2007. III. negyedév
TARTALOMJEGYZÉK
Az igazi hit hatalma * Krisztus láthatalan egyháza
Helyem a közösségben * A médiumitásról - 2. rész
Találkozás a szellemvilággal * Tanít a szellemvilág

      Többször gondoljatok azokra, akik tőletek elmentek, akiket szerettetek, és akik titeket szerettek; úgyszintén azokra is, akikkel valami differenciátok volt, hogy ők ne lássanak olyan érzéseket és gondolatokat a lelketekben, melyek őket talán kedvezőtlen érzésekre hangolnák, de lássanak lelketekben Isten felé való törekvést, javulási, tisztulási vágyat. A földdel való kapcsolatuk, amely az emlékezés folytán szorosabbá válik, ne legyen nekik fájdalmas, ne legyen sötét ború, amely őket szomorúsággal tölthetné el, hanem felemelő érzés, ami lelküket eltölti, hogy közelebb érezzék magukat Istenhez és hozzátok, az által a szeretet által, amely itt a földi életben kelt ki abból a kicsiny magból, amelyet Isten gondviselése vetett el a lelketekben, hogy tisztítsa a földi élet légkörét, hogy minden egyes találkozással a jobb, az igazabb terjeszkedhessék, hogy ebben a szeretetben magatok részére az Isten, a mi Atyánk megelégedését kiérdemelhessétek.
      A földi élet sem nem büntetés, sem nem a boldogságnak vagy az érdemeknek megvalósulása, jutalmazása, hanem kiengesztelésül van adva azokért a tévedésekért, amelyek a szellemvilágban meggátolták a boldogságotokat. Ezeket a gátakat kell lerombolnotok a földi életben; ezeket a tévedéseket, hibákat kell kiküszöbölnötök, amelyek titeket a boldogságtól elzárnak.
      A mennyei Atyátok azért adott az embereknek vezetőket, hogy a földi életet ne tekintsétek börtönnek, bűnhődésnek, hanem Isten kegyelmének, hogy azokban a megpróbáltatásokban, amelyeket ti hívtatok ki magatok ellen, el ne csüggedjetek, hanem a vigasztalást megtalálhassátok, hogy a reménységek beteljesedjenek, amelyeket Ő nyújtott nektek az ígéretek által, amelyeket nem szűnt meg a földi világban élőknek nyújtani.
      Higgyetek és reménykedjetek, mert nem vagytok elhagyva. Ha el volnátok hagyva, nem küldene az Úr időről-időre hozzátok olyan vezetőket, oktatókat, akik a lelketeket átvilágítják mindazzal a világossággal, amellyel megbízattak, hogy nektek átadják. Mindazok a lelki értékek, amelyeket ők hoztak, itt vannak veletek, csak a kezeteket kell kinyújtanotok, csak egy kicsit keresnetek kell, és megtaláljátok a föld porában, még azokban a szenvedésekben is, amelyektől a legjobban féltek.

      A hit Isten ajándéka, amely elvezet titeket a valósághoz. De nem szabad engedni, hogy azt a hitet, amelyet Isten ad a földi embernek, belepje a por és elhomályosodjék. A földi embernek folyton-folyvást keresni, kutatni kell az igazságot, hogy a hit, amely először csak egy kicsiny világosság, növekedhessék, hogy nagy területeket bevilágítva egész embercsoportoknak nemzedékről nemzedékre a vezetője, irányítója lehessen.
      A földi ember azonban gyenge, gyarló, hibákkal, tévelygésekkel küzd, aki engedi, hogy az a kis világosság, amelyet neki Isten kegyelme adott, elhomályosodjék. Amikor a lélek kétségbeesve, tájékozatlanul áll a megpróbáltatások és a szenvedések közepette, akkor összeesik, és nem tudja, merre és hogyan keresse a kibontakozást.
      Ennek a hitnek ápolására, növelésére adta a földi embereknek az Isten kegyelme a szellemekkel való érintkezés lehetőségét. Ennek a hitnek alátámasztására adta az utolsó időkben ezt a formát, hogy a nagy zűrzavarban, az eszmék vad harcában el ne tévedjetek, hanem megtalálhassátok azt a keskeny utat, amelyet a mi Urunk mutatott mindnyájatoknak.
