|
VELED, VAGY ELLENED?
Kuklis Géza
Egy kis írás, dolgozat vagy elmélkedés került a kezembe, 1966-ból. Arra már nem emlékszem, hogy ki volt a témaadó, s milyen körben, közösségben foglalkoztunk a kérdéssel.
A cím ez volt: - A férfi és a nő hivatása, a házasság! - E probléma hordereje, örök aktualitása folytán újra gondolása, tisztázása, igen merésznek, sőt egy kissé fellengzősnek is hatott számomra. Ha belegondoltam, hogy e témában hány nagy gondolkodó, a világirodalom nagy szellemei fejtették már ki eddig is véleményüket zseniális alkotásokban, úgy naivitásnak és szerénytelenségnek tűnt, hogy bármit is kitaláljak, feltaláljak, hozzátegyek mindezekhez.
Természetesen minden gondolkodó ember előbb-utóbb szembe kerül mindazokkal a kérdésekkel, amelyek az emberiséget alapvetően foglalkoztatják, s ha úgy érzi, nem tud mást tenni, mint tovább rágni e nagyon is lerágott csontot, legfeljebb beáll vegetáriusnak.
Később került a kezembe egy másik dolgozatom, - ez már 1981-ből, nem kis meglepetésemre "A férfi és nő kapcsolata" címmel. - Ebben találtam gondolatokat a jó 15 évvel előbbi írásból, s néhány újabb felismerést. Ezek után már nem is csodálkozom, hogy most valami hasonló téma kezdett foglalkoztatni, hiszen azóta alig múlt el újabb 25-26 esztendő. Így jár az ember, ha túléli a statisztikai átlagot. Saját szelleme kezdi el kísérteni, és csak hálás lehet a sorsnak, ha pozitív élmények, építő gondolatok képei törnek elő az évtizedes átélések, életharcok dzsungeléből.
Az első, az 1966-os írás, a férfi talpraállásával kezdődött, végzetes száműzetése után - az Édentől keletre:
"Érzem, hogy Isten amint elhagyott
Üres kézzel taszítván a magányba,
Elhagytam én is. Önmagam levék
Enistenemmé, és amit kivívok,
Méltán enyém. Erőm ez, s büszkeségem."
(Madách: Az ember tragédiája, III. szín)
A "Tragédiának" ez az öt sora érzékelteti a férfi magára eszmélését elhagyatottságában, kitaszítottságában. De a száműzött lázadó kicsiny világában fel akarja építeni elvesztett Édenét, s érzi, tudja, hogy verejtékes harcot kell majd vívnia mindazért, aminek eddig ingyenes kegyajándékként volt a birtokában. Küzd és alkot, mert ehhez érez erőt, s tartja hivatásának. Mindent pótolni akar, mi egykor tulajdona volt, s a kutatás, teremtés, alkotás kényszere, acélossá edzi akaratát. Kísérletezik és feltalál, repülőgépet és rakétát szerkeszt, hogy áthidalja a már el nem érhető távolságokat, szétszedi és felbontja az anyagot, hogy gyúrva, keverve, ötvözve újakat formáljon belőlük. Érzékeny instrumentumokkal intonál elfelejtett dallamokat, s gondterhelt homlokkal próbál emlékezni mindarra, amikor élete még egy volt az Istenével.
Az elért eredmények erejét és büszkeségét fokozzák, mivel munkájának, küzdelmeinek produktumát látja bennük. Ez már nem ajándék, de eredmény és alkotás, s csak idő és akarás kérdése, mikor jut a mindentudás és hatalom birtokába. Önmagát most erősnek, hatalmasnak látja, s hozzálát önistenének megalkotásához, amelynek majd tükröznie kell - az emberarcot.
Isten néma és láthatatlan; - titkait lépésről-lépésre fedi fel a mindent tudni és bírni akaró ember előtt, s ez az egyre inkább önistenévé váló és válni akaró emberiség, főleg, ha már valami részeredményt is fel tud mutatni, szinte megállíthatatlanná válik. Az új konkvisztádorok, győztes előrenyomulásaik során észre sem veszik, hogy tulajdonképpen önmaguk körül menetelnek, s akár csak egy saját farkát kergető kutya, nagy sietségében még az önmaga sarkát is letapossa. Ez a körmenet gépiessé válik és perspektíva híján teljesen kiúttalanná; - s ha elül a külső harci zaj, felerősödhetnek a belső hangok, a lassan már idegenül, de mégis ismerős bölcsődalok, a honvágy dallamai, hontalanságunk végtelen országútján.
