|
TANÍT A SZELLEMVILÁG
Folytatjuk Ézsaiás próféta könyvének szellemi úton kapott magyarázatát.
KV.: 41,15.: "Hegyeket csépelsz és törsz össze, halmokat zúzol pozdorjává." Csak elsődleges értelmezése van, vagy lelki, szellemi fejlődésre is utal?
TSZ.: Gyakorlatilag többértelmű és bármi másra is alkalmazható ez. Átvitt értelemben a Földön lévő hegyek és halmok az emberileg elkövetett gőgnek és eltévelyedésnek az anyagban megvalósuló és megjelenő részei, melyek kisimíthatók, megváltoztathatók. Jelenti azt is, hogy ami egyenetlen, ami akadályt képez, azt az isteni Kegyelem elsimítja, hogy aki ebben járni kíván, simán haladjon a lába. Mint mondom, igen sok értelme van, mindig azt kell hozzá értelmezni, ami előtte, mögötte a szövegi részben van. Ez nem csak erre a részre illik.
KV.: 41,21.: "Adjátok elő érveiteket! - mondja Jákob királya." Jákob királya a mi értelmezésünkben az Úr. De ugyanakkor úgy folytatódik: "Adják elő és mondják meg nekünk, mi fog történni." Kik kérik a múlt és a jövendő közlését? A 41,23.: "...hadd tudjuk meg, istenek vagytok-e? ...utálatos dolog, ha valaki titeket választ." Ez a szöveg így nem értelmezhető.
TSZ.: Valóban nem, de annak a kornak az embere olyan dolgokat is mögéje értett, olyan személyeket, eseményeket, amelyek gyakorlatilag az Írásba nem kerültek be, de az ő számukra még természetes volt. Ez egy kettős eset, hiszen valóban Jákob Istenéről van szó, az egész nép Istenéről, szembeállítva egy olyan hatalommal, amelynek a lényeges mondanivalóját, súlyát és veszedelmét a kor embere ismerte; az Írásba nem került be, és amely utálatos, mert eltér Jákob Istenének jelentőségétől és az egész elfogadható isteni vezetettségtől. Ez a történés, ezek a személyek most már felidézhetetlenek és jelentéktelenek, de itt az igazi egy Istenhit és bármiféle más, ami ettől eltérő, és amit utálatosnak ír a szöveg, az van szembeállítva egymással, a jelen időkben már valóban érthetetlenül. Létezik és létezni is fog még egy ideig hasonló, hiszen tudjátok, hogy mennyi félreértelmezés és nem hasznos olyan állítás, gondolatkör és egyéb van, amely az Istenhez hű és Hozzá igyekvő embert félrevezetheti.
KV.: 41,25.: "Elindítottam északról azt, aki eljött napkeletről, azt, aki hirdeti nevemet." Kiről szól az Írás, illetve Ézsaiás próféta?
TSZ.: Ézsaiás nem a saját nevére gondolt, hanem az Ő nevében, mindenféle próféciával a nép közé vitt olyan isteni figyelmeztetésre, amelyet - nagyon érdekes megfigyelni - keletről indít, a Nap felkelte felöl. Itt nem a földi égtájat jelenti a napkelte, amit a korabeli ember és még ti is ugyanígy értelmeztek, hanem a nép számára elfogadható tanításnak világosságáról van szó, amelyet mondhatni Ézsaiás próféta neve fémjelez.
KV.: 42,14.: "Sokáig hallgattam, némán türtőztettem magam, de most zihálva nyögök és lihegek." Ki mondja ezt? A szövegkörnyezet szerint mintha az Úr mondaná Izrael bűnei miatt, de nyilván ez csak egy képletesen értendő szöveg, annyira vulgarizál.
TSZ.: Ha Izrael Istene és a nép összetartozók, akkor a nagyon sok hibát elkövetett népért az Úr hallgatott és tűrt, de utána már olyan figyelmeztető események következtek, amelyből ugyancsak tanulhatott az, aki ezt előidézte. Gyakorlatilag itt egy összefüggő, mégis darabjaiban felsorolt történet áll. Isten mindig is gondot viselt az Ő népére, és mindig is egynek érezve magát vele, nagyon sok mindent elhallgatott, eltűrt és utána valóban lépnie, cselekednie kellett. Ez a lélegzés a megváltozott állapotot jelzi, hogy most már valamit tennie kell, hogy ne folyjon minden ugyanúgy tovább, mint addig. Istenről nem feltételezhető, hogy zihálva lélegzik, de emberileg ez jelzi azt, hogy valamit már nagyon rendezni kell.
