|
"TI ADJATOK NEKIK ENNI!"
Ötezer ember megvendégelése (Máté 14,13-21.)
Láttál-e már nyári vihar előtt hangyabolyt nyüzsögni? Izgatott gesztikulálással, meg-megtorpanva, majd lázas sietséggel tűnnek el a bolyban a kis bogarak. Mások szörnyű terheket cipelve menekítik kincseiket a feneketlennek tűnő barlangfolyosókba. Ki-be rohangálásuk, ideges, hajszolt tempójuk a külső szemlélő számára vagy érdekfeszítő látványosság vagy egyszerűen csak megmosolyogtató értelmetlenség.
Talán egy nyugodt csillagról letekintve, éppen ilyen értelmetlen, rohangáló, nyüzsgő lényekkel ellepett kis boly a mi bolygónk is - a Föld. S ami a hangyabolynál számunkra érthetetlen, értelmetlen, zaklatott nyüzsgésnek tűnik, - saját világunk életében sokkal összetettebb, drámaibb életküzdelemnek érezzük.
Van, aki beéri ugyan a heves gesztikulálással, a le-fel rohanással, mialatt mások erejüket megszégyenítő terheket cipelnek, húznak és vonszolnak. Lehet, hogy csak a maguk szükségleteit kívánják biztosítani, de az is elképzelhető, hogy az egész boly számára kívánják ezzel biztosítani a táplálékot előre sejtett vagy be sem látható veszélyek, nehézségek idejére.
Kozmikus távlatokból vajon láthatók-e nyomai a kétségbeesett küzdelemnek, e küzdelem szükségességének, - vagy e messzeségből kitűnik-e a nyüzsgés értelmetlen, sokszor nevetséges kisszerűsége?
Tudományosan szervezett világunkban, ahol a szükséges ismereteket komputerekkel szervezik, laboratóriumokban ellenőrzik, statisztikákkal rögzítik, - természetesen nem hozhatnak más eredményt, mint az egyenlőség és ellátottság, a biztonság és megelégedettség régen vágyott és még régebben óhajtott aranykorát.
Nézd a sokmilliós metropoliszok felhőkarcoló-csodáit, a tengereken úszó luxusvárosokat, a földrészeket órák alatt összekötő repülő szállodákat. Lapozz végig egy telefonkönyvnyi színes árjegyzéket, hogy fogalmad legyen arról, mi mindenre van vagy lesz még szükséged az életben. Tekints bele az utazási prospektusokba, hogy saját szemeddel lásd, milyen önfeledt mosollyal tekint reád a maláj szépség a pálmafák alatt, és milyen szűzi, érintetlen a hó, kristályos a nap a kék havasok csúcsán. A világ autószalonjaiban megtekintheted mi-mindent találtak ki számodra, hogy kényelemmel és biztonsággal száguldhass jól kiépített és ápolt sztrádákon, a számodra tervezett, szervezett és épített nyaraló, üdülő és kiránduló-csodák felé.
Ne félj a betegségtől sem: - fejlett az orvostudomány és elképesztő a gépesítettsége. Egy mai műtő automata berendezései úgy csillognak és villognak, akárha ékszerboltban járnál. Vérplazmák tonnáit tartalékolják számodra; szív és vesebankok működnek, hogy szükség esetén kicserélhessék kopott alkatrészeidet, így felépülve ismét élvezheted azt a világot, amely csak érted vált ilyen szervezetté, széppé, gazdaggá. - Mosolyogj hát te is, mint a prospektus-modellek és mindig figyelj a szlogenekre:
Jöjj! Utazz! Látogasd meg! Próbáld ki! Vásárold meg, csak most, csak itt! Soha ilyen alkalom! Okkázió!
A tokiói Asaki Shimbun (Magyar Nemzet 1983. 01. 07.) riportere írja:
"A Föld lakóinak százmilliói az éhhalál szélén támolyognak. Több mint tízmillió gyerek hal meg minden évben a rosszultápláltság következtében. ..... A hatalomhoz ragaszkodó vezetőknek egy maroknyi csoportja lankadatlan erővel szórja a pénzt a katonai erő fokozására, mivel ez a leghatásosabb és legrövidebb út a világnépesség döntő többségének a szegénységbe és szolgaságba taszításához."
