|
TANÍT A SZELLEMVILÁG
Folytatjuk Ézsaiás próféta könyvének médiumi úton kapott szellemi magyarázatát.
KV.: 6,9.: "Hallván halljatok, de ne értsetek, látván lássatok, de ne ismerjetek! Tedd kövérré e nép szívét, tedd süketté a fülét, hogy szemével ne lásson, fülével ne halljon, szívével ne értsen, és megtérve meg ne gyógyuljon." Egy kicsit összeszorul az embernek a torka, mit jelent ez a nagyon súlyos prófécia.
TSZ.: Ellentmondások és kettősségek sorozata van benne, mert hallani, látni, átérezni, megcselekedni nem csak egy és ugyanazon dolgot lehet. Gyakorlatilag az ember nagyon sok mindent meglát maga körül, magában, bárhol, amit aztán átértelmezve, nem veszi észre, hogy az máshová vezet, mint ahová kellene. Pontosan ez a végkifejlet van ugyancsak képes beszédben kifejezve: amikor úgy érzi, hogy megtért és minden rendben van körülötte, akkor vegye észre azt, hogy nem gyógyult meg valójában. Nem oda érkezett, ahová igyekezett. Világosan előttetek áll ennek a kornak, ennek a földnek száz olyan tanítása, számos olyan lehetősége, amelyet hallván, látván, megértvén, nem biztos, hogy a gyógyulására igyekszik vele az ember. Ahhoz tudniillik egészen más fej, egészen más szem, egészen más szív szükséges, hogy a való igazat és a neki valót kiszűrje. Hányan, de hányan vannak olyanok, akik hajlandók az első szóra máris valamilyen irányba eltérni! A kritikátlan és átgondolatlan, a nem kellőképpen átérlelt választásokról szól ez a rész, az eredményével együtt.
Ha aszerint tért meg és aszerinti hitvilágát alakította ki, amely nem előrevivő, hanem hamis a számára, akkor csak úgy érzi, úgy véli, hogy ő már a helyes úton van, de így meg ne "gyógyuljon" arra az állapotára, mert a gyógyulás egészen másutt van és máshogy értendő. Aki csak a szószerinti szöveget olvassa és nincs ráérzése, az bosszúálló Istent, büntetést és hasonlót lát, vél ebben, amely jóvátehetetlen és örök, nem véve figyelembe az Írás számos helyén előforduló szöveget, hogy Isten a szeretet Istene! Ezt a kettőt nem vetette egybe, és így nem vehette észre, hogy a megfogalmazás mögött valójában mi áll.
KV.: 7,2.: "Nem sikerül, nem úgy lesz!" mondja az Úr Ácháznak az arámiak támadására. Mi a magyarázata, hogy itt még kérni sem kellett a segítséget, máskor viszont annak ellenére sem kap segítséget Izrael, hogy kérik. Nyilván ennek egy pedagógiai, szellemi fejlesztési oka van.
TSZ.: Az is. De ismeritek azt a fogalmat, hogy időszerűtlenség. Egy fenyegető veszedelem lehetősége támadt fel és érte Izraelt. Az egész népet nagyon sok olyan támadás, szenvedés, baj érte, amikor valóban kérte a segítséget, de nem kapott. Át kellett lendülnie, ki kellet pusztítania magából valami olyasmit, amihez pontosan egy ilyen fájdalmas operációra volt szüksége. Itt a fenyegetés már a határon volt, a lehetősége annak, hogy valami nagyon komoly baj érkezik az országra, de nem volt még időszerű. Ezért érkezett a megnyugtató közlés, hogy nem fog sikerülni, félnetek nem kell, még van egy olyan szakasz, amiből nagyon sokat feldolgozhattok és megváltoztathattok! Amikor valami fenyegető veszély van, az ember megretten, hogy abból valami baj lesz. Ha még nem érkezett el az időszerűsége, hogy valami nagyon kemény dolog történjen, az ember első lépése az kell legyen, hogy még kihasználja az időt és próbáljon javítani, változtatni, elkerülve a bajt. Tudnivaló: akkor érkezik minden kemény megpróbáltatás, valaminek a következménye, amikor annak legnagyobb és legerőteljesebb hatása lehet. Ez még most nem következett be, nem is következhetett, mert nem érte volna el azt a célt, mint később.
KV.: 7,8.: Hatvanöt évben jelzi az Úr az ellenség pusztulását. Mi az oka, hogy itt ilyen pontos meghatározás volt; bár az előző kérdésünkre adott válaszban benne van, hogy bizonyos dolgoknak még meg kell történnie.
