|
TANÍT A SZELLEMVILÁG
A Szentírás médiumi úton kapott tanításainál áttérünk a próféták korára. Az ezen időszakról szóló tanítások megértéséhez, bevezetőül néhány, szintén médiumi közlésben elhangzott támpontot adunk.
A próféta szó a görög prophétészre vezethető vissza, mely a jóst és a jóslat értelmezőjét, továbbadóját jelölte. Isten általuk adta tudtul ígéreteit és üdvözítő akaratát. Személyük általában a templomok szentélyéhez kötött, de éltek a királyi udvarban is, hogy Jahve akaratát közvetítsék az uralkodónak. A prófétaság és a prófétálás elragadtatott állapotra utal, melynek beszéde Istentől ered, többször is említve: "Ezt mondja az Úr," vagy "Halljátok az Úr szavát!"
A prófécia nemcsak szóban, hanem írásban is megjelenhet. A próféták túlnyomórészt az Istentől és törvényeitől elszakadást ostorozták, utalva a bűnök elhagyására, valamint Isten akaratának megtartásakor elérhető javadalmakra is. Meg kell említeni az ún. "hamis prófétákat" is, akik valamely érdekből, általában a fennálló hatalom kiszolgálására nem a tiszta, isteni üzenetet közvetítették, hanem az elvártakat, hogy a király, vagy a nép tetszését elnyerjék.
Az ószövetségi prófétáknál többször is megjelenik a megváltás gondolata, a Messiás ígérete, és az Újszövetségben is találunk utalásokat a beteljesedett próféciákra. Jézus az emmausi úton a két tanítványnak "Mózestől, meg valamennyi prófétától kezdve elmagyarázta nekik, mindazt, ami az Írásokban róla szólt." (Lk. 24,27.) Kortársai közül sokan magát Jézust is a próféták egyikének tekintették. Az Apostolok Cselekedeteiben Pünkösdkor, Péter apostol beszédében, a prófétálás a Szent Szellem karizmatikus adományaként jelenik meg. (Ap.Csel. 2,18.)
Az alábbiakban, Ézsaiás könyvének következő alkalommal kezdődő ismertetése előtt, szemelvényeket adunk szellemi Oktatóink eme tárgykörben adott tanításaiból. Szeretettel ajánljuk és adjuk tovább szellemi Tanítóink közléseit. Hisszük és reméljük, hogy valóban mindenki megtalálhatja benne azt, ami a mindenkori lelki-szellemi épülésében irányíthatja, segítheti.
KV. - Körvezető; TSZ. - Tanító Szellem
KV.: Bár prófétái mindig is voltak Izraelnek, de mi lehet az isteni rendezés különleges szándéka, hogy éppen a királyok körülbelül négyszázötven éves története alatt jött létre az írott, könyvekbe foglalt prófétai irodalom?
TSZ.: Azért, mert a királyok kora előtt gyakorlatilag egy majdnem széthullott és nem egységes, mondhatni nomád népről volt szó. Át kellett menniük még az egyiptomi rabságon, az ottani eseményeken, azon, hogy a vándorlás folyamán elfelejtse mindazt, ami annak a kornak sallangja és felszedett rossza, és csak a jót tarthassa meg. Át kellett menniük egy nevelő folyamaton, hogy egy természetes és szenvedtető lepusztulás után tisztán, a saját hazájába és saját Istenéhez jusson el. A honvédő háborúk ezeknek az időknek az átmenetele, mely sok végpusztulással, nagyon sok feladattal járt, hiszen magának a népnek egyes csoportjai is pusztultak ezen idő alatt. Elérkezhetett ennek az Egyisten-hitnek a tökéletes kialakulása, de elérkezett az ellenhatás is. Mindazon, amit még a régi rossz beidegzettség és régi rossz tulajdonságok képviseltek, és ami a környező népekből még mindig vissza-visszacsábító és rontó hatásokként érkeztek, - hiszen tudjátok, hogy mennyit harcoltak a szomszédos népek és a bálványimádók ellen - azon még keresztül kellett mennie ennek a népnek a királyok korában, (mely nem éppen egy egységes, hanem nagyon viharos korszak volt) míg eljuthatott az ún. előkészítő folyamathoz. Ez volt a próféták kora, amikor gyakorlatilag a még mindig fennálló hibáknak, ferde elképzeléseknek, nézeteknek a letudására való figyelmeztetés, tanítás, nevelés folyt, előkészítve egy olyan utat, olyan megjelenést, amely kétezer évvel ezelőtt történt meg. Megérett az idő, hogy nagyon sok régi rossz elpusztuljon, nagyon sok új megerősödjön és megszilárduljon, és ez a különös elegyű izraeli nép Urunk megjelenésekor a befogadhatóság állapotába kerüljön. Ez egy sokrétű, sokágú és hosszú időn keresztül elhúzódó munkát jelentett a próféták sorozatában.