De kérem, ez nincs a prospektusokban!? Hogyan maradhatnak ki százmilliók a szervezettségből, ellátottságból, gondoskodásból? Hová lesznek e prosperitás milliárdjai?
Egy másik újság, a dakari "Le soleil" írja:
"Bolygónkon, amely a befolyási övezetekért vívott harcnak a színtere, akkora nukleáris erő halmozódott fel, amely egy harmincszor ekkora égitest felrobbantására is elegendő. A fegyverkezésbe több mint ezermillárd dollárt öltek, miközben több mint egymilliárd ember él mérhetetlen szegénységben."
Az egyik lángész pusztító fegyvereket tervez és gyárt, mellyel millió és millió ép, egészséges embert lehet megbetegíteni, megnyomorítani, legyilkolni. - A másik vastüdőt és művesét szerkeszt, hogy félholtak életét még egy kis időre meghosszabbítsa!
Valami szörnyű ellentmondás keseríti meg ezt a korszerű, kényelmes, szórakoztató és kívánatos életet. Átcsap a jólét, biztonság és luxus formatervezett falain a félelem, rettegés és perspektívátlanság.
Az elnyomottak, kisemmizettek, az éhezők és megnyomorítottak már verik a dobokat és fújják a kürtöket "status quó" Jerikó-falai körül, s ha a falakról még csak szemetet, gúnyt, - esetleg rózsaszín ígéreteket szórnak is a fejükre, - a hetedik forduló után már nem marad hét kosár emlék sem, amely Jerikó hajdani dicsőségét és gazdagságát hirdethetné.
Az egyik kép színes, vidám, kívánatos - de hamis, a másik félelmetes - és lehet, hogy reménytelen.
Mit láthatott William Blake, a nagy angol misztikus költő és próféta, amit így írt le:
"Én is Sátán keblében álltam és néztem sivatagait:
Rom-Embert, romját ama várnak, mit Isten nem kézzel rakott:
Néztem forró homokpusztáit, iszonyú-márvány hegyeit:
Üregeit és lejtőit, hol olvadt érc folyik és buzog
A szurok és a salétrom: rom palotát és városokat, roppant üzemeket:
A kínok kohóit, melyekben az ő Angyalai munkálnak,
A belőle kibocsátottak, kormos arccal, szörnyű romok,
Boltozatok, s gúlák, oszlopos tornácok, s kupolák között,
Mikben lakozik Misztérium, Babylon; titkos helye ez,
Innét kúszik a Templomokba kéjesen;
Serlege itt töltetik meg mérgekkel, e rémes völgyekben,
S itt szövik vörhenyeges Fátylát dögvészben s háborúban;
Jeruzsálemet itt verik láncra Babylon barlangjában."
*
Lehet, hogy a napfényes világ, a mosolygó, csillogó gazdag-élet, csak cégtáblája, cifra bejárata a sátán forró homokpusztáinak? Innen ered az éhség és szomjúság, a megelégíthetetlenség?
A modern élet az italok, üdítők elképesztő skálájú, ízű, színű választékával áll a tisztelt fogyasztó rendelkezésére, mialatt észre sem vesszük, hogy legfontosabb, legalapvetőbb italunk, - a tiszta, friss forrásvíz, már csak emlékeinkben létezik? - Mindent behelyettesítünk valami mással: - színesebbel, változatosabbal, - de drágábbal és használhatatlanabbal!
A gasztronómia vonalán sem más a helyzet. A tömegtermelés, a tömegtermelésre alkalmas fajták, egyedek kitenyésztése vagy "nemesítése", olyan megalkuvásokra kényszeríti e szakág tudósait, melynek áldozatul esnek az ismert és szeretett ízek, zamatok, tápanyagok, - egyedi tulajdonságok. Ezek ellensúlyozására, pótlására találtuk ki a fűszerek és adalékanyagok olyan légióját, mellyel szervezetünket állandó és alapos próbának vetjük alá, s lassan egy-egy komplett ebéd elképzelhetetlen lesz: - gyomor, bél, máj, epe, vesekímélő, óvó, gyógyszertabletták, cseppek körete nélkül.
