|
EGY KRISZTUST TISZTELŐ MEGNYILATKOZÁSA
Jó estét uraim és hölgyeim!
Meg kell mondanom, hogy nagyon jól, mondhatnám kitűnően érzem magam az önök társaságában. Úgy látszik, hogy helyesen tettem, amikor a fölajánlott két lehetőség közül ezt választottam. Mert bizonyára önök tudják, hogy én már meghaltam. Onnan tudhatják, hogy most így, ilyen körülmények és lehetőségek között tudom csak a mondanivalómat közölni önökkel.
Két lehetőséget ajánlottak fel nekem; vagy azt, hogy ma este eljövök ide és itt alaposan körülnézek, vagy pedig azt, hogy néhány napon belül Budapestre indulhatok és a Dohány utcai zsinagógában szemlélődhetem. Már régen meg van az a zsinagóga, de a későbbiek folyamán, a háború miatt, az ottani - hogy megértsék, talán így mondom - Istentiszteletek egy bizonyos ideig lehetetlenné váltak.
Én nem tartoztam oda, mert egészen fiatalon külföldre kerültem, mivel sarkallt az ismeret- és tudásszomj. Európát beutazva Angliában kötöttem ki, majd egy idő után Franciaországot is szükségesnek láttam megtekinteni. 1948 után, amikor az amerikaiak segítsége lehetővé tette, hogy Izrael mint állam létrejöjjön, ezután nem sokkal Izraelben kötöttem ki. A halál is ott ért, bár úgy terveztem, hogy visszatérek Magyarországra és ott majd a háború utáni helyzetet lemérem.
Mert sok mindent hallottam és olvastam azokról a zavaros időkről, amelyek a háború befejezése után ott történtek. És később, amikor egy alkalommal oda ellátogathattam, egészen más szemléletre tettem szert. Nem azért, mert Izraelben éltem, hanem mert az ember benső fejlődését nem a külső körülmények, még csak nem is az az ország határozza meg, ahol él, hanem amit megtapasztal, illetve ahogyan megérti, asszimilálja az eseményeket és amik felett képes vagy képtelen elgondolkodni.
Sokan vannak, akik olyan dolgok felett gondolkodnak el és olyan dolgok felett rágódnak, amelyek már meg nem történtté nem tehetők. A bosszú viszont rendkívül rossz tanácsadó; a harag, az indulat, az ellenségeskedés egyre nagyobb és nagyobb károkat okoz az emberi lelkekben, és akiket össze kellene kötnie a szeretetnek, azok között még nagyobb szakadékokat teremt.
Mindenkor úgy gondoltam, hogy a világ zsidósága két csoportra osztható, miként a keresztények is. Én azonban főképpen fajtámat, fajtám különböző tulajdonságait szemléltem tudatosan és abból vontam le a magam számára a következtetéseket. Így volt, amit a mérleg jobb serpenyőjébe és volt, amit a balba kellett elhelyeznem.
Amikor az ember akár önmagát, akár a gyökereket, ahonnan vétetett - tehát a fajt vagy a nemzetet - tárgyilagosan vizsgálja, kívánatos lenne, hogy úgy a jobb, mint a bal serpenyőbe legyen tennivaló. A kérdés mindig az, hogy mennyivel több értéket képes felmutatni egy faj vagy egy nemzet az értéktelennel szemben.
Hát uraim, a nagy Jahve akaratából azért vagyunk a Földre küldve, hogy előre jussunk a fejlődés útján. Ezen az úton pedig csakis karöltve, egymást támogatva és egymásnak megbocsátva vagyunk képesek előrejutni.
Nagyon helyesen és nagyon jól látta ezt a Názáreti, Akinek a lelkemben mindenkor nagy-nagy tisztelője voltam. Mert az is téves, amikor az emberek azt képzelik, hogy aki izraelita, az csak az ő hite mellett kardoskodhat, ha pedig keresztény vagy muzulmán, akkor amellett. Egy a mi Atyánk! Egy a mi Istenünk! Egy a mi Teremtőnk!
Azt láttam külföldön és abban az időben is, amikor még belhonban éltem, hogy a magyar zsidóság egy egészen különleges fajta: sokkal érzékenyebb, sokkal intelligensebb, sokkal inkább alkalmasabb a vezetésre, mint általában a világ más részén élő zsidóság. Ezért tudtak olyan komoly nagy szerepre szert tenni nemcsak Magyarország határain belül, hanem Európa különböző országaiban, sőt az utóbbi időben Amerika területén is. Úgy gondolom, hogy hitleri időket megelőző időszakban például Berlinben is ezért volt olyan nagy szavuk.