KV.: Dávid és Salamon esetében király és próféta még ugyanaz a személy. Haláluk után a két hivatás élesen szétválik és nincs többé prófétáló király.
TSZ.: Igen, mert az aránylag rövid időszakuk az, amikor a király annyira Istentől kiválasztott, felkent, hatalmas, mondhatni alapító személy volt, hogy ez a két funkció egybevágott. Minden továbbiban már külön kellett működnie az országot fenntartó, rendező, irányító királyi hatalomnak, és a szellemmel, az isteni tudományokkal foglalkozó prófétai ágnak. Ez természetes és magától értetődő, de nem is található többé olyan egyéniség, mint Dávid és Salamon király. Nemcsak azért, mert ők próféta lelkek voltak, hanem nekik teremteni is kellett.
KV.: Miért küldi Isten Jónást Ninivébe, amelyről azt olvassuk, hogy nagy városa volt Istennek, hiszen nem is sokára ők viszik fogságba Izraelt?
TSZ.: Az összefüggésekben úgy is lehet mondani, hogy Egyiptom nagy országa volt Istennek, mint ahogy Ninive nagy városa volt Istennek. Mind a kettőnek nagyon is megvolt a maga feladata a nép életében, éppen mindig akkor és azzal, amikor le kellett törni a gőgös elbizakodottságot, széthullottságot, össze kellett őket fogni és alázatra nevelni, a későbbi idők kedvéért. Ez a történésekből kiolvasható, mert ahogy nagy város volt Ninive, nagyot is tett azzal a néppel, akit odahurcolt. Minden történet és a hazába való visszakerülés, a szenvedésen, bajon és gondon keresztül, mindig valami gazdagodással járt.
KV.: Ennek a kérdésnek szinte párhuzamos megfelelője Dániel próféta működése Babilonban. Nabukodonozor álmának megfejtése, vagy talán inkább így mondhatnánk: Isten által való feltárásának közlése után, a főváros kormányzója lett, és ami még ennél fontosabb: a babiloni bölcsek elöljárója lesz.
TSZ.: Semmi körülmény között nem azért, mert egy álom megfejtését Isten megadta neki, hanem mert ebben a tevékenységben dolga, feladata volt. Neki eddig el kellett jutnia, olyan tehetséggel, olyan Isten áldotta különleges képességekkel, mint amilyenekkel Dániel valóban rendelkezett, és amit az írásaiból ki is olvashattok. Neki akkor, abban az időben, erre az állomáshelyre el kellett jutnia, hiszen sokkalta többet tudott úgy tenni, mintha egyszerűen csak a népnek egyik fia maradt volna. Az Ő tudása, tájékozottsága, prófétai lelke volt az, amely nemcsak a saját népének javát szolgálta, de annak a népét is, amelyben ott letelepedett, és ahol olyan magas tisztséget kapott. Akkora szót és rendelkezési jogot, amellyel ki is fejthette mindazt a jót, azt a tudományt, ami benne megvolt. Tehát itt a két népre szétágazó, és nagyon is irányt mutató személynek az őt megillető és megfelelő állomáshelyre kerüléséről van szó. Arról a posztról, amelyről a munkáit ki lehetett fejtenie. Odáig el kellett jusson, még az oroszlán udvarból is.
