|
AZ ÁLOM
2.rész
Részlet Domokos László: A szellem élete című könyvéből
Védekezés az álom alatti idegen hatások ellen
Vannak írók, akik azt állítják, hogy az emberek által kiröpített gondolathullámok az éterikus térben mintegy szakadatlan gondolat-áramlást idéznek elő, és az idegen gondolatoknak ez a nagy tömege az álomban hat az alvó ember agyára. C. W Leadbeater az álomról írt tanulmányában azt ajánlja, hogy a pihenni térő ember igyekezzék akaratának koncentrálásával mintegy delejes kört vonni maga köré az idegen gondolatok áramlása ellen, mert ha ez sikerül, álma nyugodt lesz. Ez a közlés azonban némi kiegészítésre szorul. Mert tény, hogy a fegyelmezett lélek tud védekezni a nyugtalan álmok ellen, de nem azon a módon, amit Leadbeater ajánl.
Az idegen gondolatok áramlása korántsem fenyeget bennünket akkora veszéllyel, hogy álmunkban mintegy akaratunk ellenére hatni tudjon agyunk működésére. A szellem az idegen gondolatokat megérzi ugyan, sokszor még éber öntudatába is átviszi, de agyunk az idegen rezgéshullámokat nem veszi át, mert csak a saját rezgések átvételére van beállítva. Az idegen gondolathullámok álombeli hatásának feltételezése tehát a természeti törvényekkel ellenkezik.
Ellenben a szellem védekezhetik delejes kör vonása által, ha van erre elég ereje, az ellen, hogy vele nem szimpatizáló, idegen szellemek a test alvása időpontjában közelébe jöjjenek, mert jelenlétük nyugtalanságot ébreszthet a szellemben és ennek a nyugtalanságnak következtében fellépő saját rezgései megzavarhatják éjszakai nyugodalmát.
Az ilyen természetű, teljesen rendszertelen, logikátlan és jelentőség nélkül való álmok kizáróan saját szellemünk rezgéshullámainak akaratlan behatása folytán keletkeznek. Egyszerű földi álmoknak nevezzük őket.
Visszaemlékezés és jövőbelátás álomban
Van az álomnak egy más faja is, mely jelentőségben felülmúlja a földi természetű álomlátást. Ez a visszaemlékező és jövőbelátó álom. Istennek drága ajándéka ez az ember számára; megerősít, vigasztal, irányít és buzdít bennünket az Örök Teremtő, mikor áldó ujjával felrajzolja előttünk rég letűnt életeink egy-egy szétfoszlott emlékét, vagy a jövendő biztató reménységét.
Az ókorban élt emberiség sokkal tisztábban érezte ezt, mint a mostani. Mózes könyvében olvassuk: „Akkor leszálla az Úr felhőnek oszlopában és megálla a sátornak ajtajánál, és amikor szólította volna Áront és Máriát, kimenének mindketten. Kiknek monda: Halljátok meg most az én beszédimet! Ha valaki az Úrnak prófétája leénd ti közöttetek, én megjelenek annak látásban, vagy álomban szólok azzal". (IV. Mózes 12:6.) Jóbról és Dánielről tudjuk, mennyiszer volt alkalmuk ez ígéret beteljesüléséről meggyőződni.
Jelek, szimbólumok
A régi egyiptomiak és káldeusok szintén nagy figyelemben részesítették az álomban kapott jeleket. A bibliai József esetéből tudjuk, hogy milyen pontosan meg tudta ő magyarázni a fáraónak a hét kövér és hét sovány marháról látott álmát. Ha arra gondolunk, hogy a tehén az egyiptomi ideológiában a termékenység jelképe volt, be kell látnunk, hogy József álomfejtése igen logikus volt, mikor hét bő és hét szűk esztendő bekövetkezését megjósolta. És láthatjuk e példából azt is, hogy az álom nyelve a szimbolika; költői képekben mutatja meg nekünk az álom a jövendőt.