Persze más elbírálás alá esik az, amikor valaki az ellene törőt lekicsinyli vagy egyszerűen nem foglalkozik vele, mondván, az illető ostoba dolgokat hangoztat, amik semmiképpen nem jelenthetnek veszélyt a világra. Miként a világ nem látta meg a békeidők befejeztével azt az óriási veszélyt sem, amelyet Lenin és az általa képviselt elv jelent majd az egész világra nézve.
Mi zsidók - őszintén be kell ismernem - első- másod- és harmadsorban is zsidók vagyunk, és csak azután tekintjük magunkat ahhoz a nemzethez tartozóknak, ahol leéljük az életünket. A beilleszkedés, az úgynevezett asszimiláció rendkívül fontos számunkra, és ezt kimutatjuk azzal is, hogy amelyik ország polgáraivá leszünk, annak az országnak felvesszük a leghangzatosabb - angolos, németes, magyaros - neveit, de ez nem jelenti azt, hogy tradícióinkról megfeledkeznénk.
Az én véleményem az, hogy minden népnek és minden nemzetnek joga van ahhoz, hogy saját hazája legyen, akkor is, ha a történelem vérzivataros idői egy-egy népet, népcsoportot vagy nemzetet országukból kiűznek. Mert a hazátlan, a kóborló népek mindenképpen és mindenkor nagy veszélyt jelentettek az egész emberiségre nézve.
Tehát úgy gondolom, ha én zsidónak vallhatom magam, ha az amerikai büszke lehet arra, hogy ő cowboy kalapban, csizmában, kockás ingben jár és külföldi utazásai alkalmával az egész megjelenésével, viselkedésével amerikai voltáról tesz tanúbizonyságot, akkor a legkisebb népnek és a legkisebb nemzetnek is joga van a maga nemzeti mivoltához, hagyományaihoz. Ezen az alapon nem nevezhető egy nép, egy nemzet sem nacionalistának, amikor saját színeivel, saját tudásával, képességeivel, tehetségével - amit szerintem az Istentől kapott, hogy ezzel gazdagítsa és színesítse a földi életet - helyet kér magának a népek tengerében.
Helytelenítem, amikor nagyobb nemzetek hatalmuknál, erejüknél, pénzbeli adottságuknál fogva kisebb népekre, kisebb nemzetekre rákényszerítik a maguk kultúráját, divatjukat, nemzeti hagyományaikat, a demokráciájukat.
Hasonlóan helytelenítem a mi oldalunkról azon egyének viselkedését, akik bosszút akarnak állni azokért a megaláztatásokért, amelyeket nékünk - hiszem és vallom, hogy okkal és céllal - kellett a második világháború előtt közvetlenül és főként alatta elviselnünk.
Mindannak, ami egy néppel, egy nemzettel, egy fajtával, egy társadalmi osztállyal történik, oka és célja van. Nem mindig isteni céllal történnek dolgok, mert Istennek egészen mások a gondolatai és sok esetben mások a céljai az emberrel, mint amilyen célokat az ember tűz maga elé és amiket mindenképpen igyekszik elérni.
Hiszem és vallom, hogyha a kereszténység egy időben nem akart volna irántunk jobb lenni az Istennél, később pedig éppen az ellenkezőre fordítva mindazt, amit elértünk és ami a miénk volt, tőlünk megirigyelve elragadni, más helyzet alakulhatott volna ki.
Hiszem és vallom, ha többen lettünk volna, vagy lennének ma a világban ilyen lelkületű emberek - nem akarom magamat feldicsérni, csak tárgyilagosan megjegyzem -, akik így gondolkodtak volna a zsidóság jövőjéről, mint én, akkor ezek az ellentétek nem éleződtek volna ki annyira; nem váltunk volna olyan gyűlölt fajjá; nem lett volna olyan nagy a szakadék keresztény és zsidó között és nem lett volna antiszemitizmus.
Miként hiszem és vallom azt is, hogy nekünk sem lett volna szabad a Talmud, a Tóra, de még a Kabala tanításait sem úgy forgatnunk, hogy azok értelmezése a Krisztus eszméje, a krisztusi lelkület ellen hangoljon bennünket. Mert látom és tudom, hogy hiába gondolják még ma is sokan a zsidóság körében, sőt még a zsidó rabbik körében is, hogy Krisztus, a megígért Messiás még nem jött el és majd ezután kell eljönnie.
