2006. II. negyedév
TARTALOMJEGYZÉK
Mi az élet célja? * Tanít a szellemvilág * A tévedéseket ki veheti észre?...
Az emberiség múltja, jelene és jövője * Találkozás a szellemvilággal
Az igazság szellemének kibontakozása
A Clevelandi Magyar Szellemkutatók Társasága

     Mindnyájatokat üdvözlünk az Úr Jézus Krisztus nevében.
     Kedves testvéreim, jól figyeljétek meg, amit most mondok néktek, mert hasznát vehetitek az úton, úgy a mulandó, mint az örökéletben. Mert ezek nélkül az ismeretek nélkül sokszor ferde utakra tévednétek. Ezek nélkül az ismeretek nélkül elcsal titeket a tévelygés szelleme, mely a ti mulandó testi életetekben, a sötétségben, a tudatlanságban érezteti leginkább a hatalmát. A tudatlanság mindig félrevezeti az embert, mert a dolog valódi megismerésének gondolatát, fogalmát nem helyesen alkotja meg és így hajótörötté válik és az életet nyűgnek, tehernek érzi magán, s amikor reánehezedik a súly, azt hiszi, jobb lenne meghalni, mert ha meghal, kibújik a teher alól.
     Az élet minden örömével, fájdalmával, szenvedésével együtt képezi azt, amit tulajdonképpen ez alatt a szó alatt értünk. Mert nem az az élet, amit ti emberek életnek gondoltok. Mert nemcsak a kívánatos, az örömteljes és boldogságot okozó érzések és állapotok azok, amelyekre szüksége van a léleknek, hanem szükséges a fájdalom, a szenvedés, a megpróbáltatás és minden ezzel járó nyomorúság is, hogy az élet teljességet nyerjen, hogy az élet kifejezhesse magát.
     Az ember lélek, és a léleknek a végtelen, kiszámíthatatlan mélysége tulajdonképpen az élet. Ez az a titok, amelynek végére az ember az ő gondolataival nem juthat, róla fogalmat nem alkothat, mert az ember nem ismeri a tulajdon életét sem, annál kevésbé ismeri a saját lelkét. S mivel az ő maga lelkét nem ismeri, hogyan ismerhetné a felebarátjáét? Ezek olyan titkok és mélységek, amelyekbe emberi gondolatokkal lemerülni nem lehet. A lehetőségek és eshetőségek óriási méreteivel kell számolnunk, amikor csak egy ember lelkének a gondját is magunkra vesszük. Óriási lehetőségek számaival kell megbarátkoznunk; és ezeket a lehetőségeket hatásaikban és kölcsönhatásaikban a mi gondolatainkkal - akik szintén teremtett lények vagyunk - nem tudjuk kimeríteni, nem tudjuk felfogni, mert oly óriási ezeknek a számtörvénye, hogy ez egy örökéletet is betölt.
     Mi mindnyájan az örökkévalóság gyermekei vagyunk; ez az örökkévalóság betölti a mi lényünket, a mi lelkünket hatásaival, hogy e hatások nyomán mi kölcsönhatásképpen munkálkodjunk, éljünk, teremtsünk, alkossunk olyan lehetőségeket, olyan pozitívumokat, amelyek a mi és az összesség részére boldogságot eredményeznek. Azonban hogyan lehetséges ezt elérni, hogyan lehetséges ezt megvalósítani, amikor az ember nem tudja még azt sem, mi a jó és mi a rossz? S miután e kettő között nem tud különbséget tenni, tehát egyszer az egyiktől vonzatva, a másiktól taszítva, máskor pedig megfordított hatások alatt halad a fejlődés útján, egyszer rosszat, másszor jót cselekedve.
     Tehát az ember e két véglet között a vonzás és taszítás törvényének engedve éli le életét, hogy kellő élettapasztalatokat vonjon le tanulságul, és ezek nyomán folytassa az életet tovább. Milyen szomorúnak és nyomorúságosnak látszik az élet addig, amíg az ember lelke e két vonzás között különbséget tenni nem tud, amíg nem határozta el magát, hogy tulajdonképpen hová is tartozzék!