A szellemi világosságnak igen magas fokára emelkedett görög kultúrában is megtaláljuk az álom jelentőségének felismerését. Platón egyik ragyogó dialektikával megírt művében, a Kritonban olvassuk, hogy a fogságban sínylődő, agg Szókratészt felkereste egyik tanítványa. Az agg bölcs felett akkor már kimondták a halálos ítéletet, ezt azonban nem hajthatták végre, amíg a déloszi nemzeti ünnepek befejezést nem nyertek. Az ünnep végét annak a hajónak a pyreuszi kikötőbe való befutása jelentette, amelyet az athéniak Apolló tiszteletére Déloszba küldtek. Kriton tehát, a tanítvány, ezzel állított be mesteréhez:
- Rossz hírt hozok, Szókratész. Még ma megérkezik a hajó, mert már itt vannak az emberek, akik Sunionból jövet látták a tengeren errefelé vitorlázni. Eszerint holnap meg kell halnod.
- A hajó nem ma érkezik meg, hanem holnap. Eszerint csak holnapután halok meg - válaszolta a bölcs rendületlen nyugalommal.
- Honnan gondolod ezt?
- Onnan, hogy az éjjel szép, fehér női alak jelent meg álmomban és így szólt hozzám, Homérosz versét idézve: "Örvendj, Szókratész! Holnapután eléred rögös Phthiének partjait..." Íme, szellem mondta tehát, hogy csak holnapután halok meg. A jóslat be is teljesedett, mert a déloszi hajó viharba került, és egy napi késedelemmel futott be a kikötőbe.
A történelemből megszámlálhatatlan példát idézhetnénk az álmok jelentőségének felismerésére. Ehelyett csak Flammarion világhíres könyvének bőséges adathalmazára utalunk: Az ismeretlen és a lelki problémák. (Magyar fordításban is megjelent.)
A feljegyzett álmok többnyire olyanok, amelyek a jövőben bekövetkező eseményeket jeleznek, ellenben nagyon kevés olyan álombeli közlés ismeretes, amely elmúlt életsorozatok képeit eleveníti fel. Ennek oka az, hogy az emberiség igen hosszú időn át nem helyezett súlyt az ilyen természetű közlések feljegyzésére és nem is tudunk elmúlt életeinkről adatokat szerezni addig, amíg ezeknek az életeknek karmikus következményei lebonyolítva nincsenek.
A ma élő emberek emlékei között azonban számtalan ilyen álmot ismerünk, mert a szellemi öntudat elmélyedése a perspektívát éppen úgy mélyíti a múlt felé, mint a jelenlegi és jövőbeli események rejtett vonatkozásainak felismerése felé.
A visszaemlékező és jövőbe látó álmok létrejöveteléhez az alvó embernek idegen szellemi segítségre van szüksége. Ezt a segítséget a vezető szellem nyújtja az embernek.
Delejes szellemi gócok
Tudnunk kell, hogy a világmindenségben vannak delejes szellemi gócpontok, melyek mindenkor azonos hullámhosszúságú rezgéseket bocsátanak ki a végtelenségbe. Nagy szellemtömegek úgy őrködnek és tevékenykednek e delejes gócpontok rezgéseinek egyenletes áramlásán, mint a munkások serege, mely egy hatalmas gyártelep villanyfejlesztő gépeit hozza működésbe; hiszen a csillagvilágok megszámlálhatatlan ezrein működő védőszellemeknek sokszor van rá szükségük, hogy az ilyen delejes gócpontok segítségét igénybe vegyék.
Gondoljunk csak arra, mikor egy-egy hatalmas erejű szellem, aki már felemelkedett az intuíciók világába, a világot benépesítő roppant szellemrajban fel akar találni egyetlenegy embert, aki talán éppen testben él valami parányi bolygó felületén. Van delejes gócpont, mely fényrezgéseket közvetít és lehetővé teszi, hogy a szellemi vezető a keresett egyént adott pillanatban megpillanthassa.