Be kell ismernünk és be kell vallanunk, hogy Krisztus volt a várva-várt Messiás; Krisztus volt az élő, az egy igaz Isten, a Jahve Fia, Aki eljövendő volt és akiről jövendöléseink szóltak, akit sok ezer esztendőn át vártunk. El kell ismernünk, hogy ez már megtörtént és minden arra utal, hogy aki az idők végén eljön, az már a végső ítélet Krisztusa lesz, és nem az, akit sokan közülünk még ma is várnak.
Krisztus igazságára úgy nekünk zsidóknak, mint a pogányoknak szüksége volt, és a jelen időkben is úgy zsidóknak, mint keresztényeknek egyaránt szüksége van; mert csakis Krisztus lelkülete hozhat közös nevezőre, megértésre bennünket. Csakis Krisztus lelkülete bonthatja le ember és ember, faj és faj, nép és népcsoport, nemzet és nemzet között az ellentéteket. De azt is tisztán látom, hogy ez már semmiképpen nem lesz lehetséges, mert úgy a keresztények, akik magukénak vallják és úgy a zsidó hittestvéreim, akik elutasítják Őt, úgy gondolják, hogy ők vannak a helyes úton.
Mi ma is azt hisszük, hogy Isten kiválasztott népe vagyunk, holott kiválasztottságunkat akkor vesztettük el, amikor Krisztust nem ismertük el Isten Fiának és keresztre juttattuk. Nem ok nélkül történt velünk az sem, ami a zsidó háborúk történetében megörökíttetett, ami végül is először Jeruzsálem elpusztításához, majd népünknek a világ négy tájára való szétszórattatásához vezetett.
Krisztus lelkülete nélkül pedig természetes, hogy megmaradtunk és megerősödtünk azokban a bűneinkben, amelyek már akkor kirívóak voltak, amikor még Isten választott népe voltunk. Valahányszor eltértünk Tőle, az Egyedülvalótól, az Örökkévalótól, az Egyetlentől, megbüntetett bennünket hűtlenségünkért. Minden más bűnünk felett elnézett, csak az egy Isten hittől való eltéréseink felett nem, mert ennek a hitnek kellett volna elvezetni minket a megígért Messiás felismeréséhez, ami sajnos nem következett be!
Így azután azok a bűneink, amelyek főképpen az anyag szeretetében mutatkoztak, ezekre az utolsó időkre még erőteljesebben kidomborodnak bennünk. Azt hisszük és gondoljuk, hogy világhatalomhoz csakis az anyagiakon keresztül juthatunk, mert nem ismerjük a krisztusi lelkületet, nem fogadjuk el Krisztus igazságát. Krisztus igazsága nem e világból való, és arra tanítja az embert, hogy nem az anyagot kell szeretni és élete központjává tenni, hanem Istent, és azt is mondja: "szükséges néktek újjászületnetek". Már pedig én úgy látom, hogy ez a Krisztusban való újjászületés az én fajtám részéről teljes egészében elmarad, annak ellenére, hogy a Kabala tulajdonképpen azoknak a mély igazságoknak a gyűjteménye, amelyek ezoterikus módon világíthatnak rá az isteni akaratra.
A Tóra sok mindent mondhat egy olyan egyénnek, mint én is voltam, vagy egy rabbinak. Én a Tórát, amely nem más, mint Mózes öt könyve, erkölcsi szempontból nagy értékűnek tartottam. Ha mindazokat az írásokat, amelyek az összes fontos és lényeges törvényt a számunkra előírják, komolyan vennénk és mindannak eleget tenne úgy az ortodox, mint az úgynevezett nemzetközi zsidóság, akkor nem ott állnánk, ahol állunk.
Hát igen a Talmudba, amely igazából a törvénykönyvünk, az idők folyamán sok minden felvétetett, ami gyűlöletre szít.
Krisztus tanában még egy szikrája sincs a gyűlöletnek, mert Krisztus igazsága csodálatos, fénylő, ragyogó és tiszta; Krisztus tana a szeretet tana. Ennek ellenére hány értelmetlen, önző, a maga bűnös természetét dédelgető, magát kereszténynek tartó ember van, aki nem mentes a gyűlölettől. Akiben pedig gyűlölet van bárki iránt, onnan a szeretet száműzettetik.
Tulajdonképpen a keresztények egymást sem képesek szeretni, éppen ezért nincs csodálkozni valóm azon, hogy minket nem szeretnek, akik bizonyos országokban olyan értékeket ragadtunk magunkhoz, amelyek annak a népnek, nemzetnek a nemzeti indentitásához, a szellemi vagyonához tartoztak.