      Erről az útról minden egyes földre született léleknek tudomása van. Hiszen minden léleknek az a vágya, hogy a zűrzavarból, a szenvedésből, a bizonytalanságból a békés bizonyosság világába, az igazság világába térhessen át. Ne higgyétek tehát, hogy a szellemvilág minden lélek részére eszményi boldogságot nyújt; ha ez így lenne, akkor nem törekednének annyira a szellemek a fizikai világ felé, a testöltés törvényébe!
      A bűnbe alámerült szellemeket kényszeríti saját természetük, a megnyugvás, a boldogság utáni vágy, hogy keressenek, dolgozzanak, és ezzel a munkájukkal mindazokat az eredményeket felmorzsolják, amelyeket rossz irányban haladva teremtettek, anyaggá sűrítettek, és amelyeket szenvedéssé, megpróbáltatássá kovácsolt részükre a sors.
      A szellemvilág az igazság világa, ahol minden megvalósul, amit a szellem átgondol és átérez. Minden vágy valósággá válik és ez a valóság esetleg rémes annak a léleknek, aki azt megalkotta.
      Ezt a szót, hogy lélek, szándékosan használom beszédeimben, mert mindaddig csak lélekről lehet beszélni, ameddig a szellem, mint világosság, mint bölcsesség, ki nem emelkedik a lélek tévelygő vágyaiból és ki nem alakul önálló egyéniséggé. Az a szellem, akinek még fájdalmas tapasztalatokra van szüksége, hogy meg tudja ismerni, mi a jó és mi a rossz, hogy azokból le tudja vonni magának a következtetések során azt az igazságot, amely az ő örökkévaló természetének jó és kedvező, még csak a fejlődés kezdetén van. Ti azonban, akik kerestek, kutattok, akik a lelketekkel már-már megközelítettétek az igazságot, hogy azt megragadva a magatokévá tehessétek, ti már a szellemek világában, az igazság világában igyekeztek magatoknak helyet teremteni. És hogy ezt a helyet biztosíthassátok magatoknak, azért munkálkodtok önmagatokon, azért keresitek azt a biztos pontot, amelyre ráépíthetitek a magatok létét, amelyben erőt gyűjthettek, hogy elindulhassatok a fejlődésnek előttetek álló legközelebbi állomásához.
      Akik már öntudatosan keresnek, kutatnak, és az igazságról fogalmaik vannak, azok belépnek abba a szellemi állapotba, amely nagyobb szabadságot biztosít részükre. Ezek nagyobb világosságot is tudnak a maguk világába széthinteni.
      Aki azonban a szellemvilág ajtaja előtt áll és nem azzal a céllal zörget a szellemvilág kapuján, hogy az ő örökkévaló lényének létét az örökkévalóban megszilárdíthassa, és nem vállalja a munkát, amely ott kötelezővé válik a részére, az még mindig csak lelki vágyainak viharzásában él és tájékozatlanul kapkod ide-oda. Az ilyennek sokkal jobb volna, ha semmit sem tudna az igazságról. Mert minden igazság, amit itt tapasztal, megismer, és ez ellen az igazság ellen cselekszik, vádolja őt, ez az igazság törvényt ül felette és a szenvedésnek, a bűnhődésnek világában kell majd számot adnia arról, amit önmaga ellen felidézett.

      Amikor Mózes Izraelnek közvetítette az Úr törvényét, amelyet a földi embernek mint első szövetséget adott, mindenről felvilágosította az embert, mint lelket. Mert a természettörvény az emberhez szól, a lelket fogja körül; a jóra jó, a rosszra rossz feleletet ad.
      Az ember ténykedése a földi világban mindig a maga belső lelki világának vágyakozásából származik. A lélek dolgozni, ténykedni akar; és a földi világ arra adatott, hogy a lélek kiélje ezt a teremtési ösztönét; és ha jót cselekszik, érezhesse a jó következményét, ha pedig rosszat cselekszik, érezhesse a rossznak következményét, mint szenvedést, mint megpróbáltatást.