     E földi világ azok közé a világok közé tartozik, ahol még nincs kialakulva sem a jó, sem a rossz. Ebben a világban a vándorló lélekcsoportok sok fájdalom lehetőségét tükrözik vissza és hordozzák magukban. Ezek a lehetőségek mindaddig fenyegetik az ember lelkét, amíg az abszolút jóhoz nem tért, magát ahhoz hozzá nem kapcsolta.
     Mivel ez a szomorú állapot él, van, tehát az Úr végtelen kegyelme és szeretete lenyúl az emberhez és olyan eshetőségeket ad a földön élő és vándorló lélekcsoportok kezébe és elébe, amely eshetőségeket ők szabad akaratból - jegyezzétek meg jól - szabad akaratból felhasználhatnak a maguk javára, hogy ebben az ide-oda való vonzás és taszítás világában mindig szilárdabb, mindig biztosabb lelki támpontot találjanak az ő lelki megerősödésükhöz és az életben való elhelyezkedésükhöz. Mert a lélek arra van hivatva, hogy az életben elfoglalja a helyét, s amint mondtam: teremtsen, alkosson és azokban a lehetőségekben munkálkodjék, amelyek mindig előtte állnak, amelyekben benne él, mozog, mert Isten gondoskodó szeretete őt oda állította be. És hogy az emberi lélek túl nagyot ne tévedhessen, azért az Úr megszabta az emberi élet napjait, és egy-egy testben való tartózkodás idejét évekhez kötötte. Ezeket az éveket pedig olyan állapotokhoz rögzítette, amelyek a lélek fejlődési fokozatához mérten mindig a legjobb lehetőségeket biztosítják számára csak azért, hogy azokból tanútságokat vonhasson le magának. Ezeknek a tanulságoknak a nyomán aztán olyan fogalmak, törekvések, érzések és vágyak alakulnak ki a lélekben, amelyek már előrevetik fényüket és vonzzák és kiemelik a lelket az alsóbbrendű fogalmak állapotából.
     Ti már tapasztalatból tudjátok azt, hogy egy ember mennyit valósíthat meg az életből. Ti már tudjátok, hogy túl nagyot, önmagát felülmúlót senki sem cselekedhet, mert lelkében el vannak rejtve azok a képességek, amelyek szerint cselekedhet. Senki többet nem tehet, senki magasabbat, nemesebbet, igazabbat nem cselekedhet, mint amennyire őt értelme és érzésvilága képesíti. Ezért az élet legnagyobb adománya az, hogy minden lélek kifejezheti magát az ő fokozatához, lelki természetéhez méltóan. Minél inkább kifejezi magát a lélek, annál nagyobbat halad előre az ő fokozata szerint, annál tökéletesebb az ő tudása, az ő lelkének tanulság-levonása. Mindegy, akár jót, akár rosszat cselekedett, mert a jóból jó tanulságot, a rosszból pedig fájdalmas tanulságot von le. Ehhez szükséges a szabadság. Szükséges, hogy az ember szabad legyen, különösképpen hogy a lélek szabad legyen, hogy olyan fogalmak, olyan kemény és szűk korlátok ne határolják körül az életét, amelyekben még alig-alig tudja magát kifejezni, melyekben alig tud mozogni, hogy mégis valamiképpen előrejuthasson az úton. Hiszen láthatjátok, hogy az emberek tömegei terhes életükben minden tudás nélkül is szinte ösztönszerűen érzik a szabadság kívánatos voltát és kívánják a szabadságnak édes, langyos levegőjét, amelyet a lélek beszí magába, hogy kifejezhesse benső tartalmát.
     Ezt a szabadság után való törekvést minden helyen, minden népnél, minden nemzetnél láthatjátok, sőt láthatjátok ezt már a gyermekeknél is; és mégis annak dacára, hogy ez után sóvárog, ezért kiált és eped a világ, mégis rabigában nyög. Nem abban az igában, amelyet Isten ad reá, vagy amelyet Isten nevével akarnak reárakni, hanem a bűn igájában, melyet a sátán, a sötétség fejedelme rak a testtel, a születéssel az ember nyakába. Alighogy gondolkozni tud, a tudatlanság, az ismeret hiánya folytán máris belejut a bűn rabságába, és itt helyes megismerés hiányában megteremti magának mindazokat a hátrányokat, amelyeket a tudással bíró, a látó és érző lélek elkerül, mivelhogy látja a törvénytelenség hátrányait.