KV.: 42,18.: Az intésekre süket és vak Izraelre mondja az Úr: "Ti süketek, halljatok! Ti vakok, nézzetek föl, és lássatok! Van-e olyan vak, mint az én szolgám, és olyan süket, mint követem, akit küldök? Van-e olyan vak, mint az én megbízottam, olyan vak, mint az Úr szolgája?" Kiről szól az Úr? Ézsaiás nem süket, nem vak, hisz állandóan figyelmezteti Izraelt.
TSZ.: Szó sincsen erről! Nem is kell a szavak mögé nézni, hanem kicsit megfordítani azokat, és rögtön világosabbá válik. Valóban, ha Izrael süket és vak, megkapja a felszólítást: Ne legyetek süketek, nyissátok ki füleiteket! Ne legyetek vakok, nézzetek rám és nézzetek körül, magatokra, milyen állapotban vagytok, és hogyan lehet valamit jobban tenni! Ha egy kicsit átfordítjuk, a kérdés a következő: Ki olyan süket és vak köztetek, mint Isten szolgája, aki nem süket és nem vak? Ki van közületek olyan, aki nem vehető valóban süketnek és vaknak, hanem éppen a többinek segít abban, hogy ők maguk is kiemelkedjenek, mert hasonlatosak Isten követéhez és szolgáihoz, akik valóban nem süketek és vakok. Így, ezzel az átfordítással már egészen más értelmű. Minden korban megjelennek Isten követei, szolgái, kisebbek és nagyobbak, nemcsak próféta szintűek, akiknek hallaniuk, látniuk kell, és akik behelyeztetnek a süketek és vakok tömege közé, éppen a kelesztés, a többinek a felélesztése és vezetése kedvéért. Akkor mondja Isten, hogy ti nem hallotok, nem láttok, de íme ki közületek az, aki nem olyan, és aki segélyemre van abban, hogy az összes többi is látóvá és hallóvá válhasson?
KV.: 44,2.: Izrael másik neve Jesúrún. Tudhatunk-e többet az eredetéről és a jelentéséről?
TSZ.: Tulajdonképpen a beszélő neveknek egy részéhez tartozik. Ez a név Izrael egy állapotára utal, amikor abból kikerül, áttér, akkor már egy másik név jellemző a számára. Nemcsak emberek, de szinte országrészek is más neveket kaptak, mind az ókori időkben, mind manapság. A szerzetesi pap is más nevet kap, egy más állapotban elhagyja a saját nevét és egy más minőségbe lép át, más nevet kap, amely azontúl a sajátja. Hasonlóról volt itt is szó egész Izraelre nézve: egy másik állapot, egy másik név, mely jellemző rá.
KV.: 44,28.: Cirus, perzsa királyt az Úr pásztorának mondja a Szentírás, Izrael szinte Messiásként tisztelte. Ez a megfogalmazás kicsit meglepő, de tény és való, hogy a nagy ősellenség, Perzsia, ebben az esetben Cirus, valóban már sokkal enyhébben fordult Izrael felé. Mi indította Cirust, egy ellenséges nép uralkodóját, hogy kedvezzen Izraelnek? Az Úr demonstrációja, hogy onnan is jöhet megértés és segítség, ahonnan a legkevésbé várható?
TSZ.: A perzsa királyt a megértés indította erre a változtatásra. Az is kifejezhető egyúttal, hogy nincsen az a dühös ellenség, az a másféle szempontokat követő, támadó, elsöpörni akaró, aki egyszer valóban be nem látja azt, hogy az addigi állapot tovább nem vihető, nem volt igaza és inkább közelít. Sőt, olyan mértékben közelít, mint ahogyan az Írás kifejezi: szinte az Úr pásztorának tekinthető, mert annyi kedvezményt nyújtott Izraelnek a belátása folytán, amellyel a címét, rangját kiérdemelhette. Itt tulajdonképpen az átalakulás, a nem megcsontosodott, nem meggyökeresedett és nem örökkön egy helyzetben, egy állapotban tartózkodásnak a lehetséges megváltozásáról, teljes átfordulásáról van szó. Bármennyire ellenséges, fenyegető hatalom is volt, végül baráttá változott.
KV.: 45,4.: "Híres nevet adtam neked, noha nem ismertél," mondja az Úr Izraelnek. Az Izrael nevet éppen az egy Isten hitéért kapta Jákob, illetve ezért lett választott nép a zsidóság. Épp az előbb volt szó a név megváltozó jelentéséről.