S mialatt a meleg-zuhany alatt állok, vagy éppen kieresztem a csapot, hogy hidegebb legyen a vizem, felötlik a képe azoknak, akik egy félvödör poshadt vízért órákat gyalogolnak a tűző napon, s újabb órát állnak sorban azért, hogy a félig iszapos meleg kútból kimeríthessék napi adagjukat; - ilyenkor elzárom a csapot, s elkedvetlenedem: - valami nagyon nincs rendben ebben a világban.
Ezer kilométereken át, hatalmas csővezetékeken vezetjük a szárazföldek belsejéből, tengerek mélyéről az olajat és földgázt, mivel számunkra nélkülözhetetlen, vagyis szükségünk van rá. De nem vezetjük, ha kell hasonló módszerekkel a vizet azokra a hatalmas területekre, ahol életet, növényi kultúrát, alapvető emberi szükségleteket elégíthetne ki; - s mindezt egy olyan bolygón, melynek felszínét négyötöd részben víz borítja! S minden vagon eltüzelt gabonával, minden zsák tengerbevetett kávéval súlyosabb lesz az a vádirat, amely elmarasztalja e nemzetséget legalapvetőbb kötelességének: - az együttérzésnek, segítőkészségnek, a szeretetnek elmulasztott gyakorlása miatt.
Karinthy Frigyes írja: (Segítség. Címszavak I.)
"El kell jönnie a kornak, mely törvénybe foglalja az emberszeretetnek kötelező minimumát: s e kötelező minimum hiányát bűnnek minősítse. Nem lehet ártatlannak nevezni azt, aki fütyörészve rágicsálja a szalmaszálat, amiért a fuldokló könyörög, - nem lehet büntetlen tagja a társadalomnak, akinek szeme láttára bukott a szakadékba valaki, mert szándékosan nem figyelmeztette a szakadékra. Egy pohár bor van előttem, - szemben ül valaki, aki tudja, hogy méreg van a pohárban, de nem szól, hagyja, hogy kiigyam; - lehetséges, hogy ez az ember nem követett el bűnt, csak azért, mert nem cselekedett bűnt?"
S most még csak a fizikai éhségről és szomjúságról beszéltünk, de máris kitárult az a lelki pusztaság, melynek fizikai lenyomata ez az egész igazságtalan, szeretetlen életberendezkedésünk, vigasztalan kilátástalanságunk.
Albert Schweitzer többször is panaszolja Lambarene-i leveleiben, hogy a bennszülöttek, ahelyett, hogy földjeiket megművelnék, vagy legalább vadásznának, hiszen a környék igen gazdag vadakban, - inkább lefekszenek sátraikba, s várják a halált, - mert azt mondják, hogy éppen éhínség van. - S ezzel rámutat egy emberi magatartásra, amely úgy a fizikai, mint a lelki síkon, egyenlő az önmegsemmisítéssel:
- A tehetetlenség és nemakarás szüli a fatalizmust, az igénytelenség és lelki sivárság a nihilizmust! -
Minden embert, aki mozgásban van, még ha negatív irányba is halad, könnyebb a helyes irányba téríteni vagy irányítani, mint azt, aki stagnál, megmerevedett, beszűkült állapotban van. A mozgásközbeni élmények, benyomások, hatások szülik a vágyat, az éhséget és igényt valami másra, esetleg jobbra, szebbre.
S az igény megtermi a maga szószólóját, prófétáját, aki megfogalmazza a kavargó indulatokat és vágyakat, esetleg el is indíthatja a tömegeket a megvalósítás útján.
A magyar nép lelkét Ady, így szólaltatja meg: (Csák Máté földjén)
"Ami csak szépség, s ami reménység,
Mind ti vagytok a Tisza körül.
Nincs a világon még annyi bánat,
S annyi láncosa nincs még a világnak,
Mint itt és nincs annyi nagy éhség.
Éhe a kenyérnek, éhe a Szónak,
Éhe a Szépnek hajt titeket..."
*
Minden próféta nyomában kitódul a tömeg a pusztaságba. Viszik sebeiket, sérelmeiket, betegeiket és csodavárásaikat. Hallgatják a tanítást, amíg ki nem derül: - igaz vagy hamis prófétát követtek-e?
