|
TANÍT A SZELLEMVILÁG
A továbbiakban a Bírák-könyvének szellemi tanítását közöljük. A bírák a királyság előtti kor (Kr.e. 1200-1000) vezető személyiségei voltak Izraelben. Az egyes területeknek, városoknak saját bíráik voltak, így a királyság előtti időkben nem lehet központi hatalommal számolni.
KV.: Körvezető, TSZ.: Tanító Szellem.
KV.: 1,23.: Szeretnénk többet tudni Lúz városának nevéről, szerepéről. Annál is inkább, hogy a városba a bejutás módját eláruló férfi máshol újra felépíti ugyanezen a néven a várost.
TSZ.: A név és a szellemiség, amely képvisel egy várost vagy egy területet, nem azonos. Lúzt el kellett pusztítani, és ehhez hozzájárult egyik lakója, aki felismerte annak tényét, hogy a város fejlődésképtelen. Nem illeszkedhetik abba a környezetbe, amely a jövőn munkálkodik és amely tisztultabb törvények és rendeletek szerint él. Itt nem egy hazaárulási ügyről van szó, hanem a jobbnak a felismeréséről, egyúttal egy rosszabbnak a leváltásáról. Ne a pusztulás szót hangsúlyozzuk most, mert ez sokszor problémát jelent. Az a gondolatkör, amiért és amivel valaha Lúz alapult, amilyen volt lakóinak kezdeti fejlődési vonala és üteme, az megakadt és rosszabbra fordult. Itt többek között a fekete-mágiáról is szó van. Ez tovább nem mehetett. A városi életet a benne lévők szellemi minősége alakítja ki; azt a nagy központi szellemiséget, amely arra a városra, arra a házra, arra a körre jellemző. A fejlődés iránya egészen más lett, sokkal rosszabb, ezért nem volt továbbvihető. Annak a személynek, aki ennek a megszüntetéséhez hozzájárult, annak kellett elkezdeni azt a művet, azt a munkát, ahol egy új Lúz alapítása ment véghez. Ő volt az, aki felismerte, hogy vissza kell térni az egyenes vonalhoz, a továbbfejlődő, tisztább élethez.
KV.: 5,20.: "Az égből harcoltak a csillagok." Ez nyilván a szellemi vezetés segítségére utal, de gondolhatunk-e esetleg más világok, más szellemiségének a megnyilvánulására is?
TSZ.: Nem abban az értelemben, ahogy ti többen gondolnátok. Nem arról van szó, hogy idegen világokból érkező szellemek, akik nem a föld lakói, hanem egy fejlettebb bolygónak a képviselői, a segítségetekre érkeznek. Nem erről van szó, hanem azokról a csillagászati összállásokról, - most ne térjünk ki az általatok többé-kevésbé ismert asztrológiai magyarázatokra - a Földetek bolygótestvéreinek olyan erőiről, olyan hatásairól, amelyek egy-egy ilyen esetben nagyobb horderejű, nagyobb tömegeket érintő eseményekre vannak hatással. Olyan erőkre, olyan fluidáris viszonyok kialakulására gondoljatok, amelyek segítik, vagy akadályozzák hol az egyik, hol a másik tábort. Erről volt szó.
KV.: 6,17.: "Adj nekem jelet, hogy valóban Te beszélsz velem," - kéri Gedeon az Urat. Lényeges döntések előtt valóban kérhetjük az Urat, vagy a Szellemi Vezetést, hogy biztos jellel erősítse meg a sugalmazásnak vélt döntést? Talán mi bizonytalanodunk el sokszor, mert kérni, fohászkodni lehet, ez természetes, de lehet-e valami olyan egyértelmű jelet kérni, ami kétséget kizáróan bizonyítja azt, hogy valóban az Úrtól, vagy a Szellemi Vezetéstől kapjuk a választ?
TSZ.: Itt most az egyedi ember kéréséről és bizonyság kereséséről tettél említést, de figyeljetek fel valamire: Gedeon nem egyedi kérdésben tett fel kérést. Itt népének sorsáról volt szó. Tehát akkor, amikor bizonyosságot, jelet kértek valamihez, akkor okvetlenül figyelembe kell vegyétek a kérés horderejének nagyságát, méltóságát, fontosságát. Nem beszélve arról, hogy az egyes ember életében is fontos egy-egy kérdésre biztos választ kapni. Ilyen nagy esetnél, ami tömegeknek, népeknek a sorsát intézi, természetesen lehet és kell is kémi. Akkor, azokban az időkben, ilyen csodás, látványos és félreérthetetlen jelre volt szükség. Ha előfordulna, hogy nagyobb tömeg számára kellene bizonyságot kérnetek, akkor nem egy személy kéri, nem egy személyen keresztül érkezik a jel, hanem legalább-kettő hármon át. Ezek összhangjának együttesében van, vagy lesz mindig a bizonyságtétel. Mindig ügyeljetek arra, hogy soha nem egy, hanem mindig többeteknek egybehangzó, összefüggő bizonyságtétele az, ami igaz. Ebben az esetben Gedeonnal szemben egy angyal volt, de az emberi körülmények között több erőnek kell összehatnia ahhoz, hogy ez a bizonyságtétel leérkezhessen.
KV.: 6,24.: Gedeon oltárt épített , "mely még ma is ott van Ofrában." Több helyen is olvasunk ilyet, hogy még ma is ott van, föllelhető. Ugyanakkor másoknak nyoma sincs, vagy legalábbis mi nem találjuk. Fönnmaradtak-e ezek esetleg a szellemiségükben, vagy pedig a fejlődés folyamán lejárt az idejük, mert megoldódtak azok a kérdések, és ezért aztán valóban eltűntek?
