2006. I. negyedév
TARTALOMJEGYZÉK
Jézus és a két lator * Tanít a szellemvilág * Vessetek magatoknak igazságot...
Találkozás a szellemvilággal * Krisztus áldozata - az ember élete és halála
A szeretet kibontakozása

     Már csak olyan ez a világ, mint egy nagy közlekedési park. Irányító és eligazító táblák erdeje terel, hol bátorítva, mert főútvonalon haladsz vagy feltartóztatva, mivel előnyt kell biztosítanod a keresztező úton közlekedőnek. Másutt utasító és tilalmi táblák, lámpák, feliratok sora fogad; nem szabad megállni, megfordulni, lefordulni, parkolni, dudálni, kiszállni, előzni; - s ez a tábla, lámpa, szabály-erdő maga a - Közlekedés Rendje?
Szürke kis életünkben ezután minden e séma alapján szerveződik, vagyis meddig lehetek felelőtlen és felhőtlen gyermek, mikor meddig és mit kell megtanulnom, kiknek kell feltétlenül és kritikátlanul engedelmeskednem, mit kell tennem és dolgoznom, hogy egyszer önálló életet élhessek. Mit kell hinnem és elhinnem és kinek, hol vannak, meddig terjednek a korlátaim, majd az ajánlott és megnyomatékolt szabályok betartását kell magamévá tennem; - s végül hogyan kell időben és problémamentesen eltávoznom e világból, hogy ne legyek terhére közvetlen környezetemnek, sem a mélyen tisztelt társadalomnak.
     Vajon ez lenne maga - az Élet Rendje?
     Mi a szerepem egy terepasztalon, ahol a sínek előre meghatározott és összerakott rendje úgyis, eleve eldönti haladásom irányát, lehetőségeit? Vágtassak kedvemre a körhinta lován, amelyről ott kell leszállnom, ahol felkapaszkodtam rá?
     Egész földünk fel van szántva. Barázdák, ösvények, utak szelik keresztül-kasul, szinte talpalatnyi helyet sem hagyva azok számára, akik a letaposott, kijelölt utak helyett a maguk útját keresik, behatolva ismeretlen tájak, csodák, titkok világába. Javarészt már felszántotta földjét az ember, hol kincsek után kutatva vagy csak olajat keresve, de egyre gyakrabban a mélyszántást a bombatölcsérek végzik el. Így azután legtöbb utunk sebhelyként éktelenkedik földünk hátán, bizonyítva ezzel a régi megállapítást, hogy ahová mi lépünk, ott fű többé nem terem!
     Az ember hitvilága nyomon követte szellemi felemelkedését, megvilágosodását. Kezdetben közvetlen környezetének félelmet keltő tárgyait ruházta fel kultikus erővel, s hitt ezeknek pusztító vagy megtartó erejében. Majd lelkivilágának összetettebb korszakában szimbólumokat keresett és állított, reá ruházva félelme, csodálata vagy hódolata tárgyát. Kivetítette indulatait, vad ösztöneit környezetére, s hamar felismerte, hogy az őt körülvevő állatvilág, szinte példaképe egy-egy tulajdonságának. Ennek kiteljesedése volt az állatkultusz.
     A nosztalgia viszont megmaradt a ma emberében is, így a lakásába, otthonába bekényszerített állatokat, miközben túlzó, gyermekes "gondoskodásával" nyűgözi, - megfosztja természetes életvitelétől, szükségleteitől.
     - Egy másik csoport a hajdani állatáldozatok rítusát utánozza, miközben a technika legfejlettebb eszközeivel irtja, gyilkolja az állatvilág legpompásabb példányait. Miközben a távcsöves puskát e gyanútlan lényekre emeli, már szobája falán látja áldozata trófeáját - s ezt a közönséges mészárlást sportvadászatnak becézi.
