|
A JAKAB LEVÉL
Jakab levele igencsak fényes bizonyítéka a mennyei posta békebeli, szakszerű pontos munkájának. - Milyen hatalmas feladatot kellett megoldania? Egy levelet, melyet a hajdani nyomdatechnika tökéletlenségének következtében, - valaki meg- vagy leírt egy példányban, vagy ha akadt egy-két buzgó segítsége, úgy lemásoltathatott még két-háromszor, máris elindíthatta a címzetthez, esetleg címzettekhez. Most más csak arra volt szükség, hogy a keresett irányba induljon egy lovas vagy öszvér-fogat, vitorláshajó vagy tevekaraván. A nehézséget csak fokozta a pontos cím és címzettek hiánya: "a szórványban élő 12 törzsnek!"
Menjen hát a levél a Babilonban rekedt, igába belerokkantakhoz vagy az igát ügyesen és korszerűen elkerülő beilleszkedőkhöz? Az ígéret földjére visszatérőkhöz, kiket az asszír-babilóniai hordák után, most a római légiók gázoltak le, s szórtak szét a nagy birodalomban, s még annak határain túlra is? A Rómába felhurcoltakhoz vagy az Alexandriába lemenekülőkhöz? Melyik törzs hová került és kivel keveredett, - vajon ki találja meg a címzetteket? - S a címzettek tudni fogják-e, ki küldte a levelet?
Jakab, - melyik Jakab, a názáreti ács rokona vagy a Zebedeus egyik fia, a Genezáret-tavi halász, János testvére? No hiszen, azok írni sem tudtak és elhagyták az ősi hitet a megfeszített prófétáért! Kitől-kinek megy hát a levél, ki mit üzen általa?
Jakab levele a hét katolikus, azaz - egyetemes levél egyike, melynek figyelmeztetései, tanításai, - különösen a jócselekedetek fontosságáról, - sehogyan sem hatottak annak idején apostoli eredetűeknek, így ezt a levelet már Luther Márton sem tartotta kánoninak!
A posta azonban a címzetteket és a feladót is hitelesnek fogadva el, csatolta sok más hasonló levélhez, vagyis beépítette a Szentírásba, hogy most már átlépjen határokat és századokat, lemásoltatva millió és millió példányban, lefordíttatva a világ szinte valamennyi nyelvére, - mert a levelet kézbe kell kapnia Izrael diaszpórában élő 12 törzsének. S ha Gád fia szuahéli nyelven, Rúbené talán norvégul kapja kézhez Jakab üzenetét, át kell hogy járja az öröm, az ismerős testvéri, atyai sorok olvastán:
"Istennek és az Úr Jézus Krisztusnak szolgája küldi üdvözletét."
S a levél célhoz ért!
Számunkra valahogy mindig a hitelesség a fontos és nem az üzenet. Ki küldte a levelet, rajta van-e a pecsétje, nem másolattal állunk-e szemben, esetleg hamisítvánnyal? Ha egy eredeti gondolathoz hozzáteszem, hogy Einstein mondta, akkor zseniális, de ha kispistától, nagyjóskától hallom, csak ügyes, esetleg nem rossz.
Talán a legnagyobb kérdés életünkben a kísértés szerepe és a kísértő személye. Ha a kísértés csak erőpróba, akkor úgy is felfoghatjuk, mint egy iskolát, ahol a megszerzett ismeretekből vizsgázni kell, nemcsak az év végi osztályzókon, de állandó felkészültséggel, mert nem tudjuk, mikor hívnak ki felelésre, beszámolásra. Ez egy igen egyszerű képlet és számunkra nem okozhat semmi különösebb problémát. - Ha merész kijelentést teszünk, vakmerően cselekszünk, máris megszólal a figyelmeztetés: - ne kísértsd az Istent!
"Pedig az Isten a gonosztól nem kísérthető és Ő maga sem kísért senkit a gonosszal;" Jakab levelének tanítása ez. "Mert mindenki saját kívánságától vonzva és csalogatva esik kísértésbe."
