2007. IV. negyedév
TARTALOMJEGYZÉK
Életprogram * Krisztus küldetése * Veled, vagy ellened
Advent és karácsony * A prófétaság
Tanít a szellemvilág

      Folytatjuk Ézsaiás próféta könyvének médiumi úton kapott magyarázatát.
(KV: Körvezető; TSZ: Tanító Szellem)

KV.: 29,1: "Jaj Ariélnak, a városnak, ahol Dávid táborozott!" Honnan ered és mit jelent ez a megnevezés? TSZ.: Az egész városnak egy hatalmas szellemi védelmezője volt, Uriel. Ez egyáltalán nem volt véletlen, mint ahogy az sem, hogy Dávid pontosan ott lakott, tartózkodott. Ennek a szellemnek a védelme és hatalma alatt életének egy olyan szakasza pergett ott le, amelyre pontosan akkor szüksége volt. Az, hogy jaj annak a városnak: ez egyértelműen jelzi, hogy a város lakossága, életvitele, szemlélete eltért attól, amelyet az ő védelmezőjének szellemisége a számára annak előtte biztosított. Ez egy erőteljes figyelmeztetés arra, hogy eddig minden rendben volt, hiszen olyan lakója is volt ennek a városnak, akire büszkék lehettek. Mivé változtatok, hogy most ezt kell, hogy mondjam: jaj nektek!
KV.: Mi úgy tudjuk, hogy Ariel negatív erőt képvisel.
TSZ.: Igen, gyakorlatilag annak a négy égi hatalmasságnak, akiknek a neve mögött az "el," az "éli" szó áll, annak a szellemisége és védnöksége volt igen sokáig a városon. De ez nem maga az illető szellemiség volt, hanem egy földi vonatkozású hely, város, közösség, mely egyáltalán nem azonos azzal a szellemmel. Gyakorlatilag a név egyetlen betűjének megváltoztatásával a földhöz ragadt anyagias változat lett kifejezve. A szellemiség mindaddig védte, védelmezte a várost, amíg ellene nem keltek. A megváltozott név már nem Uriel volt, hanem Ariel, és éppen ezért történt a figyelmeztetés, hogy el ne térjenek még jobban, nehogy egy még újabb nevet kelljen adni nekik!
Ariel és Uriel névkapcsolatában minden megjelenésnek a kettőse érezhető, mert minden magában hordja a saját ellentétét is. Amíg egybefogottan működik, addig kizárólag csak az égi vonatkozású dolgok érthetők bele. A város már nem kaphatta az eredeti szellemi nevét, hanem azt a változatot, ami neki az ellenoldala. Ha most csak saját magatokra gondoltok: nektek is megvan a jó és rossz oldalatok. Egymással küzd bennetek mind a két lény részetek, és az a dolgotok, hogy itt a Földön, ahol még megnyilvánulhat az úgynevezett ellenoldalatok, itt hasonlítsátok össze, itt küzdjetek vele, és legyen egybefogott és kizárólag jó.

KV.: 29,8: "Mint az éhező, aki azt álmodja, hogy eszik, de ha fölébred, üres a gyomra... úgy jár a népek egész serege, amely Sion hegye ellen hadakozott." Milyen történésekről van itt szó?
TSZ.: Sokkal tágabb értelmű, a történelmi események szinte közömbösek a mi szempontunkból. Az éhező, aki eszik álmában, annak olyan elképzelése, olyan álma van, amelyet meg kíván valósítani, amire vágyik, arra joga van, és hogy azt el fogja érni. A valóságban azonban nem válik valóra, mert fölébredve már nem sikerül végrehajtania, marad változatlanul olyan éhező, mint amilyen álmában volt. Ez egy elképzelés, egy terv, nevezzük most álomnak, amit végre akar hajtani, és amitől sokat vár, hogy attól "jól lakik," attól gazdagodik. A végrehajtás folyamán, amikor felébred arra, hogy vagy elrontott valamit, vagy nem teljesített, nem végzett teljes erővel, akkor a helyzet marad pontosan úgy, mint volt, kezdheti elölről az egész küzdelmet. Tehát ez egy nagyon komoly figyelmeztetés, sokkal tágabb értelmű, mint akár egy város elleni ellenséges támadás.

