|
SORS - SZABAD AKARAT - SZFÉRÁK
Kuklis Iván
Az életterv
Az egyetemes isteni üdvterv célját Jézus abban a felszólításban fogalmazta meg, hogy "Legyetek tökéletesek, mint a ti mennyei Atyátok tökéletes!" Hogy a tökéletességre törekvés során egy-egy szellemcsoport, a végtelenség melyik szegletéből mikor és hogyan lesz előhíva, a fejlődés menetében mikor, milyen feladatok elé lesz állítva arra csak a szellemcsoport karakteréből lehet következtetni. Valamivel többet tudhatunk meg arról, hogy a csoporton belül, amelyhez tartozunk, mi hárul az egyes szellemekre a közös munkából, mit kell mindenkinek egyénileg megoldania. A testet öltött szellemnek azonban mégis csak az a legfontosabb, hogy az éppen zajló földi életét - amennyiben komolyan veszi a jézusi mondatot - miként élje, bonyolítsa le, hogy valamennyire is eleget tudjon tenni a felszólításnak.
Alice A. Bailey: Értekezés a fehér mágiáról című munkájában, amit "A Tibeti" (Djwhal Khul) diktált neki telepatikus úton, arról beszél, hogy nemcsak a fizikai, de a szellemi - lelki - felépítésünk és emlékeink, sőt céljaink is be vannak kódolva minden egyes sejtünkbe. Gondolom valahogy úgy, mint ahogyan a holografikus kép minden egyes töredék része is a teljes képet mutatja. Sok doktriner asztrológus ugyanakkor azt is állítja, hogy minden ember életének jellege és időtartama is meg van határozva. Az előbbit még csak el lehet fogadni, bár ott is nagyok lehetnek az eltérések az illető magatartása szerint, az időtartama azonban nagyon sok mindentől függhet. Pl. kiemelhet valakit az isteni Gondviselés egy számára elfogadhatatlan vagy elviselhetetlen élethelyzetből; akár meghosszabbíthatja a szenvedéseit, hogy kiégessen valamit még a lelkéből; visszatarthatja még egy feladat elvégzésére, vagy éppen a környezetében élők miatt. Az életidő hossza ott megszabott, ahol éppen azzal van célja Istennnek, pl. a hirtelen bölcsőhalál vagy nagyon korai gyer-mekhalálok esetében, amelyekkel egy be nem fejezett (elrontott vagy törvénytelenül megszakított) életet kíván kiegészítteteni vagy befejeztetni, illetve ha ezzel a szülőket akarja a szellemvilág felé fordítani.
Hiszem, hogy az ód az, ami lehetővé teszi a szellem számára részben a sorstervének kialakítását, részben e terv rögzítését, majd a testet öltés során a felelevenítését a megfelelő időben és helyen, s ezen keresztül emberi sorsa kiteljesítését. A Szellem, erő, anyag az ód kifejezést arra az ősfényre alkalmazza, ami ugyan már nem teremtőerő, de az isteni alkotó-, rendezőerők hordozója, közvetítője.
Tekintve, hogy az időnek csak a földi ember számára van mennyiségi értéke, az életút tervében eleve nincsenek meghatározva a szorosan vett időtartamok és az időpontok is csak annyira, hogy bizonyos együttálások az optimális szellemi környezeti hatásokat biztosíthassák, tehát mindössze így: amikor beérik egy találkozás', 'amikor valaki feloldott önmagában egy gyűlölködő érzést', 'miután elvégzett egy feladatot' stb. Előfordulhat az is, hogy nem rajta múlik valamely időben eltervezett történés bekövetkezése. A szellemi adminisztráció ilyenkor azonnal beindít egy - ennek az új helyzetnek megfelelő - programot. Ez a változat az időtlenségben zérus idő alatt készül el, és csupán a változtatás nagyságrendjétől függ, hogy mennyi szellemi energiát igényel a megszerkesztése. Az energiát a program megszerkesztésével megbízott magasabb rendű szellemek előlegezik meg, a visszafizetési kötelezettséget pedig, az eredménytől függően, a Kegyelem állapítja meg. A jóvátételi kötelezettségekben, illeteve a kegyelem mértékében még hajszálnyi tévedés sincs, a mennyei adminisztráció - ellentétben az emberi értékelésekkel - tévedhetetlen, mert abban minden egyes szellemre annyit bíz a Gondviselés, amennyinek egészen biztosan meg tud(na) felelni. Ezért nem mondhatja soha senki, hogy miért ver engem az Isten, vagy hogy mivel érdemeltem ki valamely büntetést, mivel szolgáltam rá.
