|
TANÍT A SZELLEMVILÁG
Folytatjuk Ézsaiás-könyvének szellemi úton kapott magyarázatát.
KV.: 19,4.: "De én kiszolgáltatom az egyiptomiakat egy keménykezű úrnak, egy erőskezű király uralkodik majd rajtuk!" Kiről van szó, illetve mit jelent szellemileg az erős király uralkodása?
TSZ.: A későbbiekben is szó esik még erről. Itt kifejezetten egy egyiptomi törekvés és megerősödött egyiptomi hatalomnak a letörése következett, amely a történelem folyamán akkor és úgy következett be, amikor meghasonlás támadt az országban, politikailag, szellemileg, vallási téren, társadalmi rendezettségben, uralomban, mindenben. Ez egy veszedelmes kor volt, mert nem volt egységes vezetés. Fenyegető veszély volt, hogy meggyengült az egész nép, az egész hatalom, és ennek jó vége nem lesz. Ezt a történelemből a Hikszosz uralomként ismert, amely bizony észak felöl jött Egyiptomra. Mindent elsöprő hatalmas csapataik Egyiptom meggyengült erejét teljesen tönkre zúzó, katonai, szellemi, minden egyéb hatalom volt, amelyet ugyancsak nyögött Egyiptom. Jól megtanulta a maga veszteségéből azt, hogy mivel idézte saját magára, és ugyancsak erőteljes uralkodók voltak azok, akik megmutatták Egyiptomnak: eddig ő volt az elfoglaló és hatalmaskodó, de nem végtelen az ő lehetősége sem. Mert íme, van nála erőteljesebb, tehetségesebb, katonailag is sokkalta számottevőbb nép. Igen nagy tanulság volt.
KV.: 19,14: "Mert beléjük öntötte az Úr az ámítás lelkét, hogy tévútra vezessék Egyiptomot minden vállalkozásában..." Miért tette ezt az Úr?
TSZ.: Helytelen lenne arra gondolni, hogy Isten büntetésként hazugságra, vagy ámításra késztetett. Isten a véghetetlen jóságában engedi sokszor a rossznak a véghezvitelét is, azért és különösen akkor, ha kétoldalú tanulság leszűrése is következhet belőle. Ő sokkal bölcsebb annál, hogy bele avatkozzon olyan dolgokba, amelynek egy egészen más végkifejletét már előre tudja, látja. Itt az a megfigyelni való, hogy nagyon sokszor az elítélendőnek és rossznak tartott dolgok, amelyek a felszínen vannak, jelenthetnek egy abból fejlődő, már feljebb vivő és megváltoztató törekvéseket, vagy eseményeket. Mindig nagyon alaposan meg kell vizsgálni, hogy mit lehet rossznak, helytelennek, hamisnak, egyébnek tartani.
KV.: 19,18: "Azon a napon oltára lesz az Úrnak Egyiptomban, a határán pedig az Úrnak szentelt oszlop." Mindez nyilván lelkileg, szellemileg értendő, illetve meg van a fizikális történése is. Mennyiben szó szerinti és mennyiben szimbolikus értelmezés? Azt tudjuk, hogy később Egyiptom általános megtéréséről van szó, és nemcsak az öt városról. Azt is tudjuk, hogy Egyiptom és Izrael kölcsönösen meghatározó egymás történetében. Az oltár, a piramisok, a jézusi zárókő között van-e összefüggés?
TSZ.: Mindenképpen. Az imént kifejtésre került, hogy Egyiptom egy nagyon is elvétett, mindenféle szempontból káros és rossz önélet-irányítása egy külföldi megszállással végződött. A mózesi időket megelőzően Izrael Egyiptomba került, ott eleinte nagyon sok mindent tanult, sok mindent magába szívott, amire később szüksége volt. Az egyiptomi uralom alatt ez fokozatosan elromlott és áttért egy rabszolga sorra, aminek tűrhetetlen voltából szabadulni kellett. Most egy visszaható esemény történt: Izrael volt az, aki visszakerülhetett ide, ha nem is túl nagy létszámmal, olyan szellemiséggel és abba a meggyengült, megalázott nép közé, akinek nagyon is elege volt a saját maga uralmának gyengeségéből és belzavaraiból, szellemi zavaraiból is. És íme, most egy friss szellem érkezett: Izrael közvetítésével megérkezett az Egyistenhit, az oltáraival, Isten oszlopával a határon, mintegy megtermékenyítőül, megváltoztatóul abból a zavarból, amiből valóban kibontakozott Egyiptom. Izraelből egy kifejlett, kikristályosodott szellemiség kerülhetett oda, amelynek kezdete ott történt. Itt egy oda-vissza folyamatról volt szó. Felfejlődött, visszatért és megtermékenyítőül hatott arra, ami valamikor őneki is nyújtott és adott, és ahová most visszatért. Így is fel lehet fogni. Azt csak röviden említem meg, hogy a két nép, a két ország között lévő kapcsolat az ősi időkben nagyon is érthető, nagyon is gyakori volt. Mi történik ma, a két nép között? Ki ad kinek valamit, vagy vesz el a másiktól? A kétféle hatalmi törekvés ugyancsak összekeveredik, mind nyíltan, mind rejtekben, mind politikailag, mind szellemi vonalon. De most nem napjaitokról esik szó, hanem arról az időről, amelyről kérdeztetek.