KV.: Hóseás 6,1-2: "Jöjjetek, térjünk meg az Úrhoz, mert Ő megsebez, de meg is gyógyít, megver, de be is kötöz bennünket. Két nap múltán életre kelt, harmadnapra föltámaszt bennünket és élünk majd előtte." Ezek a mondatok, a saját megtisztulásunk törvényeinek feltárásán túl, Jézus Krisztus szenvedéseire előremutató próféciaként is felfoghatók?
TSZ.: A saját megtisztulás, a hibáknak, bűnöknek, fennálló rendellenességeknek a "meggyógyulása" szenvedéssel, megsebzési kínokkal jár, (bár az ember alapvetően nem szenvedésre van teremtve!) mert csak utána következhet be a gyógyulás és annak állapota. Természetes, hogy ebben összefüggés van: egyrészt Urunk leérkezésének és az Ő történetének mintegy előrevetítése, de ugyanakkor a minden emberi léleknek az útja is. A hibák, bűnök, minden, ami az ember-lelket ide köti a Földhöz, azok szenvedések, fájdalmak és bajok. A gyógyulási folyamat legtöbbször nem kellemes, de azon keresztül érhető csak el megint az egészséges állapot. De hiszen ti ezt nagyon jól ismeritek. Hányszor hallottuk örömmel tőletek: "A Te vessződ és botod, azok vígasztalnak engem." Dávid énekében van ez, teljes összhangban a kérdésben felvetettekkel. (23. Zsoltár - Szerk.) A vessző és a bot pedig fájdalmat jelöl. Az eltérés, az elhajlás, a másfelé elkóborlás másként nem gyógyítható, mint vesszővel és bottal, hogy az egészséges útra visszatérjen a lélek. Ezekben a prófétai írásokban is, más szavakkal kifejezve, de ugyanez van.
KV.: Mit ír le Ézsaiás, (53,2) amikor a Megváltóról prófétál, mondván: "Nem volt néki szép alakja, amiben gyönyörködhettünk volna, sem olyan külseje, amiért kedvelhettük volna. Megvetett volt és emberektől elhagyatott, fájdalmak férfia, betegség ismerője." Ő itt a keresztrefeszítés eseményeiről beszél, vagy még sokkal többről?
TSZ.: Sokkalta többről! Mégpedig arról, amit úgy ismertek, hogy a Világosság a Földre jött, de a sötétség nem fogadta Őt be. A sötétség földjének - akár akkor, akár most - mindig az előnyös megjelenés, a gazdagság, a csillogás, a mindenféle hasonló vonásokkal rendelkező az, amely kedves és amely tiszteletre méltó. Pedig Annak, Aki a bűnöknek a megváltásáért jött ide, Annak a legmélyebbről, mondhatni egészen alacsonyról, egészen a magasokig kellett minden megjelenéshez és állapothoz szólnia. Az Ő szépsége egészen másban mutatkozott meg, és ezt a szépséget csak az vette észre, aki már nem a sötétségben állt, hanem volt egy belső világossága. Ezen Fény mellett látható, hogy a külsődleges jelek nem felelnek meg annak, ami belül van, de kifejezik azt, amiből ki kell kerülnie mindenkinek. Szenvedésekből, bajokból, rossz megjelenésből, és minden egyebekből, amelyek annyira nem elfogadottak és annyira nem kedvesek, még a mai kor emberének sem.
KV.: Milyen tanítást hordoz a Jeremiás 36. rész? Az Úr utasítására Jeremiás lediktálja Báruknak Isten valamennyi prófétai kijelentését. Báruk felolvassa a népnek és a főembereknek is, akik megrettennek és jelentik a királynak, aki meghallgatva azok tartalmát, megrendülést nem mutatva, szétvágja és elégeti azokat. Mitől csökevényesedett el a királyban a jelentőségtudat?
