|
TALÁLKOZÁS A SZELLEMVILÁGGAL
Az alábbiakban egy olyan "szenvedő szellem" jelentkezését adjuk közre, akinek története nagyon aktuális a mai, egymásra acsarkodó világunkban, ahol igen nagy szükség van az ilyen tudatosan békéltető szolgálatokra.
Sz.: Szenvedő szellem; Kv.: Körvezető.
Sz.: Mindig mondtam, hogy ez így nem lesz jó, nem hallgatott rám senki. Kinek kellett ez a tragédia? Kinek hiányzott?
Kv.: Köszöntelek sok szeretettel!
Sz.: Ki van itt?
Kv.: Többen vagyunk együtt, akik szeretettel várnak téged, hogy kicsit elbeszélgessünk és elmondd a problémádat, hátha tudunk segíteni.
Sz.: Tudtok róla, mit történt?
Kv.: Nem, majd Te most elmondod nekünk.
Sz.: Nagyon ellenséges volt az a másik falu mivelünk. Már nagyon régen történhetett valami a két falu között, hogy ekkora gyűlölséget és ennyire nagy haragot tudott gerjeszteni, ami sokáig, szinte emberöltőkön keresztül is hatással volt. Eleinte csak olyan csipkelődés, meg olyan megvetés, azután kifejezett gyűlölködés, azután egyre több rossz, majdnem hogy háborúság a két falu között. Hát egyetlen normális, rendes ember nincs se az enyémek között, se azok között, aki meg tudta volna akadályozni ezt az egész förtelmet? Miért kellett annak a rengeteg embernek elpusztulnia?
Kv.: Megkérdezhetem azt, hogy hol volt ez a két falu és milyen időben volt?
Sz.: Dél-Franciaország.
Kv.: És esetleg egy évszámot tudsz mondani?
Sz.: 1640-es évek, igen. Miért kellett ennek bekövetkeznie?
Kv.: Mondd, mi történt?
Sz.: Háború, háborúság. Eleinte csak nagy csapatok vonultak keresztül-kasul. Már eleve, ahol zsoldos hadsereg megfordul, ahol háborúság van, abból mindig csak szenvedés és borzalmas dolgok következnek. De hogy ez a két falu... A miénk kis dombok, alacsony hegyecskék völgyében, a másik a hegyvonulaton túl, hiszen nincs nagy különbség köztünk. Tulajdonképpen sűrűn találkozhattunk is egymással, de hogy ez ilyen rosszra fordul, hogy gyilkosságok, összecsapások... A katonák és ez a háborús herce-hurca, egyszerűen mintha mérget hintett volna közénk. Mondom, eleinte csak haragok, meg csúfolkodások, azután lassan az életnek majd minden területére kiterjedő ellenségeskedések, különbségek, még vallási különbségek is támadtak a mi időnkben. Hogy lehet ez?
Kv.: Te azt mondod, hogy a mi időnkben. Mondd, mit tudsz te most önmagadról?
Sz.: Én a falunknak papja vagyok, Robert atya. De én úgy érzem, hogy Ti erről semmit nem tudtok, hiszen ezért is kérdeztek.
Kv.: Nem, mert elég sok idő eltelt azóta.
Sz.: Sok idő? Hogy lehet helyrehozni ilyen szörnyűséget? Sok idő! Ehhez a borzalomhoz valóban sok idő kell, hogy kimossa az emberekből. Azzal a kútmérgezéssel majdnem a fél falum elpusztult.
Kv.: És ezt a szomszéd falu tette?
Sz.: Azt kell mondjam, csaknem bizonyítékom van rá. Azért mondom, hogy csaknem, mert az ember nem hiszi, nem hiheti el, hogy ilyen lehessen emberek közt, honfitársak közt. Hát nincs közöttünk akkora különbség, csak az a kis hegyvonulat, inkább dombocska, az nem különbség. Hát keresztények volnánk, vagy nem?
Kv.: Vagy nem. A történelem sajnos sokszor bizonyította azt, hogy a kereszténység nem tudta teljesíteni a feladatát.
Sz.: Én mint pap, ezt nem mondhatom ki.
Kv.: De érzed.
