|
TANÍT A SZELLEMVILÁG
Ezen alkalommal befejezzük Mózes V. könyvét, és ezzel Mózes mind az öt könyve megtárgyalásra került. Természetesen még további kérdések is feltehetők lennének, de az eddigiek talán segítettek egy olyan gondolkodásmód kialakításában, mellyel egyénileg is sok minden kimeditálható.
KV.: 7,15.: Ha a parancsolatokat megtartja Izrael: "távol tart tőle az Úr minden betegséget," később pedig azt olvassuk: "az egyiptomi rosszindulatú bajoktól is" megvédi. Mik ezek? Ezeknek nemcsak testieknek, de lelkieknek, szellemieknek is kellett lenniük. Csak ezektől mentesül Izrael, vagy a fentiek szerint minden betegségtől? Ha tudjuk a testi betegségek lelki okait, akkor ez a törvényszegések következményeiről is szól.
TSZ.: A testben megnyilvánuló betegségek, bajok, panaszok lelki-szellemi eredetűek. Az egyiptomi bajok említése a legrosszabb, legsötétebb gondolkozásra vonatkozott, amelyek nekik súlyos bajokat okoztak. Azzal ők nem váltak tiszta emberekké, hogy 40 évet vándoroltak a pusztában, hanem az alatt leszedték, lecsiszolták magukról azokat a legdurvább és legtöbb rosszat és gonoszat okozó gondolkozási, érzésbeli dolgokat, amelyek nekik betegségeket okoztak. Éppen elég gondjuk és bajuk volt a maradékkal, amelyeket akkor már az egyiptomi hatásoktól mentesen, csak a saját hibáik, a saját tévelygéseik okoztak.
KV.: 7,22.: "Csak apránként űzi el előled az idegen népeket az Úr, mert különben elszaporodnának a mezei vadak a te károdra". Ha a népeket kiirtotta, akkor az apróvadakat is kiirthatná Izrael. Itt megint valami szellemi szimbólumról lehet szó. Kaptunk olyan tanítást is, hogy az állatvilág a mi rossz erőink kisugárzásait hordozza, tehát az állatvilágban öltenek testet a mi rossz erőink. Van-e itt valami kapcsolat azzal, hogy nem lehet egyszerre teljesíteni a szellemi evolúció minden feladatát? Tehát azért "csak apránként űzi el az idegen népeket előlünk az Úr," mert meg kell küzdenünk a "területünkért," szellemi önmagunkért?
TSZ.: Felsőbb síkon ez így is van, de ez megint egy olyan kérdés, ami többfelé ágazik el. Nem annyira az olyan vadállatokról van szó, amelyek az emberre veszélyesek, hanem azokról, amelyek ilyenkor ott maradnak. Ahonnan egy falu népe elvándorol, annak az egykor megművelt határa elvadul, visszafoglalja azt a növény- és állatvilág. Elszaporodnak azok a vadak, amelyek megnehezítik a termelés munkáit. Ez egy nagyon földies szempont, de jelent mást is. Ezek az úgynevezett "elszaporodó vadak" azok a hibák, bűnök, amelyek az ott lakó népcsoportra jellemzőek voltak. Ezeket nem lehetett csak úgy, egyszerre, rövid időn belül kiirtani. Ez megint egy többfelé ágazó magyarázat: jelent mai nap a ti számotokra egy felsőbb szellemit, de jelent egy olyan, általánosabb jellegű mezőgazdasági kárt is, amilyet a vadak okoznak, ha nagyon elszaporodnak. Bizony, egy ideig küzdhettek volna ezekkel azok a betelepülők, akik ott újra virágzó kerteket óhajtottak volna létesíteni! Jelentik azokat a hibákat, azokat a rezgéseket, fluidokat is, amelyek nagyon jellemzőek voltak arra a területre, és amelyeket nem egyszerre, hanem lassan, módszeresen kellett onnan eltávolítani.
KV.: 9,21.: Mózes porrá töri az arany-borjút és beszórja a patakba. Ezt a történetet Mózes második könyvében is olvassuk, ott úgy, hogy a port megitatja Izrael népével. A kettő nyilván párhuzamos. Ez jelentheti-e a meg- illetve elenyésztetését a bűnöknek?