     Az ember igen hamar nyűgnek érezte, hogy istene örökké a sarkában lépeget vagy a szoba sarkában álló oltárról figyeli minden ténykedését; - ezért istenét, isteneit "szent buzgalommal" emelte eszményi és elérhetetlen magasságba, amivel két legyet ütött egy csapásra. Egyrészt eltávolította maga mellől a megfoghatatlan hatalmat, másrészt meg kívánta fogni és meg akarta határozni istenének hatalmi funkcióit. Természetesen ebből következett, hogy a felmérhetetlen távolság miatt kénytelen volt nevében és helyette uralkodni, irányítani és büntetni. A tömeg számára megmaradt a hit, vagyis e munkamegosztás helyességébe vetett vakhite! Ez a gyakorlat lett később a nagy világvallások bevett munkastílusa is, mind a mai napig.
     Hogy közben Krisztus megszületett?
     A krisztusi tanítások szét- és elterjedésével a világ legegyszerűbb, legnagyszerűbb és legfélreérthetetlenebb igéi, szinte azonnal számtalan értelmezést, szint és formát mutattak fel. Ahol csak elhangzott a tanítás, a helyi hit- és hiedelem-világ azonnal belémosódott. Átértékelve, elszínezve az eredeti igazságokat. Csakhamar meg lehetett különböztetni, a zsidó-keresztény, a görög-keresztény, a római keresztény gyülekezeteket egymástól. Az ősi gyülekezetek egyre inkább nagy szervezeti formákká nőtték ki magukat, s egyre ritkábban hangzott el ez az ige: "...aki naggyá akar lenni közöttetek, az legyen a ti szolgátok." (Márk 10,43.)
Hihetetlen gyorsasággal alakult ki a hatalmi hierachia. Míg Jézus tanítványainak tekintélyét, a Krisztustól nyert tanító, megvilágosító, gyógyító erők biztosították, kései utódaik ennek az erőnek híján, praktikákhoz fordultak, s hogy rátekintésre az egyház egyszerű híve is tisztában legyen azzal, hogy papjával, elöljárójával, püspökével vagy más hatalmasságával áll-e szemben, kialakította az egyházi egyenruhák, díszek, rangok, jelvények formarendszerét.
     Jézus csak a legszükségesebbekkel bocsátotta útra tanítványait, még figyelmeztetve is őket: "Ne legyen tarisznyátok, két felsőruhátok, sarutok, bototok". - Hát ebből a gardróbból ugyan nem telt ki egy hierachiára való. Az egyházak különben úgy kezelik szentjeiket is, mint a társadalom az önfeláldozó reformereket, megszállott, őszinte népboldogítókat; - kicsit riadt, idegenkedő büszkeséggel. Lám nekünk ilyen is van!
     Majd tanítja, katalogizálja, hivatkozik rájuk anélkül azonban, hogy jelentőségüknek megfelelően életpéldájukat kötelező érvényűen állítanák hivatalnokaik elé. Miközben például kultuszt űz Assisi Szent Ferencből, nem tette kultusza tárgyává a szent szegénységet, az alázatosságot, a természettel és az azt benépesítő világgal szembeni szellemi szolgálatot. Mindez kicsit freskó, kicsit szentkép, kicsit múzeum, elszakadva a valóságos élettől. De mivel csak múzeum, nincs ható és mozgósító ereje. Pedig a felszín alatt ez az a fenntartó erő, szellemi mag, amely egyáltalán elviseli, magával hurcolja az alaktalan, zavaros masszát, a "hívők seregét". Ezt oldja, formálja az igazak imádsága és életszentsége, s ezt vállalják életáldozatukkal is e mártírok, a felemelkedés hosszú szakaszain. Nagyon érdekes megfigyelni, hogy minden párt, szervezet, egyesülés vagy csoportosulás, amely nem a vallásokon vagy az Istenhiten keresztül, de számít és épít tagjainak hitére, őszinte áldozatára, szintén felmutat mártírokat; - s az az abszurd helyzet alakult ki a gyakorlatban, hogyha ilyen nem akadt, maga gondoskodott saját körén belül az áldozatokról, mivel tudat alatt, a mélységből való felemelkedés egyik alapvető törvényének kívánt eleget tenni!

