2004. III. negyedév
TARTALOMJEGYZÉK
"A bűn zsoldja a halál" * Tanít a szellemvilág * Péter apostol II. levele
Találkozás a szellemvilággal * Út a szellemi érettség felé * Önmunkálkodás

     Isten mibenléte időhatározmányokkal nem írható körül és nem jellemezhető. Az ősi idők, a régmúlt, nagyon is emberi, földi megjelölések, amelyeket az érzékelés és megragadhatóság kedvéért alkalmazunk. Időtlenségbe vesző történetünk, valamikor, teremtetésünk hajnala volt, s mint ilyen, létezésünk jelenideje.
     A teljesség hazájában elvétett ritmus (óriási titok ez, magyarázgatások vannak, megfejtés nincs) indította el a lefokozódást (degradáció), a besűrűsödés folyamatát. A mozgásukban lefelé irányuló szellemseregek részére az abszolút isteni kegyelem a Megváltás Rendje (még kellően le nem írt, meg nem határozott törvényrend) munkája által, az eltávozók gyorsuló mozgását lassító szellemi mentőerőket küldött, majd stabilizálódási szinteket alakított ki, hogy a megállni képes, lassan eszmélő csoportok megkezdhessék a szellemi evolúció hosszú-hosszú útján való vonulást, a régi helyezettség elérése érdekében.
     Valahonnan eltávoztunk, ez volt a múltunk. Ugyanoda kell visszatérnünk, ez lesz a jövőnk. Tehát, ha azt mondom, hogy jövőm a múltam, abból az következik, hogy minden új megismerés: emlékezés az ősi tudásra, és minden régi tanítás a jövőbe hatolás irányító erejét tartalmazza.
     Jövőm a múltam. Minden régi új is. Csak az átmeneti felismerés veszíti el aktualitását és avul el. Az egyetemes gondolatoknak nincs koruk; örök értékűek, tehát időtlenek. Ezért, aki örök értékeket réginek, elavultnak, meghaladottnak nevez, megint a kígyó által kínált almába harap, bármilyen tetszetősen fogalmazza meg indokait. Ne mondjuk ki elhamarkodottan semmire, hogy elavult. Tanuljunk meg magas szinten megkülönböztetni, és helyesen értékelni, így világosan felismerhetjük, hogy szellemi táplálékunk milyen abszolút értékeket jelez vagy hordoz.
     Pál apostol így tanít (lKor.13,12.): Most tükör által homályosan látunk, egykor majd színről színre, most töredékes az ismeretünk, egykor úgy fogunk ismerni, ahogy Isten ismer bennünket.      Tükrünkön a fény megtörik. Vajon hányszoros fénytörésen át szemléljük ma az örökkévaló igazságokat. Magát csapja be az, aki e törvény tudatát nem építi be vizsgálódásaiba és értékítéleteibe.

     Az önmunkálkodással kapcsolatos jegyzetem I. részében, a munkálkodás kötelezettségével kapcsolatban idéztem Jézus Krisztus tanítását: "Az én Atyám mind ez ideig munkálkodik, én is munkálkodom." (Jn.5,17.) Ebből világosan következik saját munkálkodásunk elengedhetetlen volta. S ennek abszolút nyomatékot ad a paradicsomi történet: Úristen elhelyezte az embert az általa sarjasztott kertben, hogy művelje és őrizze azt. (1Móz.2,15.)
     Munkálkodás, művelés, őrzés. Mindhárom szónak messzemenő jelentéstartalma van. Tervszerű behatolással és értelmezéssel a szavak végtelenbe tágítható fogalomrendszerré tehetők.
     Tekintsünk át egy nagyszerű tanítást, amely Pál apostol Kolosszébelieknek írt levelében található. Előző jegyzetemben már ajánlottam ennek elolvasását (3,1-17.) azért, mert általa áttekintést kaphatunk önátalakításunk problematikájának összetevőiről.

