|
TANÍT A SZELLEMVILÁG
Folytatjuk Ezékiel könyvének szellemi úton kapott tanítását.
KV.:7,23: "Készítsd a láncot, mert az ország telve van törvényesített vérontással." Mire utal a lánc és a törvényesített vérontást?
TSZ.: Az úgynevezett törvényesített vérontásra később kerül sor az Írásban, ez egy előjátékának vehető. A felszólítás nem egyetlen személynek, és nemcsak a prófétának, hanem mindenki számára szól, aki megérti azt a törekvést, hogy ahol valami elszennyeződés, elváltozás van, ott ennek a hibázásnak a menetét meg kell állítani, meg kell láncolni, nem haladhat tovább, mert elérkezett az a mélypont, amikor a változtatás, a javítás, a rossznak az eltörlése következhet. Egy új felfogás, egy új élet, egy egészen új korszak, ami várható. Tehát itt egy mélypontról van szó, amely tovább nem mehet, hanem elpusztítva mindazt, ami rossz és fertőző lehet, egy újat kell kezdeni. Ez előjátéka majd egy későbbinek.
KV.:8,2: " Egy alakot láttam, amely tűzhöz volt hasonló." Ki volt ez a tűzalak, aki deréktól lefelé tűznek látszott, fölfelé pedig fénylőnek? Az 1,27-ben deréktól lefelé volt fény és fölfelé volt tűz. Nem ugyanarról a Lényről lenne szó, vagy ez csak fordítási hiba?
TSZ.: Teljesen ugyanarról van szó! Most olyan dolgot szeretnék mondani, amely nem menti a ma emberét sem az alól, hogy igyekezzen szabadulni hibáiból, és lehetőség szerint a szellemibb élet felé haladva javítson, változasson magán, környezetén, mindenen. Amiről beszélünk, az ószövetségi időkben történt. Ennek a korszaknak ez az alakja óriási fénnyel kapcsolatos. Az alak felső része úgy vehető, hogy az az ég legfelső részéhez ér, az alsó pedig jól láthatóan leér az alsó világhoz. Ez nem más, mint annak a kornak felelős, óriási isteni Küldötte. Ha azt mondom, hogy arkangyali szintű felelőse és intézője minden eseménynek, akkor talán többet nem is igen kellene mondani. A prófétai látnoknak felrémlik, hogy itt olyanról van szó, amely teljességgel másabb, óriási jelentőségű, aki itt van közöttük, akire figyelni kell.
Ma egy egészen más kort éltek, ennek a kornak is megvan a hatalmas arkangyali felelőse, isteni Küldötte, aki felelős azért, hogy ennek a kornak az emberisége, amikor éppen szükséges, azt és úgy kapjon, amit feldolgozhat, amit változtathat, mert a továbbiakban egy nagyon komoly korszakváltoztatásra van szükség. Ez a kor is lezár valamit, és előjátékává kell váljon egy következő emelkedőbbnek. Ez az isteni Küldött a krisztusi energiák hordozója és közvetítője, hiszen az közvetlenül nem hathat, a Közvetítő az, aki nektek azt elhozza. Nektek nem prófétátok van, másképpen juttok hozzá a figyelmeztetésekhez, de ugyanúgy működik és ugyanolyan korszakos jelentőségű.
KV.: 8,4.: "Megjelent ott Izrael Istenének dicsősége." Mit jelentett ez akkor, és mit mond nekünk ma?
TSZ.: Isten dicsősége, nagysága, szeretetteljes gondoskodása, kegyelme mindig jelen van. De vannak korok, melyek nincsenek tudatában ennek, és vannak, amikor kezd megjelenni és tudatosulni az emberekben, hogy Isten dicsőségét magukból kell kifejteni, felmutatni, megragyogtatni. Annak, ami állandóan jelen van, találkoznia kell azzal, ami az ember Isten felé vágyódásában nyilvánul meg, és azzal kapcsolódik. Kézfogásra gondoljatok, összefogásra, amely koronként megerősödik, majd változik. Ez olyankor következik, amikor más feladatok vannak, Isten dicsőségének meg kellet jelennie az ember lelkében, elseperve azt a szemléletet, nem Isten tanítása szerinti eldurvult korszakot, amelyet az emberek rontottak el.