Korunk nagy "vezérei" délibábokat vetítettek tömegeik elé. Színes, gazdag képeket, melyeknek eléréséhez azonban fogcsikorgató küzdelem, lemondás és erőn felüli munka vált szükségessé. S mint a szamár orra elé lógatott kóró, ez soha elérhetővé nem vált. A csalódott tömeg szétszéledt vagy kidőlt az úton, esetleg egymást falta föl. Szétszéledt, más országokban, városokban keresve maguknak új szállást és új táplálékot.
Pozitív célok isteni erőket vonzanak magukhoz; ezekkel hatványozódva egyre magasabb síkon közelítik meg céljukat, járják végig útjukat. - Ugyanez a törvényszerűség hat az ellentét útján is és ezzel állomásaikat, végső eredményeiket szinte párhuzamba állítva figyelhetjük meg, természetesen ellenkező irányultsággal.
Ha az őszinte, szebb, jobb utáni vágy elindít az igazság keresésének útján, azt önzetlenséggel, áldozathozatallal, könyörülettel, irgalommal, önfeláldozással, s a megvalósított szeretettel lehet végigjárni, - amely már Krisztus valóságos követése.
Az ellentét, az önzetlenséggel az önzést, az áldozathozatallal a másik ember kifosztását, legázolását, az irgalommal az irgalmatlanságot, a könyörülettel a könyörtelenséget, az önfeláldozással az emberáldozatot, a gyilkosságot tudja csak szembeállítani. A megvalósult szeretet helyébe a féktelen gyűlölet lép, s Krisztus követésének végtelen távlatai helyett a kiúttalanságon emelt barikád kövein akadnak fenn.
Ha a világot elborító gonoszság mérhetetlen hatalmát látjuk, és félelem támadna szívünkben, sohase felejtsük el, hogy nincsen kettős hatalom, nem létezik dualizmus. Nincsen isteni és ördögi világ! Csak Istenben élő vagy Istentől eltávolodott szellem, szellemiség létezik. Minél nagyobb ez a távolság, annál sötétebb, reménytelenebb, elesettebb állapottal találkozhatunk. A hasonló hasonlót vonz elv alapján teljesedik ki Isten országa, de ez az elv tartja fenn még a gonosz erők világát is ideiglenesen.
Az isteni attribútumok hiánya hozta létre a szenvedő világokat. Ha tényleges és nemcsak relatív valóság lenne a sátán birodalma, úgy a krisztusi Mennyei hazával szemben, fenn kellene maradnia egy örök Babylonnak is. Azonban mindennek és mindenkinek vissza kell térnie az Atyához, mert rajta kívül semmi sem létezett, nem létezik és nem maradhat fenn.
S, ha Jézus és tanítványai kiűzhették szenvedő megszálltakból az ördögöt, még soha elő nem fordult, hogy igaz, istenfélő emberből Jézust kiűzhette volna egy varázsló, vagy Baál bármely hatalmú papja.
Önös érdekek, tisztázatlan célok, kis hazugságok, - nagy negatívumokat eredményeznek. Csak így lehet megérteni, hogy egyes nemzetek vezetői országukat, a világ jelenlegi viszonylagos prosperitása helyett, a teljes szellemi- és gazdasági összeomlás szélére juttatták.
"Amikor eltöröm nálatok a kenyér botját,
tíz asszony egy kemencében süti majd a kenyereteket
és kimérve adják oda a kenyereteket,
úgy, hogy esztek, de nem laktok jól."
(Mózes II. 26,26.)
Mi jól tudjuk, mit jelent a kenyér botjának eltörése, hisz végigcsináltuk a kimért kenyerek esztendeit és az esztek, de nem laktok jól évek sorát, - és átérezzük a már hívő ember csendes döbbenetét, hitpróbáját is, amint Áprily Lajos vall, Miatyánk című négysorosában:
"Imádkozom halkan szomorúan
A szó megtorpan, mire odaér:
A mi mindennapi.... Rég nincs Uram,
az asztalunkon egy falat kenyér."