Sz.: Ti kimondtátok, és én nem tudom megtagadni, amit tapasztalok, amit látok, ami itt van körülöttem, az mind ezt a mondásotokat bizonyítja. Temetés, temetés, temetés... Az emberek úgy hullanak. És megint csatározások, megint háború. Megmaradunk-e egyáltalán még mi, akik maradék vagyunk? Az Úr segítsen meg mindnyájunkat, mert ez maga a pokol.
Kv.: Akkor engedd meg, hogy én most azt mondjam neked: mindez a szörnyűség - mert valóban csak az ember tud ilyen gonosz, kegyetlen lenni egymáshoz - már elmúlt, túl vagytok rajta, ez már a múlté.
Sz.: Valóban, minden múló nappal túl vagyunk ezeken az eseményeken, és már csak azon fohászkodhatunk mi maradékok, magammal az élen, hogy tovább ne folytatódna, mert már ennyi is elegendő volt a gyűlöletből. Abból, hogy ember és ember azt keresse, hogy mi a különbség, mi a rossz a másikban, mi az, amivel megtámadhatom. Ez egy embertelen kor, egy embertelen világ. Csak azt nem értem én, hogy olyan, mintha bezártak volna valahova és onnan nem látok ki, csak az emlékeim, csak a folytonos könyörgés, hogy szűnjön már meg ez az állapot. Valahogy nem tudok ebből a helyzetből továbblépni. Nem értem.
Kv.: Hát ezért vagy most itt, ezért vagyunk együtt, hogy ebből az állapotból végre kikerülj. Magad mondtad azt, hogy az idő napról-napra ad valami kis javulást.
Sz.: Csak a reménységünk van abban, hogy jobb jöhet.
Kv.: De a jobb csak úgy jöhet, hogy ha mi emberek, ti ott, a két falu egymással megbékél és egymásnak őszintén, maradéktalanul és tiszta szívből megbocsát.
Sz.: Meg kell bocsátani, mert nem tudunk továbblépni másként.
Kv.: Bizony nem tudtatok továbblépni, és ez az egymás iránti harag, gyűlölködés az, ami bezárt titeket, mindannyiótokat abba a körbe, abba a saját magatok vonta falba, ami miatt még most is úgy érzed, hogy nem tudod, hogyan tovább, hol vagy, mi van veled. Mert meg kell, hogy mondjam, hogy azóta nem napok teltek el, ahogy te mondtad.
Sz.: Valóban hosszúnak tűnik az idő, amíg itt elmélkedek és szenvedek.
Kv.: Ahol Te vagy, ott abban az értelemben, ahogy mi azt használni szoktuk, nincs már idő. Te is érzed, hogy hosszú idő telt el, és most én is ezt mondom Neked. Magad mondtad, hogy a hivatásodból nem mondhatnád: bizony a kereszténység nem tudta teljesíteni a feladatát. Talán tovább tudunk lépni, ha én most azt mondom neked, hogy valóban nem napok, nem is évtizedek, hanem évszázadok teltek el azóta, amik ott, akkor veletek történtek. Ma, most itt, akik együtt vagyunk és ahová Téged elhozott az Úr kegyelme, 1997-et írunk. Ne ijedj meg, ne döbbenj meg és ne gondolj arra, hogy be akarunk csapni.
Sz.: Hogy lehet Isten kegyelme ilyesmiben?
Kv.: Én most arra mondom az Isten kegyelmét, hogy Téged elhozott ide közénk, hogy megértsd, mi történt Veled és a többiekkel.
Sz.: Igyekszem minden erőmmel. Mi ez az évszázadok említése?
Kv.: Te mint pap, nyilvánvalóan mondtad a híveidnek az örök életet, vagyis hogy a testünk halála után a lelkünk tovább él, örökké él.
Sz.: Nyilvánvaló mindnyájunk előtt. Hogy kapcsolódik ez ide?
Kv.: Úgy, hogy az a kútmérgezés, háborúskodás, Téged személyedben is utolért és testedben, földi anyagi létedben meghaltál. De a lelked, a szellemed, amiről Te magad is azt tanítottad, tovább él.
Sz.: Újabb kutakat mérgeztek volna meg, amiről nem tudtunk? Hiszen sokakat eltemettem én.