Vannak olyan korszakok, amelyek sokkal vadabbak és sokkal durvábbak, amit túl kell élni, amin túl kell jutni. A kibontakozás, az Isten felé való vágyódás kéri a még további segítséget, lesugárzásokat, hogy a lefele hajló korszakokból, a holtpont után, az emberi lelkület felfele tudjon indulni. Mindig vannak ilyen mélypontok, amiből ki kell, hogy bontakozzon az egyre teljesebb isteni dicsőség felé. Remélem, nem értettétek félre, hogy az emberi lélek dicsőségét is mondtam, de abban kell munkálnia Isten dicsőségének, abba száll alá, mindig jobban és jobban munkálkodva.
KV.: 8,5: Hatalmas jelentőségű látomássorozat mutatja meg a szent dolgok tisztátalanná tételét, ami a templomtól egészen önmagunk belső világáig érvényes. Mi ennek a négy jelképnek az értelmezése?
TSZ.: A jelképeket elég nehéz úgy magyarázni, hogy az egyszer és mindenkorra örök igazság legyen, mert minden jelkép sokoldalú, és a változások folyamán mindig más arcát mutatja.
KV.: Az első kérdés: "Istent ingerlő bálvány a templom bejáratánál," kiegészítve azzal, hogy itt kell Ezékielnek áttörni a falat?
TSZ.: Nem Ezékielnek, itt más a helyzet. A bálvány maga mindössze egy látvány a próféta számára, összefoglalja mindazt, amit a nép az elmúlt idő alatt lelkileg hibázott, elkövetett. Nagyon sokan visszatértek a régi bálványokhoz. Mindazok az elferdülések, hibázások, amik eltérnek attól, ami az ember felfelé vezető útja, és ami az Isten kívánsága, az most ott áll a szentély előtt, mint ami szembe helyezkedett azzal az egész szellemi mivolttal, amelyet az egy Isten hit a próféták által is hirdetett a népek felé, hogy minden népnek meglegyen a maga értesülése, hogy miként foglalkozzon a maga lelki ügyeivel úgy, ahogyan az ő számára felemelő, és ahogy a szentélyhez méltóan Isten akaratának megfelelő. Ezek a hibázások egy lefele hajló korszakot mutattak, ami változásra szorul.
Az egész összefogottan jelenik meg, mint hiba, bálvány, mint ami ellentétes azzal, amit Isten nyújtott eddig. Ha éppen fal áttörést említek, az azt jelenti, hogy nemcsak egy népnek, hanem mindenkinek át kell törnie egy olyan falat, amely kívül van a Szentélyen, és abban hibázások, eltérések mutathatóak. Ez olyan, mint egy sziklafal, amelyen át kell törni ahhoz, hogy saját magát bevigye a Szentélybe, ami már az ő saját további célkitűzését megmutathatja. Ez egy jelképes értelmezés, nagyon nehéz feladat a véghezvitele. Ez a Szentéllyel való szembehelyezkedés kemény feladatot ad a falnak áttörésére. Ha az ember az önmaga kívül rekesztettségéből a benső szentebb felé szeretne jutni, ezt meg kell tegye.
KV.: 8,11: Az utálatosságokkal telefestett fal előtt 70 férfi tömjénez a maga bálványának. Ez a fal feloldásként később összefüggésbe hozható-e a siratófallal?
TSZ.: Nagyon átvitt értelműen, de nem azt jelenti. Hiszen már maga a név is jelzi: siratófal. Amikor az ember rádöbben, hogy a legbensőkben mi történt vele, akkor elmegy a falhoz, amely mögött a Szentélyt érzi, és elpanaszolja azt neki. A külső oldalról át nem törhet, csak a megbánással, a megsiratásával annak, amit elkövetett, vagy nem tett meg, de kellett volna. Tehát a mai siratófal, és ami itt a szövegben úgy van említve, hogy kívülről undokságokkal telefestett fal, (nem belülről, mert a Szentély belső falát semmi be nem mocskolhatja!) közöttük az az összefüggés, hogy mindenkiben van egy olyan Szentély, amelyen belülre bűn, mocsok nem hatolhat be. Kívül jól láthatók, felismerhetők a hibák, mert a vétkek ott csapódnak le.
