|
A MEGTÉVESZTHETŐSÉG
R. Gehringer Éva
Mielőtt 'okoskodni' kezdenék a téma fölött, elcsendesedem, életem filmjét végigpergetem. Hol kétségbeesve, hol önmagam fölött csodálkozva, hol sajnálva, hol kinevetve önmagamat átélem újra azokat a dolgokat, ahol nyilvánvalóan rászedett a kígyó - és én a tilalmas fáról szakítottam gyümölcsöt.
Dolgozatom későbbi részében beszélnék arról, hogy a felismeréseim során milyen összefüggésekre, törvények működésére éreztem rá, és hogyan próbálom azokat alkalmazni az életemben.
Ennek következménye, hogy életemet élvén hol feljebb, hol lejjebb látom magam: érek el 'sikereket', vagy jön elő az a természetem, amellyel meg kell küzdenem. Egy dolog azonban egészen biztos - amit ma már világosan látok: a Gondviselés sem a mélységekben, sem a jól megoldott dolgokban soha nem hagy magamra!
Életemnek legkevésbé szabályozott tulajdonságaival kezdem vizsgálódásomat, amelyek állandóan hátrányos helyzetbe hoznak: hirtelen fellobbanó igazságérzetem, az időnként túl heves segítőkészségem, vagy saját félresiklott elgondolásaim: ahol kifejezetten rosszul döntök, és a bennem lévő jó több kárt okoz, mint építene. Amikor a túlzott igazságérzet csapdájába esem, nem mérem fel a másik fél felismerő-, teherbíró-, és teljesítőképességét, ezért idő előtti eredményeket várok el környezetemtől. Egy általam nem jogosnak minősített megjegyzésre adott türelmetlen, méltatlankodó vagy elképedt válaszom csírájában fojtja el a lehetőséget, hogy a kérdezővel, vagy a gondolatot felvetővel valaha is egyezségre juthassunk. Ha egy visszhangtalan közegben elhangzott helyes felismerés reagálás nélkül marad, nem szomorú együttérzést, hanem haragot vált ki belőlem: s ezzel máris a negatív erőket juttatom előnyhöz.
Nagy hibám az is, hogy igazságérzetemet gyakran olyan hangon próbálom érvényre juttatni, amire környezetem csak elutasítással tud reagálni. A meg nem értettségem méltatlankodásra késztet, és ilyenkor bizony nevetségessé válok.
Konfliktusainkban két fél áll szemben. Saját nézetem mellett a másik fél is tele van elgondolásokkal. Mivel az értelem szintjén nem látjuk át egészen problémáinkat, ezért érzelmi síkra tereljük, ahol ütközések keletkeznek. És tudjuk: a harag építeni képtelen. Hány vitám végződött úgy, hogy kénytelen voltam rájönni haragom-fájdalmam elmúltával: tulajdonképpen nem történt más, mint - a dolgok lényegét nem értő, ezért azokra megoldást sem tudó - két ember csapott össze: erőiket meghaladó kérdésekben.
Ha az ember életének e rossz gyakorlatán nem tud változtatni, akkor azt az utat, amit másokkal közösen kellene járnia, állandó súrlódások terepévé teszi. A távolság nő, szakadékok keletkeznek, jóváteendő dolgok halmozódnak fel, amelyek végül jóra törekvő erőinket elsorvasztják. Ilyenkor nem tehetünk mást, mint megkeressük az akadályozó tényezőket. Ha ezeket felismerjük, máris feldereng a helyes megoldás lehetősége.
Ahol a Szent Egyensúly törvényét áthágom, ott tulajdonképpen nem teszek mást, mint hatni engedem a hazugság birodalmának erőit. Még emberi logikával is átlátható: elhamarkodott döntéseim következménye mindig az, hogy a negatívumokkal együtt járó gyümölcsöt szakítom le - még akkor is, ha lelkem mélyén valami halvány érzés örökkévaló megoldásokról üzen.
Rossz döntéseimre nem találok mentséget. Következményeit kénytelen vagyok viselni. Pedig világosan megkaptuk a tanítást, mivel táplálkozzunk, és mivel ne. "És fogta az Úristen az embert, elhelyezte az Éden kertjében, hogy azt művelje és őrizze. Ezt parancsolta az Úristen az embernek: a kert minden fájáról szabadon ehetsz, de a jó és a rossz tudásának fájáról nem ehetsz, mert ha eszel róla, meg kell halnod." (1 Móz 2,15-17) Tehát a Gondviselés a helyes táplálkozás végtelen lehetőségét adja, csak egyetlen dolgot tilalmaz! A tiltott fa gyümölcséből ne egyen, mert meg fog halni. És a helyes választás mellett még azt a parancsot is kapja, hogy a rábízottat művelje és őrizze. Ha ezt nem gondolom végig, belebukom. Ráadásul mentségem sincs! Mégis mi az az erő, amely az egyetlen tilalmasat kívántatja meg velem? A Gondviselés oly pontosan ismeri az elveszejtő erők nagyságát, hogy Isten nem választást ajánl az embernek a jó és rossz között, hanem a tilalom parancsával akarja útját állni negatívumaink aktivizálódásának.
Ha helytálló az a felfogás, amely szerint Isten - teremtői megnyilvánulásában - a tiszta szellemeket szabadakarattal ruházta fel, akkor ennek ,használata' körül valaha zavarok támadhattak, s ezért a szabadakarat helyes használatára figyelmeztetni kell a paradicsomi embert. Ez elindíthat egy messzire vivő gondolatsort, amelyből számomra egy nagy tanulság jön elő - ezt valahol hallottam: Az abszolút szabadság - megegyezés Isten akaratával. A hazugság megjelenése az emberi létrendben - úgy gondolom - az Istentől kapott szabadakarattal való visszaélés megsértésének terméke, következménye. Talán furcsán hangzik, hogy e tény belátása hosszú fejlődési periódus végén merül fel, miközben állandóan ki vagyunk téve a "hazugság lelke" támadásainak. Különösen akkor, ha az vonzó logikai köntösben, vagy mindenek feletti igazságszeretetbe burkoltan jelenik meg.