      Mózes felvilágosította Izraelt: Ha megcselekszed az Úr törvényét, és lelkedet mindenben átadod az Úr által megmutatott igazságnak, az Isten áldása veled lesz, és a föld megadja és megtermi neked mindazt, amire csak szükséged van, és ez az igazság megkímél az ellenségtől, mert hatalmassá tesz. Azonban ha ellenállsz az Úr törvényeinek, éhségek, nyomorúságok, békétlenség és háborúság következik rád. Tehát Mózes a természettörvény igazságát adta a világnak.
      A természettörvény igazsága éppen úgy meg van ma is és meg volt kezdettől fogva, mint ahogyan meglesz az utolsó napig, ameddig ember él a földön. Ez az igazság nem változik, nem alakul át; hiába az ember minden okoskodása, minden ravaszsága, a természettörvény kérlelhetetlenül ott áll előtte, amelyen nem tud keresztülhatolni.
      Az ember azonban mégsem hisz ezekben az igazságokban, bárha Isten kijelentette az embernek kezdettől fogva, hogy "Ábrahám hite tulajdoníttaték neki igazságul."
      Vajon most, e késői korban tud-e hinni az ember ezekben az isteni kijelentésekben egész lelkével, egész értelmével, egész szívével? Vajon az ember, akinek azt mondta az Úr: "Én vagyok a te Urad, Istened", elhiszi-e egész lelkével, hogy Ő az Úr, Ő az Isten? Vajon nem keres-e más isteneket, akik az ő bűnös hajlamainak más igazságot mutatnak? Nem akar-e az ember megalkudni, nem akar-e lépésről-lépésre szembehelyezkedni az Istennel?! Vajon változott-e az ember az utolsó időkben, vajon jobb, tisztább, igazabb lett-e azóta, mióta Isten Mózes által a törvényt ismertté tette? Vajon nem áll-e ott az emberiség most is a Sion hegye alatt és nem önt-e magának bálványokat, hogy azokat körültáncolja?
      Nem azokról beszélek most, akik kint a világban élnek és a világnak megtévesztő szellemét, a teljes hitetlenséget követik. A hívő emberek lelkéről beszélek. Vajon itt, a szellemvilág kapuja előtt, ahonnan az örökkévalóság igazságai hullnak alá, vajon itt is nem keresik-e az emberek azokkal a szellemekkel az összeköttetést, akik az ő hibáik felett szemet hunynak és egy kis szeretetért, elismerésért a lelküket bódító, félrevezető igazságokkal hintik tele?!
      Íme, itt, a Sion hegye alatt is bálványimádás, a bálvány körültáncolása folyik.       Tegye mindenki a szívére a kezét, és önmagát vizsgálva kérdezze meg, vajon hiszi-e teljes szívéből és lelkéből, hogy az Úristen az igaz Isten, Aki Magát a természettörvények által kijelentette, és nincs más hatalom Kívüle? Hiszi-e, hogy meg kell Előtte jelennie, és számot kell adnia cselekedeteiről, és lelkét fel kell tárnia, meg kell mutatnia az igaz Isten előtt - mert Ő az, aki a szíveket és a veséket vizsgálja, - hogy vajon azok a cselekedetek és gondolatok, amelyeket mint hívő ember, mint Istent ismerő ember cselekedett, mindenben megfelelnek-e annak a törvénynek, amelyet Isten a Sinai hegyen adott?! Nem keresi-e az ember a kibúvókat, azokat a megalkuvásra alkalmasnak látszó pontokat és lehetőségeket, amelyek révén biztosíthatná eltévelyedett lelki vágyainak azokat a kiélési lehetőségeket, amelyek révén boldogságát elérhetné?
      Odamutatok tehát, hogy bár mindenki elhiszi ezeket, de nem hisz bennük teljes szívével és lelkével; mert ha hinne, egy pillanat alatt kiszórná a lelkéből mindazokat a hibákat, tévelygésre való hajlamokat és alkudozásra késztető törekvéseket, amelyek emberi lényét nagymértékben kiteszik. Ha az ember igaz lélekkel és tökéletes hittel hinne, akkor ezt az igazságot meg kellene éreznie, amely lelkiismeretét felerősítené, és ez meggátolná őt abban, hogy hamisan cselekedjék akkor, amikor igazán is cselekedhetne.