A szöveg szerint itt 70 férfi tömjénezett. Gyakorlatilag a 70-es számnak abban a korban való értelmezése szerint a fal külső oldalán lévő mocskok és ráfestések jelzik, hogy az egész nép szinte egyöntetűen nagyon sok hibát követett el. Vannak népek, amikor olyan korszaka van belső életüknek, hogy tömjéneznek a hibáknak, a bűnözésnek. Ez nem azt jelenti, hogy az elsőtől az utolsóig mindenki, hanem hogy a nagy többsége, így ez az egész népnek fogható fel. Akik nem osztoznak a tömjénezésben és ezeknek a bálványoknak a felállításában, mindig azokra van bízva, mint kelesztőkre, hogy ezeken a dolgokon kezdjenek segíteni. Mindig többet és többet hívnak maguk közé olyanokat, akik ezt az aránytalanságot megfordíthatják. Ti is egy ilyen kort éltek most.
KV.: 8,14: "Asszonyok ültek ott és Tammúzt siratták." Tudjuk, hogy Tammúz a meghaló és feltámadó mezopotámiai pásztor-isten. Itt óhatatlanul előjön a gondolat a Jó Pásztorról, Aki földi értelemben szintén meghalt és feltámadott.
TSZ: Többszörös áttétel, egy elővetítés is egyúttal, és figyeljétek meg, hogy ez hol következett be. A női lelkek, a nők ültek és siratták azt a pásztor-istent, akiben bíztak, és akiben a természet és a saját természetük jelképét is látták. De itt most nem annyira a női nemre kell gondolni, hanem a női nemben inkább jelenlévő és sűrűn előforduló megérző, intuitív szellemi képességre. Mert mindig az intuitív képesség az, amely megérzi, hogy sorsforduló, egy mélypont van, valamit meg kell siratni, hogy az feltámadhasson az újabb életre. Tehát, előkép is, és a kornak is egy előrevetített jelképszerű megértenivalója.
KV.: 8,16: "Mintegy huszonöt férfi háttal a templomnak leborulva, a Napot imádja." Van-e külön jelentősége a huszonötnek?
TSZ.: A huszonötnek annak idején volt jelentősége: a tizenkét törzsnek a dupla száma, megtoldva eggyel, aki ezt a helyzetet, kiemelheti és megváltoztathatja. A dupla szám jelzi a nagyon mélyre kerülést. amikor a 12 törzs a saját hibáinak szinte a duplázását érte el. A huszonötödik az a valaki, aki kivezeti ebből a mélységből ezt a kétszeresen alásüllyedt társaságot. Az Újszövetségre gondoljatok, a tizenkettőre, és volt egy tizenharmadik közöttük, Aki megmutatta nemcsak a tizenkettőnek, hanem az összesnek is, hogy hogyan tovább. Akkor is, most is mindig van egy olyan plusz, akin keresztül a megoldás, a Fény felé törekvés megvalósul. A Szentélynek hátatfordítás egyáltalán nem véletlen, de az sem, hogy a Nap felé fordultak. Ez egy hihetetlen sokágú és sokféle értelmű, sok mindent magába foglaló jelkép. Messzire vivő is, és ugyanakkor helyzetjelentés is.
Ebben a korban is erősen háttérbe szorult mindaz, ami szent és követhető, nagyon is mélyre süllyedt, belemerült olyan dolgokba, amiből ki kell emelkedjen. Ebből csakis a világosság felé törekvés segít. Itt egy ószövetségi helyzet van kifejezve: "a Napot imádták." Az az emberi belső mag, az a belső Szentély, amit mocsok és bűn nem illethet soha, az itt, ezen a mélyponton is megérezte, hogy a Fény felé kell forduljon, mert nagyon eltért a Szentélytől. Fényre van szüksége, hogy jobban lásson, kikerüljön abból a sötét helyzetből, amelybe bekerítette magát. Ez nagyrészt illik a mai korra is, mert ez a kor is pontosan egy ilyen helyzetben van. Nagyon is jól tudjátok, mert a munkálkodásotokban a Fény, a világosság felé fordultok, és azt keresitek, hogy változtatni tudjátok magatokat és egész világotokat.
