|
"A BŰN ZSOLDJA A HALÁL"
"Névtelen Szellem" közleménye
Amint azt már megszokhattuk, valami ősi emberi kétkedés és okoskodás kérdőjelez meg mindent, von kritika alá, s kíván kétségessé tenni, ami kapcsolatos a Bibliával vagy abban napvilágot látott. A legelvakultabb Biblia-kritikák magát a Szentírást kívánták valami eklektikus mese, fabula-gyűjteménnyé degradálni; a kevésbé elfogultak mitológiát láttak benne, melynek valóságtartalmát azonban nem szükséges nagyon komolyan venni. Ezekben a véleményekben, magyarázatokban Jézus is csak egy volt a sok legenda-hős között, aki nyugodt szívvel beülhetett volna a kerekasztal lovagjai közé, vagy Vejnemöjnen oldalán, akár szampot rabolni, Pohjolába hajózhatott.
Ezek a hosszú ideje folyó erőlködések nem kívánnak tőlünk különösebb figyelmet, s nem is említeném, ha Péter apostol levelével kapcsolatban ismét bele nem botlottam volna hasonló igyekezetbe.
A Bibliai Kislexikont idézem:
- "A második Péter levelet ma már senki nem tartja Péter alkotásának, hanem egy későbbi nemzedék ismeretlen keresztény szerzője írásának. A III. század előtt nem nagyon ismerték, és a kánoni voltát is sokan vitatták. Legkorábban a II. század elején keletkezhetett."
S ha e véleménynek még segítségére is kívánunk lenni, úgy hozzá tehetjük, hogy Péter egyáltalán nem írt leveleket, hisz a Szentírás tanúsága szerint sem írni, sem olvasni nem tudott. Így nem olvashatta, hacsak hallomásból nem ismerte Noé történetét, Sodoma és Gomora pusztulását, Lót gyötrődését, amint azt második levelében olvashatjuk.
Vagy ki járt Jézussal a pusztában, hogy ismerjük az Úr és a Kísértő közötti párbeszédet? S az újabb csillagászati számítgatások szerint Jézus, Kr.u. 5-ben vagy 7-ben, esetleg még később született.
Ennyi pontatlanság, ellentmondás, naivitás láttán hogyan tudjuk komolyan venni a Biblia kijelentéseit, és miért fogadjuk el autentikusnak történeteit és szerzőit?
Péter leveleiben ezt olvashatjuk:
- "Mindenek előtt tudnotok kell, hogy az Írás egyetlen próféciája sem fejthető meg önkényes magyarázattal, mert sohasem ember akaratából származott a prófécia, hanem a Szentlélektől indíttatva szólaltak meg az Istentől küldött emberek. "(II. 1,20.)
Nyilvánvaló, hogy e leveleket Péter apostol környezetéhez tartozó tanult, írástudó tanítványa munkatársa foglalta írásba, az apostol tanítása, esetleg tollbamondása alapján; - és kevésbé valószínű, hogy Krisztus halála után két évszázaddal Péter apostol nevében egy ismeretlen keresztény szerző mert volna ilyen személyes közlést kitalálni és közreadni. De a leglényegesebb bizonyíték az a tiszta, hatalmas szellemiségtől áradó, kozmikus távlatokat átfogó tanítás és üdvözlet, melyet Jézus Krisztus szolgája és apostola küld azoknak, akik ugyan abban a drága hitben részesültek; - ezek számára egy pillanatig sem kétséges a levél hitelessége.
Ugyan már nem esküszünk fel sem Pálra, sem Apollósra, bár a bennünk rejlő lelki karakter szerint nagyobb vonzást érzünk egyes tanítók iránt, mégis mi az, ami Péter apostolban ilyen lenyűgöző, sodró erejű, elementáris hatású, amint a levele is tanúsítja?
Az Újszövetségben összesen nem hallunk annyit a többi tanítványról, mint Péterről. Talán csak János a kivétel.