     A szoros kapuhoz vezető keskeny út a legrövidebb, mégis a legnehezebb. Ezért kellett mellette autópályát építeni, melyen a hintók, kocsik és a templomi zászlók is elférnek. S bár szegélyezzék az utat legszebben mintázott aranyfeszületek és a soha nem követett szentek márványszobrai, az igazsághoz el nem vezethetnek! - S akkor, mint a harsona zúg keresztül, két és fél évezred távolából, Jeremiás próféta hangja: "Álljatok ki az utakra és nézzetek szét, kérdezősködjetek az ősi ösvények után, melyik a jó út, és azon járjatok, akkor nyugalmat találtok lelketeknek! De ők ezt mondták: nem megyünk!" (Jeremiás 6,16.)
     Aranykötésben gyűjtik össze nagy gondolkodók útmutatásait, filozófusok, filozófiák leszűrt igazságait, s adják kezedbe, hogy polcodra téve dísz legyen belőle, és nagy-nagy csend, meg belső nyugtalanság.
     Akit a megfoghatatlan és misztikus távlatokba tűnő istenkép már ki nem elégített, új utakon indult el, hogy kézzelfogható valósággá tegyék életünk végcélját, a valóságos igazságot. Fel kellett térképezni a hozzávezető utat, hogy mindazt a bizonyságot, melyet a hit csapásain kóborlók eloszlatni nem tudtak, semmissé tegye.
     A bennünket körülvevő világot lehet pusztán bámulni vagy csodálni, de sokkal célszerűbb megismerni, rendszerezni, szabályozni. S erre az egyetlen egzakt lehetőség, ésszel felmérni környezetünket, követni folyamatait, s az ebből követhető törvények alapján a végső következtetéseket levonni. Ha ennek a szabatos folyamatnak, útnak a végén nem találunk semmit, akkor világos, hogy csak az egyenlet létezik, az "ismeretlen" nem!
     Filozófiák, bölcseleti rendszerek szép számmal születtek; részleteikben nagyszerű felismeréseket produkáltak, mobilizálták az addig passzív várakozókat, de hogy még sem vált egyetlen tudományos út járhatóvá és el nem téveszthetővé a keresők számára, mégis csak azt mutatta, valahol az ésszel követhető dolgoknak határai vannak. A párhuzamosak párhuzamosak maradtak, és a végtelenben soha nem fognak találkozni.
Karinthy Frigyes azt írta - "mert az emberi fantázia véges, azonban a valóság végtelen!"
Amikor az ész szervezkedni kezd, azonnal rendet teremt. A rendhez szabályokra van szüksége, a szabályokat törvények alkotják, így tehát az ész pillanatok alatt bekeríti önmagát.
     Most már azoknak, akik nem rendelkeznek ennyi sütnivalóval, meg kell magyarázni, hogy ez a lehető legjobb megoldás.      Pascal, ezt így meséli el:
"Veszedelmes dolog azt mondani a népnek, hogy a törvények nem igazságosak, mert csak azért engedelmeskedik nekik, mivel igazságosaknak hiszi őket. Ezért egyúttal arról is fel kell világosítani, hogy azért kell nekik engedelmeskednie, mert törvények; amint feljebbvalóinak sem azért kell engedelmeskednie, mert igazságosak, hanem mert feljebbvalók. Ha ezt meg tudjuk vele értetni, elejét vesszük minden lázadásnak, és tulajdonképpen ez a jogrend meghatározása!"
     Az igazságnak ésszel való követése, meghatározása ugyanazt az utat kell hogy bejárja, amit korunk fizikusai az anyag szerkezetébe hatolva tapasztaltak. Először egy új világ nyílott ki szemeik előtt, s minél mélyebbre merültek e csodában, úgy vált káprázattá, megfoghatatlanná, saját beismeréseik szerint - filozófiává. A filozófia pedig a fogalmak határáig vezetheti az utazót. Innen tovább csak az intuíció, beleérzés segít bepillantani, ha ritkán egy-egy pillanatra csak, az egyetlen valóság hazájába.