Micsoda elképesztő isteni kegyelem részesei vagyunk! A szellemvilág a legerőteljesebben juttatja el hozzánk ezt a gondolatot! Miközben tele vagyunk korlátokkal, véges tulajdonságokkal, aközben - és végig útközben - állandóan jelen van az a figyelmeztetés, amellyel megkülönböztethető a helyes cselekvés és a hazugság lelkének suttogása.
Természetesen a segítségül kapott igazságoknak elmarasztaló hatása is van: ha mellőzzük a tilalmas fa ismeretét döntéseinkben. A Kegyelem azonban hosszú időn át ismétlést engedélyez, hogy az önvizsgálat és bűnbánat érlelő hatására kellő éberségre tegyünk szert. Amikor intellektusunk és szívünk táján megjelenik a megkülönböztetni tudás, akkor már pajzsot tarthatunk a kígyói suttogás elé.
Mielőtt folytatnám, következzék a pontos bibliai idézet:
"Ültetett az Úristen egy kertet Édenben, keleten, és ott helyezte el az embert, akit formált. Sarjasztott az Úristen a termőföldből mindenféle fát, szemre kívánatosat és eledelre jót: az élet fáját is a kert közepén, meg a jó és a rossz tudásának a fáját." (1 Móz 2,8-9 és 1 Móz 2,15-17)
Képzeljük el, hogyha Éva - felismerve az ajánlatot - így szól a kígyóhoz:
- Isten e fa kivételével minden fa gyümölcsét táplálékul adta nékünk.
Kígyó: mielőtt szakítanék erről a fáról, vendégül látlak: előbb kóstold meg ezt! - és az élet fájáról szakított gyümölcsöt kínálta volna neki.
Azt hiszem, mire körülnéz, a jó és rossz tudás fáját abszolút csönd vette volna körül. És ha még az is bekövetkezik, hogy vendége gyors eltűnése után a kínált, de kezében maradt Élet Fájának gyümölcséből eszik és ad Ádámnak is, - hiszen eddig még nem ettek belőle, - akkor egyszerre megnyílt volna a Paradicsomból az örökkévaló Isten országába vezető kapu...
Ezek végiggondolása után ezerszeres erővel hasít belém az a tanítás, amely önismereti munkánk során számtalanszor elhangzott már: Jézus a Jelenések könyvében az efezusi gyülekezetnek írottakban azt ígéri: "Aki győz, annak enni adok az élet fájáról, amely az Isten paradicsomában van." (Jel 2,7)
Ebben abszolút ígéret van a visszavezetés és visszatérés lehetőségéhez, de a közben átélt-elkövetett dolgaink mind mérlegelésre kerülnek-megítéltetnek. Jónak és rossznak kikerülhetetlen következményei vannak!
Mivel tudjuk, hogy a Krisztus által elmondott legnagyobb ígéret: "Én pedig, ha felemeltetem a földről, mindeneket magamhoz vonok." (Jn 2,32), akkor a kemény szó, hogy 'ítélet', átváltozik 'minősítés és következményei'-re. Ezek a nagy igazság tömör megjelenési formái!
Ahhoz, hogy igazán megérthessem ezt, a saját képességeim szintjén kell felfoghatóvá-fogyaszthatóvá tennem. Meg kell kezdenem a saját védőfegyvereim elkészítését, hogy az állandóan jelenlévő és támadó hazugság lelke áthatolhatatlan védőrendszerbe ütközzön.
Kezembe került Carl Gustav Jung : Gondolatok az álomról és az önismeretről című kis kötete. Nem véletlenül: e védőrendszer kiépítéséhez nyújt óriási segítséget.
De mielőtt ebbe belekezdenék, Jungnak egy ima-szerű vallomását írnám ide, amely további gondolatai megértésének világába emel be.
A léleknek vallási funkciója van
"Ha a lélekben nem lennének tapasztalatunknak megfelelően a legmagasabb értékek, akkor a legkevésbé sem érdekelne a lélektan, hisz a lélek nem volna más, csak nyomorúságos pára. Én azonban százszoros tapasztalat alapján tudom, hogy nem az, ellenkezőleg, mindazon dolgoknak tartalmazza a megfelelőjét, amiket a dogma megfogalmazott, sőt még azon felül is néhány dolgot, s éppen ez teszi a lelket képessé arra, hogy olyan szem legyen, amelynek az a rendeltetése, hogy szemlélje a fényt. Ehhez végtelen nagyságra és elérhetetlen mélységre van szüksége. Szememre vetették, hogy ,istenivé teszem a lelket.' Nem én - Isten maga tette istenivé! Nem én találtam ki a lélek vallási funkcióit: én csak felsorakoztattam a tényeket, amelyek bizonyítják, hogy a léleknek vallási funkciója van: olyan funkciója, amit nem én helyeztem beléje vagy értelmeztem, hanem saját maga hozza létre magából úgy, hogy semmiféle vélemény vagy szuggesztió nem ösztönzi rá."
Jung azt mondja, hogy az álom a tudattalanból a tudatba feljövő tartalmak közvetítő eszköze.
Az önismereti munkálkodásunk során az álmok ismerete és elemzése nagy segítséget jelent. Ugyanakkor a mélyebb önismeret birtokában az álmaink is világosabbá válnak a magunk számára.
Az álmok megértésében Jung precíz megfogalmazással siet segítségünkre. A későbbiekben az ő munkája alapján tekintsük át az álom legfontosabb kérdéseit.
Saját áloméletemben megfigyeltem, hogy döntő fontosságú álomképekben mindig jelen voltak olyan személyek, akik életemben jelentős példamutató vagy tanítói szerepet kaptak.
Magamhoz kaptam kulcsot az alábbi álmommal:
A forrás
Álmomban néhány kutatóval hosszabb ideje tanulmányoztuk egy bennszülött közösség életét, velük élve mindennapjaikat. A törzs egy folyó mentén halászattal foglalkozott, a kifogott halat cserekereskedelemmel értékesítették. Amikor 8-10 bárkányi élő hal összegyűlt, egy ragyogóan verőfényes napon elindultunk a folyón felfelé. A folyó menti falvakban kikötöttünk, az emberek halra cserélték áruikat. A kiürült csónakok visszafordultak, mi pedig folytattuk utunkat.