A férfi hivatása, az erő megszerzése és a hatalom gyakorlása; - ezért minden férfi, a maga fokozatán akarja megmutatni erejét és fitogtatni hatalmát. Így válik ereje erőlködéssé, hatalma hatalmaskodássá. Amikor teheti zsarnokoskodik, terrorizál, gáncsoskodik, fontoskodik. Erejét ütésben és rúgásban méri, uralmának cégére a megszerzett pozíció és vagyon, míg helyét világban ranglisták jelzik, bajnokságok igazolják. Az eszmék világában is a rekordőrület rabja, s annyira egyedi, eredeti akar lenni, hogy pont olyanná válik, mint az a másik, igen eredeti férfi. Ezért lesz hamarabb zseni, mint bölcs - és könnyebben válik mártírrá, mint szentté.
S ellepi a világot a filozófiák és eszmerendszerek tömege; - az egyedül üdvözítő vallások és az egyedül boldogító pártok áradata. Most már nemcsak igen erősnek érzi magát, de már nagyon okosnak is!
A nagy és láthatatlan Isten, tapasztalva az erőlködés és bölcselkedés csődjét, a gyengékre és balgákra bízza dicsőségét, hogy ne dicsekedhessen előtte egy test sem. Mert a gyengék belekapaszkodnak Isten kezébe, ne hogy elmerüljenek az árban, a balgák, meg hisznek az isteni szózatnak, hiszen nem elég okosak ahhoz, hogy megcáfolják azt vagy, hogy kitaláljanak valami egészen mást. - Az isteni vezetéssel megszerzett bölcsesség megteremti a lelki egyensúlyt, az így nyert erő az alázatot, a hatalom a felelősségérzetet, s a felismerést, hogy emberistenek helyett, istenemberekké kell válnunk!
Miután a férfi lángeszébe vette, hogy erejét, akaratának környezetére való ráerőszakolására fordítja, szükséges volt, meg kellett, hogy jelenjen a világban, - ahogy mondani szokták, - az ember jobbik énje a nő, vagyis az asszony.
Az isteni világok felfoghatatlan magasságából lebukó, lefokozódó emberiség, a mai felfogóképességünk számára elérhető szinten, csak az Édenben jelenik meg, ahogyan ma vágyakozva emlegetjük, - a paradicsomban. Ádám egyszerre nagyon egyedül érzi magát, ennek következménye egy mély súlyos álom lett, melyből felébredve egy nőt, az asszonyt találja maga mellett, mint az első plasztikai-műtét, - a borda-kivétel máig sem gyógyuló következményét! Hát, még ha sejtették volna akkor, hogy még ezen az idilli tájon sincsenek már édes kettesben, mivel a közelükben kóborolt, unatkozott a kígyó, vagy nagy valószínűséggel már azon törte a fejét szegény Lucifer, mivel lehetne mozgalmasabbá tenni a paradicsom életét. Talán itt még a duál elméletről is beszélhetnénk vagy inkább okoskodhatnánk, de most nem a teóriák csiszolása a célunk, hanem valami megfoghatóbb, megközelíthetőbb tisztázása e kérdésnek.
Egy bizonyos, - meg kellett jelennie a világban az ész, erő, akarat "dúr" akkordjai mellett, az érzelmileg jóval gazdagabb, árnyaltabb "moll" dallamoknak is. Így állította a nőt a férfi mellé Isten, segítőtársul, kiegészítőül, hogy ketten legyenek egy testté. Hatalmas misztérium ez, az isteni világok visszaszerzésének útját mutatja fel, s teszi valóságossá elérhetőségét.
A Kísértő viszont igen hamar megtalálta a nőt, mint reklámszövegének első áldozatát, aki természetesen haladéktalanul beszervezte párját is, ebbe az ugyancsak előnytelen üzletbe.