TSZ.: Ahogyan az emberi testnek pontos és finom mása az éteri test, ugyanúgy bolygótoknak is megvan a maga éteri korongja, amely őt áthatja és amely gyakorlatilag túlér a Föld felszínén, ahogyan rajtatok is az éterikus testnek egy része kisugárzik, ott minden eseménynek nyoma van. A szemetekkel nem láthatjátok, elvitték azok a földi viharok, amelyek az anyagot állandó mozgásban tartják, de a nyomuk a Föld éterikus testén pontosan úgy van, ahogyan ott volt. Erre nektek külön gondot nem kell fordítani, mindössze jó, ha tudjátok, hogy ez megvan. Hiszen ezek a régi-régi oltárok, azoknak szentsége, az azokon lévő áldozatok, az azokhoz fűződő emberi, szellemi gondolatok, érzések megvannak, megmaradnak, de mára az oltárok minőségileg változtak. Ezeknek az oltároknak a nyoma természetesen megmarad majd a későbbi időkre is.
KV.: 6,26.: A bikát, amit Gedeon áldozatként akar bemutatni az Úrnak, a lerombolt Baál-oltár melletti fa hasábjain kellett elégetni, vagyis az oltár és a mellette levő szent fa is lerombolásra került. Természetesen a Baálnak szentelt fa nem az az értelmezés, amit mi a mindennapokban szentnek mondunk. Ez nyilvánvalóan azt jelenti, hogy az idegen eszmét el kell tüntetni, fel kell áldozni. Azonban itt nemcsak pusztán a lerombolásról és az elégetésről van szó, mert az is lehet az Úrnak szentelt áldozat, amikor az idegen eszméket, a bálványokat önmagamban is lerombolom, elpusztítom. Gedeon a saját hála áldozatát akarta bemutatni az Úrnak, és ezt annak a fának az égő anyagával teszi meg, ami addig egy idegen eszmét hordozott. Ebben az esetben átminősül ennek a fának a rezgése, az ereje? Lehet idegen tűzön áldozatot bemutatni? Itt a visszacsapó láng jut az ember eszébe.
TSZ.: Gondoljátok meg: az a bizonyos visszacsapó láng mennyivel régebben, előbb következett be. Akkor az idegen eszmék, idegen oltárok, idegen istenek irtása, kiküszöbölése kőkemény feladat volt, amit Mózesnek és népének végre is kellett hajtania. Tudjuk jól, hogy mennyire fontos volt az általuk elfoglalt Ígéret Földjén a régi áldozási helyeknek a megszüntetése. De itt most egészen másról van szó: egy eszmei mondanivaló van ebben a dologban. Most ne a mózesi időknek a kezdeti, nagyon darabos és nagyon durva parancsolatára gondoljatok, hanem arra, hogy hirtelen váltás sehol, szellemi síkon különösen nincs. Tehát akkor, amikor leáldozóban, összetörve hever egy régi eszme, annak romjai mellett épül fel és kezd hatni az új, a tisztább, a jobb. Annak a bizonyos szent fának az elégetése is ezt a célt szolgálta: az átmenetet, a javulási folyamatot. A régebben ott talált rosszabból, lejártból, idegenből most már erősen a jobb, a tisztább, a nemesebb, a magasabb felé kell menni. Nem ugrásszerűen, hanem átmenettel, ahogy maga a nép is átmenettel, generációkon keresztül jutott idáig. Ez nem volt azonos társaság Mózes népével, hanem annak egy továbbfejlődött népessége. Ezt az eszmerendszert is egy előző, már elhalt, túlhaladott eszme romjain tovább felfele-vivő, tisztultabb eszmének kellett követnie.
KV.: 6,31.: Gedeon tudja, hogy apja Joás a Baálnak építette az oltárt, ezért annak el kell pusztulnia. Joás azt mondja, hogy maga Baál pereljen az oltáráért. De akkor miért építette? Mitől lett Joás Egyisten-hivő, és akkor miért nem rombolta le ő maga?
TSZ.: Nem azért, mert sajnálta azt az eszmét, azt a gondolatkört, amit tényleg le kellett rombolni, vagy hogy sajnálta a saját munkáját, amelyet ő annak az oltárnak az építésébe belefektetett. Nem erről volt szó. Ki-ki közületek tekintsen egy kicsit a szívébe. Hányszor fordult elő az, hogy tudtátok, mi az út, amit követni kellene, ami a világosabb, a jobb, a tisztább, és mégis voltak visszaesések az életetekben. Ha más nem, akkor egy kis mulasztás, egy kis hanyagság, egy kis lazulás annak a bizonyos útnak a követésében. Ugyanígy járt Joáb is: megpróbálta egyeztetni, ötvözni a legtisztább követésre méltó eszmét egy már megszokott régebbinek az általa jónak tartott részeivel. Ezért építette az oltárt. Azonban rájőve arra, hogy itt nem lehet keverni, és amikor már tudta, hogy a világosabbtól, a jobbtól, a tisztábbtól - bármilyen jó szándékkal is - eltért, akkor nagy igyekezettel igyekezett ezt jóvá tenni és visszaállni az eredeti útvonalra, ahogyan ti is teszitek, ha jobban a szívetek mélyére néztek. A következő tisztább, különb, rendíthetetlenebb generációra bízta ennek elintézését, de nem azért, mert ő esetleg sajnálta volna azt.