TSZ.: Ehhez tudni kell azt is, hogy az eredeti név, amelyet Isten adott: Izrael, - ez érvényes és főnévként marad! Mindössze a melléknév mutat ilyen változást, az eredetinek a megmaradása mellett is mindig egy jelző. Itt egy különösnek található kifejezés van: "mert nem ismertél." Akár népről, akár egyénről van szó, egyszerre, egy villanás alatt megismerheti Istent? Az folyamat, tehát a kezdetén még csak ismerkedtél, de nem ismertél! Ez a kifejezés mögött egy Isten-értési folyamatnak a szakaszai vannak.
KV.: 45,17.: "Izraelt megszabadítja az Úr örökké tartó szabadságra. Nem ér benneteket szégyen és gyalázat soha, soha többé, ezt mondja az Úr." Más próféták később újra elmarasztalják Izraelt, holott azt is olvassuk: "Én az Úr a valóságot jelentettem ki." Szó volt már arról, hogy Ézsaiás próféta azért mondja biztatónak a jövőt és marasztalja el a jelent, hogy ezzel még jobban nyomatékolja Izrael feladatát és a jelenlegi helyzetből való kötelező kifejlődését. Itt viszont arról van szó, hogy "Nem ér benneteket szégyen és gyalázat soha többé." Aztán lám, mi mindent mondanak a későbbi próféták is Izraelről, és mik történnek még manapság is!
TSZ.: Másról van szó! Itt egy kicsit feljebb kell néznünk. Tekintsük úgy, hogy az Izrael név alatt az egész emberiség értendő, az egész emberiség lelki állapota. Hiszen nemcsak Izrael létezik, Isten gyermeke mindenki, tehát a felsőfokot elérve mindentől megszabadul, teljes dicsőséget kap. De ez már az eredmény, az úton, amit addig megtesz, még számos buktató van, olyan esemény, olyan korszak, amikor bizony még mindig megróhatják népüket, hogy milyenek és mit csinálnak. Mindig újra és újra figyelmeztetni kell őket, hogy pusztulás lehet a vége, ha így folytatják.
KV.: 48,6.: Az előbbiekben az ingadozásra figyelmeztető prófétákról volt szó. Ez az ige azt mondja: "Mostantól fogva új dolgokat hirdetek neked, rejtett dolgokat, melyekről még nem tudsz. Most teremtem őket, nem pedig régen, ezelőtt nem hallottatok róluk nem; mondhatod, hogy tudtál róluk" Mi lenne ez az új teremtés? Ez úgy hangzik, mintha felmentést kapna Izrael, hisz nem is tudhatott ezekről a dolgokról.
TSZ.: Az egyszer és mindenkori fejlődési folyamat van ábrázolva. Mindaddig, amíg az emberi lelki szint nem tud befogadni és nem tud munkálkodni valamely nagy Isteni Igazsággal, addig az titok és rejtett előtte. Az Isten-elvben minden megvan, nehogy olyan értelmezés legyen, hogy amikor éppen kedve van, akkor majd valami újabb lehetőséget teremt, mert ez a teremtettség, ez a fejlődés eleve elhatározott és eleve folyik, megy. Részei úgy világosodnak meg, amint az egyes szakaszokat mind az egyes ember, mind az emberiség már feldolgozta, és akkor egy újabb válik nyilvánvalóvá előtte, amit ebben a szakaszban nem tudhatott, nem ismerhetett, nem is tudta volna felhasználni. Mindig újabb és mindig hatalmasabb Isteni Igazságokra derül fény, amelyben haladhat egy bizonyos folyamatban.
KV.: 48,11.: "Önmagamért, önmagamért cselekszem, hogy engedhetném, hogy gyalázzanak? Nem adom másnak dicsőségemet!" Ez úgy hangzik, mintha az Úr önmagát védelmezné. Mi a helyes értelmezés?
TSZ.: Gyakorlatilag Isten a maga dicsőségét addig át nem adhatja, amíg akár az egyes, akár a tömeges emberi lélek fel nem nőtt, bele nem fényesedett, bele nem tisztult. "Megtartom magamnak dicsőségemet," - rejtetten az van mögötte: amíg méltóvá nem leszel hozzá. Így egy kissé kiegészítve talán másként hangzik, mert örök bíztatás, segély és hozzájárulás mindazok számára, akik az Ő dicsőségéért dolgoznak, és akik képesek abba beleolvadni, azoktól azt meg nem tagadja!