Ha visszatekintünk a nemek háborújának őstörténetébe, úgy e küzdelem "Ó korát" ezzel a címmel is jelölhetnénk: - a férfi bosszúja elcsábíttatásáért! Ebben a korszakban a nő áldozat volt, áru és préda, s ennek lenyomatait mind a mai napig, számtalan esetben és történésben érhetjük tetten. E küzdelem középkorát, már a kiegyenlítődés felé való haladás jellemezte. Ekkor jelenik meg a férfi bűntudatából éltetett nőbálvány, az eszményi nő, az utolérhetetlen és a Kígyó eminens tanulója, a "fémina intrikus". A nő hamar rájött, hogy Éva ősanyánk hol rejtette el azt a térképet, mellyel Ádám apánkat új útra vezette, de ezek az új ösvények, hogy-hogynem, csodás véletlen folytán, általában női hálószobákon át vezettek. - S hogy mennyire nem kitalálás vagy költői túlzás a hatalom gyakorlásának ez az új stróman-rendszere, azt az bizonyítja, hogy Madame Recamier heverője túlélte a XX. század nagy feminista világmozgalmait is. A befolyásos nő, a politikus nő, a kegyeltek és kegyencek sora, hamar fejtetőre állította volna a világot, ha a Gondviselés, egy Lukrécia Borgiával, Aragóniai Beatrix-szel szemben fel nem mutatta volna a középkor nőszentjeit, példás életű nagy történelmi asszonyait, akik imáikkal, szüntelen könyörgéseikkel, áldozatos tetteikkel szereztek engesztelést
S korunk nője, asszonya? - Minden, egyébként tiszteletre méltó jogegyenlőségi, választójogi harca eredményeképpen, sikerült felszabadítania önmagát olyan kötelmek alól, melyeket különben csak ő végezhetett volna el, mivel az ősi, alapvető életrend, ezt a számára osztotta ki. Ameddig ezeket igyekezett elhárítani magától, - teljes joggal ugyan, - de beállhatott a férfiak legkeményebb munkapadjai mögé, s lehetett akár esztergályos vagy katona, később tán bankigazgató vagy képviselő is, de a kielégülést, beteljesedést soha el nem érhette, amíg rá nem jött, hogy a férfinek nem vetélytársa, konkurense, hanem segítője, kiegészítője, társa, - vetélkedés nélkül! Igen, a nőt segítőtársnak állította Isten a férfi mellé. Reá bízta az élet titkát, mivel ő hordozza a bölcsesség mellett a szépséget, az erő mellett az irgalmat, a hatalom mellett az életet! A nőnek kell megteremtenie a keretet, melyben a férfi tevékenykedhet, akinek megálmodott épülete köré új világot teremt, ahogyan Madách "Tragédiájában", Éva mondja:
"Én meg lugost csinálok, éppen olyat
mint az előbbi, s így közénk varázslom
a vesztett Édent."
(III. szín)
Élettel telíti a férfi munkáját, csillogást, fényt, illatot áraszt maga körül; - s a két hang között a kromatika, a tónusok gazdagsága bontakozik ki a női lélekből, akkor kezdi megközelíteni azt a feladatot, amelyre eleve elhivatott. - Ameddig ez meg nem születik a női lélekben, leküzdhetetlen hiányérzetet érez: - rafinált illatszereket, csodás festékeket használ, csillogó és nagy értékű ékszerekkel kívánja ellensúlyozni elvesztett színeit, illatait, fényeit és értékeit. - S ahogy a férfi hatalmát kikönyökölt pozíciójával, erejét a "body boulding" mazochista testgyakorlásával kívánja biztosítani; - bölcsességét álfilozófikus önigazolás-rendszerekkel dúcolja alá, addig nője-társa sokszínűségét kozmetikai laboratóriumok kísérletezik ki, fényeit, csillogását komoly összegekért vásárolja meg.
