|
A HIT JUTALMA, A HIT TARTALMA
"Névtelen Szellem" közleménye
A HITJUTALMA
A természettörvény szelleme az az igazság, mely jóért jóval, rosszért rosszal fizet. Az ember az igazság ismerete nélkül nem éppen olyan állati életet él-e, mint a többi élőlény, nem éppen úgy kell-e elpusztulnia az elvek harcában? Ö is testtel fizet a testiségért.
Azért kell tehát küzdeni és fáradni, hogy az emberiség a testiség könyörtelen hatalmától megszabadulhasson.
A minden hiúságtól mentes cselekedet jutalmul a lelkiség, illetőleg szellemiség ajándékát hordozza magában. Hiszen a magunk helyén mi is olyan munkákkal foglalkozunk, amelyek a mi igazságunknak megfelelő életfeltételt jelentenek. Mi is tanulunk és kutatunk a magasabbrendű anyag világában, és mi is alkotunk olyan dolgokat, amelyekért nagy hasznot kapunk, de ez a mi munkánk nem az anyagba való belesodródást, hanem az anyag hatalmától való eloldozást jelenti.
Az elvek megvalósítása közben jön rá minden teremtett emberi lélek arra, hogy jó vagy rossz irányban halad-e a fejlődése. A földön is minden becsületes munkálkodás meghozza a maga jó eredményét, csak kitartással és Istenbe vetett hittel és bizalommal cselekedjék az ember jót és igazat, ne pedig azért, mert érte rendkívüli elismerést vár, hanem azért, mert kötelessége.
Azonban a megtévesztés szelleme, mely mindenben benne van azokon keresztül, akik már behódoltak neki, vagy akiknek még a jóról nincsen is fogalmuk, mint kísértés ostromolja és támadja őt. Ezzel eltéríti az embert az egyenes útról, és zűrzavart, káoszt támasztva az ember körül még a kilátásait és reményeit is elfedi, hogy az igazságtól elvegye a kedvét itt a földön.
Tulajdonképpen a munka küzdelem az ellentéttel a létért; mert a gonoszság az életükre tör az embereknek, mégpedig nem másért, csak azért, hogy a maga életét, a maga jólétét biztosíthassa a földön. Mi más a gazdagság után való hajsza? Mi a dicsőség után való törtetés? Mi a hatalomra való vágy, az egymást eltipró tülekedés? Egyiknek a másik fölé emelkedni-akarása, hogy az én minél teljesebben kiélhesse az élet-nyújtotta örömöket és előnyöket, az a törekvés, hogy elvegye mástól azt, ami a saját én-nek kívánatos, hogy a maga céljait szolgáltassa másokkal.
A szellemvilágban mindez lehetetlen. Aki nem dolgozik, annak nincs; aki rosszul dolgozik, aki rombol, arra rászakad a törmelék, és maga alá temeti. És vajon hol kezdhetné el a munkát az, aki előtt a törmelékekből egész hegyek állnak? Bizony, sohasem lenne vele kész a lélek, ha Isten meg nem könyörülne rajta. Tehát meg kell tanulnia az engedelmességet, a lemondást, a békességes tűrést. Először biztos támpontot kell keresnie a léleknek, hogy megállhasson, amikor az isteni kegyelem munkába állítja azokat az erőket, amelyek a zűrzavart rendezni vannak hívatva az emberi lélek körül.
Ezek idézik élő azokat a csapásoknak nevezett kétségbeejtő, láthatatlan, érthetetlen célzatú fájdalmakat és vereségeket, melyek ha fel is emelnek, de amikor végigviharzanak, a lelket a mélybe sújtják. Ezek azok az égi-háborúk, melyek telítve vannak sötét felhőkkel és befedik a jövőt, a reményt, az ember lelki szemei előtt.
Ezt hit nélkül nem éli keresztül senki emberfia; azért kell a hit és a remény, hogy a zivataron keresztül is láthassa az ember a szerető Isten kezét, s ha könnyezve is, de megadással engedje magát vezettetni tovább, életeken keresztül, míg a romboló erők elvégzik a törmeléken a munkát.
Ez azonban csak látszat szerint volt rombolás, mert a nagy csapások, a lelki megrendülések alatt azok a tomboló erők rendezték, minősítették a törmeléket, és beosztották a kegyelem feldolgozó műhelyébe.
