|
NAGYCSÜTÖRTÖKÖN
"Névtelen Szellem" közleménye
A mai este az emlékezések estéje. Ezen az estén dőlt el az Igazság sorsa a földön. Nem mintha azelőtt már uralkodó lett volna a földön, hisz még nem is tudtak róla az emberek; még neve sem volt, de már igen hiányzott az életből.
Ezzel is úgy voltak az emberek, mint mindennel, ami hiányzik; amíg csak a vágyak szemüvegén keresztül szemlélik, mint messze távolban feltűnő, kívánatos valamit, addig rajongással teljes várakozással igyekeznek közeledni hozzá, azonban amikor már elérték, amikor már megismerték s nem titokzatos többé előttük, különösen amikor felismerik valamiben, vagy valakiben, hogy nem kisajátítható s egyéni célok szolgálatába fogni nem lehet, elfordulnak tőle. S minél nagyobb hatalmat sejtenek benne, annál nagyabb ellenségnek tekintik.
Az igazságot kivétel nélkül mindenember egyformán óhajtja, amíg az neki valamennyire kedvez. De amikor vádolóként szerepel az emberrel szemben, egyszerre kegyvesztett lesz előtte.
Tehát amint mondtam, az emberiség vágyódott már az igazság megtestesítője, a Messiás után, mert tudta, hogy a Szabadító el fog jönni, aki a terheket le fogja oldani és az igazságot a legteljesebb mértékben megismerteti; csak azt nem tudta, hogy ez az igazság nem kedvez majd azoknak a megcsontosodott, ferde nézeteknek, rossz szokásoknak, amelyek az egyén önzésén épültek fel.
Ameddig az ember másban keresheti és másban meg is találja a szenvedéseinek okát, addig türelmetlenül idézi az igazság szellemét; de amikor az igazság a saját bensőjébe kényszeríti belenézni az embert, és ott olyan hibákra mutat rá, amelyeknek gyökerei mélyen a lélek fogyatékos természetébe nyúlnak, akkor megdöbben. Mert válaszút áll előtte: vagy beismeri fogyatékos természetét és igyekszik azt az Istentől felkínált segítséggel megváltoztatni, vagy szembehelyezkedik mos t már tudatosan az igazsággal és harcol ellene.
Isten igazságának a megtestesítőjével, a kegyelem szabadulás hirdetőjével is ez történt: szembehelyezkedett Vele a világ, amely nem tudta és nem akarta Őt megérten. Nem akarta megérteni, mert nem az emberi önzésnek kedvező részletigazságot hozott a földre.
Ezen az estén nagy dolgok történtek úgy az anyagi, mint a láthatatlan világban. Ezen az estén váltak ketté az erők s azok az ember- és szellemcsoportok, amelyek addig együtt, egy érzéstől indíttatva haladtak. Egyik a beismerés és megtérés által feljebb emelkedett, a másik pedig lefelé süllyedt. A szellemibb rész kivált a nyers, anyagias fogalmak közt élők közül; és ebben a kettévált erőben magárahagyottan állt az Úr ezen az estén.
Akik az igazságnak és beismerésnek csak a legkisebb fokára is eljutottak, munkát vállaltak az Úr mellett. Ezek elkönyveltettek az életre, a szabadságra; akik pedig az igazsággal szembehelyezkedtek, elpecsételtettek a halálra, a kárhozatra.
Az Úr számontartja az övéit; azokért eljön, hogy kivezesse őket a tévelygés világából. Ezek hit által nyerik el az üdvösséget; t. i. mert ezek hisznek a Krisztus beszédjének; ezek igazságnak fogadják el azokat az igéket, melyeket az Úr, a káoszból való kibontakozás eszközéül adott az emberiségnek. Ezek felöltöztetnek mennyei ruhákba, mert hitükkel beletapadnak abba a nagy ígéretbe, amelyet Ő itt hagyott azok számára, akik az önzés igazságát megtagadják, hogy az isteni kegyelem igazságában részesülhessenek.