KV.: 52,13.: "Eredményes lesz szolgám munkája... sokan csak iszonyodtak tőle, annyira torz, nem emberi volt külseje, emberihez nem méltó volt alakja." Ha a szövegkörnyezetében nézzük, az egész rész a Messiásról szól. De miért ez a megfogalmazás? A meggyötört, keresztre feszített Korpuszt jelentené?
TSZ.: Ekkor még, ebben az időben erről nem beszélhettek, még nem mutathatták fel, még csak utalások, előképek voltak. Mindazok, akik Isten szolgáiként, küldötteiként jelentek meg az emberek között, gyakorlatilag teljesen mások voltak. A torz, a rettenetes, és minden más egyéb kifejezés összefogottan inkább azt jelenti, hogy tőletek idegen, más mint ti! Így már nem annyira borzasztónak értendő, mert valóság az, hogy bármely küldött, aki megjelent, bármely nagy próféta, aki az emberek között élt, azoknak elismerték nagyságát, de idegennek tartották, sőt olykor rettenetesnek. Nem csúnyának, hanem az átlaghoz képest torz felfogásúnak. Szinte ezzel bélyegezték meg: Igen, hallgatunk rád, de te olyan más vagy, mint mi, olyan idegen. A fizikális megjelenésük is más, "emberihez nem méltó alakkal." A nem méltó azt jelenti, hogy nem olyan, mint a többi. Ez talán nem is annyira a külsőre vonatkozott, hanem amilyennek látták, mert az más, mint a külső. Ma már másképpen mondjátok, a ti számotokra sokkal inkább megfelelőbb kifejezés az idegen, de abban a korban ezekkel a szavakkal érzékeltették, tették hasonlóvá ahhoz, amit szerettek volna mondani.
KV.: 54,1.: "Örvendj, aki nem vajúdtál, mert több fia lesz az elhagyottnak, mint a férjes asszonynak!" Majd a 13. versnél van a folytatás: "Fiaid mind az Úr tanítványai lesznek." A Krisztust követőkről volna szó előre?
TSZ.: Igen, és azokról is, akik jóval Ő előtte már követték azokat a lelki utasításokat, késztetéseket, amelyekkel végül is olyan nemzedék születhetett le arra az időre, amikor már Jézus jelen volt a Földön, hogy a tanítványai lehettek, követhették, figyeltek a szavára. Ez nem véletlenül alakult ki a hosszú lelki fejlődésnek a folyományaként. Az "örvendj" jelzi azt az emelkedést, amely ily módon érkezett. Itt ugyan női vonatkozás van említve azzal, hogy "nem vajúdtál, mégis fiaid mind olyanok lesznek," a szövegben kifejezve azonban az egész nép mind szülő. Kihozza, kitermeli magából azokat, akik később valóban tanítványai és továbbvivői lehettek az akkor még távoli szemléletnek.
KV.: 56,12.: "Jöjjetek, igyuk részegre magunkat, legyen a holnap is olyan, mint a ma, vagy még sokkal jobb." Egyes Biblia-magyarázatok szerint Izrael vezetőemberei mondanák ezt, máshol olyan feltételezés is van hogy Ézsaiásnak egy keserű, képletes kiszólása Izrael magatartása miatt. Van esetleg egy mélyebb, szellemi háttere is?
TSZ.: Kétféle biblia-magyarázatot említettetek, engedjétek meg, de hozzá lehetne tenni még többet is. Itt részegségről esik szó, és ez egy eléggé erőteljes kifejezés. Fordítsuk át ezt inkább mámorosságra. Ha Isten szeretetét és dicsőségét ünneplő mámorosságra gondoltok, akkor ez a felszólítás már egyáltalán nem jelent valami rosszat. Isten imádatáról, a feléje fordulás öröméről és mámoros érzéséről is szó eshet ennek kapcsán, amelynél teljesen jogos az a megjegyezés, hogy olyan legyen a következő napom is, meg az azt követő is. Így is értelmezhető, ez lenne a fontosabb, nem mindig a rosszat keresni benne.
KV.: 57,5.: "Gyermekeket vágtak le a patakoknál a sziklahasadékokban." Lehet ez képletes is, de az is, hogy még mindig tart a pogány emberáldozat? Vagy ez egy jelképes értelmezés? Miért ezek a helyszínek és nem a bálvány-oltár? Vagy ezek sziklahasadékokban voltak?