     Tehát kedves testvéreim, ennek a haladásnak a szolgálatába áll az, aki igyekszik ismereteket szerezni, aki tudását gyarapítani akarja és ezt a megszerzett ismeretet és tudást a tudatlannak, a gyengének, a hátramaradottnak felsegítésére használja fel.
     Tudás! Vajon egyáltalában tudhat-e az ember valamit anélkül, hogy a sátán szolgálatába ne állítaná azt?! Vajon nem használja-e ki a megtévesztés fejedelme az ember fejletlenségét, tökéletlenségét?! Vajon nem a sátán sugalmazza-e a félműveltet, az ismeretnek feleútján megállót arra, hogy pénzért, hatalomért, kiváltságért odadobja a sátánnak a tudományt, és vegyen rajta magának, az ő testének kényelmet, dicsőséget, elismerést, anyagi javakat és vele együtt gőgöt, hiúságot, testi előnyöket?! S amikor mindezzel betelt; vesz magának Istentől való eltávolodást, - a legjobb tudástól való elszakadást. Mert azt hiszi, hogy az ő tudásán kívül nincs más tudás, nincs más világosság, s magát Istennek képzelve megszédül a testi élet pillanatában, és mert az Istennel való összeköttetést megszakítja, a Hozzá való ragaszkodást megszünteti, egyszerre csak úgy érzi, hogy inog, sőt eltűnik a talaj a lába alól és hull lefelé, hullócsillag módjára.
     A tudás, az ismeret, minden a világon a legfőbb jó, amivel az ember rendelkezhet. A tökéletlenségben élő lélekre nézve azonban ez is mindig megpróbáltatást jelent. Mert nem lehet a szellem haladásának az a foka, amelyen az ő tudásával és ismeretével megállhat, és azt mondhatná: - Nincs szükségem tovább Isten kegyelmére, nincs szükségem arra, hogy Isten gondoljon rám, hogy imádkozzam Hozzá és magamat alárendeljem az ő akaratának.- Amikor már ezt gondolja és lelkében érzi, akkor már le is hullott arról a szellemi magaslatról, amelyen képzelte magát.
     Nagyon sok fejlődött szellem, aki már egy-egy korban elérte a maga fejlődésének legmagasabb pontját, beleesik a testnek bűnigájába, a tévedéseknek ebbe a tévedésébe. Ezeknek bukása, lehullása borzasztó következményekkel jár, nemcsak a saját részükre, hanem azok részére is, akik hittek az ő tudásukban, akik hittek az ő ismeretükben és valamikor igaznak gondolták azokat. Ezek szintén velük együtt hullanak alá. Az általuk teremtett korszellem régen megsemmisült és feloszlott az örökkévalóságban, de tévedéseik eredménye megmaradt. Azután ezeket az egykor felemelkedett nagy szellemeket eltapossák az utánuk következő kor szellemei, akik náluk kisebbek, gyengébbek voltak és ismeretük is szűkebbkörű volt, de megtartották az Isten iránt való engedelmességüket és Tőle való függésüket. Ezek a kicsinyek feljebb emelkednek, ezek a kicsinyek hatalmasabbakká lesznek azoknál, akik már előbb valamely korszellemet teremtettek, de amely korszellemnek feloszlását bukásuk okozta.      Gyermekeim! Egy ilyen feloszló korszellemnek az utolsó óráit élitek itt e földön. Nem úgy mondom, mintha a ti időmérőtökkel mérném annak az utolsó korszellemnek, annak a tudománynak és világnézetnek utolsó óráit, amely tudománynak és ismeretnek a vívmányai előtt ma csodálkozva álltok meg és állnak meg mindazok, akik a korszellemnek körforgásában testet öltöttek és testet fognak ölteni.
     Nagy gondolatok, nagy eszmék emelkedtek ki a sötétségből a szellemiségbe és az embereknek ezrei, százezrei hódoltak nekik. Volt idő, amikor úgyszólván alig maradt más, mint ezeknek a nagy szellemeknek a gondolkozása és érzésvilága. Ahogyan ők gondolkoztak és éreztek, és ahogyan fogalmaikat az igazságról megalkották, aszerint alakult az az emberek szívében és lelkében is. Tehát a népek és nemzetek is eszerint fejlődtek, tökéletesedtek.
