2008. IV. negyedév
TARTALOMJEGYZÉK
Hittel az örökélet útján * Istenfia - emberfia * Taníts úgy számlálni napjainkat...
Zsidókérdés-e a zsidókérdés? * Misztériumok * Tanít a szellemvilág

      Az én Atyám, Istenemnek nevében szeretettel köszöntelek benneteket testvéreim.
     Más a keleti ember élete és más a nyugatié. Ez abból adódik, hogy a keleti ember lelkülete, lelkivilága más, mint a nyugati emberé. A keleti ember igénytelen, türelmes, misztériumokra hajlamos. A nyugati ember gyorsan, kapzsin, mindent azonnal tudni akar, és ebben a nagy kapkodásban eltéved; nem tud hosszan elmélkedni, a misztériumok világában időzni és felfedezéseket tenni. így a misztériumok világa többnyire idegen marad a számára.
     Tudás és tudatlanság, ismeret és babona, két ellenkező pólus. A nyugati ember ezt gyakran összetéveszti, összekeveri. Összekeverte azokban a korszakokban is, amikor a mi Urunk, Jézus Krisztus tanával és igéivel ismerkedett minden alaposságot mellőzve, felületesen. Voltak ugyan szerzetesek és szerzetesrendek, amelyek imába és meditációba merülve türelmesen várták a misztériumok kibontakozását önmaguk előtt, anélkül a gyors kapkodás nélkül, amivel magát a csodát, magát a misztériumot tönkretették volna. Az átlagember viszont helyes ismeretek hiányából kifolyólag babonássá vált. A babona pedig az ismeret és a tudás megszerzését gátolja, sőt a helyes tudás, az igazság megölője a lélekben. Az ember babonás elképzeléseivel a gyógyítás területén is sok ember halálát okozta már.
     Misztériumok nélkül nem lehet lelki életet élni. Lelki élet nélkül pedig az ember csak látszatéletet él. Élni látszik, de lélek szerint halott. Az ilyen emberekre mondja az Úr, hogy "a halottak csak hadd temessék az ő halottaikat." Lélek és igazság szerint kell élni, ez a lényeg, de az igazságot az embernek a misztériumok világából kell merítenie. Manapság a tudás, az ismeret alatt azt érti a földi ember, hogy mindenbe durva kezekkel beavatkozik, a következmények ismerete nélkül. Ezzel nem épít az ember, hanem inkább rombol. Nem épít szentélyt, templomot a maga lelkében, pedig lélekben a Szentlélek templomává kellene válnia az embernek. Egyik pillanatban még szent dolgokról beszél, tart előadást nagy sebességgel, pergő nyelvvel, a másik pillanatban már durva szavakkal ócsárol, mond ítéletet a másik emberről.
     A misztériumok nem bontakoznak ki csak úgy maguktól a kíváncsiságtól hajtott ember előtt, és nem nyílnak ki az erőszakosak és követelődzők előtt sem. A titkokat, az isteni csodálatos titkokat többszörös sűrű fátylak fedik, és az embernek hittel és bizakodva, türelmes várakozással kell a misztériumok kitárulkozása elé mennie. Csak így válhatnak a kívülállók lassan meghívottakká, meghívottakból pedig beavatottakká.
     Valaha, a régi kultúrák emberei jobban értették ezt. Éppen ezért álltak közelebb mindazokhoz az ismeretekhez, amelyek nem a földi világ ismeretei és törvényei voltak, hanem a láthatatlané, a szellemi világé. Mindenre lassan, óvatosan kívánták magukat előkészíteni és ismeretet szerezni ahhoz is, hogy a földi világban mit, hogyan teremtsenek meg; hogyan építsék piramisaikat, tornyaikat, épületeiket, templomaikat, hogy miért fontos az, hogy az oltár keleten helyezkedjen el, hol legyenek a templom bejáratai, és hogy ott hogyan kell tiszteletet adni az Istennek. Tudták minek, mennyi legyen a hossza, a magassága és a szélessége; ezek nem légből kapott méretek voltak, hanem pontosan tudták mi válik szegletkővé, és mit, hogyan kell alakítani, hogy az Isten templomában az isteni csodával, az isteni misztériumokkal találkozhassanak.