TSZ.: A sziklahasadék megemlítése nem mindig és kötelezően az ott lezajló áldozatokról, hanem csak némelyikéről szól. Még ahhoz az időhöz képest is visszafelé kell haladni, amelyben ez leíratott. A régi, ún. természeti népeknél, nem egynél fordult elő, hogy a legdrágábbat, a legfontosabbat, a gyermekeiket tartották egyedül méltónak arra, hogy Istennek áldozatot hozzanak. Mi nagyobb egy szülő, egy ember számára, mint a saját utóda? Ezt ajánlotta fel, hogy Istent szolgálja fenn az égben az a gyermek, akit így küldtek oda áldozatként. Az áldozatok természeti helyeknél zajlottak, akár szent forrásoknál, melyek igen sokszor sziklahasadékokban keletkeznek, akár a patakoknál, olyan vizeknél, melyeket nagyon is jónak és szentnek tartottak, vagy olyan ligetekben, amelyekről úgy gondolták, hogy azokat az ő láthatatlan isteneik látogatják. Tehát itt egyáltalán nem konkrétan a megjelölt és örökkön érvényes helyekről, hanem ezeknek a természeti népeknek áldozati szokásáról volt szó. Izrael népe már régen kilépett ebből a korszakából, bár annak idején tőle sem volt idegen, de eltért ezektől a szokásoktól, amikor az egy Isten hitre tért át. Egészen más áldozati tárgyaik, szertartásaik voltak, és a helyek sem a ligetekben és a forrásoknál voltak. Tehát az ő állapotukban azok a helyzetek nagyon idegenek, régiek, nagyon kezdetlegesek és primitívek voltak, nem illett az izraeli népnek abban a korban lévő áldozati és hitbéli szokásához. Éppen ennek az elitélése, az erre való visszautalás, mint elrettentő példa lett felhozva; azokra a forrásokra, sziklahasadékokra, egyebekre, és nem az épített oltárokra.
KV.: 57,9.: "Messzire küldted követeidet, egészen a bölcsek hazájáig." Mi lenne ez?
TSZ.: Annak a kornak, annak a világnak, amelyről az Írás beszél és szól, tudomása volt arról, hogy az őáltaluk ismert világ egyszer csak véget ér. Hol volt ez? Az akkori világnak elérhető legnyugatibb pontján, amelyen túl már nem volt semmi, nem volt emberi élet a számukra. Mi lehetett ott, ahol az élők által lakható föld véget ér? Elképzeléseik szerint utána már a holtak birodalma következik, ráadásul még a Nap is arra szállt le, ott halt meg, ott. támadt sötétség, tehát a holtak országában. Az odáig elküldött tudósok vagy követek jelenthetik ezt is, akik onnan hoznak híreket, vagy oda viszik. a próféták szavait, esetleg Izrael Istenének ismertetését is.
KV.: 57,10.: "A bálványimádással foglalatoskodó sokféle mesterkedés elfárasztott, de újból erőt gyűjtöttél, és nem betegedtél bele". Mitől kaptak erőt? Hisz a bálványimádás testileg, lelkileg lebetegít.
TSZ.: A szövegben, az első sorokban a bálványimádókról és azok mesterkedéséről volt szó, de akik elfordulnak a bálványimádástól és annak minden mesterkedésétől, azoknak miért olyan lehetetlen megerősödniük és nem valami rossz körülmények közé kerülniük? A ti kifejezésetekkel élve: a bálványimádással és minden egyéb praktikáival foglalkozók soha nem lehettek megerősödöttek sem a saját hitükben, sem az életvitelükben. De akik ezt elhagyják, nem fognak megbetegedni, hanem megerősödötten kerülnek ki a maguk hite szerint. Mert így is értelmezhető. Itt két különféle állapotról és hitről van szó, benne, mindössze az okoz zavart, hogy a két állapot, a két helyzet között nincs egyetlen összekötő szó sem.
KV.: 65,8.: "Ha mustot találnak a szőlőfürtben, azt mondják: ne pusztítsd el. Áldás van benne, mondja az Úr." Hogyan értelmezzük a máshol is olvasott szőlő, vagy szőlőtő viszonylatban?
TSZ.: A bor fontosabb, mint maga a gyümölcs. Tehát sokkal magasabbrendű dolog várható attól a szőlőfürttől, (most áttételesen értve) ezért ne pusztítsd el, ne edd meg gyümölcsként, mert annak mustja és bora lesz a sokkal fontosabb, érettebb, nagyszerűbb. Meg kell várni ezt az érési folyamatot, és nem leszedve, elpusztítva, mielőtt még bor lehetne belőle. Így is érthető, és akkor összefüggés van a szőlőtő, a szőlő, a bor, az Utolsó Vacsora, az Úrvacsora között. Ne siessetek! Éretlenül ne szedjetek le olyat, amit éretten magasabbrendű!
Összeállította: Kotányi Ottó
* * *
|