Máté szerint Ő az első, aki Jézus szavára ledobta hálóját, melyből élt, és követte az Urat. A tizenkét apostol felsorolása is az Ő nevével kezdődik. Gondolkodás nélkül lép ki a tengerre, hogy a vízen járó Mesteréhez menjen, majd saját bátorságától megrémülve már-már elmerül. Ő Kéfás, a kőszikla, aki megkapja a mennyek kulcsait, de Ő az a Sátán is, akit elküld magától Jézus, mivel nem akarja megérteni a Krisztusra váró szenvedések szükségességét. Fent jár a hegyen testvérével, Jakabbal és Jánossal, hogy lássa Ura dicsőségét, s a megváltás két szellemóriását: Mózest és Illést. Sátrat kíván építeni, és ott maradni, hátat fordítva a rájuk váró emberfeletti munkának. Péter az, aki nyíltan felteszi a kérdést: milyen jutalomra számíthatnak a mennyben, ha már itt a földön mindent elhagytak az Úrért? Ő az, aki tiltakozik, hogy Jézus megmossa lábait. Péter és János készítik el a húsvéti vacsorát, s néki mondja az Úr, hogy könyörgött érte, el ne fogyatkozzék a hite. Kardot ránt és lecsap a Gecsemáné kertben, s hitet tesz arról, hogy kész meghalni is Mesteréért; de az is Péter, aki háromszor is megtagadja. Jézus sírjához az asszonyok után ő fut el Jánossal, hogy meggyőződjön a feltámadásról, s az Úr meg is jelenik neki. Tiberiás taván halászva, a parton álló Mesterét felismerve vízbe veti magát, hogy elsőnek érjen hozzá. Neki szól a kérdés háromszor is: - "Simon, Jóna fia, szeretsz-e engem?"
A megbízatás is neki szól:"Legeltesd az én bárányaimat,
őrizd az én juhaimat,
legeltesd az én juhaimat!" (Ján. 21, 16-17.)
S a felszólítás is neki szól:
- kövess engem!
De Péter az is, aki Jánosra mutatva megkérdezi: - Uram, hát ezzel mi lesz?
Péter apostol mondja el a pünkösdi beszédet, keresztel, gyógyít, halottat támaszt fel, vallást tesz Krisztusról, s elsőként szenvedi el a korbácsot, a börtönt, az üldöztetést. Csodák történnek általa, és csodák menekí-tik meg üldözői kezéből. Apokrif írások szerint Kr.u. 65-ben, Rómában keresztre feszítik, - kérésére fejjel lefelé, mert nem tartja magát méltónak ahhoz, hogy úgy szenvedjen, mint Ura és Mestere.
"Kornéliusz római századosnak és házanépének megkeresztelésekor a százados Péter lábaihoz borul, de az apostol felemeli, és ezt mondja: -„Állj fel, én is ember vagyok!" - és ebben áll Péter apostol titka, nagysága és ereje. Ember! - a legemberibb apostol. Gyengeségével és hősiességével, kíváncsiságával és teljes önátadásával. Az ember megigazulásának útján ez a kőszikla az útmutató. Hit és hitetlenség, erő és gyengeség, hősiesség és ijedt tagadás. De mindenütt elől, mindig elsőként, törhetetlenül a cél felé menetelve.
A Krisztus követésének útjára lépett ember hatalmas példája, szimbóluma, égi modellje. Péter apostol mindent megmutat, átél, és véghez visz érettünk és miattunk, hogy lássuk és merjük vállalni ezt az utat, melynek keskeny, meredek, nehezen járható ösvényén - lépésről lépésre rajzolódik ki előttünk az örökkévalóság talajába kitörülhetetlenül belevésett lábanyoma.
. o . o . o . o . o .
Milyen érdekes a kettősség, mely a levél kezdetén olvasható igékből e világban megvalósult:
- "Jézus isteni erejével megajándékozott bennünket mindazzal, ami az életre és kegyességre való, hogy ezzel a drága és hatalmas ígérettel elkerülhessük azt a romlottságot, amely a bűnös kívánság által uralkodik a világon!"
Mi ez a bűnös kívánság, amely romlottságba taszítja az emberiséget? A hatalomvágy, gazdagság, hírnév, birtoklás utáni sóvárgás. A mások feletti uralom mámora, a név-, rang- és címkórság; a leghíresebb, annál is bölcsebb, legesleghatalmasabb ember-isten - szintetikus önkívületben fogant - apoteózisa!
Ezzel szemben mi az a drága és hatalmas ígéret, melyet Krisztus tanítványai és követői kaptak?
Hatalmat betegségek fölött, bűnöket bocsáthattak meg, halottakat támaszthattak fel. Milyen földi hatalom teszi képessé erre szolgáit? Az apostolok királyi székekből fognak ítéletet tartani Izrael 12 törzse felett; - hol van nagyobb rang, mint a királyé? - Isten emberei próféciáikkal a messze jövőbe láttak, olyan álmokat fejtettek meg, melyeket nem ők álmodtak.