Kv.: És végül Te is ittál abból a kútból, abból a méregből, abból a gyűlöletből, ami aztán a Te fizikai, földi halálodat okozta.
Sz.: A mások gyűlöletéből! Mit vétettem én akkor nekik? Mindig igyekeztem hogy közelebb hozzam őket, hisz éppen azt magyarázom az én népemnek is, hogy ne hagyják, hogy azoknak a gyűlölködése rájuk is hatással legyen. Igyekeztem csökkenteni, elejét venni annak, hogy a mieink is azoknak valami rosszat tegyenek. Mivel érdemeltem én akkor ezt meg?
Kv.: Egyáltalán nem biztos, hogy Te ezt büntetésül kaptad. Lehet, hogy ez a Te számodra egy tanítás, egy oktatás. Te mint pap, aki a dogmához vagy kényszerítve és kötve, arról a szellemi örök életről kapsz tanítást, amit csak úgy ismertél és tudtál, hogy meghalunk és majd egyszer a feltámadásban újra életre kelünk. A dogmatikus tanítás körülbelül ezt mondja. Itt sokkal többről van szó, amit Te mint pap az egyházi oktatásban nem kaptál meg, így nem is tudhattál róla, de most rá kell döbbenned, fel kell ismerned, hogy mint volt pap, ezt megértsd, elfogadd.
Sz.: Volt pap. Ezek után, amit említettél, valóban a múlt időn el kell gondolkozzam.
Kv.: 350 év!
Sz.: Így van. És én hol voltam ennyi ideig? Hát én élek... Örök élet...
Kv.: A szellemed, a lelked, aki az igazi, az él tovább.
Sz.: Nekem nem tűnt ilyen soknak.
Kv.: Odaát, abban a dimenzióban, a szellemi létben tér és idő nincs. Ezt azért, ha nem is tanítottad külön, de mint pap, ezt tudtad.
Sz.: Az Úr kegyelme sok mindentől megszabadítja a testétől megvált lelket, természetesen. Ezek szerint az időtől is?
Kv.: A földi időtől.
Sz.: Értem. Nagyon sok minden bizonytalan, és nagyon sok minden nem értett előttem, zavarban is vagyok, valószínű, látjátok is rajtam. Hogy lehet, hogy erről semmi, de semmi tájékozódásom nem volt. Pedig nem vagyok egy képzetlen pap. Én egy nagyon jól kvalifikált helyről kerültem ide ebbe a faluba, éppen azért, mert itt szükség volt egy nagyobb erejű, nagyobb tudású valakire, mint egy egyszerű falusi plébános. Tehát én nagyon sok mindent, többet kellett hogy tanuljak és tudjak, de erről a helyzetről nem volt fogalmam.
Kv.: Mert Neked is kell még tanulni mindazok mellett, hogy jobban, de mégis csak az egyházi dogmák keretein belül vagy képzett.
Sz.: Tehát van még valami ezen felüli tudnivaló, amiről nincs fogalma még azoknak a feletteseimnek sem, akik tanítottak, és akik felkészítettek erre a nagyon komoly és nagyon felelősségteljes munkára. Hiszen ígéretet kaptam arra, hogy ha ilyen háborús körülmények között és egy ilyen frekventált helyen békét, nyugalmat tudok teremteni, akkor az magvát képezheti egy nagyobb területre szétsugárzó jó hatásnak. Ha ezt a munkámat jól végzem, akkor én is egy magasabb pozícióba kerülhetek. Akkor én ezt amellett a tudásom mellett nem végezhettem el, minden igyekezetem és szorgalmam, példamutatásom dacára sem, hiszen tudjátok mi történt. Azt mondjátok, hogy ezen felül van tudnivaló, esetleg olyasmi, ami megoldást adhatott volna, ami segített volna ebben a munkámban? Mi az?
Kv.: Pontosan ezért történt veled, ami történt, hogy ez a magasabb képzettség, amit te földi értelemben gondolsz, majd előmeneteled legyen.
Sz.: Nem azért tettem, szívem, lelkem volt ebben a munkában. Hiszen nagyon jól tudtam, hogy mi forog kockán, és hogy mi az a jó, amit tehetek itt. Ha én itt békét, rendet teremtek, akkor az én "báránykáimat" nyugodtan itt hagyhatom, esetleg egy olyan másik területre mehetek, ahol még nagyobb hatóköröm lesz és még komolyabb feladatot kapok. Az én számomra ezt jelentette egy feljebblépés.