      Azt mondja az Úr: Senki sem szolgálhat két úrnak, mert az egyiket szereti, és a másikat megveti. Ezzel azt mondja az Úr, hogy az embernek csak egy iránya lehet, két irányban nem haladhat, mert ez lehetetlenség. Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak.
      Mi az a mammon, amelyet az embernek szolgálnia lehet; hol van az a hatalom, mely az embert el tudja téríteni az Isten szolgálatától és a maga szolgálatába hajthatja? Sehol, testvéreim; az egész világmindenséget bejárhatja a lelketek, képzeletetek. Ezt a hatalmasságot meg nem találhatja, mert ez a teremtett világban nem létezik, ez a hatalmasság a szívetekben van. A tévelygés szelleme az elbukásnak a következménye; a sötétségnek, a bűnnek hatalma az, ami rabul ejti az ember lelkét és elvonja az Isten törvényétől, mert nem tud az igazsággal harmóniában lenni. Ez a mammon nem mindig a gazdagságot, a pénzt, az anyagot, hanem igenis minden esetben a tévelygést jelenti. Az anyag imádása, szeretése, bálványozása a testiségen keresztül: ez maga a mammon. Tehát az nem a külvilágban, nem az anyagban van, a kísértés nem onnan ered, hanem a szív tisztátalanságából.
      Két úrnak szolgálni, két irányt követni nem lehet. Az ember hajlamos a tévelygésekre, a szélsőségekre, nem találja meg a harmóniát, amely őt összekötné az Istennel és a teremtett mindenséggel. Nem tudja megtalálni azt a középutat, amelyen az anyagi világban haladnia kell. Az isteni igazságot megmásítja, és hazugsággá teszi az anyagban; formát alkot, és a formát, mint külsőt imádja, túlértékeli, és belőle kihagyja az Istent, az igazságot, és így az az ő részére nem is létezik. Az emberiség zöme ilyen igazságokból táplálkozva az anyagi világban keresi, kutatja azokat az igazságokat, amelyeket Isten a kijelentések által adott az embernek. És amikor nem találja meg a maga életében a feleletet ezekre a kijelentésekre, meghasonlik az igazsággal, elveti az Istenben való hitet, és nem törődik tovább az örökkévalóval. Lelkének erejét összekeveri az anyaggal, és anyaggá teszi azt a lényeget, amelyet éppen az anyagból kellene kiemelnie és megszentelnie, amelynek vezetésével hazatalálna a békesség honába és megtalálná ott a helyét, ahová őt Teremtője hívja.
      Régen, emberi időszámítás szerint is nagyon régen adatott az emberiségnek tudtára az igazság; és még most, e korszak utolsó órájában sem tudja megérteni, hogy tulajdonképpen mit is akart vele az Isten, amikor szóba állt vele, amikor szövetséget kínált fel neki.
      Mivel az ember ilyen sűrű anyagi réteggel vette körül lelkét, a tiszta isteni igazságot, a tiszta istenfogalmat megkeverte az anyaggal, ezért elhomályosodott előtte az út, eltévesztette az irányt. Eltéveszti most is, ha szívét át nem adja, egész lelkét fel nem ajánlja Istennek, hogy Isten felemelje és megtisztítsa lelkének vágyait, hogy ténykedését a lelki fejlődés útján végezhesse, hogy ezen az úton szelleme kiemelkedhessék, és urává lehessen alacsonyabb lelki természetének, amely őt az anyaggal összeköti, a sötétség felé fordítja, és Istentől eltávolítja.
      Az ember cselekedetei gonoszak, értelme nem a világosság felé viszi. Nem használ semmit, bármilyen felekezethez tartozzék is, nem használ semmit, ha a szellemvilággal tart is fenn összeköttetést, ha spiritisztának hiszi és vallja is magát. Mindez mindegy, ha az ember örökkévalóságra előhívott lényét megfertőzi az anyaggal és a mammon, a tévelygések szolgálatába állítja. Az ilyen lélek még a szellemvilág kapuja előtt is megfertőzi a világot, mint ahogy a Sinai hegy aljában az Isten törvényére váró Izrael megfertőztette a lelkét. Az ilyenre éppen úgy rákövetkezik a veszedelem, mint ahogy akkor rákövetkezett a hűtlenné vált Izraelre.