     Az ember észlény. Ilyen egyszerűen nem hagyja magát visszatartani a világ újjáteremtésének munkájától. Technológiai sikerei elbódítják, tudományának távlatai elkápráztatják.
     S hogy ez mennyire nem általános és felszínes megállapítás, úgy néhány gondolatot idézzünk Stanislaw Lem könyvéből, a Summa Technologiae-ből:
"Az ember meg tudja a természetfelettiséget teremteni. Ó nem, nem átvitt értelemben gondolom, nem azért, hogy a hitet úgy gyakoroltassam, mint valami reggeli tornát, - az egészség kedvéért. A hit legyen igaz. Ezért megrendíthetetlen, lerombolhatatlan alapokra állítjuk. Felépítjük a hallhatatlanságot, az örök igazság világát, amely jutalmaz és büntet. Hogy hol építsük fel? Hát természetesen a túlvilágon... Nem tréfálok. A "túlvilágot" meg lehet építeni. Hogy hogyan? Nos - a kibernetika segítségével."
     S. Lem könyvében, fejezetről fejezetre kitér e világ megalkotásának minden részletkérdésére. Az alapok megteremtésétől az utolsó lény beprogramozásáig, s teszi mindezt a már ma elképzelhető kibernetikai lehetőségek figyelembevételével. És halálos komolyan!
     A gyakorlati megvalósítást több száz, esetleg több ezer év feladatának tekinti, de a lehetőséget ma, logikailag követhetően vezeti le.
     A "gép", ahogyan nevezi, vagy "alkotás", három egységből állna. Az első az organizmusok világa, a második az organizmusok környezete, vagyis élettere, a harmadik a "túlvilág".
     E kibernetikus világ gondolkodó lényei életük végéhez érve, mikoris testük porrá és hamuvá lesz, személyiségükkel egy sajátos "csatornán" keresztül a kibernetikus túlvilágra jutnak. A kibernetikus lények számára számtalan túlvilág programozható be, és ezekből a konstruktőrök lemérhetik a "boldogság legnagyobb végösszegét", a "felicitológiai mutatót".
     Mire Lem levezeti a kibernetikus világ felépítésének lehetőségét, rájön, hogy szinte atomról-atomra a létező világot alkották újra. Bár úgy mondja, hogy a biológia évmilliárdnyi fejlődése a véletlenek során alakult ki, így amint ma észleljük, s ezek a véletlenek egy kibernetikus világban kiküszöbölhetőek, s ha végül az általunk legelképesztőbbnek ható gondokkal elvben megbirkózik, egy kérdésben nem jut eredményre - a hit és a transzcendecia összevetésében. Ezt írja: "... mi a különbség abban, hogy létezik-e az a "túlsó part" vagy sem, ha itt ebben az életben nem lehet eldönteni létezése kérdését, ha lehetne, akkor a transzcendencia megszűnne transzcendencia lenni, nem volna az a fenyegető és egyúttal csodálatos ígéret, hanem ehelyett ez a valóságnak olyan meghosszabbítása, folytatása volna, amely mindennemű hitet megsemmisít".
     Lem még a parapszichológia jelenségeivel is foglalkozik, és megállapítja, hogy ha ilyen lehetőségek, mint a telepátia, telekinézis, retroskópia, vagyis a gondolat-átvitel, a távolbahatás, vagy múltba tekintés képessége létezne, úgy ezt az evolúció 2-3 milliárd éves fennállása alatt bizonyára beépítette volna a biológiai láncba. De bizony az egész élővilág az öt érzékszerv jobb-rosszabb felhasználásával él.