A Kegyelem pedig kiosztja az elvégzendő munkát, mikor a közösség törmelékét őrlő nagy géphez állítja az egyént, kis részletmunkát bízva rá, amelynek elvégzésével apró örömök is járnak. Igen, az élet taposó-malmában is nyílnak örömvirágok, apró boldogságok. De becsületesen kell elvégezni a munkát, amit a sors az életben kiró az emberre.
Azért ne panaszkodjék senki sorsa ellen, mert nem véletlenül oszt a végzet; s ha itt a hazugság világában is feltűnik a becsületes, megbízható munkás, és elismerést, megbecsülést szerez magának az igazságtalan felebbvaló előtt is, mennyivel több és értékesebb azoknak elismerése, akik szerető szívvel kísérik a javuló lelkek sorsát útjukon! És hogyha látják, hogy megbízható, és nem él vissza javuló helyzetével, könnyebb, de felelősségteljesebb munkába állítják, hogy többet végezhessen kevesebb idő alatt.
Azért nem szabad így beszélni: "Miért kell nekem ezt vagy amazt elszenvednem, miért kell alantas munkát végeznem, miért kell mások szeszélyét tűrnöm, miért kell a gonosznak engedelmeskednem? Hiszen ennek nincs célja!" Te nem tudhatod emberi eszeddel elbírálni, mi volt a célja veled a Gondviselésnek; te csak végezd a munkádat becsületesen, mert a te szerető mennyei Atyád tudja, miért állított téged oda, ha az előtted nem is látszik méltányosnak. Ne keresd a "szemet szemért" igazságban a magyarázatot, hogy most kell fizetned a múlt bűneiért.
Aki engedelmes és hűséges gyermeke akar lenni Istennek, az akár fent, akár lent legyen is munkába küldve, pontosan végzi el azt, amivel őt végzete megbízta, s megnyugszik abban, hogy mindenre világosság derül a szellemi életben.
*
A földi élet csak előkészítő tanfolyam, melyet az ember jól-rosszul elvégez; de a tulajdonképpeni munka a megismert és magatokévá tett igazság értéke szerinti osztályokban csak azután kezdődhet. A földön csak a látszata van meg a jónak és a rossznak; maradandó értékek nincsenek rátok bízva.
Azért ne búsítson senkit az, hogy nem végzett nagyobbszerű munkát, vagy hogy munkáját és jóakaratát nem koronázta siker. Az a jóakarat, amelyet munkájába belevitt, nem veszett kárba, ha e világban elveszettnek hiszi is. Ott vannak az eredmények felsorakoztatva a mindent megőrző láthatatlanban, ahol azok, mint nagyszerű munkaeszközök készen várják létrehozójukat.
Nem is hiszitek, milyen varázslatos hatásuk van ezeknek az elfelejtett és hiábavalóknak hitt jóratörekvéseknek és sikertelennek látszó küzdelmeknek. Óh, hányszor van alkalmuk a keserűséggel terhelt lelkeknek a bibliai csodákat átélniük munkájuk eredményeképpen! Hányszor fakad a keserűségből örömteljes hálaimádság az igaz Isten gondviselő szeretetéért, amiért ezeket a nagy szenvedéseket és küzdelmeket átélni engedte nekik, amelyek a földön semmi eredményt sem mutathattak fel!
Ez a keserűség a hit hiánya, gyermekeim; mert a földi ember igen szűk hatáskört tulajdonít a mennyei Istennek; azt hiszi, hogy amit nem lát, ahová ő elérni nem tud, ott már az isteni hatóerő is megszűnik. Nem tud hinni az örök Jóságban, amely az életet hordozza; nem hisz az Igazság megmásíthatatlan erejében, mert elszédíti a mulandóság káprázata, és nem tudja megfigyelni azokat a mozzanatokat, amelyekben az igazság magvai egymás után életre kelnek, és küzdelmet vívnak a hamis látszattal, amíg a jónak látszatát megdöntve, egy fokkal közelebb viszik a valóságot a tiszta igazság elvéhez. Az ember türelmetlen, nem tudja kivárni, míg az igazság letisztítja magáról a hazugság ráhullott porát-szennyét és a jónak látszatát, mert azt hiszi, hogy a víz fodrában megcsillanó fényesség a nap, amely világít.