Más központ az évezredek ködében elveszettnek hitt cselekvés és gondolat rezgéseit kelti új életre, hiszen már a Bhagavadgita idejében tudták, hogy egyetlen kimondott szó nem vész el a világegyetemben, hanem feljegyezve marad az Akasában. A delejes gócpontok működése folytán a rég elmúlt események teljes hűséggel lepergethetők, akárcsak a film képei.
Ha tehát a földi testben élő szellem az ő szellemi vezetőjének segítségével - mert enélkül erre nem volna képes - bele tud kapcsolódni egy ilyen kívülálló delejes gócpontba, akkor az onnan nyert delejes rezgési erő által vissza tud emlékezni elmúlt életeinek azokra a momentumaira, amiket vezető szelleme figyelmeztetés okából eléje tárni szükségesnek vél.
A vezető szellem belekapcsolja az alvó ember szellemének rezgését a delejes gócpont hullámhosszába, vagyis a két energiát ugyanarra a rezgéshullámra hangolja össze, amivel azután megindul a delejes áram-összeköttetés. Az álom időtartama attól függ, hogy a visszaidézett esemény milyen régen történt, de függ attól is, hogy nincsenek-e abban a pillanatban a Föld szférájában delejes éterikus zavarok, mert ilyenek mellett a kapcsolódás könnyen tévessé, a kép pedig elmosódottá válik.
Sikeres kapcsolódás esetén a kép filmszerűen pereg le előttünk, látjuk benne önmagunkat, mint rajtunk kívül álló objektív valóságot. Bár bizonyosak vagyunk benne, hogy az előttünk cselekvő egyén mi magunk vagyunk, mégis megvan az az érzésünk, hogy az egész képet kívülről nézzük. Ez az érzés az ilyen természetű álomlátásnak legbiztosabb ismertetőjele.
Nagyon sokan megfigyelhetik önmagukon az álmoknak ezt a sajátságos természetű fajtáját. Azok az emberek, akik nem élnek tisztán vegetatív életet, hanem éber figyelemmel kísérik szellemük minden megnyilvánulását, gyakran hallják vezető szellemük figyelmeztetéseit.
Szókratész mondja: "Valami istennek, vagy szellemnek (daimon) szózata működik bennem... Ez a szózat gyermekkorom óta meg van nálam, és valahányszor megszólal, mindig lebeszél arról, amit tenni szándékozom; de soha sem beszél rá semmire... És íme, most, mikor ti halálra ítéltetek engem, ó bírák, sem hazulról eltávoztamkor nem ellenkezett velem az Istennek ama jele, sem amikor a törvényszék elé léptem, sem beszéd közben soha, ha valamit mondani akartam. Ez azt jelenti, hogy ami velem történt, az valami jó dolog, tehát teljességgel helytelenül fogjuk fel a halált, ha azt rossznak tartjuk".
Ennyire élénken és tisztán érintkezik a földi testben élő ember szelleme a vezető szellemmel. Az ilyen éber öntudatú emberek álomlátás esetén úgy érzik, mintha nyúltagyuk táján egy idegen delejes árammal kerültek volna kapcsolatba; a rezgések átsuhannak egész idegrendszerükön, érdeklődésük határtalan boldogságérzés kapcsán felajzódik, és teljes figyelemmel szemlélik végig az előttük lepergetett filmet.
Az álmok sokszor hozzákapcsolódnak régebben lejátszódott álmokhoz, a visszaemlékezés érzete azonban éber állapotban nem jelentkezik, csak álomban. Az ilyen látások formagazdagsága végtelenül változatos. Megtörténhetik, hogy temetősírt látunk, melynek felírás és évszámai mélyen bevésődnek tudatunkba, és az az érzésünk támad, hogy az a név és az az évszám egyik elmúlt életünket jelentik.
Más esetben érdekes könyvet olvasunk végig, és a regényhősben önmagunkra ismerünk. Legtöbbször drámai eseménysorozatban látjuk előző életeinket, és a szereplőkben, bármennyire idegen miliőben és idegen arccal lépnek is elénk, viszontlátjuk jelenlegi földi életünk jól ismert alakjait.