Érdekes, hogy egy ilyen nagy fantáziájú, óriási tárgyi tudással rendelkező ember is milyen egyszerű lépcsőkön botlik meg. Elsősorban az evolúciónak még nincs vége. Másodszor, az extraképességeket már a biológiai lánc alsóbb szintjétől is számon kéri. (pl. hogy a mélytengeri élőlények miért nem a telepátia segítségével közlekednek egymással, ami nagyon megkönnyítené a táplálékszerzésüket.)
     Az ESP (Extra-Sensory Perception) az érzékszerveken kívüli vagy túli érzékelés egy-egy tapasztalását, statisztikailag olyan vérszegénynek tekinti, hogy egy kézlegyintéssel elintézi. Pedig az is tudományos törvény, hogy - ami bárhol, bármikor, bárkivel megtörtént, az akárhol, akármikor, akárkivel megtörténhet! Tehát vagy létezik egy lehetőség egyáltalán, vagy sem!
"Mert, ha a halottak nem támadnak fel, Krisztus sem támadt fel."
(Pál Korinthus I. 15,16.)

     Minden hatalmi csoportosulás, államforma, vagy politikai irányzat új barázdát szánt, új utat ígér, az igazsághoz vezető úton! Természetesen ez életünkben nem úgy szól, hogy ez is egy út, egy lehetőség, hanem a politikai szóhasználatot ismerve, "a" lehetőség, az egyetlen, a még nem járt, de biztos, diadalra vezető, és soha vissza nem térő alkalom.
     Ezután következik a felsorolása mindannak a szépnek, jónak, reménységnek és vágyálomnak, melyet az emberiség, mint ideált, kora gyermekkora óta dédelget kebelén.
     Minden eszme és irányzat egy-egy hatalmas, színes léggömböt bocsát fel, akárcsak valami gigantikus paradicsomi alma volna. Telefirkálja tündérálmaival, rápingálja szimbólumait, s csak ha alaposabban megvizsgálod, tűnik úgy, hogy hiánycikk-listákat látsz. Azt reklámozzák, aminek leginkább híjával vannak. Azonban, ha nagyon csökönyös vagy és az ígéretek helyett szeretnél egyszer jóllakni is, úgy ezt az almát meghámozzák számodra, hogy könnyebben meg tud emészteni!
     Ha a történelmet egy kicsit is tanulmányozzuk, úgy láthatjuk, hogy a különböző hatalmi csoportosulások, különböző utakon elindulva vagy látszólag új csapást vágva, végeredményben ugyan oda jutnak, mint a többiek, mivel alapvetően ugyanazokat az emberi hajlamokat, vágyakat és indulatokat kívánják szolgálni. S ezek az alapvető indulatok évezredek óta azonosak, legfeljebb a megközelítési módjuk mutat taktikai különbségeket. A hatalom, a birtoklás, az uralkodás vágya egyidős az emberiség csordába szerveződésével, s ezeknek a világot mozgató és mozgósító indulatoknak elvetélt, nyomorék példáival vajon nem találkozunk-e munkahelyeink, környezetünk nívótlan szintjein is nem egyszer?! Hogyan lehet összetartani egy közösséget, egy pártot, ha mindenki uralkodni akar? Erre találták fel a mindenkori hatalmak Ambu-babáját, akin mindent be lehet mutatni. Ő a megtestesült elv, tekintete a biztos jövőn pihen, tettrekész és fáradhatatlan, ő a tökéletes, egy a sok közül, a megtestesült egység és tömeg, ő az, aki a marsallbotot a tarsolyában hordja, legfeljebb a tarsolyt felejtik el a vállára akasztani. Ő az alapszín, vörös, zöld vagy barna, amilyenné, válni maga a tökéletesség. (S hogy ez mennyire nem fikció, a második világháború előtt és alatt már kísérletet is tettek ennek a faj-germán típusnak a kitenyésztéséhez.)
     Miután az embereket egyelőre nem lehet úgy préselni, mint a tablettákat, ezért fokozni kell a szigort a közösségen belül, hogy ha a felmutatott típustól el is tér valamiben az átlagpolgár, legalább tegyen úgy, mintha úgy nézne ki, mint a másik. Legalább gondolja azt, amit számára kigondoltak, de legeslegutoljára legalább ne mondjon, ne tegyen semmit, ne vágjon más pofát, hogy ki ne lógjon a sorból.
