HALÁL, HOL A TE FULLÁNKOD?
Kuklis Iván - Tolnai György
Öregedőfélben mind gyakrabban jut eszünkbe, hogy miként is zajlik majd le visszatérésünk igazi hazánkba. Miként fogjuk "átélni" a halálunkat? Milyen lesz a búcsú szeretteinktől? És milyen érzéseket, gondolatokat küldenek utánunk az itt maradottak? Mintha bizony nem lehetett volna olvasni, hallani erről már számos leírást, nyilatkozatot, szellemi közlést; nem beszélve a tibetiek és az egyiptomiak Halottas könyveiről.
Mégis tele vagyunk bizonytalansággal, izgalommal, netán félelemmel. Könnyű - mondjuk gyakran - a földre jövetel, hiszen annál egy anya teste segít át bennünket erre az árnyékvilágra, még ha fájdalmak között is, míg a visszautat tulajdonképpen egyedül kell megtennünk (hacsak nem "segít" át valaki vagy valami!). A leírások között igen nagyok az eltérések, sőt ellentmondások, még tiszteletreméltóan magasrendű szellemi közlések között is jelentős különbségekkel találkozunk. Bizonyság erre az itt következő Névtelen Szellem megnyilatkozás, illetve Az utolsó óra munkásaihoz címmel közreadott közlésekből vett idézet, meg néhány további részlet olyan szellemközleményekből, amelyek ezzel a kérdéskörrel kapcsolatosak.
Valószínűleg megérdemelne egy nagyszabású tanulmányt mindezek összevetése, talán egy egész könyvnyit is, ahogyan az egyes leírások is megtöltenek néhány kötetet. Gondoljunk csak E. Kübler-Ross könyvére (A halál és a hozzá vezető út, Gondolat, 1988), még inkább R.A. Moody (Élet az élet után, Ecclesia, 1983), és Kenneth Ring kutatásaira (A Halált átélni - az Életet megnyerni, Az Apostoli Szentszék Kiadója, 1990), és még számos műre, ami ebben a témakörben mozog.
Ha most mégsem egy ilyen összehasonlító tanulmány megírására vállalkozunk, annak oka egyszerűen az, hogy arra nem elegendő kis folyóiratunknak a terjedelme. Mégsem állhatjuk meg, hogy néhány jelentősnek tartott szellemtani műből és szellemi megnyilatkozásból részleteket ne közöljünk, illetve még más munkáknak erre vonatkozó fejezeteit ne ismertessük. Különösen azok számára szánjuk ezeket az írásokat, akikben félelem él a haláltól, vagy akik úgy gondolnak a halálra, mit valami kegyetlen és kérlelhetetlen törvényszerűségre, amelynek betartására kemény végrehajtók vannak kijelölve. Ugyan ki ne ismerné a középkori Biblia Pauperum (Szegények Bibliája, azaz, akik nem tudnak olvasni. Mai kifejezéssel: Biblia képekben) csontvázát, aki gyakran - különösen nagyobb járványok, háborúk idején - rémesen suhogtatja kaszáját, kéretlenül, bejelentés nélkül levágva boldog-boldogtalant.
Az egyik legfontosabb közlés Vay Adelma útján jött, 1900-ban közreadott önéletrajzi jegyzeteiben, amely az évnek mind a 365 napjára tartogatott egy vagy két verset, személyes életének egy-egy említésre méltó, komoly vagy vidám eseményét, és vezető szellemeinek rövidebb-hosszabb médiumi közleményeit. (Vay Adelma önéletírása pillanatnyilag csak kéziratban található nyersfordításban). A szellemközlemények között olvasható az alábbi leírás az ember testi halálának folyamatáról, átlépéséről a szellemhazába. Nagy részletességgel tárja fel, hogy ki mindenki sürgölődik a haldokló körül. Szinte látni véli az ember, hogy a szellemvilág számára most megszületendőt egy egész szülőszobára emlékeztető személyzet várja és segíti át a túlvilági életre, csupa hozzáértő, szerető kéz.
"Az ember halálánál hét szellem jön a segítségére:
1. A házasság szelleme, ill. az a szellem, aki a haldoklót a legjobban szereti. - Ő delejezi az agyat, és a haldoklót öntudatlanságba burkolva, csak a szellemvilágban ébreszti fel ismét.
2. Az anyaszellem - a szív, a szeretet, az érzések gondozója. Többnyire a haldokló testének szülőanyja. Amennyiben ő nincs még a másvilágon, úgy ez a nagyanya vagy dédanya stb. Ő csendesíti a szívverést, bontja fel az életköteléket, és ébreszti fel a szellemi szeretetet: meggyújtja a szellemi szívet.
3. Az apaszellem - ha az apa még él, a nagyapa, dédapa stb. végzi a munkáját: Ő szabadítja ki a szellemet a napidegfonatból, és képezi ki az idegszellem magvát a másvilági megszületés számára. Kioltja a halódóban az emberi-lelkit, és adja neki a szellemi-lelkit.
4. A barátszellem - a kémiai alkotórészek megváltoztatásával az idegek és a fluidok kezelője. Ez többnyire egy tudós, orvos vagy tanár. Ő képezi ki a lélek ruháját és annak fluidjait.
5. A nőtestvér - ez a szeretett személy lehet a haldokló nőtestvére, nagynénje vagy leánya. Ő az arc rendezője, a szemekkel, a látással foglalkozik: lezárja a haldokló emberi szemét és megnyitja a szellemit.
6. A fivérszellem - lehet, testvér, barát, nagybácsi, esetleg a haldokló fia. Ő a hallásért felelős: lezárja a testi füleit, és megnyitja a szellemi hallását.
7. A szellemi munkások - a tüdő, a gyomor és más belső szervek körüli teendők ellátói. Szellemileg nincsenek azon a fokozaton, mint az előző hat szellem, ők a durvább munkát végzik. Ők vágják el a haldokló életfonalát (periszprit), ami keserves művelet.
A földi halál a szellembirodalomban való megszületés folyamata, szülészi munka, amelynél a hét szellem szülészként tevékenykedik. Az anyagias emberek szellemének elválasztása a testtől nehéz, a szellemi embernél ez természetesen könnyebben megy. A szellemi ember asztrálteste ugyanis már a szellem testi élete folyamán kiképződik, és így az átváltás könnyebben zajlik le. Akinek durva és nehézkes az asztrálteste, annak a szellemvilágbeli felébresztése és tudatra ébredése hosszú és fáradságos.
Igen, láthatatlan erők állnak a haldokló körül, és mindegyiküknek megvan a maga hivatalos teendője. Ezt a csendes tevékenységet az emberi szemek nem látják, csak a látó előtt lesz nyilvánvalóvá.
Oh, emberek! Ne borzadjatok a haláltól, jó kezekben vagytok. A halál munkája kizárólag jó szellemek kezére van bízva. A leggonoszabb, lebűnösebb embereket is jó szellemek veszik gondjaikba, és általuk szabadulnak ki testük kötelékeiből. Éppen ezért Isten törvényének ellentmond a gyilkosság és a párbajban, kivégzésben, háborúban, öngyilkosságban elszenvedett erőszakos halál. Amennyiben a halál erőszakos, az asztráltest nem képes azonnal elválni az emberi testtől, hanem előbb a halál jó szellemei veszik kezelésbe, ahogyan egy boncolásnál történik. Eközben a meggyilkolt szánalomra méltó szelleme lelki kínokat áll ki."
* * *
Ihletett szellemtani mű Domokos László: A szellem élete (Bp. Sylvester Nyomda,1928) c. munkája. Ebből vettünk ki három részletet.
János Jelenések könyvének 5. része szól a Bárányról, akinek 'hét szarva volt és hét szeme: az Isten hét lelke az, akiket elküldött az egész földre.' Ezt a hét lelket, akik tulajdonképpen a legmagasabb rendű Egy részei, nevesíti, ill. határozza meg könyvében költői szépséggel.
"... És ha a földi élet alkonyán vérző lábal elbotlunk, ismét csak Ő az, aki vár bennünket a kapunál: újabb Egy az örök Hétből, aki a szellem-létbe átmenés törvényit intézi.
... nevezzük őt a halál urának, pedig nem a halálba vezet ő, hanem az ujjászületésbe. Nem kérdez és nem kér, csak kezét nyújtja, hogy átemeljen a tengeren, melyet az ittmaradottak könnye von körénk. Vár a szeretet minden melegségével, mikor elérkezik az idők teljessége... Mindig ott van azok mellett akiknek nehéz átmenniök az új életbe. Ő az, aki ráadja a szellemre a fehér ruhát.
Örök Istenségnek megoszló része. Mindig szelíd, türelmes, szeretetteljes mosoly sugárzik belőle az emberek felé: drága derű, mely életet lehel a halálban.... . Nem nézi, hogy sárban jártunk-e. Lehajol, megtörli a fáradt vándor sarúját és megcsókolja azt... Kézenfog bennünket és vezet az örökkévalóságba. A feltámadás szentséges lelke Ő, hét isteni láng legszelídebb ragyogású, legfehérebb fényessége." A későbbiekben egész fejezetet szentel a halál kérdésének. Ebből emeltünk ki itt egy részt majd a későbbiekben egy másikat.
"A szellemnek a fizikai testtől való elszakadása igen komplikált művelet. Nem is történhetik ez meg láthatatlan segítők jótékony beavatkozása nélkül. Egy hatalmas szellemcsoport él körülöttünk láthatatlanul: egykor a Földet benépesítő szellemáradat, melynek asszonyai az ő elmúlt szép és tiszta életüknek jutalmaképpen nyerték azt a kegyet, hogy a halottak átmenő szellemeit fogadhassák. Az egyiptomiak lótuszvirágos nemtői ezek, akik hetes csoportokban állják körül a testi bilincseit széttördelő szellemet.
Mikor a halni készülő ember védőszellemétől megkapja az átmenés előkészítésére való figyelmeztetést, ezek a segítő szellemek gyöngéden körüllebegik a halálba indulót, s vele maradnak mindaddig, amíg támogatásukra szüksége van. Még akinek erőszakos vagy hirtelen halála lesz is, azt is napokkal előbb közrefogják, hiszen ők már látják a karmikus törvényszerűségeknek azt az összesűrűsödését, amely villámszerű fellobbanással ki fogja oltani az életet.
Az elszakadás pillanatában a haldokló nem érez semmit, rendszerint nincs is eszméleténél. Vezetői, védelmezői erőteljes delejes kisugárzásokkal mély kábulatba ejtik, s az elhatározó pillanatban hirtelen kettészakítják azt a keskeny éterszalagot, amely a testhez a plexus solarisban ?napidegfonadék?, kapcsolódik. E művelet után a halott szellemét elragadják környezetéből és az asztrál sík egy alkalmas régiójában pihentető, mély szendergés ölébe nyugtatják."
Ha a szellemnek az étertesttel való kapcsolata megszűnik, azaz elszakították az életfonalát, már nem lehet újraéleszteni.
A testi halál megannyi leírása számos részletében gyakran, egyes esetekben viszont teljesen különbözik egymástól. Nemigen gondolhatunk itt másra, mint arra, hogy az átmenet a szellemi síkra a szellem fejlettségétől, ismereteitől, átmenetének törvényszerű vagy durvább voltától függ. (Különös, hogy azokban az esetekben, amelyekben egy-egy megnyilatkozó szellem kifejezetten felszólítja hallgatókat, hogy tegyenek fel kérdéseket, még nem igen lehetett találkozni ilyen irányú érdeklődéssel).
Az átmenet könnyebb vagy nehezebb voltáról több szellemtani mű is szót ejt.
* * *
Az alábbiakban részleteket közlünk Az utolsó óra munkásaihoz c. munka: A halálról szóló fejezetéből.
"A halálról akarok ma beszelni nektek. A halálról, amely előtt minden teremtett lény megremeg, és amellyel mégis minden élőnek találkoznia ell. A halál az a csontkezű rém, amely abban a pillanatban, amikor találkozik azzal az élőlénnyel, akit neki a Gondviselés átadott, egyetlen mozdulattal letép róla mindent, amit csak ez a föld reáruházott. Ez az, amiért minden teremtett lény megremeg előtte. És legyen bár az vakmerő ifjú, aki gúnyosan kacag és úgynevezett halálmegvetéssel teszi az életét kockára, vagy legyen az aggastyán, akinek az élet már valóban terhére van annyira, hogy lépten-nyomon elismétli, hogy bár jönne már érte a halál, vagy legyen az a beteg, aki ágyán fetrengve, kínok és szenvedések közt várja a megváltást, vagy az a tudós, aki úgy véli, hogy az élet összes titkait kikutatta: mind, mind abban a pillanatban, midőn előtte felmagaslik a csontkezű rém, megremeg és sóvárogva vágyik az élet után, ha mégúgy tele van is az gyötrelemmel, szenvedéssel, bajjal és nyomorúsággal.
Talán látott már valaki közületek öngyilkost, aki tettének elkövetése után még egy ideig élt világos öntudattal. A léleknek az a sóvárgása, a haláltól való az a szörnyű rémület, ami az ilyen lelkeket hatalmában tartja, megrendítő és szívbemarkoló benyomást tesz minden élőre, akinek alkalma van ilyent látni. Mindez kiáltó bizonysága a halál félelmetes hatalmának.
Abból az életből, amelyben ti emberek is éltek, egyetlen kapun át van kijárás, amelyen keresztül mindenki eltávozik, és ez a halál. Ennek az életrétegnek még egy kapuja van: a születés, amelyen keresztül a lélek az un. anyagtalan életből az anyagi életbe lép.
Mert ha a halálról beszélek nektek, nem kerülhetem el, hogy az életről is ne beszéljek. A halál az árnyék, az élet a fény. Akik az első kapun belépnek ebbe az életrétegbe, azok a világosságra jönnek, akik pedig eltávoznak a második kapun, azok a halál homályos folyosójára jutnak, ahol rendszerint hosszú ideig kell várakozniok, míg továbbhaladhatnak az örökkévalóság végtelenébe.
Ez az életréteg, amelyet a földön nyüzsgő emberáradat és általában az úgynevezett élők világa alkot, a szellemi életet, a szellemi világot két nagy birodalomra osztja: ez alatt az életréteg alatt sorakoznak azok a szférák, amelyekben a homályos, gyötrő, kínzó lelkiállapotban, az un. "pokolban" sínylődő lelkek vannak, efelett az életréteg felett pedig sorakoznak azok a szférák, amelyek fokozatosan mind nagyobb világosságot, mind nagyobb boldogságot, mind terjedelmesebb és áthatóbb életet tartalmaznak...
Méltán remeg hát az ember a halál megjelenésekor; méltán vágyik vissza az életbe még akkor is, ha az az élet nyomorúsággal, betegséggel, szegénységgel és szenvedésekkel volt megrakva, mert nem tudhatja, hogy a halál folyosóján és ott, ahol az ítéletet kimondják felette, mi következik rá? És bizony azok közül, akik a sötét szférákból jutnak az élet felszínére, vajmi kevés, szinte csodálatosan kevés, alig valaki csak az, aki élete folyamán olyan értékeket vásárolt magának, amelyek őt abból a kárhozat világából megszabadítják. Ez a kevés azonban nagyon sokat, óriási nyereséget jelent a Gondviselés mérlegében... attól függ, hogy az ember a kegyelemből adott fizikai életben igazi értékeket vásárolt-e a rábízott 'hamis' gazdagságon. Azaz az idegen, rábízott gazdagságon 'tűzben megpróbáltatott aranyat': lelki kincseket vásárolt-e, vagy pedig olyan értékeket, amelyeket 'e világ' tart értékeknek, amilyen a hírnév, rang, pénz, intellektuális fölény stb. Ezeket mind e világ adja és ezeket a halál mind egy pillanat alatt vissza is veszi a szellemtől."
.....
* * *
A közlemény folytatása Szellemtani Közlemények 2009. IV. negyedévi számában olvasható. Információ: Kotányi Ottó - tel.: 1-316-4051
|