A férfi és a nő kapcsolata a kiteljesedést, a teljes harmóniát kell, hogy szolgálja, hiszen a fejlődés menetében Ádám és Éva, már mindent végig próbált, patriarchális és matriarchális életrendet, többnejűséget és teljes lovagi függetlenséget. A helyét azonban nem találhatja meg mindaddig, amíg mind a két fél, a maga típusának erényeit, valódi tulajdonságait nem fogja hordozni. A férfias nők és a nőies férfiak nemük karikatúrái, kik még jobban összekuszálják az amúgy is bonyolult életszálakat. A nők szeretik a gyönge férfiakat, mert uralkodhatnak felettük. Az uralom nem a nő hivatása, így csak visszaél vele. Leigázottját ugyanakkor megveti, mivel tudat alatt érzi az életrend fejtetőre állítását. A férfi életében elengedhetetlen szükség van a női érzelmek gazdagságára, de az érzelmileg leigázott vagy lenyűgözött férfi szánalmas és vergődő, hisz teremtő erejét kötöztette meg. - Sámson és Delila története, ennek a klasszikus bemutatása. Ebből a rabságból, sokszor csak önpusztítás árán történhet szabadulás.
Mécs László írja, "Az erős asszony dicsérete" című versében:
"Ne szidd a kort
komor nézésű Kartárs,
hamis minden vád
és káromló rikoltás.
A divatlapból vettél feleséget,
háremhölgyek nem szülnek új világot,
Csodátlanság és csömör lett eleséged!"
Világunk, korunk, napjainkban életteret kíván biztosítani, sőt, számtalan országban és helyen már biztosít is annak az alapvető eltévelyedésnek, amely az életrend felrúgását célozza meg, az emberiség jövőjét teszi kockára, taszítja szakadékba. - Ezek a szellemi, lelki-sérültek, egyre gátlástalanabb fizikai követelésekkel állnak elő; - "demokratikus alapjognak" keresztelve el abszurd életvitelüket, s talán észre sem veszik, hogy a látótávolságukban már Sodoma és Gomora lángjai csapnak az ég felé.
De ha nem tudnád, hol van ez a két város és mit szimbolizál, úgy közelebbi intést is idézhetünk, mivel hazánkban és jelenünkben, egyre gátlástalanabbul lépnek fel egyesek, pusztító eszmék és az azt hordozó életformák propagandistájaként.
Berzsenyi Dánielt idézem, aki hozzánk szól: - "A magyarokhoz"!
"Most lassú méreg, lassú halál emészt.
Nézd: a kevély tölgy, melyet az éjszaki
Szélvész le nem dönt, benne termő
Férgek erős gyökerit megőrlik,
S egy gyenge széltől földre teríttetik!
Így minden ország támasza, talpköve.
A tiszta erkölcs, mely ha megvész
Róma ledűl, s rabigába görbed."
A férfi és a nő kapcsolata, a háremek börtöneitől, - Karinthy Frigyes: "Capilláriájának" szörnyű víziójáig - hihetetlen variációt mutat. S, ha még ma is úgy érzik a nők, hogy nincs teljes jogegyenlőség vagy a férfiak kezdik tréfásan emlegetni, hogy itt lenne az ideje megindítani a férfiak egyenjogúsításáért vívott harcot, mindig visszatérünk ahhoz az alaphelyzethez, hogy a férfi a nőt, a nő a férfit okolja kapcsolatuk diszharmonikus voltáért. A képlet sokkal egyszerűbben fogalmazható meg, mint azt mai valóságunkból kikövetkeztethetnénk.
