2006. I. negyedév
TARTALOMJEGYZÉK
Jézus és a két lator * Tanít a szellemvilág * Vessetek magatoknak igazságot...
Találkozás a szellemvilággal * Krisztus áldozata - az ember élete és halála
A szeretet kibontakozása

      Az alábbiakban a Pásztor néven jelentkezett Tanítónk médiumi úton történt két jelentkezését adjuk közre. A pásztorság fogalma szellemileg sokkal jelentősebb, mint ahogy általában értelmezzük.

TSZ.: "Az Úr áldásával érkezem. Bár az igazságnak megfelelően azt kell mondjam, hogy nem távozom és érkezem, mert nagyon sokszor együtt vagyunk. Örülök, hogy megszólalhatok és én is figyelmeztethetek: vigyázz, mit teszel, mert ha nem lesz jó a számodra, akkor inkább a másik irányba menj. Egy hatalmas Vezető van mindig előttetek, ne mondjátok, hogy nem tudtok róla! Ő az, aki már kétezer év óta a legnagyobb gonddal és törődéssel, tanításaival és példájával vezet benneteket, kezét nyújtja annak, aki feléje nyújtja a saját kezét. Óriási lehetőséget ad a számotokra, hogy átgondoljátok szavait, meggondoljátok tetteit, amellyel példát hagyott hátra nektek, hogy elkerüljétek azokat a lehetőségeket, amelyek mint számtalan buktató, pusztulás következménye van előttetek. Mert Ő azért jött, hogy a lehető legkevesebb bukdácsolás, a legkisebb hanyatlás következhessék be, akár népek, nemzetek, csoportok, vagy egyesek számára. Ő a leghatalmasabb segítség, Aki benneteket ennek még a lehetőségében is segíteni tud. Alighanem nem kell külön kifejeznem, hogy a kezdetektől, a megjelenésétől fogva mennyire ismerem és tudom ennek a jelentősségét azok számára, akik valóban feljebb kívánnak jutni, el akarják kerülni a bukdácsolást. Így nevezem, mert olyan ez, mint a kisgyermek, amikor újra és újra ugyanazon a ponton, ugyanabban a gödörben megbotlik, amíg meg nem tanulja, hogy azt miként lépje át, és hogyan tud előbbre haladni anélkül, hogy megüsse lábacskáit és magát. Ezért a figyelmeztetésért érkeztem, mert ezekben az esztendőkben, ezekben az évtizedekben megint igen nagy szükségetek van erre. Nemcsak nektek, hanem mindenkinek, aki csak egy kicsikét figyel, nem pusztán az anyagi dolgokkal és a körülötte világszerte történő eseményeknek a durvaságaival törődik, hanem annál jobbat kíván már: előbbre jutását az egész világnak és önmagának is, újra és újra visszatérve arra a pontra, ahonnan elindulhat, és ahol egy olyan kezet foghat meg, Aki őt vezeti, és Akinek a vezetésében mindig, minden körülmények között megbízhat. Mert nem marad el az Ő vezető hatalma és ereje annak, aki Rá támaszkodik.
     Nagyon sok szeretettel mondom ezeket. Az ószövetségi próféták, mondhatni mindig egy-egy fenyegető felhangú lehetőséget tártak fel az elkövetkezendőkre. Ezekben az időszakokban megint hasonló következik be, de most már nem szükséges a különféle fenyegető következményeknek az emlegetése, mert már nem a következmények, hanem a felfelé lépés az, aminek nagyon elérkezett az ideje. Ez csak a mi Urunk segítségével érhető el, ha komolyan veszitek. Most már az előre lépés, a feljebb lépés az, ami megóv benneteket a lemaradástól, vagy megüssétek magatokat. Azért érkeztem az idők és más, számotokra most még elérhetetlenek távolából, hogy ezt szóvá tegyem. Isten áldása van rajtatok, mindig minden körülmények között. Ugye megértitek, hogy az érettetek és a világ iránt érzett aggodalmam az, amely ezt a néhány szót most nektek áldásom mellett hátrahagyom."