KV.: 7,5.: Mi a magyarázata, hogy az Úr parancsára az ivási mód szerint: a nyaldosók, térdelők, vagy szürcsölők közül választja ki Gedeon a hadba vonulókat, és a visszamaradt, viszonylag kevés, mintegy 300 szürcsölővel meg is nyeri a csatát. Mi a háromfajta ivási módnak a szellemi magyarázata a csatanyerésben?
TSZ.: Több összefüggő oka is van. Az a katona, akinek minden pillanatban szemfülesen körül kell néznie, állandó figyelemmel tartani a környezetet, hisz bármikor, bárhonnan érheti támadás, annak még a legnagyobb szüksége, az ivás alkalmával sem lehet lehajolva, levenni tekintetét a tájról. Ez is segítette hogy a legalkalmasabbak, a legfigyelmesebbek, a legötletesebbek kerüljenek abba a bizonyos 300 fős csoportba. De volt még más is: Gedeonnak 300 emberrel kellett egy hatalmas tábort megrohannia, így azoknak kiválónak kellett lenniük. Ezzel a nagyon praktikus és egyszerű móddal ki tudta választani, kik a legfigyelmesebbek és a legkatonásabbak. Emlékezzetek egy régi történetre, amikor a praktikum azt diktálta, hogy vesszőket kell állítani a juhok vályúja köré és úgy alakítani ki egy újat. Ez is praktikum volt, tiszta földies praktikum. Semmiféle mágia, semmiféle szellemi túlmagyarázás nincs benne.
KV.: 7,15.: Miért kell külön magyarázatot igénylő szimbolikus álom? Máshol az Úr, vagy annak angyala egyértelműen ad utasítást. A szimbolikus álmot az ember mindig félremagyarázhatja, és ha nem kap megfelelő szintről felvilágosítást, talán nem is tud mit kezdeni az álommal.
TSZ.: Gondoljátok meg: az a katona, aki ezt az álmot látta, elmondta társának, aki pontosan megfejtette a szimbolikáját, és hangosan válaszolt, így azt többen is hallhatták. Itt egy célzatos, irányított, nagyon jól tervezett álomlátásról volt szó. Azok, akik tudomást szereztek erről és szétsugározták maguk körül azt a bizonytalanságot, azt a rossz érzést, amit ez a szimbolikus álom jelölt, az már eleve meglazította, meggyengítette a tábornak az önbizalmát, a harckészségét. Pontosan ezt a célt szolgálta, és pontosan úgy, ahogyan az lezajlott.
KV.: A Szentírásban több helyen is olvasunk szimbolikus álmot, amit csak egyesek tudnak megmagyarázni. A mi álmainkban is sok mindent megmutat nekünk a Szellemi Vezetés, de nem tudjuk értelmezni.
TSZ.: Igen, de egy idő múlva, amikor nagyon szükségessé válik annak a dolognak a figyelmeztetése vagy végrehajtása, kaptok másik álmot, amivel jobban boldogultok, amit megértetek, hogy miről van szó. Arra már nem figyeltek fel, hogy volt előzőleg egy olyan álmotok, amelyet nem tudtatok megfejteni és ami pontosan ugyanarról szólt. Ha az Írásban lévő rejtjeles álmokra figyeltek, azt is észre kell vegyétek, hogy mindig van mellette egy személy, aki meg tudja fejteni. Nemcsak itt, Gedeon háborúja idején, hanem a többi esetben is. Más kérdés a hétköznapok meg nem fejtett álmainak a sorsa. Ha nagyon fontos dologról van szó, a következő álom úgyis rá kell, hogy világítson. Mindaddig érkeznek a jelentőségteljes álmok, amíg meg nem tudjátok, hogy mit kell tegyetek. Ebben az esetben nem lehetett sorozat-álmokra várni, itt feltétlenül kellett valaki, aki azt azonnal megfejti és ki is mondja.
KV.: 8,5.: Szukkót és Pénuel vezetői nem adtak kenyeret Gedeonnak, ezért az elsőt Gedeon tövissel fenyítette, az utóbbit kiirtotta. Miért ez a különbség?
TSZ.: Az, ami a sorok között nem tűnt fel. Amikor Gedeon ekkora különbséget tesz a két város között, nemcsak a kenyéradásról volt szó, hanem jelentőségteljes és komoly eseményről, amely különbséget kellett, hogy tegyen a két város lakói közötti büntetés megoszlásáról. Az egyik város csak a kenyeret tagadta meg, a másik egyebet is tett, ami nincs az Írásban rögzítve, de a sorok között ott van, hogy jelentőségteljesebb ellenállásról és sokkal komolyabb dologról volt szó, ami azután ezzel a megtorlással járt.
KV.: 8,27.: Gedeon efódot csináltatott a zsákmányolt ékszerekből, mely "csapda lett Gedeonnak és háza népének," mert mint bálványt imádták az efódot. Analóg-e ez az aranyborjúval? Az efód papi rekvizitum, a papsághoz tartozik, mégis bálvány? Vagy csak ebben az esetben, mert nem jó célra használták?
TSZ.: Nem papokról van szó, nem bálványról, nem bálványimádásról. Az efód kapcsoló eszköz a szellemvilághoz, amikor a tömegek, népességek, törzsek számára nagyon fontos eseményekben meg kellett kérdezni, hogy legyen, mint legyen. Az arany az anyagában hordozza a mágikus erőket, de az az efód nem volt tiszta, előfordulhatott és elő is fordult, hogy éppen a tisztátalansága olyan válaszokat, olyan útmutatásokat és irányadásokat sugallt, ami nagyon nem szolgált előnyükre. Mégis azt kell, hogy mondjam: van benne szerepe a bálványimádásnak is, mely hátrányára, vesztére szolgált Gedeon népének. Olyan válaszokat, olyan iránymutatásokat kaptak, amelyeket nem kellett volna kapniuk, amik félrevezették őket. A bálványimádás szót kell, hogy használjuk ehhez, mert nagyságrendileg felért azzal a félrevezetéssel. Bizalommal elfogadták, követték és egészen rossz útra tértek. Az ellentét félrevezető, mindenbe belekapaszkodó, minden kicsiséget felhasználó szörnyűsége ez.