Hol lehet ezt megtanulni? - milyen iskola, diploma szükséges e tudáshoz? A fél világot meghódító Attiláról nem tudjuk, mit mondott birodalmai fölött uralkodó vezéreinek, s hogy kik voltak ezek egyáltalán, de tudjuk, hogy a hatalmas római birodalom egy maroknyi protekturátusának fél-Balatonnyi tavacskájában halászó, írni-olvasni nem tudó férfit Simon Péternek hívták, aki évezredek távlatából küldi üdvözletét azoknak, akik ugyan abban a drága hitben részesültek, mint Ő! Kell-e ennél maradandóbb világhír?
A mi kis életünkben és világunkban már eddig is lemérhettük, mi lesz e világ dicsőségéből:
- élet és halál urait láttuk, mint váltak a halál fiaivá;
- azokkal az óriási vagyonokkal, melyekkel százezreket tettek szolgákká, nem bizonyultak elegendőnek ahhoz, hogy gazdáik bőrét vele megvásárolhassák;
- tízezer holdak gőgös birtokosai váltak földönfutóvá;
- nagyhírű életek hulltak jeltelen sírokba;
- kényes, cifra rangokkal jártak emberek szürke, sunyi félelemmel rangrejtve;
- s az emberistenek, kiket vélt nagyságuk embertelenített el, istentelenül pusztultak el!
Hát ez az a kettősség, amiről beszéltünk: - elveszít mindent az, aki itt e földön akarja megörökíteni erejét, gazdagságát, hatalmát, és itt szeretné megvalósítani álmait, - de ha képessé válik lemondani mindenről, elhagyni mindent Istenért, - mindennek birtokosává válik: erőnek gazdagságnak, hatalomnak és az örök élet krisztusi ígéretének.
Jézust a kísértő egy igen magas hegyre vitte, megmutatva neki a világ minden országát és dicsőségét, ezt mondva: - "Mindezt neked adom, a hatalmat és dicsőséget, mert nekem adatott, és annak adom, akinek akarom, ha leborulva imádsz engem!"
Ekkor még a Sátán nem volt elég képzett a reklámszakmában, hogy így ajtóstul rontott a házba. Legjelentéktelenebb ügynökei is ma már elképesztő tudományossággal és pszichológiai ismeretek birtokában oltják be milliókba a bűnös kívánságot, amellyel uralmát biztosítja e világon. Óh, nem Jézust akarja megnyerni, hisz az erőviszonyokkal tökéletesen tisztában van, hanem a tömegeket, a milliókat keríti be; s mert a közgazdaságtant is ő találta fel, amelynek világos képlete:
- korszerű tömegtermelés, irányított tömegfogyasztás egyenlő: - "maximális profit!"
G. B. Shaw ezt így írja le a "Szocializmus milliomosok számára" című tanulmányában:
- "A régi kereskedőt, aki alázatos volt a vagyonos emberrel és közönyös a napszámossal szemben, leveri most a nagy áruházak konkurenciája, melyek gondosabban szolgálják ki az öt és tíz-pennys vevőt, mint a többszörös hajótulajdonos feleségét, aki bevitorlázik, hogy három-négy zongorát és négy francia nevelőnőt rendeljen.
...A nagy tömegek vásárlása oly tökéletesen uralkodni fog a piacon, hogy a milliomos, aki már most is kénytelen az élete kilenctized részét úgy tölteni, mint más ember, még az utolsó tizedrészt illetően is arra kényszerül, hogy a sorba beállva masírozzon."