      Az idő múlása, a lelki fejlődés magában nem használ semmit: az ember tudománya nem véd meg senkit azoktól a veszedelmektől, amelyek a bűn következményeképpen zúdulnak a világra.
      Mit lehet hát cselekedni? Mit tegyen az ember, hogy megszabadíthassa a lelkét a veszedelmektől és a rabságból?
      Adja át lelkét Istennek; ajánlja fel szívét és kérje Istent, hogy hassa át lelkét azzal a világossággal, amely világosság igaz hitet, azaz az igazságnak megmásíthatatlan valóságát tárja fel előtte. Ez a hit, ez az igazság tart azután törvényt a lelkében.
      Aki igazán hisz, az nemcsak elhiszi azt, ami kijelentetett, hanem a lelkében törvénynek ismeri el azt az igazságot, amit az Isten mint Önmagáról való bizonyságot állított az ember elé. Akkor azután megtorpan és nem engedi a lelkét a sötétség felé fordulva alkudozni az élettel, a mammonnal, a változandó élet hatalmasságával, amely szabadságot ad jóra és rosszra egyaránt, hanem azzal a világossággal megkeresi az életben mindazokat az értékeket, igazságokat, amelyekkel a lelkét táplálhatja, amelyekkel hitét növelheti, hogy ez a hit előrevesse fényét és ennél a fénysugárnál megláthassa mindazokat az ajándékokat, amelyeket Isten az Őt követők, az Őhozzá hű gyermekei részére fenntartott.
      Ha nem így fogjátok fel a spiritizmust, ha nem így fogjátok fel a hitet, testvéreim, akkor bizony mondom nektek, hiába valljátok magatokat bárminek, elvesztetek. Nem használ nektek semmiféle forma, nem használ semmiféle igazság, ha az a lelketekben nincs benne, ha az nem a ti törvényetek, nem a ti életirányítótok. Ha alkudozásba kezdtek a mulandó élet formáival és keresitek a ti testiségeteken keresztül azokat a kedvező alkalmakat, amelyek lehúznak, leragasztanak benneteket a mulandóba, hogy fel ne emelkedhessetek az igazság megismerésére, akkor a ti lelketek sohasem tud feljebb emelkedni az írástudók és a farizeusok igazságánál, akik ennek a kijelentett igazságnak csak a külső vázát, a külső formáját őrizték nagy buzgalommal.
      Az írástudók és farizeusok igazsága itt marad a mulandóban és elvész a mulandóval. Minden idők farizeusainak, írástudóinak és hitmagyarázóinak igazsága elvész számotokra; csak ha a lelketekbe befogadtátok Isten beszédét, Isten törvényét, akkor juttok el arra a szabadulásra, amelyet Isten azoknak ígért, akik hittel kapcsolódnak Hozzá, akik nem cselekedetekből, nem mulandó formáktól, nem mulandó eshetőségektől várják lelkük törekvéseinek elismerését, hanem az Istennel való közvetlen kapcsolattól, amely a lelkiismeret irányítása alatt ténykedik a mulandó világban a testen keresztül. Ezeknek az Isten lépésről-lépésre megmutatja azokat az igazságokat, amelyeket az Őt követő lelkek táplálására adott, amelyekkel ezek a lelkek nagyokká, erősekké, hatalmasokká lehetnek azokkal a kísértésekkel szemben, amelyekkel a mulandó világban mindaddig találkozniok kell, míg csak le nem számoltak velük.

      Nem visszafizetni, nem jóvátenni kell! A természettörvénynek nincs semmi ilyenféle követelése az emberi lélekkel szemben. A kísértés nem a külső világban van, a bűnhődés nem a külső világ eseményeinek formájában közöltetik a lélekkel. Ha Istennel gazdag a lelketek, akkor ez mindezeken felülemel titeket. Hiszen szenvedve is boldogan dicsérhetitek Istent, ha lelketekben megértettétek Őt; ellenben körül lehettek véve a legnagyobb áldással, a legnagyobb bőséggel, de ha a lelketekben nem érzitek az Istennel való közvetlen kapcsolatot, akkor szegényebbek vagytok annál a koldusnál, aki hálát ad a mindennapi kenyérért és kegyelemért, amikor álomra hajtja a fejét.