     A főpap nemcsak a külsőben viselt nagy méltóságot és tisztséget, hanem valóban beavatott volt a születés és a halál misztériumának titkaiba. Ismerték a beavatás pontos előírását, mert hiszen embert beavatni Istennek titkaiba nagy-nagy felelősség. A léleknek akár csak időleges kikapcsolása is a testből, veszéllyel jár, és veszéllyel jár az is, amit az ember a láthatatlan világból képes áthozni.
     Krisztus a bűnbocsánat legnagyobb misztikusa. Egyáltalán: a legnagyobb misztikus. Harminchárom és fél esztendő alatt lábaival a föld porát taposta, de lélekben az erők, az igazság világaiban, a láthatatlan világban időzött. Minden tudása és ismerete onnan eredt, mindazt onnan volt képes lehozni és a földi világ törvényeire alkalmazni. Ezáltal tudta a csodáit létrehozni: a fizikailag holtat feltámasztani, a megszállt emberből kiűzni a "légiót", stb.
     Maga a természeti világ is a csodák világa. Ezek csodálatos gyógyító erők, amire az embernek ebben a zaklatott világban, ebben a békétlenségben oly nagy szüksége lenne az ő nagyotakarása, gonoszsága, bűnös erőszakossága által még meg nem fertőzött természetben: a hegyekben, völgyekben, mélységekben és magasságokban, vizekben, sűrű erdőkben még ma is fellelhetők. De a nyugati ember mindenről gyorsan és éretlenül le akarta és le akarja rántani a leplet, ezért, amikor a földi tudomány gyorsabb és erőteljesebb fejlődésnek indult, valamit nagyon elrontott. Azt hitte, közelebb kerül a természettörvény ismeretéhez azáltal, hogy mindenbe féltudással belekontárkodik, így a születés, a halál és a bűnbocsánat misztériumába is. Mindent szétszedett, mindent felzaklatott és ezért vált az élet és az ember egész lelkivilága szörnyen zaklatottá, amihez még hozzájárult az is, hogy érzés és gondolatvilágával teljes mértékben az anyagi világ fele fordult, anyagimádóvá vált. Az anyaghoz való nagy ragaszkodás, az anyag gyűjtése, halmozása pedig mindent kiöl az ember lelkéből, ezért a magasabb láthatatlan világ hallgat előtte. Nem nyilatkozik meg neki, nem tud oda belépni, nem tud onnan erőket, tudást, a valóságnak megfelelő ismeretet lehozni. Önző lelkével nem érzi, ami másnak fáj. Nem hallja a fáknak síró hangját az orkánban, nem érzi a madár dalában Isten dicséretét, az eső kopogásában a jövő év gabonájának termését, nem érez semmit, mert szíve kövérré, zsírossá és szőrössé vált, így semmit sem ért a körülötte lévő világból. Pedig a világ nem csak anyag, az ember nem csak test. Mert az elvek nem hazugságra kell, hogy épüljenek. Az embert nem az önzés kell, hogy motiválja. Van ennél sokkal nagyszerűbb, sokkal csodálatosabb, van ennél sokkal értékesebb, de az ember se nem lát, se nem hall. Megvakítja a látszat. Sötétben, ködben tapogatózik azzal a téves tudattal, hogy mára, mostanságra mindent tud és mindent ért. Nincs szüksége a régi könyvekre, nincs szüksége a régi ismeretekre, a szent iratokra, a Bibliára, nincs szüksége az imára, nincs szüksége Istenre. Ez még nagyobb sötétséget szül, és még inkább elveszíti minden türelmét, és nem tud várni. Mindent 40, 50, 60, 70 év alatt akart és akar elérni, felhabzsolni, és azt sem veszi észre, hogy közben tönkre tette és tönkre teszi az egész természeti világot. Nem érzi mennyire maga alatt vágja, maga alatt fűrészeli a fát.