     Valaminek a kezdetén jelen voltam. Elmondom nektek, akik nem tudhatjátok, nem emlékezhettek rá. Ennek az egész korszakotoknak indítója, kezdete, alfája és omegája, Jézus Krisztus földre érkezésének mondhatni tanúja voltam. Hiszen én voltam egyike azon fiatal, akkori pásztoroknak, akik a különféle távoli szétszórt helyeken a bárányaikat terelgették. Többféle értelmű, amit mondok. Amikor megtudtam, hogy Ő a Földre érkezett, ahova csak rohanvást, futva el tudtam érni, akiket tudtam értesítettem, és együtt igyekeztünk oda, hogy minél hamarább láthassuk. Én láthattam Őt! Beszámoltam már róla. Valami óriási dolognak a kezdete volt az, és most, amikor a legnagyobb szeretettel lezárom ezt a mai napotokat, ez is valami újnak a kezdete a kutatásotokban, szellemi munkálkodásotokban. Mindeniktöknek külön-külön, és az együtteseteknek is egy újabb szakasznak a kimunkálása. Mindannyitoknak és egyedileg is a külön életében, a lelki emelkedése újabb szakaszának kezdőpontja ez, úgy, ahogyan az énekben hangzott, (a köri ülés kezdetén egy gregorián Veni Sancte hangzott el. Szerk.) és ahogyan a ti szívetekből is felzengett, köszöntve egy új munkálkodási korszak kezdetét. Ha megengeditek, én, aki akkoriban a kezdetnél jelen voltam, most ezen a kezdeten is jelen vagyok és mondom a ti szívetek hangját felerősítve: Jöjj el Szentlélek közénk, emelj minket még magasabbra és vígy minket oda, ahonnan indultunk, s ahonnan származunk.
      Emlékezzetek esztendők, vagy egész hátralévő életetek folyamán arra, hogy miként én a pásztor futottam és értesítettem sorra mindenkit az örömhírről, mindannyian ilyen pásztorok vagytok, akik másoknak, a ti környezetetekben véghez vihetitek és elvihetitek a magatok örömhírét, amit elérhettek, és amiért munkálkodunk mindannyian veletek. Isten áldásával elkezdjük ezt az új szakaszt, amely karöltve halad megkapaszkodva a régibe, hogy majd Őbelé is tudjatok kapaszkodni, karöltve továbbhaladni egy következő munkálkodási szakaszba. Együttesen és külön-külön is gondoljatok mindig a pásztorra, hogy mit mondott nektek, amikor nehézségekkel küzdötök, amikor fáradtok, vagy valami kellemetlenség ér benneteket: azon túl fogtok lépni, mert nektek mindenkor örökkön-örökké csak előrelépni lehet!

     Az alábbiakban, a bevezető tanítás után, egy olyan "szenvedő szellem" megnyilatkozását közöljük, mely világosan bizonyítja - vallási és etnikai hovatartozástól függetlenül - a szellemi Igazság-törvényeket.
TSZ: Tanító Szellem, SK: a "Szenvedő szellem," KV: Körvezető.

TSZ: Szeretettel üdvözöllek benneteket, kedveseim. Mindössze átmenetet képezek az általatok annyi szeretettel várt szenvedőhöz. Nem először jelentkezem már közöttetek, és egy kis bevezetőt kell, hogy mondjak. Fehér Toll üdvözöl benneteket. Én a gyógyító csoport egyik vezetője vagyok, de most ezt a szenvedőt, akit sok szeretettel közétek hozunk, bizonyos fokig egy kicsit ismertetni kell. Ő nekem honfitársam volt abban az időben, amikor az én népem nem volt már teljes, hanem üldözést szenvedett. Az élettörténetéhez és problémájához hozzá kell még fűznöm, hogy évszázaddal ezelőtt hasonló működésű volt, mint én. Tapasztalatai és elbeszélése alapján egy parányi betekintést fogtok nyerni abba az életbe, amelyet elhagytunk, és amely mondhatni tökéletesen felszámolódott és megszűnt. Legyen tanulság számotokra, és ha mélyen elgondoztok a történetén, ki tudtok hámozni belőle olyan apró morzsákat, amelyek a két népet, kétféle állapotot egy kicsit összeköti. Mert ahogyan ő gyógyítással és népe szellemi életének, tanításának továbbvitelével foglalkozott, ugyanúgy a ti népetek között is emeltebb létszámmal vannak már jelen olyan személyek, akik mind szellemi, mind fizikai gyógyítással foglalkoznak. A két nép közötti hasonlatosságot szerettem volna előzetesen bejelenteni. Annak ellenére, hogy korban és távolságban messze vagytok tőle, mégis rokon az a szellem, az a felfogás, amely szavaiból kiderül. Szeretettel hoztuk, szeretettel vállaljátok, és köszönjük előre is, hogy segítetek rajta.