TSZ.: Nem nevezhető annak, hiszen abban a korban mást fejezett ki a királynak a cselekedete. Könnyű manapság, ezzel a mai emberi tudattal idegenkedve fogadni, de annak a kornak az embere nagyon is jól értette ennek a gesztusát. Nem azért nem mutatott megrendülést, mintha nem értette volna, hogy milyen súlyos és problematikus dolgokról van szó. Akkor, amikor a főemberek és a nép meghallgatván ezeket az előrejelzéseket, megrettenve, a királyt, mint legfőbb emberi hatalmat, értesítették erről. Ő ezzel a gesztussal azt mutatta: meghallgatta, de egyúttal eléget, megsemmisít minden olyan értesítést, minden olyan már eddig amúgy is tudomásukban lévő dolgot, amely súlyosbíthatná, ijeszthetné, még nagyobb félelembe kergethetné, mondhatni megbénítaná a cselekvőképességüket. Gyakorlatilag ez egy bemutató volt: Meghallgattuk, tudomásul vettük, a javítást elkezdjük. Ezzel az elégetéssel azt mutatjuk be, hogy megsemmisítjük azokat a hibáinkat, történéseket, törekvéseket, amiért ez a nagyon kemény, sok mindent előre kilátásba helyező isteni jóslat elhangzott. Tehát ez félig egy ígéret, félig tudomásulvétel, hogy a továbbiakban ne a megrendülés, a megijedés legyen az, amely motiválja a népet és annak minden tagját, hanem inkább az igyekezet. Felszámolni, megsemmisíteni azt, ami bekövetkezne, ha teljes egészében kibontakozna mindaz a rossz és mindaz a ferde elképzelés és félrevitel, amiről szólt a jóslat. Annak a kornak az embere egészen másképp értelmezte a gesztusokat, jeleket, mint a ma embere. Ha ebből indultok ki, akkor különösebben nem lehettek elítélő véleménnyel a király magatartásáról.
KV.: Ezékiel 40-47. részben az új templomról szóló látomásnak a leírása van. Hol van ez a templom? Létezik-e a megszentelődés szféráiban, vagy saját bensőnkben kell felépíteni azt, hogy Isten megszentelje, erőket árasszon rá?
TSZ.: Ez egy összetett kérdés, egyik vetületét fogom elmondani. Ez a templom még nem létezik, de építés alatt áll. Azt jelképezi, - ahogyan már nem egy alkalommal említettük - hogy minden emberlélek a maga munkájával, javulásával, emelkedésével, mondhatni, egy-egy kis téglát képvisel egyetlen hatalmas, fénylő mennyei templom falánál, annak építésénél. Gyakorlatilag még messze van az az idő, amikor a hatalmas templom felépülhet, amelyben minden megváltozott és megjavult, emelkedett lélek együtt van, mintha építő kövek lennének egymásba kapaszkodva és egyesülve. Egyetlen csodálatos, hatalmas, megszentelt és megszentelésre váró épületnek lehet ezt fölfogni, egy összességnek, együttesnek, egy összefogott csodálatos szellemi egyesülésnek, amely állandóan épül, állandóan emelkednek a falai, de teljesen készen még természetesen nincsen. Ez az egyik vetülete ennek a dolognak. A másik pedig inkább az: ha saját magát mindenki, mint egyetlen csodálatosan összefogott és együttesen fénylő hatalmasságnak tekinti, - nevezzük úgy, hogy épületnek, létesítménynek, amelyben Atyánknak kedve telik, arra szeretettel és megszentelve néz, - akkor mindenki úgyis igyekszik. Amíg ennek tudatában nincs, vagy ha tudatában van, de nem cselekszi, addig még ez az épület egy kissé hiányos. Ez egyúttal egy gyengéd figyelmeztetés és alapvető tájékoztatás is arról, hogy itt gyakorlatilag az össz-szellemi együttesről van szó, mint Atyánknak tetsző, fénylő, csodálatos templomáról, melyben Ő az Úr. Ezzel a jelképpel jobban érthető.