KV.: 10,10.: "Ekkor az Úrhoz kiáltottak segítségért Izrael fiai." Többször is olvashatjuk, hogy amikor segítségért kiáltanak az Úrhoz, Ő válaszol is. Hogy történt ez? Ez valóságos vagy belső fohász? A főpapon, vagy kin keresztül volt a válasz, a sugalmazás?
TSZ.: Feltétlenül a megfelelő személyen keresztül. Hiszen nem arról volt szó, hogy áll egy száz fős tömeg és mindegyik mondja a maga panaszát, mindegyik kéri az Urat: most segíts, mert ez a bajunk, az a bajunk. Szó sincs róla. Itt az egész csoportot együttesen, egyszerre érintő panasz, baj, kérnivaló volt az, amely egy megfelelő személyen keresztül fel lett mutatva. A válasz ugyanúgy jött, mint a vándorlás ideje alatt, a mózesi időkben: mindig a megfelelő személyek, főpapok, magasabb rangú tisztultabb papok voltak azok, akik ezeket a válaszokat, úgymond Isten szavát, tanítását, útmutatását, parancsolatait közvetítették. Az Írásban nincs említve, hogy ez ily módon történt, de másképp nem is lehetett. Miért kellett volna újra ugyanazt leírni, amikor az már egy régi bevált, és még mindig működőképes módszer volt? Arról nem tettek említést, mindössze az eredménye került az Írásba.
KV.: 11,31.: "Bármi jön ki házam ajtaján, feláldozom égi áldozatul", ígérte az Úrnak Jefté a győzelemért. A lánya volt az. Máshol úgy olvassuk, hogy haragudott az Úr az emberáldozatért. Mi itt úgy értelmezzük, hogy égőáldozatul föláldozza a lányát, bár az Úr nem kívánja. Lehet, hogy ez nem szó szerint értendő így? Miért nem kapott felmentést a fogadalomtételre Jefte, hiszen mindent mindig az Úr parancsára és segítségével tett.
TSZ.: Ez több kérdést vet fel, jó lesz egy kicsikét jobban megvilágítani. Mi volt a mózesi időkben az égőáldozat? Az egyetlen, amit az Úr felé fel tudtak mutatni, ami kapcsolatot, kérelmet, mindent kifejezhetett. Az áldozatok a mózesi időkben égő áldozatok voltak. Ez volt itt kifejezve, de szó sincs arról, hogy elégették azt a lányt égő áldozatul. A jelentősége annak a hatalmas odaáldozásnak élő és valóságos volt, amikor a leány azt mondja apjának: áldozza fel őt, de engedje meg, hogy egy időre a hegyekbe menjen társnőivel, siratni szűz voltát. Itt egy kicsit tovább kell szőjem a gondolatsort. Az, aki nem ment férjhez, nem házasságban élt és nem lettek gyermekei, az rendkívüli állapot volt abban az időben, mely bizonyos feláldozás. Az a leány Istennek lett szentelve, egy bizonyos égő áldozatul a kérelem nyomatékául. Természetesen életben maradt, de nem olyan életet folytatott, mint az összes többi, hétköznapi asszony, aki házasságban élt, gyermekeket szült és nevelt.
Ez volt az ő égő áldozatuk: az apjának azért, mert egyetlen gyermeke volt, nem lehetett utód a leánya után sem, a leánynak az, hogy nem lehetett asszony, nem lehetett gyermeke. Ő Istennek lett szentelve azért, hogy az apa győzedelmeskedhessen. Itt mindennek meg volt adva az ára, az apa és a leány részéről is. Isten ezt az áldozatot elfogadta és jutalmazta. Így kerek a történet.
KV.: Ez mindjárt fölveti a mi magyar történelmünket is, hiszen nem egy királyunk az ország létrehozásának az idejében fölajánlotta a lányát vagy a gyermekét az Úrnak, és az a gyermek teljes odaadással, boldogan vállalta ezt a sorsot.
TSZ.: Még valamit nem tudtok erről. Történelmetek, az akkori évszázadnak viharai szükségessé tették az áldozatot, azt az égő áldozatot, mert az is az volt. Úgy vehetitek, hogy azoknak az esztendőknek, annak az évszázadnak történelmi eseményei, az a rengetek belháború, a külhonból fenyegető veszély, veszedelem, minden, mintha azt bizonyítanák, hogy talán nem sikerült az az áldozat. Nem így van. Azt az áldozatot nemcsak meghozták, de eredményes is lett annak ellenére, hogy a hétköznapi élet eseményeiben, viharaiban ez nem mutatkozott meg.
KV.: Mi lett volna, ha nem lett volna ez az áldozat? Mennyi mindent elhárított!
TSZ.: Meglett annak az eredménye! Azok a viharos események, harcok, háborúk, pusztulások, amelyek mégis jelen voltak annak az áldozathozónak a századában, már előremutattak a következő időszak történelmi eseményeihez, tanulságaihoz, a gondolatoknak, politikának, történelemnek további folytatásához. Nem akkor hatott igazán, hanem előre mutatott a következő századokra.
KV.: 13,2.: Sámson anyja korábban meddő volt. Ilyet máshol is olvasunk a Bibliában, nagyobb szellemek leszületésénél. Ez azért van, hogy az anya jobban felkészüljön a fogadásra?