Legyen bár az ember jóra és igazságra törekvő, mégis beletéved a mulandóban megjelenő káprázat csillogásába. Örül a könnyű sikernek, a fáradságnélküli eredménynek, a gyors győzelemnek, mert nem tudja, hogy ha az Isten valakinek igaz értéket akar adni, azt kemény és szorosan burkolt csomagolásban adja, mert ha ezek az értékek olyan könnyen hozzáférhetők volnának, ellopná a gonosz, mielőtt valaki magáéinak nevezhetné. Azért, akiknek az Úr sok szenvedéssel és megpróbáltatással teljes életet adott, örüljenek annak a napnak, amikor az Úr angyalai az utolsó göngyöleget is lehántják a halál pillanatában azokról az értékekről, amelyek eddig mint lelki magvak értek meg lelkükben, mert ezek lesznek azok a kelendő értékek, amelyeken igaz boldogságot, zavartalan békét és bizonyosságot vásárolhatnak maguknak.
Ezekkel az értékekkel urává válik a lélek a változások törvényének. Nem tartozik többé engedelmeskedni a halál parancsoló hatalmának, mert munkájával maradandó javakat szerezhet, és nemcsak önmagának biztosít helyet az örökkévalóság világában, hanem azoknak is segíthet, akik még a látszat délibábját kergetik, és nem látják az alattuk tátongó mélységet.
A szeretet az a hatalom, amely kitágítja a lehetőségeket, és új lehetőségeket teremt, amelyeket kihasználva, a kicsiny teremtett szellem is a mentés munkáját viheti véghez. És minél nagyobb a világossága, annál nagyobb az áttekintőképessége, és annál több eszközt használhat.
Ilyen eszköz a ti korotokban a spiritizmus.
Ti betekintetek a szellemek világába és meggazdagodtok bizonyossággal. A bizonyosság is fegyver a látszat hatalma ellen. Használjátok hát békességgel életetek napjaiban, hogy mire lehámlik a burok - amely nemcsak a látható testet jelenti, hanem a feladat elvégzését is, amelyet a születés törvénye átadott - a magatok megjelenésével azok a kötött életformák és az azokba rejtett fluidok és természetes erők is kibontakozást nyerjenek.
Ha ezeket a tőletek telhető legjobban elvégeztétek, akkor a földi élet nyereség volt számotokra akkor is, ha lentről, akkor is, ha fentről jöttetek, mert merítettetek a mélyből, és szellemetek jóratörekvésével, igaz, becsületes cselekedeteitekkel rögzítettétek a magatok lelkének jó törvényét a változások világában, nyomot hagytatok magatok után még akkor is, ha azt látszólag betakarta a fel nem ismerés, a tévedés pora. A valóság szellője lesöpri róla azt: és ezer meg ezer hasonló lelken látjátok majd előtűnni saját lelki vonásaitokat.
Óh, ez szép és boldogító felfedezés a szellem részére!
Azért tisztítsátok meg ezeket a vonásokat a mulandóság élősdi mohától, hogy az isteni fény ragyoghassa be, és úgy készüljetek a boldog átváltozásra!
*
A HIT TARTALMA
Azon az úton, amelyen én vezetlek titeket, folyton adtok-vesztek, cseréltek; a szellemvilágból folyton újabb világosságot nyertek, ti pedig leadjátok a magatokéivá tett tapasztalatokat, amelyek nyomán új életet, új világosságot áraszthattok magatok körül azoknak lelkében, akik nyomon kísérnek titeket.
Mert mint a fénylő világosság az éjszakában, úgy vonultok át életetek napjaiban azoknak a titeket éber szemmel vizsgálóknak a szemei előtt, akik feltekintenek rátok, akik mindazokat a hatásokat lesik a lelketeken, amelyeket ők a maguk lelkéből kitermelni elmulasztottak. Ezek figyelik, mit hoz számotokra a holnap, mit hoz számotokra a jövendő, ha ezen az úton jártok, amely utat nem ti magatok választottatok, hanem amelyre a Mindenható kegyelme vezetett titeket.
Nem ti magatok választottátok, hanem az isteni kegyelem irányított titeket erre az útra, amelyen fokról fokra el kell hagynotok azokat a terheket, azokat a hiábavalóságokat, amelyeket a föld és a test rak rátok azzal az élettel, amelyet élnetek kell, amely élet előre kirendelt pályátok volt, de amely életet a magatok világosságával, érzelmi melegségével nektek kell fénylővé és termékennyé tennetek. Fénylővé kell tennetek a magatok részére előre, hogy el ne tévelyedjetek, mert hiszen nektek folyton-folyvást az árral szemben kell haladnotok.
Az árral szemben való haladás annyit jelent, hogy percről-percre, pillanatról-pillanatra ellentéteket, ismeretlen és ismert alakulatokat kell leküzdenetek, átvilágítanotok és járhatóvá tennetek először a magatok lelke számára, azután pedig azok számára, akik akár a szeretet, akár a vérségi kötelék által hozzátok vannak kapcsolva.