TSZ.: Először is: annak a népnek, amely fenyegetően lépett fel, annak is egy nagyon komoly változáson kellett átesnie. Az a bizonyos évszám, ami hatvanöt évben van megemlítve, csaknem egy általános emberélet hossz. Ott, annak a népnek egy ilyen élethosszra szüksége volt még, hogy beteljesedjen valami. Izraelnek, aki megmenekült egy időre, a maga oldaláról szintén volt feldolgozni és munkálkodnivaló időtartama is. Azoknak, akik átélték a fenyegetettség érzését, önmagukba fordultak, megpróbáltak valamire rájönni, hogy hol hibáztak, hogy lehetne ezt a jövőben kikerülni. Még egy felfutási idő lehetősége volt adva a feldolgozásra.
KV.: 7,10.: Így szól az Úr Acházhoz: "Kérj jelt Istenedtől, az Úrtól, akár lentről a mélyből, akár fentről a magasból!" Hogyan szólt az Úr Acházhoz, milyen formában, mit értsünk a lentről? Mintha az alantas erőkhöz irányította volna Acházt.
TSZ.: Semmi körülmények között! Gyakorlatilag a mélység és a magasság említése a széles körű megvilágítottságot, értelmezést jelenti. Tehát bármiféle felvilágosítás, vagy jel, bármi, amit esetleg ő kérhetne, az mind olyan helyekről, illetőleg olyan széles körből származhat, amely a legegyszerűbben érthető ponttól az egészen magasságokig szárnyaló, a már úgy nevezett felső értelmezésig mindent felölel magába. A továbbiakból ismeretes, hogy Acház nem vállalta ezt.
KV.: 7,12.: Acház így válaszol: "Nem kérek, nem kísértem az Urat!" Miért félt jelet kérni, hiszen nem önszántából tette volna, hanem az Úr bíztatta erre. Nem merte volna vállalni a felelősséget, a következményeket?
TSZ.: Nem a felelősségről volt szó ebben az esetben, hanem hogy azon körülmények közé szánta a döntését létrehozni, amelyet ismert. Tartott tőle, hogy valamely olyan jelet kap, - itt kifejezetten jelről volt szó - amelyet ha félreértelmez, másképp rendelkezik, akkor az egész népének, önmagának, lelki állapotuknak is nagy rosszat tehetne. Tehát csak az ismert körülményekből, melyek az ő hatáskörébe tartoznak és áttekinteni tud, abból képes világosan és tisztán olyan képet kialakítani, amelyből rendelkezhet. A későbbiekben valóban bebizonyosodott, hogy helyesen választott. A felszólítás pedig, hogy: "kérj jelet," ez gyakorlatilag inkább egy felkínált segítség volt, egy lehetőség, melyet eléje tárt az Úr, tudván, hogy az az uralkodó, akit az Ő nevében kentek fel, a maximálisan leghelyesebb megoldást fogja kívánni.
KV.: Azt is mondja az Írás: "Nem kísértem az Urat!" Ennek van egy bizonyos rossz kicsengése: azért nem kér, mert nem akarja az Urat kísérteni?
TSZ.: Fordítsuk meg, amit az imént mondtam: ha ő félreérti a kapott jelet, az egyértelműen, valóban Isten haragjának, nem tetszésének kísértése lett volna. Ennek is fennáll a lehetősége.
KV.: 7,15.: Miért van kiemelve, hogy Immánuel tejszínt és mézet fog enni? Hogy értsük ezt? Szimbolikus, energetikai értelmezés?
TSZ.: A tejszín és minden tejjel kapcsolatos dolog földi táplálék. A méz nem a földön terem. Fenn, magasban, szinte a levegőben, fák odvában, amely ugyan a földön áll, de mégsem a földön található. A méz inkább egy magasabbrendű, nem is annyira táplálék, mint gyógyszer és feljebb emelő, erőt adó valami. Bár anyag is, most ne arra gondoljatok, se a tejszínre és nem is a mézre, hanem hogy Immánuelnek a földön élve és a földi táplálékot fogyasztva, az égi táplálék szerint nyert erővel kell működnie. A földi embertömegnek is nem az az életcélja, nem az a hivatása, a sorsa, hogy a Földön élve és a Föld javaival táplálkozva, de már az égi erőket és az égi szempontú gyógyulásokat munkálja ki? Ha jobban meggondoljátok, olyan sok a hasonlatosság! Az olvasott próféták, nagy szellemek, mesterek a földi emberre is rávetíthetők, a feladatuk, életük, minden.
KV.: 7,18.: Hogyan értsük a mindent elborító legyek és méhek idehívását az Úr részéről?