Figyeljük csak meg a bűnös kívánságok csapdáit:
A technika és tömegtermelés áldásai nyomán szinte minden otthonban megjelentek a rádiók. Ezt követte a lemezjátszók elterjedése. Így, ha nem találtunk jó rádióműsort, feltettünk néhány lemezt. Ezt követte a TV, kezdetben szürkén, s mikor ez már unalmassá vált, kivirult színesben is. Most anélkül, hogy e találmányok civilizációs vagy kultúrtörténeti, művelődéspolitikai jelentőségét egy pillanatig is kétségbe vonnánk, kövessük a bekerítés hadmozdulatait. - Nincs jó rádióműsor, lemezt hallgatni sincs kedvem, talán akad valami a televízióban. Ha egyetlen műsor sem felelne meg éppen igényeimnek vagy hangulatomnak - heuréka!, megszületett a videózás, azaz egy kikölcsönzött képmagnó szalaggal - üres óráimban - levetíthetem kedvenc filmjeimet. Végre feltalálták és megvalósították a műholdas műsorsugárzást, amely lehetővé teszi, hogy a közeljövőben egy-egy készülékkel megszámlálhatatlan állomás műsorait is lehessen venni. Esetleg a készülékemhez csatlakoztatható videójátékokkal tölthetem ki még fennmaradó óráimat, s éjjel-nappal néhány gombnyomás segítségével üldözhetek rablókat egy bank folyosóin, vagy lelőhetem ez ellenség atomrakétáit, melyekkel ők, - szintén unalmukban - el kívánják pusztítani virágzó városaimat. Ha e mellé még sikerül egy autót is szereznem, úgy áramszünet esetén el tudok menni hazulról, hisz azért van a kocsi.
S egyre csiszoltabb lesz mindennapi nyelvezetünk: - Tündéri vicceket mesélünk a munkahelyen, angyali a kollégánk, ha megcsinál valamit helyettünk, az már szent, hogy a másnapi programról nem feledkezünk el, előre örülünk a felséges vacsorának, mennyei élvezet lesz az esti habfürdőnk, és isteni az a ruha, amit már régen kinéztünk magunknak.
Hát nem csodálatos, ha mindennapjaink szóhasználatába beépülnek a bibliai fogalmak? Amihez képtelenek vagyunk felemelkedni, azt könyörtelenül lerángatjuk a magunk szintjére!
Vajon mikor ülök le a rakodópart alsó kövére nézni, mint úszik el a dinnyehéj? - és lesz-e elég időm sorsomba merülni? (József Attila)
Kinek lobog fel a pásztortűz őszi éjszakákon? - és milyen képek rémlenek fel a lángokban? – A buszvezetőé, aki az orrom előtt csapja be az ajtót, vagy a hentesé, aki boszorkányos ügyességgel csomagolja be a méregdrága húsom közé a használhatatlan cafatokat?
Nem tudjuk elkülöníteni hétköznapi gondjainkat, bosszúságainkat a valóságos, értékes, vagy értékesíthető gondolatainktól. Nem tudjuk kiüresíteni magunkat, a napi lim-lomot eltávolítani agyunkból és szívünkből, hogy helyet csináljunk a kedves, szép, nyugodt, felemelő emlékeknek, pozitív élményeknek, tiszta érzéseknek, építő gondolatoknak. Szüntelenül beleharapunk az egérfogóra erősített sajtba.
Ma már szinte bizonyos, hogyha igaz, emberi gesztussal, egyenes be-csületes magatartással találkozunk hétköznapjainkban, - csekély kivétellel - hívő emberrel állunk szemben. Ennek is kell lennie az ismertetőjelnek.
Péter apostol azt mondja: - "itetekben mutassatok igaz emberséget."
S én megfordítom a mondatot: igaz emberség a jele annak, hogy hitem van a jézusi igazságban. Másképp hogyan is fejezhetném ki ezt a hitet? Bizonygatnám, hogy magamban rettenetesen tele vagyok hittel, és csak azért nem tudom megmutatni, bebizonyítani, igazoltatni, mert ez csupán egy fogalom?
Az igaz emberség hatalmas példái mutatják a követhető utat mindnyájunk számára, s azt a tanulságot is, hogy aki életét felteszi az igazság szolgálatára, megkapja az erőt és segítséget hivatása teljesítéséhez.
Az 1848-as márciusi forradalom szabadította ki börtönéből Táncsics Mihályt, aki a szabadságharc bukásával, most már halálos ítélettel a feje fölött bujkált nyolc évig egy ablaktalan parányi helyiségben, melyben még felállni, kiegyenesedni sem volt képes. Felesége rejtegette és gondozta. Amnesztia vetett véget rejtőzködésének, de nem sokáig. Újból letartóztatták s most 15 évre ítélték. Öt év elteltével azonban, sok-sok közbenjárásra, nagyvonalú gesztusként, királyi parancsra, szabadlábra helyezték a börtönében megvakult írót. Idősebb leánya járt be a börtönbe, és Táncsics neki diktálta le újabb könyveit. Ennek váratlan halálával, húga vette át e szerepet.