KV.: 19,24: "Azon a napon Egyiptom és Asszíria mellett Izrael, mint harmadik ország, áldás lesz a Földön." Egyiptom és Asszíria, az ősi ellenség áldás? Hogyan értendő ez, mikor jön el ez a nap? Természetesen nem naptári időpontra gondolunk.
TSZ.: Messzi távoli jövendő, amely szükséges, hogy bekövetkezzék. De a három országon kívül gondoljatok az égtájakra, mert észak és dél között van egy középhelyzetű, összekötő hídként szereplő pont. Most ne kifejezetten földrajzi értelemben vegyétek, bár úgy is tekinthető. Asszíria és Egyiptom között Izrael úgy szerepelt, mint Asszíriához kapcsolt, úgynevezett katonai csatlós csapat, aminek következtében Egyiptomban az Egyisten-hit oltárai is állnak, és Kánaán nyelvét beszéli több város. Ez is átvitt értelmű, meg valóságban is előfordul, de most már nem az ószövetségi Izraelt jelenti, hanem az Újszövetség Izraelének a szellemiségét, amely észak és dél, kelet és nyugat viszonylatában, mint összekötő, mint lényegi központ és besugárzó szellemi erő szerepel. A későbbiekben megtalálható újra, olyan megemlítésben, amely szintén hasonló ehhez.
KV.: 19,25: A Seregek Ura áldást mond Egyiptomra és Asszíriára, mint megtértekre, mégis Egyiptom bukásáról olvasunk, méghozzá Asszíria részéről.
KV.: Ez egy szükségszerűen bekövetkezett olyan bukás volt, amely mind a teljesen elferdült és eltorzult szellemiségében, a teljesen megállott és megkövesedett vallási életében, mind az egész politikájában, egész gazdaságában, társadalmi berendezkedésében elgyengült, belső bomlással együtt járó eredményt mutatott egész Egyiptom területén. Pedig valaha fényes, hatalmas, messzire sugárzó szellemi központ volt, de volt egy olyan korszaka is, amelyet fel kellett számolni. Egy nálánál erősebb, frissebb katonai szervezet mindenestől elsodorta azt az egész belpolitikai rendszert, lehetővé téve Egyiptom számára egy újrakezdést. Tehát mindenütt, ahol egy rombolás, elfoglalás történt, egy ilyen trauma elviselése után előbb-utóbb meg kellett indulnia egy már valamelyest jobbnak, tisztultabbnak, mint ahogy be is következett. Ez az a bizonyos Egyiptom romlása és bukása, amely egy olyan korszakot zárt le, amely másra nem volt méltó, csak egy ilyen erőteljes, szégyenteljes, külső katonai beavatkozással történő eltörlésre, amely után indulhatott egy újabb forrongás minden vonalon. Az más kérdés, hogy később mivé vált újra, mert hiszen ilyen letörések és újrakezdések minden nép, minden ország történetében ismeretesek. De hozzá kell tennem, hogy nem feltétlenül kötelező érvényű egy ilyen típusú romlás, mert egy-egy népnek, bármelyikre gondoltok, a bölcsességén múlik, hogy elismerve sajátmagában azokat a nehézségeket és jeleket, amelyek már előrevetítik valami módosulásra és javításra várónak az árnyékát, az ne kívülről kapja meg azt.
KV.: 21,1: "Jövendölés Babilónia ellen," de ugyanígy Egyiptom, Etiópia, az arámiak, az Edómok, Moábok és mások ellen is volt prófétálás. Ezekről, és a kiábrázolásukról kérünk szellemi magyarázatot.