Ezzel szemben azokra, akik megtagadják Isten igazságát, hogy hibás természetüknek szabadságot biztosíthassanak, akik megvetik, gúnyolják, üldözik azokat, akik erre az igazságra építik minden reménységüket: óh azokra szomorú jövő vár! Ezek fokról-fokra vesztik el azokat a képességeiket, amelyekkel az örök jóhoz kapcsolódhatnának. S mire a nagy tragédia lejátszódik a világ színpadán, az egyik rész megbékélve, megtisztulva szemléli azokat az eseményeket, amelyekkel bezárulnak a menny kapui, a másik rész pedig még egy utolsó betekintést nyerve az igazság világába, süpped mindig lejjebb a gonoszság puha posványába.
"Mi az igazság?" - kérdezi Pilátus, a római helytartó Krisztustól.
Az Úr szomorúan hallgat, mert tudja, érzi, hogy az a lélek, aki még a hatalomhoz, a földön való kiváltságos élethez annyira ragaszkodik, nem képes önmagába tekinteni, nem képes önmagát megalázva Isten igazságát elfogadni, tehát hiábavaló lenne a bevilágítás az értelem sötétjébe.
"Nem felelsz-e nékem, akinek hatalmam van elítélni, vagy megszabadítani téged?" - kérdezi tovább jóakaratú kíváncsiskodásból Pilátus.
"Nem volna semmi hatalmad felettem, ha onnan felülről nem adatott volna néked."
Az emberi gőgös hatalmi tudat egyszerű semmibevevése, s ezzel szemben a felülről adottság rejtélyes magyarázása ma is oldalajtót képez az igazság megértéséhez az ilyen felszínes lelkek számára, akik kíváncsian bele szeretnek tekinteni azokba a lelki rés szellemi igazságokba, amelyek az ő érdekeiket nem sértik, sőt érdekesnek is, találják, ha ezzel semmi kellemetlenség nem jár együtt. Lelkük talán vonzódnék is a jó felé, de hamar megtalálják a kibúvót, hogy lelkiismeretüket elhallgattassák, és sajnálkozva állapítják meg, hagy elfoglaltságuk miatt nem tehetik meg, hogy szívük szerint cselekedjenek.
Pedig éppen a felülről adott hatalom nyújt módot és alkalmat az embernek, hogy egy magasabbrendű, szellemibb fokozatra léphessen föl, ha a szívében felcsendülő hang utasítására hallgat.
Pilátus nem volt rossz lélek. Az igazságot nem vetette meg, sőt kereste. Éppen ezért hatalmas próba elé állította végzete.
Az ő kora elmúlt, az események lezajlottak, de a nevét őrzi az Írás. Az az Írás, mely az isteni Jónak és Igaznak a gonosszal való mérkőzéséről beszél. Ebben a mérkőzésben ő elesett. De azóta vajon hányan estek el az ilyen lelkek közül! Hányszor kell újra jönni és próbálkozni, míg egyszer legyőzi a lélek a látszatos jót, a testnek kedvező jó hatalmát, hogy a valódi jót megragadhassa? Hányszor kell az igazságról helyes, pontos ismeretet szereznie a léleknek, hogy a legtisztábbat felismerhesse?
Az ember csak akkor láthatja meg Krisztus nagyságát, ha megismerte a saját kicsinységét. Ha megismerte, tárja ki szívét annak a nagy igazságnak, hogy az az egész lelkét betölthesse, mert csakis így érti meg a különbséget Isten igazsága és az ember igazsága között. Akkor meg fogja érteni azt is, hogy az Isten igazsága világokat teremtő és fenntartó erő, örök értékű jóság és hatalom, az ember igazsága pedig csak árnyéka a jónak. Azért az fenn nem maradhat.
Ne ragaszkodjatok tehát soha a magatok igazságához, mert abban csak az egyéni önzés egy része keres megjelenési formát.
Jegyezzétek meg, hogy Isten nem részrehajló; az ő igazsága mindenkit egyformán boldogítani kíván. Azért aki a földön Isten igazságát akarja megvalósítani, annak áldozatot kell hoznia a mások boldogságáért. Azért azt mondom: örüljön az, akitől az élet áldozatot kíván, mert annak már van miből áldoznia. Az emberiség boldogulásáért Krisztus adta a legnagyobb áldozatot azzal, hogy az igazságot elültette a Földön.
Forrás:
A "NÉVTELEN SZELLEM" KÖZLEMÉNYEI
ESZTER MÉDIUM ÚTJÁN - III. kötet.
Kiadja:
A Szellemi Búvárok Pesti Egylete - 1934.
|