Járhatóbbá, kellemesebbé, könnyebbé, igazabbá és tisztábbá kell tennetek az életetek napjait; és hogy ezt megtehessétek, hogy ehhez erőt nyerjetek, szükséges, hogy lépésről lépésre tájékozódni tudjatok a sötét rengetegben.
Ehhez pedig a világosságot csak felülről kaphatjátok, Istentől, aki benneteket hívott, aki benneteket erre a földre állított. Igen, Ő irányított titeket erre az útra. Ő nyúlt le értetek lelketeknek azon a kicsiny, érzékeny pontján keresztül, amely telve vággyal az igazabb, jobb, tökéletesebb után, kereste, kutatta az örökkévalóval való kapcsolatot. Amikor lelketek elérte ezt a kapcsolatot, akkor mindazok az eszközök, amelyek addig ezt a célt szolgálták, fokról-fokra hatályon kívül helyeztettek; mert hiszen az eszköz csak addig tölti be hivatását, ameddig csakugyan eszközül szolgál.
Egy ilyen eszköz, amely a lelketekben az örökkévalóság kapuját megnyitotta: a szellemvilág létezésének, a halál utáni élet törvényeinek megismerése, hogy a ti életetekben ebben a nagy zűrzavarban, ebben a próbákkal megrakott állapotban el ne veszítsétek a hiteteket, a reményeteket, hanem tudjátok azt, hogy nem vagytok a véletlen játékai, mivel mindennek oka és célja van, és ennek az oknak a megismerése, ennek a célnak a megközelítése a ti földi életetek hivatása.
Isten kegyelme ezt a kicsiny jóakaratot, ezt a tétovázó keresést megáldotta és megszentelte részetekre, és kapcsolatot hozott létre a szellemvilággal a ti megerősítésetekre, megtisztulásotokra, hogy ezáltal a fő célt, a Vele való közvetlen kapcsolatot elérhessétek.
Nem az tehát a spiritizmus célja – mint nagyjában a földi emberek hiszik és gondolják – amit ti "munkálkodás"-nak neveztek; mert nem az a fontos, hogy ti az előttetek jelentkező szenvedő, világosságot és megnyugvást kereső szellemegyedeket a magatok világosságával megtelítsetek; ez csak másodlagos cél, kisebbrendű, másodlagos munka. Az elsődleges cél a magatok lelkének megvilágosodása, az, hogy ti magatok tanuljatok. Ez fontosabb mindennél. Mert amikor tanultok, a szíveteket, lelketeket kinyitjátok, és értelmetekkel hozzátapadtok ahhoz a megnyitott ajtóhoz, akkor azon keresztül az igazság szavát halljátok, amely nem feltételezett igazságokat, nem lehetőségeket mond nektek, hanem mindenkor a valóságot, amely a ti értelmi képességetek szerint a tiétek lehet; mindenkor azt a törvényt mutatja meg nektek, amelyet a magatok képzettségével és haladottságával betölthettek, hogy szíveteket-lelketeket a mennyei példa, a mennyei modell után képezhessétek ki, s megmutatja a forrást, ahol a ti elfáradt, eltikkadt és szomjazó lelketeket felfrissíthetitek, hogy újabb munkára, újabb feladatokra legyetek képesek.
Új állomás ez, amelyen találkoztatok, hogy a lelketek érzéseit egymással megismertessétek, vágyaitokat közölhessétek, gondolataitokat kicserélhessétek, aggodalmaitokat, kételkedéseiteket lerakhassátok, hogy továbbhaladhassatok az élet útján, amely előttetek van, amely - mint ismeretlen vadon - a maga sötétségével, áttekinthetetlenségével mindegyikőtök előtt ott áll.
Ez az együttes, a lelki közösségnek ez a tudata, ez az összekapcsolódás erőt nyújt nektek, hogy együttesen haladjatok át ezen a sötétségen, amely előttetek áll, hogy egymást segítve, bátorítva, egymás kezét fogva el ne maradjatok, el ne tántorodjatok s el ne tévedjetek a céltól, hanem ott egymásra találva, szívvel-lélekkel örülhessetek az eredménynek, amelyet egymáson, egymásban elértetek. Ezáltal a ti példátok, mint ragyogó világosság áll ott a titeket szemmeltartó szellemek előtt is, amelyen ők felbuzdulva megbátorodnak, megerősödnek, és a ti nyomotokon haladva tökéletesednek.