Hogy felébredés után visszaemlékezhetünk-e az álmodott eseményre, ez főleg attól függ, hogy a visszaálmodott epizód által reánk rótt karmikus kötelezettségeket leróttuk-e már, vagy sem? Isten néha figyelmeztetést vagy segítséget nyújt nekünk ilyen formában, az álomnak tehát az a célja, hogy az emlékezetben megmaradjon.
Ha ellenben a vezető szellemnek célja az, hogy a figyelmeztetést csak szellemi öntudatunknak adja meg, de agyunkban ne maradjon meg a látott kép emléke, akkor a vezető szellem az emlékezést puszta akarata által egyszerűen megszünteti. Ennek technikai módja az, hogy a közlés után az alvó közelébe odahív, vagy odaenged idegen szellemeket, akiknek rezgéshatása a kapcsolódást megzavarja, és ezáltal az álom vége zavaros földi álommá alakul át.
A tisztánlátóknak ébren is megvan az a képességük, hogy a látóközpontok használásához szükséges hullámhosszúságot - természetesen szintén szellemi vezetőjük segítségével - bekapcsolhassák. Ezekről a jelenségekről a médiumitás kapcsán fogunk szólani. Itt csak rámutatunk a jelenségek rokon természetére, mert nyilvánvaló, hogy a visszaemlékező álmok nem egyebek az alvó ember tisztánlátó képességénél (clairvoyance). Ehhez szükséges, hogy az alvó ember teljes és mély álomba merüljön, idegen szellem pedig ne legyen jelen, mert annak közelléte, kedélyállapota és cselekvése rendszerint megzavarja a kapcsolódás harmóniáját.
Teljesen hasonlóan történik a jövőbeli képek elénk rajzolása is. Jövőbeli képeket láthatunk nemcsak saját magunk életéből, hanem mások életéből, sőt közérdekű események várható fejlődéséből is. Az utóbbi esetben ugyanis szellemünk belekapcsolódik ama szellemcsoport által foglalkoztatott delejes gócpontba, amely szellemcsoport a világesemények tervszerű irányításán munkálkodik.
Az ilyen álmokat nagy mértékben befolyásolni és megzavarni igyekeznek azok a más irányban működő szellemcsoportok, amelyek a világesemények irányító szellemeit is állandóan gátolni törekszenek; főként idegen naprendszerből érkezett szellemek közelléte veszélyezteti a hibátlan kapcsolódást.
A jövőt kirajzoló álmok természetszerűen ritkák, mert céljuk az, hogy Istentől szelíd biztatást hozzanak további működésünkhöz. Az álmok rendszerint a szellemi öntudathoz szólnak és csak nagyon ritka esetben maradhatnak meg az agyban. Mindenesetre az egyén érdekében mutatják meg a jövőt, és semmi esetre sem azért, hogy avatatlanok vagy érdektelenek pusztán kíváncsiságból szórakozást nyerjenek.
Ezért általánosságban leszögezhetjük, hogy szellemi vezetők jövőt nem jósolnak; egyrészt azért, mert a jövőbeli események a Földön élő emberek későbbi elhatározásai és cselekvései folytán állandóan módosulhatnak, másrészt pedig azért, mert a kikerülhetetlenül bekövetkező események karmikus jellegűek, ezeknek előre való ismerete pedig legtöbbször nem áll a földi testben élő emberek érdekében. Hogy milyen finoman szimbolikus az álom nyelve, arra saját tapasztalatomból számtalan érdekes példát idézhetnék. Sok évvel ezelőtt egy társaságban, ahol a lelki élet mélységeiről folyt a szó, egy fiatalasszony azt a megjegyzést tette, hogy az álmok hallatlanul ostobák és következetlenek.
