes lenne feltenni a kérdést a mai embernek, az úgynevezett vallásos embernek: kinek tartják Őt? És ha a kérdés el is hangzana, vajon milyen felelet jönne rá az emberek nagy részétől? Milyen mértékben ismeri a mai ember a felnövekvő Jézust bölcsességében, kedvességében, isteni jó szándékában és hihetetlenül nagy segítőkészségében, amely egészen az áldozat végső határáig megy el? Vajon a mai ember 33 esztendős korára megérik-e, vagy még akkor is keresi önönmagát? Vagy még akkorra sem alakult ki benne, hogy egyáltalán mit akar az élettől? Kit akar szolgálni, kit fogad el mesterének? A földön lévő sok út közül melyiket válassza? Melyiken akar haladni, milyen célba akar beérkezni? Vagy egyáltalán vannak-e céljai a mai embernek a saját életével? Kitűz-e maga elé valami nemes, elérendő célt? Vagy talán kitűz, de mivel nehéz és terhes az út, ezért könnyen lemond a nemesebb célról és a gyorsabban, könnyebben elérhető dolgokat tűzi ki maga elé, amely a lehető legkevesebb fáradtsággal jár és minél előbb dús hasznot hoz: hírnév, dicsőség, hatalom, elismerés vagy könnyebb életmód. Ezért az erkölcsi törvényeket egyre inkább tágítja, egyre inkább nem akar tudni arról, hogy a teremtő Isten az Ő törvényeivel kormányozza az egész világmindenséget, és törvényeknek kellene kormányozni az emberi életeket is, de az ember nem akar tudni a törvényekről, nem akar tudni a kötelezettségekről, annál inkább tudni akar a jogairól, hogy őt miért, mi illeti meg.
     Hányszor teszi fel manapság a kérdést a vallásos ember: hogyha Krisztus ma élne, ma lenne itt e földi világban, vajon mit cselekedne a látottak, a hallottak, a történtek alapján? Ezt a vallásos emberek teszik fel. Pedig ha Krisztus ma itt lenne, akkor sem az Ő kötelessége lenne, hogy cselekedje azt, ami az ember tennivalója, mert Ő a mester, a küldött, a szabadító, aki utat mutat, aki a maga idejéből, erejéből, ismeretéből, tudásából, szeretetéből ad az embernek. Azért volt itt, hogy megmutassa, megmondja: ember ne így, ne törvénytelenül, hanem a törvénynek megfelelően cselekedj, tehát az embernek kell a jót elsajátítania és cselekednie.
     A mai ember nem lát abban sem rosszat, hogy háborút indít. Nyilvánvaló és kimondatott, hogy Krisztus nem a halál, hanem az élet fejedelme. Tehát nem halált, hanem örök életet hirdet. Az ember mégis, még a háborúkat is Krisztus nevével akarja szentesíteni. A háborúság, amit Krisztus hirdet, nem azonos azokkal a háborúkkal, amelyeket az ember kezd, hiszen Ő a békesség fejedelme, aki a saját békességét kínálja fel a rá hallgatóknak, az Ő igéjéhez igazodóknak.
     Ma azért ilyen békétlen, nyugtalan a világ, azért ilyen ideges és nyugtalan mindenki, azért fél mindenki a jövőtől, azért teljes a bizonytalanság, mert az emberek nem tudják befogadni lelkükbe a Krisztus által felkínált békességet. Ha ma élne Krisztus a földön, vajon nem éppen úgy fonna-e korbácsot és űzné ki azokat a templomokból, akik Isten házát megszentségtelenítik érzéseikkel, gondolataikkal, ahogy egyik ember érez a másik iránt. Mennyire személyválogató az ember, hogy kit szeressen és kit ne. Akit pedig gyűlöl, annak hosszan sorolja rossz tulajdonságait, de annál kevésbé látja meg benne, ami szeretetreméltó. Különben az ember gondolatai mindig maga körül járnak. Hogyan élhetne könnyebben, jobban, hogyan szerezhetne többet, hogyan juthatna nagyobb elismeréshez, hogyan tudná ráerőszakolni a maga elgondolásait a másikra. Ha pedig a másik ember tiltakozik ellene, erőszakkal, ha kell fegyverrel kényszerítené térdre a másikat. Az Úr, a Jézus Krisztus ma sem találna sok dicséretre méltót az emberben, mert kufárabb a kufároknál, hamisabb és hatalomféltőbb a farizeusoknál, mert erőszakosabban hódító a római birodalomnál, pogányabb a pogánynál, süket és vak Isten kívánságával szemben.