Így építhetitek ki mindennapi életetekkel, lelketek kisugárzásával és azzal a szeretettel, amely titeket egybekapcsol, amely titeket jóra és igazra képesít, a magatok részére is azt a védett helyet, ahol nem kell, mint az űzött vadnak bolyonganotok a világ meg nem értése elől, hanem megpihenhettek egymás szeretetében, egymás jóra való törekvésében, egymás támogatásában. És amikor egymás kezét fogva, egymás szemébe nézve, egymás lelkében kutatva, az imádság szárnyain hálaadással emelkedtek fel Isten felé, aki felettetek van, és gondosan ügyel minden lépésetekre, akkor megérzitek annak igazságát, amit a mi Urunk az Őt követők számára a földön hagyott: "Ahol ketten-hárman összegyűltök az én nevemben, én veletek vagyok".
Érezzétek meg az Ő közelségét mindannyiszor, amikor összegyűltök, arról a szeretetről, arról a megértésről, arról a nemes és jóakaratú törekvésről, amely mindnyájatok lelkét átsugározza.
Amikor ezt mondjátok egymásnak: testvérem, akkor érezzétek át, hogy csakugyan egy Atyának gyermekei vagytok, egy cél felé haladtok, egy feladatot teljesítetek, és a lelketekben érzitek ezt a szót megvalósulni, igazzá lenni: szeretet; egymást szeretitek azért, mert látjátok egymás lelkében az időről-időre, napról-napra tökéletesebben kiábrázolódó Krisztus arcát abban a jóban és igazban, amelyet érzéseitekben, gondolataitokban, cselekedeteitekben megvalósítottatok abból, amit Ő hagyott rátok örökségképpen.
Mert más a földi ember kötelessége és más a testétől megszabadult szellemé. A földi ember feladata az, hogy lépésről-lépésre felismerje a fontosat, az örökkévalóban felhasználható értékeket; folyton-folyvást osztályozza az eléje kerülő dolgokat, amelyek szükségesek vagy feleslegesek a lélek részére. Ha a bennetek élő Krisztus Lelke úgy ítéli, hogy sok felesleges és szükségtelen dolog van, amiért meg kell alkudnotok, vagy éppen el kell mulasztanotok lelketek ápolását, lelketek erősítését, és el kell hanyagolnotok az örökkévaló kapcsolatot: akkor legyen erőtök a feleslegeseket lépésről-lépésre elhagyni.
El kell hagynotok a mulandót az örökkévaló felé vivő úton, hogy felszedhessétek azokat az értékeket, amelyek azután folyton szaporodnak, folyton sokasodnak, s akkor olyan kincsekkel gazdagodtok meg, amelyek Isten országában is értéket jelentenek, hogy amikor elérkezik földi napjaitok vége, amikor a napotok bealkonyul, és már-már a halál árnyéka terjeszti ki sötét szárnyait, legyen mit szorongatnia a lelketeknek, amit magatokkal vihessetek, hogy gazdagon térhessetek meg oda, ahova immár nem úgy mentek, mint ismeretlenbe. Mert mire oda megérkeztek, ott titeket váró és segítő jóakaratú testvérekkel találkoztok, akik nem lesznek előttetek idegenek, mert ismeri őket a lelketek azokon a gondolatokon és érzéseken keresztül, amelyekkel titeket az úton erősítettek, bátorítottak, segítettek és világosítottak.
Amikor a hajós a viharos tengeren már nem tudja, hogyan küzdje le a vihar hatalmát, amikor már-már veszélyeztetve érzi a hajót, az egyetlen alapot, mellyel reménysége szerint még céljához érhet, akkor minden értéktelent, minden hiábavalót kiszór, hogy a hajónak kisebb megterhelése legyen, és ne legyen túlságosan kitéve az erők harcának.
Ti is, testvéreim, az élet viharzó tengerén ezer meg ezer megpróbáltatással küzdve nem tehettek mást, mint hogy minden hiábavalóságot, minden földhöz-kötöttséget, mindent, ami a testnek vágya, célja, és talán ma még nagy értéket képvisel előttetek ezen az úton, hányjatok ki az életetek hajójából, hogy minél kevesebb ütközéssel kelljen megküzdenetek.
Mert hiszen, mint mondtam, az árral szembe haladva mindenkinek meg kell vívnia a maga küzdelmét, a maga harcát; mindenkinek helyt kell állnia a maga próbáiban, és diadalra kell vinnie az életében azt az igazságot, amelyet ö értéknek fogad el.