     Ahogyan a műszaki termékeket, a divatot, vagy az energiarendszereket tipizálják, ugyanolyan buzgalommal keresi minden hatalom, hívei egységesítésének lehetőségeit. Nem kell természetbúvárnak lenni ahhoz, hogy felismerjünk egy tölgyfaerdőt. Félreérthetetlen karakterjegyei alapján, mással össze sem téveszthetjük. Egy hatalmas tölgyesben mégsem fogunk két egyforma fát találni, - sőt, egy fán két egyforma ágat, és bármilyen hihetetlennek hangzik, a tíz és százezer tölgylevél között két tökéletesen egyformát, azonosat sem!
     Miért nem elégszik meg a hatalom az azonos karakterjegyekkel? Mert a hatalom nem keresi, hanem meghatározza az "igazságot". Mivel szakadatlanul az erő helyzetéből látja, olyannak akarja látni, amilyenre szüksége van önigazolásához. S mert nem ismeri fel és nem ismeri el a karakterjegyek törvényszerűségét, el nem juthat az igazság megismeréséhez. Ezért nem lehetséges a kollektív üdvözülés és minden rendszer, amelyik ezt tűzi zászlajára, vagy fumigálja az emberi természetet, vagy egyszerűen nem vesz tudomást az emberi lélekről.
Pascal megpróbál valami kompromisszumot találni, de ez megmarad az elmélet és óhaj síkján: "az igazság azt követeli, hogy az igazságost kövessük, a szükség meg azt, hogy a legerősebbet. A jog erő nélkül tehetetlen; az erő igazságosság nélkül zsarnoki... össze kell tehát kapcsolni az igazságosságot az erővel, ezért vagy az igazságost kell erőssé, vagy az erőset igazságossá tennünk."

     Amíg az ember egy volt Istenével, nem kellett Őt keresnie. Bensejében az igazság élt, és körülölelte őt a kegyelem. Az Istentől való eltávolodás mértéke szerint halványodott el bensejében az igazság, és ritkult körülötte a kegyelem felhője.
     A távolodó, egyre kevésbé tudott tájékozódni a fokozódó sötétségben. Útjelzőket sem hagyott maga után, mert nem tudta még, hol fog megállni. Végül a teljes sötétségben szüntelenül a saját falaiba ütközött, mint Ibsen Peer Gyntje, vándorlása során:
     "Vissza előre - egy idő az út
     Ki is, be is szorítóba fut.
     Most itt van! Ott! kört fut meg a Görbe,
     S ha kívül vagyok, be fog újra a körbe.
     A neved! Mi vagy? Mutasd magadat te búvó."
          (II. felvonás)

     Ebből a körből csak a szeretet eltéphetetlen szálai, vagy az örök isteni kegyelem visszahívó hangjai vezethetnek ki.
     S ekkor indultak el a nagy missziós lelkek, az ismeretlen utak bátor feltérképezői, s rakták le a jeleket, taposták az ösvényeket, az elkallódott vándorok megmentésére. S bár néhány úton átfutottunk, számtalan zsákutcát, hurokvágányt, önmagába visszaforduló barázdát jártunk végig, láttuk azt is, hogy minden út, irány és elgondolás, eljuttatott egyeseket az igazság felismerésére, Mert azok az egyszerű, tiszta szívű hivők, akik komolyan vették a vallások tanításait, révbe jutottak. Azok a gondolkodók, akik komolyan haladtak logikai képességük segítségével, el kellett jutniuk ahhoz a kapuhoz, amelyen kitárult az értelmet is túlszárnyaló örök igazság. Ismerünk a hatalom birtokában alkotó nagy egyéniségeket, vagy csoportjuk, népük sorsát meghatározó géniuszokat. Az ember gyógyulását szolgáló szellemseregek minden lehetséges utat és ösvényt felhasználnak ahhoz, hogy visszasegítsék a tékozló fiakat az Atyai-házhoz. Mert a világvallások, melyek az igazságot tanítják, valóságban még sem birtokolják azt, mivel ha valóban felismerték volna ezt az igazságot, úgy csak egyetlen vallás létezne. A sokféle irányzat, az igazság rész-felismerésének mértéke szerint közelíti meg Isten ismeretét.
