Közeledik az év vége, az éves mérleg elkészítésének ideje. Hivatalok, vállalatok, intézmények kezdik meg felkészülésüket erre, hozzálátva az elszámoláshoz, megkezdve a szokásos leltározási procedúrát. Ez a hosszú-hosszú ideje kialakult hivatali rend, hogy-hogyne, életünkben nem honosodott meg. Talán érdemes lett volna bevezetni vagy szokásba hozni, mert az önleltár, önelszámoltatás igen csak eklektikus képet mutat ahhoz, hogy éves mérlegünket el tudjuk készíteni időben. Egy ilyen munka során számtalan elkallódott gondolat, jó szándék és terv juthatna el a megvalósítás szintjére, vagy elfelejtett elképzelések, meg nem oldott tennivalók között válogathatnánk: mit keltsünk életre, esetleg mit kellene már kidobnunk belőlük. És mivel mind ez nem vált szokássá, általános gyakorlattá, feltehetjük a kérdést, tulajdonképpen elégedett lehetek-e egyáltalán magammal?
     Hajdani olvasmányaim közben találkoztam azzal a megállapítással, hogy "miképpen lehetnék elégedett, ha egyszer embernek születtem! "Talán ugyanebben az írásban volt egy másik szentencia is, ha jól emlékszem, az így szólt: "A megelégedettség tunyasághoz vezet, mert az örök elégedetlenség az emberiség hajtóereje!" Egy ilyen "tanulmány"talán azt sem feltételezi, hogy ez a hajtóerő még negatív-irányba is elindíthatja az emberiséget. Hát ezért lenne szükség az éves mérleg elkészítésére és ezt kellő számadás után egy alapos, lelkiismeretes leltárra kellene ráépítenie. "Ha az emlékezetem nem csal", - mondta mindig egy munkatársam és mi azonnal tudtuk, hogy bizony szeretett emlékezete szakadatlanul hűtlenkedik. Ezért, ha valóban követni kívánjuk tevékenységünket, egész évben figyelnünk, ellenőriznünk kellene dolgainkat, olyan csendes elő-leltár formájában, hogy az év végi mérleg valóságos képet tükrözzön. Az már alapvető emberi tulajdonság, hogy várjuk, ha nem is nagy reklámmal vagy hangos feltűnéssel, jól végzett munkánk elismerését, méltányos értékelését szellemi, de akár anyagi síkon is. Ha ez elmarad, a mellőzöttség, semmibe vétel érzése sokáig munkál bennünk. Vigasztalhat-e Szent Benedek megállapítása: "Itt a földön, a kiválasztottak legnagyobb eredménye a sikertelenség!" Azért ne tévedjünk: nem minden sikertelenség egyben a kiválasztottság jele!
     Elmélkedésünk legalapvetőbb problémája éppen az, hogy feltételezhetjük-e éveink múlásával, az őszinte számadás segítségével, hogy szellemi fejlődésünket helyesen tudtuk-e felmérni, meghatározni abból a szempontból, hogy haladásunk egyenletes képet mutathasson.
     Visszatekintve évekre, évtizedekre, inkább egy nagy hajóút képét, kalandjait látom, vélem felfedezni életünkben. Felmérhetetlen távlatok, káprázatos naplementék emléke, a csend és a végtelenség misztikuma, vágyott nyugalma teljesítheti ki mind azt, amit mi "emberi életnek" képzelünk, és amelyben időnk, indíttatásunk vezethet az év végi, vagy inkább az élet-végi számadáshoz, a leltár elkészítéséhez. Csak azok a cudar, vad viharok ne lennének! S egyszerre minden megváltozik: az elmélkedést, békességet, lelki egyensúlyt, kialakított vagy megteremtett életrendet valami megsérti, felrúgja, összezavarja, és mi keressük a kapaszkodó pontokat, lehetőségeket. Erőinket koncentrálva szeretnénk elhárítani, kivédeni mind azt, ami felkorbácsolta lelkünk békés vizeit, egyensúlyt találni és talpra állni, bizony-bizony nem egyszer veszélyes, sőt életveszélyes helyzetekben is. Ezek a történések azonban azt is feltételezik, hogy életünk minden próbája, vihara ellenére is, megállás nélkül folytatódik De a gyakorlat? Betegség, baleset, bűntett, tömegszerencsétlenség, járványok, mind-mind felrúgják a szabályt, a fel- és bemérhetőséggel egyetemben. Ezt nem lehet kivédeni, erre nem lehet felkészülni, nincs idő leltárt készíteni, év végi számadást végezni.