Végül két csónak haladt az egyre keskenyebbé és sekélyebbé váló vízen, egy idő múlva már csak egy, amelyben ültem. Aztán az evezősök is eltűntek, és a csónak is. Magam siklottam a kis csermely felett a víz-vájta völgyben. Jobbra tekintettem: a hegyoldalon szélesen folyt le a víz - azon siklottam felfelé. Egy barlang szájánál találtam magam. Tudtam: itt van e folyó forrása.
Beléptem - teljes sötétség fogadott. Szemem lassan szokott hozzá a félhomályhoz. A barlang talaja nem volt szilárd, hanem szinte ingoványos, főleg a forrás közelében, amely sötét lyuknak tűnt, s csak sejthettem határait. Megálltam, nem akartam beljebb menni.
A barlang mélyéből előlépett két kamasz fiú - ők voltak a forrás őrei. Kedvesen üdvözöltek, invitáltak: - Gyere közelebb! Tedd a vízbe a kezedet!
Látva tartózkodásomat, meséltek a munkájukról és a forrás természetének sajátosságairól. Elmondták, miként gondozzák a forrást, amely nyolcévente nagy mennyiségű fekete anyagot választ ki magából. Szavaikból úgy tűnt, mintha ez az anyag valamiféle gyógyhatással bírna. Éreztem: örömmel végzik a dolgukat. Különös derű, tisztaság és nyugalom áradt lényükből.
Megnyerték bizalmamat. Közelebb óvakodtam a csúszós talajon addig, ahol a forrás szélét sejtettem. Leguggoltam, s a vízbe dugtam kezemet. Abban a pillanatban, ahogy ezt megtettem, a víz kitisztult, kristálytisztán ragyogott fel a barlang sötétjéből. Láttam a benne úszkáló halakat és a forrás mélyébe vezető létrát.
A felfényesedéstől meglepődve így ébredtem fel.
Mindezek után foglaljuk össze az álomról tudnivalókat. Franz Alt, Jung idézett művének összeállítója, előszavában olyan szép megfogalmazást adott, hogy szó szerint idézem.
"Az utóbbi években megértettem, hogy az álmokkal kapcsolatos tudattalan jó barát és tanácsadó lehet. Minden este örülök barátaimnak, az álmoknak.
Az álom a legtisztább terméke a tudattalanunknak; az álom ugyanis - ellentétben tudatunkkal - nem manipulálható. Sokan azt mondják: "Én soha nem álmodom" vagy "Minden álom szertefoszlik". A modern álomkutatás mégis kiderítette, hogy minden ember álmodik, mégpedig minden éjjel. Csak éppen nem tudunk róla. Ha tizennégy napnál tovább nem álmodnánk, nem élhetnénk többé. Az álom tehát létszükséglet.
Minden ősi kultúrában mind a mai napig isteni üzenetnek tartják az álmot. Mai kultúrkörünkben az emberek sajnos már nem tudják, hogy az álmok fontosak és a valóságról szólnak. Ha a tudattalan forrásai nem buzognak már, elszegényedett és hasadt tudatunk zsákutcába téved. De egyre többen ébrednek tudatára annak, hogy milyen szörnyű szakadék szélén állunk. Az álmok megmutatják azokat az utakat, amelyek egyoldalúan racionalista kiúttalanságunkból elvezetnek az emberi lét alapvető tényeihez. C.G.Jung és Sigmund Freud nem feltalálta, hanem újból szabaddá tette ezeket az utakat. Az álmok útjai az önismerethez vezetnek... Az álmokban a lélek életproblémánk megoldási lehetőségein munkálkodik...
A lélek éjszakánként a maga képes nyelvén beszél hozzánk. Én feljegyzem az álmaimat. Gyakorlással, kitartással és alkalomadtán jó terapeuta segítségével újból megtanulhatjuk az álmok nyelvét. Az álmok nem csupán elfojtott válságainkat mutatják meg, hanem a válságaink által nyújtott esélyeket is. Ez a kis könyv arra hivatott, hogy elsősegélyt nyújtson az öngyógyításhoz. Aki keres, talál. Aki tudatosabban álmodik, tudatosabban él."
Az álomról
Jungtól tudjuk, hogy az álom "óhajunktól és félelmeinktől függetlenül megismerteti velünk az igazságot önmagunkról ... Az álom az alvás közben végbemenő tudattalan lelki tevékenység terméke. A lélek az alvás állapotában nagymértékben mentes tudatos akaratunktól". Azaz: nem tudjuk irányítani - objektív pszichikai folyamat. Az álomképek és a bennünket éber állapotban foglalkoztató dolgok között azonban szoros összefüggés van. Az álom teremt kapcsolatot "a személyiség valamennyi tendenciájával, hajlamával... "Az álomképek természetesen válaszok külső tényekre és körülményekre, de ezek a psziché válaszai és következésképp lelki szituációk pontos képmásai... Az álom... tiszta terméke a tudattalannak."
S hogy itt mennyire többről van szó, a szellemtannal foglalkozóknak nem újdonság. Jól tudja, hogy "léteznek Isten által küldött álmok és megvilágosodások" - Isten mindenütt, még az emberi lélekben is meg tud nyilatkozni.
A mindennapi álmok - a lelki egyensúly napi ingadozásainak megfelelően feloldó, megoldó tendenciával bírnak. Ha figyelünk rájuk, saját problémáink megoldásához adnak segítséget. Különösen figyelnünk kell az ismétlődő álmainkra. "A jelentős álmokat viszont sokszor élethossziglan megőrzi az emlékezet, s nemritkán éppen ezek a legértékesebbek a lelki élmények kincseskamrájában...Minden ismétlődő álom ugyanarra a lelki szituációra vonatkozik, amely addig áll fenn, amíg az álom ismétlődik. A tudattalan...kompenzációs aktusként megismétli az eseményt... a céllal, hogy visszaidézze az emlékezetbe és ezáltal az behelyezhető legyen a tudatba."
Péter apostol majd' 2000 évvel megelőzően így mondja: "Tanításaimra mindig emlékeztetni foglak titeket... elköltözésem után is." (2 Pét 12,15) Itt az álomra is gondolhatunk.