     A nagy Teremtés-mítoszok, az ősi eposzok, az antik-világ legtisztább gondolatai, tanításai, filozófiái, - szerves részei az egyetemes tanításnak, amely az ember felemelkedését szolgálja. A szemlélőt, vagy útkeresőt megzavarja a megszámlálhatatlan vallás, felekezet szerteágazó tanítása. Egyre reménytelenebb vállalkozás a bölcseleti rendszerek, filozófiák dzsungelén való áthatolás, s tanúi lehettünk magunk is, hogy mekkora konfliktust jelent az ember számára, hogy kora divatos, vagy talán eszményi célokat is maga elé tűző hatalmi rendszereit támogassa-e vagy sem.
     A jézusi tanítások, amelyek mondjuk egyetlen evangéliumba összeszerkesztve, egy szerény brosúrányi anyagot tennének ki, (magyarázatai és értelmezései természetesen százezer kötetet) - örökre belevésték földünk utak szabdalta arculatába az egyetlen járható utat!
     Az ember komplikált lélek, (a benne élő bűnök, hibák, tévedések komplikálják) képtelen egyszerű, magától értetődő úton haladni. Kitérőket és mellékutakat keres. Ám mindenki számára megszületett egy dolog: - a mérték!
     Az egyetlen hitelesített egység - etalon -, amellyel meg- és fel lehet mérni mindent, hitelesítés céljából, - s ez a jézusi tanítás. Máté evangéliuma idézi a figyelmeztetést (24, 23-24.): "Akkor, ha valaki azt mondja nektek: Íme itt a Krisztus, vagy ott: ne higgyétek! Mert hamis Krisztusok és hamis próféták állnak majd elő, jeleket és csodákat tesznek, hogy megtévesszék - ha lehet - a választottakat is. Íme, előre megmondtam nektek."
Jézus figyelmeztetése kétezer év távlatából hangzik: - "Íme előre megmondtam nektek!" - Ennél félreérthetetlenebb, egyértelműbb üzenetet nem kaphatott az emberiség, s elsősorban a Jézust keresők és követők tábora.
     Amióta enyhült a vallások egymástól elkülönülő törekvése, amióta a gondolkodó emberek keresik a szerteágazó filozófiák közös pontjait, amióta a technikai vívmányok segítségével össze lehet gyűjteni, össze lehet hasonlítani a világ szellemi értékeit, - kezd kialakulni az a hatalmas felismerés, hogy minden ihletett mű, eszme, alkotás, része egy kozmikus kirakó- (puzzle) képnek, melyeket helyes sorrendben összerakva, az örök Istenképet kell kiábrázolnia!
     Amelyik vallás, filozófia, társadalmi rend és elképzelés nem simul e képbe, (- vagyis nincs kihagyva a helye - ) az nem valóságos eszme, nem igazi részigazság sem, mert e hatalmas kép minden részlete és részecskéje, magán kell hogy viselje az egésznek stílusát, tónusát, eredetét; - ha úgy tetszik, az Alkotó kézjegyét!
..."Szántsatok magatoknak új szántást, mert ideje keresnetek az Urat" ... dübörög a próféta szava, évezredek mélyéről. - Honnan tudta Hóseás, hogy még mindig nem találtuk meg ?
     Savas eső, havas eső, ónos eső áztatja vetésünk. Vigasztalan szürke egünkből egyszer még az igazság esője fog hullani ?