     Az ima maga is misztérium, úgy is mondhatnám, fehér mágia. A régiek a kezdetek kezdetén áldozatot mutattak be az Istennek. Mindenből: a termésből, az állataikból az elsőt, a legjobbat, a legszebbet, a teljesen hibátlant áldozták oda, amit ők is szerettek volna maguknak megtartani. Hiszen sokszor hosszú éhínségek után, vagy a tél keménysége után végre, a természet megadta az első termést, és ebből az első termésből, valamint az állatok leghibátlanabbját kellett tenniük az áldozati oltárra. Még az úgynevezett pogányok is így cselekedtek, hogy kiengeszteljék isteneiket. Azoknak pedig, akik már járatosabbak voltak a láthatatlan világban és hitükkel ráéreztek az egy igaz Istenre, más törvényük volt erre; feláldozni azt, ami szívüknek, lelküknek a legkedvesebb. Voltak, akik nem tudták magukban a kapzsiságot, az önzést legyőzni és megpróbálták Istent becsapni. Azt hitték, ha a hitványát, a kevésbé értékeset teszik az oltárra,- az is kiengeszteli bűneikért a teremtő Istent. De a misztériumok világában, a mágia világában minden úgy mutatkozik meg, ahogy van. Amit az igaz, a tiszta, az önzetlen érzésekből tettek az áldozati oltárra, annak füstje csodálatos arany és ezüst permetként szállt fel a Teremtő trónusához. A sötét indulatoktól vagy önzéstől indítva adott áldozat füstje viszont sűrűn, feketén gomolyogva szállt alá. A misztériumok világából, a fehér mágia világából tud, vagy tudhatna az ember minden jót meríteni magának, mert a mágia világa a láthatatlan erők világa.
     Mindent, ami él vagy élni látszik, mindent, ami mozog, láthatatlan erők irányítanak. Nem tévesztendő ez össze az üres mechanikai erőkkel, hanem azokról a szellemi erőkről beszélek, amelyek eredete szellemi, vagyis az Isten által, maga képére és hasonlatosságára teremtett szellemi lényekből indul ki és hozza, vagy hozta létre azt, ami a világmindenségben a teremtmények révén is létrejöhetett és megvalósult. Minden a szellemből, annak köntöséből, azaz annak erőállományából, vagyis a lélekből indul ki. Az érzéseket, a vágyakat és a gondolatot leállítani nem lehet. Időlegesen, bizonyos gondolatokat a teremtmény önmagából kikapcsolhat, bizonyos céllal, de az érzések és gondolatok szünet nélkül törnek elő a teremtményekből és ezeknek különböző minőségük van. Az érzések, gondolatok és vágyaknak ez a különböző minősége a színek egész kavalkádját hozza létre, amelyek vagy csodálatosan foszforeszkálnak vagy tompán, mondhatnám lesújtóan jelentkeznek. Ezek a színek mutatják meg a teremtményben lévő érzések és gondolatok helyességét vagy helytelenségét; a helytelenség bűnhöz vezet, a bűn pedig már a betegségnek csíráit hordozza magában. Ezek a sűrű gomolyagok előbb csak gombostűnyi nagyságú pontokat, összetapadásokat alkotnak, hogy aztán a hasonló a hasonlóhoz vonzva lavinává kerekedjen, és amikor ezek a fajta erőpontocskák így naggyá nőnek, akkor az, aki ezeket a bűnös gondolatokat, érzéseket kibocsátotta magából, minden uralmát elveszíti felettük, és az erők játéklabdájává válik. Ezeket az erőket nyilvánvalóan a kibocsátó a saját erejéből már más irányba terelni képtelen. Rohan le velük együtt a lejtőn. Kívülről kell, kellett segítségnek jönni ahhoz, hogy az ilyen ember képes legyen az árral szemben úszni, mert hiszen hihetetlen mennyiségű erőt kíván, hogy az ellentétes erők sodrását az ember képes legyen legyőzni. A lehetőség ott van, ott lenne, ha felfele tekintene, és felülről kérné és várná alázatos lélekkel a tiszta erők zuhatagát.
     Az írás mondja: "Tulkok sokasága kerített be engem " (Zsolt 22,13) De testvéreim, felfelé szabad az út! Tulajdonképpen nem is a teremtő Isten az, Aki az embert így bekeríti, hacsak azért nem, hogy a teremtmény még nagyobb kárt ne tehessen magában azáltal, hogy mindennek neki megy és ezáltal összetöri, összezúzza magát, tehát korlátok közé helyezi. Azonban a korlátok között is megvan az embernek a szellemi szabadsága és lehetősége, hogy válasszon jó és rossz között. De sajnos, az ember többnyire a rossz fele nyújtja ki a kezét. Ha valami tiszta, azt gyorsan besározza, beszennyezi.