KV.: 30,1: "Jaj a pártütő fiaknak... akik tervet szőnek nélkülem, szerződést kötnek, de akaratom ellenére, vétket vétekre halmozva!" A pártos fiak ezek szerint a teljesen anyagba süllyedtek voltak, hiszen értelmezhetjük a teremtés kezdetén az Elsődöknek az időszakát is, de azt is, amiről itt a Szentírás konkrétan szól.
TSZ.: A régi szellemi tanítások értelmében így is felfogható, de számotokra már nincs gyakorlati jelentősége. Azonban egyszer és mindenkorra értéket képvisel minden olyan pártütési szándék, ami az égi, szellemi vonaltól eltér. Ezek olyan pártütések az ember eredeti céljával és rendeltetésével szemben, ami bizony meghozza a maga megtermett gyümölcsét, mert a föld, mondhatni az anyag, egy darabig táplálja, de utána visszaüt rá, ha megfeledkezik arról, hogy valójában szellem és szellemi feladata van. A pártütő ifjak azok a mindig újabb és újabb irányzatok és egyebek, amelyek igyekeznek megzavarni azt a természetes folyamatot, ami esetleg éppen elindult és már haladna is. Ezek számára való a figyelmeztetés, hogy a végsőkig nem vihetik a terveiket. Ha visszamegyünk az időben, pártütő ifjak mindig vannak, mindenkor voltak! Mindig, minden körülmények között a pártütést helyre kellett hozni azoknak, akik elkövették!

KV.: 30,7: "Egyiptom segítsége üres hiábavalóság. Ezért nevezem őt tehetetlen szörnyetegnek." Egy más fordítás szerint: "Hitvány és üres Egyiptom segítsége, ezért nevezem őt nagyszájúnak, aki veszteg ül." Van olyan fordítás is, hogy: "Mert Egyiptom segítsége hiábavaló, mit sem ér, ezért nevezem így: Ráháb, a tehetetlen." Jó példa a már említett fordítási problémákra. Mi itt a helyes értelmezés a három különböző megfogalmazásban?
TSZ.: Ne zavarjon benneteket akár tizenhárom előfordulás sem, mert itt nem Egyiptomról van szó, ez csak a felszín. A történetben valóban egy Egyiptomtól kért és várt segítség van említve, mint mentség, mint menekedés, mert Izrael a valamikor, mondhatni rokonnak tekintett Egyiptomot kérte, valamely nagyon komoly és vitás helyzetében. Ez a prófétai nyilatkozat azt jelenti, hogy Egyiptom abban az időben már nem volt olyan hatalom, amelyben meg lehetett bízni, vagy olyan erői lettek volna, amellyel a szomszédjának segíthetett, örült, ha a maga bajával megbirkózott. Nagyon jól tudta, hogy ezt a segítséget nem tudja úgy megadni, az ígérete csak egy gesztus volt, ami gyakorlatilag semmit nem segített volna. Ezt nagyon jól tudta a próféta. Másról van szó. Honnan kért és honnan várt Izrael segítséget a legnagyobb bajában? Egy másik földi hatalomtól, holott számos alkalommal bebizonyosodott már, hogy neki más segítsége van! Elfelejtett ott szólni, ahol kellett volna, és ahonnan hathatós segítség érkezhetett volna.
Ráhábra visszatérve: Ismeretes, hogy ő nagyon megsegítette Izraelt a város ostrománál, (mentette az izraeli kémeket - a Szerk.) mégpedig Izrael Istenére hivatkozva, Aki mellé állt. Ráháb olyan valaki, aki nem Izrael Istenének segítségével szolgálja az őhozzá forduló nép érdekét. Ott az a Ráháb, aki Izrael Istenére hivatkozva segít, itt egy Ráhábnak mondott nagyszájú egyiptomi nagyhatalom, aki a saját gyengeségében ül, és bizonyára nem segített volna olyan eredményesen. Az "ellen Ráhábról" van szó, az ellentörténésről, ennek a névnek a felhasználásával nyilvánvalóvá téve az eredményes segítségnyújtást, mégpedig Izrael Istenéhez kötötten. Itt van a kettősség és a különbözőség a két régi történet között.