"Az álmok valóban a tudattalan lélek pártatlan, a tudatos akarattól független, spontán termékei. A tiszta természetet képviselik, és ezért a hamisítatlan, természetes igazságot fejezik ki, úgyhogy minden másnál alkalmasabbak arra, hogy visszaadják nekünk az igazi emberi létnek megfelelő tartást, ha tudatunk túlságosan messze eltávolodik alapjától, és belesüpped a lehetetlenség kátyújába." Miért nem érthetők az álmok egyértelműen? Mert "az álom természeti produktum, és a természet semmilyen hajlandóságot nem mutat arra, hogy gyümölcseit úgyszólván ingyen és az emberi várakozásnak megfelelően bocsássa rendelkezésre."
Az álmainkat sokszor nem is értjük. Hogyan hatnak ilyenkor ránk? "Gyakran felvetik, hogy a kompenzáció biztosan hatástalan, ha az álmot nem értjük meg. Ez azonban nem annyira biztos, hiszen sok minden hat anélkül, hogy értenénk. Viszont a megértés révén kétségtelenül jelentősen fokozhatjuk a kompenzáció hatását, amire sokszor szükség is van, mivel előfordulhat, hogy a tudattalant nem halljuk."
Ha az álomkép ellentétes az álmodó tudatos önképével, ez gondolkodóba kell, hogy ejtse az embert - elkezdődhet az önmegismerés folyamata.
Mi tulajdonképpen munkánk során ezt a tudatosságot erősítjük magunkban. És ha erre feleletet kapunk Jung szerint, akkor azonnal felmerül, milyen korszakalkotó volt Pál tanítása, hogy a Gondviselés végtelenül megsokszorozza a bennünk munkálkodó erő produktumait. "Aki pedig mindent megtehet sokkal bőségesebben, mint ahogy mi kérjük vagy gondoljuk, a bennünk munkálkodó erő szerint." (Ef 3,20)
Az önismeretről: Önmagunk megismerése kockázatos kaland
"Az egyetlen, ami valóban segít, önmagunk megismerése és a szellemi és morális beállítódásnak ezáltal véghezvitt megváltoztatása.
Az ilyen ember tudja, hogy ami a világban el van rontva, megvan őbenne is, és csak akkor mondhatja el magáról, hogy valóban tett valamit a világért, ha megtanulja, hogyan bánjon el önmagával."
Az ilyen embert nem tudja megközelíteni a kígyó /a hazugság lelke/, mert életfolyamatai egy olyan logikai és szellemi szinten zajlanak, ahova kígyóként behatolni lehetetlen. A belső aktivitás elűzi a dolgaiba beleszólni akaró negatív erőket, és a legegyszerűbb jóra-törekvés tudatossága védőfalat von az ember és a hazugság lelkének suttogása közé. De vajon "...tudja-e az egyes ember, hogy ő a mérleg nyelve?" Megdöbbentő, hogy Jung milyen magas szintre minősíti itt az embert. Milyen fontosnak tartja az egyéni felelősség abszolút éber jelenlétét döntéseinkben!
"A boldogságot és az elégedettséget, a lelki egyensúlyt és az élet értelmét csak az egyén tudja megtapasztalni. ...aggódom az egyes ember sorsáért, boldogulásáért, azért a parányi egységért, amelytől egy világ függ, azért az individuális lényért, akiben - ha a krisztusi üzenetet helyesen értelmezzük - Isten is a célját keresi." Jung látja: ha betartom a művelés és őrzés parancsát és az élet fájáról eszem, elindulok fölfelé. Ha az ellenkezőjét teszem, a Paradicsom kapui bezárulnak mögöttem. Emlékezzünk, hányszor kaptunk figyelmeztetést arra vonatkozóan, hogy a Szentírás és a tudomány érintkezési pontjai az emberi szellem ünnepnapjai. "Önmagunk megismerése kaland, amely váratlan messzeségekbe és mélységekbe vezet." És ha már kimondtuk azt, hogy a kalandozások kora lejárt, akkor nekünk a magasságok és mélységek tereiben úgy kell tudnunk mozogni, hogy a mélységek felé magasság-élményeket mi árasztunk.
"Az 'önismeretet' az ember rendszerint összetéveszti tudatos személyiségének, énjének az ismeretével... Az én azonban csak saját tartalmait ismeri, s nem ismeri a tudattalant és annak tartalmait... A psziché ebben a tekintetben ugyanúgy viselkedik, mint a test a maga fiziológiai és anatómiai struktúráival, amelyekről a laikus ugyancsak nagyon keveset tud. Jóllehet benne és általa él, mégis annak legnagyobb része ismeretlen előtte... Ha még az anatómiai struktúránkat sem ismerjük, akkor a hazugság lelke bármelyik érzékszervünkön keresztül könnyedén küldhet megtévesztő gondolatokat felénk. A tudattalan nagy területeit a tudat kritikája és ellenőrzése nem éri el, így itt védtelenek vagyunk. Akkor tudunk csak védekezni, ha tudjuk: mi, mikor, hol, hogyan támad bennünket. A tudattalan támadásai akkor veszélyesek, ha fejletlen a tudat."
"Akár más megértéséről, akár önismeretről van szó, magam mögött kell hagynom minden elméleti előfeltevést és tudományos ismeretet (félretéve a modern ember tekintélyelvét is). Minden várakozás ellenére csak akkor vagyunk boldogok, ha fáradságos munkával felküzdjük magunkat.... Gyűlöljük a belső világ irracionalitását és félünk tőle. Ezért képtelenek vagyunk együtt élni a dolgokkal úgy, ahogy vannak. Ehhez a művészethez nem értünk. A vélemények fontosabbak számunkra, mint a valóságos élet, és hajlamosak vagyunk rá, hogy inkább higgyünk a szavaknak, mint a tényeknek. Ennek azután az a következménye, hogy létünk nem három-, csupán kétdimenziós. Annál intenzívebb lesz titkos vágyunk a teljesség után." Egyes költők ezt úgy mondják: 'az ember önmaga ideálja'. Sőt: Madách a Tragédiában így fejezi ki: "Ebnek is eb legfőbb ideálja."