KV: Köszönjük a tájékoztatásodat, és azt is, hogy újra találkozhattunk, ez nekünk külön öröm. Az Úr áldjon meg!

SK: (Sasköröm): Milyen sötét éjszaka van, virradnia kellene már. Nagyon hosszú ez az éjszaka.
KV: Köszöntelek szeretettel. Azt kell mondjam: mindjárt virradni fog, hiszen ezért beszélgetünk, hogy az éjszaka, amit Te annak érzel, megszűnjön a számodra.
SK: Nagyon sötét van még, pirkadat sehol sincs, pedig innen nagyon jól kellene látni. Amikor a Nap kezd felkelni, egy keskeny sávban megvilágítja a szemközti sziklafalat, és az úgy világol, mintha csupa tűzfény látszana rajta. De nem látom a fényt, már kellene, hogy virradjon.
KV: Nem látod, mert egy változás történt veled, ami téged a fel nem ismerés sötétjébe zár.
SK: Nagy bajok vannak a népem körül, nagyon kevéssé tudok csak segíteni. Magam sem értem jól magamat. Tudom, hogy az a sok betegség, ami az elmúlt időszakban előfordult... Hiába minden füstölés, füveknek parázsra dobott füstje, hiába a legtisztább forrásvíz, egyre több a beteg. Én sem érzem magamat jól, pedig ha én velem valami történik, akkor még a maradéknak sincs reménye arra, hogy valami kis segítséget kapjon. Miért nem virrad már? Csak még egyszer látnám a szemközti sziklafalon!
KV: Mondd, mi az az utolsó kép, amit látsz magad előtt?
SK: Itt a Pueblóban már kevesen vagyunk, inkább az idősebbje. A fiatalabbak közül nagyon sokan elmentek, azt mondták, hogy egy másik helyet keresnek maguknak lakáskészítésre, mert meg van átkozva ez a hely. Nekem itt kell maradnom a többiekkel. Nem mentem a fiatalabbakkal, mert az idősebbeknek, különösen a betegebbeknek nagy szüksége van rám. Én még tudok nekik egy kis enyhületet adni. Azt látom, hogy teljesen elhagyott már a mi lakhelyünk, alig van benne ember, azok is lassú mozgásúak. Hová lett az a nyüzsgő tevékeny élet, ami volt itt még nem régen! Nem értem. A szent növényeinket szórtam a parázsra, hogy füstjével összeköttetést, tanácsot tudjak kapni a szellemeinkkel, de nem kaptam választ. Máskor mindig érkezett válasz, most nem. Mit jelenthet ez, nem értem.
KV: Itt történt meg az a változás, amit nem ismersz fel, nem értesz, és ezért nem világos a számodra. Azt szeretném, hogy a beszélgetésünkkel eljuss erre a felismerésre, milyen változás történt.
SK: Nekem nem kell túl sokat beszélni változásról, mert a körülöttem lévő állapotokban csak egy olyan változás lehetséges, ami bennünket innen kiemel és elvisz. De abban az esetben hiába várom a napkeltét.
KV: Akkor a te gondolatodhoz kapcsolódva, hadd mondjam, hogy valóban megtörtént az a változás, amire céloztál. Nagyon világos és érthető volt, hogy mire gondolsz. Igenis meg fogod látni a világosságot és a napfelkeltét, de most már nem a sziklákon, és nem úgy, ahogyan a földi életedben megszoktad. Itt most már egy más világosságról van szó, ahová el kell eljutnod, és ezért vagy most itt, hogy ezt megbeszéljük. Az alapot már tudod, hogy valóban megtörtént, amire céloztál.