TSZ.: Itt több dologról van szó, mindössze egyre-kettőre utalnék. Egyrészt valóban az, hogy úgynevezett tisztább helyről érkezik az, aki még a szüleinél is magasabb valaki. Tehát semmi körülmények között nem keveredhet más, előzetesen már ott lévő fluidokkal az övé. A másik: ismert, hogy milyen nagy jelentőségű az elsőszülött, aki kiemelten fontos jelentőséget és hangsúlyt kap. Valóban, amikor mintegy csodaként érkezik valaki, az őt körülvevő kis közösség már eleve ráfigyel, eleve számon tartja azt, hogy olyasvalaki érkezett közéjük, aki nem olyan mindennapos, hétköznapi. A későbbiek folyamán az ő élete, a hatásköre megemelt. Nagyon is figyelnek rá és nagyon is példaként szolgálhat. Már csak ez is elég lehet ahhoz, hogy ő kiemelkedjen az átlag közül.
KV.: 14,8.: Mi a szellemi magyarázata a Sámson által megölt oroszlán hullájában termett méznek, és hogy azt megeszi és szüleinek is ad belőle?
TSZ.: Átvitt értelmű, ne fizikális dologra gondoljatok. Itt egy bizonyos veszélyen, egy bizonyos rossz hatalmon való győzelem édességéről van szó, amelyet a hozzátartozóival, legközelebb állókkal megoszt. Azokra épp úgy áramlik az ő dicsősége, győzelme, annak édessége, mint őrá magára. Jelképes beszéd ugye?
KV.: 15,9.: Lehi jelentése kiáltó forrás, ahol az Úr vizet fakaszt a szomjazó Sámsonnak. A Mormon Bibliában Jeremiás kortársát, az Úr által választott prófétát hívják Lehinek. Van-e összefüggés a kettő között?
TSZ.: A kifejezésben feltétlenül. Itt nem személyről van szó, hiszen az így nevezett forrás mit kiált? A jót, a hívogató, tápláló, szomjoltó vizet. És ki az, aki a mormonok révén így ismert? Ő is kiált, hirdet, szellemi szomjat olt. Így az összefüggés már felfedezhető, ezért mondom, hogy ez is jelképes.
KV.: 16,1.: Sámson és a parázna nők története egészében, a két kapuszárny kiakasztása és felvitele a hegyre. Miért tette ezeket Sámson, hisz Isten-hívő és törvénytisztelő volt, és mégis, ebben a kettőben, mintha egy kicsit eltért volna a törvénytisztelettől.
TSZ.: Megint csak jelképi értelmű az egész. Az, aki szellemileg haladottabb, magasabb, annak a kisebbet, a gyengébbet, a rosszabbat magához kell emelje, és ő ezt meg is tette. Így értendő ez, és nem úgy, hogy ő maga is paráznává vált és rossz életet folytatott. A város kapuinak az eltávolítása a jobb erőknek a beáramlását tette lehetővé, hiszen amely városfalon nincsen zárt kapu, annak be kell engednie azt, ami oda a jobb és magasabból be akar kerülni. Ez mind jelképes értelmű történet, mint az oroszlán esetében is. Nagy vonalakban ez az, ami ebben a kérdésben leginkább érdekelhet. Az Írás értelmezésében lépcsőfokok vannak, és azt nem lehet átugrani, hanem mindig feljebb lépegetve, ugyanazon írásnak a történetei, eseményei mindig többet és másabbat tárnak fel. Az első lépcsőfokra fel kell lépni, nemcsak nektek, hanem mindazoknak, akiknek majd ezek a magyarázatok segítenek, hogy egyáltalán az Írás olvasásához kezdjenek. Ezért kezdjük ezekkel az egyszerűbb magyarázatokkal.
KV.: 16,27.: Háromezren voltak annak a háznak tetején, melyben Sámson volt. Mekkora lehetett, hiszen lényegében a két középső oszlopon nyugodott az egész ház? Sámson önfeláldozása egyben a bűnbocsánata is? Van ennek más szellemi szimbolikája?
TSZ.: A háromezer mindössze egy nagyságrendet fejezett ki Ne a számot nézzétek, hanem azt, hogy Sámson milyen hatalmas pusztítást végzett az olyan erők között, amelyek erre a pusztulásra ítélve voltak. Ne a számon akadjatok meg, hanem az a nagy tömeg, amit az kifejez, az legyen előttetek. Amikor Sámson az önfeláldozásával a házban tartózkodókkal együtt elpusztult, ne az ő személyének pusztulását nézzétek, hanem őbenne azokat a hibákat, azokat a rossz vonásokat, amelyek a házban tartózkodókhoz hasonlították őt. Itt a rosszaságok, a hibák, a vétkek voltak azok, amelyek pusztultak, még akkor is, ha a sajátjában volt az.
KV.: 17,1.: Mika az anyjától 1100 ezüstöt lop el. Amikor visszaadja, az anyja először az egész pénzt Mikáért akarja áldozni, aztán annak egy részét az Úrnak szenteli, a többiből pedig bálványszobrot és efódot készíttet. Mi a szellemi magyarázat?