A piramisok kövei kötőanyag nélkül lettek egymás mellé és egymásra helyezve: - ezt, tökéletes csiszolásukkal érhették el. Így kell simulnia egymáshoz két embernek is, természetesen, akik már megteremtették önmagukban a harmóniát és csiszoltságuknál fogva alkalmassá váltak az egymás mellé illesztésre. A darabos, formátlan kövek, csak nagyon sok kötőanyaggal illeszthetők egymáshoz és éppen ez az anyag az, amely nem engedi egymáshoz simulni őket. Ezt a kötőanyagot nevezhetjük tradíciónak vagy konvenciónak, érdeknek vagy türelemnek, nem sokat változtat felismert vagy látens boldogtalanságunk tényén. A külterjes élet, vágyaival és törekvéseivel széthordja a férfi és nő tekintetét, - a hatások, benyomások más-más felfogása és reagálása, elidegeníti a házasságban élőket. Nem lehet őszinteség két ember között, amíg azt önmagunkkal szemben, maradéktalanul nem érvényesítettük. A kímélet, tapintat, udvariasság polgári konvenciói, a túlzott önértékelés, a dilettáns szereposztás, házasságon belül hordalékanyagokat termel, s ez mindig két ember között rakódik le. Ezek a rétegek mind addig növekednek, amíg ledönthetetlen fallá nem állnak össze. A gyakorló házasságok nagy részében úgy élnek az emberek, mintha munkahelyre járnának. Gépiesen látják el feladataikat; - terhesnek érzik a magukét és elégedetlenek a másik munkájával. Szemüket mereven az elvégzendő feladatra szegezik, aggódnak a jövőért és nagyon unják a jelent. A világban szemlélt, látott dolgok nagy részéről azt hiszik, hogy meg kell valósítaniuk, mivel mások is megvalósítanak, beszereznek, felépítenek, kialakítanak, magukévá tesznek; - s a "konvencionális güzülés", két kiégett, lelki romjaiban heverő embert eredményez. Ugyanez a helyzet, a gyermekekről való gondoskodás esetében is. Még, a szellemi alapismeretekkel rendelkező szülő is úgy érzi, hogy gyermekének annyira kell bebiztosítania a jövőjét, mintha az, az örök életre rendezkedne be itt a földön; - s miközben hajszoltan és verejtékezve tolja gyermeke alá a párnázott széket, elveszi tőle a saját erőfeszítésével szerzett, sámlin való ülés, semmivel sem pótolható örömét. Mert nem igaz, hogy a gyereknek mindenre szüksége van, amit a szülőktől esetleg megtagadott az élet: - játékot, összkomfortot, utazást és az idézőjelbe tett "programokat és élményeket". Csak két dologra van elengedhetetlenül szüksége: világnézetre és erkölcsi alapállásra. Saját életemből, élményeimből felidézhetném, hány felejthetetlen estét töltöttünk el családi körben, a kályha mellett ülve, félig sötét szobában, miközben Édesanyánk csendben mesélt. Az egek nyíltak meg! - Hatalmas kirándulásokat tettünk Édesapánkkal, bár sokszor villamospénzünk sem volt, mégis maradéktalanul boldogok voltunk. A természet csodáival, szépségével volt találkozásunk!
Fel kell, hogy váltsa egzisztenciális félelmecskéinket az a félelem, hogy megfosztjuk gyermekeinket a küzdelem erőfeszítéseitől, s az erőfeszítések eredményeitől. - Mert visszakanyarodva eredeti témánkhoz, tartalékolnunk kell energiáinkat az önmagunkkal szemben való küzdelemre, s a házastársaknak egymással szemben fennálló tartozásaikat, adósságaikat, figyelmet, segítést, szeretetet, - nem minden áron szükséges behajtani, de nagyvonalúan azt el is lehet engedni, hogy mi magunk is irgalmat nyerjünk.
S, ha a történelem, kultúrtörténelem, irodalom, tudomány, művészet nagy alakjaira, - jelen esetben a párokra, szerelmes- vagy házaspárokra gondolunk, csodálatos életeket, fellángoló vagy tragédiába bukó kettősöket idézhetünk: - Rómeó és Júlia tiszta szerelmétől, Pierre Curie és Marie Sklodowska emberfeletti helytállásáig. S kavarognak bennünk a nevek és történetek ; - de most fel kell hívnom a figyelmeteket egy házaspárra, - s ez, Seidel Teréz és Táncsics Mihály! Nem találunk még két embert, aki többet szenvedett volna vagy ilyen következetesen bukott volna bele minden igaz, tiszta igyekezetébe, mint ők. Hihetetlenül nehéz, keserves gyermekkor után, telve reményekkel, jó törekvésekkel, szüntelen nélkülözésben, nyomorban üldöztetésben, teljes elfeledés lett osztályrészük. S mindezt, zokszó nélkül, újra és újra talpra állva, nekigyürkőzve az életnek csinálták végig.