Először világosan kell látni, miről van szó, merre van a kivezető út. Ennek a jelképnek a további értelmezése magával hozza, hogy akkor már cselekvés van. Ha megfigyelitek jelképvilágotokat, ne saját magatokból induljatok ki, csak figyeljetek körbe: mindenütt a mélyrekerülés van. Az mutatkozik a kültörténésekben, amit a beltörténések irányítanak és indítanak. Ne gondoljátok azt, hogy széles tömegek nem érzik és nem látják annak jelentőségét, hogy ezen túl kell kerülni. Ha lehetséges, akkor nekik is hozzá kell járulni a kicsivel is a felfelé hatoláshoz. Lehet, hogy még nem teszik, de nagyon sokan érzik. És ez már a jövő hangja, a jövő irányító és utat mutató megoldása. Amikor azt mondom, hogy jövő, akkor az nem egy és nem két esztendő.
KV.: 8,17: "Nézd, hogy tartják a szőlőhajtásokat az orruk előtt." Hogy értelmezzük ezt? Később Krisztust jelképezi a szőlőtő, itt viszont a bálványimádás egyik formája lenne?
TSZ.: Nem, a szőlőtő, mint szent, és mint átvitt értelmű, nem az Újszövetségben jelent meg először. A megelőző, ún. ószövetségi időkben is a szőlő egy bizonyos fokú szent növény volt, sokkal többet jelentett. Emlékezzetek vissza: amikor a pusztában vándorlásnál elérkeztek egy olyan országba, ahol óriási szőlőtermés volt, akkor hatalmas szőlőfürtöt hoztak a kiküldött követek, hogy bemutassák, milyen bőséges termés van ott, ahol jártak.
Tehát a szőlő és a szőlőág már akkor sokkal többet jelentett. Ez most pontosan egy olyan mozdulattal és olyan körülmények között jelenik meg, ami jelzi, hogy valami jobb felé törekvés van. Nem süllyedt annyira mélyre az egész nép, hogy valami jó és szent termést adó növényre ne úgy tekintsen, hogy valamit cselekedni, tenni kellene, függetlenül attól, hogy még éppen nagyon mélyen vannak. Később majd sokkal nagyobb jelentőségűvé válik ez a jelkép, amit Ti is ismertek. Mindig van egy ősi múltja, ami ködbe vész, és egyszer csak előkerül valami mással kapcsolatban. Akkor derül ki, hogy mindig van valami előképe, eredeztetője annak, ami épp az adott időpontban előkerül, és akkor mint jelkép szolgál. Nincsen olyan mélypont, amelyben ne lenne a felemelkedésnek egy parányi lehetősége, egy szőlőág, függetlenül attól, hogy miben jelenik meg.
KV.: 9,2: Mit jelképez a hat fegyveres férfi, akik mellett egy gyolcsba öltözött is volt, íróeszközzel az oldalán? Ő jelölte meg azokat, akiket nem bántanak? Analóg az egyiptomi kivonulás éjszakáján megjelölt ajtófélfákkal? Miért hatan voltak? Ez a gyolcsöltözet, amit külön kihangsúlyoz az Írás, emlékeztet a mózesi időkben elrendelt papi öltözetre.
TSZ.: A fegyveres tevékenység a hatra van bízva, de a hetedik is hozzájuk tartozik szorosan és elválaszthatatlanul. Éppen az jelzi, hogy hozzájuk tartozik, hogy velük együtt van megemlítve az, aki a megjelölést intézi. Igen, nagyon is szoros összefüggés van, mert annak idején a bűnbe merülés gátolta azt, ami Egyiptomban történt. Aki ebben nem vett részt, aki tényleg az isteni vezetés alá akart kerülni, annak jel került a házára. Most nem a házra került a jel, mert már nem családosan, összefogottan, hanem mindenki egyedileg és maga volt felelős az elért rosszáért, vagy jobbjáért.
A kérdezett helyzetben mutatkoztak olyan eredmények is, amelyek a menekítést, a továbbfejlődést tűzték maguk elé. Annak a jelét a hetediknek kellett megtennie, aki éppen olyan fegyveres volt és éppen úgy oda tartozott ehhez az egész cselekvésrendszerhez, mint a másik hat. Ugyanaz volt, de megkülönböztetésképpen az Ő feladata más volt. Neki a jelet kellett odatenni, rárajzolni azokra, akik a továbbfejlődés útján mentek tovább. Azok a bűnök, azok a hibák, amelyek már nem voltak továbbvihetőek, azok a hat hatásköre alá kerültek.