TSZ.: Az összeg csak mennyiségileg volt azonos azzal, amit elloptak tőle, minőségileg már nem. Itt különbségek voltak, nem az összegben, hanem annak a pénznek a hatásában, amilyen gondolatot, érzelmet keltett az anyában. Nem áldozhatta az egész összeget szent célra, annak voltak részei, amelyek különböző célt szolgáltak. Jobbat, vagy rosszabbat. Ő saját magának is megtarthatta volna, az egészet a saját céljaira használva, de különválasztotta egy jobb és egy rosszabb célra a pénzt. Nem keverhette össze, miután világosan látta, hogy az egészet nem szabad nemesebb és jobb célra használni. Vannak olyan részek, amelyek hitványabb gondolatokra valók, nem a hétköznapi gazdasági életre, és nem szent célra. Itt minőségről volt szó. Hogy honnan került elő az a pénz és hogy miért volt ekkora különbség a hozzákapcsolt eszmeiségnek, gondolatiságnak, arról nem szól az Írás.
KV.: Az édesanya ezek szerint tisztában volt a dolgok súlyával, az Úrnak mutat be áldozatot, ugyanakkor bálványt is készíttet.
TSZ.: Másra nem használhatta fel azt a pénzt, nem lett volna jó, tehát olyasmire fordította, ami nem is az ő számára volt bálvány-szolgálatú. Abban az időben nagyon sűrűn előfordultak ilyen kis visszazökkenések, voltak olyan emberek, sőt olyan csoportok is, akik szívesen vissza-vissza tértek egy-egy ilyen, nem a régi bálványimádáshoz, hanem annak valamilyen kis árnyalatához. Ő ezt tette.
Az Írás - minden tökéletessége mellett - sajnos túl rövid a ti számotokra. Nagyon sok minden rejtjelesen van benne, és nagyon sok minden nincs kimondva. Komolyabban rá kell irányítani a figyelmetek egy-egy olyan részre, ami nem világos előttetek. Valami mindig van mögötte, amiről kiderül, hogy ott egészen másról van szó.
KV.: 17,4.: Izrael fiai egyes döntések előtt megkérdezték Istent, ezeknek a kérdéseknek az eszköze volt az efód. Van-e ennek mai megfelelője? Mennyire létjogosultak aszerint, hogy mire használjuk, és tehetünk-e fel kérdéseket mi, ezekkel a mai eszközökkel. Helyes, tiszta választ kapunk-e, vagy esetleg rossz emlékeket idézünk fel?
TSZ.: Az átalakult, úgymond modernizált formája megmaradt, hiszen most már nem drágakövekkel kirakott aranytáblákról van szó, hanem pl. ábécés betűk formájában a szöveget kiadó és lassan kiolvasható táblákról. Ez tulajdonképpen a történelmi örököse annak a régi módszernek. Az pedig, hogy használjátok-e vagy sem: azokban a kezdetleges mózesi időkben az volt szinte az egyetlen lehetőség a kapcsolódásra, a felsőbb szellemvilágot megkérdezni, attól tanácsot kémi. Mert az igazi, komoly, nagy parancsolatok, tanítások mindig egy-egy nagy prófétai lelken keresztül érkeztek. Azok sokkal jelentősebbek, sokkal nagyobbak voltak. Az apróbb, mondhatni a hétköznapi életvitelhez szükséges kérdések feltételéhez készített Gedeon efódot azokból a bizonyos aranytárgyakból. Napjaitokban viszont megváltozott a helyzet. Ti már nem az Ótestamentum idejében éltek, és mégis, amikor úgy érzi közületek bárki, hogy szüksége van választ kapni valamire, - nem sorsdöntő fontosságú, de számára mégis érdekes kérdésre - megvannak hozzá a mai eszközök is. Megfelelő tisztasággal, ráfigyeléssel, koncentrációval feltett, és soha nem rossz szándékú, közömbös vagy triviális kérdésekre, mindig kaptok választ. Hogy mennyire megfelelő az a válasz, mindig attól függ, hogy milyen minőségű abban a pillanatban a kérdező. Ez gyakorlatilag figyelmeztetés is arra, hogy nem játék a kérdéseknek ez a módú feltétele, és a válasz várása nagyon is komoly dolog. Mindig szükséges a nagyon komoly ráfigyelés, rászánás és a tiszta lélek. A zavaros, ingerült, félelem teljes, negatív töltésű lelki állapotban felelőtlenség az ily módú kérdezés. Nemcsak pontos választ nem kap, hanem igen félrevezethető dolgok kerülhetnek elő.
KV.: 17,6.: "Abban az időben nem volt király Izraelben, mindenki azt csinálta, amit jónak látott." Sajnos ez túlságosan is aktuális manapság, hiszen ma is szorongatók tömege vesz körül. Hol vannak a mai kiáltók és szabadítók, akiket Isten támaszt megmentőül?
TSZ.: Közöttetek vannak már, de nem ismertétek fel. Nem most, a napjaitokban fogjátok felfedezni, még egy kicsit vámotok kell. Közöttetek vannak már azok az egyéniségek, akiknek munkájára, iránymutatására, a szavára adhattok majd. Kell, hogy legyen, mint ahogy abban a korban is voltak, és mindig akadtak bírák, akik helyes úton vezették a népet, és azok hallgattak rájuk. Ahány bíráról olvastok: mindig volt egy nagyon szép felfutó időszak, amikor az Istentől irányítottak igyekeztek a jó útra vinni, menteni a tömegeket. Haláluk után, amikor nem volt utánpótlásuk, megint hanyatlás volt, és mindig újabb és újabb bírák kellettek hogy ezen a helyzeten segítsenek Ugyanígy van napjaitokban is. Mindig voltak és mindig lesznek bírák, olyan szellemi nagyságok, akikről előbb-utóbb szélesebb körben szükséges az embereknek tudomást venniük, akiknek a szavára hallgathatnak, akiknek a vezetését elfogadhatják. Ezek körülbelül olyan ritkasággal váltogatják egymást, mint annak idején a bírák korában, hiszen mindig több nemzedéken keresztül történt a hanyatlás. Amikor már nagyon utánuk kellett nyúlni, akkor jött egy olyan bíró, aki megint kézbe fogta a társadalmat.