Ti pedig mindnyájan elfogadtátok Krisztus igazságát; mindnyájan elfogadtátok azokat az igazságokat, amelyek a lelketeket jobbá, nemesebbé, világosabbá, tisztábbá alakítják át. Amikor pedig elfogadtátok, akkor el is pecsételtétek magatokat azzal a felajánlással, amelyet az Ő oltárára helyeztetek, és ezzel felesküdtetek Krisztus zászlójára.
Ti tehát Krisztus igazságának, Krisztus eszméjének katonáivá lettetek. Ehhez a zászlóhoz nem válhattok hűtlenekké. Hiába hiszitek, hogy szabadok vagytok, és tehetitek, amit akartok, hogy határozhattok önmagatok felől: én azt mondom, nem vagytok szabadok, nem szakíthatjátok ki magatokat hűtlenül Krisztus közösségéből; nem rendelkezhettek magatok felett, sem az életetek felett, mert a ti részetek többé nem a bizonytalan élet, a bizonytalan keresés, hanem a ti vezéretek, Krisztus eszméje, Krisztus gondolata, Krisztus igazsága, és nektek ehhez az igazsághoz hűeknek kell maradnotok. Mert ha hűtlenekké váltok, akkor kiestek az ígéretből, amelyet Krisztus elejétől fogva az igazaknak, a hűeknek adott. Ha hűtlenekké váltok, akkor hiába vártok annak az ígéretnek a betöltésére.
Nektek abban kell munkálkodnotok, abban kell fáradnotok, hogy ezt az eszmét először a magatok életében vigyétek diadalra, azután pedig a ti életeteken keresztül e világnak mutassátok meg, hogy csakugyan Krisztuséi vagytok, hogy a ti életetek nem múlandó, nem testi élet, hanem már ebben az életben felemelt és érdemeseknek talált benneteket az Úr arra az eljövendő magasabbrendű életre, amelyet kerestek, és amelyért fel kell áldoznotok azokat a hiábavalóságokat, amelyek még most talán eggyé tesznek titeket azokkal az emberekkel, akik még nem jutottak el Krisztus igazságának megismerésére.
Nagy és nehéz feladat ez! És hogy ezt csakugyan el is végezhessétek, újra meg újra fel kell ajánlanotok a múlandó életben a lelketek érzéseit, hogy Istennel szövetséget kötve, Ő segítsen titeket ezen a nehéznek tetsző úton, hogy győzelmesen harcolhassátok meg azt a küzdelmet, amely előttetek áll.
Ha ezt nem cselekszitek, ha elfordultok az igazságot árasztó Naptól, és csak lelketek felét, harmadát vagy negyedét adjátok oda ennek a munkának, a többi részét pedig megtartjátok magatoknak, a múlandóságnak, akkor lelketeknek az a része elcsenevészedik, mert nem járhatja át Isten éltető világossága és éltető ereje; az elcsenevészedett, romlandóságba zuhanó rész pedig elvonja lelketek Istennek felajánlott részét is attól az erőtől, úgyhogy nem élhettek sem a világnak, sem pedig az örökkévalóságnak. És akkor a leszámolás idején egy hiába elpazarolt élet áll mögöttetek, amelyet megbántok, mert jóvátehetetlennek és kiigazíthatatlannak találjátok, és keserű könnyhullatással siratjátok meg.
Akkor aztán hiába áll a sátán kísértő és hódító maszlagja a gondolataitok mögött, és hiába vigasztaljátok magatokat azzal a gondolattal, hogy "majd máskor, majd az elkövetkezendő próbákon, majd az elkövetkezendő életben jóváteszem, majd akkor megfizetek, majd akkor egész lelkemet átadom Istennek!" Balga a ti reménykedésetek, amikor könnyelműen elhiszitek a sátánnak ezt a csalogató szavát! Hol van az az idő, amelyet erre szántok? Rendelkezhettek-e csak a ti mostani életeteknek egyetlen napjával is?! Annál kevésbé rendelkezhettek hát az elkövetkezendő életek alkalmaival és lehetőségeivel! Hiszen Isten nem kötelezte Magát arra, hogy nektek még életeket ad! Hiszen ti nem vagytok magatokért; az életnek minden napja, minden órája a kegyelem ajándéka, melyet ti a magatok javára, a magatok haladására felhasználhattok. Annál kevésbé kötelezte magát az Igazság Törvénye, amely minden cselekedetet, minden történést a másik történés folyományaként sorakoztat fel az életetekben.