"Az álom kis rejtekajtó a lélek legbensőbb és legmeghittebb zugában, s abba a kozmikus kezdeti ős-éjbe nyílik, ami lélek volt akkor, amikor még egyáltalán nem létezett az éntudat, és ami lélek lesz messze túl azon az időn, amelyet egy éntudat valaha is el tud majd érni. Ugyanis minden éntudat elszigetelt, különálló, az egyedit nem ismeri fel, mivel szétválaszt és megkülönböztet, és csak azt látja, ami az adott énre vonatkozhat. Az éntudat merő korlátozottságokból áll, még ha határa a legtávolibb csillagködökig terjed is. Minden tudat szétválaszt: az álomban viszont belépünk a mélyebb, általánosabb, igazibb, az örökhöz közelebb álló emberbe, aki még a kezdet éjszakájának homályában leledzik, ahol ő még az egész volt és őbenne lakozott az egész, a megkülönböztetés nélküli, minden éntudattól mentes természetben."
Lám az 'isteni szikra' kifejezés milyen magas fokon értelmeződik Jung felismerésében. Ezzel eljutottunk az álom gyökeréhez:
"Ebből a mindent egybekapcsoló mélységből származik az álom, legyen az bármilyen gyermeteg, groteszk, amorális. Tulajdonsága, akárcsak a virágnak, a természetesség és az őszinteség, amely pirulásra készteti az önéletrajzírói hazudó-készségünket."
Jövőnk az önismerettől függ
"Ha a fehér embernek nem sikerül megsemmisítenie saját fajtáját nagyszerű találmányai segítségével, végül kénytelen lesz ráfanyalodni egy nagyon komoly önnevelési kurzusra."
Az intellektus csupán az összehasonlításon alapuló gondolkodást érti - amiből nem jön ki több, mint amit beleraktunk. "Az intellektuson kívül azonban létezik másfajta gondolkodás is: ennek eszközei őskori képek, szimbólumok, amelyek régebbiek a történelmi embernél, ősidők óta kísérik, mint veleszületettek, minden generációt túlélnek, és örökké elevenen feltöltik lelkünk altalaját. Teljes értékű élet csak velük összhangban lehetséges. A bölcsesség az, ha visszatérünk hozzájuk."
Nem vádolhatunk, és nem tehetünk felelőssé senki mást: minden kérdésben magunkon kellene kezdenünk, és a másokkal szemben támasztott igényeinket kizárólag magunkkal szemben érvényesíteni. Tehát: elengedhetetlenül szükséges önkritikát gyakorolnunk!
Jung szerint "Szükség volna afféle 'felnőttek iskoláira', ahol az ön- és emberismeretnek legalább az elemeivel meg lehetne ismertetni az embereket. Több ízben tettem erre javaslatot, de mindez jámbor óhaj marad, jóllehet elméletileg bizonyosan mindenki elismeri, hogy önismeret nélkül nem lehetséges általános megértés a társadalomban. Az illetékesek bizonyára megtalálnák az eszközöket és az utakat, ha valamilyen technikai problémáról volna szó. De mivel csak a legfontosabbról, tudniillik az ember lelkéről és az emberi kapcsolatokról beszélünk, erre nincs sem tanító, sem tanuló, sem tankönyv, sem tanfolyam, hanem vállrándítással intézik el ezt a kérdést is azzal, hogy 'kéne'. Túlságosan népszerűtlen az a követelmény, hogy mindenki kezdje magán, és ezért minden marad a régiben."
A Svájcban élő pszichológus nem is képzelhette, hogy egy távoli kis ország egyik pedagógusa az általa hiányolt munkát tőle függetlenül felismerte és vállaira vette. Hogy mondja Jung? A gyermeki tudatlanság állapotának felszámolására "szükség volna afféle 'felnőttek iskoláira', ahol az ön- és emberismeretnek legalább az elemeivel meg lehetne ismertetni az embereket."
Szó szerint ez az önmunkálkodás Bodnár László féle programja! Érdekes, hogy a hazugság lelke ellen küzdő Jung óhaja és elgondolása szinte szó szerint indult meg Magyarországon Bodnár László munkássága által...
Ez az egybeesés megnöveli Bodnár László munkásságának jelentőségét, amely sajnálatosan kimaradt a közgondolkodásból, műveit kevesen ismerik. Aki az önmunkálkodás útját, az általa kidolgozott csoportmunkát választja, annak Bodnár László néhány műve "kötelező" olvasmány kell legyen. E munka ma is folyik több csoportban, magam is tagja vagyok egy ilyen csoportnak. S hogy látható és láthatatlan mennyire együtt munkálkodik, egy nem régi álmomat írnám le bizonyságként.
Látogatóban
Bodnár Lászlóék meghívták önmunkálkodó csoportjaink tagjait otthonukba. Egy késő nyári, verőfényes délután látogattuk meg őket. A kapun belépve balra, a kerítés mellett virágok nyíltak teljes pompájukban, jobbra szépen gondozott őszibarackos kert volt, érett, zamatos gyümölcsökkel. A társaság végén haladtam egyik kedves csoporttársnőmmel, s már befelé menet ettünk a földre hullott ízes barackból.
Bodnár Lászlóék szeretettel üdvözöltek minket. László bácsi közelebb lépett társnőmhöz, kezét két kezébe fogta, mélyen a szemébe nézett, és így szólt: - Már nagyon vártunk, kedvesem!
Helyet foglaltunk a teraszon lévő asztal körül, amelyen két barackkal teli tál illatozott. Felhőtlen volt a találkozás feletti örömünk. Mire feleszméltem, koromsötét volt körülöttünk. Felnéztem az égre. Kigyúlt néhány csillag, majd egyre több. A sötét éjszakában meleg fényük körülölelt mindnyájunkat. S e munka ízletes gyümölcsei, a találkozás, az összetartozás öröme, a csillagos ég kozmikus távlatokra mutató fényei biztonságot adtak, és elmélyítették bennünk e munka értelmének bizonyosságát.
Fejezzük be Jung e könyvének ismertetését az ő tömör összefoglaló gondolataival.
