|
A KARÁCSONY BENSŐSÉGES ÉRTELMEZÉSE
"Névtelen Szellem" közleménye
Dicséret, dicsőség és örök hálaadás legyen a mi Istenünknek, Atyánknak, aki elküldte egyszülött Fiát, a mi Urunkat, a Jézus Krisztust, hogy megkeresse azokat, akiket a kegyelem révén össze akar gyűjteni arra a nagy aratási napra, amikor a földnek be kell szolgáltatnia a maga termését. Ez a termés azokból a lelkekből áll, akiket megérlelt a szenvedés, a próba, de megérlelt elsősorban Isten kegyelme
Hála legyen a mi Megváltónknak, aki Magára vette a föld nehéz terhét, bűntől súlyos törvényét, hogy megváltsa mindazokat, akik a bűn hullámaiban elsüllyedtek.
Ezek a lelkek erőtlenül nyugszanak a mélyben, és a sűrű, nehéz anyag, amely körülveszi, megsebzi és beteggé teszi őket. Az Úr ide, a bűn mélységébe merült alá, hogy itt valami jót, valami igazat hintsen szét. Isten egyszülött Fia magára vállalta azt a nehéz feladatot, hogy lehozza a kegyelmet a tévelygő földi emberek részére, hogy ezáltal világosságot derítsen a sötétben, utat vágjon a sűrű szövevényben, ritkítsa azt a sötét rengeteget, amely a menny világosságából egyetlen sugarat sem enged át.
Az Úr már elejétől fogva készült erre az áldozatra a bűnbeesett szellemekért, akik száműzve a mennyei békességből, kénytelenek időtlen idők óta a sivatagban bolyongani, mert elvesztették a lelkük irányérzékét, amely visszavezethetné őket az elhagyott mennyei Paradicsomba. Ezt az irányérzéket akarta a mi Urunk az itt vándorló emberek lelkében újra felébreszteni.
Az emberi léleknek szüksége van erre az irányérzékre, hogy hazataláljon, hiszen ezer sebből vérzik, ezer hiánnyal küszködik, szenved a bűn következményeképpen. A helyes utat pedig nem találta meg, mert attól már régen eltért, s az irányérzék elhomályosodott a lelkében.
Ezt az irányérzéket meg kell tisztítani a rárakódott tévelygésektől, hamis igazságoktól, hogy a szellem megérezze, mi a helyes, mi a jó, mi az igaz, és mit kíván tőle Isten. Ha ezt megérti, és Isten kívánságát teljesíti, akkor nem kell reménytelenül bolyongania a földön, hanem hazatalál a mennyek országába.
Kedves testvéreim! Én is azon fáradozom, hogy a lelketekről letakarítsam a ködöt, a port és füstöt, amely az irányérzéketeket elhomályosítja, és ezáltal fogva tart benneteket a hiábavalóságok világában.
A Karácsony a Megváltó születésének emlékezetére szentelt ünnep, a szeretet ünnepe. Le akarom azonban venni lelki szemeitekről a hályogot, hogy megértsétek, hogy nem annak a szeretetnek az ünnepe, amellyel ti ünnepeltek, amelytől a magatok boldogságát remélitek ezen a világon: nem a testnek kedvező szeretet ünnepe.
A testet dédelgető szeretet túlontúl eltölt titeket, és ti tévelyegtek, ahogyan ezt a szeretetet gyakoroljátok a gyermekeitekkel és hozzátartozóitokkal szemben. Ezt a nem is egészen szívből jövő szeretetet szokásba vettétek, és ez a szokás súlyos terheket ró reátok. S amíg ezek alatt a terhek alatt roskadoztok, addig elfeledkeztek a lelketekről, és elfeledkeztek arról a szeretetről, mely nektek ezt az ünnepet ajándékozta, elfeledkeztek arról az áldozatról, amelyet az a szeretet értetek hozott.
Az ünnep ugyan ünnep a ti részetekre is, de én szeretnélek titeket a külsőséges ünneplésből kiragadni, és a benső énetekre terelni a figyelmeteket, hogy a lelketek megszentelt tiszta érzését vigyétek oda a jászolbölcsőhöz.
Hiszen az Úr azért szállt alá a földre, hogy a lelketekben ezeket az érzéseket világossá tegye, hogy ezáltal titeket Magával vihessen az Ő mennyei otthonába. Ezeken a fénylő, sugárzó érzéseken keresztül szólni tud hozzátok, s vezethet titeket az Ő útján, amelyet életével mutatott meg a földön.