TSZ.: Azt az eszmét, amit ők az arany-borjúban imádtak, és azzal visszaestek egy előzetes bálványimádó és nagyon rossz állapotba, azt a gondolkodásmódot, azt a szemléletet porrá kellett törni és mintegy kivetni, átmosni magukon ezeket a rossz és újra a bálványimádásba visszasüllyedt érzéseket, szertartásokat. Mindent ki kellett dobniuk magukból, az egészet fel kellett emészteniük. Ne anyagra gondoljatok! Százszor inkább fontos volt a lelki-szellemi emésztés és kidobás, mintha egy tényleges, fizikálisan jelen lévő arany-borjút összetörnek porrá és bedobják a vízbe. Ámbár van itt egy nagyon komoly jelentése a víznek: tisztító, elmosó, rosszat eltávolító jelkép is.
KV.: 11,8.: Az Úr azt mondja, hogy a parancsolatai nincsenek távol az embertől. Ezzel szinte lehetetlenné teszi az ember állandó mellébeszéléseit és magyarázkodásait, nem enged kibúvót senkinek. Jézus is, amikor elmegy, megígérte tanítványainak, hogy helyet fog készíteni nekik, nyomatékul azt mondva: az utat, ahova Én megyek, ti is tudjátok. Tehát az Úr Mózesnek és a tanítványainak is ezt az erőteljes figyelmeztetést adta.
TSZ.: Természetesen így van. Bálám és Bálák esetében szóltunk arról, hogy mit jelent és milyen következménye van annak, ha egy kitűzött, egyenes útról letérés van: az a célba nem ér be. Nagyon komoly felszólítás van itt az egész közösségnek, hogy az addig kapott magyarázatok, parancsolatok, az út betartása mennyire szigorú, és mennyire nagy figyelmet követel. Ilyenkor nincs letérés, nincsenek okoskodások, bővítések, azt az utat kell betartani, amit kaptak. Ugyanígy nyomatékul megismétlődik ez az Újszövetségben is, mert annyira fontos. Élő, valóságos és nagyon hatékony figyelmeztetés, akár napjainkban is.
KV.: 14,4.: A tiszta és tisztátalan állatok ehetőségéről és megkülönböztetéséről szeretnénk megkérdezni, mert azt már tudjuk, hogy ez nem csak egészségügyi, de energetikai megkülönböztetés is volt. Miért tisztátalan az, amelyik nem a talpán jár, amelyiknek nincs uszonya vagy pikkelye? Az előbb felmerült az is, hogy az állatvilág hordozza a mi rossz erőinket, tehát mintegy "újra megennénk" azokat. A szellemi az "erőhordozásoknak" ismeretében a ma embere számára mit jelent a húsevés, és mi a követendő? Hogyan élje meg a ma embere szellemileg ezt az akkori parancsot?
TSZ.: Azt tudjátok, hogy Mózes népe milyen körülmények között élt és vándorolt olyan területeken keresztül, ahol az éhezés is előfordult. Bár az őket vezető Hatalom ellátta őket azzal, amire szükségük volt, de nem bőven! Tehát ők mindenféle olyan állatot összeszedtek és megettek volna, - meg is ettek egy időben - ami az éhségüket csillapította, de ami nem volt alkalmas emberi táplálkozásra. Később már szabályba lett foglalva, hogy azokat - ne! Mert akkorra már elérkeztek olyan területre, olyan állapotba, amikor már jobb ellátásuk volt és amikor már ezeket a "szükség élelmiszereket" el kellett hagyniuk. Valóban igaz az, hogy energetikai szempontból is vannak különbségek a különböző állatok között. A sertéshúsról beszélek. Nem véletlen, hogy a keleti népek, akik most is azokon a területeken élnek és akikről most beszélünk, a mai napig is szigorúan tartják a sertéshús evésének tilalmát. De nemcsak a sertéshúsról van szó, hanem mindenféle más, olyan állatból származó élelemről, amelyek nem a legjobb hatásúak. Ezeket akkor tiltani kellett, manapság már nincs erre szükség. Megint egy szerteágazó kérdésről van szó: egyrészt arról, hogy olyan húsokat, olyan állatokat ne fogyasszanak, amik tényleg nem alkalmasak emberi fogyasztásra, de ugyanakkor arról is, hogy olyan energiákat ne fogadjanak be magukba a táplálékkal, ami abban a korban különösen kényes szempont volt. Egy új szellemiséget kellett indítani, egy szellemi fejlődési fokozat elején tartottak, azokat meg kellett tartani, támogatni, még ilyen tilalmakkal is, hogy milyen élelmiszert ne fogyasszanak. Itt rezgésekről, energetikai dolgokról is szó van.