"A saját belső árnyékunkba való bepillantás eredménye az a szerénység, amely elengedhetetlen a tökéletlenség elismeréséhez. És éppen erre az elismerésre és figyelembevételre van szükség, valahányszor emberi kapcsolatot akarunk létesíteni. Ez a kapcsolat nem a differenciálódáson és a tökéletességen alapul, amelyek ugyanis a különbséget emelik ki és ellentétet provokálnak, hanem inkább a tökéletlenen, a gyengén, a segítségre és támogatásra szorulón, ami a függés, az alárendeltség oka és motívuma. A tökéletesnek nincs szüksége a másikra, annál inkább... a gyengének, aki támaszt keres... ...a szabad társadalom legfőbb érdeke, ha pszichológiai belátásból kiindulva törődik az emberi kapcsolatok kérdésével, mert ezen alapul belső koherenciája, összetartó ereje. Ahol a szeretet véget ér, elkezdődik a hatalom, az erőszak és a terror...Mi a nagy álom? ...sok kis álomból és az alázatnak, az álom jelzései előtt való meghódolásnak sok aktusából áll. A nagy álom a jövő és annak az új világnak a képe, amelyet még nem értünk."
Legfőbb támpontunk témánk vizsgálatában a Biblia. A Szentírás a kísértő elleni küzdelem magasztos tankönyve. Nincs a kísértésnek olyan megközelítési variációja, amelyről fel ne világosítana, meg ne erősítene bennünket, meg ne tanítana az ellenük való védekezésre. Ezért szükségesnek tartom, hogy a Szentírásból felidézzem néhány felismerésemet. A megtéveszthetőség a kígyó kérdéseire adott helytelen válasz és az ösztönzésére megtett cselekvés következménye. Mindez miért történt így? A gondolatsor elindítása előtt meg kell vizsgálni néhány problémát:
- A porból való teremtésünk és az éltető lehelet kérdését.
- Az élet fája és a jó és rossz tudás fájának értelmezését.
- Éva teremtésének szükségességét.
- A kígyó mibenlétét: Mit jelent az, hogy a kígyó minden állatnál ravaszabb volt? A tökéletes isteni teremtés ravaszságot is teremtett? Mert ha Isten ravaszságot is teremtett, akkor a teremtés csapda az ember számára. Az egész teremtés-problémakör e gondolatsor alapján sokkal tágabb perspektívában lesz érthető.
Ha viszont a tökéletes Isten nem teremthetett ravaszságot, de: "A kígyó pedig ravaszabb volt minden mezei állatnál, amelyet az Úristen alkotott." (1 Móz 3,1), akkor mit jelent az, hogy állati ravaszság? Ki és mi miatt jelent meg az állati ravaszság a teremtésben? Az alkotás szó itt a bukott erőknek az anyagban való stabilizálását jelentheti.
De már beszéltünk a teremtés előtti történésekről, amelyekről a Biblia számtalan helyen ír.
"Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött." (Jn 1,3)
"Azokat az angyalokat, akik nem becsülték meg a maguk fejedelemségét, hanem elhagyták saját lakóhelyüket, örökkévaló bilincsekben és sötétségben tartja fogva annak a nagy napnak az ítéletére."(Júd 6.)
"Mert az Isten nem kímélte meg a bűnbe esett angyalokat sem, hanem az alvilág sötét mélységébe taszította őket, hogy őrizetben maradjanak az ítéletig." (2 Pét 2,4)
"Az Úr útjának kezdetén alkotott engem, művei előtt réges-régen. Az ősidőkben formált engem, kezdetben, a föld keletkezése előtt..." (Péld 8,22-23)
Üzenet az efezusi gyülekezetnek: "Emlékezz tehát vissza, honnan estél ki, térj meg és tedd...." (Jel 2,5)
"Mert Ő (az Atya) szabadított meg minket, Ő hívott el szent hívással, nem a mi cselekedeteink szerint, hanem saját végzése és kegyelme szerint, melyet még az idők kezdete előtt Krisztus Jézusban adott nekünk." (2 Tim 1,9)
"Mert Őbenne /Jézus Krisztusban/ kiválasztott minket magának, már a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte szeretetben." (Ef 1,4)
Az ember a teremtésben megkapja:
- A paradicsomi lét kegyelmét. (1 Móz 2,8)
- A művelés és őrzés parancsát. (1Móz 2,15)
- Az élet fáját a kert közepén, és a jó és rossz tudásának fáját. (1 Móz 2,9)
- A tilalmat: erről a fáról nem ehetsz! (1 Móz 2,16)
Önmunkálkodási csoportunk vezetője már többször felhívta a figyelmünket arra: ha a művelés és őrzés parancsa adott, miért van ott a tilalmas fa, amely az összes elbukott lény okoskodását magában foglalja. Az elsődöknek az Isten által adott tökéletesség birtokába a bukott lény nem juthat: azért nem, mert bukottságunk energiaszintje nem elégséges arra, hogy a jó és rossz között úgy tudjunk különbséget tenni, hogy ne ártsunk önmagunknak! Abszolút szabadság az, ha szabad akaratomat az abszolút erőre való kontinuitásra, folytonosságra nyitom meg. Kikerülhetetlen e témában a művelés és őrzés értelmezése. Mert ha nem mélyedünk el ennek megértésében, a kígyói ravaszság képes fölénk kerekedni. Megkísérthetőségünk eredménye ill. következményei e törvény értésétől függnek. Őrzés: ha őriznem kell, akkor: mit hagytam valaha őrizetlenül? Mit prédáltam el? Mit nem tartok fontosnak? Mit nem működtetek? - az eszközeimből, erőimből, lehetőségeimből, képességeimből, adottságaimból...
Vegyük például az adottságot: miből, hogyan jött létre? Az adottság - abszolút kötelezettség: Ha rossz az adottság: elengedhetetlen az ellene való küzdelem. Ha jó: az önmagam és mások javára való pozitív használata kötelező! Adottságaink felhasználása függ attól is, hogy milyen környezetbe, milyen törvényrendbe vannak beágyazva, milyen fény világítja meg őket. De a tény: hogyan bánunk adottságainkkal, - a megítéltettetésünkkor döntő kérdés! Így aztán érthető, hogy a Szentírás miért hangsúlyozza ilyen erőteljesen e küzdelem nehézségeit. Idéznék két szentírási helyet.