     A ma élő zsidók szeretnek a választottság tudatában sütkérezni, de olyan cselekedeteket, olyan tulajdonságokat vagy szellemi értékeket felmutattak-e az elmúlt 2000 esztendő alatt, amelyekkel választottságukat igazolnák?
     És az úgynevezett keresztény világ vajon átalakult-e lélek szerint és választottá vált-e? Vagy csak a vallások külső keretéhez tartoznak, amelynek semmi köze az isteni gyermekhez, az Emberfiához, akikre nem mondhatja el az Úr Jézus Krisztus, hogy az Övéi, hanem csak azt mondhatja: nem ismerlek benneteket. Mert Krisztus megismeri mindazokat, akik az igéit betartják, akik nem sajnálják az időt és a fáradtságot, hogy az írásoknak ne csak a külső burkát, ne csak a történéseit ismerjék meg, hanem ismerjék az eszmét a maga valóságában.
     Sajnos a legtöbb ember ma is csak ott tart, hogyha az Úr feltenné nekik a kérdést: "Kinek tartotok engem?" - nem tudnának válaszolni rá. Mondhatják, hogy ő a Megváltó, ő a szeretet Messiása, de vajon értik-e, hogy mit jelent a szeretet Messiásának lenni? Vajon az ember átalakul-e lélekben és igazságban? Vajon a szeretet dominál-e az életében? Mert ha valaki részéről fájdalom, bánat, rosszindulat, rossz szándék, megkárosítás, lejáratás éri az embert, bizony nem könnyű szeretetet érezni az iránt, aki vele ezt tette. És mégis Krisztus azt mondja: "Szeresd Istent mindenek felett, felebarátodat, mint tenmagad, sőt szeresd ellenségedet is... Békülj ki vele, amíg az úton vagy, bocsáss meg neki, cselekedj vele jót, függetlenül attól, hogy a másik ember is azt cselekszi-e akár veled, akár másokkal szemben."
     De nem is azon van a hangsúly, hogy az ember számon tartsa azt, hogy felebarátja éli-e vagy sem az igazságot, hanem azon, hogy ő élje, hogy ő tudjon megfelelni a krisztusi törvényeknek, hogy ő ismerkedjen nap, mint nap a megváltó Krisztussal. Vajon az ő lelkében a 33 esztendő alatt olyan naggyá és hatalmassá válik-e Krisztus, mint ahogy 33 földi esztendő alatt az isteni kisdedből, a jászolban fekvőből, nagy, hatalmas, erős szellem bontakozott ki, Aki megváltotta a bukottakat, Aki olyat hozott, mint amit annak előtte és Ő utána sem hozott soha senki. Vajon az ember részére elég-e 33 földi esztendő, hogy lelkében kibontakozzon a világot megváltó Krisztus? Vajon az ember élete végére eljut-e a krisztusi cselekedetekig, vagy pont akkor hivatkozik arra, hogy a lélek kész, de a test erőtlen? Pedig éppen fordítva kéne lennie, mivel a Krisztus eszméjével való ismerkedés pillanatában fellelkesül a lélek, lángban ég a megismert új, a Krisztusnak megismert törvényei, a Mester, a Megváltó iránt, és élete végére el kellene jutni oda, hogy a test ne legyen többé olyan erőtlen, olyan gyarló. Hogy a jót kövesse, jó példát mutasson, bölcsen nyilatkozzon, és ne mások felett mondjon ítéletet, hanem önmaga fölött, hogy melyik pontról melyik pontra érkezett el a maga 60, 70, 80, 90 esztendeje alatt. Mert hiszen azért jött el Krisztus, hogy az embert segítse lelki tisztulásában. Nem azért jött, hogy az ember helyett cselekedjék, hanem, hogy az embernek példát szolgáltasson, tanítsa arra, hogy mi a helyes, mi a jó és mi a rossz. Megtanítsa a különbségtételre, hogy aztán az ember is a jót cselekedhesse a rossznak ellenében.