Szabadulásakor jegyezte naplójába:
- "Bár szemem világától meg voltam fosztva, más érzéseimnél fogva tapasztalhatám, hogy az én kedves feleségem ép erőnek örvend; az a megbecsülhetetlen hitestárs, ki velem annyi keserűséget szenvedett; az a hűséges feleség, ki fölöttem 40 évig őrködött, s minden veszélyek közt, írott kincseimet megoltalmazta; s tapasztalhatám, hogy az én egyetlen Eszter leányom virágjában díszlik, ki szellemi munkálkodásomban oly segédemül fejlődött, hogy mellette még vakságomat is szinte feledhetém. Az isteni gondviselésnek különös intézkedéseül tekinthetém, hogy mellém e feleséget és gyermeket rendelé."(Életpályám 440. old.)
Ez az a hit, amely felmutatja az igaz emberséget!
Péter apostol így folytatja: mutassatok az igaz emberségben ismeretet; (régebbi fordítások szerint: tudományt.) Mi ez az ismeret és mi ez a tudomány, amely az igaz emberségre épül? - Ez a lényeglátás tudománya, az igaz értékek ismerete, felismerése!
Sohasem volt ennyire fontos a lényeglátás, megkülönböztetni-tudás tudományának elsajátítása, mint napjainkban; - mert régen volt ilyen magas szintű a hitetés, professzionista az ámítás, és észrevehetetlen a ferdítés.
- Ha az egyházak kiteszik aggódó lelküket a békéért, Istentől nyert hivatásukat teljesítik;
- Ha világi elöljárók és hatalmak jólétedért, szabadságodért, boldog jövődért tüsténkednek, úgy kötelességed őket támogatni;
- Ha a kortárs-kultúra, vagyis az építészet, zene, irodalom, a képzőművészetek, színház és filmművészet túlbuzgón tükrözi a korszellemet vagy éppen önmegvalósít, - hát ne legyen modern, haladó, gondolkodó ember a nevem, ha meg nem magyarázom a kifejezhetetlent.
Mindig zsákutcába jutunk, ha a célt összekeverjük az úttal, vagy ha a szándékot a megvalósítással cseréljük fel. Az önáltatás és önámítás szinte már slágerré vált altatódala ez.
Az igaz emberség tudománya egy igét idéz ilyenkor: - "Gyümölcséről ismeritek meg a fát." Ez nem hagy kétséget afelől, hogy igaz ügyet támogattam vagy szolgáltam-e? Valóságos eredményekhez vezetett-e a jelszavakkal telehímzett zászlók lelkes lobogtatása, és hogy a formabontás, ön-megvalósítás, öntörvényűség elvezetett-e végül egy új, fejlettebb társadalom korszerűbb polgárainak magasabb esztétikai és etikai síkjára?
- "Tövisről szednek-e szőlőt vagy a bojtorjánról fügét?" – kérdezi János.
Ha visszagondolunk időtöltéseinkre, szórakozásainkra, olvasmányainkra, hány hektó bort ittunk meg, amely tövisről szedett szőlőből lett sajtolva! Sokszor csak a kíváncsiság vagy az ismeretlen felfedezésének indíttatásából, másszor a kényelemszeretet, a könnyebb ellenállás irányába való haladás késztetéséből. S ez nem jelent egyszersmind visszafejlődést, de az egyhelyben járásnak talán csak a tornaórákon van értelme, a szellem fejlődési menetében csupán üresjárat.
A modernisták nagyon sokszor hivatkoznak arra, hogy ízlésünk, szokásaink, értékrendünk betokozódott, megcsontosodott, konzervatív alapállású.
Képtelenek vagyunk túllépni a konszonancia, a szabályozott, megszokott zenei szerkesztés szűk határain; indokolatlan, hogy a versnek miért kell feltétlenül rímelnie vagy hagyományos ritmus szerint dobolnia; - szükséges-e egy képnek meghatározott személyt vagy tárgyat ábrázolnia? És a szobor, mely a forma és arány törvényei alá van vetve, okvetlenül emlékeztetnie kell létező dolgokra? - Tényleg miért?
Évezredek emlékeit van szerencsénk már ismerni. Mennyi stílus, megfogalmazás, kifejezés karakter-jegyeit állíthatjuk egymás mellé, hasonlíthatjuk egymáshoz őket, - s láthatjuk, hogy a variációk és mutációk felmérhetetlensége sem volt képes kimeríteni a lehetőségeket.