"Ezért tehát, szeretteim, ahogyan mindenkor engedelmeskedtetek, nem csupán jelenlétemben, hanem sokkal inkább most, távollétemben is, félelemmel és rettegéssel munkáljátok üdvösségeteket, mert Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a cselekvést az ő tetszésének megfelelően." (Fil 2,12-13)
"Mert a mi harcunk nem test és vér ellen folyik, hanem erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen, amelyek a mennyei magasságban vannak." (Ef 6,12)
Miután kitessékeltek minket a kertből, és a Paradicsomon kívül ténferegtünk, visszavágyódásunk oly erővel jelentkezett, hogy rádöbbentünk arra: mit is jelent a félelemmel és rettegéssel véghezvitt visszafelé menetelés. Hiszen szellemi egzisztenciánk, megmaradásunk függ ettől!
Ezt illusztrálnám egy álmommal, amely számomra egyértelműen bizonyítja a visszavezettetés kegyelmes törvényét.
Álmom: Az úton
Mentem az úton. Gyalog. Egyedül. Csak magam. Minden nélkül.
Az Úton mentem. Tudtam, hogy az Út hegyen-völgyön, erdőn-mezőn, köves patakmederben, kies tájon és pusztaságon, magas hegyek között, nagy sziklákat megkerülve, - metsző szélben, dermesztő hidegben, melengető, áldott napsütésben, tikkasztó forróságban... - mindenen át vezet. Messziről jött, és messzire vitt... Iránya és végcélja megfoghatatlanul, de jól érzékelhetően benne volt... Az út széles volt - a jól járhatóság érdekében. Ez nem az a ,széles út' volt. Sokan haladtak rajta: családostól, csoportosan, párosával, vagy magányosan, mint én. Volt, aki lóháton, mások szekérrel, autóval, motorral, vagy csak gyalog - így mindenki haladási sebessége más volt. Az emberek mind ugyanabba az irányba mentek: előre. Időnként megpihentek, majd ismét felkerekedtek - mindenki a neki megfelelő tempóban haladt. Tudtam: réges-régóta járnak emberek az Úton. És mi is nagyon régóta voltunk már úton.
Fiatal lány voltam - a mai tapasztalataimmal, átéléseimmel a hátam mögött. A családom útközben elmaradt mellőlem. Meghaltak? Nem tudom.
És csak mentem, mentem előre - tőlem (magamtól) szokatlan, meglepő kitartással és eltökéltséggel. Minden erőmmel azon igyekeztem, hogy utolérjek egy családot, akikkel korábban hosszú időn át együtt vándoroltunk. Aztán szétváltak útjaink - nem tudom, miért.
Sok embertől érdeklődtem utánuk. Mindenki készséggel válaszolt, de némelyek hozzáfűzték:
- Légy óvatos!:- Vigyázz, az út veszélyes - főleg egyedül!... : - Maradj inkább velünk! : - Vigyázz velük, mert...! : - ...ők mások... : - ...ők olyanok...
Pontosan érzékeltem mindegyikük mögöttes szándékát. Az útbaigazítást megköszöntem, és mentem tovább. Tudtam: leghamarabb így - egyedül, teher nélkül, csak a legszükségesebb pihenőkkel - érhetem utol őket. Nagy sokára találtam rájuk. Délutáni meleg verőfényben, egy dombhajlatban ültek a tűz körül. A családfő a domboldal védelmet nyújtó falának vetve hátát nézte az előttük elhaladók sokaságát, miközben figyelemmel kísérhette családja minden rezdülését.
Az útról letérve egyenesen feléjük tartottam. Szótlan főhajtással köszöntöttem őket. A család feje egy biccentéssel fogadta. Szeme villanása jelezte megérkezésem feletti örömét. Leültem közéjük - egy fiú mellé, fejemet a vállára hajtva. Tökéletesen értettük egymást szavak nélkül mindannyian.
Tudtam: megérkeztem utamnak arra az állomására és ama emberek közé, akikkel együtt megyünk tovább, és teljes bizonyossággal célba érünk - bármilyen nehézségek várjanak is még ránk!
Az álmom néhány jellemzőjét meg tudom fogalmazni:
- Nem kellett keresgélni az utat - csak megmaradni rajta.
- Nem volt por az úton.
- Az útban benne voltak a korábbi viszontagságok, nehézségek: - minden!
- Rend volt az úton: nem volt tülekedés, szóváltás.
- Az úton belül mindenkinek megvolt a saját szabad útvonala, amelyen semmi nem akadályozta.
- Az egyéni különbségeket is megmutatta az út - mostanra mindenki megtalálta a számára legoptimálisabb lehetőségeket az előrehaladásához.
- A másoktól kapott figyelmeztetések és felvilágosítások szándékában nemcsak kígyói suttogás hallatszott, hanem a Gondviselés meg nem szűnő iránymutatása is.
- Elszánt kitartásomban benne volt az előzmények minden élményanyaga és tapasztalata: milyen is volt az az idő, amikor menni mindenképpen kellett, de a menetelés kellékeivel még nem rendelkeztem.
- A családfő feltehetőleg a csoport szellemi irányítója is volt, s akinek vállára hajtottam fejem, talán örök társam lehetett.
S miközben álmomat elemzem, egyszer csak ott állok, mint Éva a tiltott fa mellett. De sok tapasztalat és szenvedés után már tudom, hogy ez ugyanaz a kígyó!
