Az Úr nevében köszöntelek benneteket, kedves testvéreim.
A Biblia a Könyvek Könyve. Mióta a könyvnyomtatást az emberiség feltalálta, azóta sok-sok millió, milliárd könyvet adtak az emberiség kezébe. Azonban nincs egyetlen könyv sem, amely úgy felölelné az emberiség történelmét, és amely oly pontosan közölné Isten akaratát és törvényeit az olvasóval, mint a Biblia.
     Egyes részei teljesen nyilvánvalóan mutatják be azt, amit az embernek meg kell értenie, más részeiben homály fedi az isteni titkokat. Az egész Biblia a legkülönbözőbb emberi jellemeket mutatja be, akik képviselik a földön élők minden embertípusát; a régi, az új, illetve az utolsó idők emberét, és azok jellegzetes tulajdonságait. Bemutatja a választott népet a környező népekkel, valamint az elvek és eszmék világában vívott küzdelmeiben és harcaiban; az ember szembehelyezkedését az isteni akarattal, amikor is Isten, prófétáin keresztül, újra és újra a választott nép fülébe harsogta eltérésüket, annak okait, és hogy milyen megszorítások által térhetnek újra vissza az Isten által kijelölt útra. Amikor ellenálltak Isten figyelmeztetéseinek, akkor a következmények törvényének sújtó keze hol rövidebb, hol hosszabb ideig rájuk zúdult. A Biblia az ószövetségi embert minden jellegzetességével bemutatja az olvasónak, az Újszövetség pedig teljessé teszi a fennálló törvénykört a szeretet törvényével, amelynek tökéletes bemutatója a mi Urunk, a Jézus Krisztus volt. Mindaz, amit mondott és mindaz, amit cselekedett, az Isten akaratát, az Istennek céljait és törekvéseit mutatja be az embernek.
     Nem mondom, hogy Krisztus igéi minden titkot felfedtek, vagy felfednek akár a ma, az utolsó időkben élő emberek előtt is, de Krisztusnak minden szava igazság, amelynek megértésére minden kereső, kutató ember eljuthat. Az emberen múlik, hogy egyáltalán olvassa-e a Szentírást, és ha olvassa, hogyan olvassa, és mit vesz ki belőle. Nem elég a Szentírást negyedében, harmadában átnézni. Nem elég itt, ott, amott beleolvasni. Az sem fontos viszont hogy az ember pontosan meg tudja határozni, hogy a Szentírás 66 könyve közül mi, hol található, hanem az a fontos, hogy az értelmi mondanivalót és a neki szóló intelmeket és figyelmeztetéseket helyesen értse, megszívlelje, utána pedig mindent elkövessen, hogy azt az életében megvalósítsa és kivitelezze. Ezért tehát az ember napi olvasmányává kell, hogy váljék a Szentírás. De nem azért, amiért azt egyes igehirdetők teszik, hogy a Biblia ismeretük révén hírnévre tegyenek szert, és meggazdagodjanak, vagy egyes államvezetők hatalmi törekvéseiket támaszszák alá általa, vagy megint mások azt higgyék, hogy ők közvetlenül Istennel beszélnek és az Isten utasította, vagy hagyta jóvá azt, amit a világi hatalmak megcselekszenek. Nem! A Biblia külön-külön minden egyes emberhez szól.
     Bölcs és okos dolog volt a reformátorok részéről, hogy a köznép kezére adták a Bibliát, és nagy-nagy hiba, mi több: bűn volt, hogy a nagy hatalommal rendelkező elvilágiasodott egyház a reformáció idején tiltotta a Szentírás olvasását, és ha a mai időkben nem is tiltja, de nem mutat kellő hajlandóságot arra nézve, hogy híveinek kezébe adja.
     Ahány ember, szellemileg annyi szellemi fokozatot mutat. Az egyén lelki fokozatától függ, hogy az isteni igazságokból mennyit és mennyire helyesen képes megérteni. Az embernek sem az ismeretet, sem a tudományt, sem a Szentírásban foglaltakat nem lehet tölcsérrel a fejébe tölteni és senkit nem lenne szabad arra kényszeríteni, hogyan értelmezze és fogja fel a Szentírásba foglaltakat.