Viszont a keresztény világ, mint ahogyan mondottam, szintén százféle kisebb-nagyobb vallásra tagozódik, különbözőképpen látja és magyarázza a krisztusi tant. És ezt a sok-sok oldalágat és hajtást igencsak meg kellene nyesegetni, mert sok olyannak ad teret és lehetőséget, ami emberi, ami testi, ami hasonlatos az én népem testies kívánságaihoz és jól élési hajlamához.
Azt mondták nékem, hogy azért találnák üdvösnek részemre, ha ma idejönnék, és talán elhagynám a Dohány utcai látogatást, mert itt a Krisztus igazsága a Szentlelken keresztül lecövekeltetett. Ezen a kifejezésen, őszintén szólva én egy kicsit megütköztem, tudniillik nem nagyon szeretem a lecövekelt dolgokat.
Körvezető: Te ezen a szón ütköztél meg?
Médium: Igen, mert úgy éreztem, hogy ezzel mintegy megkötik az ember gondolkodási szabadságát, hogy mit, hogyan és miként fogjon fel. De ahogy itt a jelenlévő urakat és hölgyeket figyeltem, arra a megállapításra jutottam, hogy itt a lecövekelés alatt valami egészen mást kell értenünk.
Én mindenkor nyitott voltam, ami nálam nem szabadosságot jelent, még csak nem is azt a fajta felvilágosodást, amire a franciák olyan büszkék. Mert Franciahonban sem azt tapasztaltam, ahogyan az kívülről látszik: nem egyszer szememre hányták bizonyos fokig azt az elméletet, amelyet vallottam és később rájöttem, hogy - ha már a nacionalizmust említettem - ők bizony minden nép közül a legnacionalistábbak. De én ebben nem ütközöm meg, mert Istennek különböző csoportjai vannak, és ezek a csoportok elrendeltettek, hogy milyen úton, milyen körülmények között, hogyan juthatnak be a szellemi örökségükbe.
Tehát ha valaki egy csoportba születik bele vagy egy gyökérből táplálkozik, annak is megvan a maga oka és célja, és nem lehet azt mondani, hogy "ezt oszlassuk fel... felejtsük el... tegyük őket is nemzetközivé". Tudniillik, ha az embert ilyen alapon nemzetközivé tesszük, akkor egy nagy káosz keletkezik, mert nem tud beérkezni azon az úton, azon a módon, ahogyan a fejlődése elő van írva. Akik kiesnek a csoportjuk kévéjéből - ez alatt nemzetet, fajt is értek - azok könnyen elmaradnak a többitől.
De vannak, akik azért válnak ki, mert túlnövik csoportjuk fokozatát, vagy mint Krisztus, aki azon a fokozaton volt, hogy már sem nem zsidó, sem nem római, sem nem görög, de - ne vegyék tőlem Istenkáromlásnak! - nem is keresztény, hanem egyszerűen Isten igazságának hordozója. Tehát, ha ilyen értelemben valaki egy csoport fölött áll, már magas szellemi fokozatot kellett elérnie és azt meg is kell tartania.
Szükséges, hogy az Isten akaratából fentálló csoportok együtt maradjanak és együtt próbálkozzanak, mert ha együtt vannak, sokkal védettebbek az ellentét kísértéseivel szemben; azonkívül a nemzet, a faj hagyományai szintén sokat emelhetnek az átlagemberen. A "keresztények" közül, akik hozzánk dörzsölődtek - most nem akarom megmagyarázni, hogy ezek alatt kiket értek - úgy akarták lojalitásukat és hűségüket irányunkban igazolni, hogy megtagadták származásukat. Én pedig Lincolnnal vallom, hogy nem lehet egy országnak jó polgára az, aki megtagadja származását, ahonnan vétetett.
Úgy az anyagi világban, mint a szellemiek terén való előbbrejutáshoz, haladáshoz szükség van arra, hogy a tradíciókat, a nemzeti hősöket az ember lelkében megerősítsük! Ne azzal akarja valaki az ő lojalitását nekem bizonyítani, hogy megtagadja származását; legyen ő csak az, akinek született, de éljen velem békességben.