A kígyó suttogása körbefon
Nagyon kell vigyázni: a kígyó suttogása sokszor saját szívemből, saját agyamból, saját vágyvilágomból szólal meg, ezért nehezen tudom tetten érni. S ha arra gondolok, hogy a kígyó testi és lelki érzékszerveimen keresztül bárhonnan és bármivel suttoghat, akkor azzal az éberséggel járok, amely minden dolgot isteni mércével mérlegel. Az éberség az egyetlen védekezési mód az ellen, hogy bedőljek a kígyó suttogásának.: "nekem ez jár; ennyi mégiscsak járna nekem, megérdemlem."A suttogás hatására negatív erőink eszközökben nem válogatnak: felerősödnek, megtapossák és összezúzzák mindazt, ami bennünk az istenire emlékeztetett. A mi szellemi szintünkön a megkísérthetőségnek oly széles frontvonala áll a kígyó rendelkezésére, amellyel könnyedén, ezernyi alakváltozásba beszínlelve magát támadást intéz nemcsak gyámoltalan próbálkozásaink ellen, hanem tényleges erőinkkel szemben is. Tehát az éberség az egyetlen védekezési eszköz!
Ez nem az az éberség, amelyik folyton ellenséget szimatol, hanem amelyik állandóan felfelé néz, felfelé törekszik. Fent van a biztos fedezék, mert a kígyó porban kúszó állat, nincsenek szárnyai. Emelkedett állapotaink megközelítése így nem lehetséges számára.
Azonban emelkedett állapotainknak is vannak kísértői, hiszen Pál világosan figyelmeztet arra, mit tegyünk a kígyói támadások ellen. (Ef 6,10-17)
Küzdelmemben biztos támaszt ad az a tudat, hogy a kígyóval szemben nem vagyok egyedül. József Attila segített meglátnom, hogy Isten ebben a küzdelemben is velem van: "...minden dolgában tetten értem. S tudom is, miért szeret engem - tetten értem az én szívemben."
Küzdelmünk és a nehézségek
E veszélyzónákon való áthatolásunk nagyon éles megkülönböztetni tudást kíván meg. A "szellemi útonállók" belekapaszkodva gyengéinkbe, résztudásunkba vagy képességeink fölötti túlértékelő képzelgéseinkbe, ragyogó érvekkel tudnak marasztalni bennünket. Ha logikánk vagy hitünk egy pillanatra meginog, máris ott fenyeget az elért szintünkről való lecsúszás réme, és ismét beáll a Paradicsomból való kiűzetésünk képlete. Az intellektus ezért nem tud üdvözülni - mert az intellektus véges. Az alázat az egyetlen végtelenbe hatolni képes tulajdonság.
Aki tudatosan járja az útját, már nem csak kötelességből tekint vissza a nála alacsonyabb szinten menetelőkre. Vagy megáll és bevárja a mögötte jövőket terheik megemelésére, vagy tudatosan építi a felfelé vezető utat. Azért dolgozik, hogy a lemaradottak már könnyebben, kevesebb nehézséggel járhassák az üdvösség útját. A tudatosan járók állandóan erőkészleteket hagynak az útszélen. Lassan Isten munkatársaivá minősülnek át, s idővel a Megváltás Rendjének munkásaivá emeltetnek. Útjuk csodálatos, mert betöltenek egy nagy szellemi törvényt: a saját tisztulási harcaikkal egyidőben kegyelmi erőket tudnak közvetíteni a mögöttük járóknak, akiknek erre nagy szükségük van. Tehát felismeréseinkkel nem üdvözítünk, hanem erőket termelünk az üdvözülés útja számára.
Amikor Jézus kimondja: " ...a ti beszédetekben az igen legyen igen, a nem pedig nem, ami pedig túlmegy ezen, az a gonosztól van." (Mt 5,37), teljesen világossá válik az a tévedés-rommező, ahol a romokat vagy magunk hoztuk létre, vagy a másokkal vívott csatáink romjaiként lábaljuk át.
Mi okoz nehézséget ezen az úton?
A hiszékenység. Az átgondolatlanság. A vágyvilág túlzott dinamizmusa. A csalódások nyomán elmulasztott átgondolás, amelyet daccal ellentételezünk, és ,csakazértis' belemegyünk övig a pocsolyába! Én még nem láttam olyan részeg embert, aki a csakazértis megivott három pohár bor után nyílegyenesen vagy lebegve tért volna haza.
Amikor kimondjuk - és ezt sajnos mindnyájan megtesszük életünk során - egy hangulat, egy társaságra való tekintettel: csak az ő kedvükért. Nem beszélve arról: ,egyszer ezt is megtehetjük..., mit számít..., úgyis egyszer élünk..., na és akkor mi van?!'... Soha ne mondjunk ki ezután ilyen szavakat! Senki kedvéért nem függeszthetjük fel mérlegelő képességünket!
Önmagunkat vizsgálva megláthatjuk, mikor hallgattunk a kígyó szavára, hol hagytuk, hogy lábunkra-kezünkre tekeredjen, s fullánkjával fülünket nyaldosva súgja megtévesztőn - már magatehetetlen akaratvilágunknak - a követendő gondolat- vagy cselekménysor elveszejtő koreográfiáját! Ebben a pillanatban világossá válik, hogy ugyanaz a sátáni mutatkozik meg alakváltoztató képessége végtelenül színes variációban.
A Névtelen Szellem tanításából tudjuk: a gonosz a maga hazugság-várát mindig az igazság pilléreire próbálja építeni. Szerencsére a figyelmes szemlélő számára az ellentmondásosság észlelhető, torz volta felfedezhető, mivel a hamisság irányába tol el minden isteni igazságot.
Köszönjük több mint fél évszázados tanítás-sorozatát, amellyel krisztusi karámokba vezetett bennünket! A megtévesztő szellem támadásai ellen védenek minket azóta is.
Két csodálatos és erőteljes bibliai tanítás idézésével fejezem be írásomat. Pál apostol ezt mondja: "...míg eljutunk mindnyájan a hitnek és az Isten Fia megismerésének egységére, a felnőttkorra, a Krisztus teljességét elérő nagykorúságra, hogy többé ne legyünk kiskorúak, akik mindenféle tanítás szelében ide-oda hányódnak és sodródnak az emberek csalásától, tévútra csábító ravaszságától: hanem az igazsághoz ragaszkodva növekedjünk fel szeretetben mindenestől őhozzá, aki a fej, a Krisztus." (Ef 4,13-15)
Jézus Krisztus pedig a Jelenések könyvében üzeni: "Aki győz, annak enni adok az élet fájáról, amely az Isten paradicsomában van." (Jel 2,7)
* * *
|