TSZ.: Tekintsük meg, hogy mik is lennének a legyek, a méhek, a tövisek. Ez mind földi romlás és elvadulás. Hiszen a Föld Paradicsomkert lehetne, hogyha átvitt és nem csak földi értelemben, éppen nem az ember tevékenysége folytán tövisek, különféle rovarok és szúró-vágó, kárt okozó, mindenféle lények borítanák be. Nem, az Úr nem teremti, hívja ezeket, sőt éppen a későbbiekben arról van szó, hogy ezek között csak fegyverrel lehet járnia annak, aki itt e földi életben részt vesz. Miféle fegyverben? Miféle fegyverek azok, amelyek a földi romlottságban, hibákban utat, ösvényt vágnak, és életet biztosítanak? Erre nem kívánok részletes magyarázatot adni, mert már mindannyian világosan tudjátok.
KV.: 7,21.: A mindent elborító tövis szomorúsága ellenére mégis mindenki tejet és mézet eszik, bár csak egy üsző és két juh marad.
TSZ.: Mert többfélék lesznek. A Földön nem kizárólag és egyedül a legyek, méhek, tövisek és mindenféle más egyéb, az élettel kialakított és itt található úgynevezett rossz, vagy kártékony és az emberéletet sanyargató dolog van. Van más is, ami a tápláló, ami a felfelé vivő, ami az égben terem és az égbe vezet és gyógyító. Ilyen környezetben is, hiszen nem kizárólag a rossz van jelen, hanem az onnan, a Magas táplálásával, felerősítésével kivezető jobb is. Az ilyen rossz földi körülmények között, a nálatok is nagyon sűrűn, a mindennapjaitokban tapasztalt legkülönfélébb feszültség, rossz helyzet között kevés az a jó, ami onnan kivezet, de azt meg kell találni!
KV.: 8,1.: "Írd rá közönséges írással: Hamar a zsákmányra! Gyorsan a prédára!" Mit jelent ez, miért ezt a hosszú nevet kapta a prófétanő fia, egyáltalán ki ez a prófétanő és mi az, hogy közönséges írással? Milyennel lehetett volna még?
TSZ.: A prófétanő személye, éppen úgy, mint akire vonatkozik ez az elnevezés, inkább egy jövendölésnek, próféciának fogható fel, amely abban a korban és ott abban a népcsoportban fontos volt. A közönséges írás? Térjetek vissza egy kicsit a mózesi, egyiptomi korba. Több féle írásmód létezett abban a korban és nemcsak Egyiptomban. Volt egy úgynevezett általános, hétköznapi írás, amelyet a gazdasági életre és mondhatni profán dolgokra használtak. A komoly, a szent, a királyi és minden más egyéb ügyeket az úgynevezett, már szentségszámba menő különleges írásjegyekkel jegyezték. Nem egyféle írásmód létezett abban a korban, amikor ez lejegyeztetett, más írásjeleket is használtak. Hétköznapi írást használtak az egyszerűsített és a hétköznapi életre vonatkozó feljegyzések készítésére, és mást az óriás jelentőségű, valóban szellemi és szent dolgoknak feljegyzésére. Ez vonatkozott a "prófétanő gyermekére," tehát olyan személyről volt szó, akihez a szent, a magas, a nagyon ritkán használt és nagyon indokoltan elővett úgynevezett másféle írásmódot alkalmazták. Az elnevezés hosszasan van leírva, az értelmezése a következő: zsákmányban és prédában azoknak van része, akik harcolnak. Tehát ez a harcos és komoly háborús esetekben résztvevő jelentős katonai személynek az előre vetített jövendője. Természetesen nem így nevezték el, de a hétköznapi használatra szánt későbbi név röviden és tömören valóban ezt fejezte ki. A ti nyelveteken röviden jelenleg úgy mondanátok, hogy vitéz. Ebben az egész élete benne van, a rendeltetése, a jövendője, az egész életlefolyása. Olyan, aki nagy csatákban, harcokban vesz részt, zsákmányt, prédát szerez, mégpedig hamar és gyors lábbal. Tehát abban az egy névben ilyen nagy dolog van összefoglalva. Nem jelentős, de mégis egyre-másra rávilágít.
KV.: 8,15.: "Sokan elesnek, megfogja őket a csapda." Hogyan értsük ezt Asszíria és Izrael vonatkozásában, mert ővelük kapcsolatosan hangzik el ez a kijelentés?