- No de akkor mi a helyzet az asztrológiai összefüggésekkel, a horoszkóppal? - kérdezhetnénk. Nos, az életterv nem véletlenül készül, azt lényegében mindenkinek be kell tartania, és mennél kevésbé tudatos valaki, ránézve az annál inkább kényszerítő erejű. A tudatos, helyzetét, feladatait átlátó és megértő ember eltérhet az eredeti élettervtől, hiszen a csillagok felvázolnak ugyan egy életpályát, de 'az ember - ura a csillagoknak'. Ő azonban éppen azért követi a horoszkóp által felrajzolt pályát, mert azt ő maga és segítői tervezték meg, még az életbe indulása előtt.
- Az életek során kialakított, kifejlesztett, megszenvedett, megtanult, megszerzett tulajdonságok, képességek és a még meglévő hiányosságok mellett ez a tervezet rajzolódik ki mindenkinek a tenyere vonalaiban, az arcvonásain, az íriszén, a feje formájában, ha tud írni, úgy az írásának vonalvezetésében stb. Ha pedig mindezek hordozzák a teljes embert, múltjával, jelenével és - pillanatnyi szellemi állapotához képest - a jövőjével együtt, mi okunk volna feltételezni, hogy a sejtjei ne tennék ugyanezt? Azt már a transzcendens ismereteket egyelőre még megmosolygó természettudomány is tudja, hogy minden egyes sejtünk az információk millióinak tárháza. Nem sok idő múlva a fenti igazságot is magáévá fogja tenni, legfeljebb nem vallja majd be, amikor a nyitott kaput döngető, majd azon besétáló képviselőjét Nobel-díjjal tünteti ki a kapu bátor ostromáért.
Visszatérve arra, hogy az ember minden egyes sejtje hordozza az egész emberre vonatkozó összes információt (tudjuk, hogy ez az alapja az ún. klónozásnak is - amivel szemben viszont súlyos fenntartásaim vannak!), igaz tehát az is, hogy a tenyérvonalaink rajzolataiban rejlő minden információ benne van minden egyes sejtünkben. Mégis, hadd mondjam el saját különös tapasztalatomat.
Életemnek talán legdöntőbb fordulata előtt néhány héttel egy csavarhúzó mélyen beleszaladt a tenyerembe. Mire a seb teljesen begyógyult, csodálkozva vettem észre, hogy a sorsvonalam egyenesebb irányt vett és határozottabb lett. Mondanom sem kell, hogy rövidesen a sorsom is.
Ez egyúttal arra is rávilágít, hogy a nem anyagi világban előbb játszódnak le az események, mint a fizikai síkon (mert azért ugye arra senki nem gondolhat komolyan, hogy a sorsvonalam megváltozása okozta volna a sorsomban bekövetkezett fordulatot!).
És most szabadjon itt egy Pál apostoli nehézségű okfejtést végeznem, sajnos az ő zsenialitása nélkül. Arról van ugyanis szó, hogy szabad akaratomnál fogva olyan életvitelt folytattam, ami egy kevéssé egyenes sorsvonal rajzolatában tükröződött a tenyeremben. Ez nem felelt meg az élettervemnek. Az engem irányító és vezető szellemi felügyelet már észrevette a bennem lassacskán érlelődő, de még csak éppen hogy jelentkező kiegyenesítési szándékot. Tehát egy sebbel felhívták a figyelmemet arra az apró változásra, amely előlegezetten letükrözte azt a magatartást, aminek a csíráit ők már észlelték nálam, és amit elvártak tőlem. Természetesen én ennek meg akartam felelni, s amikor a döntő esemény bekövetkezett, már tisztában voltam vele, hogy mit kellene tennem. Kemény próba volt, de az erkölcsi nyereségen túl világossá tette előttem e három: a sors, a szabad akarat és a szellemi vezetés összefüggéseit.
Egyebekben, ami az időt illeti, annak múlását sokszor még a testben élő ember is más- és másként érzékeli, attól függően, hogy mivel foglalja el magát. Unatkoznom még nemigen sikerült életemben, de el tudom képzelni, sőt tapasztaltam is, hogy egy magával kezdeni mit sem tudó ember számára milyen lassan múlik az idő.
A fent említett esemény 1956 utáni letartóztatásom volt. A magánzárkán töltött heteket életem egyik leghasznosabb időszakának tekintem ma is. A fogoly általában igen nehezen viseli az egyedüllétet, különösen a kihallgatásokkal járó feszült idegállapotban. Ha idegnyugtatót kér (és kap!), az még a kevés józanságától is megfosztja, úrrá lesz rajta a félelem, ami nem egyszer öngyilkos gondolatokat sugall, de legalább is ráveszi, hogy mindent megtegyen, csak ne kelljen egyedül maradnia. Hála Istennek velem nagyot tévedtek, mert tudtam, hogy nem a röplap miatt kerültem börtönbe, az a letartóztatásomnak csak a hivatalos indoklása volt, sőt arra még büszke is lehettem. Megértettem (három gyötrelmes éjszaka végére), hogy soha vissza nem térő alkalmat teremtett számomra a Gondviselés: leltárt csinálhatok az egész addigi életemről, lesz módom szoros kapcsolatot kialakítani a szellemi vezetőmmel, és végre egyszer teljesen őszintén szembe nézhetek és elszámolhatok önmagammal.