Nézzük csak, mit álmodott ő? A nyitott ablakon át berepült hozzá egy szál fehér virág. Szép volt, mint a hajnal és fehér, mint a hó. Vízbe állította a virágot, ápolta, szerette; boldogság volt csak reá tekintenie is. De az égi ajándék minden gondos ápolás mellett is elhervadt. Ott feküdt az asztalon, sápadtan, elfonnyadtan, mint egy halott. Kis gazdája szomorúan hajolt föléje, szívét végtelen keserűség fogta el és szemén kibuggyant a forró könny. És mikor az égő könnycsepp rápergett az elszáradt virágra, akkor a hervadt szirmok újra felélénkültek, a virág nagyobb és szebb lett, mint azelőtt volt, lassan felemelkedett, búcsút intett és kiröppent az ablakon. Íme - tette hozzá az elbeszélő -, csupa értelmetlenség az egész; főképpen azt nem érti, hogy egyetlen szál virág miatt miért tudott álmában olyan gyötrelmes, nagy fájdalommal zokogni?
Nem igyekeztem az álmot magyarázni. Istenem, pedig nem lett volna nagyon nehéz, mert a könnyek, mióta emberek élnek a Földön, mindig fájdalmat jelentenek. Csak arra kértem az álom elbeszélőjét, hogy írja fel a napot, amelyen az álmot látta. Pontosan egy év múlva, ugyanazon a napon, tessék jól megjegyezni, hogy nem kilenc hónap múlva, hanem egy egész esztendő múlva kisgyermeke született. Egyetlen gyermek volt és négy évig élt. Mikor a fájdalom vergődése szelíd merengéssé halkult a fiatalasszony lelkében, emlékeztettem őt a feljegyzett dátumra, és egykori álmára.
- Igen - válaszolta révedező tekintettel nézve a messzeségbe, - már tudom. Kaptam egy szép, fehér lelket ajándékba, aki az én könnyeimben megfürödve, megszépülten szállt vissza a mennyországba...
Egy kereső szellem megtisztult és megvilágosodott a fájdalomban, - ezt jelentette az álom és az, ami utána következett.
A szellem teljes kikapcsolódása
Az álom harmadik típusa az álombeli teljes kikapcsolódás, vagyis a szellemnek a fizikai testtől való elválása és az asztrál világban való kóborlása. Ilyenkor a szellem nem képeket lát, hanem valóságos eseményeket él át; tehát nem a szellemi vezető által elénk vetített tárgyak illúziói között, hanem valóságosan létező házak, virágok, élőlények között élünk, mozgunk és gyűjtünk tapasztalatokat.
Nem könnyű ezt az állapotot megmagyarázni olyan olvasóknak, akik maguk nem tettek hasonló megfigyeléseket. Mert ilyen asztrális élete minden alvó embernek van, de sokan nem tudnak éjszakai szellemi élményeikre visszaemlékezni, mások pedig, a rossz megfigyelők és felszínes lélekanalizálók, egyszerűen a földi álmok képtelenségei közé sorolják legszebb élményeiket.
Hányszor álmodunk olyan helyzeteket, hogy lebegünk a térben, vagy nagy szökellésekkel suhanunk el népes útvonalak felett, esetleg mint test nélküli lények, szobáról szobára áthúzódunk a falakon, és idegen emberek családi életébe pillantunk? Köznapi fogalmakhoz kötött ember az ilyen álmot badarságnak minősíti és igyekszik felébredés után azonnal kiverni a fejéből, hogy meg ne zavarja rendes napi tevékenységét. Pedig ezek az emlékek arról a másik életről adnak nekünk hírt, amelyben szellemünk a fizikainál sokkal finomabb anyagban nagyszerű felfedezéseket tesz, és amely ezerszerte gazdagabb nappali életünknél. Aki tehát ki akarja fejleszteni szellemi öntudatát, annak első teendője az, hogy szellemének a test alvása idején kifejtett másnemű tevékenységét, külön életét megfigyelje.
Fentebb azt mondtuk, hogy alvás idején a testéből kilépő szellem a test északi oldalán helyezkedik el, és annak közelében marad. Ez a normális állapot. De vannak esetek, mikor a szellem - vezetőjének segítségével - eltávozhat teste mellől; az ilyen kikapcsolódásokat és az ez úton nyert gyönyörű élményeket rendszerint ajándékul kapjuk valami jó cselekedetért, vagy kárpótlásul olyan szenvedésért, amit nappali tudatos életünkben nem karmikus következmény gyanánt, hanem mások terheinek átvállalásáért éltünk át.