     1. Ha tehát feltámadtatok Krisztussal.
     A találkozás és felismerés alapfeltétele annak, hogy elindulhasson az öntudatos munka. Az apostol jól tudja ezt és szinte önéletrajzi pontossággal fogalmazza meg a törvényt. Hiszen ő maga is a damaszkuszi úton való találkozás következményeként nyeri el a Krisztusban való feltámadást. Megvakul a krisztusi fénytől ez az addig elvakultan lihegő fanatikus farizeus. S amikor a háromnapos vakság csendjében való megdöbbentően éles belátás megérleli őt, ott a damaszkuszi Egyenes utcában, Anániás, az elhívott és hű tanítvány beavató szavai után pikkelyek esnek le szemeiről, feltámad Krisztussal. Elkezdődik beavatása és megtaníttatása a Messiás ígéretének helyes értelmezésébe, a jézusi tanítások megértésébe, hogy a dühödt Gamaliel tanítvány végre "értse" az Írásokat. Ez a feltámadás Krisztusban megfordító történés, világosságot és abszolút életcélt kitűző, erőteljes isteni beavatkozás. Akik Pál életét a Szentírásból ismerik (ajánlom, hogy pontosan, alaposan és mélyen éljék bele magukat a megváltói működés e páratlan példájába), saját életükben érjék tetten a Megváltás Rendjének magatartási tendenciáikat kiigazító, más útra terelő, indulataikat megfékező, értelmi életüknek perspektívákat feltáró működését. Akik életében nagy, megrázó, drámai erejű fordulatok következnek be, értsék meg, hogy életmentő isteni beavatkozás részesei, szereplői, és adjanak hálát, kezdjenek új, a jóban megerősödött életet. A nehezen mozdulók, körülményeikkel elégedettek, belenyugvók és megalkuvók pedig tudatosítsák magukban azt, hogy a "mindent magamhoz vonok" jézusi törvénye állandó szellemi vákum, amely állandó mozgásra serkent szigorú szeretettel.

     2. Az odafennvalókra törekedjetek, ne a földiekre.
     Feltámadtatok, rázza fel tanítványait Pál. Jézus felment a mennyekbe, siessünk utána. A szellemi ember bontakozni kezd. A földi törekvések veszítenek jelentőségükből, vonzóerejük meggyengül.
     Pál nemcsak felráz, hanem feltámasztatása felett érzett örömét és tudását kiárasztja azokra, akikért küldetett. Megismerteti velük a megjavulás módszereit. Didaktikája fényt áraszt, hogy a mély átgondolás útjára lépő tanítvány tudja is, mit kell felismerni, átalakítani, legyőzni. Súlyos címszavakat fogalmaz meg és ezek alá sorolja, szinte tételesen a tennivalókat.
     A Bibliát figyelmesen olvasókat emlékeztetem a Szentlélek kitöltésének történetére és Péter ezt követő beszédére. Akik hallották ezt, írja Lukács evangélista, szívükben megrendültek (más fordításban: mintha szíven találta volna őket), így találja szíven az olvasót a páli címszavak felsorolása, amelyek így kiáltanak a megjavulni szándékozó emberek felé:

     A teljes megfordulás útját ismerteti meg Pál. Két címszó durva hibáinkra utal, a középső megváltozásunk útjának teljes keresztmetszetét tárja fel, az utolsó kettő a megszerzendő erények és azok kiárasztás összetevőit ismerteti meg.

     3. Öljétek meg tagjaitokban a földieket.
     Most már a címszavak mögötti páli felsorolásokat kell megvizsgálni, hogy teendőink világosan álljanak előttünk. Az öldöklésre való felszólítás legsúlyosabb bűneink megsemmisítésére vonatkozik, amelyek csak erre a földre irányulnak. Mélyen meg kell vizsgálni a "csak erre a földre" kifejezés jelentését, mert ezzel Pál elindít bennünket a hierarchikus rendben való gondolkodás kialakítása felé. A hierarchikus látásmód később elengedhetetlen műszere lesz értékrendünknek és tájékozódási képességünknek. Mit kell hát megölni:

     Akik e tulajdonságokat bármilyen szinten megtalálják, felismerik magukban, a legkeményebb harcot vegyék fel. Nem kegyelmezhetnek. Nincs helye sem alkudozásnak, sem magyarázkodásnak. Még akkor sem, ha valamelyik halványodó, gyengülő tendenciájú. A jó és gondos gazda gyökerestől tépi ki kertjében a nemes növényt elnyomni akaró gazokat.
     Ha paráznaságról beszélünk, tisztátalan gondolatainkat is számba kell venni. A tisztátalanságok esetében a bennünk élő vagy megfogalmazódó és tettekké válni akaró, kiélést kívánó dolgokon kívül azt is vizsgáljuk meg, hogy a világ felöl jövő tisztátalanságok közül mit engedünk közel magunkhoz. Itt a gonosz ereje sokszor lopakodva közelít és eszközeinek széles a színskálája. A kígyónak világos és előre elhatározott szándéka volt az ember kimozdítása a paradicsomi stabilizálódási szintről. Indirekt módon váltja ezt valóra, amikor tiltott, de tetszetős "gyümölcsöt" kínál és az emberért való aggódás látszatát keltve teszi fel hamis kérdését: csakugyan azt mondta Isten? A Pál által felsorolt és megölésre ítélt tulajdonságok szintjén az ellentét ereje nagyszerűen érvényesül. Vigyázzunk, mert a megtéveszthetőség legnagyobb gyengeségeink közé tartozik.
      A kapzsiság a szükségleteken felüli felhalmozásban éli ki magát. Bármivel, bármennyivel rendelkezik, az az érzése, hogy hátha nem lesz elég számára, a jövőt illetően pedig állandóan veszélyek bekövetkezését feltételezi. Minél többje van, félelme mind nagyobb. Nem ad, hanem elvesz, meghódít, bekebelez, elnyom és megrövidít. Pedig tudnunk kell, hogy mindent Istentől kapunk, ezért az isteni adományok megtetézése és továbbadása a mindenség örök lüktetésébe való harmonikus betagolódás. A kapzsi ül kincsei felett és kénytelen hallgatni a nincstelenek könyörgő kórusát: adjatok, adjatok.
     Aminek rabja vagyok, az az istenpótlékom. Az egyetemes látás elhomályosodik és különböző lehatárolt értékek és javak központi szerepet kapnak. A hamis célok követése tánc az aranyborjú körül. Hogyan hallhatná e tánc résztvevője, hogy Mózes közeledik, s hozza Isten üzenetét: Én vagyok a te Urad Istened, ne legyenek idegen isteneid.

     4. Ismét felzeng a páli szöveg tanítása: vessétek el magatoktól mindezt.
     És következik az újabb felsorolás azokról a tulajdonságokról, amelyek éltették a megölni való tulajdonságainkat. Az önvizsgálat, önmegismerés és a felszabadító, megszabadító önmunkálkodás útjára lépők meghökkenve, sőt megriadva kezdik vizsgálni az apostol által elvetendőnek ítélt tulajdonságaikat:

     A harag nagy ívű és sokarcú téma. Más dolog Káin haragja, amely testvére meggyilkolásához vezet és más az Úré, aki e tettéért egy alacsonyabb, neki megfelelő létformába űzi el, de jelet tesz rá, amely védi őt a gyilkos harag világában. Isten "haragja" óvó, védő harag, a bűnt elítéli, de terelgeti a bűnöst, hogy a maga okozta szenvedések világából, tudatos és tisztultabb életformákba vágyódjon. Dávid a 145. zsoltárban így vall: "Irgalmas, és könyörületes az Úr, késedelmes a haragra és nagy kegyelmű."
     Pál a pusztító és vad indulatok elvetéséről szól, az ok nélküli és öncélú haragról. Ajánlom, hogy aki komoly bibliai tanulmányokba kezd, jöjjön tisztába e szó differenciált jelentéstartalmával, hiszen maga Pál több mint harmincszor használja és magyarázza értelmét, a Bibliában való előfordulása mintegy hatszázra tehető. Megkönnyíti kutatásunkat bibliai konkordanciák (a Biblia azonos jellegű, jelentésű helyeinek jegyzéke) használata.
     Harag, indulat, gonoszság, egymásra ható, egymásból következő, mindig széthúzást, bajt, szenvedést okozó megnyilvánulások.
Mindegyik sűrűn tetten érhető önmagunkban. Különösen vigyázzunk az igazságtalanságok láttán felgerjedő haragunkra. Többnyire az általunk elkövetett igazságtalanságok keserű emlékei visszhangoznak bennünk.
     Le nem győzött, szabályozatlan indulataink mindig másokra, külső okokra hárítják a felelősséget. A világot igazgató törvényrend ismerete, vagy kellő ismerete nélkül, az életünket irányító hatalom ellen lázadunk. Indulatos türelmetlenséggel várjuk el Istentől, hogy a rajtunk esett sérelmekben szolgáltasson igazságot. Ítéleteivel elégítse meg vélt igazunk elvárásvilágát. Gondoljunk ilyenkor arra, hogy Isten nem akarja a bűnös halálát, hanem hogy megtérjen és éljen. Szerezzünk mi elégtételt a megtépázott igazságnak azzal, hogy életünket beigazítjuk a szent rendbe. Értsünk és ne lázadjunk. A megegyezés Isten akaratával gyökeresen átalakítja indulati életünket. A haragból segítőkészség, az indulatból jóindulat, gonoszságból jóra való törekvés, istenkáromlásból az isteni kegyelmi rend ismerete válik. Gátlástalan megfogalmazásaink, becsmérlő kifejezéseink elhalkulnak és átalakulnak, feltörnek a világos látás és helyes értékelés szelíd és kerek mondatai.

     5. Durva hibáink elvetése, indulataink megfékezése és áthangolása után Pál apostol azt tanácsolja: Ne hazudjatok egymásnak.
     Mondhatná így is: mondjatok igazat egymásnak. A hazugság szó használatát úgy értelmezem, a megigazulásért való küzdelmeinkben a visszaesések, a régi természet utóvulkánikus tevékenysége nagyon is ismert az apostol előtt, hiszen számtalan gyülekezet ezernyi gondja és problémája nyugtalanítja, talán azért nyomatékolja meg a hazugság szót, hogy állandó éberségre sarkalljon, igazságra ösztönözzön. Emlékezzünk az l.Kor.ll. részére, ahol szenvedéseinek hosszú leltárát írja le, s így fejezi be azt: "Ezeken kívül még ott van naponkénti zaklattatásom az összes gyülekezet gondjai miatt. Ki erőtlen, hogy vele együtt ne volnék én is erőtlen? Ki botránkozik meg, hogy ne égnék én is?" E mondatokban Pál egészen közel enged bennünket szívéhez, belső lelki életéhez. Féltése, aggodalma megrendítő, felelősségérzete minden szavát, tanítását hitelesíti, és végtelenül felerősíti.
     A ne hazudjatok kifejezés szerteágazó jelentéstartalmat hordoz. Igazat mondani, őszintének lenni belső okoskodásaink és állandó önigazolási kényszereink idején. A hazugság önáltatás, kemény szembenézések helyetti pótcselekvés, felelősség elhárítása vagy egyenesen a másra hárítása. Mondj igazat, hallom ki a szóból az apostol kiáltását, akkor ítéleteid helyesek lesznek, értékmérőid tévedhetetlenek, lényed egyensúlyba kerül, megerősödik.
Aztán tovább magyarázza e tanácsa következményeit:

     Valóban, páratlan világosságot áraszt a tanítás. Evolúciós harcaink kibontakozási törvényét állítja elénk, hogy biztasson, kedvet indukáljon és az isteni bölcsesség módszereibe bevezessen. Isten állandóan kezében tart mindnyájatokat. Különbségtevés nélkül adja meg a lehetőséget a régi ember levetkőzésére, az új ember felöltözésére és a Teremtő képére való állandó megújulásra. Nem kell nagy jártasság a szellemtanban ahhoz, hogy felismerjük e páli tanításban a reinkarnáció-törvény finom és differenciált megfogalmazását.
     Levetkőzés és felöltözés tanítását vonatkoztathatom az inkarnációs folyamatokra való utalásnak is: az állandó megújulás lelki életünk tisztulását, világosodását is jelenti, s hogy ez Teremtőnk képmására való megújulás, már szellemünk szabaddá tételének lehetőségére utal. A tanítás nyomán boldogító felismerésekre tehetünk szert. A kezdő szellemtanászok vulgáris reinkarnációs ismeretét a végtelenbe finomítja, mély átgondolásra ösztönöz, és szinte észrevétlenül tagol be az egyetemes kibontakozás folyamatának nem csak az ismeretébe, hanem annak az isteni szeretettel telített vérkeringésébe.
     Öljétek meg, vessétek el infernális terheiteket, hiszen Jézus Krisztus kinyújtott keze vár rátok, hogy segítsen az állandó megújulás folyamatában való egyre tudatosabb Isten felé menetelésben.
     A különbségek emberi kategóriáinak felsorolása Pál levelében nem esetlegességként fogalmazódik meg. Finom és mély szembeállítások ezek. A körülmetéltség vélt felsőbbrendűsége semmissé válik, amikor Péter apostol Kornéliusz házában kijelenti, hogy Isten a pogányoknak is megadta a megtérést az életre, s valóban, ahogy megkereszteli Kornéliusz házanépét, rájuk is leszáll Isten Szent Szelleme. (Csel.11.) E történet hasonlít a kapernaumi százados szolgájának meggyógyításához, ahol Jézus egyetemes megvilágításba helyezi üdvözülésünk lehetőségeit. Ott a százados hite láttán feltárul az egyetemes törvény. "De mondom néktek, - szól Jézus - hogy sokan eljönnek napkeletről és napnyugatról és asztalhoz telepednek Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal a mennyek országában." (Mt.8,11.)
     Körülmetéletlenek, barbárok és szkíták a mennyek országában? S hol maradnak azok a körülmetéltek, akik állapotukat vélt előjognak tekintik, s mégsem foglalhatnak helyet Ábrahám asztalánál, az ősatyák szent társaságában? E jézusi demonstráció az égig lendíti Pál tanítását. Csak Krisztus van! - kiált bele lelkünk már befogadni képes világába az apostol. Én vagyok az Út - tanítja apostolait Jézus Krisztus. E tanítások jelentésfokozatait vizsgáló önmunkálkodó és Bibliát kutató ember itt megáll, lényét soha nem érzett boldogság és biztonság árasztja el. Szelleme örvendve ismeri fel azt, hogy szent küszöbhöz érkezett, mert azt átlépve megérti Pál vallomását: Csak Krisztus van, Ő minden és Ő van mindenekben.

     6. Pál bevezetett a végső cél világába, felcsillantotta a mennyországba emeltetés lehetőségének útját. De mi még az utat járjuk, és ezért óvó szeretettel figyelmeztet bennünket arra, hogy alakítsuk ki magunkban az úton járáshoz szükséges kellékeket.