Nem akarom azt, hogy amikor majd elhagyjátok ezt a világot, ennek minden vallásos megmozdulásával, szokásával, külsőséges kereteivel együtt, ott álljatok a bizonytalanságban, és ne tudjátok, hogy hol találjátok meg a ti üdvözítő Krisztusotokat.
A Karácsony ünnep, mert szokássá vált; ünnep, mert a gyermek szüleitől látja, a szülők pedig az egyházakból merítik azokat az emlékeket, amelyek ezt az ünnepet ünneppé tették.
Menjünk azonban vissza kétezer évvel, amikor még ez az ünnep nem létezett. Ugyanaz az állapot állhat elő számotokra is az utolsó napon, az utolsó órában, amikor majd számon kéri tőletek az Úr azokat az igazságokat, melyeket belétek ültetett, mint azok számára, akik abban a régmúlt időben is a szokásoknak eleget tettek, de a lelkük nem ismerte fel a megszületett Messiást. Alá kell tehát merülnötök ezeknek a megszokássá vált igazságoknak mélységeibe, s meg kell találnotok a külső formák mögött a lelki lényeget, mert odaát a valóság világában csak a lényeg számít. Ott külső forma nincs, ott nincs semmi, ami a lélekben hangulatot ébresszen. Ott minden lélek magára van hagyatva, önmagában kell a szentélyt felállítania, hogy Istentiszteletet tartson. Ott hiába keresi a lélek az orgonaszót, a művészi karéneket, hiába keresi a külső, csillogó fényt, a pompát, hiába keresi a többieket, hogy összeolvadjon velük az éneklésben, az imádkozásban, hogy egymást támogassák: mindez nincs. Odaát csak a lényeg segítségével lehet az Istennel való kapcsolatot megteremteni.
Nem tudom, hogy a magukat keresztényeknek nevező embercsoportokból hány lélek viszi majd magával az örökmécsest, a lényeg világosságát. Sokan vannak, akik számára a hit csak külső forma, külső ceremónia, megszokás, a gyermekkorból magukkal hozott emlék, amelyet később az élet kitöröl a lélekből.
Az ember csupán a halál küszöbén, vagy valami súlyos megpróbáltatás idején – amikor csakugyan érzi a lélek, hogy nincs semmi, ami őt a szokás korlátai közt megtarthassa – várja a csodát, hogy Isten megmenti őt azoktól a borzalmaktól, amelyek bűnének, tévelygésének következményei.
Hit nélkül úgy jár az emberi lélek, mint a Krisztus születése idején élt rómaiak jártak, akik túltengő hatalmukkal még további győzelmekről álmodtak. Megkorbácsolták a rabszolgákat, egymásnak meg hízelegtek. Pedig a vég már közel volt számukra.
Ugyanez volt a zsidó papi fejedelmek sorsa. Ők is nagyok akartak lenni, és a rablánc eldobásáról álmodoztak. Mózes törvényét, amelynek fontos hívatása lett volna arra vonatkozólag, hogy az egy Isten iránt való engedelmességre szoktassa a lelkeket, csak abból a szempontból fúrták-faragták, hogy számukra kedvezőbb kijelentéseket találhassanak benne, amelyekkel hatalmukat és jövedelmüket szaporíthassák, és a néptől tiszteletet követelhessenek maguknak.
Kétezer évvel ezelőtt a bűn még tombolt a világon. A fiatalok szívében a vér szava uralkodott, egymás legyőzéséért, az elsőség megszerzéséért, kiváltságokért és elismerésekért küzdöttek.
A hatalmasok arra törekedtek, hogyan múlhassák felül egymást a fényűzésben, pompában és az érzéki örömökben. A szegények, az elhagyottak, az elnyomottak pedig várták a szabadulás percét, amikor valami csoda történik, és ők kerülhetnek majd felül, ők hatalmaskodhatnak, ők parancsolhatnak, és ők élvezhetik azokat a testi gyönyöröket, amelyeket most nélkülözniük kell, mert sorsuk ezt írta elő számukra.
Csak kevesen voltak olyanok, akik nem a külsőségekben keresték a szabadulást, hanem hittek Isteni ígéretében, és nemzedékről-nemzedékre várták Isten ígéretének megvalósulását. Ezek a lelkek sejtették, hogy megjön a szabadulás, amelyet Isten ígért. Tudták azt is, hogy ez nem az a szabadulás lesz, amelyről a test álmodik, hanem a lélek szabadulása mindentől, ami a testnek kedvez, amivel azonban szenvedések vannak egybekötve.
Ezek a lelkek azt várták, hogy új világba, új életbe léphessenek át, ahol megszűnnek a válaszfalak, megvalósulnak a jó és igaz törekvések, jó cselekedetek veszik körül a lelkeket, és mennyországot teremtenek számukra. Ezek a lelkek fel tudták fogni az angyalok által hirdetett isteni ígéretet. Ezek meg tudták érteni, hogy a föld fordulóponthoz jutott, a régi igazságok, a kemény törvények elavultak, új élet veszi kezdetét. Felismerték a jászolban fekvő kicsiny gyermekben Isten egyszülött Fiát, aki által hatalmas dolgokhoz jut el a világ, aki az élet megvalósulását hozza a földnek.
Kedves testvéreim! Ha visszatekintetek a kétezer év előtti időre, és azokat az időket összehasonlítjátok a mával, láthatjátok, hogy az emberek ma is meg vannak terhelve érzéki vágyakkal, bűnökkel; a ma embere sem boldogabb a régi embernél. Bár a keresztény világban a szeretet forma szerint uralkodik, de valójában az emberi lelkek nem változtak meg.
Vajon lemond-e a mai ember is a maga hasznáról, elsőbbségéről, dicsőségéről, vagy talán csak a kényelméről is, amikor arról van szó, hogy valamit áldozzon a szeretet oltárán?! Vajon többet tesz-e a mai ember az ő sokat emlegetett civilizációjával, mint azok a hívő emberek, akik akkor éltek, mikor a mi Urunk a földre szállt?! Vajon nem ölik-e egymást ma is az emberek? Nem százat és ezret, hanem százezreket és milliókat pusztítanak el! Nem égetik-e el az Isten áldását, hogy nagyobb ára legyen a terménynek, és több hasznot hajtson a föld annak, ki azt birtokában tartja?!
Vajon boldogabb, elégedettebb-e ma az ember? Nem tagadják-e meg százezrek és milliók Isten nevét, mert szerintük nincs Isten?! Az ember eszével teremthet jót és gonoszat. A hivők, akik ünnepelnek, vajon képesek-e a legkisebb áldozatra, ha abból számukra semmiféle elismerés, semmiféle dicsőség, nem fakad?!
Nagyon kevés azoknak a száma, akik csakugyan lélek szerint ünneplik meg a Karácsony ünnepét, akiknek lelkében csakugyan megszületik Isten eszméje. Ez az eszme ezeket a lelkeket belső világukban olyan cselekedetekre ösztönzi, amelyek a világot jobbá, igazabbá tehetik.
Az emberek ma is éppúgy a testnek élnek, mint Krisztus Urunk idején. Kevés azoknak a száma, akik alázatos hálával sietnek a betlehemi jászol-bölcsőhöz, hogy ott egyszerűséget és áldozatosságot tanuljanak.
Mária, az Úr szolgálóleánya, akit az angyal boldognak mondott, csakugyan boldog volt, hiszen beteljesedett az angyal ígérete, egyszülött Fia ott volt karjai között és Isten áldása velük volt. Isten rendelt melléjük gyámolítót a férfilelkek közül, aki egyszülött Fiának felnevelésében Máriának segítségére volt. Kiválasztott szellem volt Üdvözítőnk nevelőatyja is, akit a Szentlélek álomban igazgatott, hogy mit hogyan cselekedjék, hogy a Gyermek életét megóvhassa a gonosz ármánykodásának ellenében.
Istennek nem volt szüksége a férfi adó természetére egyszülött Fiának születéséhez. T.i. mivel az emberiség Istentől eltávolodott szellemek csoportja, tehát az adó fél a maga aktivitásával, Istennel szemben ellentétes irányt vett fel. Azért Isten nem vette igénybe az adó fél magvát, mert Ő a föld megtérő szellemeiből kívánta formálni Magának azt a csoportot, amely csoport magát megalázza Előtte. Isten azután ezt a csoportot népévé fogadta.
Isten mindenekelőtt a szellemi egységnek elfogadó részét emelte fel Máriában. Máriában nyert duális kiegyenlítődést a föld Istennel Krisztus által. Nagy titok ez a földi ember előtt, amelyet semmiképp sem érthet meg a lélek, aki a "föld igazságá"-nak birtokában feleselni akar az isteni kijelentésekkel. Könnyen érthető azonban azok számára, akik belátják azt, hogy az emberiségnek szüksége van megváltóra.
Isten Krisztusban lehajolt az elfáradt, szenvedő, csalódott emberiséghez. Mária tiszta, felfelé törekvő fluidjában összpontosult az emberek minden vágya Isten felé. Mária a bukott emberiség felemelt keze Isten felé. Ebbe a kézbe teszi le Isten az ő igazságát az ő egyszülött Fiában. Máriában valósult meg azoknak a lelkeknek vágyakozása, akik hittek abban, hogy eljön az idő, amikor Isten lehajol hozzájuk, és elküldi a Messiást.
Isten nem keresi a hatalmasokat, mert azoknak szíve bemohosodott; nem keresi a tudósokat, sem a győzteseket, hanem keresi az egyszerűeket, a kicsinyeket és alázatosakat, akik testi életüket Istennek szentelik. Ezek részére születik meg Krisztus, az ő részükre jön létre az összekapcsolódás Istennel; ők elmondhatják, hogy ettől az időtől fogva Isten velük van. Ezekbe a lelkekbe Isten beírja a Nevét, és ez a Név megtartja őket.
Vannak olyan lelkek is, akik ma még az elsőbbségért törtetnek, tehát tévelyegnek, de Isten eleve kiválasztotta őket; ezeknek lelkéről egy sorscsapással letörli a hiábavalóság füstjét, s a felébredő lélek meglátva Isten kegyelmét, elhagyja a világ útjait, lelkében megtér Istenhez, és cselekszi Isten akaratát.
Az ilyen ember földi élete többé nem testi élet, nem a test igényeinek kielégítése, hanem Isten akaratának betöltése. Ennek eredményeképpen pedig a megtért lélek beléphet Isten országába, amelyet Isten egyszülött Fiának születésével nyitott meg a földi ember részére.
Ez az a nagy ajándék, amelyet ezen a napon kapott az emberiség, ez az a szeretet, amely nem kedves a testnek. Ha Isten kedvezni akart volna a testnek, könnyen felszabadíthatta volna a választott népet; naggyá tehette volna Izrael népét, de Isten nem a mulandónak akart ajándékot adni, hanem az örökkévalónak, az éhező, fázó, nélkülöző léleknek.
Új igazság, Isten igazsága, a szellem igazsága gyúlt ki a betlehemi jászol felett a bölcseken vezető csillagban. Ez az új világosság fénylik ma is azok számára, akik lélek szerint keresik Üdvözítőjüket.
Testvéreim! Nagy és titokzatos dolgok, ezek, amelyek el vannak rejtve a közönséges testi ember szeme elöl. Ameddig még itt vagyok veletek, ameddig még szólhatok hozzátok, azt akarom, hogy bepillantást nyerhessetek Isten igazságának, kegyelmének világába, hogy kétségbe ne essetek, amikor a megpróbáltatások viharai száguldanak el felettetek, hogy ne veszítsétek el majd a hiteteket, mert Isten nem a testnek akar kedvezni, hanem a ti örökkévaló részeteknek, a ti szellemeteknek.
Isten egyes pontokat megvilágított a ti életetek útján mennyei világossággal. Ha keresitek ezeknek a dolgoknak magyarázatát, ezáltal hozzákötitek magatokat ezekhez a pontokhoz, és így nem tévedhettek el. Ebből láthatjátok azt, hogy Isten titeket immár elég éretteknek talált arra, hogy ki akar benneteket emelni a tömegből abban az időben, amikor még nem következik be Babilon összeomlása.
Mert hiszen minden, ami test, összeomlik, megszűnik; hiszen az egész föld, úgy ahogy van, a maga romlottságával eltöröltetik és megszűnik. Isten beszéde, Isten igéje azonban mindörökké megmarad. Új ég és új föld keletkezik azok részére, akik hittek Isten igéjében, és mulandó földi életükben megvalósították Isten igazságát.
Isten igazságát megvalósítani nem annyit jelent, mint bizonyos időben bizonyos emlékeknek ünnepet szentelni! Gondolkozni, elmélkedni, önmagunkat átadni Istennek: erre van szükség!
Tehát nem a külsőből, nem a körülmények megváltozásától, nem az emberektől kell várnotok boldogságotokat. Ne azt mondjátok, hogy „majd ezt meg azt véghezviszem, ha a külső világ kedvez, és ha az én sorsom így, vagy amúgy jobbra fordul." Nem a külső világ eseményei tesznek titeket boldogokká; minden embernek önmagában kell felépítenie a maga világát, miden embernek önmagában kell megtérnie Krisztushoz!
Ha Isten igéjéhez alkalmazkodva lelkemben megöldökölöm a külső ember vágyát, apró testi igényekhez való ragaszkodását, ha a belső világomban csend van, akkor a hitem nem rendül meg, mert Istenben nyugszik. Ha az embertársam hibáját és bűneit nézem, de ugyanazokat a bűnöket magamnak is megengedem, vajon szolgáltam-e a világnak és Istennek?
Nem, testvéreim. Gondolkozzatok úgy, hogy magatok legyetek igazak, jók, feddhetetlenek. Ha így éltek, akkor közelebb jutottatok ahhoz a titokzatos világhoz, amelyet Isten nyitott meg a számotokra. Rajtatok keresztül azután ez a világ kitárul és kiteljesedik az emberek előtt; ezt a világot pedig nem rombolja le semmiféle ellenség, ezt a világot nem teszik tönkre a csapások, mert ez a világ a tietek, ezt bárhová magatokkal vihetitek.
Mindenki magában, nem a hozzá közelállókban igyekezzék Isten világát megvalósítani; nem szigorúsággal, nem erőszakkal, hanem azzal a szolgálattal, amelyre minden egyes ember lekötelezi magát az Istennel való szövetségben.
Mindenkinek számot kell vetnie a külső és belső énjével, mert Isten a ti belső világotokat akarja felemelni és megszabadítani a gonosztól, amely a testen keresztül megteremtette a gyötrelmek, a szenvedések, a megpróbáltatások világát.
A testi emberen, az önző emberen keresztül teremtődik meg a pokol; mert ameddig az ember más felett uralkodni akar, ameddig az ember mással akarja magát szolgáltatni, addig a lelki világa mindig sivárabb és sivárabb lesz; nem teremt, hanem rombol maga körül, rombolja azokat az erőket, amelyeket Isten adott neki a születés pillanatában.
Ugyanis minden emberlélek egy-egy titokzatos világot hoz magával, Isten kegyelmének világát. Ezt az Istentől kapott ajándékot fertőzi meg, ha bűnt bűnre halmoz. Akik ilyen elrontott világot hordanak magukkal, azok akaratlanul is, egyszerűen a maguk közelségével rombolnak, égetnek, csak azért, mert rosszal, békétlenséggel, haraggal teli atmoszférát hordoznak maguk körül. Az ilyenek akaratlanul is felébreszthetik bennetek a hasonló érzéseket, mert a ti lelketekben is megvannak ezeknek az érzéseknek a csírái, amelyek az ilyen fluidok közelségére felébredhetnek még akkor is, ha minden erőtökkel igyekeztek azokat megölni.
Az ilyen lelkeket, bármennyire törekednek néha a ti imádságaitokból egy kis nyugalmat szerezni, kénytelenek vagyunk sokszor eltávolítani tőletek, mert nem vagytok képesek az ő légkörüket elviselni.
Gondoljátok el, milyen szerencsétlenek azok a lelkek, akik szeretnének önmaguktól megszabadulni, de nem tudnak, mert még amikor a megkívánt nyugalom közelébe jutnak, akkor is eltávolítják őket.
A mi Urunk, a Jézus Krisztus felvette ezt a gyötrő, kínzó atmoszférát a testtel együtt, hogy szolgálhasson a világnak. Nekünk is kötelességünk tehát a szolgálatunkat felajánlanunk az ő terveinek megvalósítása érdekében. Nekünk is alá kell merülnünk hosszabb-rövidebb időre a szenvedések világába, és hirdetnünk kell a szabadulást, Isten kegyelmét.
Figyelmeztetnünk kell titeket arra a nagy ajándékra, amelyet Isten adott nekünk a Megváltó elküldésével. A Megváltó áldozatot hozott a mi lelkünkért, hogy minket fölemelhessen, megtisztíthasson, és bevihessen az üdvösség honába. Hagyjátok tehát el a külső, emberi szokásokat, hagyjatok el mindent, ami emberi, s keressétek fel Megváltónk bölcsőjét, és ajánljátok fel mulandó életeteket az ő szolgálatára. Hagyjatok el mindent, amit megszoktatok, amit hittetek, hagyjatok el mindent, ami a testé, és a lelketeket kapcsoljátok Hozzá, aki veletek van és marad mindörökké.
* * *
Forrás:
EZOTERIÁK
A "NÉVTELEN SZELLEM" kinyilatkoztatásai Eszter médium útján
Kiadja:
A SZELLEMI BÚVÁROK PESTI EGYLETE - 1941
|