Ha tehát elmulasztottátok a magot elvetni, nem várhattok aratást. Ha nem használjátok ki mindazt, amit Isten a mában adott, ha elszórjátok, elpazaroljátok azokat az értékeket, amelyek felett ma rendelkeztek, akkor nem reménykedhettek abban, hogy ezekkel az értékekkel később újra találkozhattok. Mit tudjátok, hogy vajon a test levetése után – vagy még a test levetése előtt is – mi vár reátok: nem különít-e el benneteket a végzet vihara, nem sodor-e el messze tájakra, ismeretlen állapotokba, ahol a kegyelemről nem is hallotok, s talán még az emlékezetetekből is kivész azoknak az igazságoknak világossága, amelyek ma előttetek ragyognak?!
Az ember csekély ismerete, tájékozatlansága az, amelynek révén őt a kísértő így bujtogatja. Minél többet tud az ember, minél nagyobb ismerettel rendelkezik, annál körmönfontabban igyekszik őt tévedésbe vinni a sátán, hogy eltérítse arról az egyenes útról, amelyet Isten kegyelméből akkor ismert meg, amikor Isten lehajolt hozzá, hogy felsegítse őt.
Mert Isten minden ember lelkéhez lehajol azokban az alkalmakban, azokban a bizonyságokban, amelyek által az ember megismerkedik az igazsággal, és ez lelke mélyéig bevilágít, s ott szorongást hoz létre; mert abban a pillanatban felbomlik az igazság és a hazugság között az az egymásba-kapcsolódás, melyet az ember önmaga értelmével nem tudott észrevenni, s megindul a jónak a rossztól való elválása, elkülönülése.
Ezt a folyamatot minden alkalommal igyekszik a megtévesztés szelleme kihasználni, hogy az embert ebben az első munkájában megakadályozza. De nem hagyja nyugton akkor sem, amikor már nagy és értékes eredményekkel rendelkezik az emberi lélek.
A fényt nyomon kíséri az árny, a megtévesztés árnya, s minden lehetőséget felhasznál, minden kicsiny rést elégnek talál arra, hogy beszivárogjon a tudatba, és ott igyekezzék az igazat hamisnak feltüntetni, a hamisságot pedig az igaznak, az értékesnek ruhájába öltöztetni, s úgy megmutatni az ember ítélő, vizsgáló szemének, hogy amikor az ember a maga ítéletével hozzányúl a gonosz látszatba burkolt jóhoz, azt eldobja magától, s ezzel értéktelenné tegye az addigi munkáját és eredményét, ellenben a látszólagos jóval magához emelje a gonoszt, s átadja szívét a tévelygéseknek, hogy azok elvégezhessék rajta romboló munkájukat.
Ezért fontos az, testvéreim, hogy ezen az úton mindnyájan rendületlenül kitartsatok Isten igazságai mellett, amelyek az élet minden rejtélyes mozdulatára világosságot vethetnek, és minden pillanatban megadhatják a tájékoztatást az életetekben. Fontos, hogy a szeretet kössön össze benneteket egymással, az a megértő szeretet, amellyel a tévedésmentes igazság felé vezethetitek egymást.
Mindenesetre nehéz és nagy feladat ez, mert aki a tévedés útjára lépett, azt nehéz visszaterelni az igazság útjára. Ezért adja az isteni vezetés az igazi szeretet mellé az alázatosság erényét, hogy ilyenkor önmagatoknak sem testi, sem lelki érdekét nem tekintve, álljatok meg rendületlenül az alázatosság és a szeretet útján, és várjátok ki türelemmel azt az időt, amikor a ti testvéretek elfogadóképes, hogy ezen keresztül lelkében az igazságot erőteljes felemelő alkalmatosságnak használhassa fel, és hogy szeretettel bekötözzétek, meggyógyítsátok azokat a sebeket, amelyeket a tévelygés útján a tövisek ejtettek a lelkén.
Amikor az igazság keresésére összejöttök, hogy lelketeket műveljétek, és lelketek igaz és jó érzéseivel világíthassatok a sötétségbe, a dermedtségbe száműzött lelkek világaiban, vessétek le magatokról a külső ember megtévesztő ruháit; hagyjátok kint azokat a dolgokat, amelyek titeket a meg nem értésben, a tévelygésben vezérelhetnek; hagyjátok kint a gőgöt, az önzést, az előítéletet, az egymás feletti ítélkezést, a címet, a rangot, a tudományt, a dicsőséget, a hírnevet. Hagyjatok kint mindent, mintha csak abba a kriptába lépnétek be, amely a testetek elporladását várja, ahol már minden hiábavalóvá válik, ami a földi embert naggyá és értékessé tette a világ szeme előtt; ide a ti igaz, lelki törekvéseiteket, szereteteteket, alázatosságotokat, segíteni-vágyásotokat, az Istennel összekapcsolódásra váró lelketeket hozzátok be; úgy lépjetek be, mintha az örökkévalóság kapuján lépnétek be, kint hagyva mindent, ami a világ szerint való.