      Tehát a hit nem elhívése a dolgoknak, hanem az Isten igazságának a szívben való átélése. Ez az, ami felemeli az emberi lelkeket, és kibontakozáshoz segíti őket.
      Ameddig ki nem bontakozik a lélek az anyaggal való kapcsolatból, ameddig az ember még azt hiszi, hogy ő boldog lenne, ha őt ilyen vagy amolyan kívánatos földi keret venné körül, addig csak tévelyeg.
      Az egyik ember úgy gondolja, hogy boldog lenne, ha gazdagság venné körül, a másik, ha nem kellene engedelmeskednie, a harmadik, ha az emberek elismernék és dicsőítenék őt, a negyedik, ha elhinnék neki azt, amit ő igaznak tart. Sőt vannak emberlelkek, akik szolgálni vélnek Istennek, és ezt úgy vélik hasznossá tehetni, ha az ő igazságukat más emberekre rákényszeríthetnék, hogy minden embernek az ő igazságuk szerint kellene hinnie.
      Mindezek azonban tévelygések, kísértések. Az ember boldogsága nem a külső állapotokban van, mert azok mulandók és csak arra jók, hogy a lélekben kialakult hitet és igazságot megpróbálják, hogy örökértékű-e az, vagy az első kísértésnél semmivé válik, hogy az anyag, a sötétség szelleme diadalmaskodjék felette.
      Lelketekben kell hordoznotok a boldogság magvát, abban a békességben, megnyugvásban, amelyet az Istennel való élet nyújt a mulandó életben is. Ha erre még nem tettetek szert, hiába keresitek a mennyországot, az Isten országát a teremtett mindenségben, akár mint emberek, akár mint szellemek! A tudományok legmélyére hatolhattok, mindent tudhattok, de ha ezzel nem birtok, távolestek Isten országától és kívül maradtok azon, mert csak az Istenben gazdag lélek érezheti Isten országának békességet és boldogságot sugárzó közelségét, még a szenvedések és megpróbáltatások közepette is.
      Azért mondom nektek, spiritisztáknak, de más alakulatokhoz tartozó lelkeknek is: minden csak külsőség, minden csak forma; egyedül a valódi hit, az Istenben való hit az, ami benneteket előresegít azon az úton, amelyen a boldogságotokat megtalálhatjátok.
      Akik lelkében az Istennel való kapcsolat megszakadt, vagy elerőtlenedett, azokat a Megváltó igazsága nem vonzza; azokat a lelkeket a Megváltó igazsága nem tudja megigazítani. Azért mondja az Úr: "Senki nem jöhet hozzám, csak ha az én Atyám vonzza őt".
      Akiknek lelkében ez a hit a megkísértetések, a megpróbáltatások folyományaként valamennyire kialakult, azokat ez a hit Krisztushoz vezérli, és azok felismerik Krisztusban az Isten Fiát, és valósággá lesz előttük mindaz, amit Ő adott az igében. Ők megtérésükkel csakugyan megigazulást nyerhetnek. Mert ha a megtéréssel nem nyerik el az emberlelkek a megigazulást, nem nyerhetnek bűnbocsánatot sem. Ha valaki nem akar igazzá lenni, nem akarja elhagyni bűneit, az élet emberi, testies vonatkozásait, és nem tud más emberré lenni a Krisztussal való találkozás után, annak nincs hite. Akinek pedig hite nincs, az elveszett, arra nézve csak idő kérdése, hogy meddig tud a kegyelem állapotában ténykedni, meddig engedi meg neki a Gondviselés, hogy jót vagy rosszat cselekedhessék.
      Akik az igazságot nem ismerték meg, akiknek lelkében a hit nem igazság, azok ha jót cselekednek is, csak a mulandó jóhoz kapcsolódik a cselekedetük és maradandót nem alkothatnak.       Az ilyen formai hit meg ne tévesszen titeket.       Akik azonban a lelkükben megérzik az igazságot, azok Istenhez kapcsolódnak, és ez rögzíti őket az örökkévalóhoz; ezek itt a mulandóban is igazságot cselekszenek fejlettségük és lelki erőik szerint.