Valaha csodálatos volt népek, nemzetek életében a fehér mágiának művelése mágusaikon, királypapjaikon keresztül. Tudták hova kell fordulni a tisztáért, a jóért, amely végső soron mindig leküzdi a rosszat. Ezzel szemben, amikor kegyelemből az emberek részére a Teremtő kicsit is megnyitotta a szentélyt, pláne a szentek szentjét, akkor az ember azt a kevéske kis ismeretet és tudást már is a testi énjének kielégítésére akarta felhasználni; ezzel a fehér mágia feketévé vált. Keleten voltak ugyan, akik tudták, hogy milyen titkokat ismerhetnek meg Isten kegyelméből; ezek megvilágosultak és őrizték azokat. Nem szórták gyöngyeiket a sertések elébe, mint ahogy tette és teszi azt manapság a nyugati ember. A keleti ember türelemmel várt, hogy a szentélybe vagy a szentek szentjébe beléphessen. Saruit megoldotta, mert tudta, hogy milyen igaz, amit Mózesnek mondott az Úr az égő csipkebokorból: "Oldd le a te saruidat lábaidról, mert a hely, amelyen állasz, szent föld." Szólt ez az Ő választott népének a történelem folyamán máskor is. Szólott a népnek akkor is, amikor Mózes a hegyen időzött. Sőt senki, állat vagy emberfia a helyet meg nem közelíthette, mert halállal lakolt. Mert a hely, szenthely volt.
     A zsidóknál a szentek szentjét a szentélytől sűrű, nehéz függöny, kárpit választotta el és oda csakis a főpap, és az is csak bizonyos alkalmakkor, ünnepi szertartások elvégzésére léphetett be. A mai modern világban is azoknak, akik a titkok titkaival foglalkozók, akik a láthatatlan világban az egy igaz Istent, és annak szent Fiát, a mi Urunkat, Jézus Krisztust keresik, ugyancsak szól ez a parancs: "Oldd le a te saruidat lábaidról, mert a hely, amelyen állasz, szent föld." Nektek is szól ez testvéreim, akik évtizedek óta idejártok és a szellemvilág nyitott kapujában álltok. Hatalmas dolog volt mindenkor, hogy az egy igaz Isten, minden élőnek teremtője szóba állt a bukott, a bűnös emberrel. Gondolataiba azonban nem enged bepillantást. "Mások az én gondolataim, mások az én terveim, mint az embernek gondolatai" - mondja az írás. A teremtő Istené örökké valók, tiszták, tökéletesek, örökvalóságokat felölelők. Nem így az emberé, a percemberé, aki egy pillanatra Isten kegyelméből megfordulhat a változások világában, amely sok-sok lehetőséget kínál ugyan, de az ember csak keveset tud és azt is rosszul tudja. Ha nem tud a föld útvesztőiben és mélységeiben eligazodni, akkor csak nagyon alázatos szívvel és lélekkel, mélyen meghajtott fejjel, térden állva kopogtathat a misztériumok ajtaján, hogy a titkok feltáruljanak előtte és tudja, hogy mit, miért és hogyan kell cselekednie.
Milyen sokat kellett megtennie a kelet emberének azért, hogy az isteni igazságokhoz hozzáférhessen, közelebb juthasson, és az igazság megajándékozhassa ismerettel, békességgel, nyugalommal, a dolgok kivárni tudásával, megelégedéssel. íme, Krisztuson keresztül a nyugati embernek megadatott egyszerű szavakban mindaz, amiért a keleti embernek nehezen kellett megküzdenie. Keleten, ahol a Nap kél, amely a világosság országa, ahonnan a fény jő, és ahonnan a keleti bölcsek elindultak Krisztusnak tisztességet tenni. A nyugati embernek mindezen nem kellett keresztül mennie, mert kezébe adta Krisztus az isteni igazságokat. Fogd, lásd, cselekedd, lásd meg honnan jössz és hova tartasz, lásd meg, hogy mi az életed célja, de az élet számodra a titkok titka! Életet a tudomány sem teremthet, csak a meglévőt variálja. Az írás a kezére adatott, és íme az ember elveti ezeket a szent iratokat, elveti az igazságot, vagy ha kezébe veszi is, csak azért, hogy megakadjon benne. Ami még rosszabb, hogy ami számára nem kedvező, azt kiveti az írásokból. Nem akarja közelebbről, alaposabban megnézni, hanem kiforgatja és a jövőben még inkább ki fogja forgatni az írásokat. Pedig a Biblia a könyvek könyve. A Biblia a tudás és az ismeret könyve. A misztériumok világához is közelebb juthatna az ember a helyes Szentírás ismereten keresztül. De csak a szavakat, a gondolatok külső köntösét látja. A betű pedig öl.
