|
A BESZÉD MŰVÉSZETE
Kuklis Géza
Shakespeare tragédiájában Hamlet, dán trónörökös, vándorszínészeket fogad a királyi udvarban, s mint régi ismerősöknek, elmeséli tapasztalatait, gondolatait az érkező művészeknek, szereplőknek, mielőtt azok bemutatkoznának új produkciójukkal:
"...Ó, vannak színészek, én is láttam játszani - s hallottam dicsérve másoktól, nagyon pedig - kik, Isten bűnül ne vegye, se keresztyén, se pogány, se általában ember hangejtését, hanghordozását nem bírva követni, úgy megdölyfösködtek, úgy megordítoztak, hogy azt gondolám, a természet valamely napszámosa csinált embereket, de nem csinálta jól, oly veszettül utánozták az emberi nemet."
Miután a földi élőlények közül az embert beszéde, gondolatközlési készsége választja el a föld többi teremtményétől, helyezi fölébe minden más élőlénynek - természetesen, csak megnyilvánulásai síkján -, minden embernek kötelessége ezt a készséget úgy kifejlesztenie önmagában, hogy félreérthetetlenül kiemelkedjék az őt körülvevő természeti világból.
Herder, német költő-filozófus azt írja: "álljunk csak olyan távolságra beszélgető emberektől, hogy a beszélgetés értelmét már ne tudjuk felfogni, - sokuknál fogjuk felismerni a kutya, macska, pulyka, kacsa hangját!"
Ha az intonációban ennyire visszahalljuk az állatvilág hangjait, nem is kell nagy merészség hozzátenni, - mi lenne, ha még a beszélgetés témáját, értelmét is megfigyelhetnénk?
Nyilvánvaló, hogy az ősember hangja, beszéde, nem sokban különbözhetett az őt körülvevő állatvilág hangjelzéseitől. - Miután a fejlődő ember egyre differenciáltabban tudta már magát kifejezni, olyan késztetést érzett a beszédre, mint a kisgyermek, aki megtanul néhány szót, és azt megállás nélkül ismételgeti.
Nem sokkal több szóval beszél az átlagember, mint a fejlett állatvilág hangjelzés-rendszere, és statisztikák sora készült arról, milyen szegényes az a kincs, a szó, vagyis a szókincs, amely az emberi nem megkülönböztető jelévé vált földi világunkban.
Szakmai felmérés szerint - mesélte egykori angoltanárnőm -, az angol átlagember néhány száz szóval kommunikál, él egész élete során, s boldogul is vele, míg Shakespeare vagy 30-40.000 kifejezést, szót használt műveiben, s tartotta mindezt szükségesnek, elengedhetetlennek.
Később az emberiség, emberi voltának bizonyítására és igazolására, olyan beszéd-mániába esett, hogy el és megfeledkezett a leglényegesebb dologról, még pedig arról: - az emberi beszéd a "gondolatközlést" szolgálja, s nem öncélú száj-, nyelv- és gégegimnasztika csupán.
A szó és beszédáradat ellen az egyszerű bölcsesség, közmondásokkal vette fel a harcot: - "Sok beszédnek, sok az alja! - Hallgatni arany, beszélni ezüst! - Bolond likbul, bolond szél fúj! - Szóból ért az ember! - Ne szólj szám, nem fáj fejem!"
Megszereztünk egy képességet, ami állítólag és tulajdonképpen emberré tett bennünket, most mégis azt mérlegeljük, ha igazán emberek kívánunk lenni, ne beszéljünk; - legalább is, ne annyit! Elképesztően nehéz nem beszélni, és mennyivel nehezebb azt eldönteni, mikor kell beszélnünk. A kevésbeszédűség lehet a bölcsesség jele, de lehet a gyávaságé, meghunyászkodásé, a számító helyezkedésé vagy éppen a gondolattalan tompaságé. Azt saját tapasztalatainkból is leszűrhettük, hogy ha nem mondunk meg valamit, amiről úgy érezzük, el kellene mondanunk, semmi külső konfliktusunk nem támad. De mit szól ehhez a bensőnk, a lelkiismeretünk, igazságérzetünk? - S talán itt érkeztünk el ahhoz a ponthoz, amikor már a beszéd művészetéről kellene elmélkednünk.
A Prédikátor azt mondja: "Ideje van a hallgatásnak és ideje a szólásnak." - S ezt a törvényt nem ismerjük eléggé, és nem tartjuk be eléggé! Számon kellene tartanunk azt is, hogy ha szólunk, a beszéd művészetével szóljunk; - világosan és érthetően, gondolatainkat szabatosan fejezve ki, megfelelő hangerővel, de sohasem hangosan. Szavaink mögül a józan értelemnek és tiszta érzelmeinknek kell sugároznia. Számtalan és számolatlan példa áll előttünk: - mikor, mit mondtak nagy gondolkodók, művészek, tanítók, prédikátorok, próféták és apostolok. Jézus mikor, mit mondott, s hogyan tanított, hogyan szólt hozzánk az Úr hangja, és miként tett tanúságot az Atya Egyszülött Fiáról. Mindezekből mit tanultunk és tanultunk-e egyáltalán?