Legyetek egy rövid időre szellemek; kezdjétek megtanulni azokat a szokásokat, amelyeket úgyis föl kell vennetek, amikor megtértek ide hozzánk; mert hiszen Isten előtt minden dicsőségetek, minden tudásotok, minden eredményetek por és hamu. Isten a ti lelketek alázatosságát nézi, a Feléje való vágyódásotokat keresi, hogy abba belekapcsolódhasson, és szent Lelkével munkálkodhasson rajtatok, hogy megmentsen titeket a halálból az életre.
Ha valami bánatotok, valami szomorúságotok van, amelyre Isten szent Lelke vigasztalást adhat, hozzátok ide, hogy Isten letörölje a szemetekről a könnyeket, és vigasztalást nyújthasson nektek.
De ez elé a vigasz elé ki kell tárnotok a szíveteket, hogy elfogadhassátok ezt. Mert Isten előtt nincs olyan bánat, nincs olyan veszteség, amelyet az Ő szeretete ne tudna eltörölni, ne tudna helyrehozni a szívetekben.
Ha lelketek megtelt szomorúsággal és terheket hordoz, amelyeket alig-alig tudtok lerakni, hozzátok Isten elé; Ő felolvasztja a ti terheteket az Ő ígéretével, az Ő vigasztalásával, és azok leolvadnak lelketekről, ha igaz hittel keresitek a Vele való kapcsolatot.
Bánjátok meg bűneiteket, tévelygéseiteket, s ne szégyelljétek, hanem tárjátok Isten elé, és Ő megigazít titeket, megbocsát nektek, eltörli bűneiteket, s visszavezet tévelygéseitekből az igaz útra, és ti ismét az Ő gyermekeivé lehettek.
Ne tartsatok meg semmit magatokból és magatoknak, mert hiszen ti nem vagytok már a magatokéi, hanem az Istenéi. Minden Istené, így a ti gyülekezetetek, a ti együvé tartozásotok is, és ti e felett nem rendelkezhettek, hanem tifelettetek rendelkezik az isteni Gondviselés. Bízzátok magatokat erre a Gondviselésre, és higgyétek el, hogy "Krisztus tegnap és ma és mindörökké ugyanaz". Ö nem másítja meg kijelentéseit; azoknak betöltése az Ő számára éppen olyan kis feladat, mint nektek elindulni az Ő útján.
Higgyétek el, hogy az Ő kezében mindenek lehetségesek, de nektek a lelketeket ki kell tárnotok Előtte; oda kell ajándékoznotok magatokat Őneki, hogy Ő legyen a ti életetekben minden, Ő legyen a ti célotok, Ő irányítson titeket, Ő szentelje meg a ti jóakaratotokat és egyengesse lépéseiteket, hogy majd, amikor célhoz értek, megvilágosodjék előttetek az Ő tökéletes igazsága, és hálával boruljatok le Előtte, aki kiemelt titeket a háborgó habokból, és lépésről-lépésre vezérel az Ő útján a ti engedelmességeteken keresztül. Mert az engedelmes lelkeket keresi az Isten. Engedelmességgel mindent megszerezhettek magatoknak. Ebben hinnetek kell, hogy hitetek erőteljes legyen, hogy a sátán titeket erről az útról egykönnyen el ne tántoríthasson, és a viharok le ne sodorhassanak.
Azért engedte meg Isten, hogy a szellemvilág kapui megnyílhassanak előttetek, hogy betekintést nyerhessetek azokba az állapotokba, amelyek a felettetek és az alattatok levő világokból mint képek tárulnak elétek.
Tanuljatok, okuljatok, higgyetek és legyetek alázatosak, hogy Isten elvégezhesse a maga munkáját rajtatok keresztül a világon, hogy az ő akarata megszenteltessék mennyen és földön, mindörökké!
* * *
Forrás:
HIT, REMÉNY, SZERETET
A "NÉVTELEN SZELLEM" TANÍTÁSAI ESZTER MÉDIUM ÚTJÁN (25-36. old.)
Kiadta: A SZELLEMI BÚVÁROK PESTI EGYLETE
Budapest, 1938. október hó
|