KV.: 17,9.: A levita is jövevénynek számít, ha nem a szülőföldjén van? Mikának volt-e joga a levitát tisztébe avatni? A levita miért fogadja el, hogy bálványok papja legyen? Vagy nem az volt, hiszen az Úrnak szentelték, és Mika ezzel új vallást alapít? A levita mindezek mellett az Úr nevében jövendöl?
TSZ.: Itt egy átmeneti állapotról volt szó. Olyan népesség számára kellett vinni azokat a tanításokat, a levitának a jelenlétét, szolgálatait, azokat a bálványokat, - amelyek mégiscsak meg voltak szentelve az Úrnak - ami egy átmeneti állapotban lévő társadalomnak szólt. Az ő hatásaik ki lettek terjesztve olyan népességnek, amelyek már kinövőben voltak az igazi bálványimádási korszakból, de egyszerre nem lehetett őket áttenni az izraelitáknak már régen megszokott, begyakorolt Egyisten-hitére. Tehát itt feltétlenül szükség volt egy átmenetre, hogy ők is elérkezzenek erre az állapotra. Mindez magyarázatul szolgál a levita ténykedéséhez is. Gondoljátok meg: amikor Izrael kivonult Egyiptomból, már volt egy előkészítő, egy éppen arra a helyzetre megérett tudása, hite, helyzete. Ezeknek a népeknek is meg kellett adni az átmenetet, áthasonlást, a fejlődést, az elfogadásnak azt a mértékét, amit későbben majd el is értek.
KV.: 18,17.: Ha van, mi a különbség szellemileg a házibálvány, a faragott szobor és az öntött bálvány között, mert ezekről olvashatunk a Szentírásban. Ez csak kifejezés kérdése?
TSZ.: Gyakorlatilag van egy kis különbség köztük. A házi bálványok egy ilyen átmeneti kornak, átmeneti állapotnak az Isten-fogalmát voltak hivatva kifejezni. Régen, még a jákobi időkben is említés történt ilyenekről. A házi bálvány azoknál szolgált így, akiknél a szellemi Egyisten-hit már elfogadott volt, de még mindig tapadt rájuk valami kevés a régiből, ezért feltétlenül kellett nekik egy kis átmenettel szolgálni, nem beszélve arról, hogy nem mindegyikük tudott elmenni egy-egy közös törzsi Isten-tiszteletre, áldozatra az oltárhoz. Arra igényt tartottak, hogy miként az ősei idejében voltak régi kis bálványok a háznál, amik hivatottak voltak őket védelmezni, őnekik mondták el panaszaikat, kérték segítségüket, ha nem tudtak elmenni a most már elfogadott Egyisten-hit áldozóhelyeihez, akkor legalább otthon ragaszkodtak egy olyan helyzethez, egy olyan kis szobrocskához, ami kifejezte azt, hogy ők igenis foglalkoznak a lelki kérdéseikkel, kérik Isten segítségét, stb. Ez egy szinten az utolsó átmeneti időnek a kifejezései voltak. Ezért nem voltak elítélően, vagy nagyon bűnösnek említve az Írásban. Ez egy szükségletet elégített ki az átmeneti időszakban, egy átmeneti hit-állapotban levő családnál vagy embernél.
KV.: Azt mondtad, hogy végső soron az Úrnak voltak szentelve, ne bálványnak értsük.
TSZ.: Az, hogy anyagban nyilvánult meg, nem azt jelentette, hogy azt a faragott, alkotott képmást, vagy bármit imádták, hanem Arra gondoltak, Akit ők nem láttak, elképzelni nem tudtak, de már hittek.
KV.: 18,19.: Dán törzse a levitát magukkal viszik, hogy legyen a papjuk. Idegen isten kapja a bort, bár az előzőek alapján érzékeljük, hogy ez nem egészen ő, mert az átmeneti állapotnak volt a papja.
TSZ.: Megint egy feladat része volt ez. Amikor a maga már fejlettebb hitű törzséhez, népéhez került, akkor már nem idegen pap volt, nem idegen jövevény, és természetesen már közel sem azokat a tanításokat adta, mint előbb.
KV.: 18,27.: A dániak felperzselik Elist, de újra felépítik. Nyilván a régi megsemmisítése és újjáalakítása volt itt a cél. De felállítják a "bálványokat", amiket Mikától hoztak el, az előbbiek szerint az új eszmék alapján, az átmeneti állapotnak a kiteljesítésére.
TSZ.: Arra gondoljatok, hogy ott milyen állapotuk, szellemi környezetük, és milyen hatások lehettek. Nem először olvassátok a Bibliában, hogy egy várost el kellett pusztítani, majd újjáépíteni, de már egészen más eszmerendszer számára. Ugyanígy történt itt is. Azokat az eszméket, tanításokat, hiteket, amelyek addig képviselve voltak benne, azt el kellett pusztítani, de újjá is kellett építeni a várost úgy, ahogy a többit is. Miután hirtelen, ugrásszerű nagy változás sehol nincs, itt is a régi elpusztítottból mindössze csak annyit tartottak meg, hogy legyen egy átmenet, egy lépcsőfok, amit elfogadhattak, aminek a környezetében továbbléphettek és továbbfejlődhettek egy egészen másabb és tisztultabb szemlélettel.