     Tegyük fel, egy repülőn ülsz, és unalmadban végig gondolod teendőidet, sorrendbe véve a tennivalóidat, a sürgős, halasztást nem tűrő ügyeket; s akkor egy váratlan üzemzavar, villámcsapás, vihar következtében, a repülőgép lezuhan! Ebben a pillanatban minden elveszíti eddigi értelmét, fontosságát, értékét. Már semmi sem sürgős, nem halaszthatatlan, senki nem várja el tőlem a gyors ügyintézést. Hát csak ennyire fontos az életünkben minden, ami a halaszthatatlant, az elvégzendőt, másra át nem háríthatót jelentette idáig? Talán úgy fogalmazhatnánk meg ezt a kérdést, hogy mind addig, amíg életünk viszonylag egyenletes, nyugodt vagy kiegyensúlyozott formát mutat, különösebb zavarok, viharok nélkül folyik, meg kell kísérelnünk elvégezni a napi, az időszakos és legfőképpen az év végi számadást, az ezt megelőző leltárkészítéssel egyetemben. Ebből természetesen megállapítható lenne előrelépésünk, fejlődésünk, esetleges stagnálásunk, és ami a legrosszabb: visszalépésünk, meghátrálásunk!
     Az előrehaladott korral egyébként mindig arra is kell figyelnünk, gondolnunk, hogy éppen nem végelszámolással van-e dolgunk? Ez az az időszak, amikor néha elbizonytalanodunk, kételyek merülnek fel önmagunkkal szemben, feladataink megoldása, munkánk elvégzése miatt. Időnként megkíséreljük elhárítani a felelősséget önmagunkról, keressük azokat a körülményeket, melyek nem tették lehetővé, vagy éppen nem segítették hivatásunk teljesítését. Nagy szellemeink kételyeit, gondjait és gondolatait felhasználva és magunk elé helyezve, keresünk önigazolást.
     Arany János csendes, szomorú gondolataiban, gondjaiban osztozunk:
"Most, ha adná is már késő:
Egy nyugalom vár, a végső;
Mert hogy' szálljon,
Bár kalitja már kinyitva,
Rab madár is, szegett szárnyon?"
(Epilógus)
     Tudjuk jól, hogy az öntudatos, szellemi ismereteket kereső, kutató ember számára, az elszámolásnak és számadásnak napi feladattá kellene válnia, vagyis a mérleg elkészítéséhez bármikor hozzá foghatna, s nem kellene megvárnia még az éves határidőt sem. A napi készenléttől azonban, már a jézusi életelv és gyakorlat megvalósítását feltételezi, bizony igen csak távol állunk még. Fáradtan érünk haza? Fürdés, fekvés és gyors álomba-zuhanás. Hányszor ébredtem úgy reggel, hogy eszembe jutott, este még imádkozni kezdtem, de hogy ebben meddig jutottam, már nem emlékszem, mert maga alá temetett az álom. Nyugtalan híreket hallasz? A világban, esetleg a családodban, környezetedben nincs minden rendben? Ezek a lelki-állapotok nem alkalmasak a leltározásra, számadásra, de legkevésbé a mérleg elkészítésére. Időnként, ennek ellenére mégis leltároznunk kell.
     Ha elmerülünk ebbe a gondolatba és beleéljük magunkat a feladatba, - csendes számadást vetve magunkkal, családunkkal, környezetünkkel - hogy mi az, amit ebből nekünk kell megoldanunk, vagy mennyit kell magunkra vállalni, hát az az érzésünk támad, mintha egyre nagyobb csomagokat raknának a hátunkra. Csak össze ne roskadjunk e teher alatt! Mégis felmerül a kérdés, tulajdonképpen mit és mennyit kell mindebből valóban nekünk megoldani? Ha önmagamat rendbe teszem, már nem vagyok terhére legalább a környezetemnek, s ha képes lenne mindenki önmagát karban tartani, már megszűnnének a konfliktusok. Gyermekeimnek példát mutathatok, unokáimnak reménységet:
"Oh, remélj, remélj egy jobb hazát!
S benne az erény diadalát:
Mert különben sorsod és e föld
Isten ellen zúgolódni költ."
(Arany János: Fiamnak)
     Wass Albert a messze távolból üzen haza, hogy ne veszítsük el hitünket, mert a végső számadást, a mérleget odaát készítik el, de addig a munka még ránk vár:
"Üzenem a háznak, mely fölnevelt:
ha egyenlővé is teszik a földdel,
nemzedékek őrváltásain
jönnek majd újra boldog építők
és kiássák a fundamentumot
s az erkölcs ősi, hófehér kövére
emelnek falat, tetőt, templomot.
(Üzenet haza)
     Ez az örök reménység átsegít hétköznapjaink harcain, keserűségein, csalódásain, mert napjaink valósága jóval keményebb megfogalmazást nyert nemzetünk prófétáitól, vagyis költőitől. Lehet, hogy már idéztem valamikor Ady Endre versének ezt a szakaszát, de soha nem volt aktuálisabb ez a gondolat, mint napjainkban:
"Most perc-emberkék dáridója tart,
De építésre készen a kövünk,
Nagyot végezni mégis mi jövünk,
Nagyot és szépet, emberit és magyart"
(A perc-emberkék után)
     Ha napjaink őrületét, a világunkban jelentkező, félre nem érthető és félre nem magyarázható törekvéseket, tetteket - gaztetteket - szeretnénk leltározni, erről mérleget készíteni lehetetlen, mert felborulna minden mérleg, s el sem férne serpenyőjében ennyi sötét szándék és tett. Ismét Ady Endrének, nagy költőnknek kozmikus látomását idézhetjük:
"Józan, szabályos eszünkben elhunynak
Józan szabályok, mert lángol a Föld,
Mert vér-szekérnyoma van a Tejútnak,
Mert lángol az ember, lángol az Ég,
Mert nem látjuk a futóknak seregét,
De nem tudjuk, avajjon merre futnak,
Óh, hogy olyan titkosak a futók
S, hogy néha úgy látszik? a Sors megáll
S talán megfagy mindannyiunk szíve,
De mégse, hajrá, mert lángol a Föld."