     Ti is egy ilyen korban éltek, amelyet az idők végére tűzött ki az Úr kegyelme. És mindazok, akik ebben a korszakban dolgoztak, akár jót, akár rosszat cselekedtek, az idők végére tartoznak beszámolni: tartoznak vagy hozzá, vagy ellene szólni az igazságnak, vagy vele, vagy ellene cselekedni, mert cselekvésre, munkálkodásra hívja őket a Törvény. Titeket is így hívott a megszületésre, az életben való helyfoglalásra, hogy érezzétek át azokat a hatásokat, amelyeket valaha a ti tévedésetek folytán magatoknak megteremtettetek és ugyancsak élvezzétek azokat a hatásokat is, melyekben hűek és igazak voltatok, amelyekben munkálkodtatok, hogy a számadás napján egy lélek se legyen, aki ezt mondhassa: - Uram, nem tudtam, nem láttam, nem volt alkalmam jót vagy rosszat cselekedni!-
     Igen, mindazoknak, akik valaha számottevőt cselekedtek, részt kell venniük a világ erőinek rendezésében. Részt kell venniük, hogy felszedjék és elfogyasszák azokat a gyümölcsöket, amelyeknek magvát valaha gon-dolataikkal, érzéseikkel, cselekedeteikkel elvetették e mulandó világban. Viszont azoknak a régi jó gondolatoknak, azoknak a régi igaz eszméknek hatásait, amelyek valaha a lelkekben éltek, amelyek valaha őket a jóra intették és meggyökereztek, egy elkövetkezendő létben megsokszorozódva láthatják majd maguk körül lerakódni.      Az élet célja az, hogy a lélek minél nagyobb teljességgel kifejezhesse magát. Hogyan fejezhetné azonban ki magát a lélek másként, mint a saját természetével? Senki sem cselekedhet jobbat, szebbet, igazabbat, vagy gonoszabbat, mint amilyen az ő lelkének fokozata, érzése, mint amilyen az ő vágya, melyet földi életében igaznak és valónak hitt.
     Tehát nem az a valóság, amit ti magatokról sokszor elfogulva gon-doltok, amit magatokról hisztek, mert hiszen ti magatok felett mindig enyhébben, mások felett mindig szigorúbban ítéltek földi éltetekben, hanem az a valóság, amit az élet bennetek kiált, amit bennetek valósággá tesz az érzések és gondolatok világában. Az érzéseknek és cselekedeteknek harmonikus együttműködéséből származó hatások, melyeket a földi életben elértek: mutatják meg a valóságot.
     Minél igazabban éltek, minél őszintébben cselekedtek, minél jobban és tökéletesebben kifejezitek magatokat, annál egyenesebb a ti utatok, annál tisztább a megkülönböztető képességtek a jóban úgy, mint a rosszban.