     Mivel nem látja a teremtés eredetét, amikor teremtésről van szó, úgy gondolja, az ember származása onnan indul, hogy a paradicsomba megteremtette Isten Ádámot és, hogy ne legyen egyedül, oldalbordájából megformálta az asszonyt. De, hogy mennyi idő, és milyen korszakok előzték meg mindezt, arról fogalma sincs. Nem tudja összevetni a teremtést és a teremtési korszakokat az evolúcióval, mert nem érti, hogy az egyik a fentről lefele való bukás, a másik a bukásból való kibontakozás kezdete a felfejlődésnek. Mennyire nem látja, hogy a tilalomfák miért is állnak fent. Mint ahogyan Éva, az asszony és egyáltalán az első emberpár, Ádám és Éva, nem látta, hogy a rossz tudásnak fája nem több tudást ad számukra, hanem sötétséget, szégyenérzetet és teljes lemeztelenítést. A mai ember vajon nem ezt csinálja? Teljesen lemeztelenít. Vajon szereti-e valamiben még a szépet, amely természetes köntöse a jónak, vajon szereti-e a sejtelmeset, nem kíván-e nőt pucérra vetkőztetni, nem kíván-e gyermeket szétboncolni, hogy meglássa, hol van a testben a láthatatlan szellem, amely élteti azt, de amelyet vaksi szemeivel soha nem lesz képes felfedezni. Minden tudással, minden ismerettel így volt és van ma is az ember: felében, harmadában, negyedében, tizedében tudja, aminél rosszabb nincs, testvérem. A tudatlanság jobb a lélek fejlődése szempontjából, mert az még tudássá, ismeretté izmosodhat, de a féltudás veszedelmet hoz. A féltudás hozta az emberiségre a nagy nyomorúságokat, és ha megnézitek a tudomány fejlődését, halottak, hullák egész sokasága volt az ár. Tévedésből, mert azt hitték, hogy tudják, azt hitték, hogy úgy működik a természettörvény és csak a későbbi rossz eredményekből, a halottak sokaságából kellett rájönniük és megtapasztalniuk, hogy rosszul, helytelenül tudták.
     De nem így van-e mindez a hittel is testvéreim? Az igaz hit, a valódi ismeretet és tudást tételezi fel; még nem tudja, de már a helyes úton van, hogy a teljes tudásra szert tegyen. A mai hitetlen ember megveti, lenézi a hitben élők életét, a mindennapi kenyérért imádkozókat, a Krisztusban reménykedőket, mert azt hiszi, és azt gondolja, hogy mindaz, amit a láthatatlan világ nélkül teremt meg a földön, az a jó, az a helyes hit, az vezet a boldogsághoz. Ez az út széles, ezen az úton sokan járnak, de szellemi értelemben csakis azok voltak az igazi tudósok, csillagászok, orvosok, tanítók, törvényalkotók, akik tudásukat, ismeretüket a magasabb szellemi világból, a láthatatlan világból merítették. És igen, azok a művészek is, akik onnan hozták le a magas világok csodálatos muzsikáját, képeit, amelyet ecsettel vagy szobrokban mutattak be, és adtak át azoknak az emberi lelkeknek, akik éhesek és szomjasak voltak a szépre, a jóra, az Istentől származóra, a láthatatlan világ csodálatos alkotásaira.
     Ma nem alkot az ember, ma termel, ma már jóformán semmit nem hoz létre a fantáziájával,
mindent géppel produkál, mindent egy séma szerint készít ezres, tízezres, százezres, milliós példányban, és szinte belefullad a termékeibe; ezért a tömegeket örökös vásárlásra serkenti. Vásárolják a bóvlit, amiért odaadják szellemi értékeiket, odaadják drága idejüket, ami arra kellene, hogy a szent iratokkal foglalkozzanak, meditáljanak, és imádkozzanak, egyszóval, hogy a misztériumok világába beléphessenek, és a titkok világát felfedezhessék.