Ebből nem következik, hogy csak akkor tudnánk testünktől eltávolodni, ha szellemi vezetőnk hozzájárulását megnyertük; sajnos vannak törvénytelen kikapcsolódások is, melyeket álomban éppen úgy, mint éber állapotban meg tudunk tenni. Ezek azonban, ha sokszor veszélytelenek, éppen úgy esetleg szomorú következményekkel járhatnak reánk nézve, és ha a veszélyeket nem ismerjük fel idejében, vagy azok ellen nem tudunk védekezni, életünk váratlan befejezéséhez is vezethetnek.
A kikapcsolódás technikája teljesen olyan, mint amikor a szellem a halálban elválik a testtől; álomban azonban a szellem nem érzi az elszakadás fájdalmát, mert a szellemi vezető, aki a kikapcsolódott szellemet vándorútján vezeti, ilyenkor fenntartja a fizikai testtel való összeköttetést, míg a halálban szétszakítja azt.
Tudjuk, hogy rendszerint a halálban sem érezzük az összeköttetés szétszakításának fájdalmát, de csak a szellemi vezetők gyöngédsége folytán, mert erre a nehéz pillanatra szellemünket mély álomba, öntudatlan dermedésbe merítik. De bizonyos esetekben, amikor az átmenő szellemnek erre a kínos tapasztalatra szüksége van, a jótékony eszméletlenség elmarad, és gyötrő fájdalmak kísérik a testből való kilépés folyamatát.
Viszont azt mondhatjuk, hogy az álombeli kikapcsolódás befejezése után a testbe való visszatérés sokkal komplikáltabb annál a folyamatnál, amely születés alkalmával a szellem testbe kapcsolódásánál lejátszódik. A születéshez mi magunk, a testruhát felépítő szellemek adjuk a legtöbb erőt, a szellemi vezető csak erősít és támogat; de az álombeli kikapcsolódás megszüntetéséhez már maga a szellemi vezető ereje is elégtelen. Ehhez neki magának is segítséget kell kapnia egy nála magasabb szellemi vezetőtől, akinek delejes ereje úgy hat, mint kiegyenlítő áram, mely a teljes kapcsolódás feltételeit megadja. A testéből kikapcsolódott szellem visszanyeri teljes szellemi öntudatát csakúgy, mintha nem is élne testben. De a csodálatos törvények birodalmában minden jelenség vizsgálatánál új, nagyszerű törvényekre bukkanunk.
A kikapcsolódott szellem öntudatának bizonyos értelemben mégis gátat vet a törvény, és ez a gát pontosan addig terjed, ameddig a szellem jelenlegi földi életét nem veszélyezteti. Vagyis a szellem mindenre világosan visszaemlékezik, ami évezredek előtti szellemi születésének időpontjától kezdve legutolsó földi megszületéséig, illetőleg testhez való kapcsolódásáig vele történt. Ellenben teljesen elvész tudatából a tegnapnak és tegnapelőttnek, tehát a jelenben folyó földi életének érzése. Magasabb törvény kívánja ezt így, hogy a testben élő szellem, melynek földi élete bizonyos hivatás betöltésére irányul, ne használhassa fel azokat az információkat, amelyeket szellemi kikapcsolódásai alkalmával az asztrál régiókban szerez.
Már ebből a szigorú törvényből, melyet átlépni soha senki nem tudott, - mert a törvény kérlelhetetlen, mint maga a halál - kitetszik, hogy kikapcsolódásokra önakaratúan törekedni, vagy a kikapcsolódásokat éber állapotban kívánni és gyakorolni nem szabad. Lehet, de nem szabad, és aki tilalom ellenére megteszi, vétkezik a földi élet törvénye ellen, márpedig soha semmi biztosabban be nem következik mint a törvény megsértésének megtorlása.