Így is lett. Ha nem zavartak meg kihallgatással, jegyzőkönyvvel, motozással meg ilyesmivel, akkor az egész nap rendelkezésemre állt, méghozzá pontos időbeosztással, mert az étkezések hajszálra ugyanakkor zajlottak, és még csak meg se terhelték a gyomromat; a néma őrségváltást is észleltem a mesterséges csendben kifinomodott hallásommal. Minden napnak előre meghatároztam a témáját - többnyire Bodnár László hétéves önmunkálkodási iskolájának témaköreit emlékezetembe idézve - s annak minden aspektusát sorra vettem, a pozitívumokat és a negatívumokat egyaránt. Az esetek többségében másnapra is maradt egy-egy nap programjából, de volt téma, amelyik több napra is munkát adott - (talán túl sok volt az elszámolnivalóm?) - és az önmagam megfegyelmezése is elvett az időmből eleinte. Az emberi lélek ugyanis olyan mint az angolna, megpróbál kisiklani. Kisiklani a felelősségre vonás alól még akkor is, ha a vizsgálóbíró önnön maga. Megpróbál mellébeszélni, agyonbeszélni, lebeszélni, csak ne kelljen szembesülnie önmagával. Mire rajtakaptam magam, már egy-két órát is vesztettem, és hol jártam már a fantáziavilág önigazoló útjain!... Többnyire a jövőt színezgettem, amiben persze mindig nagyon fontos szerepet töltöttem be a társadalmi és szellemi élet meghatározó területein. Visszaébredve - furcsa módon sose a börtön valóságára, hanem - az arra a napra szóló feladat valóságára, szigorítást szabtam ki magamnak, mint afféle gyóntatópap: imákat az alvás rovására.
Ez a tízegynehány hét olyan sebesen suhant el fölöttem, hogy nem sikerült befejeznem az elszámolást. Van, amivel a mai napig adós maradtam, volt, amivel egy-egy betegség vagy műtét során számoltam el, és volt néhány elszámolni valóm, amire a Kegyelem ütötte rá a pecsétet: elévült.
Be sokan csóválták a fejüket kételkedve, hogy ilyen helyen bármire is kevés lehet az idő és tudhat az ember mással is foglalkozni, mint a pillanatnyi bajával. Különleges esetnek tartanám a magamét, ha nem találkoztam volna számtalan hasonlóval éppen a börtönéletem során.
Nem is tudom, miért kanyarodtam most errefelé. Azt hiszem úgy vagyok ezzel, de talán mások is úgy vannnak, mint az a parasztember, aki élete során alig-alig mozdult ki a falujából, s ezért a legmaradandóbb élményei katonaéveiből származnak. Az én gondolataim is úgy igazodnak 1956-hoz, mint a bolygók a nap köré, amelyek ha el-eltávolodnak is elliptikus pályáikon egy időre, sietve beközelítik ismét a fénylő központot, esetemben a meghatározó élményt. Már csak azért is, mert nemcsak a én életemben jelentett vízválasztót az az ősz. Az utána következő évek nagyszombati csöndjében nemzetünk feltámadásáért szorongva sokan ébredtek embertudatukra, kiváncsian válaszra várva feltették végre az ilyen és hasonló helyzetekben mindig visszatérő kérdést: - miért?
Miért?
A jórészt ösztönéletet élő, kijelölt sorsát öntudatlanul követő ember életeinek sorában előbb-utóbb elkövetkezik az az esemény: tragédia, katasztrófa, megpróbáltatás vagy meghökkenés, sikerélmény, hőstett, ami felébreszti szunnyadozó emberi tudatát, s elindítja a fejlődés tudatos útján. Azon az úton, amelynek első állomása ez a kérdés: - miért? Valahányszor nagyon feltorlódik azoknak az embereknek a sokasága, akik ez előtt a kapu előtt állnak, a feszültség nagyszabású eseményeket vált ki, háborúkba, természeti katasztrófákba, pokoli sugallatra hallgató sátáni népvezérek által elrendelt genocídiumokba torkollik. Ilyenkor emberek milliói teszik fel kínjukban a kérdést: - miért?