     Mi a legnagyobb titok az ember részére, testvéreim? Önnönmaga. Hiszen nem tudja, honnan jön, hova tart, milyen életek állnak mögötte, miben vizsgázott jól és miben bukott el. Nem ismeri saját természetét, és nem is kívánja megismerni. Meg van elégedve önmagával úgy, ahogy van. Különbnek, jobbnak, többnek, értékesebbnek tartja magát nemzet szerint is, és emberként is. A másik ember satnya, fejletlen, gyengébb oldalát hasonlítgatja össze az ő esetlegesen tisztább vagy egy kicsit fejlettebb oldalával. Titok előtte, ki is ő? Mi végett van a világon? Milyen utat is kell bejárnia? Mi a munkája és feladata? Mi mindezt az ember elé nem tehetjük, és nem mondhatjuk neki, hogy mit tegyen, hiszen Isten parancsolatai megmondják neki, hogy ezt tedd, és azt ne tedd! De azt, hogy az ember hogyan változtasson életének körülményein, vagy fontos-e, hogy változtasson, vagy éppen az a helyzet a kedvező számára, amiben van, azért, hogy a bűneitől szabadulhasson, - ezt nem lehet tudni és megmondani.
     Nem véletlenül, hanem okkal és céllal van az ember előtt lezárva a múlt és titkos fátylak, misztikus fátylak takarják el előle a jövőt. Ezért kellene az érzéseire figyelnie, de ma már úgy gondolja az ember, hogy tudása, ismerete, gondolkodása megmutatja, minek mi lesz a következménye. Igen, ezt megmutatja, de nem mindig helyesen. Megmutatják azonban a jelek, amelyek ma már a világban vannak: az idők jelei, amit ma már csak a vak nem lát. Vagy látja, de érdekből, önnyugtatásból önmaga és mások előtt is tagadja, mitöbb tudósokat gyűjt maga köré, akik igazolják, hogy nem is olyan nagy a baj a természetben, mint amilyennek látszik. Nagy a baj testvéreim. Minden rossz az emberből jött elő, a hitetlenségéből, rossz szándékából, rossz irányválasztásából és abból, hogy lekicsinyítette és lekicsinyl! az isteni igazságokat, az isteni világosságot, amely eligazíthatná az élet útvesztőiben. Rossz útra tévedt, ami előfordul, hiszen az ember tökéletlen, az ember tévedezö, tehát tévedésből is tévedhet rossz útra. A baj az, hogy látják a bajt, de nem változtatnak, hanem kitartanak mellette makacsul. Az igazság ellenébe a rosszhoz makacsul ragaszkodni és kitartani hazug, helytelen, téves, tévelygő gondolatok, irány, elv, elgondolások mellett, ez kimeríti a bűn fogalmát. Mert ha a régiek babonásak voltak, azért voltak azok, mert a tudomány még nem bizonyította, még nem állt ott, hogy bizonyítani tudja a babona helytelenségét. De ma már ezt az ember nem mondhatja, ma már világosan láthatja a természettörvény működését, és abból le lehetne vonnia a tanulságot. Igaz, hogy kegyelemből él ma az ember, és ez maga is misztérium. Misztérium, hogy hogyan és miként érvényesül a kegyelem, és miért érvényesül, és kikkel szemben érvényesül, és mi történik ilyenkor a természettörvény működésével. Le van egy időre szorítva, vissza van fogva; vagy van, aki áldozatból kiengesztelte a törvényt? Nem tudhatja az ember. Tehát nem látja mindezeket a dolgokat, hogy mi és hogyan alakul.
     Persze, az emberi élet rövid ahhoz, hogy ezt pontosan mérni tudja, és ezért nagy igazságtalanságokat vél felfedezni emberek, népek, nemzetek életében. De mindenesetre a Természet-törvény, ha előbb nem utóbb, az egyén és népek, nemzetek sorsában is érvényesül, mitöbb, az elkövetkezendő időkben a természet haragja, a Természet-törvény érvényesül, mert a Kegyelem-törvénye már nem enyhíti, hanem az ember azt kapja vissza, amit beleadott. Tehát nem a véletlen műve lesz a vulkánok kitörése, a földmozgások, a földrengések, az éhínségek, a pusztító viharok, az orkánok, a szárazság vagy az árvizek. Az embert ne tévessze meg az az ismerete, hogy kegyelmi korszakban él és ezért nem érheti őt semmi veszedelem, hanem kövessen el mindent, hogy cselekedetei, gondolatai, érzései, vágyai, egész élete, az Isten előtt kedves legyen és hogy ő maga ajándék legyen, ne pedig átkára legyen másoknak. Az átok maga is misztérium az ember előtt, mágia, erőknek megkötése. Ha valaki rászolgált, az átok megfogja. Ha nem, visszaszáll arra, aki az átkot kimondta.