S ha naponta azt imádkozzuk "és ne vígy minket a kísértésbe," úgy mindjárt tudjuk, hogy nem az Isten kísért, de azt jelenti a könyörgés - ne tégy próbára bennünket.
Mégsem lehet ilyen egyszerűen a kísértés titkaiba behatolni, mert ugyan világos és áttekinthető a törvényszerűség az egyik oldalról, azonban a másik oldal látszólagos ellentmondásai, nagy, misztikus titkai teszik azt számunkra kiismerhetetlenné. - A kísértő személyét felfogni vagy megközelíteni még kevésbé vagyunk képesek, legyen az a sárkány, kígyó, sátán vagy maga az ördög. Inkább egy hatalmas szimbólumnak érezzük: - az Istentől elpártolt szellemek és erőik megtestesülésének, megszemélyesítésének.
Az ideák távoli ködében elvesző Paradicsom, nem is olyan paradicsomi állapot, ha elképzeljük benne a kígyót, a kísértőt, amint felnyitva szemeinket, tüstént rávezetett bennünket a kijárathoz vezető legközelebbi útra.
A Sátán, Jób meggyötrője, az Úr színe előtt sétálva kéri ki Isten szolgáját próbatételre.
Jézust a pusztába vivő Lélek az Ördögnek adja át megkísértésre, mielőtt megváltói munkáját megkezdené.
Végül a Jelenések Könyvében olvashatjuk, hogy a Sátán és angyalai, Mihály arkangyallal küzdenek, amíg a mennyekből levettetnek. - Mit akarunk ezek után mi, erőtlenségünkkel és értetlenségeinkkel?
Egyenlőtlennek, igazságtalannak érezzük a harcot olyan ellenféllel szemben, kinek világfelforgató hatalmával, csak csetlő-botló akarásunk, jószándékú játékkardjait tudjuk szembe helyezni.
Madách Imre, Luciferrel mondatja ki:
"S egy talpalatnyi föld elég nekem,
Hol a tagadás lábát megveti,
Világodat meg fogja dönteni."
(Az ember tragédiája)
Mi van a hátterében ezeknek a példázatoknak, mit jelez, mire figyelmeztet, hogyan tanít?
Ádám és Éva megkísértése mítosz, legenda és tulajdonképpen történelem. Világunk kialakulásának, szellemi múltunknak, évmillióknak és milliárdoknak emlékezete, melyet nem lennénk képesek másképpen megközelíteni mérhetetlen perspektívája miatt, csak így, mese formájában. De erre a mesére szüksége van az embernek, mivel mindig a dolgok kezdetére és végére kíváncsi. S míg rövidlátó szemét erőltetve mereszti beláthatatlan mélységekbe és magasságokba, keresztülbotlik értetlenségének és tudatlanságának rögein, melyek egyébként a lábai előtt hevernek.
Jób próbatétele, az ember végső vizsgája. A törhetetlen istenhit, igazság, béketűrés birtokában levő lélek a sorscsapások alatt szüntelenül keresi szenvedéseinek okát, magyarázatát, a saját igazságát, mert nekünk mindent meg kell tudni magyarázni; az értelmünkkel akarjuk utolérni az értelem felett álló dolgokat is.
Karinthy Frigyes ezt írja:
"... az Igéből lett az Értelem, s nem megfordítva, mint ahogy a logika hirdeti, mikor fogalmakat vesz alapul, amikhez szavakat keresett az Értelem!"
(A vers lelke)
Jób barátai pedig felsorakoztatják az emberi logika és értelem minden fegyverét, hogy magyarázatát adják Isten akaratának, - mintha az Isten egyszer is utolérhető, megmagyarázható lett volna okoskodásunk által.
Jézus a kereszten, a magárahagyatottság szörnyű tragédiájában így kiált fel:
"Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem!"
Míg teljes magárahagyatottságában Jób, perlekedik az Úrral:
"Segítségért kiáltok Hozzád, de nem válaszolsz.