Térjünk vissza arra, hogy a különféle állatok a különféle gondolatformák hordozói. Ezek bizonyos fokig kifejezői voltak egy-egy olyan hibának, olyan bűnnek, hatásnak, amitől különösen ezt a kezdeti fokon álló népet tiltani kellett, hogy ne húzza vissza őket a már elért szintről. Minden legyilkolt állat hordozza magában azokat a félelmeket, rezgéseket, rossz erőket, amit aztán ha magunkhoz veszünk, akkor magunknak ártunk vele. Ez természetesen egy szellemi hatás. Azoknál a népeknél, azokban a vallásokban, ahol a vért kifolyatják a leölt állatok teteméből, és úgy fogyasztják el, a hajszálerekből soha nem távolítható el minden az utolsó atomig, marad egy kicsi benne, de minden esetre sokkal tisztább, mint az úgynevezett véres húsok élvezete, étkezése. Mózes korának embere és ti közöttetek már nagy különbség van. Nálatok már nem annyira szigorú a húsevés, és hogy milyen húst fogyasztotok. A "gyógyászaitok" halat és baromfihúst ajánlanak, nemcsak a könnyebben emészthetősége miatt, hanem azért is, mert a ma szokásban lévő állatlevágások folyamán a baromfiak testéből a vér nagyrészt eltávozik, tehát nem fogyasztjátok el. Valamikor, még nem is olyan régen, ha egy vadászember vadmadarat fogott, és azt el is akarta fogyasztani, akkor bizony erre nem is gondolt, hanem nyársra tűzve megsütötte, megette. Sokkal több vér maradt így benne és sokkal másabb volt annak a húsnak az értéke, mint ma, az általatok levágott baromfi húsáé. Nagyon jól tudjátok, hogy milyen rossz erők mozognak manapság körülöttetek a földön, és bár ti haladottabbak, fejlettebbek vagytok, többet is tudtok, mint annak a kornak az embere, de nem lehet közömbös a számotokra sem az, hogy mit fogyasztotok, milyen erőket szedtek magatokba! Legalább ti ügyeljetek erre, akik jobbak és tisztábbak akartok lenni! Ami a húsfogyasztást illeti, nem arról van szó, hogy tilos, vagy nem ajánlatos, hanem a mértékéről, mert a napjaitokban olyanná vált, ami már mindenféle szempontból károsnak mondható! Tehát a mértékről, a fogyasztás mennyiségéről, gyakoriságáról van szó, és már nem az állatfajták ajánlott, vagy nem ajánlott voltáról.
KV.: 16,16.: "Évente háromszor jelenjék meg minden férfi az Úr előtt, de senki ne jelenjék meg üres kézzel." A rendszeres szellemi munkát végzők részére ez a törvény ma is kötelező, mert be kell mutatnunk munkánk eredményét. Talán ezen törvény betöltése vezet a Pál apostol által leírt kegyelmi ajándékok elnyeréséhez is?
TSZ.: Tulajdonképpen erről van szó. Amikor valaki évente háromszor megjelenik a Legfőbb előtt, és abból, amit tulajdonképpen fentről kapott, de amiért mégis megdolgozott, abból mintegy ajándékot visz. Ugyanígy nemcsak a fizikailag megdolgozott, és anyagban kifejezett adomány és ajándék számít, hanem a szellemi is, sőt, ezen kívül lelkileg, érzésekben is lehet ajándékot adni! Ez egy magatartási forma, melynek nagyon sokféle ága van. Az igazi szent helyen és az igazi szent szándékkal való megjelenés és az adás összekapcsolása van itt. Talán úgy világítható meg a legjobban: visszaadás, viszonzás, kimutatás.
KV.: 17,7.: "A gonoszság elkövetőjét kövezd halálra." A mai világban ezt hogyan kell érteni? Hiszen ma is követünk el bőséggel gonoszságokat!
TSZ: Semmi esetre sem úgy, ahogyan ez itt betű szerint le van írva. Ugye elképzelhetetlen a városotok közepén egy kövezési jelenetet!? Aki olyan gonoszságot követett el, amit az egész nép elítélt, az az élete hátralevő részében az ő népe számára halottnak, "megkövezettnek" volt mondható. Azokban az időkben ez egy olyan halálmód volt, ami nem származott senkitől, senki gyilkosnak magát nem tarthatta, mégis megölték azt, akit szükség volt így kiirtani. A megkövezést fogjátok fel úgy, mint ahogyan manapság az agyonlövetést, a felakasztást, vagy bármi más olyan halálmódot, amit világotokban még mindig űznek. Az ilyen ember már halott volt, mintha szellemileg agyonkövezték volna, és úgy is bántak vele.