TSZ.: Egy olyan háborús cselekmény, amely meggondolatlan, vagy igazságtalan, az gyakorlatilag annak a csapatnak csapdaként számít. Ha valaki meggondolatlanul megy egy háborús helyzetbe, Isten segítségét és minden hozzávaló erőit kevéssé, vagy nem kérve, ott egy óriási csapda lehetőség van. A háború csapdája akkor áll elő, ha az nem honvédő háború, vagy olyanok vesznek benne részt és olyan szándékkal, ami semmiképp nem helyeselhető. Óriás csapda, és a veszedelme természetesen azok fejére hull, akik intézik és benne részt vesznek!
KV.: 8,19.: "A holtakhoz kell fordulni az élő helyett?" mondja Ézsaiás próféta, és ezzel az Úr felé akarja fordítani a népet. Mi ennek a pontos értelmezése, mert ez egy kicsit úgy hangzik, mintha fekete mágiás halottidézés volna. A szellemvilággal akkoriban egyáltalán nem lehetett kapcsolatot teremteni?
TSZ.: Nem erről van benne szó. Az, hogy a holtakhoz fordul tanácsért, ez azt jelenti, hogy nem olyanokhoz, akik jó tanácsot és eligazítást adhatnak, hanem emberi síkú és emberi meggondolásokból alakítják azt ki, melynek fogadása halálos veszedelmet jelent, mert magukhoz vonják azt, aki a közelükben van. Ha erre nem ügyelnek, akkor bizony nagyon sok holt dolog keletkezik, ahelyett, hogy az élőkhöz, az isteni tanácsokhoz fordulnának. A jövendölések előre megmondták, hogy ha így viselkedsz, ha ezt teszed, jóra jutsz vele, ha azt, rosszra jutsz vele. A kétféle tanácsnak a megkülönböztetése van itt felhozva. Bárhol és bármikor, a tanácsok adása és megfogadása nehéz probléma, áttekintés és nagyon komoly megfontolások nélkül.
KV.: 8,23.: "De nem marad sötétség ott, ahol elnyomás van. Először megalázta Zebulon és Naftáli földjét, de végül megdicsőíti a tenger felé vivő utat, a Jordánon túli részt, a pogányok területét." Ez egyben utalás a Messiás eljövetelére?
TSZ.: Egy bizonyos előképül is szolgál. Itt egy kissé áttételesen lehet értelmezni: ahol emberi hibák, bűnök, mindenféle egyéb, nem éppen épületes belső és külső cselekedet történik, ezt olybá lehet venni, hogy az bizony egy nagyon is elmerült és sötétségbe került helyzet. Mindenféle hiba és ferde elképzelés, rossz tett meghozza a maga következményét, amely felvilágosítással szolgál arra, hogy ez tovább nem mehet, itt javító munkára van szükség. Az illető személy, vagy nép, akár népnél is nagyobb sokaság, amint felfedezi azt, hogy a hibái helyrehozandók, kiköszörülésre valók, abban a pillanatban kezd oszlani a sötétség. Előbb csak homály támad, majd előbbre lép az egyre nagyobb világosság felé. Tehát ahol baj, gond, megveretés, sötétség található, az egy kezdőpont, amiből ki kell bontakozni, melyet az egyénnek, népnek, nagy sokaságnak is, csak a saját munkájával és a világosságra vezető útjával haladva lehet megoldani. Saját maga hozza helyre azt, amit elkövetett, saját sötétségét kell leküzdje a világosság felé.
KV.: 9,5.: "Mert egy gyermek születik nekünk. A békének nem lesz vége Dávid trónján," szól a Messiásra utaló ige. Jeruzsálemben azóta sincs békesség. Talán azért, mert Krisztust nem elfogadva, még mindig várják a Messiást? A világon máshol sem lesz béke, ha nem a lélekben születik meg a Messiás.
TSZ.: Pontosan ez utóbbiról van szó. Mert akkor, hogyha Izrael, úgy mondom: utódállamának a meglehetősen viharos napjairól, éveiről, évtizedeiről esik szó, mindenképp felfedezhető az emberi kicsinyesség, azok az újra és újra elkövetett hibák, amelyekhez hiába született meg és hiába érkezett közéjük annak idején, pontosan oda, a Dávid házából való nagy Békeszerző. Még mindig nem vallási értelmű Messiás-várásról van szó, hanem az újra és újra elkövetett ugyanazon hibák tömegéről. Ami nemcsak Izrael mai helyi utódjára vonatkozik, hanem mindenkire. Mert addig békessége, megnyugvása, fénye, ragyogása egyetlen emberi léleknek sincsen. Nem a Messiás várásáról van szó, hanem amíg Őt magába nem fogadva, maga is hasonlóvá nem kíván válni. Úgy szoktátok kifejezni: amíg a lélekben meg nem születik az a Gyermek. Ez mindent elmond, nemcsak Izraelről. Hol nincsen pontosan ugyanolyan bűn, pontosan ugyanolyan hozzáállás, egymás ölése, mindenféle egyéb hiba, emberi-lelki torzulás, amely mindenütt háborúkat okoz? Ne a Messiás-várásra fogjuk rá, nem erről van szó. A legpuhábban, a legmelegebben bélelt jászol mindig az emberi lélek. Nem más. Nem az, ami köréje rakódott és adódott az évszázadok alatt.