Eléd állok, de Te csak figyelsz engem.
Kegyetlenné váltál irántam,
Erős kézzel üldözöl engem."
Ugye mennyire más hang, az ember hangja? Ezért válaszol így az Úr:
"Mit perlekedik a Mindenhatóval az akadékoskodó?
Aki Istennel akar vitatkozni, feleljen neki!"
Az Úr szavai értetik meg végre Jóbbal, az emberrel, hogy hiába minden megszerzett bölcsesség és erény, akarat és istenfélelem, kitartás és állhatatosság, - egy dolgot még az utolsó próbán meg kell tanulni: - életünket Isten kezébe letenni, akarásainkkal belesimulni az Ő akaratába és a magunk visszahúzódásával, háttérbe vonulásával, mérhetetlen nagyra nőni Isten szeretetében!
Jób végül felismeri ezt az igazságot és hite, állhatatossága, győzelemre vezeti a próbák felett. Most már így fordul az Úr felé:
"Én kérdezlek,
Te pedig oktass engem.
Csak hírből hallottam Rólad,
de most saját szememmel láttalak."
Jézus megkísértése demonstráció!
Aki a földre teszi a lábát, szemben találja magát a világ Lelkével, s meg kell felelnie a próbáknak, helyt kell állania a kísértésekben. Milyen hatalmat és gazdagságot ígérhetett az ördög Jézusnak, akinek az Atya mindenek felett álló hatalma dicsősége és gazdagsága volt az osztályrésze?
Nekünk szól ez a demonstráció, nehogy valaki is azt mondhassa Jézusról, hogy nem élte át az ember minden kísértését, próbáját és kínját itt a földön.
A Jelenések Könyvében leírt küzdelem, a végső leszámolás próféciája, a kísértő nélküli paradicsom ígérete. A bűn nélküli emberiségnek már kísértés és kísértő nélkülinek kell lennie. A kegyelmi erők megtisztítják az eget és a földet, hogy a Mennyei Jeruzsálem leszállhasson. Ezt a harcot vezeti Mihály arkangyal, mert az ő neve a győzelem pecsétje: - Mikha Él, ki olyan, mint az Isten!
"Boldog ember az, aki a kísértés idején kitart, mert miután kiállta a próbát, elnyeri az élet koronáját," - írja Jakab apostol. Ha felismernénk mindig, amikor kísértés környékez, úgy mozgósíthatnánk erőinket. Ha lenne mindig elegendő erőnk, talán megküzdhetnénk kísértéseinkkel; - s ha győznénk ebben a harcban, büszkén tarthatnánk a fejünket a koronázási ünnepségen.
Hiába fog megkörnyékezni bárki, hogy raboljak ki egy bankot, anyagi gondjaim megszüntetése érdekében, vagy hogy karrierem érdekében erről-arról szerezzek bizalmas információkat, ezek számomra már nem létező problémák, s ha ezzel környékeznének meg, úgy szegény kísértő hamar ráfanyalodna a munkanélküli-segélyre.
Hibáink, bűneink azért vannak, mert nehezen vagy egyáltalán nem ismerjük fel őket, s mivel ezeken keresztül és ezek miatt esünk kísértésbe, - sem az okról, sem az okozatról nem hisszük, hogy bármi közük lenne hozzánk. Mivel a saját szándékaim, kívánságaim, vágyaim szabadítják önmagamra a kísértéseket, ezt egy olyan vár ostromához teszik hasonlatossá, ahol hibáim leggyengébb falait, legerősebb bűneim ostromolják.
Ezért nehéz győzni a kísértések felett.
A kísértés elleni harc különben is igen-igen hamar a visszájára fordul az emberek között. Mivel saját hibáinkat igen nehezen vagy egyáltalán nem ismerjük fel, így inkvizíciós hajlamaink embertársaink kísértéseinek felismerésére és a bennük fellelt ördög kiűzésére sarkallnak. S amíg ez, kicsiben korholásnak, intésnek, nevelésnek, kritikának hat, - csoportos, tömeges megjelenése, félelmetes formákat ölthet. Hívják ezt csak uszításnak vagy az ebből kinövő szélsőséges formáinak: - a vallási, nemzeti, faji-üldözésnek.