KV.: 30,9: Szintén a pártütőkről: "Nem akarnak hallgatni az Úr tanítására. Azt mondják a látóknak: Ne lássatok! Hagyjatok békét nekünk Izrael Szentjével!" Ezek a pártütők már nemcsak ellene fordulnak az atyai szellemiségnek, hanem az ellentét szellemével működnek együtt?
TSZ.: Gyakorlatilag ellene mindannak, amiért eddig dolgoztak, és amire eddig figyelmeztetést, segítséget, életet, mindent kaptak. Azt mondják a látóknak, hogy ne lássatok! Vagyis azoknak a társaiknak, akik még mindig nyilvánvalóan tudják, látják, értik, hogy miről van szó, és akik a jó útmutatásokat követnék. Gyakorlatilag még azokat is magukkal rántanák, azokat is lekezelik, leszólják: ne lássatok úgy, hiszen mi egészen mást mondunk, mást közlünk. A másik oldalra ez ugyanígy vonatkozik. Szembefordulásról van szó nemcsak az eddigi szellemiségnek, de azoknak is, akik még abban megmaradtak. A fertőző hatást említi az Írás pártütőnek, mert egy erőteljesen fertőző tevékenységnek a folytatásáról van szó. Nem újdonság, ismerhetitek, hogy saját népetek történetében is hányszor fordult elő pártütő fertőzés!

KV.: 30,18: "De még vár az Úr, hogy megkegyelmezhessen, még hallgat, hogy irgalmazhasson. Megkegyelmez az Úr, ha Hozzá kiáltasz." A válaszhoz mindenképp kell a kiáltás, a kérés, de akik alacsony szellemi fokozaton vannak, ezt a kiáltást nem tudják megtenni. Mi lesz akkor velük?
TSZ.: Ha nem kiált, akkor szól, ha szólni nem tud, akkor sóhajt. De olyan ember nem létezik, nem is létezett soha a Földön, aki valamilyen formában, akár a legenyhébben is, de nem nézett fel az ő Urára. és nem jelezte, hogy valahol benne, körülötte valami baj van. Itt egy olyan helyzet alakult ki, amikor már nagyon alapos javításra, és Isten hosszútűrésére volt szükség. Ezért van az elején úgy megemlítve, hogy még vár, mert tudja, hogy előbb-utóbb fordulat következik be. Ha szólna, akkor az egy olyan isteni dörgedelem és nagyon erőteljes figyelmeztetés lenne, aminek még nem érkezett el az ideje, még van remény és lehetőség a fordulásra. Még lehet Hozzá kiáltani annak, azoknak, akik tudják, hogy a segélykérésre, a kegyelem adásra még megvan a lehetőség. Ezért említettem egy kicsit furcsa módon azt: aki kiáltani nem tud, az szól, akinek szólásra sincsen már ereje, az csak felsóhajt segítségért! Az Úr füléig nemcsak a kiáltás, hanem a sóhaj is eljut!