KV.: 9,12.: "De ez a nép nem tért meg az ostorozójához." Az Ószövetség telve van ilyen kemény, sokszor kegyetlen, máshol szinte gyűlölködő kifejezésekkel. Az ostorozójához, szenvedtetőjéhez, ha ezzel a kifejezéssel illetjük, senki nem tér meg szívesen. Miért ez a furcsa gondolkodásmód?
TSZ.: Teljesen félreértelmezett szövegi rész. Ki az ostorozó? Miért ostoroz és kit? Pontosan azért ostoroz, azzal és úgy, hogy Hozzá megtérjen. Tehát itt nem az ostorozásról van szó, nem az a lényeg, hanem arról, aki a saját magában rejlő okokat, - ismét visszatérek a sötétséghez és a kedvezőtlenebb, rosszabb lelki állapotokhoz - annak következményeit nem érzi meg és az ostorcsapások nem jelzik számára, hogy változnia kell. Ha más irányba kell indulnia, ha az ostorozója felé, aki ezt a mérhetetlen magasságokból a szeretetével intézte így, akkor az nem úgy fogható fel, hogy senki nem szeret az ostorozójához közeledni és ahhoz megtérni, hanem a saját meggyőződése, a saját észrevétele alapján térül oda az ostorozójához, megköszönve az ostorcsapásokat, amelyek őt odáig elvezették. A zsoltár is azt mondja: "A Te vessződ és botod, azok vígasztalnak engem." A legőszintébb örömmel megcsókolja azt az ostort tartó kezet, amely őt onnan kihozta és kiemelte abból a helyzetéből, megköszönve az újat, ahová került, és amelyből visszanézve látja azt, hogy honnan szabadult. Gyakorlatilag ez egy olyan kifejezés volt, ami meglehetősen érzelmeket keltő, de az értelemhez szól.
KV.: 9,16.: Nem könyörül az Úr, mert: "Mindenki elvetemült gonosztevő és minden száj gonoszul beszél." Az emberiség ma éppen így viselkedik. Mi ez a csökönyös megátalkodottság és hogyan lehet legyőzni? Az előbb már egy kicsit utaltál erre, hisz testvérek vagyunk, és ennek alapemléke van a lélekben.
TSZ.: Szerencsére ez így igaz. Itt megint arról van szó, hogy a hibák, a ferde nézetek, gondolatok, tettek visszaütnek magára az elkövetőre és vezetik gyakorlatilag a jobbra. Benneteket az érint fájón, hogy: azóta is, ma is és még mindig erre a figyelmeztetésre és ostorra szorulunk rá! Egy valamiről megfeledkeztek, pedig tudjátok: azok, akik éppen a saját hátukon csattanó fájdalmas jelzések után a világosabb és jobb útra tértek és azon haladtak és haladnak, azok ma már nincsenek közöttetek! Ma azok vannak itt, akiket még esetleg éppen ezen eszközökkel lehet és kell ilyen módon vezetni. De vannak már olyan állapotúak, helyzetűek, jellegzetességűek is közöttetek, akiknek nem erre van szükségük, hanem pont a fordítottjára. Olyan szellemi javakkal, gondolkodásmóddal, lelki állapottal vannak megáldva, amely mellett elkerülhetetlen az egyre erőteljesebb, az egyre mozgóbb, még feljebb kapaszkodás. Nem mindenki számára egyformán értékes és értelmes az úgynevezett ostorsuhogtatás, már túl vannak ezeken a fájó figyelmeztető jeleken, és számukra már inkább az érvényes, amit az imént felsoroltam. Ne mondjátok tehát azt, hogy még mindig itt tartunk! Nem! Óriási tömegek már régen nem tartanak itt, hanem benneteket és a következőket segítik onnan, ahol már vannak. Mint ahogyan a következő fordulónál azok, akik most itt vannak és a hátukon csattanva az ostor, terelődnek az új, a világosabb útjukra, azok váltják majd ezeket. Ez nem titok, nem újdonság, hanem törvényszerűség. Ne legyetek elkeseredve. Dolgoznotok kell!
* * *
Összeállította: Kotányi Ottó
|