A Machbet-jóslat lélektanában állapítja meg Karinthy:
"Az emberi rossz tulajdonságok üldözése helyett emberüldözés folyik, ez az újfajta exorcizmus, mely nem az ördögöt kergeti ki az emberből, hanem az embert az ördögből."
S ha Jézus egyszerű, félre nem érthető élete és tanítása alkalmas volt több tucat egyház, több száz hitelv és sok ezer hitmagyarázat létrehozásához, nem csodálkozhatunk, hogy Torquemada, a szent inkvizíció vezére, Jakab apostol mondatát íratta zászlajára:
"Aki megtérít egy bűnöst a bűn útjáról, megmenti annak lelkét, és sok bűnét elfedezi annak."
S hogy terjedjen a világosság és a fény, kigyulladtak a máglyák, képek, könyvek és emberek alatt, s a lélekmentés eszelős megszállottjai, tűzzel-vassal irtották azt az életet, melyet adni és megtartani nem voltak képesek. Minden világmegváltó eszme és forradalom, a lélekmentés és jövőépítés szent jelszavával mutatja be emberáldozatát. Moloch feneketlen étvágyának áldozatul esik az ellenség és a barát, az áldozatot szükségesnek és elengedhetetlennek tartó, s azt bemutató papjaival együtt.
"Az istenek szomjaznak" - írja Anatol France.
"Hát alszol Robespierre, míg a dühtől és rémülettől megittasult gonosztevők halálodon tanakodnak és a szabadság sírját ássák? ...miért késlekedtek az összeesküvések leleplezésével?
Hogyhogy?! A régi állam, a szörnyű királyság úgy biztosította hatalmát, hogy évente négyszázezer embert börtönzött be, tizenötezret felakasztott, háromezret pedig kerékbe tört és most a Köztársaság haboznék feláldozni még néhány száz fejet biztonsága és uralma érdekében? Fürödjünk vérben, de mentsük meg a hazát…"
Ki tűzi ezek után zászlajára ezt a másik jelszót:
"Ki vagy te, hogy ítélkezel felebarátod felett?!"
Ezt a mantramot pedig kifüggeszthetnénk mindnyájan emlékezetünk falára.
Örökké rangsorolunk, bírálunk, ítélkezünk, mintha az Isten jegyszedői lennénk, akiknek mindenkit a helyére kell ültetni a mennyei stadionban; - és mi tudjuk, kinek melyik hely dukál. Döntéseinket természetesen meg tudjuk magyarázni, hisz egész életünk, s az abban előforduló minden esemény, történés krónikája, magyarázatainkkal, széljegyzeteinkkel van ellátva. Talán inkább úgy, hogy a lap magyarázatainkkal van tele, s alul széljegyzetként, hogy egyáltalán mihez fűztük ezeket.
Hamlet, könyvvel a kezében sétál Helsingőr várának oszlopcsarnokában. Polonius, a király kamarása megszólítja:
"Mi az, amit olvas fönséges Úr?
- Szó, szó, szó!" - válaszolja Hamlet.
Valóban, a szavak rejtik magukban a világ legcsodálatosabb tanításait, szépséget, vigasztalást, ismereteket nyújtva, s közölhetik mindennek az ellenkezőjét. Ebben a szó-rengetegben kell felismerni és megtalálni az értékeket, az ocsú közt a búzát, hogy gyorsak legyünk a jó meghallására és késedelmesek a szólásra és a haragra.
- Hogy tanít az apostol?
"A vadállatokat is meg lehet szelídíteni, de a nyelvet senki sem tudja féken tartani!"