Világunkba érkezett küldöttek mindig arról szóltak, mit kell tennünk, hogyan kell élnünk. Önmagukat soha nem helyezték előtérbe. Csak azt a célt, amiért szóltak: - Pál apostol is csak egyszer sorolja fel szenvedéseit, s ezt is csak azért, hogy apostoli elhívásának hitelét támassza alá.
Krisztus, az Atyával való egységét fejezi ki szüntelenül, s önmagáról azért szól, hogy kézzelfogható valóság legyen az emberek között, Isten országának megvalósíthatósága!
Hová lesznek ezek után törpe világunk sérelmei, igazságérzetünk kitörni készülő szóviharai? Érettek vagyunk-e művészettel szólni, építően, idejében, szeretettel? Igen, nekünk szól a közmondás: "Hogyha hallgattál volna, bölcs maradtál volna!"
Sokszor beszéltem feleslegesen, vagy visszaéltem a szónak, beszédnek azzal a képességével, amely mint a tőr, a legkisebb résen is behatol, és biztosan talál. Élveztem a szócsavarásnak azt a képességét, mellyel gyengébb vitapartnereimet sarokba szoríthattam. Máskor azonban rám kényszerített viták során válaszolatlanul hagytam kérdéseket, vagy gyámoltalanul próbáltam megvédeni, legbensőmben érzett és tudott igazságokat.
Karinthy Frigyes azt mondja: "Vannak dolgok, amiket nem értek és nem tudok bizonyítani, de bizonyosabb vagyok bennük, mint a kétszerkettőben."
Talán igyekszem ma már kevesebbet beszélni vagy tudatosan hallgatni, amikor olyan jól esne a riposztozás. - De nem tudom még ma sem megtenni, hogy legalább magamban el ne mondjam dörgedelmes szónoklataimat, ha nagyon felkavar valami, s hosszú ideig válik retorikai gyakorlópályává gondolatvilágom. Sokszor talán már megállom, hogy ne szúrjak, ha valaki céltáblát csinál magából, - magamban azonban elhelyezem a találatot, s nagy önuralmamba kerül, hogy a megelégedettség ne látsszék meg rajtam.
Hol vagyunk a beszéd művészetétől és még inkább gondolataink pallérozottságától, a lélek, a szellem megnyilvánulásaitól? Körülöttünk beszél, szónokol a világ: - raccsol és selypeg, hadar, dadog és pöszít. Mondat-matricák és egyen-gondolatok szorítják ki a tiszta ész logikáját, hangerő a hangszínt, szóegyveleg a választékos kifejezést; - az időben szólást, a megállás nélküli fecsegés.
Karinthy Frigyes gondolatai:
"A korszellem mindenben a cselekvés, történés, a tett jelszavát tűzte ki érdeklődése központjába, és minden vonalon igyekszik leépíteni a cselekvés, a történés körül évezredek alatt melléktermék gyanánt felgyűlt szavak, beszédek, gondolatok, reflexiók fölöslegességét." (Szavak pergőtüzében)
A beszéd művészete hajdan a szónoklat volt, melyet nagy nevű, híres iskolákban tanítottak. Tradíciója évszázadokon ívelt át, stílusirányzatok, sőt nemzeti karakter-típusok alakultak ki elterjedésével. Egy igazi szónok, talán egy valódi hegedűművészre emlékeztetett, aki előadóművészetében: - tónusával, vonókezelésével, virtuozitásával bűvölte el hallgatóit.
A szónok, ha még megnyerő hanggal is rendelkezett olyan Stradivari-félével, - már félig nyert helyzetben volt. Artikulációja, hatásszünetei, hangereje, már eleve biztosította egy művész - szónok - sikerének külső jegyeit. A tartalmat egy muzsikusnál, az előadott szerzemény ihletett alkotója biztosította, - míg a szónoknál, mondandójának lényege, szelleme, tárgyi tudása kellett, hogy alátámassza. Korunk szónokai, - "beszéd-művészei", egy hajdani szónokiskolának, talán még a gyógypedagógiájára sem nyerhetnének felvételt. Ciceró biztosan nem vállalna tanárságot egy ilyen műintézetben.
Miért ritkulnak meg élményeink az isteni világok mennyei üzeneteiből, sugalmazásaiból, szavaiból? Pál apostol mondja el egy átélését, élményét számunkra:
"...És tudom, hogy ugyanaz az ember, testben-e vagy testen kívül, nem tudom ; az Isten tudja, - elragadtatott a paradicsomba és hallott kimondhatatlan beszédeket, amelyeket nem szabad embernek elmondania." (2 Kor 12,4.)