TSZ.: Csatolódva az előzőhöz: Egyiptom neve ismét felmerül éppen azért, mert minden nagyobb jelentőségű szellemi áramlat kötve van egy-egy földrajzi országhoz és területhez. De ahogy az előbb megbeszéltük: ha ennek már egy túlélési, és nem hatékony szellemi vonatkozása van, akkor minden körülmények között először egy úgynevezett prófétai előrejelzés érkezik, hogy észre térjen, felfigyeljen arra: valami nem jó, valami nem helyes az ő belső életvitelében. Mert különben sokkalta erőteljesebb figyelmeztető jelek következnek, mint egy prófétai előrejelzés. Tehát nem egyedül Egyiptomról van szó, amely ilyen figyelmeztetést kapott, hanem minden más olyan régi nagy szellemi központ okulhatott abból, hogyha figyelmeztetést kap, akkor gondolkozzon el rajta és javítson önmagán. Ez a mondhatni legalapvetőbb szellemi magyarázata annak, ha valahol egy ilyen prófétai figyelmeztetés érkezik, mint amilyen az ókori népeknél történt. Figyelmeztető jelek mind a mai napig, mindenütt előfordulnak, hogy valahol javítás, javulás, módosulás, változás szükséges. Ugyanakkor egyén és közösség dolga el nem válaszható, hisz a közösség egyénekből áll. A közösség jóléti haladása az egyén emelkedésétől függ. Minden egyes egyéni emelkedésnek, javulásnak, módosulásnak óriási jelentőssége van, mert sokszor nem látható be, hogy egy aránylag jelentéktelenebbnek látszó javulás, módosulás esetleg mit hoz létre kiterjedtebb vonatkozásban.
A fenyegető szó egyértelműen valami veszedelemre, olyan következményre hívja fel a figyelmet, amelyet mindenki szeretne elkerülni, akár egy földrajzi helyre és az ott lakókra, országra vonatkozik, akár az egyes emberre. Tulajdonképpen ez egy völgynek, mélypontnak fogható fel. A völgy és a mélypont összekapcsolt értelmére figyeljetek, hogy ami ott történik, azt fel kell fedezni, akár csak az egyes embernek is a maga lelkének a mélypontján. Az ott összegyűlt dolgokat tisztáznia kell, legyen az akár szélesebb körű, akár egy városra, egy népre, kultúrára, bármire vonatkozó mélypont, amibe annyi minden összegyülemlett, amely bizony fenyegetést érdemel. Amíg kitisztázva nincs, az következményekkel fog járni.
KV.: 21,11: Az Edóm elleni jövendölésnél hangzik el: "Őrálló, meddig tart még az éjjel? Közeleg a reggel, de még éjjel van - felel az őrálló. Kérdezhettek, de inkább akkor, ha majd visszajöttök." Honnan? Az újabb rabságból?
TSZ.: Nem tényleges jövésről van szó. Világosan és egyértelműen szólt az úgynevezett őrálló, amit nevezhetünk úgy is, hogy az emberben mélyen rejlő igaz ismeret, mert az feltétlenül kapcsolva kell legyen olyan "őrállókkal," amelyek már magasabb rendűnek mondhatók. A minden egyes emberben lévő őrálló kapcsolatban van a sokkal magasabb helyzetű szellemi őrállókkal, és mindig olyan választ kap, amely éppen szükséges, éppen az adott pillanatban érvényes. Ebben az esetben a sötétségről, az éjszakáról, a még ki nem bontakozóról, a még botorkáló, csetlő-botló és még a sötétben egyáltalán nem igazán látó, hibázó állapotról van szó és ugyanakkor a reggelről, a virradatról, a fényesedésről. Az őrálló akkor tud valami érdemlegeset, elfogadhatót és tovább vivőt mondani, amikor már nem a sötétben jár az, aki kérdez, hanem a sötétből visszatért arra a világosságra, amely mellett már elmondható neki több minden, ami abból a világosságból következik. Mert abból a sötétségből vissza kell térjen, vissza kell jöjjön. Akkor már nemcsak fényre kerül, hanem a fényen túl más vezetést is kap.
KV.: 22,8: "Leleplezték Júda védelmét: megszemlélitek azon a napon az Erdő-házának fegyvertárát." Ez nyilvánvalóan nem csak egy fizikális történés. Mit értsünk alatta?