KV.: 30,25: "Minden magas hegyen és kiemelkedő halmon pedig csatornák lesznek, vízvezető árkok a nagy öldöklés napján, amikor leomlanak a vártornyok." Mi ez a nagy öldöklés és hogyan függ össze a csatornákkal és vízelvezető árkokkal?
TSZ.: A vízelvezető árok egy rohanó áradatnak a levezetése anélkül, hogy az egész környezetét magával sodorná és pusztítaná. Várható egy olyan égi csapás, bármiféle formában, (hiszen ezek mind átvitt értelmű, jelképes beszédek) amely felülről indul és a földön csapódik le. Itt nem vízözönre, villámcsapásra, viharra, akár egy ellenséges támadásra kell gondolni, de még akár járványra sem, vagy bármire, ami egy akkora csapás, amelyben a nép fel kell figyeljen arra, hogy valamit nem jól végzett el. Ehhez egy olyan, a népet érő rossz hatás szükséges, ami megfordítja azt az állapotot. Ha ez bekövetkezik, annak jó egy bizonyos mederben folynia anélkül, hogy az is sérülne, ami esetleg nem arra való. Hiszen mindig van kettősség a Földön, semmi olyan nincs, hogy ez csak egy borzasztó bűnös Föld, ami arra való, hogy elpusztuljon. Mindig és mindenütt, minden apróságban fel lehet fedezni a jót is a kettőségben. Mi volt abban az időben a legnagyobb veszedelem? Amikor egy olyan harc, tűzvész, földrengés, egy olyan természeti, vagy emberi csapás érkezett, amikor pusztult a város és benne a lakók. Tömeges pusztulást jelentett a várfalaknak és a tornyoknak a leomlása. Ebben a jelképrendszerben is benne szerepelt valami nagyon komoly figyelmeztető és kártevő dolog érkezése, amelyre jó lesz, ha fölkészülnek. Ezt jelképezte az a bizonyos vízlevezető árok, amely szinte levezeti, lefuttatja ezt az egészet, hogy lehetőség legyen a tisztább területeken új életet kezdeni. Újra kell építeni mindent!

KV.: 30,33.: "Mert régóta készen van a vesztőhely, (más fordításoknál a szörnyű tűzhely) készen áll a királynak is, mélyre és szélesre készítve, bőven van tűz is, fa is. Az Úr lehelete úgy lobbantja lángra, mint egy kénköves patakot." A szörnyű tűzhely a Hinnon völgyében lévő Tófettre vonatkozna, ahol gyermekáldozatokat mutattak be Molochnak, és most az asszírokat égetnék el?
TSZ.: Erről az eseményről mindenki tudott, ez a köztudatban volt. Mindig azt jelentette, hogy valami rossznak, valami fertőzőnek, valami nem a nép közé valónak a szétporlasztása, elmulasztása, elégetése, még akkor is, ha a népnek a királya is szerepelt abban az idézetben, amely éppen elítélésre szorult. Megint egy áttételes dologról van szó, arról, hogy a történelmi események, a régi gyermekgyilkosságok és áldozatok: emberáldozatok. Amikor Izrael ide került a hazájába, már nem élt az a régi népszokás, ami a csecsemőgyilkosságokkal ennek a szörnyű istenségnek áldozással hódolt, de még emlékeztek arra, hiszen az egész lelkiségük és meggyőződésük teljesen ez ellen volt. Tehát úgy tekintették ezt, mint borzalmas megszüntetni valót, mint elpusztítani, felégetni valót. Akár egy háborús járvány alkalmával a fizikai értelemben vett fertőzésről, akár egy régi vallásnak a maradványáról és áldozathozataláról, akár szellemi fertőzésről van szó, annak a felszámolása, felégetése van ezzel jelezve, mert abban a korban mindent, ami teljes eltisztítást és eltakarítást jelentett, azt égetéssel lehetett igazán végrehajtani. Megint csak egy szellemi magyarázat, pedig földi dolgokról van benne szó.