Ha ez a bölcsességre való törekvés nem él fajtám lelkében - amint sajnos nem élt a háborút követő időszakokban és ahogy látom, bizonyos testvéreim lelkében még ma sem él, mert a háború után ennyi évvel is a bosszú, a megtorlás sarkallja őket - én mondom, nem vezet jóra. Ezáltal ők teremtenek antiszemitizmust és nem azok, akikre mondják; nem az, aki magyar, amerikai vagy német akar lenni az ő hazájában.
Gerinctelen, meggyöngített generációt láthatunk ma Németországban, mert úgy törték meg a gerincét, ahogy nem lett volna szabad. Egyetlen népnek sem szabad a gerincét megtörni; egyetlen népnek sem szabad a másik előtt meghajolnia, csakis Jahve előtt. Az élet eseményeibe bele kell vegyítenünk a magunkét, mégpedig a magunkéból mindig a legjobbat, a legnemesebbet. Ez negatív értelemben olyan, mint mikor a kádba szennyes vizet öntünk és akkor abban a szennyes vízben kell megfürödnünk.
Hát a világ képe is olyan lesz, amilyenre mi azt formáljuk. Ha Isten képére formáljuk, akkor olyan lesz, mint amilyenné az Úr, a Krisztus kívánta formálni. Ha a magunk bűnös képére: gyűlölködővé, haragtartóvá, bosszúállóvá formáljuk és azt nézzük, mi az, ami elválaszt bennünket egymástól és nem azt, ami bennünket összeköt, akkor a gyűlölködésből örökös harc, háború, békétlenség és halál lesz, mint ahogyan az Írás mondja: "a gyűlölet gyűlöletet szül".
Tehát, mint mondottam, az újjáépített, csodálatos Dohány utcai zsinagógába készültem, amely ebben az új formájában - úgy tudom - túlságosan is hivalkodó. Ahogyan azt újjáépítették, amilyen pazarul azt bearanyozták, ahogy ott eltérnek az ortodox felfogástól, mondhatnám, már nem az Isten tiszteletére van. Lehet ugyan, hogy a Tóra, mint minden templomunkban, bársonnyal van letakarva és ezüsttel van díszítve, de nem biztos, hogy Jahve ott úgy jelen van, mint őseink idejében, amikor - mint szegény pásztornép - csak sátorban tartották a frigyládát. Hol vagyunk már azoktól az időktől, amikor az egyszerű pásztornép Mózesen és a többi prófétán keresztül meghallotta Istennek a hangját és szégyenkezett minden egyes alkalommal, amikor eltért az Ő akaratától! Ha nem szégyenkezett, hetedíziglen megbüntette az atyák vétkeit a fiakban, mert lelki fejlődése szempontjából erre volt szüksége a népnek.
Én ma is csak azt látom, hogy mivel sem nékünk, sem a keresztényeknek nem kell a szellemi Krisztus, az Eszme: ugyanerre a sorsra jut keresztény, zsidó, pogány és minden nép, Kelet, Nyugat, Észak és Dél gyermekei.
Vissza kellene térniük azoknak az időknek, amikor a nagy Jahve újra hetedíziglen bünteti az emberiség bűneit. Igaz, hogy ezek az idők már nem kedvezők arra, hogy ez be is következzék, de elkövetkezik a nagy ítélet, és mindenki oda kerül, ahova készítette magát: ki a külső sötétségre, ki pedig a mennyei Jeruzsálembe, függetlenül attól, hogy zsidó, keresztény, buddhista vagy az öt világvallás bármelyikének híve volt. Egyedül az Isten iránti és a felebarát iránti szeretet menthet meg mindannyiunkat!
Köszönöm, hogy a mai estén ezt lehetővé tették számomra! Köszönöm a türelmüket és köszönöm, hogy ilyen keresztényi szellemben fogadtak engem és meghallgattak!
Körvezető: Kedves testvérem, engedd meg, hogy mi köszönjük meg, hogy megosztottad velünk gondolataidat. Azt kell mondjam, közel állnak gondolataid hozzánk, és az Úr áldását kérjük szellemvilági életedre.
Médium: Még egyszer köszönöm a türelmüket és köszönöm, hogy meghallgattak! Isten legyen mindannyiukkal!
Forrás:
KORSZAKZÁRÁS ELŐTT
OKTATÁSOK, MEGNYILATKOZÁSOK ÉS LÁTOMÁNYOK
ZITA MÉDIUM ÁLTAL - 415-426. OLDAL
Kiadja: Magyar Szellemkutatók Társasága (Hungarian Spiritual Society)
695 Nortfiel Road Bedford, Ohio 44146 U.S.A. - CLEVELAND, 2005. március.
|