     Szerettek és nem találtok szeretetre? Ne hidegüljön el a ti szívetek. Jót cselekedtek és rosszat kaptok helyette? Ne szomorkodjatok felette. Minden jó és minden rossz megmarad a számadások napjára. A jóval és igazzal jó eredményt, a rosszal rossz, gonosz eredményt arattok. Nem az a fontos, hogy mit kaptok a mulandó világból, hanem az a fontos, hogy mit vetettetek el benne. Mi, akik tudjuk, látjuk a magban az eredményeket s az eshetőségben a fejlődéseket s a fejlődésnek a feltételeit és lehetőségeit, azt mondjuk nektek: jobb, ha ti sírtok és jajgattok, mintha mások jajgatnak, nélkülöznek és szenvednek miattatok, mert könnyeitekben, fájdalmaitokban, csalódásaitokban máris benne van a boldogságnak, az igaz érzéseknek jutalma, míg ellenben a hamis boldogságban a szenvedésnek és fájdalomnak magva van elültetve, mely bizonnyal kikel és megérleli fájdalmas gyümölcseit.      Az élet az a folyamat, amellyel a lélek kifejezi magát. Ti tudjátok azt testvéreim, hogy én tiközöttetek sohasem veszem fel a bíró szerepét. Én sohasem ítélek. Ti látjátok, hogy én soha korlátokat nem vonok körétek, hogy azt mondjam: ezt cselekedjétek, azt meg ne cselekedjétek. Azt is láthatjátok, hogy a dogmák köveivel sem építelek körül benneteket. Én azt mondom tinéktek: szabadok vagytok. Mindenkor a ti cselekedeteitek azok, amelyek titeket elítélnek vagy felmentenek, és a ti érzéseitek azok, amelyek titeket előbbre visznek vagy elmarasztalnak. A ti lelketek természete az, amely az Isten törvényével összekapcsolódva üdvösségetekre vagy kárhozatotokra fejlődik. Ti szabadok vagytok, mint ahogy Isten is megadja a szabadakaratot minden teremtett léleknek. Csak a bűn az, amely leigázza az embert. Aki tehát bűnben van, az a bűn igájában nyög. Csak a tudatlanságban tévelygők vannak ez alatt az iga alatt, mert őket olyanok, akik a világot is meg akarnák dönteni, csakhogy őket szolgálják, bizonyos gondolatokkal, érzésekkel, félelemkeltéssel, vagy a hitnek bizonyos formuláival igézetbe ejtik, miáltal a lelkiismereti szabadságukat elveszik és rabságba döntik őket. Azért, ha ezek a lelkek rabságukban bűnt követnek el és e cselekedeteikben még boldogok is, mert tudatlanságuk folytán azt hiszik, hogy jót cselekednek, - mert ha tudnák, hogy mit tesznek, nem tennék azt, - az Isten törvénye, a szeretet megbocsátja vétkeiket, csak azért, hogy fejlődésüket egyengesse. De ha megbocsátja is a vétkeket, vagyis felfüggeszti az igazságnak sújtó kezét és elhalványítja a bűn következményeit, azonban a bűn árnyéka nyomon kíséri a lelket; a lehetőség még mindig ott áll az elbukásra, a tévedésre! S ha Isten ezerszer megbocsát is a léleknek, mindhiába: míg a lélek a maga tévedésétől önként elszakadni nem akar, vagy fel nem ajánlja magát Istennek, és bele nem olvad Isten igazságába, Isten igéjébe, addig a bűn rabságában marad. Míg ott lappang a lélekben a bűnnek, a tévedésnek csírája, addig még van eshetőség arra is, hogy elbukjék, hogy a mélyre zuhanjon, addig még ki van téve annak, hogy a szenvedésnek, megpróbáltatásnak következményeit érezze, amelyek őt kigyógyítják tévelygéseiből a következmények ismerete által.
     Tehát amint mondtam, az élet célja az, hogy a lélek önmagát kifejezhesse. Ez a teljes szabadság. Azonban a természet is jó előre gondoskodik arról, hogy a gonosz lélek eshetőségeit és lehetőségeit ne engedje túl nagy szabadságra, mert hiszen a gonosz lélek még a mennyben is rombolást, rendetlenséget és boldogtalanságot szítana maga körül. Tehát a rombolási, az esési, a bukási lehetőséget a természettörvény korlátozza, de éppen úgy korlátozza az ember haladását is, mert korlátozzák azok a körülmények, amelyek közé őt lelkének fejlettségi foka szerint a kegyelem törvénye helyezte, amikor testbe küldte, hogy új tapasztalatok gyűjtése végett a földön megjelenjen.
     Az ember legyen mindig megelégedve, sohase vágyódjék valami nagyra, sohase keressen érvényesülést, és ne törekedjék feljebb, mint amennyire őt képessége felemeli. Ne keressen senki vágyainak olyan ki-elégülést, melyet a törvény a lehetőségek határain kívül helyezett. Mindenki használja ki azokat a lehetőségeket, melyeket a gondviselés nyújt neki, és a tőle telhető legnagyobb pontossággal végezze el azt a feladatot, melyet az Úrtól nyert. Ne akarjon felettébb bölcselkedni, ne akarjon felet-tébb igazságos lenni, és ne akarjon felettébb hatalmaskodni.