(Megállt a Sors)
     Napjainkban elgondolkodtunk-e már azon, miért ér bennünket ennyi pusztító természeti csapás? :Földrengések, erdőtüzek, áradások, szélviharok? Beszélünk az úgynevezett globális felmelegedésről, melynek hatására megolvadnak és megindulnak az északi, meg a déli jéghegyek.
     Gyerekkoromban, tiszta időben felnézve az égre, ezernyi csillagot láthattam. Csodálatos volt a Tejút vagy a Göncöl-szekere, na meg a Fiastyúk. Most, nyolcadik-emeleti szobám ablakán kitekintve, tiszta időben is csak egyetlen csillagot lehet látni; gondolom a Vénusz lehet, az Esthajnal-csillag. Amikor meglátom, üdvözlöm, de mindjárt meg is kérdezem tőle: Hol hagytad a többieket? A szegény Göncöl-szekérbe vagy 60 lóerőt építettek bele, s a Fiastyúk sem kárál a dombon már, - ketrecbe zárták, csibéivel egyetemben. A Tejutat meghamisították, szétpancsolták; hogyan is világíthatnának már nekünk sötét, reménytelen éjszakáinkban?
     Az igazi leltár egyben selejtezés is. Minden szükséges, hasznos holmi számot kap és a helyén marad, a többi meg a süllyesztőbe kerül, - számolatlanul. Okos gondolatok, értelmes szavak, tiszta érzések, pozitív cselekedetek kerülnek osztályozásra, és minél magasabb a leltári szám, annál többel rendelkezünk mindezekből. Igen lényeges viszont, hogy mind azt, amit a süllyesztőbe irányítottunk, valóban kitöröljük leltárunkból. Sérelmek, bántások, rossz beidegzések és tulajdonságok, környezetünkre terhes szokások - hogy a súlyosabb negatívumokról már ne is beszéljünk - kerüljenek selejtezésre. Ha helyzetünk felmérése megtörtént, el kell végeznünk a számadást ahhoz, hogy a mérleg egyáltalán elkészíthető legyen. Biztos vagyok abban, hogy minden gondolkodó, öntudatos emberben megszületik és él a vágy a maga számadásának elkészítésére. Nagy gondolkodóink, filozófusaink, íróink, költőink egész életükben vívódtak ezzel az elszámolással, mert mérlegüket egyensúlyba szerették volna hozni, életüket ebben a valóságos egyensúlyban érezni.      Karinthy Frigyes egy ilyen, örök számadást végző, önmagával és a világgal szüntelenül vitázó, küzdő egyéniség volt. Ezt írja a "Számadás a tálentomról" című írásában:
"Nincs kedvem alakoskodni és ágálni és szerepelni és csereberélni
És sáfárkodni itt a számadás nem loptam semmit s híja ha volna
Legfeljebb annyi amennyit hozzátenni nem akartam vagy nem sikerült
Így találtam ezt a világot mikor idehozták s most ha úgy érzed
Hogy úgy hagyom itt ahogy találtam semmi sem változott ám te ítélj
Gáncs vagy jutalom mindegy már s "ama külső sötétség" se segít
Esküszöm nem fogok sírni és csikorgatni fogam odaát."

     Ez az egyéni számadás, talán csalódottan vagy megtörten, nagy ritkán alázattal, bűntudattal; de inkább értetlen daccal, lázadó ellenállással, olykor bátorsággal ruház fel bennünket, - mindegy! Mindnyájunknak, mindenkor meg kell vívnia életharcát! Ha nem élünk öntudatosan, úgy a törvény sodra kényszerít elszámolásra, míg, ha szellemi öntudatra ébredtünk, úgy felelősséggel és belső késztetésre, sürgetésre kezdjük el a magunk leltározását, elszámoltatását, hogy végre elkészíthessük mérlegünket. Amikor az ember úgy érzi, hogy sok mindent megoldott, számos feladaton túl jutott már, és életének egy szakaszát lezárhatja, - nyílik meg egy olyan ajtó, amely bepillantást enged, és felmutatja további feladatait, melyekre eddig nem is gondolt, vagy nem hitte volna, hogy ezeken a területeken is saját magának kell a leltárt elkészítenie. Az elszámolással együtt a mérleget is fel kell mutatnia: mint házasságának pozitív vagy negatív képe, családi életének eredményei, hiányosságai, gyermekei nevelésének sikerei, vagy éppen eredménytelensége. Mind-mind kötelező érvényű feladatok, melyeknek lerendezése, elszámolása ránk vár.

.....