KV.: 18,3.: "Add a lapockát, az állát és a gyomrot a papnak." Miért éppen a látszólag legértéktelenebb részeket?
TSZ.: Arról van szó, hogy a papi ellátmányban mindig az úgynevezett "jobb részek" voltak, de szükség volt arra is, hogy ezeket a gyengébbnek, vagy hitványabbnak tartott részeket is kapják a papok, éppen azért, hogy ne bizakodjanak el, hogy nekik mindig a legjobb jár. Ez egy alázatra való szoktatás és nevelés, amire nekik éppen annyira szükségük volt, mint bármelyikőtöknek.
KV.: 19,9.: A hat menedékváros nem egyenletesen volt elosztva a területen. Van-e ennek valami oka, jelentősége?
TSZ.: Úgy kell mondjam, hogy szükség szerinti. A régi perzsa birodalomban volt olyan korszak, amikor egy egész hatalmas földterület a mágiának, a rossznak volt a gyűlhelye, nem véletlenül. Így volt ez az egyiptomi kultúráknál is. Az Ígéret Földjén is volt egy olyan koncentrált terület, ahol előzetesen olyan népek éltek, melyeknek szokásai, lelkiállapotuk szinte beleivódott abba a területbe, annak feltétlenül hatása volt, mint ahogy mindmáig vannak a Földnek olyan területei, pontjai, amelyek mintegy "tűzfészkekül" szolgálnak hosszú-hosszú időn keresztül, és azok sem véletlenül! Azokon a területeken olyan hatások, olyan szellemi erők mozognak, ahol sokkal több kísértés, csábítás, gonoszra való hajlam éri az ott lakókat. Mózes népe elfoglalt egy számára kijelölt területet, és annak voltak olyan nagy, koncentrált részei, amelyek pontosan ilyenek voltak! Máris megvan a magyarázat, hogy miért annak a területnek volt szüksége több menedékvárosra.
KV.: 20,17.: "Irtsd ki őket mindenestől," szól a parancs az idegen népekről. Ez a kegyetlenség érv a Biblia-elleneseknek. Mit mondjunk ezeknek, és mikor kell, vagy sem ilyen véres eseményekben gondolkodnunk?
TSZ.: Már megint a szó szerinti értelmezés, mint már annyiszor! Ami bennetek van, rossz és ellenséges rátok nézve, nem kell azt az utolsó szálig kiirtani? Ez is azt jelenti. Nektek is vannak olyan tulajdonságaitok, lelki rétegeitek, amelyekkel az utolsó szálig szembe kell szállni és kiirtani! Ezek a különböző időpontban rátok váró feladatok ugyanúgy megvoltak Mózes népénél is. Nem arra kell koncentrálni, hogy milyen véres háborúkról és vérengzésekről van szó. A Biblia a lelki történések folyamatos, időben egymás utáni leírása. Ez történik itt is. Aki nem érti a Bibliát, eltolja vagy eldobja magától, azzal nem lehet mit kezdeni. Aki már olvassa és szó szerint értelmezi, az is előbb-utóbb felfedezi mindazt, amiről az imént szó volt. Aki nem akar foglalkozni a Szentírással, az mindig fog okot találni rá, hogy miért nem? Nem fogjátok tudni őket rábeszélni, főleg erőszakkal nem, de nem is a ti feladatotok! Meg kell az időben érni arra, hogy valaki elkezdje olvasni; most még nem tart ott, de majd fog!
KV.: 21,3.: Átkozott Isten előtt az akasztott ember. Miért, hisz az nagyon sokféle okból történhetett?
TSZ.: Itt egy olyan erőszakról van szó, amely árnyékot vet az egész környezetére, ahol ilyen előfordul. Abban az időben még mindig hatottak Mózes népe között azok a kivégzési módok, azok az ölések, amelyeket ők még Egyiptomban láttak, és ott szoktak meg. Ezért volt átkozott ez a módszer, de még az is, aki magát akasztotta fel, vagy olyat követett el, hogy őt ezzel kellett sújtani. Azért kellett az átkot kimondani, hogy erről leszokjanak. mert ez még mindig a régi egyiptomi élet emlékeinek maradványa volt, amitől a népnek meg kellett tisztítania magát.