     Rendezzétek be úgy az életeteket, hogy az isteni igazság szerint megállhassátok helyeteket. Ha híven betöltöttétek életeteket, lett légyen az bármilyen gyarló is a saját ítéletetek szerint, az Úr sokat bíz reátok, kiemel benneteket a hétköznapiságból és nagyobb felelősséggel, teljesebb munkát bíz reátok, melynek elvégzése az első pillanatokban szinte kétségesnek tűnik fel előttetek, mert olyan nagy lehetőségeket hordoz magában, hogy a kis feladatokhoz szokott ember szinte megszédül a nagy távlatoktól és szükségesnek találja, hogy teljes erejével és teljes hitével az Úr igazságához támassza magát s egész életét, lelkét, eshetőségeit, mindent felajánl az Úrnak, hogy csak be tudja azt tölteni.
     Az ember tévedésekben él és illúziókban ringatja magát, amikor azt hiszi magáról, hogy ő a felelősségteljesebb feladatot igazabban, jobban tudná betölteni, mint a felebarátja. Nem mondom, van úgy sokszor, hogy a kicsiny lélek, aki megismerte, hogy a rossz: rossz és a jó: jó, talán hívebben és igazabban betölti azt a feladatot, amit a felette lévő erősebb lelkek hiányosan töltenek be. Mégse zúgolódjék az ember, hanem nyugodjék bele Isten rendelésébe. Isten türelmes és engedi a rosszat is megtörténni az eshetőségek határain belül. Az ember tehát sohase nézze irigy szemmel a gonosznak dúslakodását a kívánatos földi jókban, mert a gonosznak minden dicsősége és boldogsága elmúlik hirtelen, mint ahogy a köd és pára eloszlik a nap melegétől. A gonosznak dicsősége és öröme nem állandó, mert ha Isten megtagadta tőle a lehetőséget, megszűnik egy szempillantás alatt. Hiába akkor minden igyekezet, hiába minden fondorkodás. Bizonyára láttátok már és látni is fogjátok földi életetekben porba hullani a gonosznak hatalmát, dicsőségét, örömét, ideiglenes boldogságát, hogy az a szenvedések kikutathatatlan messzeségében érjen véget. Ennek ellenében Isten felemeli a jót, az igazságra törekvőt és ad neki nyugalmat és békességet, mert elérkezettnek látja az időt arra, hogy a jó fejlődhessék.
     Isten megadja a lehetőséget a jónak és a rossznak is. Isten esőt ad a jó és a gonosz földjére egyaránt, hogy a konkoly is megnövekedhessék a gabonával együtt, mert a jónak és a rossznak is meg kell érnie. Isten tehát megadja a lehetőséget úgy a jónak, mint a rossznak, hogy egyéniségét kimutathassa, hogy minden meghozza a maga virágját és gyümölcsét, mert gyümölcséről ismerni meg a fát és magjáról a gabonát. Ha a ti életetekben nem tudnátok sem jót, sem gonoszt létrehozni, miképpen várhatnátok a jutalmat az igazság törvényétől azon a nagy napon, amikor be kell számolnotok az életetekről, ha a lelketek fejlődése nincs befejezve, ha nem tudjátok, hogy a jóhoz vagy a rosszhoz tartoztok-e?
     A fejlődésből nem vonhatja ki magát senki. A rossznak jóvá, a jónak jobbá kell lennie. A fejlődés folyamán minden jónak meg kell tisztulnia és igazulnia, hogy megdicsőülhessen. Ezt Isten törvénye így kívánja. Amíg megmarad az ember tévedéseiben, addig a salak hozzá van tapadva. A bűnnek ezt a salakját még Isten sem veheti le az ember lelkéről, - ez igazságtalanság volna. E tévelygésektől magatoknak kell megszabadulnotok és ez másképpen nem lehetséges, csak összeütközések által. Ezek az összeütközések hozzák létre a próbákat; amíg nem győzedelmeskedtek bűnre való hajlamaitok felett, újra még újra fel kell vennetek a harcot és újra meg kell ütköznötök a hamissággal, hogy az, ami bennetek hamis és törvénytelen leváljék, ami pedig jó és igaz, az mint a ti megtisztult természetetek, előrehaladhasson.