KV.: 31,1.: "Jaj azoknak, akik Egyiptomba mennek segítségért!" - mondja az Úr elítélőleg. Máshol épp a menekítés eszköze Egyiptom, az Ó- és az Újszövetségben egyaránt.
TSZ.: Megint csak kettéválik az Egyiptomba menetel, és az Egyiptomtól való bizonyos fokú segítségvárás. Nem erőszakkal lett oda elhurcolva Izrael népcsoportja, hanem ott kísérelt meg olyan ellátást, menedéket, minden egyebet találni, amiből később rabság lett, amiből Mózes vezette őket ki. Itt egy elbomló állapotról van szó: valami jót kerestek ott, de rosszat kaptak. Ebben az esetben is az történt, hogy Egyiptomtól vártak segítséget, amit természetesen nem kaptak; az imént beszéltük meg, hogy hogyan és miért nem. Kik voltak azok, akik Egyiptomhoz fordultak, ott tartózkodtak sokáig, akiknek valóban mondhatni a menedék, vagy a felvirágzás, az előbbre jutás volt? Mindig a legnagyobbak, nem a nép! A legnagyobbak, akikre mindig számított, akikre felnézett, akik iránymutatók voltak az egész nép számára. Nem azért, mert Egyiptomba mentek, hanem azért, amit Egyiptom jelentett nekik: menedéket, tanulságot, felfelé jutást, minden egyebet. A nép rabságban volt része hiába várt segítséget, de az úgynevezett nagyjai mindig megkapták a maguk támogatását Egyiptomtól. Itt egy kettős dologról van szó: mi az, amikor egyeseknek segítség és támasz, másoknak magukra hagyás.

KV.: 31,8.: "Elbukik Asszíria, de nem férfiak kardjától, nem emberek kardja pusztítja el." Ha nem csatában pusztul el, akkor mitől? Van olyan vélekedés, hogy pestis pusztított az asszír seregben, erre utalna az imént említett Hinnon-völgyi elégetés. Itt, ebben az esetben, az Úr haragjának a beteljesülése?
TSZ.: Nem erről volt szó, itt sokkal hétköznapibb a magyarázat. Minden háborúnak, különösen azokban az időkben, de még az utóbbi évszázadokban is, tipikus kísérő jelensége volt a pestis. Amikor harci események voltak, rengeteg volt a temetetlen halott, és abban az éghajlatban a pestis szinte természetes következmény volt. De ha tizedelte is az asszír hadsereget, az nem volt azonos az asszír néppel. Számos olyan nép élt a Föld hátán, akik egyszer csak, egy idő lefutása után eltűntek, jelentéktelenné váltak, beolvadtak valahova máshová. Gyakorlatilag az asszír nép a maga, mondhatni történelmi feladatát beteljesítette. Véget ért számára az, ami rendeltetett, megtette, távozhatott. Nem egyszerre elsöpörve a Föld felszínéről, hanem természetes elhalással, természetes lecsökkenéssel. Csoportok elköltöztek, beolvadtak más népekbe, egy évszázad után már nem is tudták, hogy ők Asszíriából származtak, és hogy annak vehetők. Egyszerűen mindenestül eltűnt a Földről az a nép, az a kultúra, az a politika, hadsereg, minden, amit Asszíriának lehetett nevezni. Került helyére más! Mint ahogyan mindenütt, ahol eltűnt egy nép, előbb-utóbb valamely maradvány nép támadt, akik már egyáltalán nem voltak azonosak a régivel, az ősivel. Ugyanez történt itt is. Miért haragudhatott volna az Úr Asszíriára? Mert teljesítette a feladatát? Azok a háborúk és csapások, amelyekkel Izraelt illette, felfogható úgy is, hogy isteni küldetés. Ha egy nép a sorsát, feladatát beteljesíti, akkor az a történelem színpadáról eltűnik, szelíden, csendesen, észrevétlenül, egyszer csak nincs, és csak jóval később derül rá fény, hogy volt.
KV.: 36,10.: Asszíria királya az Úr jóváhagyását jelzi az izraelieknek: "Talán az Úr tudta nélkül vonultam volna fel ez ellen az ország ellen, hogy elpusztítsam?" Később viszont ezt mondja: "Az Úr megmentheti-e kezemből Jeruzsálemet?" Ez ellentmondásnak tűnik, mi itt az igazság?
TSZ.: A király nagyon is tudatában volt annak: ha Izrael Istene nem engedte volna meg, hogy Ő ezt tegye, akkor akármit is akart volna, az nem sikerül. Az ellentét csak látszólagos, mert másodszorra már nem az Isten hatalmát elismerő és felismerő uralkodó mondta ezt, hanem amikor már elvonatkoztatta magát Izrael Istenétől, és kizárólag a saját hatalmát fitogtatta. Tehát ez egy kettős magatartás: tudatában van annak, hogy ő isteni feladatot teljesít, de tudja azt is, hogy a beteljesítés akár az is lehetne, hogy ő valóban bevonul Jeruzsálembe. Rövid és nagyon is összefogott értesítés, nem túl nehéz felismerni az összefüggést.