A csodálatos Karinthy Frigyes, a dolgok lényegére mutat:
- "A tudomány csodája mindig megvalósítása csak a "hitrege csodájá-nak" - s hogy a halottakat fel fogjuk támasztani tudni, hinnünk kell azért, mert legenda van róla, hogy volt, aki feltámasztotta. Mert nincs és nem lehet annyi hatalma a képzeletnek, mint amennyi lehetősége a valóságnak van, mert a képzelet véges, a valóság pedig végtelen."
Így a disszonáns, artikulálatlan zörej-zene, a színharmónia és a kompozíciós törvényeket felrúgó képabsztrakciók, a szabadversnek becézett szó, mondat, forma-gyurmák ugyanúgy egy valóságos, létező világ kifejezései, mint az eddig ismert, elismert és elfogadott műalkotások.
A különbség csupán annyi, hogy milyen szellemiség kifejezői, és micsoda világok üzenetét, sőt "hadüzenetét" közvetítik. Minél nagyobb a kürtszó és a csatazaj, annál nagyobb az önbizalom és önelégültség. S mire a kürtösök és a díszes sereg, hétszer megkerüli az ostromlott várost, majd egyszerre kiáltanak, - a fal ugyan leomlik, de elhallgat a harci zaj, mivel a falakon kívül és a városon belül, egyaránt jerikóiak néznek farkasszemet.
A kultúrtörténet évezredei, bár megjelenési formáikban számtalan változatot felmutatók, ám kimutathatóan egy szellemi irányulást szolgálnak. Hol világosabban, hol rejtett mélységeket kutatva és feltárva, de azonos úton járnak, keresve és közelítve az örök szépség és eszmény magaslatait. Azok az erőszakolt kísérletek, melyekkel - G.B. Shaw szerint - kerek lyukba szögletes éket akarnak verni, nem illeszthetők ebbe a sorba; így bele sem építhetők. Elsodródnak, leválnak, kihullanak, világunk vezérlő eszmei-szellemi immunreakciója következtében.
Ha a hiten alapuló igaz emberség, ismeret, tudomány birtokába jut, könnyen az önteltség, hiúság, sőt gőg vermébe eshet.
Ezért követi Péter apostol tanácsa az ismeret birtokosait:
- "mutassatok az ismeretben önuralmat."
Lemérhetjük önmagunkon: ha egy-egy igazság felismerésére eljutottunk, azonnal türelmetlenek leszünk azokkal szemben, kik ezt nem értik. Még jó, ha csak csendes sajnálkozással nézek valakire: még ezt sem érti! De ritkán elégszünk meg ennyivel: kioktatunk és helyreigazítunk, szellemi fölényünket úthengerként alkalmazva préseljük bele igazságunkat szegény atyánkfiába. Önuralom! - de szépen hangzik és milyen kevés van bennünk ebből az erényből. Az önuralom nem egy görcsös vészfék, amely megvédi a velem szemben állót, nehogy elgázoljam, hanem olyan szilárd magatartás, amely mögött szerénység, tapintat, alázat a fedezet. Az önuralom nem elhallgatás, meghunyászkodás, fakírság. Nem negatívum, hanem pozitív erény; - és így kell hatnia. A velem kapcsolatba kerülőknek nyugalmat, bizalmat és biztonságot kell, hogy jelentsen.
Mécs Alajos, mint újságíró, éveket töltött Japánban. Leír egy érdekes jelenséget, amely európai ember számára szinte megvalósíthatatlannak tetszik:
Két japán összeszólalkozik, összevész az utcán. Nálunk nyilván a szidalmak és pofonok következnének. Ott nem. A két japán szemben áll egymással és farkasszemet néz. Ebben aztán van düh, harag, talán gyűlölet is. Az utca összesereglik, gyűrűbe zárja a mérkőzőket, akár nálunk a botrányoknál, verekedéseknél. - Ott percekig tart a beszédes szemek, a néma szájak párviadala. Végül az egyik fél elkapja a fejét és dolgára siet. A nézők felmorajlanak. Bármilyen szokatlan és érthetetlen, az győzött, aki tovább sietett; - mert méltatlankodásán, dühén, önuralommal úrrá tudott lenni!
Ugye, volna mit tanulnunk távolkeleti barátainktól, elektronikai csecse-becséik önfeledt bámulatán kívül is?