KV.: 21,4.: Az ismeretlen meggyilkoltért üszőt kell áldozni egy állandó vizű pataknál. Miért ott, hisz eddig mindig az Úr oltára előtt kellett bemutatni az áldozatokat, a Szent sátornál. Itt a kézmosásról is szó van, ez mennyiben előképe Pilátus kézmosásának?
TSZ.: Szoros összefüggés van közöttük. A tisztítás, egy felmerülő gyanúnak a lemosása, letisztítása víz közelségét igényelte. Nem egy konkrétan kijelölt helyen kellett ennek megtörténnie, hanem hogy víz legyen a közelében. A Mózes korabeli népek is jól tudták, mi a jelentősége a víznek, és azt is, hogy magukról a gyanút lemossák és megsemmisítették, ha az ő városuk körül történt ilyen gyilkosság.
KV.: 22,7.: Az anyamadarat nem szabad elfogni, de a fiókákat igen, hogy a szöveg szerint: "jó dolgod legyen, és hosszú ideig élj." Miért?
TSZ.: Egyértelműen a szülőtiszteletről van szó. Abban az időben sorozatosan és több oldalúan figyelmeztetni kellett a népet, hogy a szüleit tisztelje, hiszen még József testvérei sem voltak nagyon tiszteletteljesek és engedelmesek atyjukhoz. Még az ilyen apróságokkal is rá kellett nevelni a népet arra, hogy a szülőt külön tisztelet illeti meg, és hogy az kivétel a bántalom alól.
KV.: 22,9.: A szőlőben elvetett kétféle mag termése a szentélyé lesz. Miért? Van-e összefüggés a jézusi mondással: "Én vagyok a szőlőtő."
TSZ.: Csak nagyon gyengén tartozik össze. Egy ízben már említettük, hogy kétféle növényt, kétféle energetikai rendszerű, igényű, ellátású növényt nem tanácsos egymás mellé ültetni. Rendkívül fontos volt egy ennyire felszaporodott népességnek az ellátása egy olyan adottságú tájon, amely csak később vált "tejjel-mézzel folyó Kánaánná!" Akkor ez még inkább csak egy ígéret volt erre nézve. Ha úgy vesszük, hogy az Úr Jézus a szőlőtő, Aki terem, akkor a tőszomszédságában, mintegy körülvéve, nem tanácsos, hogy más kisugárzású növény legyen. Ez a legjobbnak az elkülönülése az alacsonyabbtól, a hitványabbtól.
KV.: 23,16.: "Ne küldd vissza a rabszolgát, ha hozzád menekült urától." Ez nyilván emberbaráti védelem volt, azonban a törvény szerint még az elkóborolt állatot is vissza kellett adni. Ha ezt a többiek látják, akkor egy valóságos "népvándorlás" fog beindulni és minden rabszolga el fog menekülni.
TSZ.: Egyértelműen az életmentésről van szó. Ne gondoljátok, hogy abban az időben - amikor ugyan elég vad állapotok voltak - a rabszolga élete annyira rossz volt és annyi veszélynek volt kitéve a gazda házában, hogy mindeniknek menekülnie kellett! A rabszolga igen nagy érték, a gazdának érdeke volt, hogy az megfelelő ellátást kapjon. Bár dolgoztatta, és szigorúan tartotta, de olyan kegyetlenséggel semmi körülmények között nem bánhatott vele, hogy az az életét menekíteni kényszerüljön. Néhány esetben mégis odáig fajult a helyzet, hogy szükség volt erre a rendelkezésre. A rabszolgának érdeke volt, hogy hűen és kitartóan szolgálja urát, mert akkor olyan ellátást, körülményeket kapott, ami neki megfelelt. A speciális esetekre kellett a törvény, az élet-védelemre, ami oly drága volt.
KV.: 24,10.: Miért nem mehet be a hitelező annak a házába, akinek a kölcsönt adta? Miért kellett a zálogba vett ruhát még naplemente előtt visszaadni?