SK: Mindenre magyarázatot kaptam. Ezek szerint szellemeink azért nem válaszoltak nekem, amikor a varázslatos füstbe hajolva kértem a tanácsukat, mert ők akkor már tudták, hogy nem lesz alkalmam segíteni.
KV: Így van, nagyon jó a felismerésed, de most arra gondolj, hogy ezek után valahogy tovább kell lépned. Most már tudod, hogy mi történt, de van tovább is. Mire gondolsz?
SK: Népünk hagyománya kimondja azt, hogy amikor eltávozik a szellem az emberből, akkor egy ideig még ott ül mellette, vigyáz a testre, a test álmára, és csak egy kis idő múlva megy el. Először körbe járja az otthonát, a csoportját, a telephelyét, hogy minden áldását és jó szándékát otthagyja, és mindent, amit el kell hagyjon. Amikor már minden jókívánságát otthagyta azon a telepen, ahol élt, netán ott is született, akkor léphet csak tovább. Az első mindig a közösség, és én nagyon jól ismerem a mi szellemi szabályunkat, hiszen énnekem kellett tanítani ezekre a hagyományokra, népem szokásaira, hitére a kicsinyeket. Amikor egy-egy alkalommal körém gyűltek, elmagyaráztam nekik a mi ősi szellemeink történetét, mindent, amennyire nagy vonalakban megérthették, és íme most magamnak kell cselekednem azt, amire a kicsinyeket én tanítottam. KV: Így van, ugyanezt hisszük és valljuk mi is, amit te hagyományoknak mondtál. Mi is így gondolkozunk, és lám már tudod is, hogy mit kell most tenned.
SK: Melyik törzsből valók vagytok?
KV: Mi nem abból a törzsből vagyunk most itt, akik akkor téged körülvettek, bár nem tudhatjuk, hogy annak idején - mert azóta elég sok idő eltelt a földi szinten - nem volt-e valamilyen közös találkozásunk. Azt viszont tudjuk, hogy a te néped és a mi népünk sorsa, helyzete, történelme, szellemi felfogása nagyon sokban hasonló. Ezért is jöhettél el ide közénk, hogy mindezt elmondd, mert mi legalább annyit tanulunk ebből, mint amennyi ismeretet most te megkaptál.
SK: Nagyon örülök, ha valamely rokon törzsből valók vagytok, mert ez azt jelenti, hogy nektek nyugodtan elmondhatok olyan dolgokat, amelyek csakis a mi kis törzsünkre vonatkoznak.
KV: Nyugodtan mondhatod, mi csak megköszönni tudjuk, mert mindaz, amit el akarsz mondani a számunkra, az nekünk nagyon fontos.
SK: Nem tudom, nektek vannak-e olyan gyógynövényeitek, mint amely nálunk itt ezen a száraz fennsíkon előfordul.
KV: Vannak gyógynövényeink, de hogy pont azok vannak-e, azt nem tudom megmondani, használjuk is nagyon jó eredménnyel.
SK: Ha olyan alkalom lenne, amikor nagy meleg van és elfáradtok, sűrűn mondtam az embereinknek, hogy a fennsíkon gyűjtött friss zsálya levelekkel dörzsöljék be a homlokukat, a halántékukat, és itt a kezüket. (csukló) A keletkező hűs érzés és illat nagyon hamar fel tudja frissíteni a fáradt testet, kitisztítja kicsit a gondolkozást. Ezt nagyon sokszor alkalmaztam akkor, az utóbbi időben, amikor láttam, hogy az én népem fáradékonyabb kezd lenni. Még a fiataloknál is előfordult, ahol nem lett volna szabad. Valószínűnek tartom, hogy az az átok, vagy az a betegség, aminek nem sikerült nyomára jutnom, hogy mi okozta, az már akkor kezdődhetett, de utána már hiába volt ez a gyógyszeres bedörzsölés, az már nem segített, erősebb hatószerhez kellett fogjunk. A vad medveszőlő bogyójából kipréselt lé, friss forrásvízbe cseppentve, de csak nagyon óvatosan, nagyon keveset, kicsit erősebb hatású volt, de nagyon vigyázni kellett, mert túl sok fogyasztva belőle, vagy több csepp már egy kis bajt okozott. Nagyon sok titkát ismerem a vadon termő növények gyógyhatásának, és rendkívül sajnálom, hogy nem volt sem fiú gyermekem, akinek ezt tovább adhattam volna, sem az én törzsem népében nem adódott egy olyan tehetséges fiú gyermek, akire rábízhattam volna tudományom titkait. Ez nagyon bánt engemet.