     A Szentírást olvasva, azt mindenki értelmezi valahogyan. De egyáltalán nincsen biztosíték arra nézve, hogy az értelmileg fejlett, a magas iskolákat végzett, a magát igehirdetőnek tartó ember, vagy egyes embercsoportok helyesebben, az igazságnak megfelelőbben lennének képesek értelmezni a Bibliába foglaltakat. A legnagyobb baj az, hogy az ember mindig az ő "emberi" értelmével akarja azt felfogni, értelmezni, mert azt hiszi, hogy az a testi embernek szól. Tehát a testi ember elvárásai, fogalmai szerint akarja értelmezni a szellemi igazságokat. Az Istennek igéjét is arra akarja felhasználni, hogy azzal a maga igazát támassza alá és azzal híveket toborozzon és szerezzen arra nézve, hogy mások minél nagyobb számban jóváhagyják és úgy értelmezzék a szent iratokat, ahogyan azt ő, vagy az ő csoportja értelmezi. Márpedig minden embernek szüksége van szellemi táplálékra és ezt a szellemi táplálékot nyújtja a Biblia. De minden embernek különböző töménységben van szüksége erre a szellemi táplálékra. Tehát nem adható mindenkinek olyan fokon egy ismeret, ahogy azt más befogadni, vagy értelmezni, vagy még inkább megvalósítani képes.
     Nem azt mondom, hogy az embert magára kell hagyni a Szentírás tanulmányozásában, mert ebben bizonyos fokú irányításra van szüksége. Ezt az irányítást azonban a láthatatlan világ, a Szentlélek sokkal inkább képes megadni részére, mint a legtöbb igehirdető. Az igehirdetésnek, vagy szentbeszédnek nem csupán abból kellene állnia, hogy a Bibliából minden alkalommal felolvasnak, elismételnek egy-egy részt, hanem a legnagyobb szükség arra lenne, hogy amit arra a napra a híveknek lelki táplálékként kiemeltek és felolvastak, azt a Szentlélek befolyása alatt képesek legyenek az igazságnak megfelelően, helyesen kibontani és megmagyarázni, és azt az ember érzelmi és értelmi világához közel vinni. Szükséges lenne továbbá, hogy a hallgatóságban érzéseket váltsanak ki és ne csak hallják a szavakat, hanem képesek legyenek azokat lélek szerint, helyesen értelmezni és amikor életükben próbák adódnak, akkor tudják, hogy mit és hogyan kell az igazságnak megfelelően cselekedniük.
     Az Ótestamentum egy-egy jellemet, egy-egy kimagasló egyéniséget oly csodálatos módon mutat be, hogy példájukból hihetetlenül sok mindent kivehet, megtanulhat és felhasználhat az ember a saját jelleme átformálására. Az Ótestamentumi királyok, bírák, és főként az Istennek emberei, a próféták, mindig figyelmeztetői és világító oszlopai voltak a választott népnek; mindenkor világosan kimondták, hogy mit szabad, és mit nem szabad az embernek megcselekednie. Cselekedeteikkel és mondanivalójukkal, úgy az akkor élők, mint a későbbi kor gyermekei előtt bizonyságot tesznek Isten igazsága mellett. Tehát ezért szükséges az Ó- és Újtestamentumon végighúzódó történések, az azokban rejlő isteni igazságok, illetve annak tanulmányozása, hogy az Istennek, az emberi életekbe való beavatkozása mi célt szolgál, hogy megértse, mit kell abból kivennie és magáévá tennie megtérése érdekében.
     Különösen gazdag az Újszövetség azokban a jellemekben, akik Krisztus születésétől a haláláig, úgy életében, mint az események formálásában részt vettek, jelentős, vagy kevésbé jelentős szerepet játszottak. Ezek megörökítése az Újszövetség lapjain az evangélisták: Máté, Márk, Lukács és János által nem véletlenül történtek. Nem véletlen az sem, hogy bizonyos történéseket, vagy időszakokat kevésbé világít meg az Újszövetség, vagy ahogy már mondottam elfed, vagy titokként kezel.
     Tehát okkal és céllal örökíttetett meg Heródes, Pilátus, a tanítványok, Júdás, Mária Magdaléna története, tanulságul minden kor részére. Különben - ezekben az utolsó időkben - Mária Magdaléna élete komoly vita tárgyát képezi. Legtöbbnyire az ő szerepét, az ő átalakulását, egyáltalán az ő egész jellemét, valamint az Úr Jézus Krisztushoz fűződő kapcsolatát helytelenül értelmezik az emberek. Annak, amiért őt felkarolta az Úr, komoly oka volt. Azon társadalomban, azon körülmények között Mária Magdaléna a legárvább, a legkivetettebb, a legmegvetettebb volt. Előtte még az útszéli koldus is kiköpött, őt egyik társadalmi osztály, vagy réteg sem volt hajlandó befogadni, vele szemben mindenki elutasító volt és neki senki sem volt hajlandó megbocsátani, csak a Megváltó. Ezért Őt Mária Magdaléna mindenkinél jobban szerette.