     Nem elég csak mondani, hogy elfogadom Krisztust, nem elég azt mondani, hogy tudom ki a Krisztus, hanem az embernek életével kell bizonyságot tenni arról, hogy ki is az ő mestere. Nemes lelki tulajdonságokban kell hasonlóvá válnia a mi Urunkhoz, Jézus Krisztushoz. Nem elég, ha csak ennek, annak, vagy amannak tartom Krisztust, hanem a maga tökéletességében kell kibontakoznia az ember előtt és meg kell világosodnia, hogy neki személy szerint mit adott, mit hozott, mit tett érte, miből váltotta meg, és milyen lehetőségeket is tartogat az ő számára. Az embernek hálásnak kell lenni, és úgy tudja meghálálni mindazt, amit Krisztus, az Úr érte tett, hogy ő is beáll azok sorába, akik áldozatot hoznak azok érdekében, akik ma még nem, vagy még nem jól ismerik Krisztust.
     Ideát a magasabb világokon újra és újra peregnek, lejátszódnak Krisztus életének legkisebb, legapróbb mozzanatai is, hasonlatosan a templomi stációk képeihez. Azonban nem merev képek ezek, amelyek egyegy eseményt örökítenek meg Krisztus elítéltetéséről, kereszthordozásáról, golgotai haláláról, hanem folyamatosan minden pillanatot megmutatnak, amikor Ő fentről a saját világából elindult, hogy megváltsa a bukottak világát. Minden apró mozzanat, születésétől feltámadásáig, élethűen újra és újra emlékeztet bennünket, hogy milyen nagyot, milyen hatalmasat is cselekedett az Úr, a Jézus Krisztus.
     A törvény ideát szintén elismeréssel adózik mindazoknak, és mozgó képekben örökíti meg azokat, akik, akár mint az Ő tanítványai, akár mint a szent életű asszonyok, főként Mária, az Úrnak édesanyja, könnyebbé, kicsit elviselhetőbbé tették életkörülményeit. Mária nagy alázatossága tette lehetővé, hogy az Isten Fia testet kapva, ember fiává lehessen. Mert az ember nagyon messze, kibeszélhetetlenül messze került az Isten Fiától. Emberfiává kellett lennie, az emberek között kellett élnie, az embereket kellett tanítania, az emberek előtt kellett az ő Atyjáról, a láthatatlan világról, az örök életről tanúbizonyságot tennie, hogy az ember higgyen és a hit által megtartasson. A megtérés lehetőségét hozta a mi Urunk, Jézus Krisztus. Tehát az embernek ezzel a lehetőséggel élni kell! Tudnia kell, hogy mi végett van e világon, mi váratik tőle, hogy számára ki a legfontosabb a földön. Nem a világ hatalmasai, hanem a legnagyobb hatalmasság, a mi Atyánk, Istenünk és a mi Urunk, Jézus Krisztus, Aki által minden bukott eljuthat hozzá.
     Ezért adatott Krisztusnak minden hatalom égen és földön, hogy ez megtörténhessék, hogy a lezárt világok nyitva maradjanak és a megtért emberi lelkek hazatalálhassanak, hazatérhessenek, mert világosság van, mert a világ Világossága jött el e világba. Hazatalálhatnak, mert a legegyenesebb, a legrövidebb és a legkevésbé szenvedésteljes utat mutatja a mi Urunk, Jézus Krisztus. Pedig az ember azt hiszi, hogy ez a legnehezebb út. Nem testvéreim, a bűnnek útja a legnehezebb. A bűnnek mindig fájdalmas, szomorú, gyötrelmes következményei vannak. Rabbá válik mindenki, megköti a bűn, beláthatatlanul hosszú időkig az idegenben kell vesztegelnie. Először csak bűnei és szenvedélyei kötik gúzsba és rabságba, később pedig a kárhozat világaiban az erők kötik őt gúzsba olyannyira, hogy onnan mozdulni sem tud, onnan a maga erejéből kijutni képtelen. Tehát az ellentét által mutatott út a kárhozatba, a bűn nehézségekbe, fájdalmakba, gyötrelmekbe vezet.