Táncsics Mihály "Naplójában" ezt írja:
"Mi volt, feleségemnek menyasszonyi hozománya? Oly kincs volt az, milyet nagy Magyarországon kevés mátka vitt vőlegényének. Magán, azaz személyén kívül semmi olyat nem hozott, minek valami különös értéke lett volna, mert mi lehetett egy majd napszámos, majd cseléd nőnek, főleg ha még bérének nagyobb részét is szülei nyomorának enyhítésére fordítá? de magában hozta mindazon jó és nemes tulajdonságokat, miket okos férj, hogy boldognak mondhassa magát feleségétül józanon megkívánhat; tudniillik olyan tulajdonságokat, miket senki el nem rabolhat, miket el nem tékozolhatni, hanem mik az összekeléstül fogva a sírig elkísérik.
Ha van érdem abban, hogy nyolc évig tartott hosszú rejtezkedésem alatt el nem vesztem; föl nem födöztek, tehát akasztófára nem jutottam, ez érdem egyedül őt illete. Úgy őrködött fölöttem, miként csak Isten angyala őrködhetik. Ha semmi más jó tulajdonsággal nem bírt volna is, csak azzal, miszerint életemet annyi veszély közt fenn tudta tartani: ez maga elég volna arra, hogy rendkívüli tüneménynek mondathassék."
Ugye, ez az erős asszony dicsérete? - a példa, hogy lehet és kell okos és hasznos életet élni, minden külső segítség nélkül, mert a nagy tartalékok belül vannak; - az őszinte szívben, a tiszta lélekben, az Isten kegyelmében. Nagy karmikus terheket hordunk, s elégedetlenségeink terhét szívesen ejtjük egymás lábára vagy borítjuk egymás fejére. A férfi és nő harca, nem irányulhat a másik fél ellen, hisz érte folyik a küzdelem, s önmagamért, hogy egyszer méltóvá legyek a kiteljesedésre, a fél állapotból való kiszabadulásra, az egésszé levésre!
Ha majd egyszer sikerül a bennünket ért bántás, sérelem, méltatlanság helyett arra emlékezni, ami szép, megnyugtató, gyönyörködtető, felszabadító volt életünkben, akkor mindjárt többnek fogjuk látni egymást. Megszépíti társunkat a bennünk megszülető békesség és szeretet, s benne vissza kell, hogy sugározzon a megértés és egymáshoz tartozás felismerése.
Lehet-e líraibban, őszintébben, csodálatosabban ezt az együvétartozást kifejezni Ady Endrénél?
"Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.
Világok pusztulásán
Ősi vad, kit rettenet
Űz, érkeztem meg hozzád
S várok riadtan veled.
Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.
Nem tudom miért, meddig
Maradok meg még neked,
De a kezedet fogom,
S őrizem a szemedet."
Így kell elcsitulni bennünk minden harcnak, s háborúságnak, hogy végre meglássuk egymás szemében az isteni fényt, s megtaláljuk azt a közös utat, amelyen kezet nyújtva segíthetjük egymást lépésről-lépésre. Mindig az segít, aki azt az útszakaszt jobban ismeri vagy jobban tartalékolta az erejét. - Ne szaladj előre, ne maradj le! Ezen az útszakaszon, csak együttesen lehet diadalmaskodni. Talán nehéz a kapaszkodó, ügyesebben is lehetne lépni, ki tudja, mindkettőnknek könnyebb lenne, - de nem biztos, hogy jobb.
Ha már elcsendesedett bennünk a csatazaj, kitisztult körülöttünk elképzeléseink, akarásaink köde, kirajzolódnak lassan a valóság körvonalai és felgyúlnak, kiteljesednek, láthatókká lesznek, az isteni világok káprázatos színei. Lelkünk mélyéből feltör egy hajdan jól ismert csendes dallam, amely egyre erősödik, míg visszazeng a dal, az ének - az "Énekek éneke" (8/6):
"Tégy engem, mintegy pecsétet a szívedre,
Mintegy pecsétet a te karodra,
Mert erős a szeretet, mint a halál,
Kemény, mint a sír a buzgó szerelem;
Lángjai tűznek lángjai, az Úrnak lángjai."<
* * *
|