Figyeljük meg: korunk, a kóros fecsegés járványával fertőzött. Soha ennyi értekezlet, gyűlés, bizottság, szövetség, párt, nemzetközi szervezet nem létezett és működött mint napjainkban, s mindezek szószékeket állítanak gyülekezési helyeiken, ahol végeérhetetlen szónoklatokkal, beszámolókkal, programbeszédekkel, expozékkal altatják hipnotikus álomba azokat a tömegeket, melyeknek ébrentartásához és aktivizálásához néhány valóban őszinte igaz szó, tisztességes cselekedet, tökéletesen elegendő lenne. Hogyan lehetne megállítani egy-egy kritikus, kiélezett, frappáns megjegyzés útját, ötletes szójátékot, csípős riposztot? Mi viszont, mint a boldogult romantika párbajhősei, kivont spádékkal sétálgatunk, s vívunk, szúrunk, vágunk, akár provokálnak bennünket, akár úgy, hogy magunk vagyunk a kezdeményezők.
Miféle ősi átok ez az emberen, hogy a Bábel előtti azonos nyelv és beszéd mára már szerteágazó, kusza nyelvdzsungellé változott, s más-más nemzethez tartozó emberek, legyenek bár elveikben, céljaikban, műveltségükben azonos szinten, kínos értetlenséggel állnak egymással szemben, mivel egymás nyelvét nem ismerik?
Szerencsére működnek már a fordító-gépek, tolmács-központok, hogy semmi és senki ne állíthasson gátat, a világrészeket elöntő szóáradatnak, beszéd-szökőárnak. S mégis, milyen kevés szavunk van egymás megértésére, a dicséretre, bíztatásra, megnyugtatásra.
Ha keresztül siklanék Jakab levelének két során, hogy:
"A munkások visszatartott bére az égre kiált,
az aratók panasza feljutott a föld Urához -"
csak azért tenném, nehogy anyagiasnak találjanak az Égiek. Közben azért végig gondolnám, s magamban felsorolnám, ki nem fizetett béreimet, elmaradt jutalmaimat, számtalan egzisztenciális mellőztetésemet, s mire beleélném magamat önsajnálatomba, megszólalna a belső hang: Vajon megfizettél-e minden szeretetért, gondoskodásért, figyelmességért? Sohasem arattak-e számodra is fizetség nélkül? Készítettél-e mérleget, hogy minden törődésért, erőért, hitért szándékodban állt-e megfizetni? Vajon egyensúlyban lenne mérleged?
Igen, sokszor visszatartottam ezt a bért, - a köszönetet, a hálát, -mert mindenki magának gyűjt, zsugorgat, elfelejtve azt a törvényt, hogy a szeretet, igazságosság, önzetlenség, egy tűzijáték-rakétához hasonlítható: egyetlen rakétát lősz fel, s ezer csillag hull vissza rád!
Jakab-apostol azért írja, hogy ez a gazdagok ítélete, mert mindennel, amivel meggazdagíttattunk: anyagi, lelki, szellemi javak, - munkások, aratók verejtékéből született, és alapvető törvényt rúg fel az, aki fondorlatos módon, e visszatartott bérből kívánja saját gyarapodását elősegíteni.
Mert a munkás nem a munkáért dolgozik és az arató sem az aratás fáradságáért, hanem azért a bérért és azért a fizetségért, amely megélhetést, célt, tartalmat és eredményt biztosít számára s ettől nem foszthatja meg őket senki.
Karinthy Frigyes "Munka" című írásában fogalmazza ezt meg klasszikusan:
"Az élet tartalma teszi kedvessé számunkra az életet, és ezt a tartalmat nem úgy hívjuk, hogy munka, hanem úgy, hogy szabadság!"
"Hiszed, hogy egy az Isten? - az ördögök is hiszik és rettegnek!"
A hit, az a sarkalatos kérdése egész életünknek, mely egyházak, szellemi áramlatok egyik döntő vitapontja volt már hosszú idők óta, s megtermelte többek között a vallási vitairatok végtelen sorát, s amiért ölre mentek az egyházatyák is zsinataik során.