Kv.: Igen, de hogy ezt a munkát el tudd végezni, ahhoz valóban még több ismeretre, mondatnám szellemi ismeretekre, a szellemi törvények és igazságok ismeretére van szükséged, hogy meg tudd adni azokat az erőket, irányításokat, módszereket, amivel ennek a gyűlölködésnek, emberi gonoszságoknak határt tudsz szabni.
Sz.: Nagyobb erővel? Ezek szerint nem volt ehhez a feladathoz méltó a képzettségem és valami olyasmit kellett volna tudnom. Lám, mintha egy zárt szobában lennék ilyen sokáig, ennek valami értelme, jelentősége van. Valamire rá kell ébredjek, valamit meg kell tudjak, valamit meg kell szerezzek, jobban kell dolgozzak. Nem véletlen volt Isten akarata, ami ide bezárt engem. Nem büntetésnek veszem.
Kv.: Így van, Isten soha nem büntet, hanem nevel, tanít, segít.
Sz.: Itt valami olyan komoly dologról van szó, amiről nekem tudnom kell. Én a munkámat tovább akarom folytatni, ha élve, ha halva.
Kv.: Hát ezért vagy most itt, hogy halljál olyan dolgokról, ami elgondolkoztat, és elindulj azon az úton, melyen azok fognak vezetni téged, akik most ide is elhoztak. Mert a lelkedben, az elhatározásodban, az érzéseidben megérettél már arra, hogy tovább lépj. Te egy élet-áldozatot tettél.
Sz.: Szívesen követném el újra ugyanezt. De valami nagyon furcsa érzés van bennem. Azt mondod, itt egy közösség van körülöttem, aki foglalkozik az én felvilágosításommal, amit előre is hálás szívvel veszek. De tudom azt is, hogy mint lélek vagyok itt jelen, és nem a helyemen. Én így, ebben az állapotban, amiben vagyok, a leghatározottabban érzem, sőt majdnem azt kell mondjam, hogy tudom, hogy tovább folytatni a munkámat ebben a helyzetben nem tudom. Kérlek benneteket, ha valami megoldást tudtok arra, hogy ebből a helyzetből kikerüljek és az én Uram lába elé letéve az életemet kérném, könyörögném Tőle azt, hogy helyezzen engem vissza eredeti helyemre, mert befejezetlen a mű, amit rám bízott. Segítsetek nekem ebben, kérlek.
Kv.: Te most elmondtad mindazt, amit valóban tenned kell. Felismerted azt, hogy már mint lélek vagy jelen, hogy az Úr lába elé kell letenned minden problémádat és könyörgésedet. Az a legfontosabb, hogy az Ő segítségét kérd! Ő meg fogja neked adni a további lépéseket, ha nem is egészen úgy, ahogy Te azt most elképzeled, hogy a régi helyedre kerülj vissza.
Sz.: Óh, nem erre a régi feladatomra gondoltam. Akárhova állít engem az Úr, nekem hasonló helyzetben egy ilyen feladatot be kell, hogy fejezzek, valamit jóvá kell tegyek.
Kv.: Tökéletesen jól mondod, valóban erről van szó. Engedd meg, hogy még egy fogalmat mondjak neked, amiről talán hallottál, de szintén a papi hivatásodból kifolyólag nem volt szabad hirdetned, és ezt mi úgy mondjuk, hogy reinkarnáció. Az újra testetöltés.
Sz.: Amit Urunk is említ az Újszövetségben?
Kv.: Igen. Na lám, milyen jól tudod! Pontosan erről van szó, csak az egyház ezt nem tanította, sőt el is vetette ennek az igazságát.
Sz.: Talán nem is elvetette, inkább ezeket a szavakat túlmagyarázták, agyonmagyarázták, végül az egész érthetetlen lett és az ember nem foglalkozott vele tovább. Itt valami olyan titokról van szó, amibe az ember ne avatkozzon bele, mert nagyon bonyolult. Urunknak ez valami olyan szava, ami érthetetlen, rejtett előttünk. Nem is foglalkoztam vele.