TSZ.: Gyakorlatilag Júda, vagy bármi másnak a védelme egy fegyvertárral van összefüggésbe hozva. Most tekintsünk el a helyi megjelöléstől, mert abban a korban, amikor ez íródott, akkor még mindenki tudta, hogy helyileg mire értendő. Manapság ez már nem így van, hiszen már nem áll az a templom, amelynek az úgynevezett központi fegyvertárának a jelentése egyértelmű volt mindenki előtt. Az Erdő-háza olyan hatalmas cédrusfa oszlopoknak a hihetetlenül erős és központi támaszt szolgáló voltát jelenti, hogy joggal nevezhették valamikor az Erdők-házának. Ez gyakorlatilag csak a fizikális megjelenési formára vonatkozik, ahol a legfontosabb védekezési, vagy más egyéb dolgok voltak tárolva. Amikor még fizikailag történt ez a fegyvertár elhelyezés, vagy akár a legszentebb dolgoknak is, a legbiztonságosabb és a legóvottabb helyen kellett lennie. Átvitt értelemben ez mind a mai napig érvényes az egyes emberekre, ahol a védelme, az előrejutása, a maga erőinek a megszerzése olyan fegyvertártól függ, amely abszolút biztonságban van, és amiből mindig azt a fegyvert használhatja fel, amire éppen szüksége van. Ez már egyáltalán nem anyagi fegyvertár. Ugyanígy átvitt értelemben: mindenkinek belül, a legbiztonságosabb oszlopoktól megerősített és tartott helyen kell tárolnia azokat az érzéseit, gondolatait, amelyek az ő védelmét szolgálják. Itt nem kifejezetten kívülről jövő támadások ellen szolgáló védekezésről van szó, hanem legfőképpen a belső ellenségekről, melyek már bent vannak, és nem kívülről támadnak.
KV.: 22,16: Miért volt hibás Sebná saját sírhelyének készítése a magas sziklában, és ez miért ura házának a gyalázata?
TSZ.: Mert ha magasabban fekszik, mint urának sírhelye, az egy olyan jelkép, amivel magát föléje helyezi annak, amelynek nem kellene. A magát magasabbra helyezés egy magatartást, egy belső vonást fejez ki. A régi népeknél rendkívül fontos volt a sírhely, talán még fontosabb, mint a lakóház! A végső lakóház! A fizikai megjelenés egyúttal itt is átvitt értelemben értendő.
KV.: 22,25: Eljákimnak nagy tisztességet ígér az Úr: "Szilárd helyre erősítem, mint valami szöget." Később azonban mégis: "Egyszer majd kilazul a szilárd helyre erősített szög, letörik és leesik. Összetörik a teher, amely rajta volt." Hogyan értsük ezt? Talán úgy, hogy mindig vannak népek, nemzetek, akik áldás az Úr kezében, és aztán történnek visszaminősülések?
TSZ.: Pontosan, de ugyanakkor sokkalta távolabbra is mutat. Ahogyan az előbb Egyiptomról volt szó, amikor nem teljesítette be azt a feladatát, ami az ő szellemi, de még a birodalmi voltában is züllést és feltétlenül egy felszámolni való korszakot jelentett, ugyanazt vetítsük most ide a másik oldalra. Bárhol és minden vonatkozásban: ahol Isten magasra helyez egy arra méltó és egy olyan erős valakit, valamit, akár eszmét, bármit, amely megtarthat és biztos támaszt jelenthet másoknak is, annak ez egy nagyon erős figyelmeztetés, hogy amelyért méltóvá vált egy ilyen feladatra, azt az erőt, helyet, azt a szilárd pontot neki változatlanul meg kell tartania. Isten oda helyezte, ahová kell, ahol másoknak is a támasza lehet. Ha ezt nem a legnagyobb gonddal, állandó vigyázattal nem olyan helyzetben tartja, mint ami az ő becsületbe és tisztességbe helyezésével történt, akkor előbb-utóbb onnan kilazul, kizuhan, és mindazokat a romlásba sodorja, akik rábízták a belső értékeiket. Ez egy óriási figyelmeztetés! Akit Isten olyan csodálatos helyzetbe helyezett, olyan eredményt ért el, hogy ő ezáltal másoknak is adhat, másoknak is a támasza lehet, annak ezt a helyzetét tartania kell, mert a kizuhanásával nemcsak magát fosztja meg, hanem magával sodorhat másokat is. Sokkalta jelentősebb dolog ez!
KV.: 23,17: Jövendölés a gazdag és hatalmas Tíruszról: "Hetven év múlva az Úr meglátogatja Tíruszt és az ismét megkapja bérét. Mert paráználkodni fog a világ minden országával a Föld színén. De keresete és bére egyszer még az Úr szent tulajdona lesz." Mit fejez ki ez a prófécia? A kárhoztatott szerzeményekből hogyan lesz szent tulajdon?