Egyetlen más teremtmény nem kérdez, csak az ember, s a kapott válaszokat csak az ember képes beépíteni a tudatába, ahol azok újabb és újabb kérdéseket provokálnak. Azaz: csak az ember képes tudatosan fejlődni, ami egyúttal azt is jelenti, hogy a mindenség minden változása a szellem fejlődésének vagy hanyatlásának a függvénye. Ebben az összefüggésben válik világossá az a kijelentés, hogy "Istenek vagytok…", azaz isteni erőkkel rendelkezhetnénk, hiszen azok a saját erőink, csak a bukás során elveszítettük a képességünket és a tisztánlátásunkat, ami ezeknek az erőknek a kezeléséhez szükséges. Ha valaki (fekete) mágikus gyakorlatok révén az erők valamely részéhez megszerzi a kulcsot, rémes rombolást képes létrehozni; csakis rombolást, mert minden törvénytelenül megszerzett erő negatív irányban hat, amíg ki nem merül. Bizonyíték erre az özönvíz, amelyet ma már a tudományos kutatások is Atlantisz pusztulásával hoznak összefüggésbe. Ott ugyanis hatalmas erőket szabadítottak fel (fekete)mágikus úton, nemtelen célok érdekében - és úgy jártak velük, mint az egyszeri bűvészinas, aki csak az indító varázsigét jegyezte meg, de hogy miként kell a démoni erőket vissza parancsolni, leállítani, azt már nem tudta.
Sajnálatos, hogy szinte kizárólag a negatív események, átélések késztetik megállásra, megfordulásra az embert, viszont éppen ez az oka, hogy a nagy kataklizmák idején van Istennek a leggazdagabb aratása. Nem mintha Istennek ezekben az emberiséget megrázó szörnyű katasztrófákban kedve tellenék. A zseniálisan megalkotott törvényrend azonban a fejlődés javára fordítja még a negatívumokat is. Ebben, és csakis ebben az értelemben mondta zsidó barátunk, az okkult tudományok egyik leghivatottabb tanítómestere, az isteni üdvtervről szóló fejtegetése során, hogy hálásnak kellene lennünk, amiért a Hitler által okozott szenvedések (annak ördögi szándéka és akarata ellenére) tömeges megtérésre indították Isten választott, de nyakas népét. No persze ő sem úgy gondolta, hogy Hitlernek tartoznánk hálával, hanem Istennek, aki felé éppen a legszörnyűbb átélések közben fordítja kínoktól meggyötört arcát a szenvedő ember.
A kódolás
A hipnózisban (ebben a normálistól eltérő tudatállapotban, amelyben a lélek különböző rétegei többé-kevésbé hozzáférhetővé válnak a hipnotizőr számára) kapott utasításokat - szuggesztiókat - éber állapotban az ember végrehajtja, jóllehet nem emlékszik rá, hogy mire utasították, mit tápláltak be akaratvilágába. Könnyen lehet, hogy egy-egy cselekedetének indítékát meg se tudja magyarázni a szuggerált. Ugyanígy van ez a megtervezett életfeladattal is. A szellemi lét olyan állapot, amelyben a lélek rétegei nyilvánvalóak, a maguk valóságában mutatkoznak meg, hozzáférhetőek, s így bennük elhelyezhető a teljes életprogram, amire ugyan emlékezni nemigen vagy csak töredékeiben fogunk, de végrehajtására valami ösztökél. A különbség csupán annyi, hogy ez utóbbit az élettervezeten kívül még sok minden más is motiválja. Többek között karmikus elrendeznivalóink, az életünk során bennünket érő, jóra ösztönző vagy éppen kísértő benyomások, az élettervünk szerinti helyes vagy azzal ellentétes, helytelen döntéseink.
A Kegyelem mindenki számára biztosít szellemi vezetőt, aki minden tőle telhetőt elkövet, hogy védence felfigyeljen a megadott hívóképzetekre . Ez a szellemi vezető azonban nem képes, - de nem is szabad neki - megakadályozni a vezetett durva félrelépéseit, vargabetűit és az okulására szolgáló, szenvedtető átéléseit. Minthogy senki nem lesz erején felül megpróbálva, a szellemi vezető csak olyan esetekben lép közbe, ha úgy gondolja, hogy a rábízott ember ereje határán van, vagy ha olyan végzetes lépést akarna elkövetni, ami a teljes bukásához vezetne. Ekkor se dönthet helyette. Egy példával talán világossá lehet tenni, hogy miképpen és milyen mértékig. Valaki öngyilkosságra készül. A szellemi vezetője mindent elkövet, hogy a tett kivitelezését megakadályozza. A kezét nem foghatja le, de például arra ösztönözhet egy hozzátartozót, barátot, hogy ejtse útba öngyilkosjelöltünket, és zavarja meg elhatározása végrehajtásában. Gondolom számos hasonló példát ismernek többen az efféle, utolsó pillanatban érkezett életmentő segítségről.
|