KV: Ne bántson, mert látod, mi máris tanultunk tőled. Nagyon köszönjük a tanácsaidat, mert bizony a mi életünk is eléggé fárasztó, sok körülmény folytán mi is nagyon rászorulunk ezekre az erősítő füvekre és segítségre. Mindjárt engedj meg ezzel kapcsolatban két kérdést is: azt mondtad, hogy a frissen szedett zsályával kell bedörzsölni a homlokot és a csuklót. Nálunk lehet kapni szárított formában, kis zacskókba teszik, de miután te kihangsúlyoztad, hogy frissen szedett legyen, szerencsés esetben egy természetjárásnál, egy kirándulásnál találhatunk ilyet, de a mai világ, - te nem ismered már ezt a világot, amiben most élünk - nehézkessé teszi, hogy frissen szedjük. Tehát mi főleg csak szárított formában tudunk hozzájutni. Az egyik kérdésem, hogy akkor is használhatjuk-e? Mi ezt tea formájában meg szoktuk főzni, leforrázni, és úgy inni ezeket a szárított füveket. A másik kérdés a medveszőlővel kapcsolatos: kihangsúlyoztad, hogy azt friss forrásvízbe csöpögtessük. Sajnos, a mi világunkban friss forrásvízhez csak ritkán tudunk hozzájutni.
SK: Nagyon rossz telepetek lehet, ha nincs a közelben forrásvíz.
KV: Hát igen, és nálunk ez a medveszőlő nem is nagyon terem meg. Mi egy egészen más országban élünk, földrajzilag jó távol a te országodtól.
SK: Messzi törzs vagytok?
KV: Igen, elég messzi törzs vagyunk. Nem tudom, hogy ti hogy mértétek akkor, mennyire volt ismereted ilyen tekintetben, de sok kilométer a távolság.
SK: Ismeretlen ez a szó.
KV: Hát, nagyon, nagyon távol.
SK: Hány napi járóföldre?
KV: Nem nagyon tudjuk még napi járóföldben sem mérni, mert közben egy nagy víz, egy óceán van, ahol csak hajóval lehetne átkelni a mi országunkba. Ez a te számodra még ismeretlen.
SK: Csak a folyó vizét ismerem, ilyen nagy vizet nem.
KV: Hát bizony van egy olyan nagy víz, amit egy kicsit ahhoz hasonlíthatnám, amikor te egy nagyon nagy, szép tavat látsz, de számot nem is tudok neked mondani, hogy hányszorosa ez a nagy víz annak a tónak, amin a hajóval több nap alatt át tudnál jutni.
SK: Te távolságról beszélsz. Ha nagy vízről van szó, van olyan nagy, mintha körül néznénk az ég kékjén?
KV: Bizony van, olyan nagy ez a víz, hogy aki rajta úszik csónakban, hajón, nem látja egyik végét sem.
SK: Akkor nagyon messze lehettek.
KV: Nagyon messze vagyunk, de csak így. Lélekben, felfogásban, gondolkozásban, népünk sorsában, sok mindenben nagyon közel vagyunk, hiszen éppen ezért adta meg - mi így mondjuk - az Úr, a teremtő Isten kegyelme, hogy találkozhattunk.
SK: A Nagy Szellem?
KV: Akit ti Nagy Szellemnek hívtok, ugyanaz.
SZ: Sok neve van, de leginkább így ismerjük.
KV: Maradjunk akkor ennél a kifejezésnél, mert mi is használjuk, ha nem is a mindennapos beszédünkben, de tudjuk, hogy te kire gondolsz, és mi is a legnagyobb szellemnek valljuk Őt. Látod, megadta most azt a segítséget, ajándékot, itt kegyelemnek mondjuk, hogy mi most beszélgethessünk, és ezt a tudományodat átadd nekünk. Bizony nagy szükségünk van ezekre az ismeretekre, mert mint mondtam, mi is használunk gyógyfüveket, de nem olyan tudással, mint ahogy ezt ti csináltátok.