Talán idézzük fel a mai, úgynevezett "modern" ember megjegyzéseit, megállapításait: Én nem hiszek semmiben, vagy micsoda naivitás hinni! Tudni kell ma, nem hinni! Hit? a mai tudományos életszemléletben? - és sorolhatnánk sokáig, a leereszkedő, sajnálkozó, gúnyos megjegyzéseket.
Ha az ördögök is hiszik, hogy egy az Isten, viszont a ma embere és felfogása, valamint a hivatalos állami ideológia egyáltalán nem hiszi és tételezi fel Isten létezését, tudjuk csak felmérni, hogy tulajdonképpen, milyen nívójú világban élünk.
Kénytelen vagyok ismét Karinthyt idézni, akinek könyveit sokan vásárolják, de nem hiszem, hogy olvassák is, ezt mondja a hitről:
"Nemcsak, hogy nem szabad, - nem is lehet hitetlennek lenni.
Aki Istentől elpártolt, automatikusan kerül az ördög hívei közé."
A hitetlenek legnagyobb tábora azok közül kerül ki, akik esküsznek arra, hogy hívők. Vallásosak, de összeférhetetlenek, irigykedők. Az ünnepeket megtartják, az istentiszteletet vagy a misét el nem mulasztanák, de titokban ma is szívesen látnának egy kis eretneküldözést. Természetesen, az igaz hit védelmében. Az egy akol, egy pásztor esetében ők állnának az akol bejáratánál, ahol karikás ostor vagy bunkósbot segítségével terelgetnék a tévelygőket helyes irányba. S míg a szélsőségek és szélsőségesek ellen csak-csak léteznek a Szentírás erkölcsi követelményei, sokkal rosszabb a helyzet az olyan ideológiákba vetett hit esetében, amelynek hívőit ilyen skrupulusok nem gyötörnek.
Ha az Egyház előírásait betartod, tulajdonképpen látszatkeresztény vagy, mégis elkönyvelhetnek, mint vallásos, hithű embert, bár az Istent senki meg nem tévesztheti.
Az Istent száműző ideológiák megelégszenek a hit szóban való megvallásával, mert ez teljesen elegendő ahhoz, hogy egy ilyen érdekszövetség létrejöjjön. Bár mindegyik ideológia megszerkesztette és megszerkeszti a maga törvényvilágát és liturgiáját, de sohasem vette komolyan annak betartását, megvalósítását. A cél, a hatalom megszerzése, s a belépődíj, a hitvalláson keresztül elkötelezett hívők teljes önfeladása, vagyis egyéniségük teljes megsemmisítése.
Az istenhitben komolyan élő ember kiteljesedik egyéniségében, hiszen ki kell építenie önmagában mindazokat az erényeket és jótulajdonságokat, melyek az Isten képmására teremtettség nagy ajándékai és csodás ígérete. Földi kötöttségeidtől minél inkább megszabadulsz, gyorsul fel szellemi növekedésed, s kezdi kirajzolni a célt: tükrözd a mennyei világok arcát.
Bármilyen hitet is vallasz, csak úgy tekinthetek rád, mint aki az uszodában felveszi a fürdőruháját; - de ameddig bele nem ugrassz a vízbe, nem tudom, vagy nem hiszem, tudsz-e úszni is.
Ezért alapvető az apostol kijelentése:
"A hit halott cselekedetek nélkül" - vagy a jézusi mondás:
"Gyümölcséről ismeritek meg a fát."
Ha segítőkész, szeretetteljes, nyíltszívű emberrel találkozom, nem szükséges, hogy megvallja nekem a hitét, a cselekedetei szólnak helyette. S hogyan állunk a hegyeket megmozgató mustármagnyi hittel? Minden ember, aki tudatosan építi, építgeti előrehaladását, feltételezi, hogy egy mustármagnyi hite azért már van; - és ezzel hegyeket lehetne mozdítani? Én komolyan hiszem, hogy a hit hegyeket mozgat. Azonban, ha ezt nekem kellene kipróbálni, egyszerűen nem hinnék a saját hitemben és ez a kétkedés, ez a bizonytalanság tulajdonképpen a valóságos hit hiányáról tanúskodik.