      Nem tudom, megértitek-e beszédemet? Fontos ez, mert ezzel azt akarom mondani, hogy vizsgálja meg mindenki önmagát, vajon az ő hite igaz hit-e, nem csak elhívése-e a dolgoknak??       Akiben igaz és élő a hit, azt ez serkenti mindennap, hogy elhagyja régi tévelygéseit, és minden felkelő nappal, amit neki Isten ad, igyekszik jobbá, igazabbá, tökéletesebbé lenni gondolkozásában, érzéseiben és cselekedeteiben is. Nem maguk a cselekedetek emelik fel, nem azok teszik értékesebbé az életet, hanem értékesebbé teszi az a hit, amely mindig tökéletesebb és maradandóbb értékű cselekedetekre teszi őt képessé Isten Lelkével áthatottan.
      Ha a hitetek nem ilyen élő hit, akkor rabul ejt titeket a mammon, és nem tudtok szabadulni a tévelygések világából, akár igehirdetők voltatok, akár felnézett rátok a világ, akár eltiport titeket; akár dicsőséges, akár gyalázatos életet éltetek; ha spiritiszták, vagy akár médiumok voltatok is.
     Még az sem számít, hogy beszédeiteken keresztül hány lélek nyerte meg a világosságot, hány lelket vezettetek az Úrhoz. Hiszen nem látjátok, és nem tudjátok, hogy az ember hányféle szállal van a mulandó világhoz kötözve és a mulandó világon keresztül hányféle szállal az örökkévalóhoz; és ha százan és ezren nyernek is rajtatok keresztül világosságot és megtérést, de ha ti magatokban kárt szenvedtek, ha ti nem tudtátok a lelketekben a tökéletes hitet, a tökéletes igazságot úrrá tenni, akkor életeteknek még az emléke is elvész, megsemmisül, és nem nyújt nektek az örökkévalóban lehetőséget a boldogság elnyerésére.
      Egy a szükséges dolog: hinni egész lelketekkel, szívetekkel, egész lényetekkel az Isten által kijelentett igazságban. Ha ebben hisztek, akkor Isten Lelke a ti lelketekben lakozást vesz, és a fejlődés útján vezet titeket. Megmutatja nektek az élet minden értékét, amelyet magatoknak egyetlen testöltés ideje alatt megszerezhettek, de megmutatja azt a mélységet is, amelyben elveszhettek egyetlen testöltés alatt is, ha ezt az értéket magatoktól eltaszítottátok, vagy alkudozásba bocsátkoztatok az ellentéttel.
      Az események mindig egyformák maradnak, mert hiszen az emberi lélek mindig ugyanaz, a testöltések változatai nem segítenek rajta; sem fel nem emelik, sem lejjebb nem züllesztik. Az emberléleknek Istenhez való kapcsolódása megteheti azt a csodát, amelyről Szentfia beszél, hogy kiemeli az embert a mulandó világból és az Ő gyermekévé teszi, megtisztítja a bűneitől és felöltöztetve mennyei ruhába, Magához fogadja őt.
      Amikor az emberlélek ezen keresztülment, küldheti őt a Gondviselés testbeöltözésbe, küldheti a szférákon való munkába. Ez a hatalom, az Örökkévalónak hatalma megvédi mindazoktól az árnyékoktól, amelyek az alacsony világokon uralkodnak és nem lesz szolgájává a mammonnak.

      Ne féljetek a testbeöltözéstől, ne féljetek a haláltól, ne féljetek semmitől, csak önmagatoktól. Azonban reménykedjetek Isten irgalmában, higgyetek és bízzatok, és Ő - ígérete szerint - elvezet titeket az üdvösségre.

Forrás:
EVANGÉLIUMI SPIRITIZMUS III. kötet.
A "NÉVTELEN SZELLEM" TANÍTÁSAI ESZTER MÉDIUM ÚTJÁN

Kiadja: A Szellemi Búvárok Pesti Egylete - Budapest, 1936.