KV.: 37,30.: "Ebben az évben azt eszitek, ami a tarlón nő, a második évben azt, ami annak a magvaiból hajt; a harmadik évben azonban vessetek és arassatok, ültessetek szőlőt, és egyétek a gyümölcsét!" Ez mezőgazdaságilag érthető, de mi ennek a szellemi értelmezése?
TSZ.: Ugyanaz, mint ami a mezőgazdasági értelmet mutatja, csak egy más létsíkon és más lehetőségek között. Mégpedig azért, mert ami a "tarlón" nő, azok gyakorlatilag lehetnek olyan vadnövények, melyek valóban fogyaszthatók. Ismeritek jól: számtalan olyan növény van, amelyet nem ápolnak, nem gondoznak, mégis táplálkozás céljára nagyszerű, egészséges, sőt még gyógyító is lehet. A következő évben ezeknek a "növényeknek" magvaiból nőnek a legjobban kifejlett, a legjobban termő származékaik. Nyugodtan lehet ugyanazokat szedni, mert még bővebb, még alaposabb, még jobb termést adnak. A rákövetkező esztendőben már olyan "növények" ültethetők, amelyek "kerti növények" és amelyek bővebben termők és nagyobb termést is adnak. Ez már a "kultúrnövény!" A szőlő és gyümölcs ültetvény szinte már a felső foka ezeknek, szellemi értelemben véve: mi a tápláléka annak az embernek, aki még csak kezd szellemileg táplálkozni? Az, amit itt-ott természetes módon tapasztal, befogad és táplálja őt. Azután ezeknek a "táplálékoknak" már egy fokozottabb formája a "gondozott," figyelmesen ápolt lelki táplálék, majd már az annál is feljebb való. Ez egy folyamat, nem lehet egyszerre a magasabb fok, mert akkor annak nincs alapozása! Korának embere nagyon értette az ilyen hasonlatokat, a jelkép-rendszer sokkal többet mondott, de manapság már megfejtést igényel.

KV.: 38,1.: Az Úr azt üzeni Ezékiásnak, hogy nem maradhat életben, aztán mégis megbocsát neki, mert: "Arcát a fal felé fordítva imádkozott az Úrhoz." Azt megértjük, hogy a bűnbánatra, a bocsánatkérésre megkapja a bocsánatot, de miért van kihangsúlyozva a fal felé fordított arc? A zsidó emberek ma is arccal a Sirató Falnak fordulva mondják imáikat Jeruzsálemben.
TSZ.: Hihetetlenül pontos és tiszta jelkép. Mit tesz az, aki igazán elmélyülten imádkozik az Úrhoz? Akár a király, akár bárki is a Sirató Falnál, amikor igazán mélyen és lelki átadottsággal fordul az Úrhoz, a háta mögött hagyja a hétköznapi, emberi dolgokat, nem azzal foglalkozik, az nem látható a számára. Itt nem a fal a lényeg, hanem az elfordulás. Hiszen egy fal felé fordulva, ha kinyitja szemeit, akkor sem lát mást, csak azt a központot, melyre irányítja és koncentrálja a figyelmét. Pontosan oda fordul, abba az irányba, amelyre szüksége van, kizárva minden mást, ami elterelő figyelmű, vagy zavaró lenne, és ami akkor tökéletesen fölösleges.