KV.: 1.Péter 1,10-12.: "Ezt az üdvösséget keresték és kutatták a próféták, akik a nektek szánt kegyelemről prófétáltak, kutatva, hogy melyik, vagy milyen időről tett kijelentést Krisztus bennük lévő Lelke, amikor előre bizonyságot tett a Krisztusra váró szenvedésekről és az ezeket követő dicsőségről. Ők azt a kijelentést kapták, hogy nem maguknak, hanem nektek szolgálnak azokkal, amikről most az evangélium hirdetői prédikálnak nektek a mennyből küldött Szentlélek által, és amikbe angyalok vágyakoznak beletekinteni." Ez egy hihetetlenül tömör, egyszerre nagyon sok törvényszerűségnek együttes munkáját kifejező csodálatos tanítás. Kérjük, hogy vezessetek be a mélyebb megértésébe, amennyire lehetséges, hiszen hol vagyunk még a betekintést vágyakozó angyalok szintjétől?
TSZ.: Itt azt kell szem előtt tartani, hogy egy, a megértéssel kezdődő folyamatról van szó, amikor az emberlélek megérti azt, hogy szenvedések tüzében kell kiolvasztania magából mindazokat a tulajdonságokat, az üdvösségre vivő, javult és tisztult állapotokat, amelyben remélheti, hogy eljut az üdvösségére. Mert el fog jutni! Itt egy hatalmas, felfelé ívelő folyamatról van szó, amelyet e prófétai korban kellett elkezdeni. Azt megelőzően nem volt ennyire nyíltan kimondva, hogy sok szenvedés, megpróbáltatás és esetleg önmagunkkal való küzdés árán fontos elhagyni azokat a tulajdonságokat, lelki vonásokat, melyek megtétele után reménykedhet csak az ember, hogy felsőbb fokozatokra léphet. Egészen odáig, ahol már az angyali szintnek van betekintése: mit kell tenniük, mi vár még rájuk. Ti a nagyon boldog lelkeknek szoktátok őket említeni. Ennek az állapotnak a megismeréséhez kell fokról-fokra, lépésről-lépésre eljutnia az egyre jobban haladó emberléleknek.
Ennek az egész folyamatnak az elindítása történt itt, a prófétai korban. Soha ne feledkezzetek meg arról, hogy elsősorban a magatok fejlődésére és táplálására kapjátok ezeket a magyarázatokat. De azokra is gondolunk, akik még nem olvassák a Szentírást. Mindig tartsuk szem előtt azokat, akiket indítanunk kell. Egy valamire figyelmezzetek: amikor az induló olvasótáborra gondolva kialakul egy válasz, ti azt befogadjátok, de már nagyon jól tudjátok, hogy mögötte és fölötte van bennetek egy többlet! Ha ezt a kettőt összehasonlítjátok, aránylag kevesebb munkával kikövetkeztethető a következő lépés: nektek van egy olyan fórumotok, ahol ezeket a válaszokat tovább írjátok és szerkesztitek. Ebben egy-egy rövid megemlítést, utalást tehettek arra, hogy akit érdekel, abban a számára hozzáférhető az eddig összegyűjtött anyagból az, amely iránt éppen érdeklődik. Ez nem azt jelenti, hogy feltétlenül szükséges az általunk adott eddigi tanításoknak egy könyvtárnyi kinyomott anyaga, hanem, hogy az a néhány ember, akinek valóban kell ilyen irányú és ilyen vonatkozású ószövetségi magyarázat, meg legyen a lehetősége, hogy hozzáférjen. Természetesen nem a szellemi világ dolga az, hogy realizálja a sokkalta szélesebb körű terjesztést, de ez egy olyan lehetőség, amelyben az érdeklődők megtalálhatják azt, amit keresnek.
Összeállította: Kotányi Ottó
|