Kv.: Pedig ez nem bonyolult. Ugye Te is tudod azt, hogyha az ember az életében valamilyen munkát végez, és mondjuk így: ráesteledik, akkor lepihen, erőt gyűjt és következő nap azt a munkát folytatja. Körülbelül ugyanerről van szó. Egy életen belül ilyen nagy feladatot szinte lehetetlen elvégezni. Jön a földi, fizikai létnek a letétele, a szellemi világban az ismeretek gyűjtése.
Sz.: Szellemi világ?
Kv.: Ahol Te most vagy, abban a világban. Ti úgy mondtátok, hogy a másvilágban. Ott vagy most.
Sz.: Nem érzékelem úgy, hogy ezt el tudnám fogadni. Tudom, hogy lélek vagyok, de azt sem tudom, hol vagyok, hogy vagyok. Ez nem az a másik világ, amiről tanítottak bennünket.
Kv.: Nem, az nem. Mi ezt úgy is szoktuk mondani, hogy köztes lét, a két testetöltés közötti időszak. Mert ahogy mondtam neked: ha egy munkát nem végeztünk el az egyik nap, akkor a következő nap folytatnunk kell. Ugyanez van az életfeladatunkkal, az életmunkánkkal, vagy ahogy az előbb mondtam neked, az életáldozatoddal.
Sz.: Arra gondoltam, hogyha az Úr megengedné nekem azt, hogy ebben az állapotban, ha bárhol szüksége van rám, ahol valamit javítani kell... Újjászületés. Egyik élet, másik élet.
Kv.: Így van. Ez fog most elkövetkezni, de ahhoz neked ezeket az ismereteket meg kellett kapni, mert e nélkül nem tudtad volna folytatni azt a munkát, amire odaszánod magad.
Sz.: Én nagyon reménykedem abban, hogy az Úr kegyelmes lesz hozzám és olyan körülmények közé helyez, ahol teljes egészében és világosságában megkapom mindenre a magyarázatot, megértem, és újra munkába állhatok.
Kv.: Biztos, hogy így lesz, hiszen ennek első lépcsőfoka meg is történt azzal, hogy abból a bezártságból, a meg nem értésből, hogy mi van veled, lám máris kiemelt az Úr kegyelme és elhozott ide közénk, hogy egy-két új dolgot halljál, ami elgondolkoztat Téged. Ennek alapján tovább tudsz lépni akkor, ha Te mint pap, sokat, mélyen, őszinte és tiszta szívből fohászkodsz a Mennyei Atyánkhoz, hogyha idáig elhozott, akkor vezessen továbbra is azokra a tájakra, azokba a helyzetekbe, iskolákba, ahol megkapod a továbbképzést, a lehetőség szerinti teljes ismeretet. Akkor annak a tudatában és ismeretében újra testet öltesz és folytathatod a félbeszakadt munkádat. Történetesen lehet egy olyan helyzet, én ezt neked megmondani nem tudom, de nagyon valószínű, hogy egy olyan közösségbe fog Téged újra állítani, ahol mindazok, akik akkor gyűlölködtek egymással, szintén megkapják a lehetőséget, hogy ők is egymással megbékéljenek, kibéküljenek.
Sz.: Csak nem arra gondolsz, hogy újra azok?
Kv.: Előfordulhat, hogy úgy, ahogy Te újra testet öltesz, azok is újra testet öltenek és be tudod fejezni a békítő munkádat, ezt az élet-áldozatot tovább tudod vinni. Majdnem azt mondtam, de nagyon nehéz és túl nagy szó erre: az élet-áldozatodat az élet-szentségre tudod elvinni. De ez már olyan fok és olyan dimenzió, amiről mi itt emberek nagyon nehezen és félve beszélünk, mert nekünk itt, ebben a mi állapotunkban ez olyan szent dolog, amibe csak belesejtünk, beleérzünk, és amire a tanulmányaink, az ismereteink alapján merünk következtetni.
Sz.: Kedves Híveim! Azt hiszem, nyugodtan mondhatom ezt a kifejezést, hiszen én itt olyan személyekkel vagyok körülvéve, hogy nyugodtan mondhatom. Bár az én szerénynek bizonyult tudásomhoz képest itt most egy sokkal fejlettebb és sokkal sokrétűbb tudás nyilatkozott meg előttem is. De énnekem van egy gondolatom, ami örömömre szolgál, és ami nagyon felemeli lelki állapotomat.