     Jól tenné a nyugati ember, ha visszatérne az egyszerűséghez és igénytelenséghez, jól tennék, ha itt nyugaton az egyházak és vezetőik felfigyelnének arra, amit a láthatatlan világ kínál. Bár fentáll közei háromszáz vallás és felekezet a keresztény nyugati világban, de az egyházakból elillant a misztérium. Mindent betűről betűre akarnak megmagyarázni, mindent a megszokott rituálék szerint gyakorolnak mindent erősen lecövekelnek, változtathatatlanul lerögzítenek, vagy éppen ellenkezőleg, a fürdővízzel a gyermeket is kiöntik.
     Ha az ember nem tud szent dolgokról, épületes dolgokról beszélni, akkor beszédje inkább legyen, igen igen, nem nem. Ha nem tud embertársainak valami olyat adni, amivel azoknak szellemi épülését segíti elő, akkor jobb, ha nem akar prédikátor lenni. A mai világban tanulják ugyan, hogy hogyan kell szépen beszélni, meggyőzően előadni, élvezetes helyes stílusban beszélni, hiszen megatemplomaitok erre épülnek. Azt hiszi a mai ember, hogy a hitvilághoz elegendő, ha sátoros ünnepeken és az Ur napján, azaz vasárnapon elmegy a templomba, és ezzel le tud mindent. Ha az ember azt hiszi, hogy amikor gyermekeit megkeresztelteti, ezzel rendben lesz minden, akkor nagyon téved. A lélek él, mitöbb a lélek élteti a testet is, és a léleknek élő kapcsolatokra van szüksége, így az életnek forrására, a mi Atyánk Istenünkre és az ő szent Fiára. Az élet vizéből kell meríteni, ama élő kenyérrel kell élni, aki maga Krisztus. "Én vagyok az élet ama kenyere", ez a kenyér az Ő megtöretett teste és kiontott vére által adatott a benne hívőknek, a benne bízóknak erősödésére, a bűnnel való küzdelemben. Ezt az Úrvacsorában adta. Az Úrvacsora maga is misztérium. Titok, hogy miként alakul át, változik át a kenyér és a bor Krisztus testévé és vérévé, az Ő parányaivá, ami - ha azt az ember jól felkészített lélekkel, bűnbánattal veszi magához - életet ad, segítséget nyújt, megerősíti az embert, hogy ép testben ép lélek legyen. Illetve fordítva: hogy megépüljön a lélek és ezáltal megépülhessen a test is. Tehát az Úrvacsorának nem szokásnak kell lennie, és a bűnbocsánatot sem úgy kell elképzelni, hogy csupán bocsánatot kérek.
     Rá kell jönni, hogy mit tett az ember, fel kell mérni mit indított el azzal, amit megcselekedett, milyen súlyos és mindenre kiható következményei lettek tetteinek. Azután meg kell bánnia, bűnbánatot, böjtöt kell tartania és mindent meg kell tennie, hogy Istent, a Törvényt és azt, aki ellen vétett, kiengesztelje. Ha bárminemű kárt okozott, azt megtérítse, ha lejáratta, megrágalmazta, pletykát terjesztett róla, hitében kigúnyolta vagy a hitben megkicsinyítette, ha fizikailag megbetegítette, a károkat valami úton-módon pótolnia kell, illetve, ami tőle telik, meg kell cselekednie. Szavakkal is okozhat kárt, ha nem érzi a szavak súlyát, nem érzi a szavakban lévő titkos erőket, már pedig abban is misztikus erők rejlenek.
     Ti lelki emberek, ti szellemi emberek vagytok, tinéktek érteni kell mindazt, amit a Szentlélek mond, a Szentlélek a világba hozott, és amit néktek és mindazoknak ad, akik keresik Isten akaratát, és ezért igyekeznek az isteni titkokba behatolni, nem kíváncsiságból, hanem, hogy a jót cselekedhessek. Megígértetett János jelenéseiben, hogy a Szentlélek által az utolsó időkben feltáratnak a titkos dolgok, ismeretekké válnak azért, hogy az ember ezen keresztül megtérjen az Igazsághoz, és ezáltal élhessen.
     Isten legyen mindnyájatokkal! Isten veletek!