TSZ.: Ismeritek azt a kifejezést, hogy kísértés, gőg, harácsolás, anyagiak gyűjtése. Miért kellene annak, aki hitelezett, ezekkel a kísértésekkel szembesülnie? Ha valakinek szüksége van kölcsönre, annak feltétlenül kell valamit ellentét értékként felajánlania. Nagyon ritka, aki a semmire ad hitelt. Nehogy túlkapások, harácsolások, igazságtalanságok legyenek, arra kellett hozni egy ilyen rendelkezést. Arra sem kell gondolni, hogy valaki az este jövetelével vissza kellett hogy kapja azt a felső ruháját, amit zálogba adott, mert minden bizonnyal volt ott más holmi is, vagy más olyan szolgáltatás, amit ő nyújtott azért a hitelért. A legalapvetőbb a mindennapi élethez szükséges élelem és a ruházkodás, ami véd, óv, és ami az emberi lét egyik tisztességes jelképe. A mezítelen ember az emberi társadalomban kiszolgáltatott, megszégyenített, - gondoljatok a rabszolgapiacra! - tehát ruhátlanul nem lehetett hagyni senkit. Azt, ami az élethez a legfontosabb, ami az egészséget védi, azt a lehető leggyorsabb időn belül vissza kellet adni az adósnak.
KV.: 26,14.: A tized megadásáról mondja Mózes: "Nem adtam belőle halottnak." Hogy értendő ez?
TSZ.: Voltak olyan méltatlan személyek, akiket már halottnak lehetett tekinteni. A tized egy járadék, ne kapja, aki arra méltatlan, a szellemileg halottak.
KV.: 27,11.: Milyen alapon kerültek kiválasztásra a törzsek, hogy az áldást hozó Garizim, vagy az átkot mondó Ebál hegyén álljanak a kihirdetéskor? Hogyan választódott ki, hogy a Garizim hegy legyen az áldás, az Ebál az átok hegye?
TSZ.: Izrael tizenkét törzse tizenkét típus, tizenkét lelkiállapot és lelki gazdagság. A tizenkettő között voltak olyanok, amelyek már haladottabbak, tisztultabbak voltak, amelyeknek már nagyobb lelki javadalmaik voltak, és olyanok, akik még elmaradottabbak voltak, gyengébbek voltak. Ezeket feltétlenül figyelmeztetni kellett arra, hogy most, amikor már otthon vannak azon a földön, ami nekik meg volt ígérve, akkor nagyon jó lesz, ha a többiekhez felzárkóznak. Mit csináltok gyermekeitekkel, ha sorozatosan rakoncátlankodnak? Azt mondjátok: vigyázz, büntetést kapsz, ha nem leszel jó érthető. A tizenkét törzsnek volt egy része, ahol fenyíteni kellett, a másiknál a további jó munkára biztatni, hogy legyen kedvük betartani a rendelkezéseket, és tovább tanulni, fejlődni. Ez egy különbségtétel a kétféle szellemi, lelki minőség között, attól függően, hogy kinek mire volt szüksége, mi volt a hatékonyabb. Eszerint történt a Garizim vagy Ebál erőkoncentráció választása.
KV.: 33,8.: Mózesnek Lévire kellett hagynia az "urimot" és a "tumimot." Tulajdonképpen még ma sem tudjuk pontosan sem a formájukat, sem a céljukat, használatukat.
TSZ: Nem is kell okvetlenül tudni, hogy milyen külsejük volt. Abban az időben, amikor arra volt szükség, hogy a nép mindig egy felsőbb szellemi vezetés alatt álljon, ne csak egyedül Mózes vállára nehezedjék a teher. Ott voltak a papok, Lévi törzsének tagjai, akik a kevésbé jelentős, de mégis fontos szellemi üzeneteket lehozták a rájuk bízott nép közé. Nem lehetett Mózest agyonterhelni ilyennel. Az urim és a tumim eszközök voltak, mint ahogy a ti országotokban is szokásosak sajnos olyan eszközök, amelyekkel szellemi jelenlétet lehet "lehívni," és azzal mintegy kapcsolatot teremtve tanácsot kérni, jövendőt kérdezni. Mózes a maga hatalmas prófétai lelkével, médiumi tehetségével olyan utasításokat, isteni parancsolatokat tudott leközvetíteni népének, amelyek hatalmasak és alapvetőek voltak, de szükség volt a kisebbekre is, és azokat az ilyen eszközökkel felszerelt, médiumi tehetséggel megáldott papi személyek kezelték.
KV.: Egy kicsit elmarasztalónak éreztük a válaszban azt, hogy sajnos még ma is vannak olyan eszközök, amivel mi erőltetjük ki a választ, nem várva meg, amikor az magától jönne.