A fegyveresek ruházata bőr mellvért, sötét színű ruházat, páncél. A gyolcsba öltözött azt jelzi, hogy ő a fehér érdekében cselekszik, ezért más öltözete van annak az egynek, aki az életet, a tovább munkálkodást jelképezi. A gyolcsszín fehér volt mindig, ez kiemelkedett éppen a feladata és azon munka miatt is, amit végzett.
KV.: 9,3: "Izrael dicsősége felemelkedett a kerubról és a templom közepéhez vonult." Ez fizikális megjelenésre utal, bár a Szentek Szentjébe senki nem láthatott be. Isten Dicsősége a mózesi idők Frigyládát beburkoló tűzoszlopát jelenti itt is?
TSZ.: Ha ezt összehasonlítjátok egy izzó tűzfelhővel, egy szellemi világító és segítő támponttal, akkor egyáltalán nem különleges az, hogy ami most történik, az éppen olyan vezérlő történés, mint amikor a pusztában vándoroltak, és arra kellett menni, amerre a felhő, mint isteni Lény vezette őket, hogy a helyükre kerüljenek. Ez mindig a Szentek Szentjének a közepéről indult. Most, amikor már nem útközben történt a sátorban, hanem épített Szentek Szentje volt, akkor is természetes, hogy az isteni Küldött, az isteni akaratnak a végrehajtója megmutatta, hogy mi a legfőbb isteni kívánalom és rendelkezés, minden, ami a továbbiakban történik.
KV.: 9,4: Kicsit tömörítve, de szó szerint idézve: "Ezt mondta az Úr, tégy jelet azok homlokára, akik sóhajtoznak az utálatosságok miatt, utána öldököljetek, ne szánakozzatok, ne legyetek könyörületesek, gyilkoljatok. Tegyétek tisztátalanná a templomot." Ez a jel egyesek szerint a Tao volt. Kérnénk erről tájékoztatást, de még inkább arról, hogy miért kellett az Úr akaratát végrehajtóknak tisztátalanná tenni a templomot?
TSZ.: Mindez jelképszerű. Itt a vérontás, halálosztás és öldöklés természetesen nem fizikailag zajlott. Ez megint nagyon áttételes és jelképszerű. Az, aki a legbensőbb személyében nem úgy működött, hogy az az életében megmutatkozzon, az kívül esett még a saját Szentélyén is. Azoknak a hibáknak, azoknak ez eltévelyedéseknek nincs helyük a Szentély közelében. Ezeket, ahogy itt az ószövetségi részben van írva, ki kell irtani, fegyveresen el kell pusztítani. Miféle fegyverekkel? Azzal, ami az az életre vezetés, a fehérség, a tisztaság. Az, aki az élet jelét rajzolja, tudja, hogy az élet jele nem a földi életet, hanem a szellemi élet tisztaságát, tovább emelését, fényesítését jelenti. Ezt jelképezte ez a jel is. Az, aki szomorkodott azon, hogy milyen a világ, és nem fogadta azt el, kifejezésre juttatva, hogy ő maga törekszik a jobbra, a tisztábbra, az már eleve a homlokán viselte az élet jelét. Azokat az emberi megnyilvánulásokat, hibákat, amelyek az undokságokat, a bálványokat jelképezik, azokat meg kellett ölnie, hogy az a fehérség, az életjel az ő életében tovább emelkedhessen. Ez nem népirtást jelentett, hanem egy egyéni belső munkálkodást, olyan dolgok irtását, amely akadályozta az élet gördülékeny tovább emelkedését.
Az Úr akarata, elvárása, hogy ezek a folyamatok ne csak egy nép templomában, hanem mindenkinek a saját templom-körzetében végbe menjenek. Ez egyáltalán nem egy semleges, sima lefolyású dolog, hanem nagyon sok belső vérzéssel, a hibák belső ellenállásával megy végbe. Most a hibákról van szó és nem hibázó emberekről. A hibák ellentámadásai, védekezései viaskodást mutatnak, egy vérengzés, hatalmas szennyes áradat az, amiből ki kell, hogy bontakozzon a jobb, a tisztább. A győzedelemnek azzal a bizonyos életjellel és a tovább szellemesedéssel kell történnie.