Az álmában kikapcsolódott szellem messze tájakon jár, gyűléseken vesz részt, istentiszteleteket hallgat végig, és általában színes, gazdag élményekben van része. Földi emberek összejövetelei éppúgy érdeklik, mint szellemtestvérek tömegmozgalmai; idegen világrészekben végig nézhet nagy természeti eseményeket, napnyugtát a gizai piramis mellett, északi fényt Grönland hómezőin, vagy gleccserzuhanást a Gaorizankar sziklás ormain. Asztrál tájakat éppoly könnyűséggel lát, mint fizikaiakat.
Különösen gyakoriak a kikapcsolódások a gyermekkorban, amikor a testünkkel való összeköttetés még nem elég erős és szellemileg érett, előrehaladott öregségben, amikor nemesebb részünk már útra készülődik.
Visszaemlékezem első gyermekségem idejének kikapcsolódásaira, amikor súlyos betegségben élet és halál között lebegve, mindössze egy-egy hajszálnyi reménység, vagy az anyai szeretet melegsége tartott csak vissza a test bilincseiben.
Ilyenkor a törvény nem szab szigorú kereteket; a beteg testben lenyűgözve vergődő szellem szabadulni vágyik a szenvedésektől, és a rövid kis élet elmúlása nem nagy veszteség: parányi légbuborék végtelen, habzó tengeren. Sebes rohanásban törtem bizonytalan cél felé; nyomasztó, nehéz érzések űztek, kiáltani szerettem volna és nem bírtam...
A nyílegyenes út végén hirtelen sugárzó, fehér szellem tűnt fel, kinek homlokán csillag ragyogott. Vakítóan fényes végtelenség omlott reám; valami áldott szelídség, drága, meleg részvét simogatta verejtékező homlokomat... A zaklatott idegek megpihentek, a göröngyös út kisimult, a rohanás meglassult, és egyetlen, rövid, lélekbe nyilalló szóban a világ békes-sége hullott a szívemre. Ó, most már tudom, hogy csak a halál lehet ennyire szép, csak a szellemnek a testtől való elszakadása lehet ilyen megnyugtatóan boldog érzés!
Életem későbbi, már-már elhanyatló éveiben egyszer idegen szellemkörben jártam, és földi emberek összejövetelén médium által manifesztáltam. Az emlékek végtelen sora oly gazdag változatosságot mutat, hogy az emberélet halvány szürkeségében álomvilágnak tűnik minden rekapitulálás.
Vannak írók, akik azt állítják, hogy az álombeli teljes kikapcsolódásokra, sőt az éber állapotban való kilépésre gyakorlás által bárki képessé tudja tenni szellemét. Ez igaz. Az is igaz, hogy akik ezt meg tudják cselekedni, különösen fejlett szellemiségű lényeknek érzik magukat, mert az asztrál világban éppoly könnyűséggel tudnak mozogni, mint a fizikai világban. Az ilyen vágyak azonban nem törvényesek és teljesedésük elvon bennünket földi életünk valódi céljaitól.
A szelleméletben minden vágy erő, mely következményeket von maga után; de a törvény ellen irányuló vágynak és akaratnak minden felelőssége is a miénk. Ha az asztrál világban vágyunk élni, akkor nem szükséges fizikai testbe költöznünk; amennyiben pedig ezt mégis megtettük, akkor igyekezzünk egészen és igazán földi életet élni. Az álombeli boldog kikapcsolódásokat így sokkal hamarább megkapjuk - jutalmul és erősítésül.
Figyelni kell az álmokat, mert aki ezeknek a gyönyörűen egymásba kapcsolódó, szimbolikus képeknek a nyelvén érteni tud, az mintegy öntudatossá teszi szellemi életét, azt a szellemi életét, amelyről különben nem tud, mert az eszmélet éjszakája, az alvás által el van választva a nappali cselekvésektől. Mindent megértünk, ha az élet rejtett vonatkozásait megismerjük. Az élni tudás művészete ez, melyről a költő így emlékezik meg: L'art est le plus beau réve dans le grand réve, que nous appelons la vie...
Közreadta: Tolnai György
|