Elvekről, hitekről, hovatartozásokról igen sokat hallunk beszélni. Miért kell örökké ezt bizonygatni? Mert cselekedeteink, életünk, nem tükrözi félreérthetetlenül. Nem kell örökké szemben állnunk, botránykővé válnunk, perelni és felelősségre vonnunk e világot, - észben tartva Jakab apostol üzenetét, hogy a "világgal való barátság, ellenségeskedés az Istennel!" Mert a világgal való szembefordulás még nem Krisztus útjának követése.
Talán a legritkábban vagyunk képesek úgy felmutatni hitünket, hogy "az igazság gyümölcsét békességben vetjük el." Hol van bennünk nyugalom, kiegyensúlyozottság, békesség és szeretet, ha belebotlunk hétköznapi életünk kétszínűségeibe, megalkuvásaiba, igazságtalanságaiba? - Ne legyek személyválogató? Hiszen állandóan azt súlyozzuk, ki rokonszenves, megnyerő számunkra, s ki nem; ki a jó ember (szerintünk), s ki az ostoba, megalkuvó, galád. Osztályozunk és mérlegelünk, s bizony-bizony, sokszor még testvéreinkre és barátainkra is neheztelünk. Mikor fogjuk már szeretni a kellemetlenkedőket, a korlátoltakat, a nehéz természetűeket és ellenszenveseket?!
S amikor a világ szokásokat, magatartásformákat, azaz "életstílust" ír elő: hogyan öltözködjem, mivel rendezzem be a lakásomat, kivel tartsak kapcsolatot, és kiket-miket töröljek látókörömből, - így tartsam tisztán magam a világtól?
Legtöbbször nem is azt mondjuk, hogy X vagy Y milyen lehetetlen alak, ostoba és rosszindulatú, - hanem, milyenek az emberek! Mintha magunk is nem tartoznánk közéjük. Valamit azonban megérzünk a tömeg lélek tehetetlenségéből.
Ismét Karinthy: (Szavak pergőtüzében)
"Ne felejtsük el, hogy a lelkek ellenálló ereje fordított arányban áll a lelkek tömegével, - hogy a tömeglélek gyengébb és ingatagabb és befolyásolhatóbb minden egyes alkatrészénél; - ezt jól tudja a demagóg, és jól érzi csörgősipkás, vajákos főpapja, a politikai jós!"
Álltatok-e már hegytetőn, lenézve a dombokra, völgyekre, tágas mezőkre? Ültetek-e már mozdulatlanul, némán egy csónakban, mikor hatalmas, tüzes gömbjével lenyugodni készült a nap, s amikor sugarai, mint a reflektor pásztái törtek ki a felhők mögül és égő arany szegélyt festettek a felhők peremére? Láttátok-e az alföld végtelen távlatait, elnyúló jegenyesoraival, amint az eget hatalmas gomolyfelhők lavinái terítik be?
Ilyenkor szeretnék száguldani erdők felett, rétek felett, vizek tükrén. - Ez a kép vetődik elém, ha az Apostol sorait olvasom:
"Tekints a szabadság tökéletes törvényébe!"
Ez a törvény mindent magába foglal: a békességet és az irgalmat, a hitet és a jócselekedeteket, a napi munkát és a csendes imákat. Számomra mégis így jelenik meg: elszakadva a nyűgöktől és a láncoktól, száguldani a végtelen szépség, harmónia, béke és csend birodalmában; mert, ha nem tudnánk olykor-olykor elszáguldani ebből a világból, meghitt, védett, napsütötte szellemi szobáinkba, ha időnként nem kézbesítene a posta vigasztaló, erősítő, bátorító leveleket, mint ez a mostani, a Jakab-apostolé, úgy a szétszóródást teljes széthullás követné, a remény, vigasztalás, visszatalálás minden reménye nélkül.
* * *
Kuklis Géza
|