S ne tévedjünk, természetesen itt nem önkényes tiltásról van szó, vagyis, hogy nem szabad embernek elmondania az elragadtatásában hallott szavakat, - hanem ezek a beszédek olyan világból származnak, melyeknek megértéséhez az emberi nyelv és szókincs, fogalomkészlet már egyszerűen nem elégséges!
Így hát a nem szabad, tulajdonképpen a nem lehetségest jelenti!
A Beszéd Művészete alkalmas lehet a tiszta érzelmek, felemelő gondolatok közvetítésére, - vagyis pozitív irányulásúnak mondható, azonban a BM monogram, nemcsak a beszéd művészetét rejti magába, hanem korunk egyik legtöbbet használt, nagyrészt negatív tendenciájú jelenségét is, és ez a Beszéd Mágiája!
A gyermeteg reklámelőadásoktól, a sunyi, burkolt lélekrombolásig mindent magába ölel. Talán még soha nem került egy generáció látókörébe, ilyen nyilvánvalóan az ellentét munkájának e reprezentatív bemutatása. A hitélet megosztására irányuló "igehirdetések" tévutai, a vallási köntösbe bujtatott kereskedelmi vállalkozások eszmefuttatásai, vagy a legnagyobb veszélyt hordozó és világunk el- és megnyomorítására elhangzó és elhangzott politikai beszédek, agitációk végtelen sora. Ezek, amelyek a szellem elvakíttatásától kezdve embertömegek elnyomására, ellehetetlenítésére, üldözésére indított akciók voltak, az elbutított, akarat nélküli tömegember számára.
Babits Mihály kétségbeesetten kísérli meg felnyitni a szemeket, tudatosítani az agyakat, hogy ne csak hallj, - de láss, érts és tudj:
" Szíttál-e lassú mérgeket, illatok átkait ?
Jaj, rosszabb, aki kába Szók mérgéből tudva szítt,
melyektől elzsibbad az ész, és megőrül a Tett -
ó, kárhozat, kiben a szó először született ..."
(Szíttál-e lassú mérgeket?)
Eleget láthattál és hallhattál, fegyveres alakulatok, katonai díszszázadok előtt elmondott kemény, megfellebbezhetetlen beszédeket, - a rend, fegyelem igazságát, amely esztelen, öngyilkos tettekre késztetett országokat, népeket; - vagy az őrjöngő tömeg felett agitáló, színészi produkciónak sem utolsó politikai monológokat szuggesztíven üvöltő agitátorokat. - S ha tovább játszod a filmet, úgy azt is láthatod, ahogy ezek a lelkes, jól öltözött katonák, mint félhalott, félig megfagyott hadifogolyként botorkálnak a gulágokon, vagy az előbbi elvarázsolt tömeg, mint a lágerek, koncentrációs táborok válogatás nélküli áldozatai, mártírjai, kétségbeesett kiszolgáltatottjai, - mind és mint a beszéd mágiájának örök áldozatai.
Hogyan folytatja Babits?
"Ó, varázs van a Szavakon, hogy a Teljesedés
fordítva értse mind, s legyen átkozott vetés,
hol a konkolyt arassa az, ki a búzát veti,
s szíve melegjén ölyvtojást költsön a gerle ki."
Aki manipulálható, azt manipulálni kell, mert így érzi magát otthonosan, biztonságban. Ő az, aki csekély bíztatásra, nagy botrányt képes előidézni akár egy szimpla és unalmas labdarúgó-mérkőzésen is. Kórusban üvölt mosdatlan rigmusokat, s ha nagyobb a tét, hát tör, zúz és rombol, kiszolgálva a beszédmágia vezéreinek mindenkori nyílt és rejtett célját, elképzeléseit. Ez a mágikus erő, a Beszéd Mágiája irányítja a társadalmat, s indítja útjára a rabszolgahadat, a "múltat végképp eltörölni..."
A tömeg manipulálhatóságát, talán Shakespeare Julius Caesar című tragédiája mutatja be a legvilágosabban.
Cassius és Brutus vezetésével, összeesküvők megölik Julius Caesart, akit zsarnoki önkénnyel vádolnak, s ezért ezt a tettet a tömeg jogosnak és törvényesnek véli. Antonius, ki Caesar kegyeltje volt, Brutus engedélyével gyászbeszédben vehet a nép előtt búcsút barátjától.
Antonius így kezdi:
"Temetni jöttem Caesart, nem dicsérni,
A rossz, mit ember tesz, túléli őt;
A jó gyakorta sírba száll vele.
Ez legyen Caesar sorsa is. ..."