     Újra és újra olvasom az igét. - Hol szántsak új barázdát és minek? - ha az út örökre ki lett jelölve számunkra, s a világ egyéb útjain eleget koptattam a lábaimat eredmény nélkül? S ha egyszer majd az iránytű segítségével a térkép helyes irányba fordul, érthetővé lesznek az addig zavaros jelek: - vessetek magatoknak igazságra! Nem a világban, nem a környezetünkben, hanem önmagunkban. Ha az igazság gyökeret ver bennem, a kegyelem megérleli az aratásra. Csak az igazsággal szívemben indulhatok el az Istennel való találkozásra.

     A krisztusi út és irány, mindnyájunk számára ki lett jelölve, de az önmagamban szántott barázdába, a bennem megszülető igazságnak kell kicsíráznia. Ezt az utat csak én járhatom be, és ezt a tarlót nekem kell feltörnöm és termőre fordítanom. Ezen az ösvényen nekem kell találkoznom az én Urammal és az én Istenemmel. Az én Istenem ugyan egylényegű a Mi Atyánkkal, aki él és uralkodik mindörökkön örökké, - de az én Uram és én Istenem velem, csak velem van az útkeresések, vívódások, gyötrődések és félelmek óráiban is. Engem erősít meg a visszhangtalanság csalódásaiban és a láthatatlan falak tövében; - és ha kell, leszáll értem a poklok fenekére is, hogyha kell, magával ragadjon, amikor harmadnapon feltámad halottaiból!
     A nagy felfedezések, hódítások kora után, amikor az ember kiterjesztette fennhatóságát a megismerhető világra, hasonlóan kellett megtörténnie az új utazásnak, hódításnak is; - a külső világ után belső világunkban. A tudomány a makrokozmoszról szerzett ismeretei után behatolt a mikrokozmosz világába, s itt ugyanolyan hatalmas teret ismert meg, melyet eddig csak maga körül látott. Ezzel igazolódott be az a szellemi törvény, mely azt tanítja, hogy miképpen a mindenség hord bennünket önmagában, úgy hordjuk mi is a mindenséget önmagunkban. Ennek a feltárásához is szükség van bátorságra, kalandéhségre, elszántságra. Itt is találkozhatunk kannibálokkal és érhetnek hajótörések. Leszünk Robinzonjai ismeretlen szigeteinknek. Evezhetünk békés, csendes öblökbe is, hogy el ne veszítsük reményeinket, új világunk felfedezésében.
     Paul Brunton angol újságíróként került Indiába. Itt ismerkedett meg különös tanításokkal, bölcs tanítókkal, s ez indította el az ezotéria-kutatásának útján. Több könyvet is írt tapasztalatairól, élményeiről. A "Felsőbbrendű Én" című könyvében írja a következőket: "- Tudom, hogy írásaim révén néhány ezer ember eljut ahhoz a hithez, hogy egyszer mégis el kell jönnie az igazságnak, még ha sokáig várat is magára; - és, hogy az ember valódi Énje elpusztíthatatlan és ennél fogva halhatatlan.
...És ha hallom és olvasom a manapság bölcsészetnek számító nyakatekert tanításokat, ha felismerem a vallások helytelen és türelmetlen magatartását és azt a könyörtelen nyomást, melyet egy kegyetlen materializmus gazdagra és szegényre gyakorol, akkor örülök, hogy bizonyságot tehettem néhány örök igazságról, amelyet ennek a kornak balítéletei sohasem rombolhatnak össze."
     Igen, aki tud, állítson néhány ezer embert a helyes irányba, de ha csak néhányat el tudsz igazítani, máris jó szolgálatot végeztél; - egy azonban kötelességed: - új barázdát szántani önmagadban - önmagadnak!

     Nehéz, de csodálatos a mezei munka. Gyönyörködni lehet a sarjadó vetésben, számítgatni lehet a termés gazdagságát, de ami a legcsodálatosabb, fel lehet tekinteni. Nem traverzeket, gyárkéményt, szürke mennyezetet láthatsz, de rohanó felhőket, felkelő napot, arany ragyogást.