TSZ.: Sűrűn előfordul, amit ti "poharazásnak neveztek," azzal betűnként egy szöveget állítva össze, csak éppen az a kérdés, hogy milyen az, és honnan jön! Vannak más ilyen eszközök, szerszámok is. Akik médiális képességűek, de nem elegendők arra, hogy írjanak vagy beszéljenek a médiumi képességeikből kifolyólag, azoknak eszközre van szükségük ehhez. Itt egy alacsony minőségű médiumról van szó, aki akaratával erőlteti, "kényszeríti" - és itt a döntő! - a szellemi világot, hogy az ő ilyen-olyan kérdéseire választ adjanak. Akkor, abban az időben szükséges volt, hogy kellő tanultság, gyakoroltság és lelki tisztultság után, fontos dolgokat megtudakoljanak. Ami manapság van, az nem olyan, mint a Lévi papok működése, azt gondolhatjátok.
Egy ilyen eszköz az inga: erőltetem, meg akarom tudni...! Az ingázáshoz nincsen szükség több ember jelenlétére, mint az üvegpohárnál vagy annál a táblánál, ahol betűnként állítják össze a szöveget. Ezeknél szüksége van az alacsony képességű médiumnak a társai erőire, hogy működjön. Az ingához nincsen szükség, ott egymagában is tud a kérdéseire választ kapni. Itt már egy kissé haladottabb fokról van szó, mert az ingával nemcsak kíváncsiskodó, tolakodó, teljesen haszontalan dolgokat lehet kérdezni, de jót és hasznosat is. Itt már kettéválik az ingát használók tábora, a hasznosat kérdezőket fogjátok fel a Lévi papoknak, annak a minőségnek.
KV.: 33,16.: Józsefet Mózes is, Jákob is az áldáskor megszenteltnek nevezi, teljesen azonos szöveggel. Józsefet, mint negyedik patriarchát is felfoghatjuk?
TSZ.: József Isten által kiválasztott hatalmas lény volt, természetes, hogy a megszenteltségéhez kétség nem fér, a kiemelkedő Elsőd, így is lehet mondani. Hiába fiatal életkora, testvérei sorából akkor is a hatalmas feladatra kijelölt, megszentelt nagyság.
KV.: 34,1.: "Az Úr megmutatta Mózesnek a hegyről az egész országot." Ennek szellemi láttatásnak és bemutatásnak kellett lennie, mert ekkora területet nem lehet belátni, a hegyvonulatok miatt sem. Az a bizonyos belső Ígéret Földjéről is szó lehet, amit megmutatott az Úr Mózesnek.
TSZ.: Ez többrétegű kérdés, egy kicsit rugaszkodjatok el a föld porától! Ismeritek azt a kifejezést, hogy: "testen kívül helyezkedni." Vannak olyan lelkiállapotok, szellemi mozgások, amikor a testből mintegy kiemelkedve, nagyobb területet lehet áttekinteni, akár fizikailag, akár szellemileg. Amikor Mózes az élete végén áttekintést kapott arról az országról, ahová a népét elvezetni kötelessége volt, felragyogott előtte a szellemi lét is, azt is látta! Lelki szemeivel láthatta azt a földet is, ahová annyira vágyott, és ahová nem léphetett be. Ezért mondtam azt, hogy ez egy többsíkú kifejezés.
KV.: 34,5.: "Ott halt meg Mózes az Úr akarata szerint és eltemette Őt a völgyben... senki sem tudja a mai napig, hol van a sírja." Hogy értsük ezt az egész befejező részt?
TSZ.: Mózes, a testi ember valóban ott halt meg. A temetése azt jelképezi, hogy a földön élők világából eltűnt. Testének "feloldódása" - ilyen feloldódásról és eltűnésről másutt is olvashattok a Bibliában - azt jelképezi, hogy valóban az Úr temette el Mózest, nem embertársai, nem azok, akiket vezetett és akiktől Ő testi valójában már elbúcsúzott. Eltemette, vagyis eltűnt a földön élők szeme elől, anyagi mivoltában nem volt többé látható. Mózes egy olyan hatalmasság volt, akinek temetése, földi életének befejezése nem úgy zajlott le, mint a többi átlagos embereké: szellemi temetésben volt része.
+ + +
Közreadja: Kotányi Ottó
|