Az összeverődött tömeg elhallgat és figyelni kezd. Antonius folytatja:
"...Még tegnap hasztalan dacolt
Caesarral a világ. Ma itt hever
S nincs oly szegény, ki bókoljon neki.
Ó, honfiak, ha dühre, lázadásra
Ingerelném a lelket bennetek
,
Megbántanám Brutust, meg Cassiust,
Kik tudva van derék, jó férfiak.
Nem bántom őket hát, inkább leszek
Igaztalan holtunkhoz és magamhoz,
Hozzátok, mint oly tisztelt férfiakhoz. ..."
A légkör feszült lesz, nyugtalan és várakozással teljes. Egyes hangok Caesar érdemeit is emlegetik már. Antonius finoman és céltudatosan nagyítja fel Caesar nagyságát és méltatlan halálát, míg gyászbeszédét így fejezi be:
"...Volnék Brutus én,
És Brutus Antonius úgy volna egy,
Ki nyelvet adna Caesar mindegyik
Sebének, mely Rómának még kövét is
Bosszúra, s lázadásra keltené."
S a tömeg ? - Már hipnotizálva, manipulálva van; - dühöng és háborog:
"...Fel, lázadás! -
Kutassuk fel az összeesküvőket..."
S az áradat megindul anélkül, hogy fogalma lenne arról, hol fog biztos partot érni, így a hullámverés elfárad, elcsitul, s a nép új reményekkel telve kapaszkodik félszavakba, ígéretekbe, s betemetkezik a rózsaszín jövő délibáb-világába.
Újra és újra vissza kell térnünk Babits verséhez:
"Szabadság : ez még csábosabb; de vigyázz, ki ne mond,
mert súlyosabb bilincsbe fogsz botolni majd, bolond!"
Hogyan állunk tehát a Beszéd Művészetével, barátaim?
A modern világ, miután leszoktatta embereit az olvasásról, - ahol gondolat gondolatot szül, s maga a történés megnyitja fantáziavilágunkat, és színes képekbe öltözteti a valódi és valóságos irodalom minden eseményét, ahol magunk rendezhetjük saját magunk számára filmjeinket okulásul, tanulásul, lelki gazdagodásunkat eredményezve!
Az ellentét szellemének kellett ezért elősegítenie az új beszédmágia megszületésének eszközét, a TV-t, ahol megkísérelik nem csekély eredménnyel belénk sulykolni, belénk beszélni, mit higgyünk, mit valljunk, hogyan szóljunk anélkül, hogy magunknak bármit is ki kelljen találnunk, azaz kialakítani egy világképet, melyben teljesen fölöslegessé válik a gondolkodás, a saját vélemény kialakításának szükségessége! - Ez a szó, a beszédmágia csúcsteljesítménye!
A TV-cirkusz vásári kikiáltói, a háttérmanipulátorok "kormányszóvivői", kiknek még a saját, legbelső gondolatai is sugalmazottak, meg kell hogy tapasztalják: - minden jelenség, így a Beszéd Mágiája is rendelkezik valóságos jelentéssel, pozitív irányultsággal, a fehérmágia hatalmával. Világunk, annak minden megnyilvánulásával egyetemben Mennyei Atyánk fennhatósága, hatalma alá tartozik, ezért nem létezik örök sötétség, csak fény vagy annak hiánya, ami viszont nem örökéletű!
Ezek a titkok lesznek nyilvánvalóvá és ezek a beszédek válnak érthetővé az ember számára, ha fejlődése során végre rátalál Krisztus útjára. A célba érésnek egyetlen módja van, s ezt azért szoktam nyomatékosan elmondani, mivel vallásoktól, ideológiáktól, nemzeti vagy földrajzi helyezettségtől függetlenül vonatkozik földünk minden lakójára, azaz mindnyájunk számára:
"Én vagyok az út, az igazság és az élet; - senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam."
Ezek Jézus szavai, (Jn 14,6) - s ezek után fel kell állnunk elmélkedéseink zsámolyáról, véget kell vetnünk a pusztában való bolyongásnak vagy a Kába-kő körüli tolongásnak, mert már tudjuk, melyik az az egyetlen, kikerülhetetlen út, amelyen célba lehet érni.
Beszélgetéseinktől, véleményünk, gondolataink kifejtésén át, előadásaink, prédikációink csiszolják fokról-fokra a készséget "beszéd-művészetünk" megteremtéséhez; - de vajon szükség van-e minderre?
Ezer szín és tónus, egyszer majd tiszta fénnyé válik, százezer hang fog zengeni és egyesülni egyetlen hallelújában, de mi a jövője beszéd-művészetünknek?
Mindig a jézusi tanítás, intés az, amely számunkra mindörökre mutatja a követendő feladatot:
"Ellenben a ti beszédetekben az igen legyen igen, a nem pedig nem, ami pedig túl megy ezen, az a gonosztól van." (Mt 5,37)
* * *
|