KV.: 19,1.: A levita utána ment paráznaságot elkövetett feleségének. A törvény a paráznaságot válóoknak mondja, látszólag egy pap szegi meg a törvényt. Lehet, hogy ez ugyanolyan okból történt, mint Sámson esetében?
TSZ.: Még valamit hozzá kell tegyek: az, hogy valami válóok, az nem jelenti azt, és akkor sem jelentette azt, hogy ez kötelező, csak lehetséges, ha valaki úgy dönt.
KV.: Mi az oka a hazatérés halogatásának?
TSZ.: A felesége után menve olyan környezetbe lépett, hogy neki éppúgy, mint annak az asszonynak, egy bizonyos fokú tisztulási folyamaton kellett átesnie ahhoz, hogy visszatérhessen oda, arra a pontra, ahonnan kiindult. Így már világos ugye?
KV.: Tehát akkor ő közben magát tisztította, illetve átminősítette, hogy visszatérhessen.
TSZ.: Szüksége volt rá, hiszen megelőzően a bálványszobor felszenteléssel és egy majdnem idegen csoportnak a tanításával foglalkozott, így felvehetett olyan erőket, amelyekből neki, különösen mint levitának meg kellett tisztulnia.
KV.: 19,22.: A levita megmentésére az őt befogadó ember a saját lányát ajánlja fel, és a levitának a feleségét. Milyen jogon teszi ezt? Honnan ez a nagy elvetemültség, amikor már törvények szabályozták az életüket? És miért a nők mindig a kiszolgáltatottak? Ennek a szellemi eredete Évára nyúlna vissza? Vagy ez a következmény a ki nem irtott benjaminiták miatt? A levita előbb utána megy a parázna feleségének, itt meg kényszeríti, vagy legalábbis beleegyezik a paráznaságba.
TSZ.: Megint csak egy első lépcsőfokot mondok el nektek. Itt olyan ősi szokásjogok voltak, amelyek még visszatértek, visszaütöttek. Éppen ebben az esetben, amely eléggé jelentős volt és az egész környezetet érintette, egy régi, jól ismert és nagyon hatásosnak vélt módszerhez nyúltak. Természetesen a levitának a szerepe ebben az esetben egy kicsit másabb. Hiába, hogy levita volt és különleges feladatokkal is megbízatott, de akkor már nem volt annyira tiszta és kompetens személy, hogy kiállhatott volna a maga igazi, régi jó meggyőződésével. Ő már alkalmazkodott a régi rossz szokásokhoz, és éppen ezzel tudott elérni egy bizonyos kis megnyugvást ott, abban a környezetben. Azután, amint olvashattátok, továbblépés történt, és nem volt annyira borzasztó, mint amilyennek első olvasatra ez elképzelhető. A későbbiek folyamán a szellemi vonatkozásokra is fény fog derülni, itt még mindig az emberi vonatkozású dolgokról van szó.
KV.: 20,18.: A levitának ez a magatartása és a gibeóniak bűne testvérháborút okoz a benjaminiak és Izrael fiai között. Miért kellett Izraelnek háromszor megütköznie a benjaminiakkal a győzelemért, amikor az Úr ezt megígérte az izraelieknek?
TSZ.: Éppen az imént mondtad ki, hogy testvérháborúról van szó. Akkor, amikor egy ilyen nagy jelentőségű és ilyen rossz esemény zajlik, az Úr betartotta-e a győzelem ígéretét, mindaddig, amíg az ő soraikban pontosan olyan vétkek fordultak elő, mint amelyek ellen fordultak? Háromszoros, nagyon komoly próbatételről is szó volt. Az egész kérdéskör, amit itt most körüljárunk, jelentősebb volt, sokkal bővebb kifejtésre szorul, de mint ahogy mondtam, az első lépcsőt át kell lépjük ahhoz, hogy majd később a második, harmadik jöjjön.
KV.: "Honnan szerezzünk feleséget ifjainknak?" - kérdezik az izraeliek, mert Benjamint nem akarták befogadni. Azt tudjuk, hogy a 12 törzsből lehetett feleséget választani, de még inkább törzsön belül. Akkor, ha törzsön belül, de ott volt a többi törzs is, akkor miért okozott ilyen problémát a benjaminiakkal való probléma, és egyáltalán a "feleségszerzés" kérdése?
TSZ.: Éppen azért, mert más törzsből is lehetett feleséget szerezni, de főképpen saját törzsön belül. Mindig volt egy olyan időpont, amikor már egy kicsit frissíteni kellett azt a bizonyos vérállományt, elvégre nem csökevényesedhettek vissza testileg sem. Egy valamiről az Írás nem szólt, mégpedig arról, hogy időben be volt osztva: mikor, melyik törzs jogosult arra, hogy a leányait szétvigyék vérfrissítés céljából. Most a benjaminiták voltak soron, de őket éppen hogy kilökték maguk közül, így a kétségbeesés teljesen jogos volt.
KV.: Nyilvánvaló, hogy az egyes törzsek más-más szellemiséget hordoztak és ez egyben szellemi vérfrissítés is.
TSZ.: Így van. Hát nem ugyanezt csináljátok ti is, amikor tanultok, fejlődtök, mindig újabb és újabb szellemi tudnivalókat szedtek fel? Csak egy kicsikét más azért, mégis erre szükség volt természetesen. Ezekre nemcsak szellemi-lelki, hanem természetesen fizikai vonalon is szükség van. Most ne egy törzset, hanem egy falut vegyünk: tudjátok, vannak olyan falvak, ahol nagyon régi hagyomány, hogy csak egymás közt házasodnak, azután egyszer csak kiderül, hogy ez egy rossz megoldás volt.
+ + +
Közreadja: Kotányi Ottó
|