     Különben az Ótestamentumból jól láthatjátok, hogy a biblikus időkben a keleti népek körében, sőt a választott népnél is mennyire másodrendű, megalázó helyzetben éltek a nők. Ez a magatartás a férfiak részéről még ma is él Keleten. Abban az időben pedig, ha egy nő mellett nem állt egy férfi védelmül, még ha "erélyes életet" élt is, könnyen a társadalom játéklabdájává válhatott. Ami szabad volt, ami egészen természetes, és megengedhető volt a férfinek, azért nem egyszer súlyos büntetés járt a nőnek; a legjobb esetben társadalmi helyzetének tönkretételét jelentette, miként az történt Mária Magdalénával is.
     Ha az Ótestamentum szereplői: Ábrahám, Izsák, Jákob, vagy Jákob tizenkét fia jellemét nézitek, az ő jellemvonásaik a ma élő emberiség lelkében is felfedezhetők és azokból minden jóratörekvő ember tanulhat.      Vannak emberi lelkek, akikben egyes csúnya, bűnös jellemvonások már bizonyos mértékig elhalványultak, mások pedig az idők folyamán megerősödtek és nyilvánvalókká váltak. Akik a kezdettől fogva a mai napig, különböző korszakokban az ellentétes erőkhöz kapcsolódtak érzéseikkel, gondolataikkal, azok a bennük élő bűnös tendenciáiktól indíttatva mindenre képesek voltak, hogy az ő akaratuk érvényesüljön, miközben a testi ember erősödött meg bennük. A cél a boldogság elérése volt, amit a testi élvezeteken keresztül akartak elérni.
     Hiszen nem csak a pogányok, hanem az úgynevezett választott nép is nem egyszer bizonyságot tett arról, hogy mennyire a testi ember elgondolásait, a testi ember kívánságait juttatta érvényre. Hiszen pontosan ezért ölték meg és kövezték meg a prófétákat, mert azok nem a testi ember igényei szerint beszéltek, hanem beszédjükkel ostromolták tetteiket, tehát ezzel mintegy kihívták maguk ellen a testi ember haragját. Mert a testi ember nem akart hallani a megtérésről, hogy a test emberét minden csúnya, bűnös tulajdonságával fel kell áldoznia az áldozati oltáron, hanem azt akarták, hogy Isten emberei megerősítsék, és jóváhagyják azt, ahogy ők élnek, ahogy ők cselekednek. Sőt mi több, elvárták a nagy Jehovától, hogy megtéretlenségük ellenére is megsokasítsa olajukat, búzájukat, mert azt hitték, ők a nagy Jehova kiválasztottjai, és Ábrahám, a hit atyjának leszármazottai. Arra nem gondoltak, hogy ezt szellemi értelemben kell értelmezniük. Tehát úgy értelmezték, hogyha ők test szerint Ábrahámnak, Izsáknak, Jákobnak, a fehérlelkű Józsefnek utódjai, akkor - hisz az ígéret arról szólt - a nagy Jehovának kötelessége mindent megadni nekik. Az Isten emberei azonban világosan megmondták, hogy Isten segedelme mindenkor feltételhez van kötve; a feltétel az, hogy megtérjenek. A megtérésre kapják az időt, az alkalmat, és a testetöltések lehetőségeit. A választott nép részére is így szólt az Ígéret: ha Istennek parancsolatait megtartják, akkor Isten megadja a testi embernek is azt, amire az élete fenntartásához szüksége van.
     Az Úr Jézus Krisztus idejében az írástudók, a farizeusok, az egyszerű emberek pedig még inkább úgy képzelték, hogy a megígért Megváltónak azért kell eljönnie, hogy a testi embert szabadítsa fel a római iga, a pogány hatalom alól, a testi embernek adjon jólétet, dicsőséget és hatalmat. Hiszen már azzal, hogy királyt kértek maguknak, és miután az első királyt felkenték: Izrael dicsőségére, Izrael világi hatalmára vágytak. Azt hitték, hogy a nagy Jehova majd a megígért Messiáson keresztül a testi embert emeli magasra, teszi naggyá és hatalmassá a világ többi népei felett.
     Pedig, ha jól odafigyeltek volna, megláthatták volna, hogy a próféták és az Isten emberei közül egyetlen egy sem törekedett sem hatalomra, sem hírnévre, sem dicsőségre, sem gazdagságra. Még csak arra sem, hogy különböző nehéz helyzetekből kikerüljenek, hanem az életüket is képesek voltak feláldozni. Gondoljatok csak Dánielre és társaira; mennyire nem az volt a céljuk, hogy visszatérjenek a babiloni fogságból Jeruzsálembe, hanem minden törekvésük az volt, hogy a nagy Jehovának engedelmeskedjenek, és az Ő akaratát juttassák érvényre mindenkor, minden helyzetben. Ez adta a bátorságot Dánielnek ahhoz, hogy határozottan és félelem nélkül lépjen fel Babilon uralkodóival szemben, de azt soha nem kérte, hogy bocsássák el őt és engedjék meg, hogy visszatérhessen Izrael földjére.