     A könnyebben járható út a Krisztus útja, amelyen tanítványai, követői előtt jár, világít, segít. Nehéz helyzetekben, amíg az ember újra fel nem tud állni, és meg nem tud erősödni, az ember keresztjét is hordozza szótlanul, és nagy-nagy türelemmel várja a beérkezését. Gondoljátok el, milyen hihetetlenül nagy türelem kell ahhoz, hogy az ember érzésvilágában lassan megmozduljon egy olyan érzés, amellyel feléje fordul, amellyel kívánja, óhajtja Krisztus jelenlétét az életében. Gondoljátok csak meg, hányan és hányan maradtak vissza a földi világban, gondoljátok meg hányan és hányan fognak testbe jönni erre a rövid időszakra is, ami második eljöveteléig még hátra van. Mind-mind olyanok, akik időben meg nem tértek, akik Krisztust el nem fogadták, és az Úr türelemmel várja ezeket is. Türelemmel várja, hogy megtérjenek bűneikből, pogány szokásaikból, arrogáns viselkedésükből. Hívja, várja az egész emberiséget, az egész bukott világot Krisztus türelemmel, jó szándékkal, és segítőkészséggel, hogy az emberek megtérjenek bűneikből, és életük lehessen.
     Karácsony táján elmélkedjetek ezen. Rá gondoljatok, az Ő elvét, eszméjét forgassátok meg érzés- és gondolatvilágotokban; imáitok, énekeitek Őt dicsőítsék, és külön hálával boruljatok le a teremtő Isten előtt, amiért a sötét földnek világossága, világító fényoszlopa lett, utat mutat a bűn rabságának világából az ígéret földjére. Mert mindaz, ami a régiekben történt, előképe annak, aminek szellemben, lélekben és igazságban meg kell történnie minden egyes emberrel, külön-külön is, hogy a bűn rabságának húsos fazekai mellől képes legyen eljönni és végigjárni az utat, amelyen az Úr járt, előtte is kettéválasztva a tengert, hogy szabad földre juthasson.
     Láthatjátok, mi mindent megtesz a földi ember, kinek szülőhazájában nehéz az élete, aki nehéz körülmények között vagy rabságban él, hogy szabad földre juthasson. Ezt a szabad földet, az ígéret földjét kínálja minden bukottnak az Úr. Kihozza őt a rabságból, a rabságnak földjéről, hogy újra szabaddá válhasson. Ugyanis, aki megtisztul bűneiből, az szabaddá válik, azt nem sajtolja többé a törvény, észre sem veszi a törvény korlátait. Eggyé válik a törvénnyel, ami nem ellene, hanem érte van, őt segíti előre a fejlődés útján, hogy megszentelődhessen, hogy örömet, boldogságot, megelégülést érezhessen és naggyá, erőssé válhasson. De el kell fogadnia a krisztusi elvet, azt be kell töltenie, aszerint kell cselekednie, arról kell tanúbizonyságot tennie életével, megnyilvánulásaival, hogy ő már többé nem az, aki volt. Nem Pilátus, nem kemény római katona, nem Heródes, nem írástudó, nem olyan ember, aki a csodák hatására sem képes elfogadni Krisztust, hanem akiben él immár a feltámadott Krisztus. Igen él, mert befogadta Őt lelkébe, lehetőséget adott a kisded Jézusnak, hogy ott növekedhessen, és eszméje kibontakozhasson, és végül elmondhassa: élek immár nem én, hanem él bennem a feltámadott Krisztus.
     Ezt kívánom néktek a nagy ünnep, szent Karácsony közeledtén, ezt kívánom néktek a szent éjszakára is, hogy a mi Urunk, Jézus Krisztus növekedhessen és erősödhessen bennetek, és akkor megmutatkozhat, hogy ti is valóban az Ő tanítványai vagytok, mert már ti is tudjátok valóban ki Ő. Nem azt, hogy az emberek kinek tartják Őt, hanem ti személy szerint tudjátok, hogy ki a Krisztus. Tudjátok, hogy az élő Istennek Fia, akiben neki kedve telik, akit váltságdíjul adott a bukottakért, kiengesztelésül a törvénynek, hogy ti mindnyájan külön-külön és együtt is egységben, harmóniában és békességben éljetek Vele, önmagatokkal és embertársaitokkal, a világgal. Erre törekedjetek!
Legyen veletek ma és minden napon az én Atyám, az én Istenem!
Úgy legyen. Ámen.