TSZ.: Amely valami rosszat, valami kárhoztatottat jelöl, annak a kijavítása, a felfelé emelése révén elérkezik egy olyan pontra, amelyet az Úr valóban meg is szentel, felfényesített állapotába kerülve áldást hoz magával. Egy összefüggő fonalra van ez felfűzve, különféle országok, népekkel, városokkal kapcsolatban. Ami már egyszer meggazdagodott eredményt ért el, és azt nem őrzi meg, paráználkodik más országokkal, vagyis önmagához, az eredményeihez hűtelen, akkor bizony előbb utóbb olyan dolgok következnek be, amiről azt írja az Írás: "Úgy jár, mint Egyiptom." De mégis, amikor megtér abból a hibájából, észreveszi, hogy valamit nagyon elhibázott, és ha azt kijavítja, az megszenteltetik. Megint csak egy lebukás, és abból egy visszaemelkedésnek a folyamata. Újra és újra különféle nevekkel megerősítve, mint ami egy nagyon figyelemre méltó folyamat.
KV.: 24,3: "Teljesen elpusztul a föld, teljesen kifosztják." Hogyan értelmezzük ezt? Jelenleg erősen ilyen irányba haladunk, akárcsak a körülményeket, a környezet szennyezést nézzük, de nyilvánvalóan itt szellemi értelmezés van.
TSZ.: Pontosan, de azonnal eszetekbe kellene jutni, hogy annak-előbb utóbb anyagi megjelenése is támad. Mi az érdemlegesebb, mi az elsődleges? A szellemi romlás, a szellemi pusztulás, a szellemi züllésnek a megakadályozása, hogy az ne mutatkozzon meg fizikai változásokkal, pusztulásokkal.
KV.: 24,4: "Elalél a magas ég a földdel együtt." Ez mire vonatkozik? Ez lenne a földnek az előbb említett természeti pusztulása?
TSZ.: Itt egy nagyon fontos szó tájékoztat: "elalél." Ez egyáltalán nem pusztulás, nem végkifejlet, jóvátehetetlen dolog, hanem inkább egy figyelmeztető elalélás, betegség, amelyből fel kell tápászkodni, fel kell erősödni, és pontosan erre hívja fel a figyelmet. Megint egy szellemi értelmű dolog, amely mégis földies értelmű magyarázó szóval kap kifejezést. Figyeljetek a végső pusztulás és az elalélás közti óriási különbségre: az elalélásból magához lehet és kell térni, és megerősödni.
KV.: 24,14: "Azok hangos szóval ujjonganak az Úr fenségének, kiáltoznak a tenger felől. Világosság támadt, ezért dicsérjétek az Urat, az Úrnak, Izrael Istenének nevét a tenger szigetein!" Átvitt értelemben ezek azon kevesek, akik a kiválogatás után szigetszerűen megmaradnak? A folytatásban: "Csalnak a csalók... Rettegés, verem és kelepce fenyeget téged, föld lakója!"
TSZ.: Igen, megint csak átvitt értelemmel: hogyha azoknak a bizonyos csalóknak a szavára hallgat. De a főbb és a jelentősebb éppen az előző részben hangzik, és egy kissé távolabbra mutat. Itt nem arról van szó, hogy csak szigetszerűen marad meg imitt-amott egy-egy jó, hanem amikor a parton állva, a tenger felől fény támad. Ugyanakkor a földön állás és a földön véghezvitt tisztaság és fény az, ami ujjongó örömmel fejezi ki az elért eredményt. Szinte az egész Földgolyónak a fizikális megjelenésére kell gondolni, a föld, a víz, a levegő, a fény, az ég: ennek az egész együttese mind ujjong és örül, mert olyan eredményt ért el. Az eredményt el kell érni! Ezzel szembe van állítva a prófécia, hogy vigyázzatok, mert ha nem ezt követitek, nem ez lesz a sorsotok. A fényre figyeljetek inkább, azt küzdjétek és dolgozzátok ki. Itt megint a prófécia figyelmeztetése, az óvás van, hogy kettőből lehet választani, kettőt lehet kidolgozni: melyiket választjátok? Az egyén felelősségéről van itt szó, a tömegek nem mennek semmire az egyén eredményei nélkül. Ha a tömeg eredményei kívánatosak, akkor az egyénnel kell törődni.
* * *
Összeállította: Kotányi Ottó
|