Öltsétek fel tehát magatokra, mint Isten választottai:

     Már irtani, elvetni nem szükséges, aki e szörnyű munkát elvégezte és az igazmondás (belátás és nem magyarázgatás) útjára lépett, az az örökkévalóság Isten felé hajló ágán vándorol már. Ki kell fejleszteni magában az erényeket, amelyek a haladás húzóerejét képezik. A könyörületes szív kétféle munkát végez: áldozatokat hoz embertársai érdekében, miközben irgalmassággá érlelődik, hogy ezzel betöltse a Krisztusi parancsot: irgalmasságot akarok és nem áldozatokat. A jóság az irgalmasság készségét aktivizálja és megtanítja a segítés tudományára az embert, miközben mindenütt ott van, ahonnan a szeretetet elkergették, hogy a kibírhatatlan szenvedések is elviselhetőkké váljanak, és a kezeletlen sebek is gyógyulni kezdjenek. Az alázat nem megalázkodás, hanem meghajlás Isten akarata előtt, a nagy rendbe való tudatos betagolódás, nagy hatóerejű eszköze az önátalakításnak. A türelem igyekszik arra a magas szellemi szintre felnövekedni, ahol meglátja és belátja a Gondviselés által éltetett életritmust, igyekszik e lüktetésbe belesimulni, hogy mindig készséges és pontos munkatársa lehessen a Megváltás Rendjének.

     Pál, a szeretet-himnusz (1Kor.13.) írástudója, bölcselője és költője azt tanácsolja az erényeket kifejlesztett ember számára, hogy egész lénye öltözzön szeretetbe, mert az tökéletesen összefog mindent. Ezt az összefogottságot szoktuk mi szellemi egyensúlynak nevezni. Az egyensúly sugárzó és boldogító állapot. Csak ekkor, ebben a mennyei erők által táplált egyensúlyban érlelődhet meg mindaz, amit Jézus tanított, példázott, véghezvitt. Jézus békéje, a mindenséget egyensúlyban tartó, abszolút kontinuitás, amely szeretete és tanítása (Pál szerint Krisztus beszéde) által emeli fel követőit mennyei magasságokba.

     Számunkra még ismeretlen az a magasság, az a létforma, ahol a társalgás nyelve, az angyalok nyelve. Ahol nem szavakban, hanem fogalomcsoportokban cserélődnek gondolatok, már nem szavakká formálódva, hanem fényvillanásokba kódoltan. Ahol egy-egy fogalomcsoport összetevői könyvtárnyi irodalom nehezen összehordott konklúzióit egyetlen fényjelként közvetítenek. S ahol a fényjel kibocsátója és felfogója azonos szellemi szinten érti meg a másikat.

     Pál, amikor zsoltárokban, dicséretekben és lelki énekekben való gondolatcseréket ajánl, érzésem szerint ennek ismeretét próbálta e szavakkal realizálni számunkra. Ő maga, amikor a harmadik égig emelkedett, kimondhatatlan szavakat hallott. Ezek bizonyára nem titkos tartalmuk miatt kimondhatatlanok, hanem azért, mert földi fogalmakban még nem jeleníthetők meg.
     E beszédet közelíteni csak akkor tudjuk, ha szavaink belső mélységeit leegyszerűsítjük, elmélyítjük, szellemi erőinkkel sugárzóvá tesszük. A szerzetesrendekben ezért volt sok zsolozsma és kevés beszéd, mert a cellák mélyén, emelkedett meditációkban átélt Istenélmények szinte közölhetetlenek voltak. Talán csak egy-egy elragadtatott ima jelezheti számunkra a csendes átélések intenzitását.

     Végezetül, mint szent simogatás hangzik az apostol búcsú intelme: "Mindent az Úr Jézus nevében tegyetek, hálát adva az Atya Istennek." S aki ezt valóban meg is teszi, munkája végén próbáljon tisztába jönni azzal, miért használja Pál e tanításában főleg a Krisztus nevet, s miért, milyen jelentéstartalommal jelenik meg az Úr Jézus és az Atya Isten elnevezés. Bizonyos magasságokban ezek értése nagy fényt sugározhat utunkra.
     Az ismertetett bibliai részben (Kolosszé levél 3,1-17.) önmunkálkodási módszerrel (akár egyénileg, akár kiscsoportos formában) feldolgozható tématömbök és témák áttekintő táblázatát azért készítettem el, hogy segítségével könnyen eligazodjunk a folyamatos szövegközlés miatt nehezen tagolható anyagban.

Két kiinduló alapszempont: