|
TANÍT A SZELLEMVILÁG
Előző számunk ígérete szerint megkezdjük Ézsaiás (más elnevezés szerint Izajás) próféta könyvének médiumi úton kapott tanításának közlését. Magáról Ézsaiás prófétáról keveset tudunk, küldetését látomásban kapta, Uzija király halálának évében, Kr.e. 740-ben (6,1.) Isten ítéletének idejét hirdette, és hogy csak a bizalommal párosult hit révén lehet megmenekülni. Nagy valószínűséggel Manassé idejében szenved vértanúságot.
Egyes Biblia-kutatók szerint a könyv több gyűjteményből állt össze, de nagymérvű egységességet mutatva. Asszíria és a többi ellenség pusztulását, és Sion e jövendő dicsőségét hirdeti. Istent Izrael Szentjének nevezi, Aki az egész világot átfogva, mint Teremtő, Kezdet és Vég, előre elhatározott terv szerint irányít.
KV.: Ézsaiás 1,3: "Az ökör ismeri gazdáját, a szamár is urának jászlát, de Izrael nem ismer, népem nem ért meg engem." Mi mikor érünk el a hűséges szolgálat, a világos látás és a helyes szellemi táplálkozás szintjére, fokára, megélésére?
TSZ.: Az utolsó szavak tökéletes világossággal mutatnak rá az időpontra. "Népem nem ért meg engem" - mondja az Úr. Amikor megértésre törekszik az emberi lélek, majd ebben halad, akkor érkezik el fokról-fokra Isten megértésének folyamatában egy olyan, egyre inkább emelkedő volthoz, amiben feltárul előtte az, hogy táplálékul mit kap ő, mi az a szolgálat, amelyet őneki el lehet, el kell vállalnia, mert már képes rá, bírja és elváratik tőle. A lényegesen fontos tájékoztató szó a "Nem ért meg engem" szövegen van. Többször volt már megemlítve, hogy a földi ember nem érti meg Istent, szándékait, jóságát, cselekedeteit. Nem hallja és nem hallgatja meg szavait, mert nem is törekszik arra, hogy megértse Istennek azokat a jeleit, szavait, rendelkezéseit, még a törvényeit is sokszor, amelyek pedig lényegesen fontosak lennének ahhoz, hogy közelebb kerüljön az ő Urához, hogy minél jobban végezhesse a szolgálatot, melyben megkapatatja azokat a tápláló erőket, amelyek ezt gyakorlatilag megsegítik. Ez egy állandóan felfelé ívelő folyamat.
KV.:1,5: "Minél több verést kaptok, annál jobban ellenkeztek!" Az Úr szavát mondja itt Ézsaiás, mint látomást. A kijelentések súlya kérdezteti, hogy hány történési és idősíkon kell látnunk és értelmeznünk a próféciákat általában, és most itt Ézsaiást különösen?
TSZ.: Hogy hány büntetés, hány olyan figyelmeztető fájdalmas jel és jelenség szükséges ahhoz, amíg teljes mértékében megfordul egy egészen ellentétes irányba haladó folyamat, arra nézve semmiféle számszerűség, erő, vagy esemény felsorolása nem meghatározó. Mindössze egy óriási figyelmeztetés van ebben elrejtve: mindaddig történnek a szenvedtető körülmények, mindaddig érkeznek a rossz cselekedetekre a szenvedtető válaszok, amíg be nem következik az az állapot, amely mellett a feljebbhaladás elindulhat. Itt azt kell kihangsúlyozni, hogy szembe van állítva a hibák elkövetése, és az azt követő, annak megfelelő következményeknek a tömege, ahhoz a kívánalomhoz képest, ahová el kelt jutnia ezen a határhelyzeten túl. Amikor bekövetkezik az a hatalmas fordulat, amikor akár az egyes ember, akár az emberiség elhagyja minden olyan tevékenységét, amelyre a tőrvény kényszerűen szenvedéseket, itt úgy van kifejezve: veréseket alkalmaz. Ez egy egyszerűen érthető alapfogalom, bár folyamatában és következményeiben sokkal messzebb ágazóbb, és már gyakorlatba van téve.
KV.: 1,8: A Sion leánya-kifejezést máshol is olvassuk a Bibliában. Mi ennek a pontos meghatározása és vonatkozása?
TSZ.: Ha csak egyet említek a többféle értelmezéshez, akkor rá fogtok jönni, hogy a "leánya" szó alatt az összeköttetésről van szó. Vegyük úgy, hogy Sion hegye és Jeruzsálem, és tekintsük most ezt az össz emberiségnek, az össz jövendőnek, az össz tennivalónak, fejlődési folyamatnak és sorozatnak. Ha vesszük Sion leányának párját, a befogadót, akin keresztül az égi segítség, az égi felemelkedés, felemelés leérkezik, - mind a földi Jeruzsálemhez, mind az össz földi emberhez, akkor Sion leánya többértelmű fogalom. Személy is, a felülről jövő áldásos jó és vezetés az isteni Erőnek a befogadásában és bárki szempontjából is, aki Jeruzsálemhez, az emberiséghez tartozik. Ezzel egy olyan jelképet kaptatok, amely sokkal bőségesebben végig gondolható, kifejthető, amelyhez már nem szükséges szellemi magyarázat. Elegendő a szívetekbe tekinteni ahhoz, hogy megértsétek, mit mondtam.
KV.: 1,10.: "Halljátok az Úr igéjét Sodoma vezetői! Figyeljetek Istenünk tanítására, Gomora népe!" Itt csupán az erkölcsi minőség jelzésére szolgál a Sodoma és Gomora elnevezés, vagy arra is, hogy a két város elnyeletett szellemcsoportjai az újbóli testetöltés kegyelmét kapták és Lót utódai Izrael kötelékében tanulhatják a törvény ismeretét és tiszteletét.
TSZ.: Tudjátok, hogy Sodoma és Gomora a bűneikért eltömésre lett ítélve. Nem annyira annak a szellemcsoportnak az eltörléséről van szó, amely jelen volt, hanem a hibáiknak, bűneiknek, mely már valóban az egekre kiáltott. Tehát a hibáknak, bűnöknek a feljavulási lehetősége, az Isten és ember előtt való tiszta, szép és egyre fejlődőbb élet az, amelyet itt tekintetbe kell venni. A legmélyebb pontról feltétlen feljebb kell emelkedni, és erre a folyamatra hangzik el a figyelmeztetés. Egyúttal egy rejtett biztatás is, mert ugyan a bűnökre utal, melyek eltörlésének rettenetes végnapjaival és ítéletével mindenki tisztában volt, de ugyanakkor felhívás is: lépjetek túl rajta, emelkedjetek, javuljatok. Vonatkozik ez Szodomára és Gomorára, és mind azokra, akik követőik lehetnek az évezredek során, mert mindig vannak követők.
KV.: Péter Apostol egyik levelében ki is emeli, hogy az istenfélő Lót valaha mennyire szenvedett Szodomában.
TSZ.: Óriási dolog a példamutatás, még akkor is, ha annak nem minden esetben van foganatja. Ha egy kicsit jobban körülnéztek, az életetek sete van olyan példaértékű esetekkel, emberekkel, amely mindig a jobb felé mutat. Mindig a megoldás, mindig a kiemelkedés az, amely előtérbe kerül, és poncosan erről van itt szó. Akinek tisztább a lelke, aki istenfélőbb, - most csak Lótról és családjáról beszélünk - annak milyen szenvedés egy olyan közeg, amely szinte mindig ellene van és fenyegetően lép fel, éppen az á mássága ellen. Ezt külön nem kell bemutatni Lót és családjával kapcsolatban. Ha ezzel a régi történettel foglalkoztok, mindig a legtisztább és legnagyobb példamutatás legyen az, ami elébetek áll, és ha csak a legcsekélyebb módon is képesek vagytok adott alkalommal a hegkisebb, de hasonló példát mutatni, akkor Lót és családja mint egy fénysugár villanhat szemetekbe.
KV.:1,11: "Elegem van az égőáldozati kosokból..., a birkák, bárányok és bakok vérében nem telik kedvem." Később is olvashatjuk, hogy az Úr nem kívánt véresáldozatot. Miért lett ez mégis a Mózesi idők egyik nyomatékolt engesztelő áldozata? A vér jelentősége miatt?
TSZ.: Gyakorlatilag itt több oldalról kellene ezt megnézni. Valóban, a vér mint áldozat, a lélek hordozójának a jelképe, ezt más alkalommal is szóba hoztuk. Ugyanakkor azt is, hogy a vándorlás alatt Izrael tulajdonképpen még csak készült, az ő leendő országa felé vándorolt és látta el azt a folyamatot, amelyen neki végig kellett menni az alatt a negyven esztendő alatt, amíg a helyére nem került. És még utána is mennyi minden más feladata volt azokban a kezdeti időkben, amíg az egyiptomi műveltségből és környezetből ismét visszataláltak népük eredeti, mondhatni nomád körülményei közé, ahol a háziállatok jelentették az életet, a megélhetést. Nemcsak élelmezési, hanem sokféle más szempontból is haszna volt az állatoknak, az volt az érték, az tette gazdaggá, életképessé mind az egyes embert, mind a családokat, az egész közösséget. A legkiválóbbjainak feláldozása jelentette, hogy lemondanak az anyagi gazdagságukról és fölajánlják az Úrnak. Ezért volt később a figyelmeztetés, hogy nem kívánom ezt az áldozatot, mert akkor már elérkeztek olyan lelki fejlettséghez, a törvények tiszteletéhez, egy olyan szervezettséghez, amikor rá kellett ébredniük arra, hogy itt már nem anyagi áldozatról van szó, hanem sokkal komolyabb és nagyobb áldozatról: az önmaguk feláldozásáról! Önmaguk rossz tulajdonságainak, hajlandóságainak, minden más egyébnek a feláldozásáról, hogy kialakulhasson az a jobb néplélek, amelyet véghez kellett vinniük.
KV.:1,14: Néhány kemény kijelentés és figyelmeztetés Ézsaiás szájából, az Úrra hivatkozva: "Újholdjaitokat és ünnepeiteket gyűlölöm... eltakarom szemem előttetek... tanuljatok jót tenni... védjétek meg az árvák jogát és az özvegyek peres ügyeit!" Mózestől Jakab apostol levelét állandóan figyelmeztetést kapunk a legkiszolgáltatottabbak védelmére. Az egész kérdés egyetemes, de szó szerinti értelmezését is kérjük.
TSZ: Mindmáig ható figyelmeztetés! Mégpedig azért, mert akinek a kezében már van egy darab kenyér, könnyen megfeledkezik arról, aki éhezik. Pedig mindenki egyforma, mindenkinek egy jussa van a Földön, hiszen oly gazdag ez a Föld, nem kellene, hogy özvegyek és árvák nyomorogjanak. Itt az együttérzésről, az irgalmasságról, az össz testvériségnek a valódi érzéséről van szó. Megelőzi ezt egy olyan felsorolás, amelyben az van megemlítve: Nem örvendezem ennek, annak, eltakarom szemeimet, nem akarom látni; úgy, ahogyan az imént felolvastad. Ez viszont azt jelenti, hogy Izrael hányszor, de hányszor mindig ugyan abba a hibába esett vissza. Itt is arra figyelmezteti a próféta az ő népét, hogy nem képes letenni arról, hogy amikor egy kicsikét már jobban megy dolga, akkor hátat fordít Istenének és törvényeinek, és úgy él, ahogyan nem kellene, és amelyhez az Úr eltakarja a szemeit:
"Nem örvendezem ünnepeiteknek." Azoknak az anyagias jellegűeknek, amelyek egyáltalán nem a népléleknek az épülését szolgálják, nem is ünnepek, csak így nevezik. Mindig újra és újra az Istentót való elfordulás, parancsolatainak, törvényeinek semmibe vevése. Amikor bekövetkezik egy nagyon kemény és figyelmeztető isteni büntetés, akkor nagy a jajgatás és a kesergés, nagy a fogadkozás, hogy mindent megteszünk, és mindent javítunk. Amikor egy kicsikét már valóban javítottak magukon, egy bizonyos eredmény elérkezett, akkor hirtelen elfordulnak az addigi irányvonaltól, mindig visszaesnek ugyanabba a hibába. És ez azóta is érvényben van! Egy bizonyos eredménynek az elérése nem azt jelenti, hogy ott megállunk, és annak eredményeit élvezzük, mert az nem egyéb, mint visszalépés, visszasüllyedés, holott a fejlődés állandó folyamat. Tehát amikor eléretett egy eredmény, a következőnek a kidolgozása folyjék, és nem az önelégültség, megállás. Ez egy idő múlva egyértelmű a visszalépéssel, és eme valóban nagyon kemény szavú figyelmeztetés, amelyet Isten mondásával közöl a próféta: nem örvendezem a ti ünnepeiteknek, a benneteket eltöltő és általatok annyira kedvesnek vélt dolgoknak! Nem örvendezem annak, amit így cselekedtek. Ez nem hiába való figyelmeztetés, hanem egy felfele ívelő folyamatnak a feltárása és kívánása is egyúttal.
KV.: 1,27: "Sion ítélettel váltatik meg, megtérői igazság által." Mi ez az ítélet és mit mond ez az ige a számunkra?
TSZ.: Azokról a tömegekről van szó, akik megtértek abból az állapotukból, amelybe az az egész összesség tartózkodott. Ezeknek a sodró, vivő ereje az, amely magához ragadhatja a vezetést, a többieket is, ugyanazon állapotba, ugyanazon feljavuló folyamatba, amelyben a többiek még alant vannak. Tulajdonképpen lehetőség az ítéletből, a megítélésből, az elítélésből való szabadulásra. Azok kezdeményezik, és gyakorlatilag azok intézik, akik az első csapat előőrseként indulnak azon az úton, amelyen maguk után húzhatják, vonhatják a többit is. A már feljebb tartózkodók, a felsőbb szférás szellemrégiók azok, akik óriási segítséget nyújtanak a náluknál még gyengébbek számára. Pontosan ez van kifejezve, csak más szavakkal és más kor emberének, a megtérőknek igazsága által. Egy tömeg igaztalan és abból kiválnak az igazak, a megtérők, akik feljebb lépnek. Egyrészt kevesebb lesz az igaztalan, másrész emelik magukkal azokat, lassan, de emeli.
A "Sion ítélettel váltatik meg," a minőség elítélése, hogy nem az vagy, akinek lenned kellene! Ez ítélet, ami nem azt jelenti, hogy lefejezés következik, hanem az abból való felemelkedés. De figyelmeztetés is egyúttal. Az imént fejeztük ki, hogy Sion és Jeruzsálem alatt gyakorlatilag a Föld embertömegét kell érteni. Azt a hatalmas szellemtömeget, amely lelki munkálatait végzi, mert igenis végzi, ahhoz, hogy Sion magaslata valóban fénylő és ragyogó legyen, ne egy sötét heJy. Jeruzsálem alatt mindig az össz emberiség értendő, annak törekvései, sorsa, akár a hibái, hiszen Jeruzsálemnek hibái is voltak. De hová, milyen magasságokba emelhető! Akár az a lélektömeg, amely már olyan magasságokra jutott el, mint ami kívánatos, akár az összes.
KV.:1,29: "Megszégyenültök a cserfák miatt,... pirulni fogtok a kertek miatt..." Itt a bálványimádó helyekről és akár a bálványimádásról lenne szó?
TSZ.: Nehéz kérdés, mert nem kifejezetten és nem teljességében van így, hanem az előtte élő, ősi, régi és a környező népekben még fellelhető úgynevezett természet-imádásról és természet-szellemről. Hiszen tudnivaló, hogy a bálványimádásnak is volt egy kezdeti foka, egy kiinduló pontja, amikor még magát a földi természetet, a földi anyagot, a földi jelenségeket tartotta az ősi, régi, úgynevezett törzsi ember, a maga isteneit megmutatkozónak. A természeti helyeket, ligeteket, kerteket, gyönyörűséges szépen termő vidékeket megszentelt területnek és isteni jelenlétnek tartották. Mindig vissza-visszacsúszott az egész tömeg arra a régi szemléletre, amelyből valaha kiindult, és az a valaha nem is volt olyan túlzottan messze tőle, még nem volt teljesen feldolgozva! Nem is beszélve az úgynevezett tejjel mézzel folyó Kánaán ígéretéről. Valóban egy minden jóval, a közösséget, a népet ellátó, kertszerű, mezőgazdasági, gyümölcsöző, élelmiszert termelő és adó lehelősége volt ennek a területnek ígérete, igaz? Nem választható el az élet, az élés, az élelmiszer; benne van a szóban is, így visszakísértődött az embereknek a lelki állapota és szemlélete. Eme volt a figyelmeztetés, nem beszélve arról, hogy az ígéret úgy szólt: "Nektek megadok mindent, amire szükségetek van, ha a vezetésem alatt haladtok." Tehát minden körülmények között bízniuk kellett volna Isten szavában, hogy mindig mindent megkapnak, mint ahogyan a pusztába való vándorlás alatt is az ellátásukról gondoskodás történt. De úgy látszik feledésbe merült. Mindig visszaálltak arra a szemléletre, hogy az anyagban, az élelmiszertermelő mezőgazdasági és kerti növényzetben rejlik az igazi élet. Ez volt a megélhetéssel kapcsolatos anyagelvű dolgoknak a szemlélete. Ettől kellett megszabadulni, mert sokkal nagyobb szüksége van az egész népnek és minden egyes léleknek azokra a táplálékokra, amelyet nem a kertek és nem a föld terem meg az anyagban.
KV.: 2,2.: "Az utolsó napokban szilárdan fog állni az Úr házának hegye, a hegyek tetején". Időről, vagy állapotról szól a prófécia? Hogy kell értelmeznünk általában az idővel kapcsolatos prófétai kijelentéseket, hiszen Jézus maga utasítja el a tanítványai időre és alkalmakra vonatkozó kérdéseit.
TSZ.: Nem időkről, nem véletlenszerűséggel létrejött alkalmakról van szó, hanem egy beérett helyzetről. Ez egy képes kifejezés, amely egy eredményt, az eredménynek a csúcsát jelzi és jelenti. Leginkább egy teljesen beérett állapot, amelyet ilyen kép alatt érthettek a legvilágosabban. A Szentírásban elég sokszor van említés egy határozott időtartamról. Nem azt mondom, hogy soha nem az időt jelenti, hanem annak sokkal nagyobb jelentősége és jelentése van más vonalon. Mindig egy folyamatnak az elérkezettségét jelenti, hiszen gyakorlatilag az egész életfolyamatok szakasz-sorozatából áll. Ezért fölösleges az időket nagyon szigorúan venni, amikor ennek kapcsán egy kissé másról van szó.
KV.: 2,3: Az elkövetkezendő békekorszakáról ír Ézsaiás próféta. Mi az, amit itt szellemileg kell értenünk Sion és Jeruzsálem alatt?
TSZ.: Gyakorlatilag azt, hogy mindaddig, amíg a felfele haladás és az egyre magasabbra kerülés, mondhatni az egész Föld Jeruzsálemmé tétele nem halad erőteljesen, mindig vannak békésebb, majd utána békétlenebb korszakok. Mindig kell egy előrevivő rész, és utána az, amiből újra ki kell bontakozni. Ez egy ilyen korszakra vonatkozik. Jeruzsálem nevében benne van az a kifejezés, hogy béke, és így kapcsolódik össze ez a békére való utalás. Mindig egy-egy ilyen korszak előtti utolsó békeidő az, amelyben erőket kell gyűjteni, hogy a békétlenségeket le lehessen küzdeni, hogy minél magasabbra jusson Jeruzsálem a mindig elérhető és már megbonthatatlan béke korszakában.
KV.: Azt hiszem, most is nagyon időszerű a békességnek megteremtése, és a továbblépés, felemelkedés.
TSZ.: Ezért foglalkozunk ezekkel az írásokkal, mert bár ódonnak hat és igen sokan idegenkednek tőle, de mindig van aktualitása a mához szólóan is, csak más szavakkal kell kifejezni, mert a régi jelképek, a régi szavak nagyon sokaknak nem érthetők. Ezért is szükségesek a különféle bibliai ismereti körök, alkalmak, hogy minél többek számára legyen iránymutató, tápláló, figyelmeztető.
KV.:2,6.: "Mert elhagytad Uram a Te népedet, Jákob házát," mondja Ézsaiás Próféta. A népe miatti rossz lelkiismeret mondatja a prófétával, hogy Isten elhagyta a népét?
TSZ.: Nem erről van szó, hanem egy előre vetített félelemről, aggódásról, ami nem pont azon esetre vonatkozott, hanem inkább egy féltés, egy látnokilag előre megpillantott helyzet az, ami mellesleg később be is következett. Jól tudjátok, hogy a próféta sokszor nemcsak közvetíti azt, amit isteni üzenetnek lehet venni, hanem bepillant a jövőbe is. Ebben az esetben is egy előrevetített félelem látomásának a felkiáltása, bizonyítván, hogy aki így fel van töltve a prófétai tehetséggel, sok minden lát és tud, akkor is, ha nem nyilatkozik meg. Előzetes figyelmeztetés ez, olyan, amikor annak még az előszele sem látszott; óvás, ébresztés.
KV.: 2,19.: "Amikor felkél az Úr, hogy megrémítse a Földet!" Kikényszerített jóságnak nincs erkölcsi értéke. Az Úr soha nem akar megfélemlíteni, ez nem csak Ézsaiás próféta megfogalmazása?
TSZ.: Nagyon nehéz erre pontos választ adni, mert mind a két féle változat, az igen is és a nem is igaz. Ézsaiás érti és pontosan átéli azt, amiről az imnt szó volt: egy olyan látomást, melyet a népének tudomására nem hozott, de Ő maga tudja! Fenyeget, visszatartó, az elkövetett hibáktól visszahúzó igyekezetével egy olyan kilátást tár a népe elé, amellyel megkísérli visszafogni olyan cselekedetektől és magatartástól, olyan hitektől, amelyekkel bekövetkezik valamely büntetés, nagyon kemény égi figyelmeztetés. Ez tehát egy megelőlegezett, nem is annyira fenyegetés, mint inkább egy kilátásba helyezett következmény. Tehát van benne igazságtartalom is és van benne egyedi, egyéni hatni akarás, visszatartás. A válaszban az igen is, a nem is benne szerepel.
KV.: 2,20.: Izraelnek fel kell áldoznia bálványait: "Azon a napon odadobja a vakondnak és a denevérnek ezüst és aranybálványait." Miért pont ennek a két állatnak, vagy egyáltalán van-e jelentősége a megnevezésnek?
TSZ.: Itt a lényeg a bálványimádás elvetése, függetlenül attól, hogy arany, vagy ezüst bálványok szerepeltek-e ténylegesen, vagy bármi más, ami bálványoknak fogható fel. A bálványimádásnak a vége nem időtől függ, hanem egy belsőleg teljesen beérett és megérett alkalomtól. A két megnevezett állatból az egyik a föld alatt él, a másik a föld fölött; látszólag semmi kapcsolat nincs közöttük, pedig van. Mind a kettő sötétségben él, és a bálványoknál feltétlenül a sötétségre kell gondolni, átfogva földet, földalattit és levegőt.
Összeállította: Kotányi Ottó
|