Kv.: Mondd el nekünk, hogy örülhessünk veled.
Sz.: Egy mondás jut eszembe, éppen tőled hallottam ennek az indító gondolatát. Rá fogsz jönni, hogy min alapszik. "Kérjetek..." Ugye? Kérnem kell mindazt, amit én végrehajtani szeretnék. Azt hiszem, az eddigiek folyamán világosan megéreztétek, hogy mennyire tiszta szívből kérem és kívánom annak a munkának a befejezését, amiről beszéltem nektek. Kérnem kell és végtelen hittel és bizalommal lennem az iránt, hogy a kérésemre válasz érkezik.
Kv.: Biztos, hogy így lesz, és hogyha neked ez öröm, vagy megnyugtató, akkor kérhetjük együtt is.
Sz.: Az egyetlen reményem: együtt. Mintha az én kis közösségemben lennék. Örvend a szívem. Kérlek benneteket, kedves Híveim! Most kivételesen nem én imádkozom értetek, hanem szóljatok Ti énérettem, hogy végrehajthassam azt, amit szeretnék.
Kv.: Mi Atyánk! Köszönjük Néked, hogy elhoztad a szolgádat közénk és minket érdemesnek tartottál arra, hogy elmondjuk a számára mindazt, amiben mi hiszünk, ami a mi meggyőződésünk: a Te dicsőséged, a Te igazságod. Hiszen Te mondtad Uram, hogy Te vagy az Út, az Igazság, és az Élet. Köszönjük Uram, hogy együtt lehettünk a szolgáddal. Kérünk, add meg néki azt a világosságot, azt az ismeretet, azt a tudást, és majdan azt az erőt és védelmet, aminek birtokában a Te kegyelmedből és szeretetedből folytatni tudja azt a munkát, amivel Ő önmagát a Te dicsőítésedre és az őrá majdan rábízottak számára el akar végezni. Kérünk Uram, add áldásodat erre az elhatározásra, add meg a segítségedet, küldd el mellé azokat a szellem-testvéreket, akik Őt eddig is ebben segítették és majdan segíteni fogják.
Ezt szerettük volna az Úr lába elé mi is letenni, ahogy Te is mondtad. Mi meg arra kérünk Téged, hogy amikor majd eltávozol innen, soha nem szűnj meg kérni és könyörögni az Úr kegyelmét, és Ő meg fogja neked adni azt az ismeretet és tudást, erőt és lehetőséget, amivel ezt az elhatározásodat véghez tudod vinni, mert erre Ő téged kijelölt. És ez felelősség és tisztesség!
Sz.: Uram, hallgasd meg szavainkat, és kérlek én, kicsi szolgád, teremts még több ilyen szolgát, aki a megátalkodottság, a harag, a gyűlölködés ellen van, mert ebben a világban, a mi világunkban mindig arat a gyűlölség, mindig arat a Sátán, a háború, az egymás ellen acsargó emberek tömege. Add Uram, hogy még több ilyen katonád legyen, mint én, aki a gonosz ellen küzd és aki szent lábaid elé tereli a megbékélt, szelíd népet. Ámen.
Kv.: Az Úr hallgassa meg könyörgésedet!
Sz.: Nagy az én hibám, bár most még nem tudom felmérni, hogy miből adódik, miért nem sikerült végrehajtanom, amire rendeltettem. Remélem, megtudom. Kérlek benneteket, adjátok szívetek irántam tanúsított melegét, hogy azt vigyem el.
Kv.: Az Úr áldása kísérjen!
+ + +
Közreadja: Kotányi Ottó
+ + +
Szellemi tanítók aforizmáiból:
Mindegy, hogy milyen az a hely, ahová kerülsz. Amilyennek látod, amit magadból kivetítesz rá, olyanná válik a számodra! Ne kívülről várd, hogy milyen lesz valahol, vidd oda azt, ami benned van!
+ + +
Amire gondolsz, az megvalósul, pro és kontra. Ne gyógyulást kérj, mert az betegségérzet létezését jelenti, hanem az egészség megerősítését és bizonyságát!
+ + +
|