Miért lényeges számunkra az önuralom megszerzése? Mert ha indulataimat, hibáimat szabadon hagyom kiáradni magamból, azok úrrá lesznek felettem. S ha úrrá lettek, úgy a szolgájukká váltam, mert a péteri levél szerint: "mindenki szolgája annak, ami őt legyőzte."
Ezt a törvényt fejezi ki a magyar őshit is: az a harcos, aki csatában levágta ellenfelét, felkiáltott: "előttem mész, és szolgám leszel a másvilágon!"
Ez a hibák, vétkek, bűnök törvénye is: ha nem fékezem meg, nem szelídítem meg őket, de szabad utat biztosítok megnyilvánulásaiknak, úrrá lehetnek felettem. Uralkodni fognak életemben és szolgájuk leszek a másvilágon is!
"Az önuralomban állhatatosságot mutassatok," - hangzik Péter apostol intése. Ezzel egy újabb sarkalatos emberi hibára irányítja a figyelmet. Egy-egy alkalommal mindnyájan képesek vagyunk leküzdeni méltatlankodásunkat vagy haragunkat, s ilyenkor saját nagyságunk fényében sütkérezünk, akár egy lelki szoláriumban. Ám ezt a magatartást állandósítani, lelki arzenálunk állandó fegyverévé tenni, - kevesek erénye.
Úgy vélem azonban, hogy ez az erény belőlünk nem hiányzik. Ha végigfutunk életutunkon, méricskéljük szellemi fejlődésünket, az állhatatosságot a múltban is és ma is magunkénak tudhatjuk. A kis változtatás csak annyi, hogy nálunk ez is nagyrészt negatív irányú. Hibáinkhoz, rossz tulajdonságainkhoz olyan állhatatosan tudunk ragaszkodni, hogy bár az évek, évtizedek oly sokat alakítottak külsőnkön, sokszor volt iskolatársaink, barátaink, szomszédaink sem tudják hova tegyenek bennünket - ám a szellemvilágban biztosan felismerhetőek vagyunk, maradandó karakterjegyeink alapján.
Állhatatosság! Állhatatosság az önuralomban, önuralom az ismeretben, ismeret az igaz emberségben, s mindez a hit kősziklájára építve, - szédítő, hatalmas perspektíva, ahol már nincs helye tériszonynak, pedig nem is vagyunk még a csúcson. Azért olyan fundamentálisak ezek az erények, mert korunk a hajlékony, állhatatlan, gerincferdüléses, hullámzó karakterű lelkek gyülekezete. Egy-egy életen belül annyi kanyart, ellentétes irányulást, meghatározhatatlan indíttatást talán sohasem tapasztalhattunk, mint napjainkban.
Ha kegyességről, kegyes hívőről beszélnél valakinek, az elhúzná a száját, és meg lenne győződve arról, hogy most valamilyen csodabogárnak gyógypedagógiai demonstrációja következik. Mi ez a balítélet, a fogalomzavar, a tudat alatti ellenállásnak az oka?
Az "ájtatos" típusprédikációk, a tömegfogyasztásra készített és szánt előrenyomott bibliai aranyigék, - és a vasárnapi iskolai szeretet-vendégségek leggyakrabban felhasznált és elkoptatott fogalma ez a kegyesség! - Úgy borsódzunk tőle, mint a politikában a mélyreható elemzéstől, vagy a közgazdaságban a várható fellendüléstől. S végül nyilvánvalóan idegenkedésünk legfőbb oka, hogy a kegyesség számunkra tisztázatlan fogalom, és hogy abból az erényből a lehető legkevesebb szorult belénk.
Míg az önuralom és állhatatosság akarati attribútumok, a kegyesség a szeretet egyik összetevője. S nyilvánvalóan, hogy állhatatosságunk ne váljon valami merev, kissé rideg magatartássá, - fel kell oldódnia a kegyességben, amely meglágyítja, kedvessé és elfogadhatóvá teszi önuralmunkat. Valahogy úgy képzelem, hogy a kegyes ember lényéből, egyéniségéből sugárzik már valami a mennyei derűből; - a szépségnek és igazságnak harmóniájából. Mindez a tiszta nyíltszívűséggel és a letisztult egyszerűséggel párosulva. A kegyesség, a kegyelemteljesség állapota, a kegyelmi erőkkel töltekezett szellem harmóniája.
A három felső emelet a szeretet birodalma: - a kegyesség az előcsarnoka, az atyafiakhoz való szív a szentélye, míg a szentek szentjében, a megvalósult egyetemes szeretet uralkodik.