Ne értsétek félre, hogy Istennek az akarata, hogy az Ő Szentélye körül szenny és mocsok legyen! Ez a küzdelem nagyon sok, nem éppen szép cselekedettel is jár. A hibáknak nemcsak a leküzdése, hanem az átalakítása, átemelése a másik kategóriába, nagyon sok belső szennyeződés kiáramlásával jár együtt, amit itt vérengzésnek írnak le. Ha valaki megpróbálta saját magában egy felfedezett hibáját leküzdeni, ha megtapasztalta, hogy az újra és újra feltámadó érzéseivel és hibáival mi mérgelődés és mennyi nem túl magas röptű gondolatokkal együtt járó dolog van, könnyen megértheti ezt a képi leírást.
Ha a jelképek szóbelileg összekeverednek képszerű fogalmakkal, akkor előfordulhat, hogy az ember bizonytalannak érzi, helyesen értette-e, vagy sem. A jelkép maga mindig szeretne egyértelműen beszélni, de éppen azért, mert a földi életben előforduló események és az ember gondolkodásában felmerülő képszerű fogalmak egészen mást is tudnak mutatni, ezek összekeveredve káosszá válnak. Ezért fontos mindig az ilyen nem értett dolgoknál abból kiindulni: mi az, ami abban tiszta és jó, ami érthető, és mi az, ami jobbá tehető.
KV.: 10,2: Ki volt az a gyolcsba öltözött férfi, akinek azt mondja az Úr: "Menj be a kerubok alatt lévő kerekek közé, és rakd tele mind a két markodat a kerubok között lévő parázzsal, és szórd a városra!" Ez fizikálisan elképzelhetetlen, mi a szellemi magyarázata? Nyilvánvalóan itt valamilyen energiarezgésekről van szó.
TSZ.: Többoldalú és többértelmű, mint ahogyan maga a személy is átvitt értelmű személy, és erre a fehér gyolcs ruha világít rá. Olyan személyről van szó, aki Küldött, aki végrehajt valamely számára előíratott isteni parancsolatot, mégpedig azt és úgy, amelynek nagyon is hasznot hajtónak kell lennie. Itt elsősorban nem felégetésről és pusztításról van szó, ezért emelem ki az átvitt értelmet is. Hiszen sokféle értelmezése van, egy-egy személynek mindig az, amellyel a leginkább tud továbbfejlődni.
A "gyolcsba öltözött" elsősorban tisztaságot, küldöttséget jelent. Amikor a vándorlás során a Szent Sátor építése történt, majd rendelkezések arról, hogy a papok és a sátor körüli emberek milyen ruházatban vegyenek részt. A gyolcs mint alapvető alsó öltözék szerepelt, amely a legközelebb áll a szolgálatot végző emberhez, annak kell a legtisztábbnak lennie. Tehát itt olyan Küldöttről van szó, aki átvitt értelmű cselekedeteket hajt végre, sőt maga is az, mert a kerubok parazsa nem kizárólagosan felégetést, pusztítást jelent, bár sokan és sokszor gondolnak arra, hogy a bűnök büntetése és egyéb szennyeződések eltüntetése az, amely ezzel a parázzsal összefügg.
A parázs olyan világosságot is szétszór a város fölött, amely égi eredetű, keruboktól származik, akik nagyon magas szellemiségek. Maga a gyolcsba öltözött férfi sem sokkal kisebb, a keruboktól származó fényt és az égetést is okozza, amely azt az embert éri, aki rádöbben arra, hogy valamit addig nem jól vitt, nem jól értett. A több fény nagyon sokféle értelmű, a parázs és az is, aki szórja, és ahonnan származik. Megfigyelhető, hogy mennyi parázs, világosság érkezik közétek, sokszor szinte felfedezetlenül. Egy-egy szó, napi esemény, egy mélyen megfontolt gondolat: mind apró parazsak, melyek máshonnan származnak, több fényt adnak, és amelyek belül oly "égetést" okoznak, hogy: még többet, még többet!
Ti magatok is kis szikrák vagytok, kicsi parázs részecskék, akiknek a belső munkálkodása igényli, és végre is hajtja, hogy egy kicsiny parázsló szikrából komolyabb láng, fényesség is támadjon. Itt csatlakozik a ma önmunkálkodó emberéhez a régi prófétai írásnak néhány szava.
|