SZ: Nekünk nagyon kellett értenünk a gyógyfüvekhez, mindenféle porrá tört gyökér, sőt néha még bizonyos köveknek is a finom porrá tört hatását kellett ismernünk, mert nagyon veszélyes életet élt az én törzsem. A környező vidéknek sok olyan mérgező bogara, mérgező állata volt, amely ellen nem tudtunk másként védekezni, csak ha nagyon alaposan ismertük a hozzá való gyógyító eljárásokat. Ezért is sajnálom, hogy nem tudtam átadni, átörökíteni az én tudásomat. De most nem ez a lényeg, ezen segíteni nem tudok, ha nincsen már lehetőségem, hogy körüljárva a telepemet, a maradék meglevőknek biztosítsam azt a belőlem kiáradó jót, amit én még átadhatok nekik. Nekem akkor e nélkül kell továbbmennem. Először is fel kell másznom a legközelebbi fa ágai közé, egy kicsit már távolabb az én törzsemtől, és megnéznem azt, hogy az égen hol van az a fénylő pont, amit mindenki meglát, aki ilyen állapotban van, mint most én, és amely felé egyenesen elmehet, elsuhanhat. Én előttem most ez áll, de előtte még el kell mondjak valamit. Itt kellett, hogy hagyjam azt a maradék néhány beteg, idős embert, mert íme én még előbb mentem el, mint ők. Nekem most arra lenne szükségem, hogy segítsen egy felnőtt férfiember, hogy az ő sugárzó erőibe megkapaszkodva, még egyszer utoljára, érintse lábam a földet. Ez megint nem lehető számomra, úgy veszem észre, hogy úgy kell elmenjek a földről, feljutnom a fára és megkeresnem azt a fénylő pontot az égen, hogy nem szabályosan megyek el. Nem úgy, ahogyan az őseim is tették, és ez nagyon fáj nekem. Vajon meglátom-e azt a fehér pontot a hatalmas kék égen, ami csak egy pillanatra villan fel, de afelé kell venni az irányt.
KV: Amit most elmondtál nekünk, mi is ugyanezt hisszük és valljuk, és mi is mindig azt mondjuk, hogy a világító, irányt mutató fény felé kell menni. De ahhoz, hogy oda eljuss és azt elérd, mindenek előtt a Nagy Szellemhez kell fohászkodnod. Kérned kell, hogy mutassa meg neked ezt a fényt, és mi hisszük, hogy meg is fogja tenni. Mondjunk együtt egy fohászt, de még jobb volna, ha téged hallgathatnánk, a te törzsed, a te felfogásod, a te életrended és gondolkodásod szavaival mondanád el ezt a fohászt, hadd tanuljunk belőle mi is.
SK: Semmi nem úgy történik, ahogyan kellene, teljességgel idegen helyzetben vagyok, nincsenek körülöttem a családtagok, törzsem tagjai, semmit nem tudunk úgy végrehajtani, ahogyan azt ilyenkor kell. Egyetlen egyet tudnék csak megtenni, azt, ha a kelő Nap felé fordulva mondhatnám el az elbocsátást kérő kérelmemet. Nem látom a Napot, de segítek a dolgon: magam elé varázsolom a Napot, és először is elbúcsúzom tőletek, idegen törzsbeliek. Örülök, hogy találkoztunk, és örülök, hogy megtudtam, hogy hiába várom a napfelkeltét. Adná a Nagy Szellem, hogy Ti ne így járjatok, mint én.
KV: Hallgatjuk a fohászodat.
SK: Hívom a Napot, hívom a Napot, azt a hatalmas fényt, amely a világot teremtette, beragyogja és irányítja. Kérem a Napot, tekintsen rám, nézzen rám, mint madárra, ki szárnyra kíván kerekedni. Szárnyamat bontogatom, nézem a Napot, látom az irányt, az ég felettem, a föld alattam; az ég felettem, a föld alattam. Elszállok, elrepülök, madár vagyok! Nap, fogadd magadhoz Saskörmöt!
KV: A Nagy Szellem hallgassa meg a kérésedet, és kísérjen utadon, Sasköröm!