Az atyafiakhoz való szív, még csak követhető tartomány, hisz az em-ber szereti a családját, a barátait, a hasonlóan érzőket és gondolkodókat. A környezetében előforduló többieket pedig, jobb híján elviseli. Micsoda belső feszítőerő, az értékeknek mekkora akkumulációja szükséges ahhoz, hogy az emberekhez való hajlandóság - egyszer minden ember iránti szeretetté teljesedjék ki.
Máté evangéliumában így szól Jézus tanítása: "Mert ha azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, mi a jutalmatok? ... És ha csak atyátok fiát köszöntitek, tesztek-e valami különbet másoknál? Nem ugyanezt teszik-e a pogányok is?" (Mt.5,44.)
S azonnal lemérhetjük saját erőinket is. Olykor erőszakot tudunk venni magunkon egy-egy ima erejéig nem szeretem emberekért és dolgokért, de a meggyőződés ebben még igen kevés. A valóság az, hogy mindkét lábamat megvetem az Ószövetség talajában, ha ellenségeim táborát meglátom - s felütve Jozsué könyvét, máris olvasom: tábort ütött és harcolni kezdett ellene, megverte, elfoglalta és kardélre hányta, kiirtotta őket, senki meg nem menekülhetett.
Tulajdonképpen mindez a Bibliában van, és amióta elterjedt olvasása a világon, papok és léviták, farizeusok és szadduceusok, katolikusok és protestánsok, hivatalosak és hívatlanok, egyháziak és világiak egyaránt találnak kádenciát minden indulatunk és cselekedetünk magyarázatára és bizonyítására.
Mert a tudást meg lehet szerezni tanulással, az akaratot fejleszteni lehet gyakorlásokkal, egyedül a szeretet az, amelyet meg kell élni, melynek át kell minősítenie lényünket, hogy akár akarjuk, akár nem, "jónak tartjuk vagy értelmetlennek: - sugározzék, mint a napfény, amely érdemesre és érdemtelenre, szépre és csúnyára, kicsire és nagyra egyaránt és egyformán szórja fényét."
Ez nem azt jelenti, hogy meg se kíséreljük a szeretet gyakorlását, mert a gyakorlat teszi a mestert. Csak el ne higgyük, még jobb óráinkban sem, hogy már él bennünk ez a szeretet; - mert ha időnként fel is kapaszkodom kisebb csúcsokra - de nekifeszülve és erőlködve - csak annyit mondhatok el magamról: - mászni már megtanultam, de hol van ez még a szárnyalástól?!
Péter apostol II. levelének öt verse az a nyolcemeletes piramis, melyet megpróbáltunk bejárni, lépcsőin meg-megállva elmélkedni; csúcsait - ha hunyorogva is - felmérni. Mi mindenről ír, tanít még az apostol ebben a levélben? Mindennapok veszedelmeitől az utolsó idők látomásáig. Naponta halljuk a kétezer évvel ezelőtt elhangzott szavait:
- Ugyan kérem, mióta világ a világ, semmi sem változott: a gazdagok harácsolnak, a hatalmasok erőszakoskodnak, s az istentelenek boldogulnak! S mit mondhatunk erre, mikor a látszat valóban ezt mutatja?
Nem a világot kell meggyőznünk, hanem önmagunkat legyőznünk, s ha az Úrnál ezer esztendő egy nap, úgy öltsük fel mi is mérföldlépő csizmáinkat, hogy bejárhassuk vele a mesék és legendák valóságosnál is valóságosabb világát. Mert gyermekkorunkban még fürödtünk az Óperenciás tengerekben és megmásztuk az Üveghegyeket, de hogy csodálkoztunk és rémültünk meg később, mikor a hétfejű sárkány toppant elénk, - talán a mesébe vetett hitünk kopott meg kissé?
A próbákat ki kell állni, a varázsszót meg kell őrizni, hogy az öreg király egyik, még síró szeme is nevetőre váljék. De a fél országát már el nem fogadhatjuk, - "mert mi új eget és új földet várunk az Ő ígérete szerint, melyben az igazság lakik."
Péter apostol II. levele is egy fényforrás a nagy-nagy éjszakában: ezért kellett újra felfigyelnünk rá, hogy végre: "felragyogjon a nap, és felkeljen a hajnalcsillag reménykedő szíveinkben!"
Kuklis Géza
Megjelent a Szellemtani Közlemények 2004. III. negyedévi számában.
|