Hogyan szaporodnak hát meg a kenyerek? - Biztosan emlékeztek még Móra Ferenc "Minden napi kenyerünk" című kis írására. Gyerekkori emlékét idézi fel: - Egyik reggel valami kis szolgálatáért kapott a szomszéd nénitől egy szelet kenyeret. Nagy éhségében leharapta rögtön a sarkát, de elszégyellte magát és rohant a kenyérrel haza. Édesanyja kezébe adta, azt füllentve, hogy ő már egy másik szeletet megevett. Édesanyja a kenyeret azonnal apja tarisznyájába dugta, hisz éppen indult kis földjükre dolgozni, így neki volt rá a legnagyobb szüksége. Édesapja este hazaérkezve, nagy titokzatosan bontja tarisznyáját és szól: - tudod-e Ferkó, mit hoztam neked? Madárlátta kenyeret; - és akkor a fiú ráismer arra a szelet kenyérre, melyet ő hozott és adott még reggel az édesanyjának.
- Hát nem csodálatos? Az önzetlenség, az áldozathozatal, a szeretet megelégített három embert is abból a szelet kenyérből, melyet egyikük sem fogyasztott el.
Valahol itt kezdődik a jézusi csoda titka is.
Mit mond Jézus az éhező tömeget látva, aggodalmaskodó tanítványainak? - Ti adjatok nekik enni! - S még Krisztus közvetlen munkatársai, tanítványai is azonnal osztani-szorozni kezdenek: De Uram, kétszáz dénár ára kenyér is kevés volna ennyi embernek! Ez az örök emberi magatartás számolni, okoskodni, fillérezni. Ha nem elég a pénzünk, az erőnk, a hitünk, hozzá sem kezdünk a segítéshez, támogatáshoz, más erősítéséhez. - Majd, ha futja és mindenből lesz elég. - Pedig nekünk soha sem lesz elég, mert a nincstelenek, az árvák, a csonka-bonkák, a kifosztottak és nyomorítottak légiói vándorolnak étlen-szomjan, éjjel és nappal életünk pusztaságaiban!
Hány dénár ára kenyér, mennyi vigasztaló, erősítő szó, számolatlan, együttérző, gyógyító gesztus és megfeszített türelemmel és figyelemmel másnak áldozott óra kell, ennyi ember megelégítéséhez? - Honnan vegyük, miből adjunk, amikor bennünket is elfog sokszor a kétség, a reménytelenség, a türelmetlenség? Odaadhatjuk-e kis, megtakarított nyugalmunkat, békességünket, lelki egyensúlyunkat, - hisz erre nekünk is bármikor szükségünk lehet?! Mérlegelhetjük-e, mennyit áldozhatunk másra anélkül, hogy koldusbotra ne juttatnánk saját magunkat? Hátha az a titkos cél, hogy kifosztottan, erőink nélkül maradjunk, e rabló-világ szürke hétköznapjaiban?
Minden emberi okoskodásunk, mérlegelésünk és megfontolásunk téves, ha mindezt be akarjuk helyettesíteni, lelki-szellemi síkon. Itt más a szabály, mértékegység, törvény.
Anna Ahmatova, a neves orosz költőnő (1889-1966) börtönének, száműzetésének éveiben írta ezt a verset: (Erő)
Ha mindenki, aki lelki támaszt
keresett már nálam életében:
Szent bolondok, megszállottak, némák,
fegyencek és öngyilkosjelöltek -
Küldenének csak egy-egy kopejkát,
"Egyiptom leggazdagabbja" lennék,
ahogy szegény Kuzmin mondogatta ...
De nem küldenek nekem kopejkát -
Velem erejüket megfelezték,
így lettem a föld legerősebbje,
olyan erős: elbírom még EZT is.
*
Valami nagy titokra mutat rá a költő.
- Sokszor éreztük már, hogy nehéz életű, fárasztó természetű emberek türelmes meghallgatása, vigasztalása után kifosztottan, kiraboltan, erőinktől megszabadítva hagytak el bennünket: - mégis mindenki, aki önzetlen munkát végez, áldozatot hoz, segítséget nyújt, alapvető isteni törvény betöltésének szolgálatába szegődött, S mert a munkás méltó a bérére, a kegyelmi erők sokszorosan visszatáplálják az elvesztett energiákat. - S mindazok, akik okkal és sokszor ok, indok és szükség nélkül is másra rakják valóságos vagy vélt terhüket, nem tudják, hogy adót kell fizetni a tanácsért: - a sokszor még nyers, kusza erőikből, hátra kell hagyniuk fizetségképpen. Ha éltek a hasznos építő tanáccsal, vígasszal, segítséggel, úgy ezek az erők átminősülve kerülnek vissza tulajdonosaikhoz, miközben erősítik azt is, aki önzetlenségével ezt a folyamatot elindította.
Ha nem használta fel ezt a lehetőséget, úgy visszamaradnak ezek az erők és átformálva, az őszinte rászorulókat segítik; - természetesen változatlanul gazdagítva azt, aki pozitív irányt adott kallódó, kusza energiáknak. - Ezért láthatjuk azt, hogy az örökké másokat terhelő, idejüket, energiájukat fölöslegeset igénybe vevő, de józan tanácsaikat soha meg nem fogadó és tartó emberek - egy idő után - a lelki végelgyengülés szimptómáit mutatják, s egyre kevesebb és kevesebb lehetőségük, erejük marad arra, hogy életproblémáikon segítsenek, helyzetükön változtathassanak. Hasonló folyamat játszódik le, mint egy narkomán személyiség széthullásánál.
A jézusi parancs újra és újra felhangzik mindazok számára, akik a tanítványság útját szeretnék járni:
- Ti adjatok nekik enni!
Kinek amije van, amennyit csak nélkülözni tud. A nagy rendező elv úgyis összegyűjti még a morzsákat is, hogy semmi érték el ne vesszen. Magda nővérem e témában írt tanulmányában azt a következtetést fejti ki, hogy az ötezrek megvendégelése és megelégítése után összeszedett 12 kosár maradék, a 12 tanítvány számára adott útravaló, újabb ötezrek megvendégelésére, betegeik gyógyítására, Jézus csodáinak emlékezetére. A négyezrek megelégítése után összegyűjtött kosár pedig a hét gyülekezet táplálására adott jézusi csoda, mennyei eledel!
Tanítók tízezrei tanítják betűvetésre, olvasásra az embereket; Máté, Márk, Lukács vagy János leírták Jézus életét, tetteit, tanításait. - Guttenberg megalkotta a könyvnyomtatást, így már milliók és milliók ülhetnek le Jézus lábaihoz, hogy megelégüljenek nagy éhségükben. Ez is a jézusi csoda, az interkontinentális vendéglátás! Égi muzsika, szín és forma, gondolat és megannyi szépség táplálja az éhező és szomjazó emberiséget. Évezredek éhségét a szépség és igazság után, enyhítették magasabb világok földünkre küldött hírhozói.
Ha belegondolunk abba, hogy a Tamás templom egy-egy hajdani istentiszteletén Bach, prelúdiumait, fúgáit az orgonán 100-150 hívőnek játszotta el, s azóta hány millió ember szépség, harmónia, áhítat utáni éhségét elégítette már meg velük? Csodálatos épületek, időtlen szépségszobrok, hatalmas múzeumok kincseket érő gyűjteményei, - mennyei lakomák maradék morzsáiból megrakott kosarak csupán. Gyógyító kezek, hidakat-utakat építők, gyümölcsoltók és világosságot gyújtók vegyülnek el az eltikkadt, kereső tömegben, hogy előálljanak, ha kell, ha szólítják őket: "- van itt egy fiú, akinek van öt árpakenyere és két hala!" - mert ezeket a kenyereket sokasítja meg Jézus csodája, ezrek és ezrek táplálására. Évezredes múltból a jövő évezredeinek szól és zeng a jézusi felszólítás, isteni parancs:
"Ti adjatok nekik enni!"
S előállnak a nagy kenyérosztók, az áldozatos út- és példamutatók, a haladás valóságos zászlóvivői, az emberi nyomorúság felszámolására leszületett vezéregyéniségek; - s mögöttük felsorakozik az elkötelezettek névtelenül és szerényen menetelő csapata, a tanítványság útjára állók serege, akiknek napi feladatát Albert Schweitzer fogalmazta meg: - (mivel Jézus követése, a kereszténység nem vallás, hanem életelv és életforma) - "Minden emberért, aki szenvedést okozott, el kell mennie egy másiknak, aki segítséget visz!"
Kuklis Géza
|