     Tehát testvéreim, az ember akkor is, ma is minden ismerete, iskolázottsága, tanultsága ellenére is a testi ember szemével olvassa a Bibliát. Azért nem mond neki sokat, azért nem mond neki eleget, vagy kifejezetten titokba burkolódzik előtte az igazság, mert bár kereszténynek hiszi magát, mégis ugyanabban a helyzetben találja magát, mint Pilátus, a nagy pogány, aki annak ellenére, hogy Krisztus személyében ott állt előtte az igazság, mégis feltette a kérdést: "mi hát az igazság?"
     A mai ember is olvassa a betűket, olvassa a sorokat és egy nagy kérdőjel mered eléje, hogy mi hát az igazság? Ha pedig szimbólumokkal van dolga, a mai ember a régi emberhez viszonyítva teljesen el van veszve, és úgy gondolja, hogy másként kellett volna megírni, például a Jelenések Könyvét is, mert azt a sok szimbólum érthetetlenné teszi. Márpedig hatalmas, ezer és ezer esztendőket felölelő víziókat mutat be ez a kinyilatkoztatás, amelyek hol a mennyben, hol a földön játszódnak le. A látomások betekintést nyújtanak a menny világába; szólnak a Bárányról, és szólnak az ellentétről, a sárkányról; szólnak mindazokról, akik már feltisztultak és a menny tiszta világaiban élnek, akik a Bárány követői, akik a teremtő Isten trónusát körülveszik, vagy akiket a lelkes állatok személyesítenek meg.
     Egyáltalán - ezt csak közbevetem - a médiumi munkát is ezért képtelen a ma élő emberiség helyesen felhasználni, - úgy lelki fejlődése érdekében, mint a szellemiekben való tájékozódásra, vagy a fizikai létben való helyes tájékozódásra - mert azt várják, hogy a közvetítő úgy mondjon meg mindent, ahogy azt ők akarják. A szellemi igazságokat is valami nagyon egyszerű és közönséges szavakkal fejezze ki számukra, és akkor azok a testi ember részére is érthetővé válnak. De hát a Szentírás, és mindaz, ami a magasabb szellemi világokból, Isten kegyelméből az emberek világába belefolyhat, nem a testi embernek szól. Ehhez előbb szellemi emberré kell válnia és akkor már könnyen fog tájékozódni a Szentírás történései között, sőt képes lesz felbontani a titkokat, és a benne szereplők jellembe vágó tulajdonságaiból sokat tanulhat. Akkor nem fog mindent egy általánosító kijelentéssel leönteni, amit időnként még nálatok is észreveszünk. Nem egyszer, amikor érzéseitekkel és gondolataitokkal már kezdetek behatolni az igazság mélyebb régióiba, közületek egyesek egy-egy ilyen hozzászólásukkal megint visszazökkentik az egészet a régi kerékvágásba. Más esetben, amikor a helyesebb, a jobb megérthetőség kedvéért egy ismerős témát, más oldalról megvilágítva teszünk elétek, már csak negyedannyi, vagy félannyi figyelemmel vagytok ott, gondolván, és néha ki is mondjátok, hogy ez a téma már ismerős, erről már sokat hallottunk. Lehet, hogy sokat, csak nem eleget! Lehet, hogy a külső köntösét már nagyszerűen felfogjátok, érzékelitek és beszélni is tudtok róla, de az elrejtett mondanivalókkal még mindig nem vagytok tisztában. Hogy honnan veszem ezt? Egyszerűen onnan, ahogy megvizsgáljuk cselekedeteiteket, vagy érzelmi és értelmi reakcióitokat mindarra, amit a világban láttok, vagy ami a ti életetekben, vagy a környezetetek életében történik és azt látjuk, hogy nem tudjátok helyére rakni a dolgokat. Számtalanszor fel sem figyeltek a számotokra abban elhelyezett értékre, ezért azt teljesen elmellőzitek.
     Tehát ahhoz, hogy az ember alaposan, helyesen és jól értse a Bibliát, szellemi emberré kell válnia, mert csak a szellemi ember képes megérteni a Szentírásban és hát igen, a mi tanításainkban is belefoglalt lényeget. Az ige a ti nyelvetekre fordítva isteni lényeget jelent. Azért nem érti meg az ember az igét, mivel vagy tagadja az Istent, vagy ha elismeri, nem jól ismeri Őt, ezért az Istent valami egész emberies tulajdonságokkal és fogalmakkal ruházza fel. Még az igehirdetők is többnyire összekeverik a dolgokat, mert egyszer azt mondják, hogy Krisztus Istennek küldöttje a megígért Messiás, Tőle különálló személy, másszor meg állítják, hogy Krisztus maga az Isten. Tehát a testi ember fogalmai szerint értelmezi Istent, valamint Krisztus és az Atya egylényegűségét. Nem érti, hogy ezt szellemi szinten kell értelmezni, hogy ez szellemben, igazságban és akaratban való egységet jelent, ami minden egységnél magasabb rendű. Igen, erről beszél Krisztus, amikor azt mondja, hogy Ő és az Atya egy, nem pedig arról, hogy Ő maga lenne az Isten.
     Tudja az ember, hogy Isten öröktől fogva van, és minden ami lett, Általa lett, ugyanakkor azt mondja, hogy az Istennek anyja van. Hogy lehet az Istennek anyja, amikor az Isten öröktől fogva létezik? Hihetetlen ellentmondások vannak a vallások magyarázataiban, és ezt nem lehet másra visszavezetni, mint arra, hogy a vallási közösségek és a nagy történelmi vallások vezetői nem engedik be lelkükbe a Szentlélek megvilágosító erejét. Ezért az egyik esküszik arra, hogy gyermeket kell keresztelni, a másik arra, hogy felnőttet. Az egyik esküszik arra, hogy már piciny kortól, nem a krisztusi igazságok, hanem így mondja: az ő vallásának megfelelő teóriák szerint kell a gyermeket nevelni. A másik állítja, hogy az válik igazán kereszténnyé, aki újjászületik Krisztusban. Dehát kinek van szüksége arra, hogy újjászülessen? Annak, aki bűnben élt. Ezzel azt akarja mondani, hogy bár keresztény családban született, bár megkeresztelkedett, már elérte a harminc, a negyven, vagy az ötven éves kort és akkor van szüksége az újjászületésre? Hát akkor addig milyen keresztény volt? - ha ebben az esetben egyáltalán beszélhetünk kereszténységről. Vagy azt hiszi, hogy ezen a folyamaton mindenkinek át kell mennie? Hogy nincsenek olyanok, akik már ifjú korukban komolyan veszik az életet, és a testi embert visszaszorítják magukban? Hiszen Krisztus ebben is példát mutatott. Amíg az emberek világában a szülő rettegve gondol arra, hogy hogyan fogja az ő gyermekét mindazoktól visszatartani, amik mint erőszakos vágyak az ifjúban felszínre törnek, vagy hogyan védi meg azoktól a hatásoktól, amelyek a világ, vagy a hasonló korúak részéről érik gyermekét, addig a 12 éves Jézus a jeruzsálemi templomban elkápráztatta a választott nép véneit, írástudóit és farizeusait az Ő bölcsességével, ismeretével és tudásával. Mi több azokat az egyszerű szavakat, amelyeket édesanyjának megnyugtatására mondott, maga Mária sem érti, és bár sok mindent ő sem értett, de a közönséges emberrel ellentétben, elraktározta az ő szívében és tudta, ha most nem is érti, az Úr olyat mondott neki, aminek komoly értelme, értéke és jelentősége van, és amit majd idővel megért.
     Éppen ez volt a nagy különbség az Isten emberei, a próféták, vagy az utolsó nagy próféta, Keresztelő János, tehát ezen szent életű emberek és a választott nép többsége között, hogy az Isten emberei megértették az Isten hangját, az Isten akaratát és azt véghezvitték, akár a testi ember minden tiltakozása ellenére is. Az írástudók, a farizeusok, a hatalmon lévők azonban szándékosan nem akarták megérteni, ezért mindig új és új próbára tették Krisztust. Mindig tőrbe, csapdába akarták csalni; olyan kérdéseket tettek fel neki, amivel meg akarták fogni, de erre soha, egyetlen alkalommal sem voltak képesek. Ebből nem azt a tanulságot szűrték le, hogy Krisztus igazsága több az övékénél, hogy Krisztus valóban a megígért Messiás, hogy nekik is Krisztusra kellene hallgatni, aztán pedig nekik kellene a népet Krisztushoz vezetni. Nem! Ők a hatalmukat féltették és a maguk tudására voltak beképzeltek és büszkék.
     Ez a hibája a mai embernek is, aki ismeretére, tudására, képességeire rendkívül hiú és büszke. Ezért nagyon zavarja és bántja őt, ha valaki felülmúlja őt ismeretben, tudásban, gazdagságban, és ezzel veszélyezteti az ő hatalmát. Ezért nem szereti a világ a szellemi embereket a földön. A másik testi emberrel, akinek érdekei azonosak az övéivel, akinek a viselkedése éppen olyan erőszakos. Tudja az ember, hogy Isten öröktől fogva van, és minden ami lett, Általa lett, ugyanakkor azt mondja, hogy az Istennek anyja van. Hogy lehet az Istennek anyja, amikor az Isten öröktől fogva létezik? Hihetetlen ellentmondások vannak a vallások magyarázataiban, és ezt nem lehet másra visszavezetni, mint arra, hogy a vallási közösségek és a nagy történelmi vallások vezetői nem engedik be lelkükbe a Szentlélek megvilágosító erejét. Ezért az egyik esküszik arra, hogy gyermeket kell keresztelni, a másik arra, hogy felnőttet. Az egyik esküszik arra, hogy már piciny kortól, nem a krisztusi igazságok, hanem így mondja: az ő vallásának megfelelő teóriák szerint kell a gyermeket nevelni. A másik állítja, hogy az válik igazán kereszténnyé, aki újjászületik Krisztusban. Dehát kinek van szüksége arra, hogy újjászülessen? Annak, aki bűnben élt. Ezzel azt akarja mondani, hogy bár keresztény családban született, bár megkeresztelkedett, már elérte a harminc, a negyven, vagy az ötven éves kort és akkor van szüksége az újjászületésre? Hát akkor addig milyen keresztény volt? - ha ebben az esetben egyáltalán beszélhetünk kereszténységről. Vagy azt hiszi, hogy ezen a folyamaton mindenkinek át kell mennie? Hogy nincsenek olyanok, akik már ifjú korukban komolyan veszik az életet, és a testi embert visszaszorítják magukban? Hiszen Krisztus ebben is példát mutatott. Amíg az emberek világában a szülő rettegve gondol arra, hogy hogyan fogja az ő gyermekét mindazoktól visszatartani, amik mint erőszakos vágyak az ifjúban felszínre törnek, vagy hogyan védi meg azoktól a hatásoktól, amelyek a világ, vagy a hasonló korúak részéről érik gyermekét, addig a 12 éves Jézus a jeruzsálemi templomban elkápráztatta a választott nép véneit, írástudóit és farizeusait az Ő bölcsességével, ismeretével és tudásával. Mi több azokat az egyszerű szavakat, amelyeket édesanyjának megnyugtatására mondott, maga Mária sem érti, és bár sok mindent ő sem értett, de a közönséges emberrel ellentétben, elraktározta az ő szívében és tudta, ha most nem is érti, az Úr olyat mondott neki, aminek komoly értelme, értéke és jelentősége van, és amit majd idővel megért.
     Az áldozathozatal egész sorozatát láthatjátok a Bibliában, és azt is, hogy még édes testvérek közül, nem egyszer ikrek esetében is, az egyik a testi ember megszemélyesítője, a másik a szellemi emberé. Továbbá láthatjátok, hogy a testi ember durvasága, sokszor kegyetlensége hány esetben vezet a szellemi ember megalázásához, sőt életének kioltásához is.
     A földet és magát a földi életet a Szentírásban lefektetett élő, eleven igazságok, igék tartják fenn. Ezek biztosítják az emberiség szellemi és tudásbeli gyarapodását is és adják az emberiségnek azokat az emberlelkeket, akiket más néven a világ sóinak, vagy a világosság fiainak neveztek, akik bizony nem kedveltek és nem kedvesek a testi ember előtt.
     Akármennyire nem kéne a testi embernek a hatalmát félteni a szellemi embertől, mégis hihetetlenül félti. Gondoljatok milyen félelem volt az írástudókban és a farizeusokban Krisztussal szemben. Pedig Krisztus kijelentette, hogy az O királysága nem e világból való. Es mégis, az értékesebb által veszélyeztetve látja a testi ember a maga hatalmának, erejének megszilárdítását. Ezért féltek Krisztus után az őskeresztényektől. Nem csak a pogányok és a pogány Róma, hanem a választott nép vezetői is, és mielőtt Izrael fiai között elterjedhetett volna Krisztus igazsága, mindent elkövettek annak megakadályozására. Tehát olyan hazugságokat terjesztettek és olyan üldöztetésnek tették ki a keresztényeket, hogy az ne is legyen lehetséges. Saul is, aki rabbi volt, úgy érezte, úgy látta, hogy mindent meg kell tennie, hogy a krisztusi eszmét üldöztetésnek tegye ki, azaz elhallgattassa. Amíg a testi emberből nem válik szellemi emberré, amíg Saul nem válik Pállá, addig mindig üldözi a magasabbrendűt, a szellemit, az Isten igazságát. Amíg ezen a változáson át nem esik az ember, addig mindig gúnynak, megvetés tárgyának teszi ki a lelki, a szellemi embereket, akik amúgy is mindig kevesen vannak a világban.
     A nagy, a hatalmas történelmi egyházak többnyire nem szellemi emberekből tevődnek ki; ez inkább a kis közösségekre jellemző. A nagy egyházak mindig hatalmat akarnak gyakorolni az emberi lelkek felett. A farizeusok és az írástudók vajon nem ezt akarták? Dehogynem! Hiszen azért ijedtek meg, amikor azt látták, hogy Krisztus milyen hatással volt a népre. Úgy érezték elvesztik hatalmukat az emberi lelkek felett. Az Úr minden cselekedete, csodája, beszéde, megnyilvánulása még a legegyszerűbb, a legtudatlanabb ember értelmi világát is foglalkoztatta. Még ezek a nehéz felfogású emberek sem tudtak szabadulni a hatás alól, amit értelmileg és még inkább érzelmileg Krisztus rájuk gyakorolt.
     Mi a baj a mai úgynevezett keresztény társadalmakkal, és az úgynevezett keresztényekkel? Nem tudom! Annyit látok, hogy némelyek vallásosnak vallásosak. Jó katolikus, jó református, jó evangélikus, jó baptista, jó szombatista, jó pünkösdista, de hogy jó keresztény is lenne, azt kevésbé látom. Mi baja van ma Izrael gyermekeinek, vagy egyáltalán az emberek többségének azzal, hogy Krisztus születésének ünnepnapja: karácsony közeledtével az utak mentén, vagy tereken erre figyelmeztetőül, jászolbölcsőt állítanak? Mi baja van a világnak azzal hogy valaki keresztény, vagy keresztény szeretne lenni? Miért van az, hogy aki keresztény elveket és értékeket képvisel és aszerint próbál élni, azt kihasználják, azt becsapják, vagy még most is kiközösítik a gyülekezetekből, és megvetéssel sújtják? A súlyos és mindenki által ismert bűnökben élő embert keblükre ölelik, de akinek mások az ismeretei Krisztus igazságáról, mint nekik, tehát akik a Szentlélek megvilágítása szerint értelmezik a Szentírást, azok ma sem - így a spiritiszták sem - kedveltek a vallások hívei előtt.
     Egyrészt különböző erkölcsi értékekre hivatkoznak, másrészt az erkölcsi értékeket lábbal tapossák. Egyrészt emberek úgy gondolják, hogy ők megtértek és nekik Istentől adott feladatuk, hogy az egész világot, vagy legalább a fél világot kereszténnyé tegyék, holott maguk sem igaz keresztények. Valójában, ahogy Krisztus mindenkit meghagyott a maga hitében és mindenkit szeretettel, minden erőszak nélkül megkínált szellemi táplálékával, azonmód kellene ezt az embereknek is cselekedniük. Mert mint mondottam, mindenkinek más szellemi táplálékra van szüksége; az egyik erre érett, a másik arra.
     Az azonban igaz, hogy Krisztus igazsága, ami az Újszövetségben van lefektetve, a legmagasabbrendű, de csak azok számára, akik képesek azt lélek szerint megérteni és kivitelezni. Aki viszont megérti és ki is tudja vitelezni azt, az már nem fogja elvárni, hogy a csonka-bonka, a vak és rosszlátású úgy lásson és a rosszhallású is úgy hallja meg, még a halk hangokat is, mint amint ő.
     Mindenkit meg kell hagyni a maga hitében. Mindenkit meg lehet kínálni szeretettel és ez a szeretet Krisztushoz vezeti majd azokat is, akiket egy-egy ember az ő krisztusi szeretetével és irgalmasságával megkínál. Az igaz keresztény irgalmas szamaritánus, de aki még nagyon szétválasztja az emberiséget rosszakra és jókra, gonoszok tengelyére, ilyen-olyan vallásúakra, az ezzel a magatartásával azt bizonyítja, hogy menynyire nem a krisztusi szeretettörvény alapján áll.
     Ezt mutatta meg a reformáció előtti nagy történelmi egyház, ahogy eljárt azokkal, akik már képesek voltak mélyebben belelátni az igazságba, vagy akiknek kapcsolatuk volt a magasrendű szellemi világgal, vagy akik csatornái voltak ennek a világnak és ki merték mondani az isteni igazságot. Az akkori egyház tantételei sok esetben nem egyeztek az isteni igazsággal, és aki ezt megvilágosultságánál fogva átlátta, azt eretneknek minősítették. Sajnos, amit a kezdetek kezdetén különböző zsinatokon tévesen lecövekeltek, vagy elvetettek, azt még ma is érvényre akarják juttatni. És hiába szakadt ki közel kétszáz különböző felekezet a nagy keresztény egyházból, azok sem értelmezik sok mindenben a Szentírást helyesebben, mint amikből kiszakadtak. Általában az új vallásalapítók kiragadtak a Bibliából egy-egy részt és vallásuk tantételeit e köré csoportosították. Mennyivel más lehetne ezeknek a vallási csoportoknak az élete, ha Szentlelket vennének, mert csakis azok tudják a Bibliából kivenni azt, amire az életük átalakításához szükségük van, akik Szentlelket vesznek. Azok képesek a belső hangot meghallani, és azt helyesen értelmezni, még ha az elrettenti is őket, hogy aztán helyesen, az igazságnak megfelelően járjanak el.
     Hányszor elrettentette az igazság az Istennek embereit is. Gondoljatok akár Mózesre, vagy Dánielre, mennyire megrettentek, mennyire megháborította őket mindaz, amit az isteni hang a jövőre nézve neki megparancsolt. Mennyire megrettentett sokakat az a küldetés, mellyel az Úr megbízza őket. Gondoljatok például Jónásra, amikor Ninivébe küldetett, mennyire megrettent a nagy küldetéstől és feladattól. Azonban az igazsággal átitatott ember nem mondhat mást, mint csak az igazságot. Akkor ki az, aki mást mond? Az, aki az igazságot nem ismeri, vagy csak tévigazságokat ismer. Az úgy tud hazudni, hogy a szeme sem rebben, sőt úgy meggyőzi magát az általa kigondolt tévigazságokról, hogy azoktól senki el nem tántoríthatja. A végén az általa szólt hazugságokat maga is elhiszi és magában igazságként rögzíti.      Az igazságismerethez az is szükséges, hogy az ember egészen a gyökerekig legyen képes visszanyúlni. Ez fenn áll itt a történések világában is. A mai ember nem igen ismeri a világtörténelmet, vagy legalábbis nem helyesen, mivel a későbbi korok történészei annyit változtattak azon a sok valótlanság által. Manapság az ember még a jelenkor eseményei között sem ismeri ki magát, mennyivel kevésbé ismeri ki magát a régebbi korokban. Legfeljebb a saját népének történelmét ismeri, de azt is rosszul. így, mikor - akár egy valaki, akár egy ország kormánya - mások életébe beavatkozik, nem ismerve kellően azok történelmét, azok hagyományait, nem tudhatja, hogy beavatkozásával mit indít el. Mindennek van valahol egy kiindulási pontja, ami akkor csak kis tévedésnek, arroganciának, vagy egy kis hatalmaskodásnak, vagy kisebb fokú erőszaknak látszott, mégis később nagy baj lesz belőle; gyűlöletet hoz a felszínre azokból, akik ellen fellépett, és támadásba lendülnek vele szemben, mihelyt arra alkalom kínálkozik. Miközben a nem keresztény emberektől elvárja, hogy vele szemben keresztényien viselkedjenek, addig ő nem úgy viselkedik velük szemben, bár kezében a Bibliával, keresztény mivoltára és arra hivatkozik, hogy mindennap megfordul az Isten házában. Dehát az Istennek házában mire tanítják őt? Az Isten háza arra való, hogy ott az ember megtanulja az Isten igazságát, és ezzel az igazsággal ne másokra mutogasson és ne mások szeméből akarja kivenni a szálkát, hanem nézzen önmagába, érezze kicsinységét, jelentéktelenségét, porszemségét és térjen meg. Erezze át, hogy ha netán hatalom, vagy dicsőség adatott is neki egy rövid időre, az nem tart örökké, és azzal helyesen kell élnie. Ugyanis ha a külső körülményeket, amibe belehelyeztetett, vagy ahova feltornászta magát megváltoztatnák, ha elvennék a gazdagságát, az egészségét, a hatalmat, a dicsőséget, kit látnátok magatok előtt? Többnyire egy senkit.
     Ha megnézitek az úgynevezett híres embereket, minden fényük, minden dicsőségük ellenére látható, hogy lelkileg, szellemileg mennyire nem azok, mint aminek külső csillogásuk mutatja őket. A viselkedésükkel, közönséges beszédjükkel, megjelenésükkel, vagy erkölcstelen életmódjukkal mást árulnak el magukról; a fénylő keret ellenére már a halál bomlasztó, rothasztó jelei észlelhető rajtuk.
     Az egyszerű, a kevéssel megelégedő, a jó szándékú ember, az áldozatot hozni tudó, a megbocsátó, a szeretetet gyakorló ember nevezhető csak kereszténynek és csak az tudja helyesen megérteni, hogy mit mondanak a szent iratok és az tudja helyesen felhasználni az azokban található igazságot a maga megtérésére és mások boldogítására. A cél nem az, hogy másokat megtérítsen, hanem, hogy másokat boldoggá tegyen.
     Így olvassátok az írásokat, így hallgassátok szavainkat, és akkor megtért és boldog emberekké válhattok.
     Isten legyen mindnyájatokkal! Isten legyen veletek!